Délmagyarország, 1955. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-19 / 15. szám

jjtiC PROLETÁRJÁT EGYFSŰTJtllElLf n A felszabadulási verseny élenjárói; Jósárt Géza AZ MDP CSONGRÁDMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA xi. ÉVFOLYAM, 15. áivl SLLRDA, 1955 JANUAU 19. ARA: 50 FILLÉR A verseny nyilvánossága Sorra születted meg szeretett és szép városunk üzemeiben a vállalások hazánk felszabadulásának 10. évfordulójára. A mun­kások és munkásnők egyéni felajánlásokat is tettek és a ma­guk posztján tesznek a sikerért, örömmel írhatunk arról, hogy a felszabadulási munkaversenyben már ott tükröződnek az eredmé­nyek. A Textilművekben például jelentős sikerek születtek a hul­ladék csökkentésében, az Űjszegedi Kender-Lenszövőben január 14-ig esedékes tervüket 20,250.000 vetéssel teljesítették túl a szö­vődé dolgozói. Szabad életünk kiemelkedő dátumaira, életünk nagy ese­ményeire jobb munkával, munkaversennyel készülünk. Szabad­ságunk születése napjának 10. évfordulójára pedig tűi akarjuk szárnyalni eddigi győzelmeinket. A szocialista munkaverseny elő­rehaladásunk, felemelkedésünk motorja, s nyomában jobb lesz az élet s több az áru a lakosságnak. A felszabadulási munkarverseny nyomán növekedni kell a termelésnek, csökkenni az önköltség­nek, javulnia a minőségnek és maradéktalanul eleget kell ten­nünk export kötelezettségeinknek is. Fontos és szükséges, hogy minden szegedi üzembein megte­remtsük a felszabadulási verseny, a vállalások értékelésének, tel­jesítésének nyilvánosságát. Az üzemek szakszervezeteinek felada­tuk a versennyel való gondos törődés, s nyilvánosságának létreho­zása. Természetesen az üzemi pártszervezetek ellenőrizzék — ez az ellenőrzés egyben segítés is legyen — a szakszervezet verseny­szervező, segítő és értékelő munkáját. Várják a munkások, hogy megtudják, hol tartanak vállalásuk teljesítésében. Tudni akarják egyénileg is miképpen állnak helyt. De egy-egy üzemrész átla­gos teljesítményére is kíváncsiak és tudni akarnak róla. A Textilművekben igen helyesen napról napra értékelik és a versenyhíradó táblájára is kiírják, hogy az egyes műszakok és a dolgozók egyénenként is milyen eredményt értek el a hulladék csökkentésében. A napi egyéni termelési eredményt is nyilvános­ságra hozzák. Jó lenne azonban, ha a Textilművekben módot ta­lálnának arra, — bizonyosan így is lesz ez —, hogy a versenyhír­adó táblájára felkerüljön több olyan dolgozónak a neve, aki elis­merésre méltóan teljesíti vállalását. Mert nemcsak a termelési eredményeket fontos tudatni, hanem ezzel együtt azt is, miképpen áll a felajánlások teljesítése. A Textilművekben az egyes műsza­kok között is verseny kezdődött* A jó versenynyilvánosság meg­teremtése itt is sokat jelent! Az Űjszegedi Kender-Lenszövőben több mint ezer dolgozó tett egyéni felajánlást. Józsa Ilona szövőnő például arra adta sza­vát, hogy napi tervét 105 százalékról 110 százalékra teljesíti, ki­fogástalan minőségben. Az első dekádban selejtmentesen 120 szá­zalékot termelt. Az űjszegedi gyárban szép versenyhíradóra ke­rülnek a vállalások értékelései. Naponta kívánják megvizsgálni az egyes üzemrészek tervteljesítését, s ezt többféle módon közlik a dolgozókkal. Ez igen helyes, de jó lenne, ha egyes dolgozók egyéni felajánlásait nemcsak tíznaponként, hanem közben is értékelnék, s tudatnák. Hadd ismerjék meg a szövődében, a kopszolóban, a cérnázóban és a többi üzemrészben is, ez vagy az a munkás hol jár adott szava valóraváltásában, A XI. sz. Autójavítóban a szakszervezeti bizalmiak napló­jukba vezették a vállalásokat és jegyzik, hogy milyen eredmények születnek. A termelési eredményeket és egy-egy ember keresetét is kiírják, nyilvánosságra hozzák. Ez is szemlélteti, hogy a jobb munka hasznát közvetlenül, a több keresetben is > érzi a dolgozó, A felszabadulási munkaversenyben újítsuk fel és alkalmaz­zuk az élenjárók, a munkások köszöntésének különböző formáit, A Textilművekben például nagyon jól esett az üzemrész dolgozói­nak, ha közülük valaki munkájáért virágcsokrot kapott. S miért ne köszönthetné az üzemi zenekar annak az üzemrésznek a dol­gozóit, akik például egy-egy dekádban a legjobban előre vitték a vállalás valóra váltását? S számos lehetőség van arra, hogy cél­szerűen, ötletesen megteremtsük Szeged üzemeiben a verseny, a vállalások teljesítésének jó nyilvánosságát, Tisztelet és megbecsülés a munkásoknak, akik a jobb élet megteremtéséért tevékenykednek, s új munkasikerekkel fejezik , ki hazájuk iránti szeretetüket! felhívás Fásífsák be az állami gazdasági és gépállomási épületek környékét A Szegedi Állami Erdőgazdaság szakszervezeti bizottsága azzal a felhívással fordul a megye állami gazdaságainak és gépállomásainak tizem! bizottságaihoz, hogy üzemük területén fásítsanak mindenhol, ahol lehetséges. Tegyék otthonossá gazdaságuk területét, hogy szép fás egyen s ezáltal teremtsenek kel­lemes környezetet a dolgozóknak. \ szállások, műhelyek, üzemi kony­.iák, irodák környékét fásítsák be, hogy ne legyen kopár gazdaságuk területe. Ezért az üzemi bizottságok készítsenek fásítási tervjavaslatot, majd azt az igazgató elvtárssal vi­tassák meg és azután hajtsák vég­re közös erővel. MAI SZAMUNKBÓL: M eü& mj'k kü&d&ttűáíoMtÁ taWjüUdek tafiadiiatatai 13, oldal) A Szeged Április l. Cipész Kisipari Szövetkezet egyik leg­jobb dolgozója. Neki is része van abban, hogy a szövetkezet mértékutáni részle­gében naponta álta­lában 40 pár cipő ké­szül, szép kivitelben, jó minőségben. Vígkedélyü, szor­galmas munkás Jó­járt Géza. Főképpen női cipőkéi talpal s érti mesterségét. Meg­ígérte, hogy a felsza­badulási munkaver­senyben kifogástalan minőség mellett ter­melését 8 százalékkal növeli és 170 százaiéi kot ér el. Becsülettel kíván eleget tenni adott szavának. A sztahanovista részleg­vezető: Móricz Géza és a sztahanovista ci­pőkészítő: Dezső Lász­ló is arról beszél• hogy ügyes ember Jó járt Géza és nemcsak tel­jesíti, de túl is telje­síti vállalását. Erre mutat eddig elért szép eredménye is. Szereti a mestersé­gét Jó járt Géza és a szövetkezetben már jónéhány éve dolgo­zik. Persze ő is örül annak, hogy a szö­vetkezetében készí­tett cipők kiváltják a lakosság elismerését. Jelenleg néhány na­pog szabadságát tölti. Azután újult erővel, jókedvűen fog majd munkához. ""«» . * A A A A A A A A A AAAA A A M — MM M MM MM MM MM MM MM MM MM MM MM MM MM MM „M —- —H M M -M — Levelezőink jelentései a felszabadulási munkaversenyről Két nappal — a terv előtt A műszaki dolgozók segítenek 'A Szegedi Ecsetgyár dolgozói ts csatlakoztak ae B. M. Müvek felhívásához. Az üzem dolgozóinak az első negyedévben az előirányzott terv szerint 25 százalékkal több árut kell gyártaniok, mint az előző negyedévben. Hogy dolgozóink ezt a megnövekedett feladatot teljesíteni tudják, több részleget át kel­lett szervezni. A dolgozókra is nagy feladat hárul és ezt átérezve tették meg a brigádok és az egyéni dolgozók versenyvállalásaikaf. 'A brigádok közül az eddigi teljesítések alap­ján kitűnik a Zója-brigád, melynek tagjai Barcsa Margit — DISZ-titkár — Csányi Eta, Simon Mar­git és Kovács Mihályné. A Zója-brigád tagjai mind fiatalok s az iskolaecsetet gyártják. Január hónap­ban az a feladat áll előttük, hogy 32.600 darab is­kolaecsetet készítsenek. A brigád tagjai e hónapban minden nap teljesítették előirányzatukat. Január 17-ig bezárólag 2850 darab ecsetet gyártottak terven felül, ami azt jelenti, hogy majd nem 2 nappal pannak előre tervükkel. Az egyéni felajánlók közül kitűnt eddig Horváth Márton gépmunkás, aki eddig mindennap tervét, 148—150 százalékra teljesítette. \ 11 ' • | | GERA JÚLIA J lobban meg kell szerveznünk munkánkat A XI. számú Autójavító Vállalat dolgozói az 1955-ös évet a felszabadulási munkaverseny lendü­letével kezdték meg és már az első napokban, — s folytatólagosan a mai napig, — kiváló eredmények születtek. A vállalat az első tíz nap teljes terme­lési tervét 106.5 százalékkal zárta. Ez év minden napján 200 százalékot meghaladó teljesítményt ér­tek el: KLivinyi László vasesztergályos, Csókási Já­ros autóvillanyszerelő, a Szegcdi lemezlakatos bri­gád. — A Gárdián kárpitos brigád tagjai pedig 194 százalékot értek el. A felszabadulási versenyben Ifjúmunkásaink is kiválóan teljesítik tervüket. Példát mutat itt is a DISZ-titkár, Pamuk Ferenc, 142 százalékos teljesí­tésével, valamint Acs István vasesztergályos és Sánta Imre autóvillanyszerelő. Női dolgozók közül Czuth Margit betanított gépmunkás jár élen, 152 százalékot ért el. A műszakiak minden támogatást megadnak a dolgozóknak, biztosítják a munkát, az anyagot és alkatrészt, hogy a dolgozók minél kiválóbb eredmé­nyekkel köszönthessék felszabadulásunk 10. évfor­dulóját. ..j , SARNYAI VENCEL Teljesített vállalások Á Szegedi Kéziszer­számgyár dolgozói csat­lakoztak a Rákosi Má­tyás Művek versenyfel­hívásához. A dolgozók 97 százaléka kapcsoló­dott be a munkaver­senybe és kiváló terme­lés eredményeket érnek el munkaterületükön. A termelésben élenjárnak az üzem ifjúmunkásai: Mihályi Géza kovács, Ábrahám János szerelő, Bálint Lajos, Hamzsek János. Az ő munkájuk is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az üzem ja­nuár 15-ig 109 százalék­ra teljesítette előirány­zott tervét. Igaz, a 142— 144 százalékos napi ter­melési eredmények mel­lett volt 70—77 százalé­kos napi tervteljesítés is. Az, hogy zökkenő mu­tatkozott a termelés fo­1\ amatosságában, ennek bekövetkeztéért részben saját magunkat okolhat­juk. Több gondot kellett ve ina fordítanunk a munka jobb megszerve­zésére és nem utolsó­sorban a rendszeres agi­tációra, i J : ,< i Üzemünk az elmúlt év utolsó negyedévében tel­jesítette az élüzem fel­tételeket. Célunk, hogy ebben a negyedévben is megtartsuk ezt az ered­ményt és ennek érdeké­ben szívós harcot foly­tatunk gyártmányaink önköltségének csökken­téséért, termeivényeink minőségének növelésé­ért. Politikai nevelőmun­kával mindinkább ér­vényre akarjuk juttatni azt a jelszót: „Termelj többet, jobbat, olcsób­ban", Az eddigi eredménye­ink, a hibák ellenére azt mutatják, hogy gondó­sabb munkával havi ter­vünket, sőt első negyed­évi tervünket is mara­déktalanul teljesíteni tudjuk, Endrédi József Alig néhány hete, hogy a Szegedi Víz- és Csatornaművek dolgozói a legutóbb megtartott termelési értekezleten csatlakoztak az R. M, Művek dolgozóinak ver­senyfelhívásához. A vál­lalt felajánlások közül máris jelentős teljesít­ményekről számolhat be a vállalat vezetősége. A csatornatisztító bri­gád, melynek havi ter­ve 3000 folyóméter nyílt csatorna tisztítása volt, a hónap közepéig 3500 folyóméter csatornatisz­títást végzett el. E bri­gádnak a tagjai az el­múlt év utolsó negyedé­ben nyerték el a sztahá­novista kitüntetést. Ter­hes Béla, Turu Antal, Nagyiván Mihály és Torma István méltóakis a megtisztelő cím vise­lésére. Nagyon értékes fel­ajánlást tett Lakó Imre és Soós István vízveaei tékvizsgáló. Vállalták* hogy a magasnyomású hálózati veszteséget 0.5 százalékkal csökkentik olymódon, hogy a rejtett vízfolyásokat felderítik és a javítóbrigádoknak azonnal bejelentik. A mai napig részben le­hallgatással, részben pe­dig a frissen hullott hó segítségével 48 rejtett folyást találtak, amelye­ket a szerelőbrigádok nagyrészt már megszün­tettek. Igen nagy segítséget nyújtottak ebben a mun­kában Soós Pál és Pálfi Gyula II. csatornabúvá­rok, akik a csatornába lebújva állapították meg a rejtett vízfolyások be­törési helyét. Hozzáve­tőleges számítások alap­ján az eddigi vízveszte­ség 3 százalékkal csök­kent, Kováts István Ne felejtsék el üzemi bizottsá­gaink, hogy jobb kedvvel dolgo­zik az a munkás, akinek szép és rendezett munkahelye van. Áz ál­lami gazdaságok és gépállomások üzemi bizottságai ugyanakkor te­kintsék feladatuknak, hogy a dol­gozókat neveljék arra: vigyázzanak a fákra, óvják azokat, mert az erdő és a fa érezni tud és fáj neki, ha durva kezek elpusztítják. Védjük tehát fáinkat és segítsük sikerre az Alföld fásítását. MEGYASZAI IMRE, a Szegedi AUami Erdőgazda­ság szb. elnöke A Szegedi Vízügyi Igazgatóság közleménye Január 18. reggel 8 óra: A Tisza áradása lassan folytatódik. Vízállá­sa közepes. Csongrádnál 80 cm-t, Mindszenten 84, és Szegednél 85 cm-t áradt 24 óra alatt a folyó. Fel­sőtiszai vízállásjelentések szerint a folyónak Csongrád—Szeged közötti szakaszán még további lassú ára­dás várható. A Maros közepes víz­állás mellett lassan árad. Makón az áradás 24 óra alatt ma reggelig 31 cm. Vízállások ma reggel 8 óra­kor: Szeged 483 cm, Makó 328 em. Készenléti szolgálat elrendelése még nem vált szükségessé. Az Igaz­gatóság azonban felhívja ezúton is az érdekelt gazdák figyelmét arra, hogy az árvédelmi töltések közötti hullámterekről értékeiket helyezzék biztonságba, Jubileumi számok Á Szegedi Textilművekben a fel­szabadulási verseny sikeréért fel­ajánlást tett dolgozók száma már meghaladja az ezret. Közülük mint­egy 300-an váltótársukkal, vagy a szomszédos gépen dolgozó munka­társukkal vetélkednek a több, jobb és olcsóbb ruhaanyag előállításásá­ért, A párosversenyzők túlnyomó többsége DISZ-fiatal. A 21 éves Gulyás Rózsa és a hasonlókorú Pé­ter Jolán a versenymozgalmak •ve­teránjainak" számítanak az üzem­ben. A két fiatal fonónő hétfőn délután *jubileumi műszakot* tar­tott: azt ünnepelték, hogy öt évvel ezelőtt léptek be először a gyönyö­rű új üzem kapuján. 1950 január 17-én perdültek meg először az or­sók kezük nyomán s csaknem azóta versenyeznek egymással a2 első­ségért. A felszabadulási versenyben hét­főn érték el idei legkiemelkedőbb teljesítményüket: Gulyás 'Rózsa a délutáni műszakban a norma sze­rinti 122 kiló helyet 128 kiló fona­lat készített, Péter Jolán pedig a keddre virradó éjszaka 127 kilót Mindketten a *jubileumi számmal­pontosan öt kilóval szárnyalták túl felajánlásukat. DISZ vezetőségi ta­gokhoz méltóan példát mutattak a többi fiatal fonónőnek is. A jó példa számos követőre ta* lál az üzemben: nemcsak hétfőn, hanem az új év minden na> ján túl­teljesítették a napi terveket. Ja­nuár harmadika óta már csaknem tízezer női ruhához elegendő fonal készült terven felül a Textilmű­vekbea, »

Next

/
Oldalképek
Tartalom