Délmagyarország, 1956. május (12. évfolyam, 104-127. szám)

1956-05-22 / 119. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! V" SZEGED VAROS ÉS A SZEGEDI JÁRÁS DOLGOZÓINAK LAPJA XII. évfolyam, 119. szám Ara: 50 fillér Kedd, 1955. május 22. Mai számunkból: A Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetőségének ülése A Don Jüan Szegeden Figyelmeztető hármas vereség a csehszlovákok ellen (3, oldal) (3, oldali (4, oldali v.. J r Törvényes, igazságos lakáskiutalásokat! Nem lehet teljesein elfogadni azt az érvelést, mely szerint azért van az a sok probléma a lakáskiutalások körül, mert kevés a lakás és sok az igénylő Szegeden. Az kétségtelen, ha bőviben lennénk a lakásoknak, ak­kor semmi visszásság nem lenne, azonban az ilyen hely­zet eléréséig még sokat kell dolgoznunk, építkeznünk. Addig is viszont a szegedi emberek azt szeretnék, ha a meglévő lakások megosztásánál, megüresedésénél min­den esetben törvényesen, igazságosan járnának el a kerületi tanácsok. Ez a kívánalom jogos. S ezért vetjük fel ezt az egyébként természetes dolgoit, mert eléggé sűrűek azok a panaszok a különböző páirt- és tanácsi szerveknél, amelyek — a vizsgálatok során megállapíthatóan — jogosan marasztalják el a kerületi tanácsok egyes la­káskiutalási határozatait. Kimutatható például, hogy a II. kerületi Ta­nács több esetben igen nehéz, bonyolult lakáskérdés­ben megfelelő, kitűnő, törvényes, igazságos, széles látó­körűen alkalmazott határozatokat hozott. Saját mun­kájukkal bizonyítják be tehát azt, hogy elkerülhették volna például a baktói gyümölcsösökben lévő tároló­helyek földes, vékonyfalú kis házak kiutalásánál elkö­vetett hibákat. Ezeket a baktói kertekben lévő, gyü­mölcstárolásra szolgáló házakat lakás céljára nem le­het kiutalni. Igaz, nagy gond a lakásszűke és azt sze­retnénk, ha a lakásigénylőket valamilyen úton-módon ki tudnánk elégíteni. Ez a helyes igyekezet azonban csak a törvényes kereteken belül valósulhat meg. A paragrafusok helyes alkalmazása mellett mindig lássuk az embert is, a körülményeket és a törvényes­ség betartásával igazságosan hozzuk meg a határoza­tokat. Az Erdő utca 13. szám alatt például két öreg ember lakik egy magánházban, kétszobás lakásban. A törvény két személy részére egy szobát ír elő és ennek értelmében kiigényelték, a II. kerületi Tanács pedig ka is utalta a két öreg egyik szobáját társbérletként, pe­dig a lakás megoszthatósága erősen vitatható. Vajon helyes dolog lett volna-e az idős házaspár- hátralévő éveit elkeseríteni, tönkre tenni azzal, hogy elveszik tő­lük az egyik szobájukalt? Semmi esetre sem, s ezért ezt a kiutaló határozatot igen helyesen utasította el a Megyei Jogú Városi Tanács VKG osztálya. A II. kerületi Tanács azonban nem hagyta magát és a má­sodfok döntését megfellebbezte az ügyészségnél. Ez nem helyes eljárás! .... Van még arra Szegeden is lehetőség, hogy kihasz­nálatlan lakásokat fedezzünk fel és utaljunk ki, anél­kül hogy oly súlyos helyzeteket teremtenénk, mint az előbb említett eset. A Sztálin sétány 3. szám alatt pél­dául egy ügyvédnek négyszobás lakása volt, azonkívül külön dolgozó szobája, előszobája mellékhelyiségekkel, összesen négyen laktak itt! Az I. kerületi Tanacs egy szobáit utalt ki, a másodfok viszont már ket szobát utalt ki jogosan ebből a nagy lakásból az igenylonek Ezzel a megoldással is csökkentettük a lakássziíkséget és ilyen módon még számos lakáshoz tudjuk juttatni a rászorultakat. Persze, nem olyan könnyen nyugodnak bele egye­sek abba, hogy fényűző lakásukat megosszak Szent­kút! Viktor például két szobában is albérlőkét tartott, amíg a közvetlen mellette lévő egyszobás lakosban négy-öttagú család szorult össze. Szentkuti egyik szo­báját kiutalták - maradt még neki másodmagara kettő mégis szaladgált fűhöz-fához, a minisztériumhoz, hogy nem -igazságos* a lakáskiutalás Több embemék sok munkát okozott, míg végülis a dolgozo csaladnak utal­ták ki az egyik szobáját. , . . Az ilyen eseteik nemcsak nehezítik a lakásproblé­mák megoldását, hanem bizony előfordul, hogy azért, mert nem akarják a végtelenségig élezni az ügyet nem eaészen igazságos határozatokat hoznak a kerületi taná­csok Rossz hangulatot teremt például az ilyen eset ir. a Kiss Ernő utca 4. számú házban lévő négyszobás la­kásból — ahol ketten laktak! — két szobát nem an­nak utaltak ki, aki azt felfedte és igényelte, hanem két héttel később másnak, aki egyébként rá volt szorulva a lakásra. Ez az eljárás azonban nem igazsagos. Es ha ilven vagy más természetű hibára a Városi Tanács VKG osztálya felhívja a kerületek figyelmét, akkor előfordul hogy így válaszolnak — mint például ezt tette Csányi Ferenc elvtárs, a III. kefcileti Tanács eloadoja: nem fogadom el a felsőbb szerv utasítását. Csányi elv­társnak ha hibájára felhívják a figyelmet, csak jó szívvel kell fogadnia. A lakáskiutalások sokrétű, igényes, nehéz feladatot jelentenek kerületi tanácsainknak. Ebbeli fáradozá­sukért elismerés illeti nemcsak a lakásügyi előadóikat, hanem például a II. kerületi Tanács VKG-csoport­vezetőjét, aki jómaga is eljár a lakás nyomozásokban, vagy Zöldi Imrénét és még több tanácstagot a Városi Tanács lakásügyi ÁB tagjai közül, akik társadalmi munkában fáradoznak, segítenek a lakásigónylések he­lyességének elbírálásánál, nyomozásánál. Teljes egé­szében be akarjuk tölteni az emberekről való gondos­kodás nemes feladatát, s — ha jelenleg még nem is tu­juk megoldani lakásnehézségeinket —, törvényes, igaz­ságos határozatainkkal, nyilt válaszainkkal nyugtassuk meg az embereket még akkor is, ha kéréseik nem inté­ződnek el számukra kedvezően. A lakásügyek ilyen el­bírálását és intézését várják tőlünk Szeged dolgozói. Második ötéves tervünk irányelveinek vitája az Űjszegedi Kender-Lenszövő Vállalatnál Az elmúlt napokban meg­beszélésre jöittéki össze az Űj­szegedi Kender-Lenszövő Vállalat pártaktívái, pártbi­zottsági tagjai, gazdasági ve­zetői és a tömegszervezetek vezetői és megvitatták máso­dik öitéves tervünk irányel­veit. Többen hasznos javasla­tokkal bővítették ki azokat a műszaki intézkedéseket, ame­lyek a termelékenység növe­kedését, ezzel a dolgozó nép életszínvonalának emelését biztosítják. A megbeszélésen Horváth József, a vállalat tervosztályának vezetője is­mertette a második ötéves terv célkitűzéseit és elmond­ta, hogy az üzemnek nagyok a feladatai. Elsősorban a műszaki fej­lesztést kell meggyorsítani cs szorgalmazni kell az újí­tásokat, mert a géppark már elavult. A iöbbi között foglalkozott a munkaszervezéssel és az anyagtakarőkcssággal is. A beszámoló utáni vitában Pozsgay Gyula, a műszaki oszitály vezetője javasolta, hogy a vállalat univerzális maró- és gyalugépeket sze­rezzen be, mert a más válla­latoknál végzett marások és gyalulások sokszor átdolgo­zásra kerülnek. Helytelenítet­te, hogy a felsőbb szervek nem adnak keretet ilyen be­ruházásokra, pedig ez csök­kentené a gépállásokat s a In­ad ás rövid időn bekü megté­rülne. Kiss József azt java­solta, hogy az űjszegedi állo­más környékén, valamint az üzemhez vezető utakat tegyék járhatóvá, mert ez a dolgo­zókról való gondoskodást je­lentené. Szükségesként vetet­te fel egy űjszegedi nagyobb áruház létesítését. Koltai Ist­ván a "Hungarotex*-et bí­rálta, mert sokszor tervsze­rűtlenül hívják le az árukat és ez a vállalatnak komoly károkat okoz. Balogh Dezső, a szövődé vezetője a műszá­lak fokozott felhasználásáról beszélt, majd kifogásolta, hogy a vállalatok nem eléggé ön­állóak és Igen sok intézke­dést nem tudnak egyedül végrehajtani, mert a fel­sőbb szervek ezt nem en­gedik meg. Javasolta, hogy ^ külföldi vevőikkel maguk a vállalatok tartsanak közvetlen kapcso­latot. Kónya Sándor bírálta a Városi Tanács veze­tőit, mivel a korábban ígért beruházásokról nem tájékoz­tatták megfelelően Szeged dolgozóit. Választ kért arra, miért maradt el a vásárcsar­nok építése és az uszoda ki­bővítése. Sugár Miklós, a vál­lalat főmérnöke, a tervezési időszak feleme­lését javasolta, majd bírálta a felsőbb szer­veket, mert olyan műszaki mutatókat írnak elő, melyek a vállalat speciális helyzeté­nél fogva nem valósíthatók meg. Ilyen például a szövő­déi vetésszám is, ami egy gépórára 4200. Ezek után a viskosa szálak mielőbbi alkal­mazásáról beszélt, s javasol­ta, hogy a kamakfanalak he­lyett fokozatosan, térjenek át a műszálaik alkalmazására. Pavlovits László 7u 04 eldő cd&imint+e i Tegnap megérkezett az első cseresznye-szállít­mány a Lenin utcai cse­racgeboltba. A mintegy 200 csomó cseresznye rö­vid idő alatt elkelt, bár az ára még borsos volt — csomója 1.20. Az első szállítmányt Újszegedről hozták. Zeneiskolai növendék-hangverseny Kiskundorozsmán — Pándi Pál tart beszámo­lót Szegeden szovjetunióbeli útjáról a TTIT szegedi klub­jában (Horváth Mihály utca 3.) május 25-én, pénteken es­te 6 órai kezdettel. A Kiskundorozsmai Zene­iskola vasárnap este tartotta első növendék-hangversenyét a művelődési ház nagytermé­ben zsúfolt közönség előtt. Bánhidi Ödön igazgató meg­nyitó szavaival köszönetet mondott Kerekes János VB­elnök, Késő Vince kultúrott­hon-igazgató és Link Mihály általános iskolai igazgató elvtársaknak azért a lelkes támogatásért, melyek ered­ményeként az iskola létre­jöhetett és az igazi népműve­lés szolgálatában állhat. Ezek után sorra következtek a nö­vendékek zongora-, hegedű-, tangóharmonika-számai. Szü­net után a zene-előképző és szolfézs-csoport szebbnél szebb számokkal lepte meg a szülőket és a hallgatóságot, A nemzetközi gyermeknap alkalmából mój. 27-én. vasár­nap egésznapos ünnepséget rendez az MNDSZ Szeged városi elnöksége, A gyermeknapi ünnepség délelőtt fél 10-kor kezdődik a Lokomotív-pályán, úttörő­avatással. 11 órakor dísz­század vezetésével indul el a Lokomotív-pályáról az általá­nos iskolások menete. A Ru­hagyár előtt a Ruhagyár, a Szegedi Kender, a Textilmű­vek és az Űjszegedi Kender napközi otthonának lakói csatlakoznak, A szines, tar­ka menet a Kossuth Lajos sugárúton halad végig, majd a Gőzfürdő előtt kisgyerme­kes édesanyák és az Árpád téri óvoda csatlakozik a me­nethez. Innen a menet irá­nya: Sztálin körút. Sztálin sé­tány, az MDP Szeged Városi Bizottsága előtt vonul el az ünneplő gyermeksereg, t Délután 2 órakor a Szé­chenyi téren roller-versenyt rendez az MNDSZ és a Kis­kereskedelmi Vállalat. Már eddig több mint 200/nevezés érkezett az MNDSZ elnöksé­géhez. A verseny győztesei értékes jutalmakat kapnak. A roller-verseny után Űjszege­den folytatódik az ünnepseg. A November 7. Művelődési Otthonban filmvetités, a sza­badtéri színpadon fél 4-kor kulturális műsor, a Bástya­pályán sportversenyek és íut­ball-mérkőzés lesz, . A szegedi orvosok megvitatták a második öléves terv irányelveit Szeged egészségügyi intéz­ményeinek vezetői, kerületi főorvosok, kórházigazgatók, a Városi Tanács egészségügyi osztályán megvitatták a má­sodik ötéves terv irányelveit és részleteiben foglalkoztak Szeged egészségügyi fejleszté­sével. Ezzal kapcsolatban az ötéves terv irányelvéinek egészségügyi vonatkozásaihoz több javaslatot tettek a sze­gedi orvosok. A irányelv például az orvo­si körzetek számának 15 szá­zalékkal való növelését irá­nyozza elő: kiegészítésként javasoljuk, hogy nagyobb vi­déki városokban — Szege­den is — körzeti gyermek­gyógyász hálózat épüljön ki az új ötéves tervben. A ter­vezet szerint a második öt­éves terv végére 10 ezer la­kosra 15 orvos jut: szüksé­gesnek tartjuk ezzel egyidejű­leg az ápolónők és védőnők számának megfelelő emelését, azonkívül iskolaegészségügyi, valamint tbc-szakvédőnői há­lózat létesítését. Javasoljuk a tbc-s betegek ellátását vég­ző dolgozóknak egészségre ár­talmas munkakörbe való be­sorolását. A mentő-gépkocsi­park növelését, a nagyobb egészségügyi intézmények gépkocsival való ellátását. Szükségesnek tartjuk a sze­gedi csatornahálózat és víz­ellátás egységes rendezését, korszerűsítését az egészség­ügyi kívánalmaknak szigorú szem előtt tartásával. Szüksé­ges a finommechanikai orvosi műszerek decentralizálása, az orvosegyetemmel rendelkező nagyobb vidéki városokban, így Szegeden is, hogy azok ne csak Budapesten kerülje­nek javításra igen-igen hasz­szú várakozással. A magyar röntgen-ipar fejlesztésével jobban el tudnánk látni az egészségügyi intézményeket röntgen-készülékekkel. Dr. Lantos György •VI.-.-1- városi főorvos Szegedi papucsok - az Állami Népi Együttesnek A Szegedi Papucskészitö KSZ készítményei iránt ország«* szerte nagy az érdeklődés. A hegyes sarkú bársonyra hímzett, varrott talpú szegedi papucsokból az idén már több mint négy­ezer párat készítettek, nagyrészt a népművészeti intézet rende­lésére. E díszes lábbelik legtöbbjét az ország különböző városai­ban és falvaiban az üzemek és termelőszövetkezetek népi tán­cosai kapják, I A szövetkezetben most készük el az a huszonhárom pár szegedi papucs, amelyet a Magyar Állami Népi Együttes tagjai viselnek majd új játékuk bemutatásakor. A népi táncosoknak varrt, különösen szépkidolgozású lábbelik melleit több másfajta, szö­vetre hímzett fejű és börpapucsokal is készítenek a szegedi mes­terek. Az idén eddig körülbelül harmincezer pár került ki mű­helyükből, mintegy kétezer párral több mint a múlt év hasonló időszakában. Névadó ünnepség az Állami Ságvári Endre Ali-alános Gimnáziumban Vasárnap délelőtt 10 órakor az nuló Ságvári Endre életrajzát — Pártunk arra tanítja tagjait új gimnázium kultúrtermében mondotta el egy-egy jellemző, — mondotta Kuszin elvtárs — szülők és vendégek gyülekeztek szép epizódot kiragadva a fiata- és a Dolgozó Ifjúság Szövetsége, abból az alkalomból, hogy a Ion meghalt kommunista mártír hogy becsülje meg és tanuljon a gimnázium Ságvári Endrének, a életéből. Az életrajz után, annak kommunista mártírok, vezetők magyar munkásmozgalom egyik szjnte összefoglalásaképpen hang- éleiéből. Tevékenységültből me* legkiválóbb alakjának nevét vet- zott el Petrovácz István Ságvári rítsünk erőt a mindennapok ne* t° Endre emlékére című verse. héz feladatainak megoldásához* A Iiimnusz eléneklése után dr. A műsor legnagyobb sikert Beszéde további részében Ku* Bokor István, a gimnázium szin elvtárs Ságvári Endréről be* igazgatója megnyitó beszédében arat0,t száma C8V Ságvári-induló 6zéIt arrólj mennyire példaképe a többi között a következőket volt, melynek Antal József II. lehet Ságvári Endre és életének mondotta: C. osztályos tanuló irta a szőve- minden mozzanata a magyar fia* — Szegeden a mi iskolánk, a gét és szerezte zenéjét, és az is- taloknak. Befejezésül a gimnázi­harmadik szegedi gimnázium ré- kola énekkarát szintén maga a um nevelőinek és diákjainak azt szesült abban a kitüntetésben, szerző vezényelte. A méltán fel- kívánta, hogy Ságvári Endre ne­hogy a mai naptól kezdve hiva- hangzó nagy taps után Kuszin ve sok eredményt és újabb mun­talosan viselheti a nagy kom- Miklós, a DISZ városi bizottsá- kasikereket jelentsen az iskola munista harcos nevét.., Isko- gának titkára mondta el ünnepi kollektívájának életében. Iánk hivatása, hogy Ságvári End- beszédét. Kuszin elvtárs beszéde A műsorban ezután Ságvári re nemes eszméinek hirdetésével elején a személyeknek a törté- Endre két kedves Chopin zon* és ifjúságunk kommunista, ha- nelemben való szerepéről beszélt goraszáma került előadásra, majd zafias és egyben internaciona- és leszögezte, hogy mikor a párt az iskola tanulóinak fogadalom* lista nevelésével állítson eleven harcot indított a káros személyi tétele után felolvasták annak a emléket annak a férfiúnak, aki kultusz ellen, harcolni kell az el- táviratnak a szövegét, melyet életét adta hazájáért, és meg- len a téves és veszélyes nézet a névadó ünnepség alkalmából győződésből fakadó elveiért. ellen, mely szerint most már Ságvári Endre édesanyjának és A megnyitó beszéd után Tár, nem kell becsülni és tisztelni a húgának küldött a gimnázium. nok Károly II. C, osztályú ta* vezetőket* , (a — */

Next

/
Oldalképek
Tartalom