Délmagyarország, 1955. július (11. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-07 / 158. szám
OE LMRGTBRORSZBG Csütörtök. 1955. július T. Mi történt q külpolitikában ? Megalakult az új olasz kormány Q laszországban megalakult az új kormány. Szokatlanul hosszúra nyúl* tárgyalások után, melyeknek magyarázata a kormánypártok soraiban mutatkozó számos nézeteltérés, Antonio Segni, a kijelölt miniszterelnök kedden este közölte Gronchi köztársasági elnökkel, hogy megalakította új négypárti kormányát. Szerdán le is tették az esküt az államfő előtt. A négy párt megegyezése úgy jött létre, hogy Segni feladta agrárprogramját és behódolt a Liberális Párt által képviselt nagybirtokosok előtt. A kormány névsorét még nem tették közzé, de ismeretessé vált, hogy a Keresztény-Demokrata Párt Pella-féle szárnya Visszautasította a kormányban való részvételt. mivel annak programját — a mezőgazdasági bérlők érdekeinek feladása miatt «— igen gyengének tartja. Varsóban és Berlinben megkezdődtek azok az ünnepségek, amelyeket a lengyel—német határszerződés aláírásának ötödik évfordulója alkalmából rendeznek. Mint ismeretes, az ünnepségekre Ottó Grotevvohl elvtárs miniszterelnök vezetésével német kormányküldöttség érkezett Varsóba. Boleslaw Bierut elvtárs, a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkára vezetésével pedig lengyel kormányküldöttség utazott Berlinbe. A két fővárosban lezajló ünnepségek nemcsupán a két ország, a Német Demokratikus Köztársaság és Lengyelország barátsága szempontjából fontosak. Az évfordulójához érkezett határszerzódés — az Odera—Neisse határra vonatkozó megállapodás — a két szomszédország jóviszonyán felül egyszersmind az európai békének is lényeges alkotóeleme. És éppen most, amikor a közelgő négyhatalmi kormányfői értekezleten előreláthatólag sor kerül a német kérdés alapproblémáinak megvitatásóra, különös jelentősége van annak, hogy a német és a lengyel nép hivatott képviselői hitet tesznek Németország keleti határainak a potsdami határozatok alapján való fenntartása mellett. IJyugati jelentések szerint az amerikai. angol, francia és nyugatnémet diplomaták hétfőn befejezték a német kérdésnek a genfi tanácskozás előkészítéseképpen történt megvizsgálását. Közölték, hogy a megbeszélés alapját az úgynevezett „Eden-terv" alkotta, amelyet az angol kormány még a tavalyi négyhatalmi külügyminiszteri értekezleten, Berlinben terjesztett eló. Állítólag e terv bizonyos módosításaira is sor került, de a tudósításokból nem derül ki. hogy miben is állnak ezek. Az Eden-terv köztudomásúlag az össznémet általános választásokból indul ki. s minden egyéb lépést e mögé helyez. Egy angol lap, a Manchester Guardian most azt a változtatást ajánlja, hogy a nyugati hatalmak járuljanak hozzá a két német kormányból alakítandó ideiglenes össznémet kormány létrehozásához, amivel — a lap szerint — elősegítenék az Eden-terv elfogadását. Egy amerikai lap, a New York Times, londoni tudósítója révén úgy értesül, hogy a genfi értekezlet céljait illetően még nézeteltérés áll fenn az angol és az amerikai kormány között. Londonban — írja a tudósító — a német probléma megoldását tartják elsőrendű célkitűzésnek és nem jó szemmel nézik, hogy az amerikai kormány Genfben fel akarja vetni Kelet-Európával kapcsolatos álláspontját. — A leszerelés kérdésével kapcsolatban végül a nyugati lapok idézik az AP washingtoni jelentését, amely szerint Dulles lehetségesnek tartja, hogy Genfben megállapodás jön létre a fegyverkezés fokozatos csökkentésének eljárásmódjáról. Az Interparlamentáris Unió válasza a Szovjetunió csatlakozási javaslatára Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldöttei június 20-én megalakították a Szovjetunió országos parlamenti csoportját, amely bejelentette, hogy belép az Interparlamentáris Unióba. A csoport megbízásából D. T. Sepilov, a csoport elnöke közölte az Interparlamentáris Unióval a Szovjetunió országos parlamenti csoportjának megalakulását és azt az elhatározását, hogy résztvesz az Interparlamentáris Unió 44. konferenciáján. K. A. Fagerholm, az Interparlamentáris Unió 44. konferenciája szervező bizottságának elnöke táviratban közölte, hogy a szervező bizottság megelégedéssel fogadta a Szovjetunió országos parlamenti csoportja megalakításának és az Interparlamentáris Unióba való belépésének hfrét és várja a csoport képviselőinek megérkezését a konferenciára. A Délnfrikai Uniói bevon iák a nyugati hatalmak katonai tömbjeibe ' London (TASZSZ) Londonban július 4-én nyilvánosságra hozták az Anglia és. a Délafrika között megkötött egyezményt. Eszerint a Délafrikai Unió területén fekvő Simonstown-i haditengerészeti támaszpontot átadják a Délafrikai Uniónak, ugyanakkor a Délafrikai Unió kötelezi magát, hogy 3 év leforgása alatt 750.000 fontsterlinget fizet Angliának a simonstowni katonai berendezések ellenében. Eden miniszterelnök július 4-én az alsóházban nyilatkozott az egyezmény részleteiről. Mint Eden rámutatott. az angol haditengerészeti erőknek az átadás után is joguk lesz a támaszpontot felhasználni mind békés, mind háborús időkben, még akkor is, ha a Délafrikai Unió maga nem vesz részt az adott háborúban. Sőt, a támaszpontot nemcsak az angol flotta, hanem Anglia szövetségesei is felhasználhatják. A Glasgow Herald című lap hangsúlyozza, hogy Anglia ezzel az egyezménnyel a Délafrikai Uniót bevonja a katonai tömbökbe. A lap a következőket írja: -Még fontosabb az a tény, hogy a Délafrikai Unió az Atlanti Öceán déli térségének parancsnokságával megkötött egyezmény alapián a védelem megszervezése terén bizonyos mértékig közeledett az Atlanti Szövetség rendszeréhez*. Rövid külpolitikai hírek Genf (TASZSZ). Július 5-én Genfben megkezdődött az ENSZ gazdasági és szociális tanácsának XX. ülésszaka. Kumikin, a szovjet küldöttség vezetője a közelmúltban kiadott szovjet—jugoszláv és szovjetindiai közös kormánynyilatkozatra utalva követelte, hogy a Kínai Népköztársaságnak adják meg jogos helyét az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Nősek csehszlovák megbízott hasonló nyilatkozatot tett. • a Hanoi (Oj-Kína). A' laoszi királyi hadseregnek a Samuer tartományban állomásozó egységei a június 27-ével végződött héten több támadást intéztek a Patet-Lao fegyveres egységeinek állomáshelyei ellen _ jelenti hétfőn a Vietnami Tájékoztató Iroda A Nasamban és Nasalaban állomásozó királyi csapatok kiterjesztették tevékenységüket a körhyező területekre, azonban visszavonulásra kényszerültek, amikor a Patet-Lao (a laoszi ellenállási kormány), fegyveres erői kénytelenek voltak ellentámadásba menni. • London (MTI). A londoni rádió jelenti, hogy Görögország és Törökország beleegyezett egy háromhatalmi értekezlet tartásába 'Angliával, amelyen a többi között Ciprus kérdését is megtárgyalnák. Az angol—görög—török háromhatalmi értekezletet Londonban tartják majd meg a genfi konferencia után. » Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunió külügyminisztériuma július 5-i jegyzékében közölte az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Ausztria nagykövetségével, hogy a független és demokratikus Ausztria viszszaállításáról szóló, ez év május 15-én Bécsben aláírt és a Szovjetunió Legfelső Tanácsa által ratifikált államszerződés szovjet ratifikációs okmányait az államszerződés 38. cikkelye értelmében megőrzésre átadták a szovjet kormány levéltárának. Végetéri a Szovjet Tudományos Akadémia atomenergia-ülésszaka Moszkva (TASZSZ) Július 5-én végetért a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának ülésszaka, amelyen megvitatták az atomenergia békés célokra való felhasználásával kapcsolatos tudományos és technikai kérdéseket. Az ülésszakon több mint 70 beszámoló hangzott el különböző tudósok, fizikusok, vegyészek, technikusok, biológusok részéről. A beszámolók világos képet, adtak a szovjet tudósok eredményes erőfeszítéseiről, hogy az atomenergiát a természet titkainak és a föld kincseinek feltárására, az energetika fejlesztésére, az ipari termelés technológiájának tökéletesítésére, a mezőgazdaság terméshozamának növelésére használják fel. Párté let ó Amit az üzemi faliújságok mondanak az agitációrót bl Veszélyessé válik az Etna kitörése Róma (MTI). Rómából érkezett jelentések beszámolnak arról, hogy az Etna kitörése — a tudósok megállapítása szerint — egyre aggasztóbb mértéket ölt. A 3274 méter magas vulkán egyik mellékkráteréből előtörő lávatömeg mennyisége napról-napra növekszik. Az egyes kitörések között egyre rövidebbé válnak a szünetek. Az izzó lávatömegek és kőzetek 700 méter magasra is felrepülnek a kitöréskor. Különösen veszélyesnek tartják azt. hogy egyre magasabbra emelkedik a kráterben sistergő láva szintje. Ha valaki járja a szegedi] üzemeket, okvetlenül feltü-! nik neki a változatos íejlé-| cekkel ellátott faliújság galéria A gyárkapun belül j mindjárt elkezdődnek az erős oszlopokra szegeit fekete. sárga, vörös, szürke, zöld és ki tudja még milyen színű táblák. És ez;k nagyjából a következő nevexet viselik: Versenyhira.10, Élenjárók-lemaradók, Közlemények, Villám, Az ifjúság hangja, Faliújság, Akikre oiiszkék vagyunk, MSZT-hiradó. Az MDP hírei, Fontos tudnivalók, DISZ-élet, stb De hiába figyel a várakozó, legtöbbször nem nagyon lát rajtuk semmit. A Gázműveknél hétfajta feliratú tábla sorakozik egymás mellett, de csak azt adják bárkinek a tudomására, hogy ebben az üzemben keveset törődik a pártszervezet a szemléltető, rajzos és írásos agitációval. Ügy tűnik, mintha azért lenne a sok üres, vagy jobb esetben néhány megavasodott hirdetményt túrö faliújság, hogy ne lehessen tőlük meglátni az üzem tömegpolitikai munkáját. Pedig éppen ezeken a táblákon lehet észrevenni. hogy a pártszervezet nem használja fel a szemléltető agitáció nagy lehetőségeit a dolgozók állandó nevelésére. Valamivel többet mondanak az agitációs munkáról az Üjszegedi Ládagyár faliújságjai. Itt például egy színes rajzból megtudjuk, hogy valamikor régebben baj volt a munkafegyelemmel. A képen az üzemi portásfülke környéke látható a bélyegző órával, amely mutatja, hogy bent már javában folyik a munka. Ugyanakkor egy munkás rohan befelé a kapun lélekszakadva. akinek azt mondják közben: „Elvtárs, ez nem munkafegyelem!" A rajzból két dologra lehet gondolni. Először arra. hogy újabban nincsenek hasonló eleven ötletei az üzem kommunistáinak. hiszen a későnjövőket bíráló karikatúra nem mostanában készült. Másodszor arra. hogy jelenleg sincs javulás a munkafegyelmet illetően. mert különben már kicserélték volna a rajzot. Vagy örök figyelmeztetésnek szánta a pártszervezet? Ki tudja. Nem sújt le senkire az ecsetgyári „Villám" sem. Ez a tábla olyan árván és elhagyottan bámul bele az üzem udvarába, mintha azt mondaná: Vannak itt is fogyatékosságok és lám, mégsem segíthetek, mert a pártszervezet megfeledkezett rólam. Ellenben az Ifjúság hangja érdekes és eleven. A többi hasznos és elég frisslceletű írás között figyelemreméltó Kormányos István DISZ-tag cikke. Arról szól, hogy az ecsetgyári DISZfiatalok VIT tanfolyamot indítottak június 17-én. De a legelső tanulási óra is későn kezdődött, mert Héjjá Zsuzsa és Nagy Izabella túl sokáig tartózkodtak az öltözőben. Derűt, mosolyt fakaszt ennek a rövidke írásnak a szókimondó és mégis nevelőhatású bírálata. Meggyőződésünk, hogy az üzem minden fiatalja elolvasta és igazat adott a szerzőjének. Nagyjából jónak mondható, ahogyan a Jutaárugyár pártszervezete használja a faliújság agitációt. Itt az egyik táblán a sztahanovisták és a szakma kiváló dolgozóinak fényképei láthatók, alattuk aláírással, hogy milyen ered-| ményeket értek el a termelésben. A DISZ versenyhiradóról is azt lelhet megtudni, hogy 123—148 százalék a fiatalok legjobbjainak a teljesítménye. Ellenben kár, hogy kevés cikket írnak a faliújságra a néprevelők, akik jól ismerik a dolgozók problémáit, a termelés helyzetét. Igen csekély a képes hiradó értéke Ls. mert csupán folyóiratokból kivágott képiek vannak rajta és azok is régiek már, nem nézi meg őket senki. A Ruhagyárban az irodaépület bejárata előtt szintén értékes karikatúrák mozgósítanak a termelésre. Az egyik rajz (sajnos ez is régi) azokat csúfolja, akik a minőségi munkát és az önköltség csökkentését csupán úgy kezelik „központi kérdésként", hogy plakátokat, felhívásokat szerkesztenek. Valóban nevetséges az a figura, aki azt mondja: „Ha egy plakát hatására nem csökken az önköltség, teszek még mellé egyet". A? alapiszervezeteknek itt arról is gondoskodniok kellene, hogy az üzemrészekben is élénkebb legyen a faliújság-mozgalom. A 10-es teremben sokáig nem volt faliújság, mert — ahogy mondották — a rendezés folyamán eltűnt. Lengyel Istvánná népnevelő már kérte a IV-es alapszervezet titkáratói, hogy adjanak a 10-es terembe faliújságot. Egy héttel ezelőtt még nem teljesült a kérése jóllehet egy faliújság beszerzése nem ütközik különösebb nehézségbe. Nagyobb gondot kell fordítaniok az üzemi pártszervezeteknek a szemléltető agitációra, amely egyik fontos részét képezi a dolgozók nevelésének. A szegedi üzemekben — egy-két kivételtől eltekintve — visszaesett ez a fontos pártmunka. Az Üjszegedi Kender-Lenszövőben azt mondják, hogy kifogytak az ötletekből. Ez még akkor sem fogadható el magyarázatként, ha igaz. Az Üjszegedi Kenderben ugyanis jó és eredményes volt a faliújság agitáció a közelmúltban. Nem fontos *ehát a kommunistáknak állandóan újabb és újabb ötleteken törni a fejüket, hanem bátran használják fel a régebbi. hasznos tapasztalatokat. A világon semmi baj nem származik abból, ha a forma a régi marad, de a tartalom, a mondanivaló a jelenlegi felaadtokhoz kapcsolódik. A népnevelőmunka gyenge az üzemekben: nem magyarázza állandóan az önköltség összetevőit, hogy azokat megismerve, a dolgőzök saját ügyüknek tekintsék az anyagtakarékosságot, a selejt megszüntetését, a gépiek jobb kihasználását, stb. Arra kell tehát törekedniük a pártszervezeteknek, hogy a szemléltető agitáció felelevenítésével segítsék a szóbeli, a személyes agitációt, a termelési tervek teljesítését V. I. A szovjet repülőgéptervezés első a világon 4 jugoszláv nemzetgyűlés ülésszaka Belgrád (TASZSZ). Július 5-én délután külön-külön ülést tartott a jugoszláv szövetségi nemzetgyűlés szövetségi tanácsa és a termelők tanácsa. A szövetségi tanács és a termelök tanácsa egyaránt jóváhagyta a népbizottságok, községek és kerületek illetékességéről szóló törvényjavaslatot. Mosa Pijade, a nemzetgyűlés elnöke közölte a képviselőkkel, hogy Kocsa Popovics külügyminiszter, San Franciscoból történt visszatérése után a Nehru indiai miniszterelnökkel folytatott megbeszélések miatt nem tarthatott beszámolót Jugoszlávia külpolitikájáról. A nemzetgyűlés a képviselők egy csoportjának javaslatára megválasztotta azt a jugoszláv parlamenti küldöttséget, amely ez év augusztus elsején ellátogat a Szovjetunióba. A küldöttséget Vladimir Bakarirs, a Lhorvát, szabor elnöke vezeti. Az elmúlt vasárnap rendezték meg Moszkvában a légierők napját. Az évente megtartandó légiparádé mindig sok újdonságot hoz és arról beszél, hogy mérföldes léptekkel halad előre a szovjet repülőgép tervezés. A vasárnapi légiünnepiséget élénken kommentálják a nyugati tőkés lapok is. Az alábbiakban Thomas R. Phillips amerikai brigádtábornoknak a The Repiorter című lapban megjelent cikkéből közlünk részleteket. „Az amerikaiak szakmai tudásának és tapasztalatainak ellenére az oroszok már harci alakzatba szervezve mutatták be a hangsebességnél gyorsabban repülő elhárító vadászgépeket, amelyekkel mi az Egyesült Államokban mind ez ideig még nem rendelkezünk. Az oroszok csak két évvel később kezdték meg az interkontinentális lökhajtásos bombázó építését, amely most már teljes alakulatokban áll készenlétben, mi pedig nem dicsekedhetünk ezzel. Olyan lökhajtásos motorokat gyártottak, amelyek, mikor egy éve először kerültek bemutatásra, körülbelül kétszer olyan nagy erővel rendelkeztek, mint a Nyugaton előállított motorok. Több lökhajtásos repülőjük van egyes típusokból — MIG—15 —, mint nekünk valamennyi modellünkből és több könnyű kétmotoros lökhajtásos bom- I bdzót építettek, mint az egész ' Nyugaton együttvéve. Számos új orosz lökhajtá- j sos vadászgépnek 60 fokkal hátrafelé hajló szárnyfelülete van. Ebből arra következtethetünk, hogy ezeket a gépeket már sorozatban gyártják. Az Egyesült Államokban az ezekhez hasonló repülőgépmodellek még kísérleti, fejlődési stádiumban vannak. A 30 új nappali és éjszakai vadászrepülőből álló alakulat tudomásulvétele éppen oly nagy megrázkódtatást jelentett, mint a hangsebességnél gyorsabban repülő nappali elhárító vadászgépek. Ezeknek a gépeknek teljesítőképessége meghaladja az F—94 C-típusú Lockheed—Starfire gépekét. Az új turbólégcsavaros repülőgépet — egymással szemben keringő propellerekkel — kilenc harci egységből álló alakulatban mutatták be. Az Egyesült Államokban szükséglet mutatkozik, kivált tartályos- 'és szállítórepülőgépeknél, ilyen géptípusra. Mindazonáltal erre a gépre sem lehet a közeljövőben számítani, míg a szovjet gépek már készen állnak. Az oroszok negyven vagy ötven 39-es típusú középsúlyú „Borz" néven szereplő bombázót mutattak be. Ennek a kétmotoros lökhajtásos bombázónak a teljesítménye vetekedik a hatmotoros amerikai B—47-es gépekkel. Ami-' kor a nagy lökhajtásos repülők egy évvel ezelőtt először startoltak, a nyugati tervezők, akiknek gyártmányai még csak meg sem közelítették ezeket, alig akarták elhinni, hogy az oroszok konstrukciója sikerült. A fentemlített motoroknak kétszer olyan nagy a húzóerejük, mint a Nyugaton gyártott motoroknak. A 37-es típusú orosz négymotoros nehéz lökhajtásos bombázó (Bizonnak is nevezik), amely a tavalyi májusi felvonulásnál még csak mintaként szerepelt, ma már minden valószínűség szerint egységekbe szervezve jelenik meg. Mindezeket összegezve elmondhatjuk, hogy az oroszok középnehéz bombázók tekintetében mögöttünk maradnak, míg interkontinentális lökhajtásos bombázók, nappali és éjszakai vadászgépek tekintetében egyenrangúak velünk. Csaknem valameny• nyi más típusú katonai repülőgép területén túltesznek rajtunk. Az oroszok a nehéz lökhajtásos bombázó gyártásánál két-három évvel előztek meg bennünket, jóllehet az Egyesült Államoknak mindazok a tapasztalatok és előállítási berendezések birtokában voltak, amelyekkel a Szovjetunió nem rendelkezett,'* *