Délmagyarország, 1955. március (11. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-20 / 67. szám

VASÁRNAP. 1955. MÁRCIUS 20. 0 ÉLM1GY9R0RSZ8C Beváltott ígéret Államunk előre meghatározott ütemterv szerint fizeti vissza a dolgozók államkölcsönre jegyzett forintjait. Az ötéves Tervkölcsön 1950 szeptemberében lezajlott első sorsolása óta, az államkölcsönök félévenként megismétlődő — összesen 26 sorsolásán — 5,618.255 egész kötvény tulajdonosa már 1 milliárd 534 millió 649 ezer 450 forintot kapott vissza nyeremény és törlesztés formájában népköztársaságunktól. Az ötéves Tervkölcsön mai, tizedik s egyben utolsó, sorsolása után az állam által visszafizetett összeg 1 milliárd 701 millió 306 ezer 805 forintra emelkedik. A mai sorsolást azonban nem csak az újabb visszafizetések teszik emlékezetessé, hanem az is, hogy Magyarországon ezúttal elsőízben fizetik vissza teljes egészében a dolgozók államkölcsönre jegyzett forintjait. Miért kell és jó ezt a tényt kiemelnünk? Allamkölcsönt a kapitalista Magyarország kormányai is bocsátottak ki, ezek azonban visszafizetésre soha nem kerültek. Szocialista államunk azonban becsületbeli kötelességének tartja, hogy teljes egészében visszafizesse a kölcsönképpen felvett összegeket. Ezt tanúsítja az ötéves Tervkölcsön mai sorsolása is. mint ékes bizonyítéka a kapitalista állam és a dolgozók állama közötti különbségnek. A kapitalista Magyarország kormányai által kibocsátott államkölcsönök és a szocialista államkölcsönök között még egy lényeges különbség van. Az osztrák—magyar monarchia, a Horthy-rendszer háborús céljainak eléréséhez bocsátott ki államkölcsönt, népköztársaságunk a békés építőmunka elősegítéséhez, a szocializmus építésének meggyorsításához kérte kölcsön az egyszerű emberek megtakarított pénzét. Népköztársaságunk 1949 szeptemberében fordult először hazánk népéhez, hogy az ötéves terv nagy célkitűzéseinek megvalósításához kölcsönt vegyen fel tőlük. A felszólítás 500 millió forint jegyzésére szólt, de a dolgozók rövid idő alatt 752 millió forintot jegyeztek. Csongrád megye dolgozói mintegy 10 millió forinttal járultak a kölcsön sikeréhez. Az ötéves Tervkölcsön kibocsátásakor államunk bejelentette, hogy a kölcsönt ötévi időtartamra kéri s azt legkésőbb 1955-ben visszafizeti minden kölcsönjegyzőnek. A kölcsön kibocsátásának feltételei közt szerepelt az is, hogy államunk a kötvények nagy részét már az évente kétszer megtartásra kerülő sorsolásokon visszafizeti és ezenkívül minden sorsoláson nagyösszegű nyereményeket sorsol ki a kötvénytulajdonosok között. A már megtartott sorsolásokon az ötéves Tervkölcsön legnagyobb része kifizetésre került — a mai sorsolás után minden kölcsönjegyzö visszakapja pénzét —, az is, akinek kötvényét a sorsolásokon sem nyereménnyel, sem névértékben nem húzták ki. Mindemellett a kölcsönjegyzők nagy létesítményeinkben is kamatoztatva látják kölcsönadott pénzüket, amik életszínvonalunk emelésében döntő tényezők. A Tervkölcsön teljes viszszafizetése csattanós válasz azoknak, akik öt évvel ezelőtt cs azóta minden békekölcsönjegyzésnél igyekeznek megingatni a dolgozók hitét a szocialista államkölcsönök visszafizetésében. A mai sorsolás is ékesszólóan bizonyítja, hogy pártunk és államunk ígéretére olyan szilárdan építhetünk, mint a kősziklára. A pusztamérgesi ifjú traktoristák brigádja az ország legjobbjai között Minisztertanácsi rendelet az ügyvédségről ' X Magyar Közlöny vasárnapi szátna minisztertanácsi rendeletet köB/ö 1 az ügyvédséggel összefüggő egyes kérdések szabályozásáról. Az ügyvédi kamarák a jövőben felelősek az ügyvédek tevékenységéért, munkájuk színvonaláért. Megszűnik az ügyvádi vizsga, az ügyvédi névjegyzékbe való felvétel előfeltétele a jó végzettség és általában kétéves joggyakorlat. A vállalatoknál alkalmazásban álló jogászok a Jjövőben nem lesznek ügyvédi kamarai tagok, nem kell fizetniök a kettős társadalombiztosítást, megszűnik a kettős fegyelmi felelősségük és a kamarákat sem fogja terhelni a felesleges nyilvántartás' A rendelet elismeri a vállalati jogászoknak eddig szerzett ügyvédi, vagy ügyvédjelölti gyakorlatát, kimondja, hogy azt a jogászt, akinek mun kaviszonya a vállaltnál megszűnik, ha korábban a kamara tagja volt, fel kell venni az ügyvédi kamarába. A sivalkodó homok, meg a jó borok hazájában immár hatodik éve működik a pusztamérgesi gépállomás. Van, aki azt tartja, hogy a fekete földet nehezebb felszántani, mint a homokot, ám a pusztamérgesi traktoristák erősen cáfolják ezt s mondják: aki így vélekedik, próbálja csak meg, szántsa fel a homoki földön a „grüner-buckákat". Kazi István DISZ-traktorista már 220 normálholdat szántott fel belőle ebben az évben! Gyermekkori cimborája, most pedig versenytársa: Zádori István viszont 200 normálholdat! Még február eleje volt, mikor megjelent az újságban a felhívás az ifjú traktoristák és traktorosbrigádok országos felszabadulási versenyére. Bálint János DISZ-titkár — a pusztamérgesi gépállomás ifjúsági brigádjának a vezetője — olvasta fel ezt a felhívást a szerelőműhelyben: „...ebben az évben újabb célok megvalósításáért folytat harcot hazánk minden becsületes dolgozója. A párt és a kormány által meghatározott feladatok végrehajtása, a felszabadulási munkaverseny céljai, a tervek teljesítése és túlteljesítése, az önköltség csökkentése az egész nép ügye, a népjólét alapja. Harcra hívunk benneteket a nép ügyének győzelméért!.., Brigád jutalom: első díj: Vörös vándorzászló és 20 ezer forint pénzjutalom ... Egyéni jutalom: első díj: 125-ös Csepel motorkerékpár, második díj: világvevő rádió gramofonnal... A legkiválóbb traktorosok nevét a DISZ Központi Vezetősége bejegyzi Dicsőség Könyv- -e ... Az április 4-i értékelés alapján a megyék első traktoristái és az ország legjobb tíz traktorosa díjtalanul résztvesz a május 1-i budapesti ünnepélyen. A június 12-i értékelés alapján a megyék legjobb traktoristái részt vesznek a varsói V. Világifjúsági Találkozón..." Szempárok csillantak meg; a tizenhárom pusztamérgesi ifjú traktorista agyában örvényleni kezdtek a gondolatok, tervek: új motorkerékpár ... varsói út... budapesti május elseje... a Dicsőség Könyvelsőnek lenni az országban valamennyi ifjú traktoros között... ez aztán igazán nagy dolog! Zádori István bizonyult a legbátrabbnak. ö szólalt fel először: — A téli gépjavításban is elsők voltunk az egész megyében, nem maradhatunk el a szántóföldi munkában sem! Ezért azt javasolom: csatlakozzunk az ifjú traktoristák országos versenyéhez és mutassuk meg valamennyi gépállomásnak, hogy mit tudunk. Én azzal járulok hozzá a DISZ-brigád jó eredményeihez, Minisztertanácsi határozat a cukorrépamag forgalmának szabályozásáról A cukorrépamag forgalmának szabályozásáról most megjelent minisztertanácsi határozat érteimétien a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és egyénileg dolgozó termelők cukorrépamagot csak a cukorgyárakkal kötött termelési szerződés, állami gazdaságok pedig szállítási szerződés alapján termelhetnek. A cukorrépamag gazdálkodó szerve az élelmiszeripari minisztérium cukoripari igazgatósága. A cukoripari igazgatóság a vetőmagot a cukorgyárak útján közvetlenül a vetés előtt bocsátja a cukorrépa-termelők rendelkezésére. A cukorgyárak a szerződésben megállapított területet nagyságának megfelelően katasztrális holdanként 14 kilogramm nemesített, a szabványoknak megfelelő vetőmagot kötelesek a cukorrépa-termelők rendelkezésére bocsátani, s ezt a vetőmagot a szerződéses cukorrépa-termelők teljes mennyiségben kötelesek elvetni, A cukorgyáralt a rendelkezésükre, álló vetőgépek kapacitásának megfelelően — állami gazdaságok kivételével — kijelölhetik azokat a területeket, amelyeken a cukorrépamagot maguk vetik el az érvényes gépállomási díjtételek felszámításával. Ilyen esetben a vetőmagot nem adják át a termelőknek, hanem azt maguk vetik el. Ahol a cukorgyárak a répamag elvetését nem tudják elvégezni, a répamag felhasználását ellenőrzik. Attól a termelőtói, aki nem veti el a szerződött területre kiadott teljes rcpamag menynyiséget, az elszámolás alkalmával az átadott répamag értékének háromszorosát lehet birságként levonni. Az esetleges pótvetéshez szükséges vetőmagmennyiséget a cukorgyár szintén rendelkezésre bocsátja a termelőknek, hogy felajánlom: 796 normálhold helyett 1200 normálholdra teljesítem éves tervemet, ugyanakkor normálholdanként 80 deka üzemanyagot is megtakarítok. És ha elfogadja gyerekkori cimborám, Kazi Pista — egyúttal párosversenyre is kelek vele! Kazi István persze rögvest elfogadta a lelkes ajánlatot, sőt a vállalást meg ls toldotta azzal, hogy azon felül, amit Zádori Pista versenyfeladatul tűzött ki az éves terv teljesítésével kapcsolatosan, ő még 4 százalékkal többet teljesít. Példájuk nyomán a DISZ-brigád valamennyi tagja csatlakozott az országos versenyfelhíváshoz és különkülön elmondták: ki mit vállal, hogy a brigád is első lehessen. Azóta több mint egy hónap eltelt. És az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a pusztamérgesi traktorista fiatalok lelkesedése nemcsak szalmaláng, hanem derekasan állják is a szavukat Kály Ervin, a gépállomás üzen*, gazdásza elmondja: a DISZ-brigád március 10-ig tavaszi tervét már 37 százalékra teljesítette s jelenleg a 45 százaléknál tart. — A napokban telefonon beszáfc tünk a Földművelésügyi Miniszti. riummal — mondja — és közölték velünk, hogy jelenleg országosan mi vagyunk a legjobbak, tehát nyitva áll előttünk az út a gyafcelem felé! Pusztamérgesi ifjú traktoristák! További munkátokban lelkesítsen benneteket a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének ez a jelszava, melyet hazánk felszabadításának 10. évfordulójára houaátok is intézett: — Magyar Ifjak és Lányok! DISZ-fiatalok! Járjatok élen a |>cldamutatásban, az áldozatvállalásban, a nehézségek leküzdésében, boldog jövőtökért, a szocializmusért! V, Gy. Ujabb lendületet Tett a felszabadulási bpgy«jtési verseny A Begyűjtési Minisztérium jelentése szerint megélénkült a megyék között a begyűjtési verseny, Több megye előretört a rangsorban. A legutóbbi értékelés szerint a megyék sorrendje a következő: 1. Győr, 2. Komárom, 3. Somogy, 4. Veszprém, 5. Zala, 6. Vas, 7. Pest, 8. Szolnok, 9. Tolna, 10. Nógrád, 11. Csongrád, 12. Békés, 13. Borsod, 14. Fejér, 15. Baranya, 16. Szabolcs, 17. Heves, 18. Hajdú, 19. Bács megye, (Harminchat évvel ezelSt, márclns huszonegyedikén kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot.) XTsik az eső — mindig. Szakadatlan, -®-J Nyári, hosszú eső: mikor milyen a hangulata —, hol szemerkél, hol meg záporoz, S a kisváros, főterével, görbe utcáival sárosan, megmeredve tűri az esőt. Vasárnap reggeL A templom harangja kong. Fekete ernyők nyílnak az utcán s csobbanó tócsákat kerülgetnek a lakkcipős lábak. Sár csapódik a szoknya alól elővillanó selyemharisnyára. Kalapok emelkednek az ernyők alatt s köszönésre bólint választ a gondosan fésült fej. Egyfajta rend szertartásos hidege árad a mozdulatokból s hideg a szó is, mely előbuggyan a szájból. Az arc mind semmitmondó —, a pillantás közömbös, semmivel törődő. t Szól a harang: bim-hem, bimrbam.:) L A templomban felzúg az orgona reggeli misére, * fXlen vannak — mind elfogottak. Kenyeres, az ácssegéd, az öreg nagyhomlokú Szabó, a hallgatag Gál Feri s ketten még mások: a Mihály, meg a János —, csak így ismeri őket a többi. A vezetéknév elveszett a harcok izgalmában, nem volt idejük elmondani, sem a többinek megtanulni. Bátrak voltak, őszinték s nem alkuvók. Ez volt a bemutatkozás. A tettek adtak nevet nékik. A csoportból csak ketten idevalók. Kenyeres, meg a nagyhomlokú Szabó. Többieket a háború, a forradalom sodorta sok-sok kanyargón át végül ebbe a kisvárosba. A helységet századnyi csapat védte s őrizte. S mit számít ekkora erő szemben az árulással? Éjjel törtek rájuk alattomosan. Az őrséget lefegyverezték. Az őrjáratokkal külön-külön végeztek. Mindezt előre fontolt terv szerint, pontosan, gépként.., Ez az öt ember, aki most itt didereg a városháza emeleti szobájában, volt az egység kis parancsnoki kara. Ezért választották külön őket a többitől. Éjfél óta szoronganak itt tanácstalanul. Senki nem szólt még hozzájuk. A folyosón őr lépked. Ütemesen koppan a csizma: bal-jobb, egy-kettő ... Valahol messze kiabálnák. Parancsszavak csapódnak, puskák tusa dobban a földhöz .,, , Vasárnap reggel. Hét óra. János szólal meg először: i — Hát vége,.., mindennek .,. Homloka fénylik s a veríték sötét foltot hagy a kabátujján, mikor végigtörli vele arcát. Keze csüggedten hull vissza oldalához. Űjrákezdi: — Csakhát a család, a gyerekek. Magam nem sajnálom — mi lesz velük... — kimondta azt, mi ott bujkált közöttük éjfél óta s kerülgette, fonta gondolataikat — a halál. Meg kell halniok. Számukra — tudják — nincs kegyelem. Gál Feri elsápad a szóra: tavaly nősült. Otthon gyesafeet vár as asgzopx ^ Kj&ífgjea, óceáné* széle* AZ ÉXETET NEM 1LEMET MEOÖILNI ELBESZÉLÉS sülne a százkilométeres távolság, oly messzinek tűnik most előtte. Mihály görnyedten bámul maga elé. A nagyhomlokú Szabó arca se rezzen: magányos, öreg ember. A forradalomban lelt társakat, barátot s ismerőst. Egyhangún koppan a csizma a folyosón: bal-jobb, egy-kettő..., aztán elölről újra, — megint. Mind magára gondol ebben a pillanatban, hogy számot adjon az életéről. Nehéz számadás. De aztán csak hallgatnak ismét Kenyeres az ablakhoz megy: a sűrű vasrács árnyékot vet a párás üvegre. Mögötte, messzebb esőcsepp hull szürkén, unalmasan. A járda feketén fénylik. A szembenéző ház ablakában virágcserép. Idelátszik a fehér függöny csipkés mintája. Feléjük csapódik a harangszó. — Másért harangoznak — nem értünk L-> mondja Kenyeres s a furcsa vidámság mégis megnevetteti őket. Ám a mondat megintcsak visszarántja gondolataikat a valóságba. A folyosón erősödő léptek. Aztán pattanó parancsszó: — Állj! S mindjárt utána — kulcscsörgés. János: — Értünk jöttek.,. Felállnak mind. A szobába lépők körülfogják őket. Az utcán eső vág arcukba. Elől fegyveresek — hátul fegyveresek. Oldalt néma házsorok. Az ablakok mögött félénk tekintetek vizsgálgatják a néma menetet. A főutcán mennek —, sárral kevert víz fröccsen talpuk alatt. Kenyeres István szivével, idegével érzi s mégsem tudja s akarja elhinni, hegy ez lenne a búcsú. Itt nőtt fel a városban. Ismer minden házat, kanyargós utcát. A pillanat olyan, akárcsak álmodná. A gyerekkor..., mintha tegnap lett volna. Üzen feléje minden kő s utcasarok. Egy éve.,. Milyen megdöbbentő! Anna szülei mindig ellenezték, hogy együtt járjanak. Másfajta embert szántak a lánynak — gangosabbat. Büszkébben járót. De a szerelemnek nem tudtak parancsolni. Titokban találkoztak. Igen, egy éve.,. Meleggel búcsúzott a nyár — forró szellő fonnyasztott falombot. Fátyolfelhős volt az esti ég.,. Itt álltak. Beszélgettek, csókolóztak.., A kapualj elé függönyt vrm a záporrá erősödő eső. Kenyeres a találkozás helyét keresi, mintha a csókok ízét akarná visszaidézni hirtelen. Ábrándító látvány — és hiába kutatja titkát. , i Sá5bft Ke J öt szempár figyeli, vajon merre mennek. Az előttük haladók jobbra kanyarodnak. A mozdulat megértet velük mindent. Irány: az erdő. A város lassan elmarad mögöttük. Ritkulnak a házak. Árkok, legelők, zöld füvű térségek váltják egymást s ők, minél közelebb kerülnek az erdőhöz, összébbhúzódnak. Á gondolat köre kitárul, messzire kalandozik, Vissza a múltba, ahhoz, mi valóság volt. — Állj! — a gondolatot elvágja a szó. Magukra maradnak, Fegyverek csöve mered az égnek, aztán lentebb ereszkedik mind s előre néz. ök öten csak apró fekete pontokat látnak mindebből s a tiszt fehérkesztyűs kezét, amint magasba emeli. Dúslombú fák tetején kopog a gyors zápor.,, A gót ívek alatt félhomály. Kereszt a pap kezében s csillog a tompa fényben. A fejek lehajtva. Itt vannak mindannyian ök, e kisváros polgárai. Ez most a hálaadás, hogy megszabadultak a veszedelemtől. Nyikorgó lakkcipők és fényesre kefélt kaménykalapok. Címek, rángok és megszólítások ... A gondolatban már a vasárnapi ebéd gőzölög és cselédek hordják asztalra a bort. A pap szava halvány, reszkető. Miseruhák suhognak, míg áldja a tömeget. Majd újra felzúg az orgona. Kitárul s fellobog az ének, körülkering a padok között, — elnyúlva, hosszan. Közben kong a toronyban az ércharang szüntelen, hogy összeolvadjon hangja a szakadozó énekkel s az orgona lihegő bugásával... A tömjén füstje száll fölfelé s szaga elűzi polgárok fejéből az ünnepi ebéd ízét.. Ez most a megnyugvás, a felemelkedés s az odaadás pillanata. S az esőcseppek, a nyargaló őszi szél süvítése, a harangzúgásos dal elnyomja a fegyverek dörrenését, s ad helyébe új éneket. Mert a meghaltaknak új életet már nem tud adni. S kint, messzebb, túl a téren s a templomon, a város szélén, hová tompán szűrődik csupán a harang szava, az ének, vályogházak támasztják egymásnak roskatag hátuk. Bent felsír a gyerek, mert nincs kenyér az asztalon — igen, ide üzennek most a fegyverek; nem nyomja el hangjuk az áhítozó morajiás... Falakat feszít itt a gyűlölet s az emelkedő mellben üt, zuhan s dobog a szív, hogy fejbe kerget minden vért s kővé merevíti az izmokat ... Mert az emberek a málló falú szobákban, a szélkiáltó madár tavak partján, az erdő, a fák s a fűcsomók, (mind hallgatva, összebújva), igen, ők tudják és nem felejtik soha: az életet nem lethet megölni „ ' ' l -l •!•'•• p^j Zoltán I