Délmagyarország, 1955. július (11. évfolyam, 153-179. szám)

1955-07-17 / 167. szám

PRÖLETARJA! AZ MDP CSONGRÁDMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XI. évfolyam, 167. szám 50 fillér Vasárnap, 1955. július 17. líj Isz-tagok felhívása Szeged egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztjaihoz SZEGEDI EGYÉNILEG DOLGOZÖ PARASZTOK! PARASZTASSZONYOK! PARASZTFIATALOK! A z utóbbi hónapokban, különö­sen a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének 1955. júniusi 8-i határozata után többen kértük felvételünket a szegedi termelőszö­vetkezetekbe. Mi új belépők összeül­tünk, hogy megvizsgáljuk és meg­vitassuk, jót tettünk-e, amikor a szö­vetkezeti gazdálkodás útjára léptünk. Valamennyiünk egyöntetű vélemé­nye, hogy nem bántuk meg. Mi győzött meg bennünket a szö­vetkezeti gazdálkodás helyességé­ről? Ml is, mint a többi kívülállók, nagy figyelemmel kísértük, vajon mire viszik a termelőszövetkezetbeli­ek, lesz-e belőlük valami. Mi jól tud­juk. hogy a szövetkezeti tagok közül legtöbbnek kezében korábban három körtvv sem fordult meg élete során, ma " legtöbbjüknél otthonos a rádió, az újság, szakkönyveket olvasnak és tanulnak. Meg is látszik, csak rájuk nézve is; jobb soruk van a szövetke­zetben, mint amilyen volt, amikor még egyénileg gazdálkodtak: Nem túlzás, ha azt mondjuk, az elmúlt esztendőben dicsérgettük, az idén már csodálhat j uk terméseredményeiket. Már kora tavasz óta alsóvárosiak, mihálytelkiek sokan látogattunk el az Üj Élet TSZ gazdaságóba. A látot­takkal valamennyien meg voltunk elé­gedve, összehasonlítgattuk vetésein­ket, kapásnövényeinket a szövetke­zetével, s bizony azt állapítottuk meg; nem vitatkozhatunk rajta, a szövet­kezeté szebb. Mór akkor nagyobb terméseredményeket ígértek a gabo­natáblák, a kapásnövények is, mint a mienk. A Haladás Termelőszövetkezet eredményei is arról győztek meg ben­nünket, a termésátlagok emelésében nincsen felsőhatár. A nagyobb ter­méseredményt pedig a szövetkezeti nagyüzemi gazdálkodással érhetjük el igazán. A Haladós Termelőszövetke­zet 86 holdas tábláján már elvégez­ték az aratást. Azt is elmondhatjuk, nem is akárhogyan, könnyedén, mert a nehéz munkát gép végezte itt, 40— 50 ember helyett doleozott.. A deszki gépállomás kombájnja aratta le a 68 holdról a 11 vagon ár­pát. Szép terméseredmény ez, hisz megközelíti a 18 mázsát holdanként. Nem csalódnak a búza terméssel sem. a 118 holdas táblán most szerényen számítva is, mintegy 13—14 mázsás lesz az átlagtermés. Hol van már ez régi 9—10 mázsás átlagterméstől, de hol van ez különösen az egyénileg dolgozó 6—7 mázsás átlagtermésétől. Nem vitás, ilyen terméseredményeket elérni, mint amilyet a Haladás fel tud mutatni és ezzel a jobb élet alap­ját megvetni, csak a szövetkezeti gazdálkodással lehet. Szép eredmény ez Újszegeden, a Haladás TSZ föld­jén, de még sem ez szolgáltatja a leg­nagyobb jövedelmet. A gabonater­mésből származó jövedelem csak má­sodrendű, mellékes haszon itt. A gyümölcs, zöldségfélékből szerzik a busásabb bevételt, hisz eddig már 90 ezer forintot árultak. Pedig csak a cseresznye és a meggy került piacra. Ez a két gyümölcsfajta 50 ezer fo­rintot hajtott a konyhájukra. Az egyéb zöldségféleségből, amelyek mi­nősége első osztályú, csak a szerződő vállalatoktól, mintegy 60—70 ezer fo­rint jövedelmet hoz majd a szövetke­zetnek. Gyümölcsfa csemetékért az idén csak nyolc forintért számolva is darabját, mintegy 400 ezer forintot számítanak. Paradicsomból és másod­ültetésű zöldségféleségekből újabb 300 ezer forint bevételre számítanak. Ki tudnak venni ennyit a földből, mert ha eső nincs, locsolnak; Soha nem szomjazza meg a föld és a nö­vény a vizet, mindig van elegendő. Csak ez a néhány számadat is ele­gendő ahhoz, hogy eldöntsük ma­gunkban a nagy kérdést, helyes-e a szövetkezeti gazdálkodás útjára lép­nünk, A szántóföldi növények eredmé­nyei egyedül is elegek ahhoz, hogy meggyőzzék 'dolgozó paraszttár­sainkat, ahogy minket is meggyőztek, hogyan jobb gazdálkodni. Az állat­tenyésztésről, a gazdagodó jószágál­lományról pedig imég nem is beszél­tünk. Csak az tjj Élet Termelőszö­vetkezetben, ahol igen kevéssel kezd­ték, ma 22 szarvasmarha, 200 sertés, 60 kövér hízó, 34 íó és a sok aprójó­szág mind azt mutatják, így lehet hasznosan állatokat tenyészteni, ahogy az Üj Életben, Táncsicsban és a többi termelőszövetkezetben láttuk. A közösben gondtalanabb az élet. Nem egyszerű szóbeszéd ez, hanem igaz valóság, amelyről mi, újbelépők már eddig is, rövid szövetkezeti tag­ságunk ideje alatt, meggyőződhet­tünk. Ne mondjunk mást, csak Nagyi István volt tíz és félholdas közép­paraszt példáját O már hosszabb ideje tagja az alsóvárosi Üj Élet Ter­melőszövetkezetnek. Nem csak meg­szerette a közös munkát, hanem szin­te össze is nőtt ezzel a közösséggel. O mondta el nekünk, hogy amíg egyéni gazda vett, ezer gondja-baja volt, munkájából csak itt-ott maradt haszon, de a szövetkezetben az elmúlt évben is busás részesedés jutott neki. Csak amit egyszuszra felsorolt ne­künk, — bár mint mondja, nem is lud mindent fejbe tartani, — nem csak elismerésünket, hanem csodál­kozásunkat is kiváltotta. Kenyérga­bonából 11 mázsa 22 kilót. 32 mázsa csöveskukoricát, hét és félkiló őrölt paprikát, három mázsa árpát és za­bot, 10 és fél kiló mákot, 357 kiló burgonyát, 9 és fél mázsa takarmány­répát, 318 kéve kukorica szárat, több mint egy öl búzaszalmát, egy fél ölnél több polyvát, 302 kiló lu­cerna szénát, na és a költőpénz, ahogy ő mondta, 3052 forintot. Na és amit a háztáji gazdálkodásból kapott. Ezt is megtudtuk tőle, hogy 400 négy­szögöl gyümölcsöse van és 200 négy­szögöl szőlője. De termel háztáji föld­jén burgonyát, kukoricát is. _ Mint mondja, családja háztartási szükség­letét jól kielégítette mindaz, amit a háztáji föld termett. A gyümölcsből 8—9 száz forintnyit árult. Kukoricá­ja 10 mázsa és mintegy 8 mázsa krumplija termett a háztájiban. Mi nem restelltük, hogy kiszámítsuk, melyik tíz és fél holdas gazdának jutott ennyi Alsóvároson, vagy Mi­hályteleken. Bizony, keresve is alig találnánk ilyeneket. Mindezt a ré­szesedést 318 munkaegységért kapta a szövetkezetből.- Tehát, ha szűken szémítvg, 230, esetleg 300 munka­egységet is teljesít egy szövetkezeti tag. máris messze túlhaladja a leg­jobb kÖ2épparasztok jövedelmét is. Csak elismeréssel szólhatunk a ter­melőszövetkezet munkájáról és tag­jaik jövedelméről. Ugyanígy háztáji gazdálkodásukról ís, mert nem csak a szövetkezet Istállóit tartják rend­ben, hanem mint Nagyi István is, akinek odahaza tehene, anyakocája, három kövér hízója is van. rr O k cselekedtek helyesen és mi most követtük példájukat, amikor örökre szakítottak a paraszti élet régi, nehézkes útjával. Jómódban élnek és egyre jobban élnek a szövet­kezet tagjai, munkájuk gyümölcse egyre többet hoz konyhájukra. Mégis vannak, akik szapulják munkájukat, terméseredményeiket rágalmazzák a szövetkezet tagjait, s szeretnék meg­fojtani őket egy kanál vízben. Ezek a kulákok, a spekulánsok. Nem két­séges, hogy a szövetkezeti gazdálko­dás erősödése a kulákok alkonyát, hozza előbbre. Ezért követnek el mindent, hogy távoltartsák, lebeszél­jék a dolgozó parasztokat, s akadá­lyozzák ezzel a mezőgazdaság fejlő­dését; Tudjuk, hogy mások is épp úgy, mint mi, átlátnak a kulákok szi­táján, és azt tartják helyesnek, ahogy a józan paraszti ész gondolja, ahogyan látjuk mindannyian, csak a szövet­kezeti gazdálkodás nyújthat és nyújt egyre jobb megélhetést, biztos fel­emelkedést dolgozó parasztjainknak; Nem jár jól, aki sokáig vár; Jobb előbb, mint utóbb, Mert megtalálják számításukat a termelőszövetkezetben férfiak, asszonyok, fiatalok egyaránt. Új bútort vásárolnak, nemcsak a férjhez menendő lányok, hanem az Idősebb termelőszövetkezeti tagok is, mint Dobó Imre, az Üj Élet TSZ­ben és mások. Újonnan rendezik be lakásukat, kerékpárokat, motorkerék­párokat, mint a Felszabadulás TSZ­ben Gera András, Mészáros Szilvesz­ter, Makra Jánosné, mint a Haladás TSZ-ben Ostyán Antal, Vízhányó Jánosné és Rakoncai Mihály vásá­rolnak. Jónéhányuknál már új a ház is, mert építettek, vagy vásároltak maguknak, mint az Alkotmány Ter­melőszövetkezetben Gazdag János, Krisztin Pál, vagy a Felszabadulás TÉZ-nél Cirok József. Könnyebben és egyre vidámabban élnek. Könnyeb­ben élnek, mint az egyénileg dolgo­zók, bér nekik ls sokat nyújtott az utóbbi két évben pártunk és álla­munk. Azt is tudjuk, hogy a párt és a kormány továbbra is elsősorban támogatja a termelőszövetkezeteket, de támogatja az egyénileg dolgozó parasztokat is termelésük fejlesztésé­ben. Ha mi igazi paraszti jólétet, kulturális életet akarunk magunk­nak, akkor csak egy úton haladha­tunk. a szövetkezeti gazdálkodás út­ján. Erről győztek meg bennünket és győznek meg minden egyénileg dol­gozó parasztot a szegedi termelőszö­vetkezetek eredményei is. A mező­gazdasági termelés nagyarányú növe­lésének, a dolgozó parasztság felemel­kedésének, megalapozott jólétének egyetlen útja a nagyüzemi, társas gazdálkodás. Mi úgy látjuk, azok számítanak jól, akik nem húzódnak tovább az újtól, s belépnek a termelőszövetkezetekbe. Mi a látottak alapján határoztuk el, hogy kérjük felvételünket, mert mi sem vagyunk a jónak ellensége. Tud­juk, így szolgáljuk legjobban dolgozó parasztságunk, államunk érdekét, né­pünk jövőlét. Mi érezzük a jógazda felelősségét nemcsak családunk, ha­nem népünk további előrehaladásá­ért is. Jó érzés tölt el bennünket a ter­melőszövetkezetben. Elmondhatjuk az első napok és hetek alapján, úgy érezzük, helyesen és jól választottunk. Ne higyje senki, hogy könnyen szán­tuk rá magunkat, épp úgy meghány­tuk vetettük a belépés gondolatát, mint ahogy elgondolkoznak ezen a most még kívülállók. Segített eldön­teni gondolatunkat és helyes irányba terelni cselekedetünket a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősé­gének júniusi határozata. G zegedi egyénileg dolgozó pa­° rasztok! Parasztasszonyok! Pa­rasztfiatalok! Kövessétek ti is a mi Fjéldánkat, lépjetek be a termelőszö­vetkezetekbe, ezzel saját magatok, gyermekeiteknek jobb, derűsebb éle­tének alapját teremtitek meg. Járul­jatok hozzá velünk együtt a jobb pa­raszti élet megteremtéséhez, a ma­gyar mezőgazdaság fejlesztéséhez, a terméseredmények növeléséhez, jólé­tünk alapja megteremtéséhez. Szekfű Károly, Schreirer Vilmos­né, Révész Erzsébet, Márkus János­né, ördögh Jánosné, Tótt Pördi Ist­ván, Bíró Emma, Fodor Szilveszter, Csöke Szilveszter, Csamangó Péter, Forgó János, Berkó Ferenc, Berkó Lajos, Nagy Andrásné. Cseresznyés Jözsefné, Czírok András, Volfud Jó­zsef, Szalma Sándor, Bús János, Fuz­tln Szilveszter. Az MDP Szeged Városi Végrehajtóbizoltságának felhívása Szeged dolgazó parasztjai! Pártunk IIÍ. kengresszusa a falu, a dolgozó paraszt­ság felemelkedésének útját, a mezőgazdaság szocialista átszervezésében jelölte meg. Ma már számos példa mutatja, hogy egyre több dolgozó paraszt ismeri fel és járja ezt az utat, mely jobb megélhetési biztosít maga és családja számára. Ez érthető is, mert a párt és a kormány, amellett, hogy a dolgozó parasztokat is segíti, elsősorban a tsz-cket foko­zottabban támogatja. Pártunk 1955 júniusi határozata nagyobb lendületet adott a tsz-ck megerősítéséhez és továbbfejlesztéséhez. A 20 új belépő is ennek hatására választotta a szövetkezeti utat. i Az újonnan belépők most felhívással fordulnak vá­rosunk dolgozó parasztjaihoz. A Szegedi Párt-végrehajtó* bizottság támogatja az újonnan belépő dolgozó parasz­tok felhívását, s kérjük, hogy kövessék az újonnan belé­pők felhívását, lépjenek be a termelőszövetkezetekbe. Pártszervezetek, tömegszervezetek, állami szervek, termelőszövetkezetek, termelési bizottságok vezetői és tag­jai! Jó felvilágosító munkával, példamutatással segítsé­tek az újonnan belépők felhívását, győzzetek meg mlncl több dolgozó parasztot a szövetkezeti gazdálkodás helyes­ségéről. Segítsétek ezzel megvalósítani pártunk Központi Vezetőségének határozatát a jobb paraszti élet megte­remtését, mezőgazdaságunk fejlesztését. | SZEGED VÁROSI PART-VÉGREHAJTO­BIZOTTSAGA [Alapító tagok és új belépők m-x Nagyi István öt évvel ezelőtt még tíz és fél hól'dás egyéni gazda volt. Ma Alsóváros egyik leggazdagabb embere. Az üj Elet TSZ nagy gazdaságának, szép jószágállományá­nak ő is egyik boldog tulajdonosa. W 1 f Bíró Imre tavasszal kezdett í dolgozni a szövetkezetben. ' „ Másfél holddal jött a közösbe. I. >s ö az állattenyésztésben találta ..1 meg a helyét. Itt dolgozik fe­lesége is. Ügy számolgatják, ebben az évben kétszerannyl < lesz a jövedelmük, mint tavaly. Az újszeged! Haladás Ter­melőszövetkezetbe — amióta a gazdasági év megkezdődött — 59 üjszegedi kisparaszt, volt iizeml munkás, agrár­proletár lépett be. Az új bű­lépők népes családjába tar­tozik Szécsi József is. Kószó Istvánná még fiatalasszony, de már sokfélekép­pen megpróbálta az életet. Volt állami gazdasági dolgozó, konzervgyári munkás. Az igazi boldogulás útját az Üj Elet TSZ-ben találta meg. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom