Délmagyarország, 1956. április (12. évfolyam, 79-103. szám)

1956-04-11 / 86. szám

Szerda, 1936. április 11. OELM0GY9RORSZA&? Levelek az önköltségről Harc a selejt ellen a Vasöntödében A Szegedi Vason/tödében a negyedévi termelési tervet 108 százalékra teljesítettük. Az üzem átlag selejtszázaléka az előző negyedévhez viszonyítva 2.9 százalékos csökkentést mutat. Az előző időszakban a vállalat önköltségén a magas selejt százalék sokat rontott. Így elsősorban ezzel kapcsolatban kellett és kell a jövőben is intézkedéseket tenni. Az első negyedévi műszintervünkbe sok olyan intézkedést. vetettünk fel, amely az önköltség csökkentését segítette. Nagyobb gondot fordítunk az anyagtakarékosságra, de itt még igen «ok a tennivaló. Egyik alapanyagunknál a negyedévben ellátási nehézségek mutatkoztak. Ennek következtében más anyaggal kellett dolgoznunk. A különféle költségek tekintetében szigorú ellenőrzést vezettünk be. Rontotta ónköltségünket a balesetek miatt kiesett munkanapok magas száma. Pálfy Lajos Önköltségcsökkentés a Felépítményi Vasanyagjaiéban Üzemünkben, a MAV Felépítményi Vasanyagjavító Vállalatnál nagy nehézséget okozott az első negyedéves terv teljesítésében a kemény hideg. Dolgozóink azonban becsülettel helytálltak, s hónapról hónapra teljesítették a tervet. így értünk el az első negyedévben 102 százalékot. Márciusiban, különösen az ünnepi műszakban szép eredményt ért el a Vasöntödében a Molnár- és a Takács-tarigád, a festődében Zoltánífi István, a vasesztergályos műhelyben Francz Jenő és Török Mühály. Üzemünkben nagy gondot fordítunk az önköltség csökkentésére. Az év első két hónapjában üzemünk 6aj nos drágábban termelt, s ezért 2 százalékos túllépés mutatkozott. Dolgozóink igyekeztek ezt kijavítani, s már márciusban 5 százalékos megtakarítást értünk el. De van még mit tennünk. A vasesztergályos műhelyben dolgozó elvtársaknak jobban kell vigyázniok az esztergályozásnál szükséges vidia-kés használatára — mert a késsel való takarékosság jelentősen csökkentené az üzem önköltségét, Szendreí József Mire Várnak ? 19S6. éri irodalmi, művészeti díjak sxegedi nyertesei Mii nyerhetünk a könyv-sorsjátékon? Az Állami Könyvterjesztő Vállalat könyvsorsjátékot indított. A könyvsorsjátékra 20, 10 és 5 forintos sorsjegyek kaphatók a könyvboltokban, a könyv-bizományosoknál és a dohányórudákban. A könyvsorsjáték húzása június 10-én lesz. Főnyereményként egy 16.500 forint értékű zeneszekrényt sorsolnak ki. Emellett a következő nyeremények lesznek: 10 darab 2 ezer forint értékű, 20 darab ezer forint értékú, 100 darab 200 forint értékú, 250 darab 100 forint értékú és ezer darab 40 forint értékú könyv és könyvespolc. Azokat a sorsjegyeket, amelyek a húzáson nem nyertek semmit, bármelyik állami könyvesboltban, zenemű-boltban, vagy antikváriumban be lehet váltani teljes értékükben szabadon választható (tankönyvek kivételével!) könyvekre, vagy zeneművekre. — A nagyobb burgonyatermés elérésének módszereiről tart megbeszélést csütörtökön, április 12-én este 6 órakor az újszegedi November 7. Művelődési Otthon mezőgazdasági szakköre. Előadó Piros István szakkörvezető. Minden érdeklődőt szívesen lát az otthon .vezetősége. — Húsz öltöny fiúruhát és 3482 forintot juttattak el az árvízkárosultak megsegítésére a Szegedi Férfiszabó KSZ dolgozód. A tavaszi munkáknál leginkább a tavaszi szántásban mutatkozik lemaradás Szeged járás területén. Több termelőszövetkezet csak a gépállomásra vár, holott igen sok helyen a lassan lehúzódó vizek és a talaj nagy nedvessége miatt a gépek ntég egyáltalán nem mehetnek rá a földekre. Most már mindenütt fogatokkal neki kell kezdetű a szántásnak és sürgősen pótolni kell azt a lemaradást is. amit a hasztalan várakozás okozott, például a csengelei Lenin, a domaszéhi Rákóczi, vagy a Mórahalmi Vörös Október Termelőszövetkezetben. * Itt az ideje a szőlő és gyümölcs nyitásnak, különösen azokon a helyeken, ahol víznyomást kapott a szőlő és a gyümölcs. A termelőszövetkezetek már elég szép eredményt értek el ebben a munkában, tervüket 62 százalékra teljesítették. De az egyéniek messze lemaradtak mögöttük, még 33 százalékra teljesítették a tervet. Különösen az üllési részen és Zákányszéken haladnak vontatottan a munkák. Mire várnak itt az egyéni gaztiák? Csak a saját zsebükből lopják ki a pénzt a várakozással, hiszen, ha későn kezdenek a munkához, kisebb lesz a termés, kevesebb lesz a hasznuk. • A mezőgazdasági munkákban a verseny szervezése nagyon lassan halad. A járás 40 termelőszövetkezete közül ugyan a múlt hét óta 34 tsz már párosversenyben van. Azonban a 30 községből mindössze 11 tudott :sak valami kis — néha csak látszatos — eredményt felmutatni, a többi községben még semmi sincs, mert a községi agronómusok nem foglalkoznak eleget a versenyszervezéssel. Vajon mire várnak? Hoppan tettem Ué? HAZÁNK FELSZABADULÁSÁNAK 11. évfordulóján Dér Endre szegedi írót Az első próba című regényéért József Attila díjjal tüntették ki. Ezt a regényt először a „Délmagyarország" és a „Viharsarok" közölte folytatásokban, majd a Tiszatáji Magvető kiadásában könyvalakban is megjelent. Néhány nappal a nagy megtiszteltetést jelentő kitüntetés átvétele után beszélgettünk Dér Endrével irodalmi munkásságéról, terveiről. — Tizenöt-tizenhat éves koromban versekkel próbálkoztam. Lángoló, naiv rigmusokkal. melyek a fiatal szív szerelméről vallottak. A negyvenes években aztán néhány olyan verset is írtam, melyekben épitőmunkás családom sorsát, a szegény emberek kilátástalan életét igyekeztem bemutatni. Népi romantika bőven akad ezekben a megnyilatkozásokban, bár talán volt köztük néhány realista szemléletű próbálkozás is. A felszabadulást követő években elhallgatott a versfaragó múzsám pár évre, újságíróskodtam, majd az ifjúsági mozgalomban munkálkodtam. EGYSZER AZTÁN - 1948 nyarán - időmilliomossá lettem. Kényszerű milliomosság volt, nem sok örömöm telt benne: évekig súlyos betegként látogattam a kórházakat, szanatóriumokat. Valahányszor csak jobban voltam. Beszélgetés a József Attila-díjas DÉR ENDRÉVEL papirost, ceruzát fogtam, s az enyéim, az ácsok, kőművesek küzdelmes sorsáról, gyermekkoromról vázlatokat, majd novellákat írtam. Lassan, lassan egy regény körvonalai is előbontakoztak a papírra vetett élményekből. Hogy a próbálkozások valóban regénn* é kerekedjenek, ahhoz nteg kellelt gyógyulnom és >zegedre kellett jönnöm. A szegedi írócsoport lagjai elvtársi készséggel, gonddal, szeretettei bábáskodtak első regényem megszületésénél. Az írócsoport sokat segített rajtam. Hozzásegítettek ahhoz, hogy második munkámat még eredményesebben tudjam megformálni. Ebben • regényben Az első próba főszereplőinek életét mesélem tovább. Itt is jelentős szerepet kívánok adni Az első próba Kelen Gyuszijának, aza/ Kulich Gyula elvtársnak, a Kommunista Párt mártírjának. A JÓZSEF ATTILA-DÍJJAL kitflnteWt Dér Endrének ezek a tervei már a gyakorlati megvalósulás útján haladnak. Sőt már a közeli napokban a szegedi olvasók érdekes útijegyreleivel ismerkedhetnek meg. Az elmúlt héten érkezett vissza szovjetunióbeli túrista útjáró], s a regény írásával egyidőben rendszerezi ott szerzett élményeit, amelyek folytatásokban • „Délmagynrország"-ban kerülnek közlésre. (söp) KÉT FIATAL SZÍNÉSZ — A Pedagógus Szakszervezet Szeged városi bizottsága rendezésében ma este 7 órakor Április 4. útja 1. sz. alatti klubhelyiségében a mikrobarázdás oratóriumsorozat harmadik előadását tartja. Ez alkalommal Hándel: Júdás Makkabeus című oratóriuma kerül bemutatásra. Infoe László színész, a szegedi Nemzeti Színház tagja, a Kispolgárok: Tyerenytyij Tyetyerev és a Dél keresztje: Imre alakításáért a Jászai Mari-díj első fokozatát kapta, Miklóssy György, a szegedi Nemzeti Színház tagja pedig a harmadik fokozatot a Kispolgárok: Percsihin és a Tisztítótűz: Fajunyim alakításáért — olvastuk nemrégiben a különböző lapok hasábjain a többi kitüntetettek között. Ez alkalomból kerestük föl a két kiváló fiatal színészt a Cseresznyéskert előadása egyik szünetében, hogy beszéljenek városunk színházlátogató közönségének eddigi útjukról, művészi munkájukról, terveikről. — Színész-családból származom, s már gyermekkoromban megszerettem a színpadot. Tanulmányaim 1947ben fejeztem be a Színművészeti Főiskolán, s azóta mindig játszom — mondja Inke László egyszuszra, majd kicsit megáll a beszédben, hogy összeszedje emlékeit. — őszintén szólva az akkori, 1947-es Madách Színházra nem nft t emlékevem. Ott kezdtem volna pályafutásomat, de mint fiatal, kezdő színésszel nem sokat törődtek se velem, se más fiatallal. ösztöndíjra szerződtettek csipp-csupp szerepekre való kilátással, holott én játszani akartam, mert majd szétfeszült a mellem a nagy akarásoktól. így kerültem vidékre, előbb Debrecenbe, Miskolcra, majd a budapesti Vidám Színpadról Szegedre, ahol szinte ős-szegedivé váltam — teszi hozzá mosolyogva az utóbbi mondatot, s hogy bizonyítsa állítását, egy kás családi fényképet vesz elő a fogason lévő "civil" ruhája belső zsebéből. — íme! — mutatja a színes fölvételt, melyről két kisfiú, Lacika. Rudika es anyuka, Ambrus Edit néznek a világba nagy, nevető szemekkel. lljin elmosolyodott. Rjumin mint mindig, óvatos és pontos. „Minden rendben van", — túlságosan merész kijelentés: „Nem észleltem semmiféle hibát" — valószínűleg ez a helyes. lljin cigarettát kért, Rjumin meg akarta gyújtani a gyu/át, de sehogy sem akart sikerülni neki. Egymás uUin törtek el kezében a gyufaszálak, a láng kialudt, lljin melegen nyugtázta, hogy még ez a látszólag rideg ember is aggódik érte. — Fél? Ügylátszik, Rjumin nem akarta bevallani szorongását. — Miért félnék? Azt hiszem, mindent figyelembe vettünk. Idővel a repülés a Marsra ugyanolyan megszokott lesz, mintha az ember autón a Krímre utazik. Az igaz, hogy néha az autóval is vannak kellemetlenségek. lljin 20.50-kor odaült a rakéta kapesolóasztalához. Becsapódlak a hermetikusan záródó ajtók. Kivülntaradt' a repülőtér zöld füve és szélein a beláthatatlan nézősereg. Pontosan 21.00 órakor mennydörgésszerű robbanás hallatszott. A repülőteret porfelhő borította el. A rakéta nekilódulva elindult a toronyról és belefúródott a gyorsan sötétedő kék alkonyi égbe. Egy negyed percig még látszottak a fúvócsőből kilövelő vöröses lángnyelvek. Aztán minden eltűnt. Az egybegyűltek még szemüket megfeszítve kutatták a mennybolton az egyre kicsinyedő pontot, de a rakéta már túl volt a láthatáron. Ugyanakkor a bizottság tagjai lélekzetüket viszszafojtva ott ültek a rádióadónál, — Hogy érzi magát? A hajtómű rendesen viselkedik? — kérdezte az elnök. A fülhallgatóban lljin fojtott hangja hallatszott: .,Minden rendben. Az indító-rakéta már levált. Megindítottam a láncreakciót. Felgyorsltom a gépet. Közérzetem jó, természetesen — ahogy feltételeztük — érzem a túlterhelési". — Hol jár most? — kérdezte az elnök néhány perc múlva. — Megtettem az első ezer kilométert. A sebesség másodpercenként 7 kilométer. A gépek kifogástalanul működnek. A feszültség lassan-lassan csökkent, az arcok felderültek, sőt egyik-másik bizottsági tag el is mosolyodott. — Ügylátszik elvtársak — szálalt meg az elnök egyik füléről letolva a hallgatót — gratulálhatunk egymásnak a ... A fülhallgatóban egyszerre csak recsegés és kopogás hallatszott. — Mi történt? — kiabált a mikrofonba az elnök. — lljin, hall engem? Mi történt? (3.) Kínos némaságban telt el egy perc. Végül a búgó zörejek között megszólalt lljin: — Nem tudom, mi van. Hirtelen megnövelteden « uervezetemre nehezedő nyomás. A gyorsulás abA csillagok felé Fantasztikus tudományos elbeszélés Irta: V. SAVCSENKO normális. A hajtóművet nem tudom kikapcsolni. Várom, hogy kifogyjon az üzemanyag. A vétel egyre rosszabbodott, újabb erősítőberendezéseket kell rákapcsolni. Az emberek megder medtek a rádiókészülék mellett, némán vártált az újabb híradást és szomorúan érezték tehetetlenségüket. Csak az elnök hangja hallatszott szüntelenül: — lljin, lljin, hall bennünket? Mi van magával? . > Végtelenül hosszú szünet után távoli, alig hallható hang közölte: — Nem értem, mi van . a A sebesség állandóan fokozódik. Jelenleg másodpercenként 33 kilométer. A rakéta a Szűz csillag képe felé mozog. A földi parabola-antennák még sokáig küldték a világűrbe a rádiójeleket: „lljin, mi van magával? Hall bennünket?" De a rakéta nem válaszolt. RESZLETEK 1LJ1N NAPLÓJÁBÓL. 1977. VII. 25. 0 óra 10 perc. Naplót fogok vezetni megfigyeléseimről. Akármi is történt: élek vagyis dolgoznom kell. Július 24-én 21 órakor indultam útra a Földről. A rakétának az indulás után 9 perccel a megfelelő sebességre kellett volna felgyorsulnia, hogy azután a számított röppályán haladjon. De a gyorsulás már a hatodik percben ugrásszerűen megnövekedett. Hatalmas erő nyomott a vezetői ülésbe. Alig kaptam levegőt és majdnem elvesztettem az eszméletemet. Mellem és hátam most is fáj, könyökömön és tarkómon kék foltok jelzik az ütödést. Aztán kissé könnyebben éreztem magamat, a gyorsulás másodpercenként 40 méterre mérséklődött. A szervezetemre nehezedő nyomás négyszeres, abnormális. A hajtóművet nem tudom szabályozni, a vezérlömü felmondta a szolgalatot. Karba tett kézzel kellett várnom. hogy kifogyjon az üzemanyag. Ennek a kilencedik percben kellett volna bekövetkeznie. Igen ám, de valami érthetetlen és titokzatos dolog történt. A hajtómű már három óra óta megszakítás nélkül üzemben van és a műszerek azt mutatják, hogy az ammóniák készletek jóformán nem csökkentek. A rakéta egyre fokozódó sebességgel rohan velem a világűrben, a Szűz csillagkép irányába. Az elipszis alakú pályáról már letértem és most hiperbola mentén mozgok. A Marsba vezető röppálya balkézről elmaradt (ha északról nézzük), a gépet nem sikerült eltéríteni irányából, a kormányszerkezet nem engedelmeskedik, felmondták a szolgálatot a kormányhajtóművek is. Minden pillanatban várom az atomrobbanást és akkor vége mindennek. A gép sebessége jelenleg 440 km/mp. Szinte hihetetlen, leírtam egy papírlapra ezt a számot és nem hiszek a szememnek. Több mint kétmillió kilométerre vagyok a Földtől. Ilyen elképzelhetetlenül messze elhagytam a mi kedves bolygónhat. Már kisebbnek látszik, mint amilyennek a földi lakóit a Holdat látják. 1977. VII. 25, 3 ó. 00 perc. Folyton azon töröm a fejem, hogy mi történhetett a hajtóművel? Az ammóniák felhasználás hat óra alatt jelentéktelenül kicsi. A hajtómű egészen másképpen működik, mint ahogyan feltételeztük. A fúvócsövehből kicsapó láng vakítóbb a napfénynél. Rakétagépem atomreaktorral műltödik, amelynek az lenne a feladata, hogy felhevítse az ammoniákot. De a megmagyarázhatatlan üzemzavar után a hőmérséklet óriási módon megnövekedett. Lehetséges, hogy az ammóniák, ez az adalékanyag atomfűtőanyaggá változott át. Talán a reaktorban olyan magas hőmérséklet keletkezett, hogy a hidrogénmagok hélium magokká tevődnek össze, sőt mi több, a nitrogénmagok átváltoznak szilícium magokká. Ilyen reakciók már laboratóriumi viszonyok között leznjieitak. Ha feltételezésem igaz, a rakéta üzemanyagkészlete sokmilliószorosára növekedett. S a hajtómű egyhamar nem áll meg, legalább is addig, amíg töredékére nem csökken benne az urántöltet és a láncreakció magától nem szakad félbe. Vajon miért nem következett be rögtön az atomrobbanás? Bizonyára működésbe léptek a nagyszerű hörelék, amelyeket Szergejcsuk talált fel, s bizonyára azoknak köszönhető, hogy a láncreakcip nem szabadult el és növekedett meg lavinaszerűen, mert a relék fokozták a reaktorba adagolt ammóniák mennyiségét. A villamos automaták mindig mozgékonyabbak és határozottabbak az embernél, soha nem haboznak egy pillanatra sem. Viszont a hőálló anyagbál készült kormány úgylátszik megolvadt. 1977. VII. 26. 23 ó 45 perc. A gép keresztül-, szelte a Mars röppályáját, a bolygó menetirányban balra elmaradt és akárcsak a Földről élénk vörös, csillagnak látszik. Gépem továbbra is a Szűz felé száguld és már 200 millió kilométer messzeségben jár. A hajtómű tovább dolgozik, a gyorsulás változatlanul 40 m/mp. Ha nem folytattam volna hosszú időn keresztül különleges edzést, úgy szervezetem nem birná ki ezt az állandó túlzott igénybevételt. A fejem nehéz, lábam, mint az elefánté, úgy érzem, mintha kezemre nagy súlyokat akasztottak volna. Még írni is nehezemre esik, kézfejemnek a vállam-, tnal adok lendületet, mintha fát fűrészelnék. De' azért írok. mit tegyek mást? (Folytatása következik.) — Nem véletlen szerencse ma már a színművészet útja, főleg a fiatal színészeké nem, hanem kitartó, szívós munka —- fordítja komolyra a szót Inke László, s egymásután idézi fel szegedi szerepeit a különböző darabokból. — A pályát minden fiatal színésznek vidéken kellene keadenie, ahol nagyon sok lehetőség kínálkozik a tehetség sokoldalú kibontakoztatására. Én nem bántam meg, hogy mertem és nekivágtam az előttem ismeretlen Szegednek, ahol hat év alatt közel 1200 előadásban játszottam és kerültem közel a dolgozó emberek szívéhez — mondja Inke László, miközben jelenésre hívja a csengő hangja s átadja a szót Miklóssy Györgynek, a kiváló fiatal karakter-színésznek. aki 1949-ben egyenest a Színművészeti Főiskoláról jött meghódítani tehetségével a szegedi közönséget. — Nagyszülőim és szüleim is színészek voltak. Én se lehettem más, mert nagyon belém ivódott az 6 színpad iránti szeretetük, rajongásuk. Nagyhlrtelen mit is mondjak még? Szeretem a nagyon igényes szegedi közönséget, de nem szeretem, hogy kicsit hideg, mikor jutalmazni kellene tapssal is alakításainkat. Hiszen a közönség véleménye élteti és erősíti a mi művészi munkánkat; hát szeressenek minket akkor is, amikor nem pozitív figurákat alakítunk! Terveimről pedig... —• mondja sietve —, különben itt jön a feleségem éppen, majd ő elmondja helyettem — s ezzel már siet is a színpadra Trofimov diák öltözetében. S a feleség, Radványi Zsuzsa segédrendező fejezi be Miklóssy György félbeszakadt mondatát: — Gyuri egyetlen terve: még jobban Játaaanl, Ez tölti be mindannyiunk életét otthon. Két kislányunk, Judit és Kató is segítik édesapjuk munkáját, mert a szereptanuláskor Csak suttogva beszélgetnek játék közben a másik szobában, de azért nagyon odafigyelnek az átszűrődő hangokra, hogy -apu mit tanulTalán ők is a színpadot fogják választani, ki tudja? — mondja mosolyogva, szinte önmagától is kérdezve. — De addig még sok víz lefolyik a Tiszán — fejezi be a beszélgetést Radványi Zsuzsa, s máris megy a nézőtérre, hogy férje munkáját újból és újból elemezze a színpadon, hogy otthon aztán megbeszélve ő is segíthessen Miklóssy György művészi munkájának fejlődésében. LőcU Ferenc