Délmagyarország, 1956. február (12. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-19 / 43. szám
Vasárnap, 1.956. február 19. OELMPÜYPFORSZBG Legyőzték a kemény hideget az Ljszegedi Kender-Lenszövő dolgozói FELHÍVÁS A MAGYAR NŐKHÖZ március 8, a Nemzetközi Nőnap megünneplésére AZ ELMŰLT NAPOKBAN a kemény hideg komoly veszélybe hozta az Üjszegedi Kender-Lenszövő Vállalat munkáját, leállással fenyegette a nagy textilüzemet. A gyár ugyanis saját erőtelepén termeli teljes gőz-, illetve villamosenergia szükségletét. Az egyik reggelre olyan alacsonyra szálit a hőmérő higanyszála, hogy a kazánházban nem tudták a gépek megindításához szükséges gőznyomást cl«rni. Emellett a hófúvás betemette a széntároló helyeket, nem tudták a keletkező nagymennyiségű salakot sem elhelyezni. A Délmagyarországi Áram más vállalatok is gekkel küzdenek. Az újszeged! gyár kommunistái ekkor megindították az időjárás elleni küzdelmet. Röpgyűléseket rendeztek, elhatározták, hogy társadalmi munkában segítik az erőtelepet. Már az első műszak után számos brigád sietett a leállt erőtelephez, s keinény munkával eltávolították a hótorlaszokat, hordták a felhalmozódott salakot. Baj volt a tüzeléssel is, mert a láncrostélyos kazánokat csak apró szénnel, vagy lehet «etetn;». nehézsé- SÉGEKRÖL a szomszédos Rostkikészítő Vállalat dolgozói is, s az erőtelepre nagymennyiségű kender-pozdorját hordtak, amivel már önműködően is etethették a kazánokat. Arra a napra, amikor a DÁV beszüntette volna az áramszolgáltatást, az együttes, megfeszített munka eredményeként megkezdte működését az üzem erőtelepe s igy egyetlen percre sem szakadt meg a gyár termelése. Számos «önkéntes» brigád műszak utáni első útja még szénporral most is az erőtelepre vezet, segítenek a szén-csókányoKözeleg március 8, a világ asszonyainak, leányainak harcos békcünnepc. Ezen a napon az egész haladó emberiség mély megbecsüléssel emlékezik a földkerekség minden táján a tartós béke biztosításáért, a gyermekek jövőjéért, a nők jogaiért küzdő asszonyokról. Azokról, akik az elnyomáson, a két világháború nélkülönzéscin, megpróbáltatásain, tengernyi gyászán okulva megértették, hogy egy új, boldogabb világ kiharcolásában részt kell venni a nők széles tömegeinek is. Az a maroknyi harcos, öntudatos asszonycsapat, amely Klára Zetkinnel az élén 1910ben elhatározta, hogy minden évben megünnepli a Ezért több brigád tagjai zásnél, tüzelésnél, salakelcsákánnyal láttak a hatal- hordásnál. Szombatig az mas tömbökké fagyott szén üzem több mint 120 műveösszetöréséhez. zetője, fizikai és értelmiségi, szolgáltató Vállalat sietett se- Az önműködő szállítóberen- dolgozója nyújtott segítséget! nemzetközi nőnapot — ma gítségükre; terven felül adott dezést még így sem tudták az erőtelep zavartalan mű- már a Nemzetközi Dcmokraáramot az üzemnek. Kajelan- használni, ezért sokan lapá- ködéséhez és így sikerült le-, tették azonban, hogy csak tokkal rakták a szenet a ga- küzdeniök a szokatlanul kcrövid ideig tudják az áram- ratba. mény hideget, ellátást biztosítani, mert ÉRTESÜLTEK A NEHÉZ- Dobó Balázs tikus Nőszövetség 200 milliós hatalmas, szervezett táborává nőtt. Harca összefonódik az emberiség haladásáért, Több szegedi vasutas szolgálati hely élüzem lett Hónapokkal ezelőtt elhangzott a felhívás, hogy a vasutas dolgozók minden erejükkel segítsél: a megnövekedett őszi forgalmi feladatok sikeres végrehajtását. Az elmúlt negyedévi munka eredményeit most értékelték. A Szegedi Igazgatóság sdki jó szolgálati helye közül a legjobbak elnyerték az élüzem címet. A napokban az igazgatóság területén hét szolgálati helyen avatnak élüzemet, veszik át a kitüntetést, s a több mint százezer forint jutalmat. A SZEGEDI FŰTŐHÁZ dolgozói kedden ünneplik e jelentős eseményt. 13 százalékos megtakarítást értek el, a költségvetési tervüket 17 százalékkal csökkentették, a mozdony-javítási tervüket 122 százalékra, a kocsi-javítási tervüket pedig 118 százalékra teljesítették. A SZEGED RENDEZŐ SZERTÁR dolgozói az élüzem címmel 5700 forint jutalmat kaptaík: szombaton tartották meg jó munkájuk ünnepségét. A szertár dolgozói biztosították a Szegedi Eredményes munha a középiskolai szakkörökben Fűtőház részére mindazt az Az iskolák életében jelen- vezik őket; aktivitásuk kiteranyagot, ami az őszi forga- lós szerepet töltenek be a kü- jeo a gyengébb tanulók segílom sikeres teljesítéséhez . lönböző szakkörök. Nem egy- térére is. A Tömörkény Leszükséges volt. j szerűen csak foglalkoztatást ánygimnáziumban a biológiai SZEGED TÁVKÖZLŐ ES ' jelentenek a tanulóknak és a szakkör — amelynek sokBIZTOSlTÓ BERENDEZÉ- szakkörvezető tanároknak, éves hagyományai vannak SEK dolgozói a forgal- íhanem olyan élményt, ame- már — szoros kapcsolatot berendezésék kitűnő keresetül jobban rögződ- tart más szakkörökkel is, nek az órákon tanult ismere- például a foto-szakkorrel. A mi szerelésével, gondos karbantartásával érték el az élüzem címet, és a közel 20 ezer forint jutalmat. Múszaíki tervüket 119.5 százalékra teljesítették, az önköltségcsökkentésben 25 százalékos megtakarítást érték el, termelékenységi tervüket pedig 9.6 százalékkal túlteljesítették. A TÁVKÖZLŐ ÉPÍTÉSI FŐNÖKSÉG II. SZÁMŰ SZERELÉS VEZETŐSÉGE a negyedik negyedévi kiváló munkájukkal harmadszor nyerték el az élüzem címet és megkapták a Közlekedési Minisztérium és a Vasutas Szakszervezet vándorzászlaját is. A szombat esti ünnepségen több mint 6 ezer forint jutalomban részesültek a szerelés vezetőség dolgozói. Szilúdi Sándor Tanácskozás Szegeden a József Attila jelvényszerző olvasómozgalomról A Könyvtárközi Bizottság pénteken délelőtt a várom Somogyi Könyvtárban 64 üzemi DISZ-titkár. könyvtáros és olvasómozgalmi szervező részvételével értekezletet tartott. Az értekezleten jelen volt Körtés Júlia, a Népművelési könyvtárügyi ígérte, hogy Béketelepen a DISZ-en kívüli fiatalokat bevonja az olvasómozgalomba. Oláh Gyuláné. a Ruhagyár könyvtárosa elmondta, hogy többízben előkészítette a mozgalommal kapcsolatos teendőket. Az üzem vezetőMinisztérium sége részéről tapasztalt nemfőosztályának törődömség miatt azonban a előadója és Korek József, a mai napig sincs semmi a városi tanács népművelési mozgalom munkáinak mega tek. A szakkörön is kiderül, földtörténet tarmlmányozásáki hogyan tud bánni az órá- hoz a növény- és állatvilág kon elsajátított ismeretekkel, fejlődéséről 18 szemléltető vagyis a tanult elméletből képet készíttettek a fotómilyen gyakorlati munkálko- szakkörrel. Az ilyen termédás születik. keny kapcsolat egyrészt serA ICeméndy Nándooié Ta- kentőleg hat a többi szakkör-ítónőképző Utolsóéves nö- rck munkájára is, másrészt vendékei például nemrégen sokat tanulhatnak a különböigen komoly feladatra vállal- tó szakkörök egymás eredkoztak. Irodalmi szakkörük menyeiből, tagjai feladatul tűzték ki, A középiskolák szakkörei hogy alapos elemzés tárgyává évről évre eredményesebben teszik napjaink magyar iro- dolgoznak, dalmát. Ezt a célkitűzést sikerrel is oldották meg, s elhatározták, hogy a legközelebbi ülésükön egy szegedi író művét teszik a kritika mérlegére. A Radnóti Gimnázium 10 Ez annak is köszönhető, liogy már az általános iskolák felső tagozatán komoly szakköri munkálkodás folyik. Például a Juhász Gyula Általános Iskolában a Vll/a oszszakköre közül figyelemre- tály szakkörei jelentős fiziméltó a művészeti szakkör, kai kísérletekkel foglalkozik Rendszeresen foglalkoznak a a földrajzi és a biológia szakdráma és a színpad-technika körök mellett, elméleti kérdéseivel Kálmán Mindez azt mutatja, hogy Iószló tanár vezetésével. Ma- megszűnt a szakköri foglaltematikai szakkörükön pedig kozásol: öncélúsága, s diákjaa technológia és a diagram- ink 7jöme örömmel kapcsolómok ismeretével, valamint a di;.; bele a sokágú gyakorlati logarlecen való számolás el- munkába. A szakkörvezető sajatításaval foglalkoznak. tanárok pedig szívesen adA szakköri fogLalkozások ják át tudásuk legjavát az nem néhány fiatal részvételé- ilyen természetű oktató-nevevel folynak. Hiszen a szákkö- 15 tevékenység során is, mert rök feladata éppen az, hogy látják, hogy gondosságukat sek tanulót mozgassanak jobb tanulmányi erednvi meg. Az iskolán belül „kis nyekkel viszonozzák diáktömegs2ervezetek"-nék is ne- jaik. a békéért folyó általános nagy küzdelemmel. Ezekben a napokban a békeszerető emberek az egész világon azokra az asszonyokra gondolnak, akik a kapitalista országokban — ncm félve az üldözéstől — a férfiakkal egy sorban küzdenek kizsákmányolóik népelnyomó, háborús politikája ellen; azokra, akik a gyarmatokon férjükkel, fiaikkal együtt harcolnak hazájuk függetlenségéért. Igaz megbecsüléssel fordulnál; a szovjet nők felé, akik a legtöbb áldozattal adóztak a békéért és ma is elöl járnak a harcban azért, hogy a gyermekekre, a családokra az egész világon új élet hajnala virradjon. Megemlékeznek a nagy Kína hős asszonyairól és lányairól, a felszabadult nőkről a népi demokratikus országokban, akik — mint a mieink is — élni tudtak szabadságukkal, és odaadó munkájukkal erősítik hazájukat, a béke erődéit. Március nyolcadikán a mi népünk tisztelete és szeretete is megnyilvánul az öntudatos, dolgos, harcos asszonyok, édesanyák, feleségek, leányok iránt. Büszkeséggel tekintünk eddigi eredményeinkre és arra, hogy a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség soraiban hozzájárullak a népek békeharcának nagy sikereihez. Ez a harc tovább folyik. Az imperialisták háborús terveit csak a Szovjetunió vezette béketábor szívós, köveikezetes harca akadályozhatja meg. A magyar nők ezután is mindenütt ott lesznek, ahol a béke nagy ügyéért cselekedni kell. Egész népünk bizalma, szeretete erősítse őket felelősrégteljes hivatásuk betöltésében a családban, a munka frontján, a társadalmi tevékenységben. Március nyolcadikára, a világ asszonyainak békeünnepére készüljenek méltóan a magyar nők is városban és falun, üzemben és termelőszövetkezetben. és nagyobb erővel munkálkodjanak hazánk gazdasági erejének növelésén, második ötéves tervünk feladatainak végreh^> tásán. Az édesanyák magasztos feladatukhoz méltóan teljesítsék családi és szülői kötelességeiket, hogy gyermekeiket dolgos, művelt, hazájukat mélységcsen szerető emberekké neveljék. A magyar nők támogassák még hatékonyabban pártunknak a magyar nép felemelkedéséért és a békéért folyó harcát. A Nemzetközi Nőnap megünneplésére készülve felhívjuk az MNDSZ-szervezeteket, a Hazafias Népfront bizottságait, a szakszervezeteket és a DlSZ-szervezetekét, hogy március 8-át, a Nemzetközi Nőnapot közös erővel tegyék a nők társadalmi megbecsülésének feledhetetlen ünnepévé. Éljen március nyolcadika, a tartós békéért, a népek barátságáért, a nők egyenjogúságáért, a gyermekek, a családi otthonok boldogságáért vívott harc ünnepe! MAGYAR NÖK DEMOKRATIKUS SZÖVETSÉGE, HAZAFIAS NÉPFRONT ORSZÁGOS TANÁCSA, SZAKSZERVEZETEK ORSZÁGOS TANÁCSA, DOLGOZÓ IFJÚSÁG SZÖVETSÉGE. A Ruhagyár dolgozói valóra váltották az SZKP XX. kongresszusának tiszteletére tett felajánlásukat A Szegedi Ruhagyár dolgozói sítmény. IG-án, csütörtökön ünnepi mű- A dolgozókat nagy lelkesedes szaltót tartottak az SZKl' XX. és akarásvágy íütötte, ennek kongresszusa tiszteletére. Az köszönhető, hogy például a Fiiünnepi műszak olyan ered- lepi-szalag 320 munkaruha heménnyel zárult, amilyennel már lyett 359-et készített, de talán végen dicsekedhettek a dolgo- az egyik legkiemelkedőbb tel? zók. Egy nap alatt 99.3 száza- jesítinénnyel a Pálfiné-szalag lékről 100.5 százalékra emelke- dicsekedhet: 260 nadrág hesdett a gyári terv teljesítése. lyett 320-at állítottak elő az ijn-í Mi is történt ezen a napon a nepi műszakon. | Ruhagyárban? A délelőtti „B"- ————. műszakban minden szalag telje- — Mesedélelőtt lesz a Jusítettc tervét és végeredmény- hasz Gyula Kultúrházban ma képpen 121.3 százalékkal zárta délelőtt. 10 órai kezdettel. Beit műszak a munkanapot. A „B"- nede'it Elek meséiből. Utána műszak történetében régen született ilyen eredmény. A délutáni „A"-műszak eredménye, ha nem is ilyen kiváló, de hasonlóképpen kiemelkedő teljeAndersen -Kanász- című meséjénel; diafilm változatát vetítik. Minden kispajtást szeretettel vár a kultúrotthon vezetősége. osztályának vezetője. Ertsey Péter, a Könyvtárközi Bizottság elnöke bevezető előadásában ismertette az olvasómozgalom célkitűzését. amely szerint ifjúságunk nevelésének e mozgalom is egyik jelentős eszköze. Csákány Béla, a városi ElSZ-bizottság képviseletében szervezési és módszertani kérdésekről beszélt. Péter László, az Egyetemi Könyvtár munkatársa az egyetemi és főiskolai hallgatók kielégítő olvastatásának megoldásáról és az Egyetemi Könyvtárnak az olvasómozgalomban való részvételéről tájékoztatta az ülés résztvevőit. Vincze András, a Somogyi Könyvtár munkatársa, a városi olvasómozgalom szervezője ismertette a mozgalom eddigi eredményeit és az ezzel kapcsolatos részletes kezdéséről. ígéretet tett, hogy Ismételten felveszi a kapcsolatot az üzem DlSZ-titkárával és kérni fogja ehhez a munkáihoz az üzeimi pártvezetőség segítségét is. Jezerniczky Margit, a Konzervgyár könyvtárosa felszólalásában elmondta, (hogy bár van pénze a könyvtárnak beszerezni az olvasómozgalomban szereplő műveket, a kereskedelemben viszont a kijelölt művek nehezen kaphatók meg. A kiadóvállalatoknak idejében kellene gondoskodni a szükséges művek újabb kiadásairól. A Somogyi Könyvtár az olvasómozgalom híreit és Indiai Képzőművészeti Kiállítás Szegeden INDIA RÉGI KÉPZÖMC- Iáin"' című színes miniatúra is, pai gótikus szobroké, kecsesen szeli irányok, de a modem tö-> VÉSZETE a Móra Ferenc Mű- mely egy harcostársaitól körül- S-alakú. Különös formájú süve- rekvésekkel szemben feltétlenül zeum Képtára földszintjén, az vett fiatal hős halálát mutatja get és szorosan tapadó nadrág- kimutatható az élő művészet új, a modern anyag pedig az be. félét visel, mely a simán min- haladó hagyományokat fclhasz-i első emeleten található. Az el- ^ FŐLEG PALOTA-JELENE- taz0,t testrészekkel ellentétben nálú realista ága is. Az előbbi múlt korok indiai művészeté' nyújtó földszinti terem bejára' tával szemben lévő falon bttdhista papok által az és az i. u. VII. század között kivájt adzsantai barlangok művészetét j£KET és uralkodókat ábrá- ö.tvösi g°nd°«»ággal van cizel- irányzat legtehetségesebbjei köi lálva. A modem szobrok közül zé tartoznak B. C. Sanyal és művészek, akiktől ezen a kiállító, . nak, melvek Rádzspulánában és *>alisztíkus hatása erőteljes fér- son. A realista vonalat többek ,al- - Pandzsáoi vidéken alakulnak fiporlr"Ja ls' küzött Abaiu Spn „Varjak" cíl;ejun" zoló mogul festészettel egvide- alva" ' S7obrok kazul tartoznak B. C. :ŰÜn' Ta jűleg a helyi népies iskolák idő- k!'nnga,shk Davl P™sa<\ , Roy U'A: Gade műv« !'.. ' közben mind jelentősebbé vál- _ bronzbol kékült több kép látható eze, eredeti festményeiről készült nagyságúnak mondható másola- , , ... , ... ...... . i . >".i i i , r, ,i nelc el teljes kifejlodesukhoz lókat lathatiuk, melvek Budha ., . , ' , . ... • i ... • , .i.-i, , raazsput-festeszet témáiban eletéből vett jeleneteket ábrázol ki és a XVIII. században : el telj zsput-fe: S.; ér- India újabbkor! é.s mai festé- I"3 k!aai !latá^. tusrajza :V szelének fejlődését tükröző Lj lIa danakar ldo^. hmd" fcrfl ' abrazolo akvarellja, Kamrai anyag fejlődését részben a földszinten és rezetóművész - Syed Ahmed, £» ernb^i >ndegsúg mély tar- sok) a néppel való kapcsok,tuvVf..i,™,,i L M„ I„1„. \alma hatla Tiibb - kulon- Izat szorosra fuzlel: cs képeikén leges tempera technikával fes- a falusi dolgozók életéből és tett — miniatúra között megra- környezetéből vett jeleneteket gndó hatásúak a fa üde zöldjét ábrázoltak. Hagyományokat Nazeer Maliamad és Mo Julaluddin — irányításával. Az ulcafelőli kabinetiekből kieredményeit házilag előáiií-| indulva a falakon kisméretű mi- és a ruha élénk pirosát hangú- ápoló és fejlesztő művészetül. íott 'kis újság formájában. ujaturák sorakoznak, melyek a 'atos színfoltokban összefoglaló kel az új nemzeti Stílus kibontaVIII. századtól kezdve felváltot- lány" vagy az ezzel kozását nagyban elősegítették. ták a monumentális jellegű áb- ?Hcntetes »la'a ka<"a. cimu eJ' SzerePe volt ebben « magyar * -V ... ieh ip en etet gárzik az indiai nap melege, mely áltüzcsíli a színeket és ki? hangsúlyozza a formákat, de sugárzik a keleti ember természet- és cgymásiránti szeretete is. mely áttüzesiti a szíveket és az indiai művészetnek mély humanista tartalmat ad. fogja publikálni és azt megküldi valamennyi DISZszervezetnek és könyvtárnak.) " j ' ,7~ Gi jeli jelenetet ábrázoló kis kép, származású Amrita Sher-GilUgyanakkor felkéri a Ma- ™™h"okat. A mogul mMkodok- mciyen a sötét háttérből plasz- nek (1913-1914) is, akinek a „ gyar Írók Szövetsége helyi C ataníCt A Udvari tikus erövel világlt ki a Ícllem- "Hin,a" és a "1Ieg> i út" dmű reprezentatív anyaga és a két csoportiát. hogv a szegeoi ... .... . . z.o mozdulattal kedveséhez mapnssz.ÍTvvnnnhí ktnllítnff al- hindu művészvendégünk Ut.A Szegeden is megrendezett Indiai Képzőművészeti Kiállítás munkaprogramot. A Somogyi Könyvtár olva- csoportját, hogy a szegedi "'"•''"'"'T;, r.ő mozdulattal kedveséhez magasszínvonalú kiállított al- hindu művészvendégünk látosómozgalmi brigádja 6 hét írók a mozgalommal kapcso- , , k:„.niíitotf igyekvő fiatal lány fehér teste, kotásai meggyőznek bennünket gatása nemcsak maradandó élalatt kívánja beszervezni latos rendezvényeken tartsa- ...... .arról, hogy munkáinak javaré- menyt jelent Szeged dolcozó töSzmrpH va'ampnnvi üzemét rmib- elönrláct 'ózsof Attila mogul festeszet is — mely a A tarlat regi kisplasztikái ' ?" . . . /. """é.1 , , ,uoigozo és fntózményét a mo^t é^^költőiSsáíárél < hadban érte el virág- anyaga közül tetszésünket ta- J2e mfan kerult<,zindiaimu- ntege. és képzőművésze. száés intézményét a mozga- életerő, e^olto. ^^roh ; ^^ ^^ a népműy._ líin"legjobban a XI_XII. század. zeumok megbecsült erteket koze. mára, l.anem egy távol-keleti oie • Z-T ,v'szeti elemeket {elhasználó hin- ban készült, alig pár arasznvi A MAI INDIAI FESTÉSZET ?zag ré^ag művészetének meg1-500 forintért vásárol, |dn műhe]yek eredményeiből. „Dévi" nevű szobrocska nver'tc kialakulásában kétségtelenül wmerésén kívül elősegtbk a béolyan műveket, amelyek az Ebbe a körbe tartozik a finom meg, mely egy kis talpazaton szerepet játsszanak az angol ka8zeret0 n7ag>'ar indl!U npP olvasómozgalom köntwei kö-j hatású és bámulatos rószlethű- álló meztelen felsőtestű istenMit gyarmatosítók által közvetített CM,n"'i * * zött szerepelnek. I séggel kidolgozott „Sohrab liar ábrázol. Törzse, mint az euró- különböző nyugat-európai festé, lomba. ezenkívül segítséget ad az MTH és a középiskolák tanulóinak is. Balázs Imre pedagógus, fiók-könyv tárvezet ő megbarátságát. Szelesi Zoltán.