Délmagyarország, 1955. július (11. évfolyam, 153-179. szám)

1955-07-26 / 174. szám

V/IÜG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! DIIMAGYA AZ MDP CSONGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XI. évfolyam, 174. szám Ara: 50 fillér Kedd, 1955. július 26. MAI SZAMUNKBÓL: . A NÉGY KORMÁNYFŐ NYILATKOZATA A GENFI ÉRTEKEZLET ZÁRÓÜLÉSÉN (2. oldal) FOGADÁS A KOREAI RÁKOSI MÁTYÁS KÖRHAZ DOLGOZÓINAK TISZTELETÉRE (3. oldal) KÉPEK A KULTÚROTTHONOK FESZTIVÁLJÁRÓL (3. oldal) r Új szakasz kezdele a nemzetközi politikában (P. I.) Az elmúlt, tíz esztendő legnagyobb jelentő­ségű nemzetközi eseménye kétségtelenül a négy nagy­hatalom kormányfőinek az elmúlt héten Genfben megrendezett értekezlete volt. A résztvevő szovjet, angol, amerikai és francia kormányküldöttség hat napion át folytatott tanácskozásait világszerte a legna­gyobb érdeklődéssel kísérték, hiszen nem kevesebbről volt szó, mint arról, hogy a kormányfők megtalálják-e a fennálló nagy nemzetközi problémák megoldásának új módszereit, olyan módszereket, amelyek egyaránt alkalmasak a béke további fenntartására és államaik közötti jóviszony kialakítására. Attól kezdődően, hogy pár hónappal ezelőtt bizo­nyossá vált a négy nagyhatalom kormányfői értekez­letének megtartása, a világpolitikában fokozatosan enyhülni kezdett a feszültség. Az osztrák államszer­ződés megkötése, a szovjet—jugoszláv tárgyalások be­fejezése és az Egyesült Nemzetek Szervezetének 10 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepi ENSZ­közgyülés is hozzájárult ahhoz, hogy nagymértékben megenyhült a nemzetközi légkör. Ez azután döntően segítette elő, hogy a négy kormányfő értekezlete ered­ményes legyen. Az értekezlet — mint a kormányfők nyilatkozataiból is megállapíthatók — elérte kitűzött célját: megtalálta a hidegháború felszámolásához ve­zető utat. Az értekezlet legnagyobb eredménye, hogy a kor­mányfőknek sikerült megteremteniük a kölcsönös bi­zalmat. — «A Genfben megtartott kormányfői talál­kozó — mondotta többek között nyilatkozatában Bul­ganyin elvtárs — pozitív jelentőségű volt az államok közötti... elengedhetetlenül szükséges bizalom hely­reállítása szempontjából. Mindenekelőtt elő fogja se­gíteni ezt a hatalmak vezetői között Genfben kiala­kult személyes kapcsolat. Mi jobban megismertük itt egymást, kicseréltük véleményünket számos, igen fon­tos nemzetközi kérdésben. Jóllehet, néhány kérdés­ben álláspontunk nem volt azonos, az értekezlet egész­ben véve az őszinteség légkörében és résztvevőinek a kölcsönös megértésre irányuló törekvése jegyében folyt le-. A tanácskozás során megvitatott négy nemzetközi kérdés — Németország egységének helyreállítása, az európ>ai biztonság megteremtése, a leszerelés megva­lósítása, a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok fejlesz­tése — közül konkrétan egyben sem kérült sor teljes, végérvényes megegyezésre. Ez természetes is, hiszen az adott körülmények között nem lehetett várni, hogy tíz év problémáit egy hat napig tartó értekezleten — még ha kormányfői értekezlet is volt az — részletei­ben is megoldják. Amit hat nap alatt tenni lehetett, azt a négy kormányfő megtette: összegezte a fennálló problémákat és irányelveiben meghatározta azokat a teendőket, amelyek végrehajtása után a kérdések leg­többjében meg lehet találni a mindkét felet kielégítő megoldást. A négy külügyminiszter ez év októberében kezdődő. Genfben megtartandó értekezletén kezdi meg munkáját, hogy a megadott irányelveknek megfele­lően továbbkeresse a megegyezés lehetőségeit. A lesze­relés kérdésében már korábban megkezdődnek a tár­gyalások: az Egyesült Nemzetek leszerelési bizottsá­gának albizottsága augusztus 29-től kezdődően fog foglalkozni ezzel a kérdéssel. A világ közvéleménye és a nemzetközi sajtó öröm­mel üdvözli a genfi értekezlet eredményeit, azt, hogy a négy nagyhatalom egy jtért a • négy említett kérdés megoldásának szükségességében és a követendő eljá­rásokban is. Valamennyi lap közül a Pravda július 24-i számának vezércikke fejti ki a legtalálóbban véle­ményét a kormányfők tanácskozásairól. — "A genfi értekezlet — állapítja meg többek között a Pravda idézett vezércikke — úgy kerül be a ' történelembe, mint új szakasz kezdete a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok, Anglia és Franciaország viszonyá­ban, elő fogja segíteni a bizalom megerősödését ezen államok és népeik között, pozitív jelentőségű lesz a többi állam számára is az egyetemes béke megszilár­dításának ügye szempontjából". A genfi értekezlet történelmi jelentősége abban van, hogy megnyitotta az utat a megérett nemzetközi problémáknak a nagyhátalmak által történő együttes megvitatása és megoldása felé, megalapozta a nagyha­talmak közötti együttműködés további fejlődését és bebizonyította, hogy a nemzetközi kérdések megol­dása egyedül csak a mindkét fél érdekeinek legtelje­sebb figyelembevételével folytatott tárgyalások útján képzelhető el és valósítható meg. Ahhoz, hogy a négy nagyhatalom külügyminiszte­reinek októberben kezdődő tárgyalásai eredményesek legyenek, még további, nagy erőfeszítésekre van szük­ség. Bizonyos, hogy tárgyalásaik során felmerülnek majd kisebb-nagyobb nehézségek, azonban, ha a négy nagyhatalom között továbbra is fennáll a Genfben megnyilvánult együttműködési készség, úgy minden felmerülő kérdésben meg lehet találni a megegyezést. — "A szovjet kormány — mondotta a genfi értekezlet befejezésekor adott nyilatkozatában Bulganyin elvtárs — megteszi a szükséges erőfeszítéseket annak érdeké­ben, hogy a nemzetközi feszültség enyhítését és az egyetemes béke megszilárdítását szolgáló határozataink valóra váljanak". A mórahalaii Iraktoristák a cséplési munkaversenyben Már jó egy hete annak, [ mar Nyerges Mihály hogy Ábrahám József trakto- J rista. aki szombaton rista, aki a múlt esztendőben \ már nyolcvan mázsával meg­a cséplési munkaversenyben j előzte. De közvetlenül a nyo­első lett a megyében, cséplési | mában van már Lengyel Im­veisenvre hívta ki a szegedi | re traktorista is. aki szombat jaiás összes cséplőmunkacsa-j este nem egészen 50 mázsa trakto­estére patait. A versenyben vállalta hogy a legkisebb veszteség­gel a legtöbb gabonát csé­peli el. A versenyt a Mórahalrni Gépállomás valamennyi trak­toristája igen komolyan vette, s a felhívás után a következő napon már teljes lendülettel indultak harcba az elsőségért. Néhány napion keresztül Áb­rahám József, a verseny kez­deményező vezeteti a munká­ban. Szombaton estig gépével nyolc vagon gabonát csépelt el. Igen „veszélyes" verseny­társaként jelentkezet csaklia­különbséggel állt mögötte. A gépek normája napi 94 mázsa gabonacséplés. Ezzel szemben átlagosan mind a hárman naponta 160 mázsát csépelnek, piedig mindhárom­nak naponta tíz, sőt 12 hely­re, homokos utakon kell hú­zatniok. j E nagyszerű munka máris i arra mutat, a Mórahalmi Gépállomásnak minden lehe­tősége megvan ahhoz, hogy a cséplés munkájában nemcsak járás, hanem megyeszerte is az első legyen. A 42-es Autóközlekedési Vállalat felkéssült a csúcsforgalom lebonyolítására Az őszi csúcsforgalom, a terménybetakarítás évről év­re komoly feladatot ró a Szegedi 42-es Autóközleke­dési Vállalat dolgozóira. A vállalatnál megtették a kellő intézkedéseket azért, hogy az őszi csúcsforgalom lebonyolí­tása zavartalan legyen. A vállalat műszaki szak­szolgálata, a szerelői-gárdája, a gépkocsivezetők átérzik az előttük álló fontos feladato­kat. Hetekkel ezelőtt készül­tek már a műszaki szemlére, amelyet vasárnap reggel a Marx téren tartottak meg. Katonás rendben sorakoztak fel az átvizsgált, kijavított és kicsinosított teher- és darab­árus forgalmi gépkocsik, va­lamint a taxik és az autóbu­szok. A műszaki szemlét öt­tagú bizottság végezte. Tü­zetes vizsgálat után megálla­pították, hogy a gépkocsik rendben várják a munkát. Néphadseregünk katonáinak segítsége a lápéi dolgozó parasztoknak Az aratás és a hordási munkák megkezdése óta a tápjéi kompra mindig nagyon sokat kellett várakozni, mert nem győzte az állandó szál­lítást. A nehézséget az is nö velte, hogy ez a komp csak nappal működött s a Tiszán­túlon dolgozó tápjéi gazdáknak kora délután abba kellett hagyniok a munkát, hogy hazatérhessenek otthonaikba ne kelljen a határban alud­niok. A probléma megoldásához néphadseregünk katonáinak segítségét kérték. Jó helyen kopogtattak. A régi komp mellé most egy motoros ka­tonai komp állott be. A komp kezelői ígéretet tettek arra, hogy egészen addig, míg a behordási, cséplési munkák be nem fejeződnek, állandóan, éjjel, nappal szál­lítják a Tisza egyik partjá­ról a másikra a tápéi gazdák terményeit. Ez a kisegítő katonai komp már két nap óta közlekedik. Azóta egyik parton sincs vá­rakozás, fennakadás nélkül, nyugodtan folyik a munka.' Csendes Pálné Ma békenagygyülés a Fáklya-filmszínházban A Városi Békebizottság, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, a Hazafias Népfront Szegedi Bizottsága a Szakszervezetek C'stmgTádmegyei Tanácsa, a Dolgozó Ifjú­ság Szövetsége és a Magyar—Szovjet Társaság szegedi szervezete ina bókcnagygyűlést rendez. Ezen a helsinki béke-világtalálkozón résztvett Péter János református püs­pök, a Béke-Világtanács tagja tart beszámolót. Ugyanitt Balogh Elemérné, Kutrucz Gizella az Anyák Világkong­resszusán résztvett egyik magyar küldött is beszámol a tanácskozáson szerzett tapasztalatairól, élményeiről, a vi­lág asszonyainak, édesanyáinak a békéért vívott harcá­ról A békenagygyűlés este 6 órakor kezdődik a Fáklya­mozi nyári helyiségében, rossz idő esetén a téli helyi­ségben. Négyszáz úttörő nyári pihenője az újszegedi Kossufh Lajos úttörőfáborban Tizenegy iskola közel 400 úttörője nyaral két hónapon át az újszegedi városi Kos­suth Lajos úttörőtáborban, Szép környezetben, gondos nevelői felügyelet alatt él­vezik itt a pajtások a nyár minden szépségét, örömét. Rekkenő hőségben látogat­tuk meg a tábort és a más­kor vidámságtól, kacagástól hangos udvar most néptelen. A kapuőröktől tudjuk meg és nem kis irigységgel vesszük tudomásul, hogy az egész tá­bor fürödni ment. Nem kell sokáig várnunk. Közeledik az ebéd ideje, és a pajtások feqyel mezellen felsorakozva térnek vissza a táborba. Ár­nyas fák alatt, nyugágyak­ban olvas, pihen — aki akar. A többiek sakkoznak, ping­pongoznak, amíg elérkezik az ebéd ideje. Délután ismét sport, játék van soron öt óráig, amikor finom uzsonna várja a pajtásokat a tábor­ban. Ezután már a zászlóle­vonásra készülődnek, majd indulnak hazafelé. Persze a tábor élete ko­rántsem ilyen egyszerű, ha­nem igen változatos, mozfal­mas. A sportokon és játéko­kon kívül nagyon sokmin­denne' foglalkoznak az ifiú úttörők. Hétfőn és kedden a különböző szakkörök (fotó, "ezermester", báb, repülő­modellező. biológia, színját­szó, varró) működnek. A legnépszerűbb a képzőmű­vész szakkör. Festéssel, szob­rászattal foglalkoznak itt a pajtások, nagy buzgalommal. Üzemeket látogatnak — ed­dig voltak már a doboz­üzemben, az egyetemi fü­vészkertben — elmennek még a finommechanikai vállalat­hoz és a vasöntödében. A ta­nács oktatási osztálya jóvol­tából közös mozilátogatást és a nagy örömmel várt hajó­kirándulást is tervbe vették és nemsokára meg is való­sítják. Közhasznú munkát is végeznek a pajtások. Gyo­mot írtahak a Haladás sport­telepen és a kalászgyűjtés­ben is tevékenyen részt vesznek majd. Könyvanké­tok. közös daltanulás, turista utak. tábortűz szerepel még a műsoron. Nem hanyagol­ják el a pajtások; neveléséi. Az úttörők közösen olvassák a Pajtás-t, a Szabad Ifjú­ság-ot és leveleznek is la­pokkal. Legnépszerűbb a fürdés — amikor az idő engedi. A Vö­rös Lobogó pályán nagy lab­darugó mérkőzéseknek lehet tanúja a kíváncsi látogató — különösen az első és máso­dik raj vetélkedik egymással a bajnoki címért. Lányok és fiúk között egyaránt nép­szerű a lövészet. Az apró gyermekek, akik között nem egynél nagyobb a puska nagy buzgalommal lőnek cél ba és — nem egyszer — ta­lálnak is. Beszélgettünk a tábor ve­zetőjével, Borsos László elv­társsal is. Borsos elvtárs n következőket mondja: — A tábor igen jól sike­rült. A tavalyi létszám csak nem megkétszereződött és ez a szám is napró napra nö­vekszik. A szülők szívesen küldik a táborba gyerme­keiket, mert tudják, hogy ott gondos felügyelet mellett igen jól érzik magukat. Nagyobb fegyelemsértés nem fordul elő — a nevelők meg vannak elégedve. Elmondja még Borsos elv­társ, hogy az élelmezés elég jó, minőségileg, emnnyiségi­leg egyaránt. De az augusz­tus 1-én létesülő központi konyhától ezen a téren lé­nyeges javulást várnak. Persze, nehézség is van elég. Legfőképpen az, hogy a 400 úttörőt vendégül látó épület 100 személyre van méretezve, a konyhaszemély­zet pedig két fő. De a neve­lők lelkes munkája elhárít az útból minden akadályt. Sombor András Pártmunkások Levelezőink írják Huza-vona egy univerzális marógép alkatrészei körül A Rákosi Művektől több mint egy éve kaptunk egy univerzális marógépet, me­lyet nagy örömmel fogadtak dolgozóink. Örömünk azon­ban nem sokáig tartott, mert a gépnek több tartozéka, az univerzális elosztó és a ver­likális fej- hiányzik. Így na­gyon nehéz dolgozni, sőt több olyan munkát, amelyek nagy pontosságot kívánnak, nem is lehet rajta elkészíteni. Egy év telt el a gép meg­érkezése óta és még mindig nem küldték el e fontos al­katrészeket. Ezelőtt két hó­nappal azt az ígéretet kapta Faragó József műhelyfőnök, hogy két hét múlva feltétle­nül megkapjuk a szükséges tartozékokat —, de azóta csend van —. Most már sem univerzális osztófej, sem tar­tozékok, sem ígéret nincs. Mi dolgozók szeretnénk végre megkapni a sokat ígérgetett univerzális marógép alkatré­szeket. Szendrei József Tegyük széppé a híd űjszegedi lel járóját is Büszkén szemléljük a Ti­szán átívelő karcsú Rákosi Mátyás hidat. Szegedről ha­ladva Újszeged felé, még le is lehet ülni a két kilátó pad­jára. Újszeged felé közeledve azonban, a pár perccel ezelőtt még gyönyörködő szem, egy cseppet sem látványos épüle­tet lá'.hat. A régi rendszerben a vámőröknek épített bódé­kat, melyre egy raktár fel­írású tábla van függesztve. Az úgynevezett raktárnak sem ablaka, sem teteje nincs. De nem is kell félteni az ott raktározott holmikat, mert kőtörmeléket és embermagas­ságú gyomot takarnak a fa­lak. Ügy gondolom, nem so­kat veszítenénk, ha e rom­épületeket lebontatnák az il­letékesek és a szegedi oldal­hoz hasonlóan, széppé vari­zsolnák helyüket. Papdi István Eshet most már az eső Felsővároson a Bihari utca környékén már nagyon rosz­szak a keresztjárdák. Ha eső van, a keresztjárdákon szinte lehetetlen közlekedni, úgy ellepi a víz és a sár. Csak itt-ott emelkedik ki egy-egy kő, mint egy-egy kis oázis, szegény járókelők örömére. Az átkelést az eső­zés beköszöntével szinte le­hetetlen szárazon megúszni, örömmel vettük, hogy már meg is érkezett az útjavítás­hoz szükséges homok és kő. Ezután, ha esik az eső, nem járunk bokáig a sárban, nyugodtan, biztonságosan köz­lekedhetünk a sötétben is. Balogh László Az üj Élet TSZ tagja Bozsó Ferenc elvtárs dgfálós. A szö­vetkezet darálójával az egyéni dolgozó parasztoknak is sokat segít. Bozsó elvtárs, mint nép­nevelő, darálás közben rend­szeresen beszélget a Központi Vezetőség júniusi határozatá­ról: a szövetkezetek fejleszté­séről, a többtermelésről. Már három dolgozó paraszt meg­ígérte neki, hogy hamarosan kérik felvételüket az Üj Élet Termelőszövetkezetbe, ahol a terméseredmények a múlt évi­nél is jobbak lesznek és a ta­gok legalább 40 forintra szá­mítanak munkaegységenként.

Next

/
Oldalképek
Tartalom