Délmagyarország, 1955. június (11. évfolyam, 127-152. szám)

1955-06-25 / 148. szám

OElMIKGYfSRORSZaG Szombat 1955. június 88. A szovjet nép továbbra ís következetesen állást foglal a béke megszilárdítása érdekében A helsinki béke-világtalálkozó csütörtök délutáni üléséről Helsinki (TASZSZ). A hel­sinki béke-világtalálkozó csü­törtök délutáni ülésén felszó­lalt Louis Vallon, francia nemzetgyűlési képviselő, aki megfigyelőként vesz részt a találkozón. Kijelentette: azok közé tartozik, akik Francia­országban harcoltak az euró­pai védelmi közösség és a párizsi egyezmények ellen. Ezután A. Kornejcsuk szovjet író többi között a kö­vetkezőket mondta. Az élet megmutatta, hogy a népeket foglalkoztató gyö­keres kérdések közül egyik sem ütközik az „erőpolitika" híveineY olyan elkeseredett ellenállásába, mint a fegy­verzet csökkentésének, az atomfegyver eltiltásának és a tilalom felett működő nem­zetközi ellenőrzés megterem­tésének kérdése. Bármennyi­re dúljon is azonban e kér­désben a harc, a Szovjetunió továbbra sem kíméli erőit, hogy kivívja ennek a világ népeit foglalkoztató problé­mának kedvező megoldását. Kornejcsuk hangsúlyozta, a nemzetközi feszültség foko­zódását elősegítő okok között van az, hogy mindenekelőtt a nagyhatalmak között nincs meg a kellő bizalom, nincsen együttműködés a béke és a nemzetközi biztonság fenn­tartására. A szónok a továbbiakban részletesen ismertette a szov­jet kormánynak a fegyverzet csökkentése és az atomfegy­ver eltiltása kérdésében elő­terjesztett javaslatait. Rámu­tatott, hogy e javaslatok Európa, Ázsia és Amerika különböző országainak politi­kai és társadalmi személyi­ségei körében kedvező vissz­hangra es az egyszerű embe­rek millióinak lelkes támoga­tására találnak. Nincsen ma a népeknek erősebb, hatalmasabb törek­vése. mint a béke törekvés. Nagy szerencsétlenség len­ne a béke ügyére nézve, ha gyengítenérvk erőfeszítésein­ket. ha lanyhulna éberségünk azokkal a háborús erőkkel szemben, amelyek sohasem mondanak le a béke elleni összeesküvésről, sohasem vo­nulnak vissza heves harc nél­kül. A szovjet nép továbbra is szilárdan és következete­sen állást foglal minden nép békéjének megszilárdítása, valamennyi vitás kérdés bé­kés megoldása mellett köl­csönös megegyezéses alapon. A Szovjetunió bízik erejében, eltökélte, hogy elhárítja az űj világháborút. Nemcsak a különböző or­I szágok társadalmi erői. de | sok állam is azt a ragyogó utat választották, amelyen úgy hisszük, elindul majd a világ minden népe. Erről az útról beszélt az egész szov­jet nép akaratát kifejezve N. A. Bulganyin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke június 21-én Moszkvában, a Szovjetunió és India barát­sága jegyében megtartott nagygyűlésen. A Szovjetunió rendületle­nül halad ezen az úton. több új, igen fontos lépést tett a nemzetközi feszültség enyhí­tésére és több nemzetközi probléma megoldására. A szovjet nép szívből kí­vánja a kormányfőknek, akik Genfben találkozni fognak, hogy hárítsák el a kölcsönös bizalmatlanságot, irányítsák erőfeszítéseiket a nemzetközi feszültség enyhítésére, a vi­lág legfontosabb kérdéseinek megoldására. Felszólalt még az ülésen Ottó Friedleander osztrák író, Pak Ben Aj. a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelső nemzetgyűlésének tagja, H. Brandweiner, a nemzetközi jog professzora (Ausztria). Az ülés ezzel befejeződött. Pénteken megkezdődött a bizottságok munkája. Pá r téIet Sikerül-e a politikai oktatás megszervezése Erőműnél ? Nagy-Britannia Kommunista Pártja Politikai Bizottságának nyilatkozata London (MTI). Nagy-Bri­tannia Kommunista Pártjának Politikai Bizottsága nyilatko­zatot adott ki. Ebben kiemeli, hogy az angol közvélemény előtt felmerült az a döntő fon­tosságú kérdés, vajon Anglia milyen politikát terjeszt majd a genfi négyhatalmi konferen­cia elé. A Szovjetunió az utóbbi hó­napokban ismételt erőfeszíté­sekkel igyekezett a nemzetközi feszültséget enyhíteni és a nagyhatalmak közötti egyetér­tést előmozdítani. Mindezt megerősítette Molotov leg­utóbbi sanfranciscoi beszéde. A nyugati hatalmak nem ha­sonló békebiztosiió erőfeszí­tésekkel feleltek minderre, ha­nem olyan kísérletekkel, ame­lyeknek célja a négyhatalmi megbeszéléseket előre meghiú­sítani. Az angol népnek azon­ban hatalmában áll annak biz­tosítása, hogy hazája vezető szerepet játsszék Genfben és ne szorítkozzék az amerikaiak szolgalelkű követésére. A világbéke nemes ügye kö­veteli, hogy az angol nép azonnal cselekedjék, s kény­szerítse kormányát, kövessen békés politikát Genfben. Kö­vetelni kell az általános lesze­relést. a hidrogénbombarobban­tási kísérleteknek, továbbá a hidrogénbomba gyártásának megszüntetését, a létező bom­bakészletek'megsemmisítését, a német kérdés békés megoldását, béke létesítését a Távol-Kele­ten és Kina felvételét az ENSZ-be. Nagy-Britannia Kommunista Pártjának Politikai Bizottsága felhívja tagjait és szervezeteit: rendezzenek minél több gyű­lést a gyárak bejáratánál és más szokásos helyen, főként a július 18-át megelőző héten. A határozatok, táviratok és kül­döttségek özöne zúduljon a mi­niszterelnökhöz és a parlament tagjaihoz. Tárgyalások a nyugati hatalmak belgrádi nagykövetei és a jugoszláv kormány képviselői között Belgrád (MTI). Sajtójelenté­sek szerint Anglia, Franciaor­szág és az Egyesült Államok belgrádi nagykövete június 24-én kezdte meg tanácskozá­sait a jugoszláv kormány kép­viselőivel. A belgrádi rádióban Ivko Pusztisek hírmagyarázó kom­mentárokat fűzött ezekhez a tárgyalásokhoz. A kommen­tár a következőket hangsú­lyozza: — Bizonyos nyugati kőről: azt a tényt, hogy Belgrádban közös tárgyalásokat tartanak, azzal igyekeznek magyarázni, hogy a három nyugati hatalom nyomást akar gyakorolni Jugo­szláviára és követeli tőle, szá­moljon be a szovjet—jugoszláv tárgyalásokról. Magától érte­tődik, ennek semmi köze a belgrádi tárgyalások jellegéhez és céliához. Ezt csak a legre­akciósabb elemek, Jugoszlá­via legnagyobb ellenségei sze­retnék. A nemzetközi kérdések­ről folytatott szabad és egyen­jogú véleménycsere minden­kor igen hasznos a tárgyaló fe­lek egymás közötti viszonyára. Az ilyen véleménycsere meg­teremti az alapot a további együttműködés fejlesztésére és elmélyítésére. Hozzájárul a kölcsönös bizalom megszilárdí­tásához is. .4 mostani jelentős világesemények azt igazolják, hogy éppen az ilyen őszinte tárgyalások módszere jelenti a legjobb utat az összes vitás kérdések megoldására és a széleskörű együttműködés ki­fejlesztésére. Rövid külpolitikai hírek Bárki rámondhatja a fel­tett kérdésre: sikerül, ha a pártszervezet úgy akarja. Természetes, a pártszervezet akaratán nem múlik a dolog. Az Erőműnél dolgozó elv­társak mindent elkövetnek, hogy legalább négyfajta po­litikai tanfolyamot megszer­vezzenek. Derűlátók — talán túlságosan' is derűlátók — etekintetben. Belovai Antal elvtársra 15 dolgozót bíztak, hogy beszél­gessen velük, milyen párt­oktatásban szeretnének rész i­venni. De meg kell mon­dani őszintén, hogy Belovai elvtárs eddigi tapasztalatai nem valami szép kilátások­kal kecsegtetnek. A munká­sok 72 százaléka már átlép­te. vagy kezdi átlépni az élet delelőjét és ilyen kor­ban bizony már nem mind­egyik* lelkesedik tanulásért. Még a régi kommunisták, az úgynevezett »öreg harco­sok* némelyike is úgy nyi­latkozik: — Hagyjatok. Ügy is nem­soká nyugdíjba vonulok. Bizony sok-sok türelem, elvtársi beszélgetés szüksé­ges ahhoz, hogy őszre a ta­nulás jelentőségét megértő hallgatókkal, zökkenő nél­kül megindulhasson az esz­mei-politikai oktatás. És ép­pen ezért fogott most koráb­ban hozzá a pártszervezet a szervezéshez — okulva a multévi hibákon. az A siker elérése érdekében most jobban a fiatalok erejére, tudásszomjára akarnak támaszkodni. Erre van lehetőség, hiszen nemrégen megalakult a DISZ-szervezet. Csakhogy az ifiknél is csinján kell bánni a nyugalmas hangulattal, hogy ne érje meglepetés a pártszervezetet. A DISZ-ta­gok nagyrésze ugyanis spor­tol, technikumba jár (ami nagyon helyes) és a rendsze­res edzések, illetve a szak­mai tanulás sok idejüket le­köti. Azoknak tehát, akik a beszélgető bizottság tagjai­ként naponta magyarázzák a marxizmus—leninizmus el­sajátításának szükségességét, mindezt figyelembe kell venniök. A pártvezetőség üzemré­szenként ellenőrzi, hogy a megbízott elvtársak beszél­getnek-e rendszeresen a hoz­zájuk beosztott dolgozókkal. Ez helyes, mert így nagyobb felelősséget éreznek, látják, mennyire fontos munkát vál­laltak magukra. Jó kezde­ményezés az is, hogy a oá rtszervezet közös iro­ziláto*?atást szervez az ok tatásra jelentkezők között. Minden bizonnyal hozzájá­rul ez is a szemináriumok kollektívájának kialakítasa­hoz. Javasoljuk: az oktatási év megkezdése után is rend­szeresen nézzenek meg kö­zösen egy-egy filmelőadást. Ez nagyban hozzájárul majd a konferenciák színvonalá­hoz. Július második hetében be­számoltatja a pártvezetőseg a beszélgető bizottságok tag­jait, hogy mik az észrevéte­leik, tapasztalataik. Majd ezt követően összehívják ez oktatásban részt venni szán­dékozókat. Akkor döntik majd el véglegesen, ki mi­lyen fokon kezdi meg ősszel a tanulást. Ezek tervek és nyilvánvalóan annyit érnek, amennyit megvalósítanak be­lőle. Fontos azonban, hogy a pórtvezetőség akkorára meg­tudja; a dolgozók milyen politikai oktatásban vettek részt a mult évben, mert csak így lehet mindenkit a képzettségének megfelelő tanfolyamra beosztani. Szep­temberre gondoskodni kell jólképzett propagandistákról is, mivel az üzemben kevés a konferenciák magasnívóiú vezetésére alkalmas elvtárs. Komócsin elvtárs, a párt­titkár. ismeri a nehézsége­ket. Talán éppen ezért mondja magabiztosan, nogy legyűrnek minden akadályt. De mi mégis azt mondjuk: ne nyugodjanak meg egy pillanatra sem, hanem — a nyári hónapokat jól kihasz­nálva — kövessenek el min­dent. agitáljanak a pórt és az üzem vezetői is a jövő pártoktatási év sikeréért. I Belügyminisztérium államvédelmi szervei amerikai kémedet és diverzánsokat vetlek őrizetbe A Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma az utób­bi időben hazafias lakosok se­gítségével amerikai kémek és diverzánsok néhány csoportját leplezte le és vette őrizetbe. Az őrizetbe vett kémek és diver­zánsok ügyében a vizsgálat fo­Ivik. Szilárd Sándor, Jakab Fe­renc és társai, valamint más amerikai kémek és diverzánsok őrizetbe vétele alkalmával az államvédelmi szervek lefoglal­tak amerikai gyártmányú fegy­vereket és lőszert, a külföldi kémközpontokkal való titkos összeköttetéshez használt végy­szereket, hamis iratokat, kül­földi valutát stb. A^ őrizetbe vett kémeket és diverzánsokat a CIC nevű amerikai kémszervezet és az úgynevezett „Szabad Európa Rádió" imperialista propagan­da- és kémszervezet szervezte be és részesítette különleges kiképzésben, a Magyar Kép­köztársaság elleni aknamun­kára, , (MTI) A londoni rádió je­lentése szerint Bonnban csü­törtök este hivatalosan kö­zölték, hogy Adenauer szö­vetségi kancellár szeptember első felében kész ellátogatni Moszkvába, 0 London (MTI). Csütörtö­kön este az angol munkás­párt parlamenti csoportja megválasztotta új vezetősé­gét. az úgynevezett árnyék­kormányt. Hivatalból tagja Attlee, a párt vezetője, Mor­rison, a párt helyettes veze­tője és Bowden parlamenti vitarendező. A 12 választott tag a kö­vetkező: Griffiths. Gaitskell. Cal­laghan, Robens, Wilson, Summerskill. Bevan. Brown, Noel-Baker, Greenwood, Sto­kes és Mitcheson. 0 Bécs (MTI). Az osztrák par­lament szerdai ülésén a kor­mánypártok szavazataival el­fogadták az úgynevezett véd­erőtörvényjavaslatot. amely­nek értelmében az Országos Védelmi Hivatalt a szövet­ségi kancellári hivatal alá rendelik. Varsó (PAP). Dzsavaharlal Nehru. az Indiai Köztársaság miniszterelnöke és külügymi­nisztere június 23-án látoga­tást tett Jozef Cyrankiexvicz­nél, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnökénél. Nehru később látogatást tett Aleksander Zawadzkinál, a Lengyel Népköztársaság ál­lamtanácsának elnökénél A látogatás alkalmával Nehru átadta dr. Badzsendra Praszad­nak. az Indiai Köztársaság el­nökének Zawadzkihoz intézett üzenetét. Nehru ezután látogatást tett Naszkowskinál, a Lengyel Nép­köztársaság ideiglenes kül­ügyminiszterénél is. Jozef Cyrankiewicz, a Len­gyel Népköztársaság Miniszter­tanácsának elnöke június 23­án fogadást adott Varsóban Nehru indiai miniszterelnök és külügyminisztere tiszteletére. Karacsi (MTI). A szerdán megtartott pakisztáni alkot­mányozó gyűlési választáso­kon a Muzulmán Liga, Mo­hammed Ali miniszterelnök pártja jelentős szavazatvesz­teséget szenvedett. Az alkot­mányozó gyűlés 80 mandá­tuma közül mindössze 25-t szerzett meg a megelőző nemzetgyűlésben bírt 64 mandátumos abszolút többsé­gével szemben. Pakisztánban először a Kommunista Párt is képviselteti magát a par­lamentben. Pillanatképek az egyetemi vizsgákról A Szegedi Tudományegyetem és Főis­kola területén soha nem lelhet annyi kipi­rult arcú, indexet lobogtató fiatalt lótni, mint júniusban, a vizsgák hónapjában. Az épületekben, intézetekben lázas rohangá­lás; mindenki siet, mindenki beszél, egye­sek még tanulnak, mások kérdezősködnek, van. aki eredményeiről vagy sikertelensé­géről — mesél társainak. A BÖLCSÉSZKARON a negyedéves tanárjelöltek most államvizsgáznak peda­gógiából, a nevelés tudomá- ] nyából. Ünnepélyes pillanat ez: négy év kitartó tanulását összegezi. A bíborszínű dra­périával leterített asztalnál ott ül a vizsgabizottság: Ha­lász Előd, Tettamanti Béla professzorok. Pósa Péter ad­junktus és Kedvesi Alajos kari titkár. Az egyik hall­gató, sötétruhás fiatalember most felel Tettamanti pro­fesszor kérdésére; a munka jelentőségéről beszél és arról, hogyan kell az ifjúságot a munka szeretetére és megbe­csülésére nevelni. Szavai kellő felkészültségre valla­nak. A jó feleletek egymást kö­vetik. Halász elvtárs, a vizs­gabizottság elnöke Kiss Anikó. Nikotin Éva, Mazurka Károly és Szabó Gervai László névét emeli ki az; eredményhirdetéskor. A cso­port átlaga egyébként 3.8. ami igen szép eredmény, bu­kás egy sem volt. » A JOGI KARON Schulteisz Emii professzor vizsgáztatja a másodéves ügyvéd- és bíró­jelölteket büntetőjogból. A tételek igen érdekesek, a vizsgázóknak arra kell felel­niük. milyen mértékben be­számíthatók az egyes bűn­ügyek vádlottjai. El kell mondaniok a részegségben el­követett bűncselekedetek be­Jgy vizsgázik a fiatal értelmiség: az új Magyarország tanár-, ügyvéd-, mérnök-, or­vosjelültjei, akik magukévá tették a DISZ II. kongresszusának hívó szavait: „Tanuljatok hónapról hónapra, évről számíthatósági fokozatait. Is­mertetniük kell a részegség­nek, mint pszihológiai foga­lomnak a tüneteit, ugyanígy a paranoiás, mániás, melan­kóliás bűnözők típusait, jel­lemzőjüket és lelki alkatu­kat. A hallgatók — jogászokhoz illően — szépen felépített fe­leleteket adnak. A professzor a vizsgázókkal közösen érté­keli a feleleteket, hogy keliŐ kritikára s önmaguk helyes értékelésére szoktassa hall­gatóit. Szigorúan osztályoz, de nem méltánytalanul. A vizsga után elmondja, hogy a hallgatók a tárgy komolysá­gának és képességeiknek megfelelően készültek fel, eredményeik is ezt tükrözik. A hallgatók közül csak né­hány ért el gyengébb ered­ményt. > A Pedagógiai Főiskola énekszakos tanárjelöltjei most államvizsgáztak énekből. Már csak zenetörténetből kell koi­lokválniok és kész tanárok lesznek. Kint álldogálnak a folyóson, várják az ered­ményhirdetést. Egy csillogó szemű fiatalember. Kiss Ká­roly elmondja, hogy Duna­földvárra helyezték, örül, hogy odakerül, már alig vár­ja, hogy elfoglalhassa állását. Terveiről beszél, merész fan­táziával ; nagy zenekultúrát akar teremteni. Elhatározta, hogy tánczenekart szervez. Elmondja, hogy Bartók és Kodály a kedvenc zeneszer­zője és azok műveit fogja kü­lönösképpen ismertetni az érdeklődőknek. Úttörő-zene­kart akar szervezni... Biz­tató látvány az ilyen fiatal­ember. aki tele van ambí­cióval, terveket sző, szűkebb kötelességein túlmenő fel­adatokat tűz maga elé. Közben a bizottság befejez­te az érdemjegyek megállapí­tását, majd Erdős János elv­társ, aki kargyakorlatból és Garamszeghy elvtárs, aki népzenéből és énekből vizs­gáztatott, kihirdetik az ered­ményeket. Különösen meg­dicsérték Csompora Szidónia és Horváth Mária elvtársnő­ket. akik kiválóan vizsgáztak. A vizsga általános képe sok jeles és jó eredményt mutat és csak két elégséges van. EGY PILLANATRA kuk­kantunk be a természettu­dományi karra. A másodéves fizika-matematika szakosak a „Vektor-analizis'' című kol­légiumból vizsgáznak. Mo­solygós fiatal tanársegéd vizs­gáztat. elmondja, hogy ebből a nehéz tárgyból még csak most kezdődtek a vizsgák. Egy kócoshajú fiatalember áll a táblánál, most végzi bravú­ros gyorsasággal egy koordi­náta rendszerben ábrázolt térgörbe diffenciál számítá­sát. Valószínűleg jelesre fog vizsgázni. évre jobban! Ne tűrjétek a fegyelmezetlen­séget! Tanulmányaitok közben serkentsen benneteket, hogy fontos hivatást teljesíte­tek, épülő szocialista hazánk kiváló értel­miségi szakembereivé kell válnotok." Czigány Lóránt Június 27-én kezdődnek az egyetemi felvételi vizsgák Az 1955 56. tanév egyetemi és főiskolai felvételi vizsgáit június 27-től július 7-ig tart­ják. A felvételi vizsgák során mintegy 13.000 felvételre je­lentkezett ügyében döntenek. A legtöbb egyetemen és fő­iskolán a felvételi vizsgákra érkezők elszállásolásáról gon­doskodnak. Az egyes jelentke­zők írásbeli és szóbeli vizsgált a miskolci r. m. nehézipari mű­szaki egyetem kivételével ugyanazon a napon tartják. A vizsgákon a kérdések és fel­adatok az adott szak szempont­jából legfontosabb anyagrésze­ket tartalmazzák. A vizsga­anyag nem terjed túl a közép­iskolai tananyagon. A pályázók felvételéről, to­vábbá a felvettek tandíjbesoro­lásáról és a szociális juttatá­sokról a vizsgabizottságtól ka­: pott anyag alapján a felvételi j bizottság a felvételi vizsgák | lezárása után dönt. A felvételi ' bizottság háromféle döntést hozhat: felvételt nyert, vagy eredményes felvételi vizsgát tett, de férőhely hiányában nem nyeri felvételt, végüli felvételi vizsga elégtelensége folytán elutasítva. A felvételi bizottság döniéséről a jelentkezőt a döntéstől számított 3 napon belül értesítik. A felvételi bizottság elutasí­tó döntése ellen az értesítés kézhezvételétől számított 5 na­pon belül az elutasított felleb­bezhet az egyetem rektorához ahol egy kar van, a kar dékán-, jához, illetve a főiskola igaz­gatójához. A rektor döntése ellen az érdekeltek 5 napon belül fe­lülvizsgálati kérelmet nyújt­hatnak be az Oktatásügyi Mi­nisztérium elosztó és iskoláz­; tatási osztályához.

Next

/
Oldalképek
Tartalom