Délmagyarország, 1956. március (12. évfolyam, 52-78. szám)
1956-03-21 / 69. szám
Szerda, 1956. március 21. 3 0ÉLMPYBR0R5WG Elkészültek a kerületi tanácsok 1956. évi községfejlesztési tervei Elkészültek kerületi taná- Rendezik a Szent István te- helyezésére istállót építenek, csaink 1956. évi községfej- ret 50 ezer forintos költség- A II. kerületi Tanács közlesztési tervei. A terveket a gel, közvilágítási lámpákat ségfejlesztési tervelőirínyvégrehajtó bizottságok az el- szerelnek fel a Tárogató, a múlt héten tárgyalták meg Parajdi, a Borostyán, Sarló, és fogadták el. A lakosság a Szilágyi, a Zárda utcákban, javaslatai alapján a tanács- azonkívül az Asztalos utcátagak fogadóóráin, beszámo- ban és Üjszeged déli részén lóin elhangzottak figyelem- 6 közvilágítási lámpát szózata erre az esztendőre közel 7 és félmillió forint. III. kerület A kerületi tanács beruhábevételével készítették el relnek fel Felszerelik az el- feladatai közül megválóezeket a terveket. Végleges múlt évben elmaradt forga- sítésra kerül ebben az eszelfogadásukra az elkövet'.ce- lom-irányító fényjelző be- tendőben az új kenyérgyár zendő napokban megtartandó rendezést a Sztálin körút és építésének egy része, közel tanácsüléseken kerül sor. a Kossuth Lajos sugárút sar- másfélmillió forint költségEzúttal közöljük a kerületek kán. Üjszegeden körzeti or- Sel- A kerületben 795 ezer községfejlesztési terveinek vosi rendelőt létesítenek, ösz- forintot költenek új osztály egyes részletelt. szesen 170 ezer forint költ- létesítésére a kórházban. / kpriilfl seggel. A Bartók Béla FII- Körzeti rendelők fejlesztéséx harmonikus Zenekar műkő- re 20 ezer forintot fordítaAz I. kerületi Tanács koz- désének biztosítására 60 ezer nak. Mihályteleken új művesegfejlesztési tervében több frontot irányoztak elő. lődési otthont építenek 200 mint 20 millió forint értékű Az újszeged! November 7 ezer forint beruházással. Kultúrotthon színpadának Gázvezetéket tovább fejleszátépítésere összesen 82 ezer tik a Móra utcában, mélyfúforint szerepel a községfej- rású anyakutat létesítenek a Iesztési tervben. Tanítói kiskerteknél, fásítA terv előkészítéséné! figye- iák 32 utcákat, 22 közvilágílembe vette az I. kerületi tási lámpát szerelnek fel Alsóvároson. Aszfaltozzák a feladatok szerepelnek. Többek között az üjszegedi vízvezeték-hálózat bővítésére 65 ezer forintot fordítanak. Ezeket a munkákat már megkezdték és júliusra be akarják fejezni. Az Apponyi utca Tanács az előrelátható társa25. szam alatt 175 ezer forint dalmi munkákat is. költséggel körzeti orvosi rendelőt építenek. A Belkereskedelmi Minisztérium 414.000 forintot biztosított a szegedi kereskedelmi vállalatok továbbfejlesztésére, a VárosII. kerület Mátyás téri útszakasz egy részét 363 ezer forintos költséggel. Beruházásra összesen 4 és félmilliót költenek ebben az esztendőben. Iskolák, bölcsődék, kórház, A Petőfi-telepi autóbusz útvonalának építésére 56 ezer forint szerepel a tervben, „tak, járdák, vállalatok küés Községgazdálkodási Mi- Gyalogjárdákra a II. kerü- lönféle felújításaira több nisztérium 3 millió 964 ezer letben ebben az esztendőben mint egymillió forint szereforintos beruházási költsége 406 ezer forintot költenek, pel a községfejlesztési tervszerepei a tervben. Ebből 1 millió 358 ezer forintért 24 lakást építenek át az I. kerületben. Bővítik a közvilágítási hálózatot Üjszegeden, a Népkert-sori ' megkezdik a Bérkert-sori csatorna és a kövesút építését. A város csatornáinak újjáépítési- és a központi autóbuszmegálló terveit is elkészítik ebben az évben, hogy jövőre hozzákezdhessenek a munkálatokhoz. Bővítik a helyi ipari vállalatokat a Keresztjárdák átrakására 88 ezer, a Kossuth Lajos sugárú t salak-kerékpárú íjának felújítására 11 ezer 600, a téglajárdák átrakására több befejezik mint 123 ezer, a Kereszt utca kocsiutat csatornázására közel 100 ezer forint szerepel a költségvetésben. A II. kerületi óvodákat felben. Ötszázezer forintot költenek a különböző intézmények felszerelésének pótlására. A Boros József utca aszfaltozására, a Bodomi lejáró kikövezésére 855 ezer forintot költenek. A Boros József utca gyalogjárdájának aszújítják, festik, tatarozzák, faltozására, a Topolya-sor hasonlóképpen az általános gyalogjárdájának készítésére iskolákban is nagy felújí- közel 250 ezer forint szeretőid munkálatokat végez- pej a községfejlesztési alapnak, ban. Ugyancsak ennek a kályhákat állítanak be, költségvetésnek a terhére Könnyűipari Minisztérium kifestik a tantermeket, kija- irányozták elő a Ságvári-te164 ezer forintos költségve- vítják az ablakokat, padló- jepi kultúrház felszerelésétési előirányzatából. kat. Minderre több százezer nek pótlását, a Mátyás téri Valamennyi általános is- forintot irányoztak elő a Altalános Iskola tornaterkolát a kerületben 450 költségvetésben. Kijavítják mének létesítését, a parkokezer forintos költséf;- az. utat a Petőfi-telepi IX-es ban pihenőpadok felállítását, gel felújítanak, bővítik fel- utcában, a Retek utcában, A III. kerületben több mint szereléseiket, a Zeneiskola Több helyen salakutat építe- 150 ezer forint értékű társanagytermét paikettázzák, fel- nek. Petőfi-telep 48-as és dalmi munkára számítanak a újítják a Somogyi Könyvtár G9-es utcában, a Tarjén-tele- terv szerint ebben az esztenberendezését, megerősítik a pen közkifolyót létesítenek dőben. A kerület lakóinak tiszai mellvédfalat. Felújítják társadalmi munka segítségé- községfejlesztési hozzájáruláa Tábor, a Mérey utca, a vei, 51 közvilágítási lámpát sával a kerület községfejValéria tér, a Népkert-sori szerelnek fel. Több híd-át- iesztési terve mintegy 300 gyalogjárót, a Temesvári ereszt javítanak ki, különb- ezer forinttal növekszik. Az körút makadám kőburkola- sen Petőfi-telepen, bővítik a összes költség a megvalósítanak egy részét — erre a vízhálózatot. A II. kerületi tandó feladatokra több mint célra több mint 1 millió fo- játszóterekre padokat létesí- u millió forint. rintot költenek. Több száz- tenek, Petőfi-telepen orvosi ezer négyzetméter aszfaltúiét rendelőt építenek. A Csöngés gyalogjárdát javítanak ki rádi sugárúton, a Csuka uta belvárosban és Újszegeden, cában, a Petőfi-telepi 6-os Felújítják az üjszegedi liget utcában, az Etelka-soron a parkját és befejezik a liget nyílt csatornákat zárt csatorkőzepén húzódó út építését, nálkká alakítják át. A Rókusi A KIK kezelésében lévő Művelődési Otthonban a zelakóházak felújítására több nekar számára helyet építemint 3 millió forintot köl- nek és kibővítik az otthon tenek ebben az esztendő- felszerelését. Az ONCSA-teben. lepen a sertés-apaállatok t-1í Magyar Vörös Hadsereg nemzefüözi ezredében harcé 1 orosz um -lanls'-- távirata a Mjgyar oofgozóft Parija ftözposli Vezetőségéhez vetve harcoltunk együtt 19! 9-/ ben a magyar nép boldogságáért. A magyar nép joggal büszke a maga proletárforradalmára, mint ahogy mi is életünk végéig büszkén emA nagy Lenin által lelkese- küzdöttek a polgárháború déssel és örömmel üdvözölt frontjain a Szovjetunió némagyar proletárdiktatúra peinek szabadságáért. 1919. március huszonegyed!- Mi, régi orosz kommunista kén történt kikiáltásának év- párttagok minden év márfordulója alkalmából mi, az cius 2i-én, mint életünk legelső világháboiúhan fogságba szebb korszakára emlékezünk került orosz kommunisták, a dicsőséges magyar proletár- lékezünk arra, hogy az orosz akik a magyar Vörös Had- forradalomra, amely a Nagy hadifogoly internacionalisták sereg nemzetközi ezredében Októberi Szocialista Fórra- százaival küzdöttünk 1919harcoltunk, testvéri iidvözle- dalom után elsőként tűzte ki ben a magyar nép szabadsátünket küldjük a Magyar Európában Lenin zászlaját. Dolgozók Pártjának a szocia- Emlékezünk a magyar prolizmust építő magyar nép- letárforradalom számunkra felejthetetlen vezetőjére, Kun Béla elvtársra, emlékezünk Szamuelly Tiborra, Korvin Ottóra, Rákosi Mátyásra, Mosolygó Antalra, Hajdú Pálra és sok más elvtársra, s a forradalmár magyar vőnek. Mi Magyarországon harcoltunk a magyar nép szabadságáért, mint ahogy a magyar hadifogoly internacionalisták, a kiváló magyar kommunista, Kun Béla elvtárs vezetésével Oroszországban rös katonákra, akikkel vállgáért. Moszkva, 1956. március lfc Kommunista üdvözlettel * Szovjetunió Kommunista Pártjának tagjai: Ilraszov, Norbert, Cserlov, Mellcr, Jusztusz. — A Szegedi Kenderfonógyárban klubnapot rendez a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület szegedi csoportja a zsinegfestés kérdéseiről ma, szerdán délután fél 3 órakor. A vitát Sugár Miklós vezeti. Az építőipar felkészült a tavaszra Megkezdték több lakóház építését és felvonultak a Kenyérgyárhoz Lassan, hosszú változás után lyeken gyakorta jelent akadályt, tán — kevés lesz. Minden esetra mégiscsak beköszönt a tavasz: hogy a sáros, vizes utak miatt a helyzet sokkal jobb létszám az építkezéseken ismét fokozőt- nem tudnak tervszerűen felvo- tekintetében is a tavalyinál. Ter* labb lendülettel indulhatnak meg nulni. Mégis a kisebb, távolabbi mészetesen a munkaerői tervszer a munkák. Hogyan készült fel munkákat gyorsan be szeretnék rű elosztásával arra törekednek; az építőipar a jó időre? Felke- fejezni, hogy minél szűkebb te- hogy elvégezhessék feladataikat; restük a 65-ös Építőipari 1'rösz- rületre összpontosíthassák ere- Ezért például a kőműveseket is töt és megkérdeztük az előkészü- jüket. Hiszen Szegeden igen úgy osztják be, hogy mindig letekről Gyólai István elvtársat, sok munka vár rájuk. A Marx percnyi pontossággal arra a a tröszt igazgatóját, valamint téri építkezések, az épülő Ke- munkahelyre érkezzenek, ahol Molnár Sándor elvtársat, a párt- nyérgvár, a Petőfi telepi iskola- éppen az ő kezükre van szűk* titkárt. Elmondották, hogy úgy- építkezés és több üzemi építke- ség. szólván naponta kötik a szerző- zés mellett az Arany János ut- Erről a pontos elosztásról Ab* déseket az építkezési munkála- cában is készítenek egy öteme- rahám építésvezető például el* tokra, most érkeznek be a raj- loles bérházat Eddig mintegy mondja, hogy a Zscmberi kő* zok; 22—24 millió forint értékű mun- műves-brigád, amely, a Marx kája van a trösztnek az évre, téri építkezéseket segíti min* ez azonban még felét sem teszi dig csütörtökön pontosan meg* ki annak az értéknek, amit vál- érkezik és hétfőig felhúz egy A februári kemény hideg és lalhatnak. Ügy gondolják, liogy emeletet. A közbeeső időben pc* nagy hó az építkezéseken is ebben a hónapban a munka ro- dig óramű pontossággal készítik megzavarta a munkát. Ebben hamosan megszaporodik, mert a el a födémszerkezetet a munka* az időben a terveket nem tud- minisztériumok megegyezése sze- helyek dolgozói, ták teljesíteni, ezért a dolgozók rjnt március 31-ig kell az épít* elhatározták, hogy április 4-re kező szerveknek terveiket eljut* Rövidesen készül fölszámolják a lemaradásokat, talniok a tröszthöz. a* 1'jÚSágl Strand Is Most már komolyan felkészül- , nek a munkákra, elsősorban a A munkaerő tervszerű Ábrahám építésvezetőhöz ha* lakásépítkezéseknél. A Marx- eloszlása munkahely tartozik: a téren eredményesen halad az Ezekhez a nagy munkálatok- A^orutnak a , Marx tér és építkezés és megindult a fölvo- hoz most már rendelkezésökre KoS'!"tl\ kaj.0so8Ugf"t. kozé ®sd nulás az épülő új, szegedi Ke- állnak a megfelelő anyagok is ™szen épul° f7, lakas0,s. »C " nyérgyárhoz. Egyébként elég olyan mértékben, hogy a felsza- *pule' 7. ainoIybAn 22 ket sz<w sok munka vár a trösztre, hiszen badulási versenyt anyaghiány bás' d háromszobás és 2 egy* többek közt 11 mezőgazdasági nem fogja gátolni. A munkaerő az°bás Iaka" Icsz T t°vabbá , a munkahelyet - magtárak, is- egyelőre ugyancsak elegendő, Mér,ey utcaban a *As "épület, tállók és más mezőgazdasági sőt, pillanatnyilag még sok is, ameI>;beu 38 egyszobás lakas épületek készítését - átvették, azonban a szükségletekhez mér- keszul' va,amint a SzormeEzeken a távolabbi munkahe- ten inkább — a későbbiek folyA hideg tél hátráltatta a munkát A budapesti lengyel nagykövetség köszönetnyilvánítása Boleslaw Bierut, a Lengyel úton mond köszönetet mindEgyesült Munkáspárt Köz- azon személyeknek, szervezepc.nti Bizottsága első titká- teknek, és intézményeknek, rának elhúnvta alkalmából akik a iengyel népet ért súszámosan fejezték ki részve- , . , . , tűket a Lengyel Népköztár- lyos veszteseggel kapcsolat* saság budapesti nagykövetsé- ban részvétüket és együttérgének. A nagykövetség ez- zésüket fejezték ki. SZEGED KULTURÁLIS ELE* ThBEN jelentős szerepet tölt be a „Tiszaláj". Minden számának megjelenése jelentős esemény. A februári számot eleve azzal z igénnyel nyitja fel az olvasó, hogy megnézze: mit teltek a szegedi írók a novemberi párthatározat óta és a Szegeden is lezajlott írószövetségi viták után. Lődi Ferenc költőnk ismét a legaktfvabbnak bizonyult határoza Iáinknak valórav „Századom, te hajnal vatban található Benklő László feltétlenül szükséges — és ami az évfordulót illeti — mindenképpen aktuális és helytálló tazásban feltétlenül pozitíven kell lévén ugyan, de azért a hozzá- kintetében, liogy a kiforrott" nulmánya A kérdés csupán a értékelnünk Petrovncz István értők véleménye szerint jogos jelzőt leszünk kénytelenek a szerkesztők munkájával kapMegjegyzések a „Tiszafáj" új számához „Pihenőn" című, a katonai ki- várakozással tölthet el bennün- szerzőre előbb-utóbb alkalmaz- csolatban vetődik fel: egy szóképzés fáradalmait hazájukért ket az ifjú tehetsége iránt. ni. Persze azért Dérnek is van "10n belul_ helyes-e két művelőszívvel vállaló egyetemi hallga- Juhágz Róbeft A Berettyön« még mit tenni! A nyelvet, mint déstbrténeti munka közlése. lókról szóló versét, valamint az cfmű ve„e bizlat6"és számunkra ,oszközt «sak csiszolgassa tovább, Am A J Ap SZÍNESSÉGÉT j olvasóink a telepen folyó munnvnlt határoza- ' F F™ "F , °"nU parancsoló is, hogy sokat foglal- mondaruvalojat ne törje ILLETI kellenek a szemlében kö- káról is, majd amikor a honvédváltásában A ,n' lv Órfelmi lelí!et 6e^el mF kőzzünk a kezdő" íróval. László szükségtelen hátravetett,el- z,,t könyvismertctflk. Figyelem-1,1 vis zatér az árvízi menteseaitasanan. A ... ,zere|raes versét is. Urvcnde- , , , • .. , . zoivel, sokszor mások állal el- 1 -.-i ír . inal" című ver- £ éfwnos S?mai Alihály és országosan .ismerik, bar bontnt'otf fr-„*fink MhnsznAli. reniello konyvknUka Vmcze ből és 1 és Bőrruhakészitő Vállalat készülő épülete. A munkások vállalásai folytán a „C"-épületen az első emeleti födém, a „Cs"-épületeii pedig a pince feletti födém ké* szül cl április 4-re, míg a Szőr* me- és Bőrruhakészitő Vállalat épületét tető alá hozzak. Egyébként a „C-épülct októ* ber 31-re, a „Cs"-épület pedig november 15-re készül el és mindkét épület 3 emeletes lesz; A tervek és az eddig végzett munkák szerint ítélve, ha az idő most már továbbra is lehetősé* get ad, első negyedévi tervüket 104 százalékra tudják teljesíteni* Ugyanakkor az árvízkárosultakra is gondolnak, s úgy tervezik, hogy a legközelebbi szabad szombati napon műszakot tartanak a károsultak javára. Az építés-vezetőséghez tartozik a szegedi ifjúsági vízi üdülőtelep elkészítése is. A közeljövőben egyre többet hallhatnak se a XX. kongresszus számunk- f^mSó újTmeg ^'jeleni nem lehet mondani hogy elis- .Sut András írása mely többé-kevés- jelölt helyén a cölöpök levcréru is mérhetetlenül soka, jelentő XdegJ'ik )e. ntenk. _ Eddtg, munkaja nund p októ. bé b" ad az ,Uetö nlu" séú hprsű- ", , „1. tartalmi, mind formai szempont- . R • u , - 1 < » . . ről es elen " ^ raerhetiuk szcp lejlodesuket. l.ál nwfín fnánntA lr/tlf/ll t rtll/\t n A/VO ^ Cirilll - JLi.StT *• íVF d I „I , n lifi Tl megkezdik a sporttelep kigondolatait énekli meg _ _ , ,, - ... 1 „i...* , 1 . * uiiiii* uaauu ix lendő művészi formában. Ugyan- * . ,1, . , hói eros ígerete kolloi tehetsége fcitítlcnüi ],ecsülendő sak Lődi elvtárs az az íré, aki A szerkesztők dicseretere le- teijessé válásának. Csak László ,om fclltllenul becsülendő, mu' célját. Sikeresen mulatja be Juhász Ferenc „Virát , , , , . .,. „ gok hatalma cimu verseskötete . , kevésbe a szándék a novella V> . • T . • „. , * minden ,, .. .„ . , . . Petrovacz István. Marky Imre tárgyát illetően, de a mod, aho- ... ...... . - , , ,, ' , , konyvkrilikaia azonban lcnyeg, ,, ... , . könyvkritiknja azonban lényeg. .... gyan formaba ónti az iro mon- , . ,, ,. , .. _ ..?» nara fordíthassa. y . . , - ., , he vagot alig mond, az elbűvölő damvalojat: művészietlen, la- . .7 •„• . , . .., A PRÓZAI RÉSZ két egészen pos. Ezért nem éri el, sőt meg ^Ivibnllirozason ktvul. II II. kerü eii Tanács versenyre liiv a * a keiüieiefei a tisztasági hónap alkalmából a/, irodalomban mutatkozó ko- pven mondva, hogy bátran köz- Ibolyán múlik, hogy rábbi jobboldali elhajlással lik új költők verseit is. Nagy- erejét az egész társadalom haszszemben tovább *iszi a lmreot f.,jusi Tibor negyedik gimnazista és a „Munkás" című kedves- egyéb verseibon is, de az itt kö- „ , „ hangú versében új színnel, új zöltben, a „Sétálgat halkan" cí- fig>-elemremélló írást foglal ma- sem tudja közelíteni azt a ha- Hogy a hiányosságokat sike- ^ rail„,uuucll erűvel gazdagítja és támogatja a nuíbcn \s sokj.a bíztató tchetsé- gába. Szabolcsi Gábor „Gátsza- tást, melyet a tartalom és forma resen kiküszöböljük, feltétlenül dprilisi tisztasigi hónap verpárt liarcát irodalmi életünk he- get csillogtat meg, ha... Fiata- Uadás"-át és Dér Endre „Fél valamelyes harmóniája esetén tervszerűen kell szerkeszteni a scnvdben az elíTö helvezóst a lyes útra terelésében. A szer- ]okm\i ez a ,.ha" mindig felbuk- szem mandula" című írását. Vé- bízvást elérhetne. laPot- Ne "amlt ad az ,slcn" cl" kerületek között a II. korükesztősóg jó munkáját dicséri, s kan s minden azon múlik, hogy leménvem szerint furcsa, hogy gondolással rakosgassuk össze a ]eti Tanács érte el Most a egyben követendő feladatot is az úgynevezett csillogó tehetség, az utóbbi időben Szegeden Sza- A Tükör-rovatban Pelcr László postaládánkba befutó írásokat. A közelgő tisztásáéi hónap ilAz elmúlt esztendőben lis verset Gönczi Klára értékes • •„, lPrombolni, vagy választja a alkalmasnak színpadára. Talán, cím,í drámájáról helytálló ítél- kor a sokat emlegetett és a senyre hívja az I. és III. kefordítása tolmácsolja. r;ija leselkedő kusza, úttalan ha jobban megnéznék az illeté- sajnálni való csupán az mindannyiónk által elfogadott rfileti Tanácsot a „LegtiszTrnin\'77.TFs7:\' VEM csapdákat ' kesek. lehetne e műből hasznos leheL boÍO' Osváth a közönség párthatározatokat az irodalom- tabb" kerület cím elnyeréséLFr ,Vr\-r ,- ", , 1- r- , 1 if ?• darabot csinálni véleményéről nem tud, vagy ban sikeresen a művészethez az ert. A versenyfeltételeket öt CSAK AZOK A MÜVEK szed- A kezdő, halai Magyar V darabot csmálm. nem ak/r tadni CZ2C, a darabbal olvasók igényeihez méltóan fog- Pontban határozták meg és eálják céljaink dereset, melyek- Las/lo „Szerelmesek nyomában Dér Endre, Fel szem mandu- ki csolalban_ • k valóraB v;.,taní I értékelésére felkérték a Közben közvetlenül a politikarol be- eímu verse korántsem árulja el Inja szinte írigvlesre méltóan J | egészségügyi Járványügyi Álszélnek íróink. Ilyen vonatko- azt az adottságot, mely rejtve már-már ott tart színvonal te- A haladó hagyományaink ro* Tóth Béla lomás igazgatóját;