Délmagyarország, 1956. február (12. évfolyam, 27-51. szám)

1956-02-18 / 42. szám

/ VLÍAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MDP CSÖNG K AD MEGYEI BIZOTTS A G A \ A K LAPJA XII. évfolyam, 42. szám Ara: 50 fillcr Szombat, 1950. február 18. MAI SZAMUNKBÓL: AZ ALGÍRI KÉRDÉS A FRANCIA KÖZVÉLEMÉNY ÉRDEKLŐDÉSÉNEK KÖZÉPPONTJÁBAN (2. oldal) •RENDET A HÁZIIPARI SZÖVETKEZETBEN!* (3. oldal) TÖBB ELVTÁRSI SEGÍTSÉGET A POSTAI DISZ-SZERVEZETNEK (3. oldal) A félévi bizonyítványosztás után (L. F.) Az örömök, a kedves és kellemetlen meg­lepődések okozta izgalmak már elültek a félévi bizo­nyítvány-kiosztások után. Az iskolák, a tanulók és a szülők már felmérték a bizonyítványokba írt számok tükrében a sikeres és kevésbé sikeres eredményeket és azt is, hogy mit kel! tenniök a jövőben a még jobb tanulmányi eredményekért. Nagy a mi jövendőnkért, a fiatalokért vállalt felelősség. Nem mindegy, ki mi­lyen tudással és emberi magatartással indul a hétköz­napok meghódítására. Csak az erősek, csak az igazak állhatják meg a helyüket a mi társadalmunkban — s ez így is van jól. A tanulmányi félév végét megelőzően több cikk­ben foglalkoztunk az általános tanulmányú eredmé­nyek job&á tételének kérdéseivel, különös tekintettel a munkás- és parasztszármazású tanulóklkial való alapos és sokoldalú foglalkozás kérdéseivel. Ez serkentőleg hatott a tanárok és szülők együttes munkájára és sok tennivalót pótoltak a gyermekek érdekében. Elmond­hatjuk azt is, hogy a munkás- és parasztfiatalok nem megfelelő tanulmányi eredményének korrigálását álta­lában nem úgy értelmezték az iskolaigazgatók, hogy a tanulókkal szemben leszállították volna a követelmé­nyeket. Nem a liberalizmus mércéjével mértek, hogy szépítgessék a még meglévő elég komoly hibákat. Az osztályozások lezárása előtt is mindent elkövettek, hogy a becsületes segítés sokféle módjával a lehető legtöbbet hozzák felszínre a tanulók felkészültségéből, tudásából. Természetesen nem lehet az 1953—54-es sok liberalizmust szülő tanévet és az azt követő idősza­kokra is átnyúló felelőtlenségeket egyszerre kijavítani. Különösen nem lehet a munkás- és parasztszármazású fiataloknál, akiket szándékosan, vagy szándéktalan sok iskolában elfelejtettek megfelelő módszerekkel se­gíteni tanulmányaikban. Ebben a mulasztásban azon­ban nem kisebb a szülők felelőtlensége sem, akik a megköveteltnel kevesebbet — vagy egyáltalán nem — ellenőrizték fiaik tanulmányi munkáját és a tanárok oktató-nevelő tevékenységét. A mostani félévi bizonyítványok azonban már tük­rözik a közös erőfeszítést, a cselekvést-szülő szándé­kot, amellyel különösen a munkás- és parasztfiatalo­kat segítik. A Juhász Gyula Általános Iskola fii ki­tűnő tanulója közül 20 a munkás- és parasztszárma­zásúak közül került ki. S az elmúlt év hasonló idő­szakával szemben 12 százalétokai csokiként az elégte­len osztályzatot nyertek száma. Az Irinyi János Vegyiipari Technikum munkás­származású tanulóinak eredménye is javult. Az egy év előtti eredményekhez képest 2.97-ról 3.09-ra emelke­dett tanulmányi átlaguk. Ez a tény a fejlődés bizony­sága. de még elég sok a közepes és az elégséges a jó és jeles-rendüekhez viszonyítva. Az üjszegedi tanítóképzősök félévi eredményeit vizsgálva a tavalyi első osztályosok 4.62 százados át­laga most a II. osztályban 3.18-ra esett. Az utolsó­éveseké, a múlt évi harmadikosoké pedig 3.30-ról 2.75-ra. Ha ehhez hozzávesszük és elfogadjuk indoklá­sul azt, hogy az évenként belépő újabb tantárgyak mind keményebb feladatok elé állítják a növendéke­ket, akkor legjobb szándékkal is csak egy helyben to­pogásról beszélhetünk és legkevésbé sem haladásról, * eredményekről. Valamennyi gyengébb tanulóval úgy kellene foglalkozni, mint Veszelovszky Vince utolso­éves növendékkel, aki a rendszeres segítéssel felküz­dötte magát a jeles értékű gyakorló-tanításokig. A jobb eredmények elérése elsősorban a veszelovszky vincék akaratán, valamint a tanulótársak, a tanárok segíteni akarásán és a szülők gondoskodásán múlik — de semmiképp a követelmények leszállításán, vagy a liberális osztályzásokon. A Radnóti Gimnázium tanulóinak félévi tanulmá­nyi átlaga 3.26 az első negyedévi 2.93-hoz viszonyítva. A munkásszármazásúaké 3.14, a parasztszórmazásúaké pedig 3 8. Ezt az eredményt az is elősegítette, hogy a DISZ-vezetőség-választásokon a munkás- és paraszt­származású tanulóknak adták át a DISZ-munka veze­tését. Ezzel a lépéssel nagyobb ambíciót, több ösztönző erőt adtak nekik. Ugyanakkor a szülők is alaposabban ellenőrizték fiaik iskolai és társadalmi munkáját. Azonban nem minden szülő törődik eleget gyermeke iskolai munkájával. Törzsi Károly tanuló egész emberi magatartásával és rossz tanulmányi eredményével ki­lóg a Radnóti Gimnázium diákjai közül. Édesapja Bu­dapesten dolgozik, édesanyja viszont nem segített még eddig a fiún a többszöri tanári családlátogatások elle­nére sem. Vajon hova viszi Törzsi Károlyt a magára­hagyatottság? Jó volna idejében törődni vele, amíg nem késő. E néhány példa eléggé bizonyítja, hogy az iskolai vezetés komoly törekvésekkel segíti az általános tanul­mányi színvonal emelkedését a tanulókkal való alapo­sabb törődéssel, a szülői érdeklődés felkeltésével. Ez a munka azonban jobb is lehet, ha az iskolai és ke­rületi pártszervezetek még többet törődnek elsősorban a tanulók szüleivel olyan értelemben, hogy a szülők minden erejükkel segítsék a tanárok oktató-nevelő­munkáját. Ne tűrjék meg a gyermek sokszor felelőtlen magatartását, főleg ne felejtsék el a rendszeres ellen­őrzést fiaik iskolai munkájával kapcsolatban. Csak a szülök gondos törődésével teljesíthetik az iskolák ne­velői magasztos hivatásukat: a fiatalság talpig ember­ségének kikovácsolását. Büszkék vagyunk arra, hogy a hatalmas Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság által vezetett tenyaztietetlen szocialista tábor tagjaként küzáhelünk népünk jobb lövőjéért is a békéért Rákosi Máíyás elvtárs üdvözlő beszéde az SZKP XX. kongresszusán Moszkva (MTI). A Szovjet­unió Kommunista Pártja XX. kongresszusának február 17-i délutáni ülésén — moszkvai idő szerint 17 óra 30 perckor — felszólalt Rákosi Mátyás elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségé­nek első titkára. — Rákosi elvtárs a következő üdvözlő beszédet mondotta el". „Kedves Elvtársak! A Ma­gyar Dolgozók Pártja Köz­ponti Vezetősége és az egész magyar dolgozó nép nevében forró kommunista üdvözlettel köszöntöm a Szovjetunio Kommunista Pártja XX. kongresszusát. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa áll most az egész haladó em­beriség érdeklődésének köz­pontjában. E kongresszusra figyel a magyar dolgozó nép is. A magyar munkások, dol­gozó parasztok és haladó ér­telmiségiek örömmel és lel­kesedéssel fogadták a Szov­jetunió hatodik ötéves nép­gazdasági tervének irányel­veit, . a kommunizmus építé­sének ezt a nagyszerű prog­ramját. Pártunk, dolgozó népünk megvan győződve ar­ról, hogy a Szovjetunió né­pei hősi Kommunista Pártjuk vezetése alatt a hatodik öt­éves terv hatalmas célkitűzé­seit maradéktalanul valára­váltják, mint ahogyan játtal a kitűzött határidő előtt tel­jesítették az ötödik ötéves tervet is. E terv megvalósí­tása óriási erőgyarapodást jelent nemcsak a Szovjet­unió, hanem az-egész 900 mil­liós szocialista tábor számára, felbecsülhetetlen hozzájáru­lás lesz a béke nagy ügyének védelméhez. E történelmi jelentőségű kongresszu* újabb eröt ad a világ dolgozóinak és nagy­szerű tapasztalatokkal gaz­dagítja az új életet építő, sza­badságukért küzdő népeket. Az egész magyar dolgozó nép érzéseit tolmácsolja az az üdvözlet, amelyet a legna­gyobb budapesti villamossági gépgyár dolgozói küldtek a kongresszusnak. .,Meggyőző­désünk — hangzik az üzenet —. hogy a kongresszus ha­talmas erőforrása lesz nem­csak a Szovjetunió, hanem az egész nemzetközi munkás­mozgalom és a békeharc to­vábbi fejlődésének. Nagy ér­deklődéssel várjuk a 'kong­resszus tanácskozásait és ha­tározatait s mindent elköve­tünk. hogy minél gazdagabb tapasztalatokat merítsünk a kongresszus éltető és erőt cdó forrásából szeretett ha­zánk és a népek közötti bé­kés barátság erősítésére". Mi, magyar kommunisták mindenkor példaképünknek tekintettük és a jövőben is példaképünknek tekintjük a Szovjetunió Lenin alkotta dicső Kommunista Pártját. Büszkék vagyunk arra. hogy c hatalmas Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság által vezetett legyőzhetetlen szo­cialista tábor tagjaként küzd­hetünk népünk jobb jövő jé-: ért és a békéért. Hazánk a Szovjetunió diadalmas felsza­badító harcának köszönheti szabadságát és függetlensé­gét. A magyar nép évszáza­dos rabság után végre sza­badon munkálkodhat boldo­gulásáért. jobb jövőjéért. Ez­ért érez az egész magyar dolgozó nép soha el nem múló hálát és szeretetet a Szovjetunió népei és a Szov­jetunió dicső Kommunista Pártja iránt. Felszabadult népünk élni tudott a szabadsággal. A munkásosztály — szövetség­ben a dolgozó parasztsággal — pártunk vezetése alatt megteremtette a népi demok­ratikus rendszert és bizton diaiad előre a szocializmus építésének útján. Elősegítette fejlődésünket, hogy a Szov­jetunió minden téren baruii önzetlenséggel támogatta, védte építő munkánkat és hogy küzdelmeinkben minőig meríthettünk a Szovjetunió Kommunista Pártja tapasz­talatainak gazdag kincsestá­rából. A magyar dolgozó nép most kezdett hozzá második ötéves tervének megvalósítá­sához. A második ötéves terv idején tovább folytatjuk a szocialista iparosítás politiká­ját. E tervnek megfelelően 1960-ig a mezőgazdaságban uralkodóvá tesszük a szocia­lista nagyüzemi gazdálko­dóst. Nagy gondot fordít ter­vünk a népjólét további emelésére. A második ötéves terv végrehajtásával 1960-ig lerakjuk a szocializmus szi­lárd gazdasági alapjait or­szágunkban. E történelmi jelentőségű kongresszus, melyet a marxizmus—leninizmus dia­dalmas eszméi hatnak át, nagyszerű megnyilvánulása a Szovjetunió Kommunista Pártja sziklaszilárd egységé­nek. összeforrottságának s egyben a proletár nemzetkö­ziség éltető eszméjének, a népek testvéri barátságónak. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és az egész magyar dolgozó nép nevében a Szovjetunió dicső­séges Kommunista Pártjának és a XX. kongresszus minden célkitűzésének megvalósításá­hoz tiszta szívből teljes sikert kívánunk. Éljen a Szovjetunió dicső Kommunista Pártja és annak lenini Központi Bizottsága! Éljen és virágozzék a ma­gyar és a szovjet nép örök megbonthatatlan barátsága' . A $zovjel-nén)ct barátság biztosítéka a német nemzet létfontosságú kérdései megoldásának Az SZKP XX. kongresszu­sának február 16-i," esti ülé­sén N. Sz. Patolicsev elnökölt. Elsőnek V. P. Mzsavanadze elvtárs (grúziai pórtszervezet) szólalt fel, majd Walter Ulb­richt elvtárs, Németország Szocialista Egységpártja Köz­ponti Bizottságának első tit­káráé a szó/akit a küldöttek le'kes tapssal köszöntöttek. Ulbricht elvtárs a következő­ket mondotta: Kedves Elvtársaik, Kedves Barátaim! Németország Szo­cialista Egységpártjának Köz­ponti Bizottsága a német munkásosztály és minden demokratikus erő szívélyes, testvéri, harcos üdvözletét tolmácsolja a XX. kongresz­szusnak. A Szovjetunió népeinek si­kerei, a szocialista és a de­mokratikus tábor növekedé­sének nagyszerű távlatai ösz­tönzik harcában Németország Szocialista Egységpártját, minden békeszerető és hala­dó embert. A Német Demok­ratikus Köztársaság lakossá­ga és egész Németország bé­keszerető erői hálásak a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságá­nak és a szovjet (kormány­nak a nemzetközi feszültség enyhítésére tett kezdeménye­zéseiért. Ulbricht elvtárs szólott azckról a sikerekről, ame­lyeket a Német Demokra­tikus Köztársaság munkás­osztálya, dolgozó parasztsága és értelmisége arat új népi államának építésében. Az első ötéves tervben (1951—55) a dolgozók kezde­ményezéseinak eredménye­kónt az ipari termelés a há­ború előtti (1936) színvonal­nak kétszeresére nőtt. A me­zőgazdasági termelés ezek­ben az években 144 száza­lékkal növekedett. Ulbricht elvtárs a továb­biakban hangsúlyozta, meny­nyire fontos a szocialista tá­bor országainak gazdasági ta­pasztalatcseréje, kölcsönös segélynyújtása és együttmű­ködése. Ulbricht elvtárs Németor­szág Szocialista Egységpártja Központi Bizottságának az SZKP XX. kongresszusához intézett üdvözletéből idézett következő szavakkal fejezte be beszédét: "Népünk számára a szoros és megbonthatatlan német­szovjet barátság a biztosité­ka a német nemzet létfon­tosságú kérdései megoldásá­nak. Németország Szocialista Egységpártja üdvözölve a XX. kongresszust, szívből jövő köszönetet mond a Szovjetunió Kom­munista Pártjának, a szov­jet kormánynak és a szov­jet népnek az önzetlen se­gítségért. 1 IJ t i Tiszta szívből további győ­zelmeket kívánunk a Szov­jetunió népeinak a kommu­nizmus építésében*. A teremben felviharzott a taps, amikor Ulbricht elv­társ a német nép és a Szov­jetunió népeinek megbontha­tatlan barátságát éltette és amikor éltette a kommu­nista pártok harci szolidari­tását, élükön a Szovjetunió Kommunista Pártjával. Ezután A. I. Mikojan elv­társ mondott beszédet. Miko­jan elvtárs után B. Gafurov elvtárs (tadzsikisztáni párt­szervezet) szólalt fel. Felszó­lalásával befejeződött az SZKP február 16-i, esti ülése. A francia és az olasz nép elismerése és rokonszenve a Szovjetunió iránt Az SZKP XX. kongresszu­sának február 17-i délelőtti ülésén, amelyen V. P. Mzsa­vanadze elnökölt, folytatták az SZKP Központi Bizottsága besziámolójának és a Köz­ponti Revíziós Bizottság je­lentésének megvitatását. Az elmúlt napokban fel­szólaltak a kongresszuson a legnagyobb pártszervezetek — Moszkva és Leningrád, Ukrajna és Belorusszia, Ka­zahsztán és Üzbekisztón, Grúzia és Azerbajdzsán. Lett­ország és Szverdlovszk. Gor­kij és az altáji határteritlet — pártszervezeteinek képvi­selői. Mindegyik felszólalás ékesszóló bizonyítéka volt a párt megbonthatatlan egysé­gének. szilárd összefogásának a Központi Bizottság körül. A küldöttek jogos büszkeség­gel mondják el, hogy a párt, Központi Bizottságának ve­zetésével hatalmas munkát végzett a XIX. pártkongresz­szus óta. Egyöntetű az a vé­leményük. hogy a Központi Bizottság beszámolója. N. Sz. Hruscsov előadói beszéde marxista—leninista elemzést ad a jelenlegi nemzetközi helyzetről. tudományosan összegezi a Szovjetunió gaz­dasági és kulturális építésé­nek eredményeit. Kitűzte a szovjet nép további előreha­ladásának. a kommunizmus csúcsai felé tartó előrehala­dásnak a programját. A kongresszus munkáját hatalmas aktivitási hullám­mal kíséri az egész szovjet nép, ezzel is kifejezésre jut­tatva, hogy maradéktalan.;! támogatja a párt kül- és bel­politikáját. általános irán>­vonalét. A szovjet föld fölött ma­gasan lobognak a kongresz­szusi szocialista munkaver­seny zászlói. Az egész viiág tudomást szerez a bányák és üzemek, a kolhozok és gép­állomások. a tudományos la­boratóriumok és szovhozok kongresszusi munkagyőzet­meiről. A péntek délelőtti ülésen az első felszólaló V. M. Szuszlov (krasznodari párt­szervezet) volt, megjegyezte, hogy a XIX. kongresszus óta eltelt időszakban a Szovjet­unió népei a Kommunista. (Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom