Délmagyarország, 1955. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

1955-09-11 / 214. szám

Vasárnap, 1988. szept. 11. OELMBtYBRORSZBG AZ Ú] LAKÁSBAN r fcözv; Pölös Józsefné* feliratú névjegykártya áll a Marx téri új ház egyik földszinti lakásának ajtaja felett. A csengetésre idős aszszony jön ajtót nyitni. Az érkezőt mindjárt a lakásba hívja, mert nem ér rá az ajtóban beszélgetni, sok dolga van. Ebédet készít. Az asztal alatt megijedve csipognak a galambfiókák, — a gázon már forr a kopasztóvíz. Most érkezett haza a piacról. A jól megrakott kosarából a krumpli, a hagyma, a paradicsom, a zöldpaprika mellől nem hiányzik a körte, alma, szőlő sem. Az idős, kis öregasszony fürgén mozog, nem mondaná meg senki róla, hogy hetvenöt nyarat látott. Arra a kérdésre, hogy érzi magát az új lakásban, így válaszol: — Még nincs két hete, mióta itt lakunk, de úgy érzem magam, minlha mindig itt élíem volna. A jót hamar megszokja az ember — teszi hozzá mosolyogva. — Én már nem először költözöm másik lakásba — folytatja kissé elkomorodva. — Ezelőtt, várjunk csak hányban is .; i Szeme egy tárgyra szegeződik, gondolkodik, A múltat idézi: : s Fiatal, tűzről pattant feketehajú, feketeszemű lány volt Kovács Mária. Hárman voltak testvérek, és bizony sokat kellett neki is dolgoznia, hogy kis családjuk megéljen a kevés földből. Azután — mint a többi lány — ő is férjhez ment, Pölös Józsefhez, a Pallavicini gróf egyik cselédjéhez. Pár évtized telt el azóta. Akkor — 1890-es évek végén — természetes volt, hogy a gróf majorjában három család lakott egy szobában. Később a "gróf úr* az 1900-as években Sasillésen cselédeinek új házat építtetett. A jól dolgozó cseléd család egy földes szobát és négy család egy szűk, keskeny konyhát kapott — természetesen jó pénzért — jutalomba. Nem sok köszönet volt az új lakásban. Ekkor már a legidősebb Pölös lány, Mária, nyolc éves volt. Egymásután születtek a gyerekek. Hat éhes gyerekszáj sok kenyeret fogyasztott el. Pölös Józsefnek és feleségének, később a gyermekeknek, éjjel-nappal dolgozniok kellett, hogy betevő falatja legyen a családnak. Nőttek a gyerekek, férjhez mentek, megnősültek. A szülők meg fonnyadtak, hátuk meggörbült, mellük beesett a sok munkától, A beteges munkás nem kellett a gróf úrnak. Negyvenkét évi kemény szolgálat után el kellett hagyni az urasági majort és Sóndorfalvára költöztek. A Pölös fiúk nem győztek elég pénzt keresni orvosra, gyógyszerre. 1942 a leggyászosabb év volt Pölös Józsefné és családja életében. Meghalt a férje, lánya, menye, testvére, anyja, veje — mind a megfeszített munka áldozatai lettek. A sokat szenvedett szív úgy érezte, nem bírja tovább. i De élnie kellett: meghalt lánya, fia, gyermekét nevelni. Szomorú, kilátástalan volt életük. Elhatározták, Szegedre, a városba költöznek, ott jobban lehet munkát kapni. A Boross József utca 15 szám alatt kaptak egy szobát. Egészségtelen, földszintes szoba volt, de nem volt választás. Ide költözött 1942ben özv. Pölös Józsefné. három fiával és négy unokájával. Nyolcan laktak egy szobában. Itt főztek, mostak, ettek, aludtak. Innen indult el hét ember reggel munkába. ide tért vissza. A lány unokák gyorsan felnőttek, s ha esténként udvarlóik a moziból hazakísérték őket, bizony már alig fértek be a szűk szobába. Jóska, a legidősebb unoka, el is költözött egyik ismerősükhöz és ott lakott albérletben. A vízzel telt pincéből a víz felhúzódott a falakba, zöldpenészt rajzolt a bútorokra, nehéz, penészes, egészségtelen szag terjengett a szobában. Itt éltek esztendőkig. Pölös József, a legidősebb unoka, most a Csongrádmegyei Építőipari Vállalatnál dolgozik: tetőács és nem is akármilyen, — többszörös sztahanovista. Vállalatuk végezte a Marx téri új ház tető munkáját. Egyik este Jóska odahaza arról beszélt, hogy milyen szép ez a ház milyen egészségesek a szobái. Még akkor elhatározták, hogy benyújtják igényüket a tanácshoz: ók is szeretnének az új bérházban lakást kapni. És augusztus 20, alkotmányunk ünnepe után a Pölöscsalád, 42 másik családdal együtt beköltözött az új házi ba. — így történt — mondja Pölös néni, s ügyesen, gyorsan tisztítja a galambliókákat. — Itt vagyunk. Miután a levest felkészítette, megmutatta a lakást. Három gyönyörű,' világos, parkettezett szobában lakik most a Pölös-család. — A bútorzatunk bizony még hiányos — mondja az idős asszony —, de a gyermekeim fizetéséből majd erre is telik. Az unokáim és az apjuk a Csongrádmegyei Útépítő Vállalatnál, a másik fiam az Erőműben dolgozik, a harmadik kisiparos lakatos, házakhoz jár, tűzhelyeket javít. A fürdőszobánál megáll a drága jó édesanya, nagymama, és elfogódottan mondja: Életemben először most fürödtem fürdőkádban. Nem is tudtam, hogy milyen jó dolog az, ha az ember testét egészen ellepi a jó langyos víz. Kár, hogy már hetvenöt éves vagyok, most élhetünk igazán. Becsukja a fürdőszoba ajtaját. Pölös néni szeme könnyes és csak halkan enynvit mond: — Köszönöm. Horváth Lászlóné Feketevágók a biróság előtt A szegedi járásbíróság tárgyalta Szekeres János algyői (Kassi u. 40.) és Tápai Dezsőné szegedi (Osztrovszky u. 7.) lakosok ügyét, akik hosszabb idő óta borjúhússal feketéztek. Szekeres János összevásárolta Algyőn a borjúkat, azokat leszúrta és a borjúkat átadta Tápaj Dezsőnének, aki kilónként 2 forintos haszonnal árusította ismerőseinek. Ilyenmódon 12 borjút feketéztek el. A bíróság Szekeres Jánost háromévi, Tápai Dezsőnét egyévi és hathónapi börtönre ítélte. Ugyancsak borjúvágásért ítélték el Bürgés Ferenc dóci lakost is, aki a búst részben elfeketézte, részben elfogyasztotta és a borjúbőr beadását elmulasztotta. Kéthónapi börtönnel sújtották. A gyár főgépésse A LAMPA SZELÍD, sárga fénye meghitt, barátságos otthonra veti szét sugarát. A csinos, modern bútorok, a függöny, a vakító asztalteritő, a szőnyeg, a padló mind ragyagó tiszta, gondos háziasszonyt sejtet maga mögött. Az asztal körül, a lámpa fényénél ül a család. A családfő, Vajda László — fiatal, jóképű, barna férfi, — a holnapi tanácsbeszá-molóra készül. Az elsőosztályos Zsuzsika az ábécés könyvvel barátkozik. A csinos, fiatal mama a hathónapos Sárikával bíbelődik. Családi béke nyugalom sugárzik. TEHETSÉGES, szakmáját jól ismerő, szorgalmas embernek ismerik Vajda László íőgépészt a Szegedi Ládagyár dolgozói. Áldozatkész katonája a pártnak, a közösségnek. Az 6 pontos, jó munkájától is függ az, üzem folyamatos termelése. Vajda elvtárs érzi is ezt a felelősséget, s ha valahol baj van, nem nézi, tiogy letelt a munkaidő, még éjszaka is bejön, hogy kijavítsa a hibát. F.gy hideg, szeles októberi napon Vajda elvtárs azzal jött haza, hogy az. újszegediek, az iizem dolgozói tanácstagnak jelölik. Vajdáné nem örült a hírnek, mint várható lett volna, hanem egészen belesáppadott. — Hát nem végeztél már eddig is éppen elég közösségi munkát, még ezt is neked kell vállalnod? — háborgott. A férfi szelíd szavakkal csillapította: — Dehogy „kell" Marika. De hát ez. a bizalom, megtiszteltetés jele. — csitította. Vajdáné nem akart megnyugodni. — Ha már engem nem tekintesz, nézd e kis jövevényt. Maholnap megszületik a gyerekünk, s az se lesz, aki egy pohár vizet ide hozzon. Vajda elvtárs elkedvetlenedett. — Ne légy gyerek, Marika. Attól még itthon lehetek épp eleget. A tanácsban pedig értetek, az egész üzemért, újszegediekért dolgozom majd. Vajdáné többet nem szólt, de nem egyszer találta férje munkából hazatérve kisírt szemmel. Közben pedig az üzemben egyre jobban megszerették Vajda elvtársat. Nem bánták meg, hogy tanácstagnak választották. Sok fiatal munkást nevelt példájával is a közösség harcosává. Mellette dolgozott például Juhász Imre esztergályos. Csöndes, dúdolós legény, igyekvő, szorgalmas munkás. cAlsó város a szebb holnap küszöbén X. A népnevelők jelentése Délutánonként valóságos főhadiszállás mostanában a Földműves utcai pártház. A kommunisták, üzemi munkások és tsz-parasztok egymásnak adják a kilincset. Csak az imént tették le a szerszámot, jól esett volna nekik is színházba vagy moziba elmenni, mégis ide jönnek önzetlenül, hogy mutassák a jövőt az alsóvárosiaknak. Sokan közülük öreg este érkeznek viszsza, hogy beszámoljanak a pártnak a tsz-fejlesztés tapasztalatairól. Érdemes meghallgatni ezeket a fáradhatatlan embereket, mert szavuk nyomán kiviláglik: az egyéni gazdálkodók különbözőképp fogadják őket (ahány ház, annyi szokás), de az a néhány kifogás, amit a termelőszövetkezet ellen, vagyis inkább a saját helyzetük védelmében felhoznak, igencsak egyforma. íme az első jelentés szövege: *Tombácz Ferenc, Dobó utca 75. szám alatt lakó, hatholdas dolgozó paraszt az öregségére hivatkozik, azért nem lép be a tsz-be. Az illető 58 éves, de nagyon jól birja magát. Mindkét családja a BELSPED-nél dolgozik". A második jelentés így hangzik: "Meglátogattuk Engi Józsefet (Tiszapályaudvar 7. szám), a felesége volt otthon. Dorozsmától 4 kilométerre van a földjük. Azt mondja, ha elkezdődnek a belépések, ők is tesznek valamit a földdel, valószínűleg felajánlják, mert, betegsége miatt a tsz-ben nem tudna dolgozni. Nézetünk szerint többször ls érdemes őket meglátogatni*. Ugyanezt mondja a harmadik jelentés: "Az Apáca utca 14. szám alatt le.kó Szabó Jánosékkal beszélgettünk. A betegségükre hivatkoznak, különben a szocializmus fejlesztésével kapcsolatban semmi kifogást nem emelnek, helyeslik, de még várnak". Belépésről szól a negyedik jelentés: *Agitációnk alkalmával beszélgettünk Hódi Antalnéval a Dobó utca 40. szám alatt. Megmagyaráztuk az Űj Élet TSZ eredményeit, amit megköszönt. Látta azt, hogy a tsz-ben szépen lehet keresni és be is lépett az Űj Élet Szövetkezetbe. A belépési nyilatkozatot kiállította". Az ötödik jelentés a következőkről számol be: "Papp István dolgozó paraszt rendesen beadta a búzáját, pedig azt mondja, nagyon rossz termése volt. Erre azt válaszoltuk, hogy erről csak saját maga tehet, a tsz-nek nagyon jó volt a búzája, mert a gépek segítségével megadtak neki minden munkát tisztességgel. A csoportba mégsem megy be, betegségére hivatkozik*. Hasonló a hatodik jelentés tartalma is. "A Pálfi utca 30. szám alatt lakó Bozóki András barátságosan fogadott bennünket. A beadással száz százalékosan rendben van, a termelőszövetkezetbe egyelőre nem akar belépni, betegségére hivatkozik". A népnevelők jelentése tehát elég világosan mutatja, hogy megszűnt Alsóvároson is a tsz ócsárolása, nem mondja már senki, hogy ilyen, meg olyan gazos a közös föld. Hat dolgozo paraszt közül egy belépett az Üj Éiet TSZ-be, egy az öregségét, négy pedig a betegségét hozza fel. Aki nem ismeri az alsóvárosiak gondolkodás-módját, az megdöbbenve kérdezheti: hát enynyire lebetegedett a szegedi kis-fö'dművelő réteg? Nem olyan fekete az ördög, mint amilyenre festik. A valóság az, hogy jóval kevesebb a beteg De ha letelt \ nyolc órai munka, vette a táskáját, indult hazafelé. Ha valamelyik gyűlésre hívták, csöndesen bólogatott, aztán munkaidő után mégis hazament. Vajda elvtárs sokszor elbeszélgetett vele. Rájött, titkos vágya a fiúnak, hogy gépkezelő lehessen. Teljesítette kívánságát. A fiú látva a gondoskodást, szeretetet, ő :s megváltozott. Ma egyike a DISZ legjobb aktivistáinak. A FFRJF. FELE áradó megbecsülést Vajdánénak is észre kellett venni. Az utcán szívélyesebben köszöntötték az emberek, dicsérték, kedves szóval említették férjét. — Üdvözöljük Vajda elvtársat — állította meg egyik reggel Is egy ismerős asszony. — Mondja meg neki, hogy tegnap megkezdték a Gyimesi utcában a kút fúrását. Vajdánénak akaratlanul is jól esett az elismerő szó. Másszor meg a párttitkárral találkozott. — Jó, hogy ilyen megértő felesége van a Lászlónak — mondta a párttiíkár elvtárs. Az asszony szégyelte magát. Ha tudnák, hogy dehogy is segíti. hanem éppen nehezíti férje munkáját! Ettől a naptól kezdve lassan más asszony lett Vajdánéból. Már nem vágott haragos arcot, ha a férje későbben jött haza, megsimogatta a homlokát, szíves szóval érdeklődött munkája iránt. Miiyen jól esett a szerető szó a munkában, közösségi gondokban elfáradt férfinak! És aztán valami újfajta közösségi szellem alakult ki közöttük. Vajdáné összeírta a napközben hallott tanársokat, panaszokat, s továbbította férjéhez. MOST LEGUTÓBB, hogy váratlanul népnevelői munkára hívták Vajda elvtársat, azért tartott egy kicsit felesége szemrehányásaitól. Moziba készültek. Az asszony derűs mosollyal küldte. — Menj csak, majd eljutunk máskor a moziba. Vajdáné büszke férjére, megértő barátja, segítőtársa a jobb életért vívott harcban. Sinkó Eva Percekért, forintokért — Látogatás a Jutaárugyárban — Alsóvároson, mint a kulák és a kulákcimbora. Legtöbben csak azért emlegetik a reumát, a gyomorfekélyt, az idegbajt és hasonló nyavalyákat, mert mindig azt a *szörnyű" közös életet látják maguk előtt, amit az ellenség lefestett nekik. Jellemző esetet mesélt el az egyik népnevelő. Egy dolgozó paraszt, akit meglátogatott, szintén arról panaszkodott, hogy a szívbaj kínozza, tehát nem mehet a tsz-be, bármilyen előnyös is az. A népnevelő elment. Alig ért azonban a hatodik házig az utcán, ott robogott el mellette motorbiciklin az ö "beteg* parasztja. A vállán két tejeskanna csüngött, a rázástól az egyik a fájós szívét verdeste, a másik meg a hátát. Elgondolkozott ezen a látványon a népnevelő és azt szűrte le tapasztalatképpen: hűvösre kellene dugni azt, aki az ilyen makkegészséges emberrel el tudta hitetni, hogy tényleg beteg. De, ha már csak a betegség az egyetlen kifogás a nagyüzemi gazdálkodás ellen, hadd mutassuk itt ki, hogy a tsz-ben még a beteg ember is meggyógyul. A Szántó utcai Molnár Mihálynak és az alsónyomássori Császár Ferencnek sérve volt. Ök valóban hosszú ideig szenvedtek ebben a betegségben, mert se idejük, se pénzük nem volt arra, hogy befeküdjenek a kórházba. Beléptek mindketten a termelőszövetkezetbe, ahol — mint rnár korábban meggyőződtek róla —, nagy gondot fordítanak a tagok egészségére. És valóban: a tsz és az állam terhére ők is megoperáltathatták magukat. Ott váltak egészséges, munkabiró emberekké. Nagy István Zúgnak a varrógépiek. Az ügyes varrónőik keze alól csak úgy siklanak ki az új zsákok a Szegedi Jutaárugyár varrodájában. Az orsókról gyorsan pereg a kendercérna, s a gép másik oldalán szép rendben sorakoznak az új zsákok. A varrónő szeme a munkáján van. Nem is ér rá körű tekintgetni, hiszen ördögi gyorsasággal húzza a gép a tű alá az anyagot. De még a zsák szélét beigazítja, megesik, hogy az orsóról vastag, csomós cérna kerül a tűhöz. Balh roppanás, ' — le kell állni, a törött tűt ki kell cserélni, az új tűbe be kell fűzni... Mindez időbe telik. Talán nyolc, tíz zsák is átszaladna addig a gép alatt, amíg ez megtörténik. A varrónő boszszankodik, mert a tűcsere miatt kevesebbet tud termelni és sajnálja a tűt, amit 'drága pénzért, leginkább külföldről vásárolunk meg. Ha csak egyszer törne el naponta a tű! De megesik, hogy gyakrabban fut csomós fonál a gépbe, s mindannyiszor értékes percek és forintok mennek kárba. A fonál a Szegedi Kenderfonógyárban készül. Sajnos, a fonógépre még nem tudtak eddig olyan szerkezetet építeni, amely megakadályozná a csomósodást. Nem volna nehéz megállapítani, hogy akartak-e, vagy van-e rá technikai megoldás. Mindenesetre a Szegedi Kenderfonóban a könnyebb megoldást választották: átiratot küldtek a Jutaárugyárba, melyben kérik az üzem műszaki vezetőit, hogy dolgoztassanak ki egy olyan szerkezetet, amely megakadályozza a csomós fonálnak a gépbe jutását. Ez azt jelenti, hogy a Kenderfonóban nyugodtak a fonál csomóssága miatt — és „védekezzék ellene a Jutaárugyár" jelszóval elhárítják magukról a megoldás feladatát. A Jutaárugyár dolgozóit azonban nem a Kenderfonó levele mozgósította. Ábrahám Jenő elvtárs, a varroda idős művesetője már hosszabb idő óta foglalkozik ennek a problémának a megoldásával, ö is tesz annak a megvalósításáért: „Korszerűsíts, az üzem anyagi tartalékaiból". S pénteken reggel, amint bement az üzembe, az volt az első dolga, hogy benyújtsa újítási javaslatát. Olyan egyszerű kis szerkezet tervét nyújtotta, be. amely ott az üzemben gyorsan és olcsón előállítható és meggátolja, hogy a csomós fonáil a tűig eljusson s ott tűtörést okozzon. Kérésemre le is rajzolja a kis, tíz centiméter hosszúra tervezett, csőalakú készüléket, azután odahív az egyik gép mellé és részletesen elmagyarázza elgondolását. — Két szál fut a gépben, tehát mindegyikre két olyan szerkezetet kell felszerelni. Amikor csomós fonál ér ebbe az én kis készülékembe, azt egy kis csengő jelzi a varrónőnek. A gépiét pillanat alatt meg tudja állítani, a fonálból kivágja a csomós részt és így nem lesz baja a tűnek, mert a csomó el sem juthat odáig. — És meggyőződése, hogy be is válik? — Alaposan átgondoltam. Nem mondom, hogy esetleg nem kell itt, vagy ott igazítani rajta, de az elgondolás úgy hiszem jó. Egy kis rúgó lesz ebben a csőben elhelyezve s az kiküszöböli a fonál hirtelen megfeszülését és a tű elroppanását. A cső felső részén pedig egy olyan kis kerek nyílás lesz, amelyen csak normális vastagságú fonál mehet át. De ha ezzel as elgondolással esetleg nem sikerülne, akkor sem mondok le a megoldásról, hiszen az elvesztett percek és kárbamenő forintok ilyen nagy üzemben igen sokra mennének. Még nem készült el a mintadarab, még törnek a tűk és bossankodnak a varrónők, de mikor Ábrahám elvtárs — vagy mint ők mondják: Jenci bácsi — elgondolását hírül veszik, öröm és bizakodás sugárzik a szemükből. Ha csak tíz perccel, vagy negyed órával növekszik is naponta a közvetlen termelésbe fektetett munkaidő, többet tudnak termelni és keresni. Így haladunk előre. (—n. — n.) Hétfőn is bemulatják a Nászuiazást A szegedi Nemzeti Színház művészei az elmúlt héten nagy sikerrel mutatták be a »Nászutazás« című szovjet zenés vígjátékot az MSZT-székház nagytermében. A nagy sikerre való tekintettel az előadást hétfőn este 8 órakor ugyanott megismétlik. Párthívek Felhívjuk a politikai iskola és a Marxizmus Leninizmus alapjai tanfolyam azon propagandistáinak figyelmét, akik az útmutatót még nem vették át, hogy azért sürgősen jelentkezzenek a Pártbizottság oktatási osztályán. Agit.-prop. osztály \