Délmagyarország, 1955. április (11. évfolyam, 77-101. szám)

1955-04-24 / 96. szám

Vasárnap, 1955. április 24. ELMELEH TANÁCSADÓ A nehézipar vezeteszerepe a népgazdaságban DELMGGYBRORSZBG A szocialista iparosításnak alapelve a nehézipar elsődleges fejlesztése. A nehézipar elsősorban: fejlesztése és vezetőszerepe a népgazdaságban azt jelenti, hogy az iparosítás, szemben a kapitalizmussal, a nehézipar fejlődésével indul meg, másrészt azt, hogy a nehézipar fejlődése gyorsabb ütemű, mint a népgazdaság többi ágáé. Miből következik a nehézipar vezetőszerepe a népgazdaságban? A termelőerők és termelési viszonyok feltétlen összhangja törvényének egyik követelménye az, hogy a termelőerőknek és ezenbelül a munkaeszközöknek a fejlődése a legforradalmibb, tehát a leggyorsabb és meghatározó. A munkaeszközöket viszont a nehézipar termeli. E törvény érvényesülése megköveteli továbbá azt is, hogy a szocialista termelési viszonyokat megvédjük a külső kapitalista támadástól A nehézipar biztosítja az ehhez szükséges modern hadieszközöket és az ország védelmi képességének fokozását. A nehézipar elsődleges fejlesztését elkerülhetetlenné teszi a szocialista bővített újratermelés gazdasági törvénye is. A bővített újratermelés megvalósulásának anyagi feltétele az, hogy rendelkezésre álljanak azok a termelőeszközök. amelyekkel a termelést bővíteni lehet. Ezeket a termelőeszközöket a nehézipar hozza létre. A szocializmust építő társadalom tehát nem létezhet a nehézipar állandó növelése nélkül. Ezért károsak azok a jobboldali nézetek, amelyek azt tartják, hogy a nehézipar termelésének nem kell állandóan növekednie, hanem termelése bizonyos időszakokban csökkenhet is. A nehézipar nagyobb arányú fejlődése következik a munkatermelékenység állandó növelésének törvényéből is. Azért, mert a munkatermelékenység növekedésének a szocializmusban legfőbb forrása a korszerű technika alkalmazása, s azért is, mert a termelékenység növekedésével a termékekben megtestesülő összmunkamennyiségen belül csökken az élő munkaráfordítás és növekszik a termelőeszközökben testet öltött munkaráfordítás. Ez szintén a termelőeszközök termelésének gyorsabb növelését követeli. Nem utolsósorban megköveteli a nehézipar gyorsabb ütemű fejlesztését a szocializmus gazdasági alaptörvénye. A dolgozók növekvő szükségletei kielégítésének eszköze a termelésnek a fejlett technikán alapuló növekedése, és ezt a fejlett technikát a nehézipar hozza létre. Az utóbbi időben gyakran találkozunk olyan aggályokkal, amelyek a nehézipar elsődleges fejlesztésétől féllik az életszínvonal további növekedését, hivatkozva arra, hegy 1953 júniusa előtt is etéren voltak a legnagyobb hibák. A nehézipar, bár túlnyomórészt közvetve hat az életszínvonal alakulására, azonban gyors fejlesztése nélkül az életszínvonal tartós növelése elképzelhetetlen. Először is azért, mert az életaz ötéves terv időszakában teremtettük meg. E tények maguk is mutatják annak a nézetnek a tarthatalanságát, mely szerint. mivel országunk nyersanyagban szegény ország, valamint. mert mindinkább bekapcsolódunk a szocialista tábor országai között fennálló munkamegosztásba, helyeszínvonal emelése nem lehet- I ^bk nálunk a mezőgazdaság séges az árualap növelése • fejlesztése és ennek terménélkül. Az árualap pedig csak akkor növekszik, ha fej lődik a fogyasztási cikkeket előállító iparágak és a mezőgazdaságnak a termelése. Ehhez viszont az szükséges, hogy a nehézipar ellássa e termelési ágakat korszerű gépekkel. Másodszor; az életszínvonal növelésének legfőbb módja az árleszállítás. Megalapozott árleszállításról azonban csak akkor lehet szó, ha csökken a termékek önköltsége. A nehézipar által létrehozott korszerű, magas termelékenységű gépi technika nélkül viszont nincs jelentős önköltség csökkentés. Ugyanakkor nem elhanyagolható a nehézipar fogyasztási cikk termelése sem. Így nálunk 1955-ben a gépipar 90 százalékkal növeli közszükségleti cikk termelését. Az eddig elmondottakból következik, hogy az 1953 júniusa előtti egy-két évben nem azért nem alakult megfelelően a dolgozók életszínvonala, mert a nehézipar elsődleges fejlesztésének elvét betartottuk, hanem azért, mert túlgyors ütemű és esetenként nem megfelelő irányú volt a nehézipar fejlődése. A helyesen meghatározott gyorsütemű és a megfelelően megszabott irányú nehézipar fejlesztés nem ellentétben van az életszínvonal növekedésével, hanem éppen annak legszilárdabb alapja. Aki az életszínvonal növelésével egyetért, annak egyet kell érteni a szocialista iparosítás politikájával is. Aki az életszínvonal tartós emelkedését akarja, annak akarni kell a nehézipar gyorsabb ütemű fejlesztését is. Az előbbiekből következik, hogy a nehézipar vezetőszerepe a népgazdaságban a szocializmus gazdasági törvényeinek működésével kapcsolatos. A nehézipar elsődleges fejlesztése a szocializmust építő társadalomnak is gazdasági törvénye. Ezért megállapíthatjuk, hogy pártunk iparosítási politikája az ötéves terv időszakában alapjaiban helyes volt. E politika eredményeként nehéziparunk részesedése az egész ipari termelésben az 1938. évi 38 százalékról 1953-ra mintegy 58 százalékra növekedett. A szocialista iparosítás eredményeként létrehoztunk 312 gépállomást és megvalósítottuk több mint 400 falu villamosítását. Villamosenergia kapacitásunk 35 százalékát keinek elcserélése más országok nehézipari termékeire. Először is világosan látnunk kell, hogy mezőgazdaságunk termelésének jelenlegi színvonala és szerkezete mellett milyen nehezen tud megbirkózni azokkal a feladatokkal is, amelyeket az ország ellátása és a csökkentett export igénye eléállítanak. Másodszor; az ilyen elképzelés nem egyeztethető össze a szocialista tábor országai között fennálló együttműködés alapelvével, a kölcsönös előny és a kölcsönös segítség elvével. Ugyanis, ha a szocialista tábor országainak nehézipari termékekkel való ellátása egy-két országra hárulna, ez azt jelentené, hogy ezek az országok nem tudják megfelelően fejleszteni fogyasztási cikkeket termelő iparukat, ami akadályozná ezen országokban az életszínvonal megfelelő növekedését. Továbbá Az irodalmi vitáról A Magyar Írók Szövetsége szegedi csoportja folyóiratának, a -Tiszatáj—nak a februári számában megjelent Vajtai István elvtárs, főiskolai docens cikke -A költészet varázsa* címmel. A cikk mind tudományos és irodalmi körökben, mind a szegedi olvasóközönség táborában sok vitát váltott ki, sőt országosan is feltűnést keltett. Ez késztette arra a -Tiszatáj* szerkesztőbizottságát, hogy a cikket a legszélesebb nyilvánosság élőit vitára bocsássa. A vitaindító referátumot Halász Előd elvtárs, egyetemi tanár tartotta. Halász elvtárs a többi között a következőket állapította meg: — Vajtai elvtárs cikkének jelentőségét elsősorban az adja meg, hogy igen fontos irodalomelméleti problémát vet tel, a Ura esztétikájának kérdéseit boncolgatja és próbálja tisztázni. Ennek következtében a sikk szükségképpen két részre tagozódik, az első, rövidebb rész a líra elméletével foglalkozik, a második pedig az elméleti megállapítások helyességét igyekszik bizonyítani a magyar irodalom története egy jelentős szakaszának konkrét példáin. — Az irodalom egészére és figyelembe kell venni azt is, J részterületeire, s így a lírára hogy a nehézipar megterem- j vonatkozó megállapítások tése minden szocializmust; csak akkor érvényesek és építő ország számára nemcsak szükségszerű, hanem egyben áldozatot is jelent a dolgozók számára. Tudott dolog az, hogy 1 forintnyi beruházás jóval nagyobb termelési értéket eredményez a könnyűiparban, mint a nehéziparban. valamint «z Is, hogy a nehézipari beruházások jóval hosszabb idő múlva térülnek vissza Ezért elkerülhetetlen az, hogy természeti adottságaink és termelési feltételeink figyelembevételével fejlesszük nehéziparunkat és más országok nehézipari termékeit saját nehézipari termékeinkre cseréljük. Az előbbi rövid fejtegetések is bizonyítják számunkra a Központi Vezetőség márciusi határozatának hatalmas jelentőségét, amely határozatok felhívják a figyelmet a nehézipar elsődleges fejlődését kétségbevonó jobboldali nézetek káros voltára. Ezért kérlelhetetlen harcot kell folytatni azon jobboldali nézetek ellen, amelyek azt a rövid időszakra terjedő gyakorlatot, hogy a könnyűipart gyorsabban fejlesztjük, ..általános törvénnyé" emelték, és azon nézetek ellen, amelyek a nehézipar aránytalan fejlesztésének bírálatát a nehézipar elsődleges fejlesztésének bírálatává változtatták. Nagy Lajos Politikai Gazdaságtan Tanszék Öt új kis tehergépkocsi gyorsítja Szegeden a szállítást A Szegedi 42-es számú Autóközlekedési Vállalatnál a napokban öt új kis tehergépkocsi kezdte meg a munkát. A gépkocsikat a Német Demokratikus Köztársaságból kaptuk; IFA gyártmányúak. A 750 kiló teherbírású kis gépkocsikon a városban és környékén végeznek gyors szállításokat. Jó szolgálatot tesznek a gépkocsik azért is, mert a kisebb szállításoknál nem kell nagy levenni. Az új gépkocsik vezetői között van Márton Zita, Császi Etel és Lőkös Józsefné. Képünkön: az új IFA kocsik „raja" munkába indulás herbírású gépkocsit igénybe előtt. helytállók, ha ezek a dialektikus és történelmi materializmus alapján állnak. A dialektikus és történelmi materializmus pedig félreérthetetlenül megállapítja, hogy az objektív valóság megismerhető. -A költészet varázsacímű cikk éppen ennek az alapvető tételnek mond ellent mindjárt kiindulópontjában, amikor azt állítja: -Régi közhely, hogy a verses beszéd szavakkal űzött mágia, de amilyen könnyedén szoktunk beszélni arról, hogy ez vagy az a költemény szép vers, nagy vers, annyira nem tartjuk fontosnak, hogy értékelő megállapításunkat racionalisan ís igazoljuk*. — A továbbiakban a cikkíró a tartalom és forma kérdéseire tér rá. Ezekre vonatkozólag a kővetkező megállapítást teszi: -A költő tehát nem olyan bűvész, aki a semmiből teremt, mégis végtelenül fontos, hogy hogyan csinálja, amit csinál*. A mondat logikailag sem helytálló, mert hiszen első része leszögezi, hogy a költő a valóságot tükrözi, a második rész fogalmazása viszont azt a látszatot kelti, mintha a valóság tükröztetése és a formai igényesség egymást kizáró, vagy legalábbi is egymással ellentétben álló fogalmak lennének. A cikkíró maga is érzi, hogy a dolog nincsen egészen rendben, mert mintegy önigazolásul így folytatja: -Ez nem ellenkezik a marxista esztétika alaptételével...» Ez az állítás maga is vitatható, hiszen az ellentét felállítása nem marxista megfogalmazás, mert a tartalom és forma korrelativ fogalmak, azaz egymást feltételező, nem pedig kizáró fogalmak. Ezen túlmenően azonban vitába kell szállni a terminológiával is. Világos, hogy tudományos igénnyel fellépő ciknek terminológiájában is •udományos jellegűnek kell lennie. Az említett megállapítás terminológiája viszont nemcsak, hogy nem tudományos, hanem egyenesen ködösít, s alkalmas irra, hogy félreértéseket okozzon. — A cikkíró ezen a ponton közeledni próbál a marxi—lenini esztétikához, hl-. szen — ha nem marxista terminológiával is —, de a valóság tükröztetéséről beszél, s ezzel közvetve ellentmond elsó megállapításának a költészet megismerhetetlenségéről. Ez azonban éppen azért nem sikerülhet, mert a pontatlan és lényegében nem marxista—leninista meghatározás nem alkalmas arra, hogy marxista—leninista tartalmat fejezzen ki. (Ez egyébként következik abból, hogy tartalom és forma korrelativ fogalmak.) — A cikk alapján úgy látszik, mintha a költészet lényege az izgalom volna. Nem vitás, hogy a költő izgalmat érez, amikor verset ír, és az olvasó is, amikor a verset olvassa. Az izgalom velejárója — és pedig igen fontos velejárója — mind az alkotó munkának, mind a műalkotás élvezetének. Mégis: az izgalom nem azonos a költő tevékenységével és semmiesetre sem e tevékenység lényege. A cikk írója éppen ott hibázik, amikor a költői alkotó tevékenység egyik kísérőjelenségét a tevékenység lényegének tekinti. — Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy a cikk a magyar irodalom történetét Vörösmarty Mihálytól kezdve napjainkig az izgalmak történeteként tárgyalja. Amikor a sematizmus problémájáról beszél, ezt az izgalom megfelelő intenzitásának hiányával hozza kapcsolatba. A sematizmus kérdése ennél lényegesen bonyolultabb dolog, de ennek taglalása nem tartozik a vita jelenlegi tárgyához, — Mindezek alapján megállapítható, hogy a cikk nem érte el célját, tudniillik azt, hogy dióhéjban tudományos líraelméletet adjon, és ezt történelmi példákkal illusztrálja. Nem is érhette el, mert a cikk nem áll a marxizmus—leninizmus talaján. A hozzászólások során Vajtai István elvtárs, főiskolai docens, a vitatott cikk szerzője hangoztatta, hogy a marxista esztétika talaján állónak érzi magát. Belátja azonban, hogy a cikk — minden jószándéka ellenére is — tartalmaz félreérthető és pongyola megállapításokat. A maga részéről úgy látja, hogy az izgalom döntően fontos mozzanata a művészeti alkotás folyamatának. Vajda László elvtárs, főiskolai tanár védelmébe vette a cikk vitatott tételeit. Nézete szerint a cikk idézett mondatai egyáltalában nem a költészet megismerhetet-1 lenségét állítják, hanem ép-' pen az ellenkező álláspontot képviselik. Elismerte, hogy a cikk terminológiája félreértésekre adhat alkalmat és a cikk formáját, illetve terjedelmét összeegyeztethetetlennek tartotta a mondanivaló súlyával. A cikk tulajdonképpeni hibáit tehát nem az elvi tévedésekben, hanem a forma ellentmondó voltában látta. Nagy Sándor elvtárs, Sztálin- és Kossuth-díjas író, a cikk történeti részében olyan szemléletet lát megnyilatkozni, mely lekicsinyli mai szocialista irodalmunk eredményeit. Kiss Lajos elvtárs, a -Szegedi Egyetem* szerkesztője ugyancsak a típus kérdéséhez szólt hozzá, majd szemléltető adatokkal bizonyította, hogy az -izgalom* fogalmának kizárólagos előtérbehelyezése milyen viszszássá teszi a cikk történeti részét. Baróti Dezső elvtárs, egyetemi tanár részletesen kifejtette, hogy milyen hibákra vezetne az, ha a költői művek esztétikai értékét az izgalmon keresztül mérnénk le, majd magyar és világirodalmi példákkal bizonyította be ennek az állításnak a tarthatatlan voltát. Ladányi Benedek elvtárs, az MDP Szeged Városi Bizottságának első titkára elvi és politikai szempontból taglalta a vita eredményeit. A vita nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az irodalomelmélet fontos problémáit ideológiailag tisztázzuk. A cikkben foglalt hibák is igazolják, mennyire fontos a káderek ideológiai nevelése, marxista—leninista világnézetük megszilárdítása. A hozzászólások után Haiász Elód elvtárs, egyetemi tanár foglalta össze a vitát. A vita elhatároló jelentőségű esemény volt a szegedi rodalmi élet fejlődésében. Először zajlott le a legszélesebb nyilvánosság bevonásával rendkívül színvonalas elvi vita. Az ilyenfajta megbeszélések éppen azért szükségesek és hasznosak, mert magasrendű elvi igénnyel veszik fel a harcot elméletünk tisztaságának megóvásáért, melyre úgv kell őrködnünk, mint a szemünk világára. A vitatott cikk irracionális kiindulópontja kétségtelenül elhajlás a marxizmustól, a marxista esztétikától. Ehhez járulnak a cikken végigvonuló, részben nem marxista, részben erősen pongyola meghatározások. A cikk szerzőjének jószándéka nem vonható kétségbe, viszont az sem vitás, hogy egy írásmű megítélését a szerző szándéka csak motiválja. végső soron azonban a mű hatása dönti el. Vajtai elvtárs önkritikájában ezt lényegében beismerte. Vajda elvtárs hozzászólásában nemcsak Vajtai elvtárs jóindulatát hangsúlyozta. hanem védelmébe vette a cikk vitatható megállapításait is, és igyekezett róluk bebizonyítani, hogy azok a marxista esztétika alanián állnak. Hogy ez semmiképpen nincsen így, azt éppen a vita mutatta meg Az is kiderült, hogy Vajda elvtárs nemigen hailik az önbírálatra. s ezért áll fenn az 6 esetében fokozottan annak a veszélye hogy a jövőben is jobboldali elhajlásba eshet. Az elhajlások leküzdésének legbiztosabb módszere ugyanis a pártszerű kritika és önkritika, enélkül a legkiválóbb szakemberek is könnyen követhetnek el hibákat. A vita hiányosságaként kell megemlíteni, hogy az esten nem tudatosodott eléggé a vita résztvevőiben sem, hogy ez a megbeszélés éppen abban az időben zajlott le, amikor pártunk az élet minden területén harcol a jobboldali elhajlás veszélye ellen. A vita még eredményesebb lehetett volna, ha minden résztvevő világosan látja, hogy nem pusztán tudományos nézetek harca folyik, hanem olyan küzdelem, mely az irodalomelmélet sajátos területen veszi fel a harcot a jobboldali, antimarxista elhajlás minden formája ellen. Az irodalomtörténetnek és az irodalmi kritikának az irodalom megismertetésén és összefüggéseinek feltárásán kívül az a feladata, hogy segítse a valóság mind mélyebbreható feltárását az élő irodalmon keresztül, azaz tevékenyen járuljon hozzá fejlődő szocialista irodalmunk megerősítéséhez. Bizonyos, hogy ez a vita jelentős lépés volt ezen a téren, és termékenyen fogja előmozdítani szegedi tudományos és irodalmi életünk fejlődését. Pósa Péter egyetemi adjunktus