Délmagyarország, 1955. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-12 / 9. szám

QtLMIGYRRORSZftG SZERDA, 1955 JANUÁR 12. A minap jegyet váltottam a Szeged— budapesti gyorsra. Kistelekig akartam utazni, azonban a vo­nat indulását elkés­tem. Mit tegyek? Gondoltam, elutazom a következő, Békés­csaba felől jövő se­besvonattal. Megyek a jegypénztárhoz, hogy gyorsvonat! jegyemet érvényesíttessem a sebesre. Először a 19 forint 20 filléres jegy­re meg 7 forint 50 fil­lér utánfizetcst kér a pénztáros, de aztán egy másik pénztáros­sal megegyezünk ab­ban, hogy 80 fillér is elég lesz. Dehát hogyan? Tu­domásom szerint a sebesvonalra szóló rtazási jegy ára erre a szakaszra ezelőtt Csalás? legalább is négy-öt forinttal olcsóbb volt, mint a gyorsvonatl jegy ára. — Méltat­lankodók a jegypénz­tárosnál. — Ja, elvtárs, ase­bcsvonaton csak pár­názott kocsik vannak, aki párnázott fülké­ben akar utazni, meg is kell, hogy fizesse. Hát jó, akkor uta­zom párnáson, ki­egyenlítem a követe­lést, s máris megyek, éppen beszállás van. Az utazóközönség méltatlankodására fi­gyelek fel már a vá­gányok között. Arról beszélgetnek, hogy ez mégis csak sok. Min­denkivel másodosztá­lyú jegyeket váltjt­nak, s magam is lá­tom, hogy az egész szerelvényben még két párnázott kocsi sincsen, a vonat na­gyobbrésze közönsé­ges fapados személy­kocsikból van össze­állítva. A kalauz az utasok reklamálására annyit mond: — Elvtárs, ez a vo­nat párnás jelleggel bir. így döntött a fel­sőbbség. Csak az a baj — hogy nem párnázott kocsikkal bir, amiért az utasok fizettek. A vonaton rendszere­sen utazóktól hallot­tam, hogy hasonló esetek már többször is megtörténtek. Jó lenne, ha az illetéke­sek észrevennék ma­gukat, mert az uta­sok azt mondták er­ről, hogy csalás. Szimfonikus zenekari hangverseny vasárnap délelőtt a színházban Hosszú idő után, az idei évadban először rendez szimfonikus zenekari hangversenyt a Szegedi Állami Nemzeti Színház vasárnap, január lfi-án. délelőtt 11 órai kezdettol. A hangverseny műsora a kövelkező: Mozart: D-dur divertimento, Mo­zart: D-dur (Haffner) szimfónia, Mozart: D-dur hegedűverseny, Gluck: Boldog lelkek tánca az Or­feuszból (fuvolaszólét Lajos Béla játeza). A Szegedi Állami Nemzeti Színház zenekarát Simon Albert vezényli. Közreműködik Várnagy Lajos hegedűművész. Jegyek a színház pénztáránál válthatók. » i»«r«fc»reá Értesítjük a pártoktatásban részt­vevő elvtársakat, hogy január 14-én, pénteken délután 5 órakor a Pártoktatók Házában előadást tartunk a jelenlegi pártoktatási anyaghoz. Címe: A szocializmus építésének kérdései a Szovjetunió­ban. Előadó: Nagy Lajos elvtárs, a Marxizmus—Leninizmus Tanszék adjunktusa, Agit.-prop. osztály NAPIREND 1955 i| JANUAR 12 SZERDA 1 Klubszobákat létesítenek a vidéki tanácsoknál A tanácsok dolgozóinak kívánsá­gára több megyei, városi és járási tanácsnál létesítettek klubszobát. Legutóbb a Békés-, Komárom- és Nógrád megyei tanács, továbbá a szombathelyi, a tatabányai, és a békéscsabai városi tanács dolgozói kaptak ízlésesen berendezett klub­szobát. A pécsi, komáromi, enyin­gi, sarkadi és barcsi járási tanács­nál szintén biztosították a klub­élet lehetőségét, Fonyódon és Ta­tán pedig a közeljövőben kerül sor alkalmas helyiség létesítésére. KIFOGÁSTALAN új kétszemélyes kanapé rekamié és egy pár 42-es új zsirosbőr csizma eladó. Szilléri sgt. 30. KIFOGÁSTALAN fűrészporos kályha, fe­hér samottos kályha. 8 hónapos nőstény farkaskutya eladó. Sajka u. 8. FESTETT kombináltszekrény eladó. Fel­sővárosi ff. 186. Uclsö-Csongrádl sgt. vége. ELVESZETT csütörtökön délután fél 3-kor a Lenin u. Dugonics tér sarkon egy bal­kezes. sötétszürke nőt szarvasbőr kesz­tyű. Megtaláló jutalom ellenében Jelent­se reggel 6-tól este 7-Ig 29—28 telefonon. UEJARONÖ takarításra esetleg egész nap­ra fölvétetik. Gogoly u. 28. I. 3. KERESEK egy szoba-konyhás, esetleg fürdőszobás lakást. Móra u. 31/b. 8 HETES választási malacok, pitvarosiak. eladó. Zombori, Mátyás tér 15. 130 kg HIZOTTSERTES eladó. Algyői műút 1098. PORTALBOL kikerült üvegek 7 és fél m> 7 milll vastag. 2 drb összecsukható vas­rács 220 és 260 méretben. egy vaságy, sodronyos, egy asztali fúrógép eladó. Szántó műszerész, Kiss u. 2. MATYÓ ágyterítő, faliszönyeg és kisebb teiltők eladók. MOUer Erzsi kézimunka­üzlet, Károlyi u. 4. 9 HONAPOS fajsüldő és 4 hónapos ma­lacok eladók, esetleg zslrsertésért elcse­rélhetek. Újszeged. Jobbfasor 8. EGY hold föld eladó. Zöldfásdülőben. Fid. Földműves u. 29. I1AZ eladő. Othalom u. 38/b. KÉT-három szobás lakásért eltartanék Idősebb férfit vagy nőt megbízható tiszt­viselő család. Clm Sztálin krt. 47. újság­pavillon. SZÉP szoba-konyhás lakásomat elcserél­ném kettő vagy bárom szobásért térítés­ül Clm Sztálin krt. 47. újságpavlllon. KERTES magánházban mellékhelyiségekkel 1 kást elcserélném 2—3 szobás lakásért, villamoshoz S percre. Homonnal u. ö. KALVARIA tér mellett 350 négyszögöl ház­hely eladó. Erd. Csáktornyai u. 6. alatt. FELSŐVÁROSI ff. 55. 2 darab tehén el­adó. 4 r l-es TÖRPESZUPER rádó, majdnem uJ és gramofon eladó. Kecskéméi u. 3/a. Fel­ső csengő. KOMBINÁLTSZEKRÉNY. kétrészes, hataj­tós sürgősen eladó. Délután 4-ig. Puszta­szeri u. 26. GYÓGYSZERÉSZ hallgató leányom részére február I-töl bútorozott szobát keresek. Hódmezővásárhely, Szántó Kovács u. 80. Dr. Várhegyi Imre. KOMPLETT kombináltszekrény eladó vagy Jawa motorkerékpárért elcserélhető. Baj­csy-Zs. u. 22., III. 33. ELADÓ, vastag kályhacső, nagy aszpará­tusz. Tündér u. 3. Oláhné. 150—160 kg KOROLI hizottsertés eladó. Rigó u. 42. EGY cipész stoppológép eladó. Tisza L. u 50 Kakasék. 120 kg MANGALICA zsfrsertés eladó. Da­ru u. 17. HÁZHELY Répás u. végén, 208 négyszög­öl. olcsón eladó. Felhő u. 7. ELADÓ 220 kiló körüli príma mangalica zstrsertés, esetleg fele is. Vásárhelyi sgt. 44. szám. NAPI párórai takarításra bejárónőt fel­veszek. Nagy Gyuláné. Bolyai u. 28. MEGBÍZHATÓ bejárónőt azonnalra felve­szek. Dózsa György u. 22. fldszt. I. FÉL ház eladó. Osz u. 30. Beköltözéí la­káscserével. Érd.: délelőtt. ELADÓ világos puhafaszekrény, ágy, éj­jeli szekrény. Deák F. u. 4. I. 13. MEGBÍZHATÓ bejárónőt keresek a regge­li órákra. Deák F. u. 4. I. 13. HAZTARTASI alkalmazott félnapra keres­tetik. Moszkvai krt. 6. Alsó csengő. FOTÓT központi gőzfűtéshez azonnalra felvesz Intézet Jelentkezni: Sztálin kit. 77. szám. A SANDORFALVAI Földmflvesszövetkezet gyakorlattal rendelkező segéd- és beosz­tott könyvelőt keres azonnali belépésre. Jelentkezés a Földmüvesszövetkezet köz­oonti Irodáján. Telefon 6. ÍRÓGÉP, varrógép, vasalók, zlppzárak Ja­vítását Jutányosán vállalom. Kelemen Márton, Dugonics tér 2. NÖI kerékpár, sötétkék férfi ruha közép­a'akra. eladó. Arany János u. 10. Kiss. FOTÓT felveszünk. Siketnémák Intézete. Szeged. Bécsi krt. 36—40. JÓ állapotban lévő mély gyermekkocsit és gyermekfürdökádat keresek. Telefon 33-60. HASZNÁLT reszelöket minden mennyiség­ben vásárol a Szegedi Mérlegkészítö Rc­szelövágó, Kazánkovács KTSZ. Részetek cs ráspolyok újravágását I. a. minőségben gyorsan szá.lítjuk. Szeged, Pulcz u. 23. A SZEGEDI Csecsemő- és Gyermekgon­dozónőképzö Iskola 1955 február elején Indul. Kétéves, bejárásos. A növendékek napi négyszeri étkezésben részesülnek té­rítés nélkül, tandíjat nem fizetnek. A gyakorlati időre egyenruhát kapnak. Fel­vételi korhatár 17—30 év. A telvételi kér­vényüket Szeged. Teleki u. 19. szám alá kell -beadni és csatolni kell hozzá: Szü­letési. orvosi és vagyoni bizonyítványt, 1 dib fényképet, életrajzot és legalább 8 általános Iskoláról szóló bizonyítványt. A tanulmányok befejeztével gyermekápolónöi oklevelet kapnak, ezzel az elhelyezkedésük biztosítva lesz. A RÁDIÓ MŰSORA: JANUAR 13, CSÜTÖRTÖK Kossuth-rádlő 4.30 Hfrek. 4.40 Reggeli zene. 5.30 Falu­rádió. 6.45 Lapszemle. 7 Hirek. 7.15 Hang­lemezek. 8.30 Zenekari hangverseny, 9.20 Kisiskolások műsora. 9.40 Gyermekrádió. 10 Hfrek, 10.10 Magyar népdalok, 10.30 Népművelési híradó. 10.50 Szlmfónikus ze­ne, 11.30 A szovjet irodalom története. Is­merteti: I.ékay Ottó. 12 Hfrek, lapszemle, 12.15 Népszerű nyitányok, 13 A szabad­ágharc legvitézebb bakája, Farkas Lajos lnadása Földváry Károlyról. 13.20 Ope­cttdalok, 14 Hirek. 14.25 Gyermekújság, 15.15 Népek zenéjéből, 15.30 Moszkvai rá­! ó összeállítása, 16 Kórusok, 16 20 Ver­•k, 16.40 Szív küldi, 17 Hírek. J7.10 Vá­lasz hallgatók kérdéseire, 17.30 Egy falu — egy nóta. 18 Budapest címere... Rl­portmősor fővárosunk hfdjalról, 13.20 AJándékmüsor, 19 Ifjú Figyelő, 19.30 Tánczene, 20 Esti híradó. 20.20 Olasz i erarészletek, 20.50 Versek. 21 Szülőknek - nevelésrö'. Előadás. 21.20 Vidám zene. 22 Hírek, 22.20 Népdalhnngverseny, 23 ÉJI zene, 24 Hírek, 0.10 Népi zene. Petöfl-rádld 6.30 Kisiskolások műsora, 6.40 Torna. 6.50 Népdalfeldolgozások kórussal, 7 Hanglemezek. 14 Szimfónikus zene. 14.40 Euek 15.10 Valek. Sztanylszlav Zselény­s/kl elbeszélése. 15.30 Hegedű, 15.55 Szfv küldi. 16.30 Műsor úttörők zenei szakkö­reinek. 17.25 Alekszandrov együttes mű­sorából, 17.50 Élet a hó alatt. Tóth Ar­pádné főiskolai adjunktus előadása. 18 Kamarazene. 18.52 Szimfónikus zenekar, 19 Zenés vígjáték: Párizst vendég, 21.47 Sporthíradó, 22 Vidám kórusok, 22.20 Ze­nekari hangverseny. OÉLMAOYARORSZAO • Magyar Dolgozók Pártja csongrádmegyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: az MDP Csongrád­megyei Bizottsága Szerkesztőség' Szeged. Lenfn-u. II. Telefon: 35—35 és 40—80. Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál-tér L Telefon: 31-18. és 35-00. Csongrádmegyei Nyomdalpart Vállalat Szeged Felelős vetető: Vtncxe •yflrgv IDŐJARASJELENTÉS Várható USjárás szerdán estig: Borult, főképp keleten még ködös idő, elsősorban északnyugaton több­felé havazás, havas­eső, eső. Mérsékelt, Időnként élénkebb dél­kelctt-déll, majd dél­nyugatl-nyugati szél. Éjrzaka keleten még fagy. Várható legmagasabb nappali hőmérsék­let szerdán 1-4 fok között. * A fűtés alapjául szolgáló várható kö­zéphőmérséklet 0 plusz 3 fok között. MOZI Szabadság: 2*2 néha 5. — UJ magyar filmvígjáték (ma utoljára). Vörös Csillag: Déryné. — Magyar film (ma utoljára). Fáklya: Mexikói lány (ma utoljára). Az előadások kezdete fél 6 és fél 8 óra. SZÍNHÁZ Este 7: Csárdáskirálynő. — Blaháné bér­let. , KAMARA SZÍNHÁZ (Postás Kultúrotthon) Este 7: Volpone. SZABADEGYETEM T Az Ady téri Egyetem nagytermében ma este fél 7 órai kezdettel Berki Imre gim­náziumi Igazgató Az antifeudálls és füg­getlenségi harcok a XVI—XVII. század­ban cfmmel tart előadást. 120 érdeklődő részére tudnak 2 forintos belépődíjjal he­lyet biztosítani. HANGVERSENY A Postás Szakszervezet Központi Kul­túrházában (Vásárhelyi sugárút 21.) ma este fél 7 órai kezdettel: Verdi: Álarcos­bál című opera. Vezényel T. Serafin. MUZEUM Fehértó élővilága (Kultúrpalota, Roose­welt-tér); Múzeumi Képtár (Horváth Mi­hály utcai üvegcsarnok) hétfő kivételével mindennap délelőtt 10 órától délután 6 óráig. KÖNYVTARAK Egyetemi: Olvasóterem 10-161 21 óráig vasárnap 9-től 13 óráig. Szakkönyvek köl­csönzése 12 órától 20 óráig, hétfőn 14-töl 20-ig: vasárnap 9-lül 13 óráig. Somogyi Könyvtár: Kölcsönzés 13 órá­tól 18 óráig. Az olvasótermi szolgálat az építkezés miatt egyelőre szünetel. Hiú­sági kölcsönzője (Takaréktár u. 8. sz.): kölcsönzési idö kizárólag 14 éven aluliak részére 12—4 óráig. Járási: Sztálin krt. 54. Kölcsönzés szer­da kivételével minden hétköznap délután 3 órától este 7-ig, szombaton délután 2-tűl 7 óráig. Gorkij-könyvtár könyvkölcsönzési ideje: Hétfő, kedd, szerda, péntek: délelőtt 8— 12-ig, délután 13—15.30-ig; csütörtök, szóm­ban: délelőtt 10—14-ig, délután 15— 12-ig; vasárnap délelőtt 9—12-ig. Közalkalmazottak Szakszervezete „Ju­hász Gyula" Kultúrotthona könyvtárának kölcsönzési ideje: hétfő, szerda, szombat délután 2-től 6-ig. VÁROSI TANACSTAGOK FOGADÖÖRAI Gyömbér Géza, Ságvár! telepi Iskola, 12-én. 5-7 óra. Nóvák György. Gutenberg utcai fiúisko­la, 12-én, 4-6 óra. Nacsa Istvánné, Fodor telepi pártszerve­zet, 12-én, 3—5 óra. Tombácz Ferencné, Szent György utcai iskola, 12-én. 5—7 óra. Báló Ferencné, Malom u. 7. szám alatt, a lakásban. 13-án, délelőtt 9—11 óra. Boda József, űjszegedi Állami Védőnő­képző, 13-án, 4—6 óra. Dr. Gergely Győző, Gyógypedagógai is­kola, Osztrovszky u. 5, 13-án, 5—8 óra. Juhász István, felsővárosi kultúrház, Munkácsy u. 6. szám. 13-án. 6—8 óra. Pálfi Gyuláné, Petőfi telep, 13-as utca 782 szám alatti lakásán 13-án, 4—6 óra. AZ I. KEROLETI TANACSTAGOK FOGADÖÖRAI Kelemen Ferencné, Ady téri egyetem épületében. 15-én. 4—6 óra. Kókai János és Tóth János, Tömörkény Leánygimnázium, 5—7 óra. Mo'.nár Teréz, űjszegedi Ali. Védőnőkép­ző. 13-án, 4—6 óra. A II. KEROLETI TANACSTAGOK FOGADÖÖRAI Farkas Mihály, Vásárhelyi sgt. Iroda, Január 12-én. 5—7 óra. Csurgó Mihály, Felsővárosi ff. 210, Ja­nuár 12-én, 2—4 óra. Bárkányi Józsefné. Kossuth Lajos sgt. KIK-lroda január 13-án, 4—6 óra. Farkas Istvánné, Csongrádi sugárúti is­kola. 13-án. 4—6 óra. Kovács Miklósné, Damjanich utcai óvo­da. !3-án, 4—6 óra. Pásztori Béláné, Fecske n. 17. szám, Ja­nuár 12-én, 5—7 óra. Laczkó Istvánné, Lomnlczi u. 161. szám, január 12-én, 5—7 óra. Fodor Béláné, Kossuth Lajos sugárút 63. szám alatti KIK helyiség, január 12-én, 5—7 óra. Bárkányi Józsefné, DamjaTiich utcai óvo­da. 12-én. 5—7 óra. Lengyel István, felsővárosi pártszerve­zet, 13-án. 4—6 óra. Iglól Ferenc, Becsei utcai óvoda, 13-án, 5—7 óra. Bodó Antalné és Báló Ferencné. Malom u. 7. szám, január 13-án. 9—11 óra. Török Ferencné és Bölcsházi Lászlóné, Sziliért iskola. 14-én, 5-7 őr*. SPORT Szeged úszósportja 1954-ben Szeged város 1954. évi úszósportjára visszatekintve, — az előző évekhez viszo­nyítva — igen nagy fejlődés mutatkozott. A tömegek mozgatása mellett a minőségi úszósport lényeges javulásáról számolha­tunk be. Ezt a fejftdést nagyban elősegí­tette a helyben rendezett jelentős számú bajnoki és sportkörök közötti úszóverseny. Szegeden az 1954-ben 23 úszóverseny volt. Ezek közül több olyan nagyszabá­sú verseny, ahol az indulók száma meg­haladta a 100 főt. Azonban nemcsak a létszám, hanem az eredmény szempontjából is jelentős verse­nyek megtekintésében volt része az úszó­sportot kedvelő közönségnek. Ilyen volt többek között a Péc:.—Szeged városok közti úszóverseny, me'yct a kfnai főiskolai válogafott részvétele tett színvonalassá. Versenyzőink a Jóképesscgű kínai úszók­kal szemben is megállták helyüket és ez­zel is növelték eredménysorozatukat. Szeged úszói Csongrád megye váloga­tottjaiként ugyancsak többízben bebizonyí­tották tudásukat. így Csongrád—Szolnok megyék közötti úszómérkőzés. valamint ennek a visszavágója s a Pest—Csongrád megyék közötti úszóversenyen elért győ­zelem is a szegedi úszók nevéhez fűződik. Kiemelkedő teljesítménye versenyzőink­nek a Pécsen megtartott háromnapos ifjú­sági úszóbajnokságon elért eredmény, A megyék közötti pontversenyben 3. helyet érte el Csongrád megye csapata, mely­nek tagjai a mi fiatal szegedi verseny­zőink voltak. A decemberben megrendezett országos felnőtt bajnokságon a szegedi versenyzők Igen Jól megállták a helyüket s bár — mint azt már korábban Is közöl­tük — a fővárosi és vidéki ellenfeleinkkel szemben a felkészülési lehetőség megle­hetősen cseké'y volt. Versenyzőink mégis nagy lelkesedéssel készültek erre a nagy erőpróbára, ahol végül is akaratuk és sportszeretetük győzött. Úgyszólván min­den szegedi versenyző a döntőbe jutott (ami nem csekélység, ha figyelembe vesz­szük a 25—30-as lészámú elődöntőket) és jó helyezést ért el. Ezek után biztosak lehetünk, ha fedett-uszoda áll a jövőben rendelkezésünkre, még eredményesebben szerepelhetünk iz ősz, Illetve téli úszóver­senyeken. ..(.ii • i i „ Nem volna teljes a beszámolónk, ha nem emlékeznénk meg azokról a versenyzőkről, akik ezeket az eredményeket elérték és Szeged város úszósportjának dicsőséget szereztek. Felnőtt korosztályú versenyzőink közül Aradi Lászlót, a Dózsa kiváló ver­senyzőjét Jól ismeri a szegedi közönség, aki állandó tagja a magyar élgárdának. Peterdi Lilla és Reök Andor, a Petőfi versenyzői úszásnemükben a legeredmé­nyesebb vidéki versenyzők. Az ifjúsági korosztályban már Jóval több versenyzővel rendelkezünk, elsősor­ban: Vajtai István és Dobat Gyula, a Pe­tőfi versenyzői azok, akik a Jövőben — reméljük, továbbra is ilyen eredménye­sen — fogják képviselni városunk úszó­sportját. Utánuk Sziklai Csaba (Haladás), Szendrei Sándor. Gallow Rezső, Szálai Zoltán (Petőfi) és Lantos László (Dózsa) fjúsági versenyzőink lőbbizben igazolták tudásukat és emelték Szeged város úszó­sportjának hírnevét. Nol ifjúsági korosztályú versenyzőink száma az eddig felsoroltakkal szemben igen csekély. Itt Kandó Éva (Haladás) ál­tal elért eredményekre hivatkozhatunk. A leányok között vannak egészen jó­képességű versenyzők, akik az Idősebb korosztályban is megállják a helyüket: Kiss Ilona, Nagypál Erzsébet, Kiss Kata­lin, ördög Éva (Petőfi), Frank Anna (Haladás), Büky Anikó (Kinizsi). Ugyanúgy a fiú utánpótlási gárdában: Gyémánt László (Kinizsi). Rácz Béla (Pe­tőfi) és még sokan mások, akik fiatal életkoruk ellenére szorgalmasan és lel­kesen igyekeznek felnőtt és ifjúsági ver­senyzőink nyomdokaiba lépni, hogy évek múlva még eredményesebben képviseljék Szeged város színeit. A beszámoló befejeztével annak a re­rrényünknek adunk kifejezést. hogy az 1955. év végén még több eredményről szá­molhatunk be az úszósportot kedvelő kö­zönség egyre növekvő táborának, valamint annak, hogy a szegedi úszók korszerűbb edzési lehetőség mellett készülhetnek ver­senyeikre. Faragd Sándor . : edzők tanácsának elnöke Szeged labdarugó sportjának néhány időszerű kérdéséről SZEGED SPORTSZERETŐ dolgozóit Igen élénken foglalkoztatja városunk labdaru­gó sportjának jelenlegi helyzete. A „jól­értesültek" különböző alaptalan hirek és találgatások szájról-szájra adásával félre­vezetik az embereket. Mindezek szüksé­gessé tették, hogy foglalkozzunk labda­rugó sportunk jelenlegi helyzetének egy­két okával, de méginkább az elkövetkező idö legfontosabb tennivalóival Talán kezdjük ott, hogy a Haladás az NB. I. tavaszi fordulójában egy hiányos, mondhatjuk szétzilált csapattal indult. Hiányzott a csapatból Palotai, Sipos, Med­nyánszky, Machos, Macsali. Akik szerepel­tek helyettük. Bénák, Bánáti, Subics, Zal­lár, stb. nem mintha nem teltek volna meg mindent, hogy tudásuk legjavát ad­iák, de a csapat nem volt összeszokva, nem volt meg a kellő rutin. Az Izzó inecs­csen röglön Pesten hagytunk 2 pontot, pedig a csapat 2:0-ra vezetett. Ilyen 2:0-ás vezetés után elvesztett mérkőzés még sok­szor előfordult a bajnokság alatt. A csa­Dat összeszokottsága az őszi fordulóban mindjobban megmutatkozott. Különösen az egész szezon legszebb mérkőzésén idehaza a Dózsa ellen. Ott láthattuk, hogy mi van ebben a csapatban. Sajnos, az idei bajnoki rendszer ta'án minket sújtott leg­jobban és mondhatjuk, hogy nem egyenlő esélyekkel vettük fel több esetben más csapatokkal a versenyt. A Haladás kiesé­séhez ezen kívül még igen sok ..vélet­len" is hozzájárult. Többször tévedések áldozata lett a csapat, mint az itthoni Izzó mérkőzésen ls. Mindezek ellenére, ha a csapat a bajnokság első felében úgy meg tudta volna állni a helyét, mint az őszi fordulóban, bent maradhattunk volna. lAeg kell azonban egy pillanatra áll­nunk a Haladás vizsgálatánál és meg kell emlékeznünk a Szegedi Petőfiről is. Az erősítést tavas.szal részben a Petőfi játékosok Jelentetlék a Haladás részére, de ugyanakkor komoly gyöngltést jelen­teltek a Petőfinek. Sajnos, a helyzet ugyanaz lett a Petőfinél is, mint a Hala­dásnál, azzal a különbséggel, hogy a Pe­tőfi erősítése után csak egészen a bajnok­ság végén lett olyan ütőképes a csapat, hogy meg tudta vo'na állni a helyét az NB. II-ben. Hogy miért foglalkozom mind­két egyesület csapatával egyszerre, a to­vábbiakban, azt a következőkkel szeretném indokolni: Mint ismeretes. Szeged nem nagyipari centrum és így sok adottságtól, amivel az ilyen városok bfrnak, mi elesünk. A lab­darúgásnak Szeged igen jó „termőtalaja". Hogy mennyire jó, azt bizonyítja, hogy majdnem minden élcsapatban lehet sze­gedi játékost találni. Sándor, Gyurik, Ladányi, Kakuszi, Szolnok, stb. Szegeden eddig volt NB. I-es és NB. II-es csapat. Célunk az, hogy ezután is legyen s min­den játékosnak becsületes munkalehetősé­get és megélhetést biztosítsunk. MI A FELADATUNK ezek után? A fel­adat most az. hogy megerősítsük a Hala­dást. a Petőfit és a Lokomotívot. Milyen lehetőségek vannak erre? Szegednek jelenleg is, vannak olyan ké­pességű játékosok, akikből egv nemrégen összeállított válogatott, a Haladást is megverte. Tehát nem Játékoshiánnval ál- . Iunk szemben. Nekünk meg kell találni az • utat, hogy a sportkörök vezetői, ne áll­janak Szeged város labdarugó sportja fej­lődésének útjába, hagyjanak fel már egy­szer a klubsovinizmussal és adják át a csapatukban ugyan szükséges, de az él­csapatokban nélkülözhetetlen játékosaikat. Miről van itt szó? Több, a megyei baj­nokságban szereplő csapatban van egy­egy olyan játékos, aki meg tudná állni Lesz-e NB. I-es csapat 55-ben Szegeden? Ez a kérdés foglalkoztatja a labdarúgás híveit. Erre a kérdésre annyit válaszolhatunk, hogy mind a Szegedi Párt-Végrehajtóbi­zottság. mind a Szeged Városi Tanács és a TSB elkövet mindent aiért, hogy a dolgozók ilyen irányú kérését kedvezően elintézzék a felsőbb szervek Több olyan javaslatot tettünk. melyek elősegíthetik városunk labdarugó színvonalának emelé­sét. Legfontosabb feladat tehát az, hogy a kieseit és egy osztállyal lejjebb került csapatok játékosait össze kell tartani, eze­ket a csapatokat a lehetőségekhez mérten meg kell erősíteni. MEG KELL MÉG EGY DOLGOT EM­LÍTENI, hisz ez nem titok. Minden lab­darugó szurkoló erről beszél Szegeden. Kik mennek, kik maradnak a Haladásból? Valóban volt Szegeden több vidéki és bu­dapesti egyesületi vezető, intéző, akik szerettek volna játékosokat elvinni Sze­gedről. Voltak olyanok is, akik több napig itt tartózkodtak. Az eredmény nem hiszem, hogy kielégítő lehet az ö számuk­ra. Ezek a csábítók és ígérgetők. akik nem a saját városukban nevelt játékosok­ra. hanem az idegenből hozott játékosok­ra kívánnak támaszkodni, nem érhetik el a céljukat, ha az OTSB nem igazol át játékost anélkül, hogy az egyesületet és a VTSB-t meg ne hallgatná. Ahhoz, hogy a nagyobb játékosvándorlás és más visz­szásságok egyszer megszűnjenek, az CHS B-nek kell erős kezűnek lenni és meg­védeni a szocialista sport tisztaságát. Kun Lajos, i 4 V* I ! , VTSB elnöke MA DÉLUTÁN lI kerül sor az 1954. év labdarugó bajnok­ság befejező mérkőzésére a Bp. OózVi és a Bp. Vörös Lobogó között. A mérkő­zés esélyese vasárnapi eredménye alapján a Vörös Lobogó együttese, amely vereség esetén is megtartja a 2. helyét. i . I KORCSOLYA ™ Alma-Atában folytatták a nemzetközi gyorskorcsolyázó versenv számait. 1500 m 1. Grisin 2:09.8, világcsúcs, 2. Mihsj­lov, 3. Sllkov. Merényi 41., Kovács 42. és Lőrlncz a 43. helyen végzett. A 10.000 ni 1. Szakunenkó 16:44.3 új szovjet csúcs. 2. Pavlov. 3. Zibln. Ebben a versenv számban a magyar versenyzők Igen jól szerepeltek. Lőrincz 10.. Kónya 14., Meré­nyi a 18. helyen végzett. Az összetett ver­senyben Szakunenkó vezet, a magyar Lő­rincz a 15. helyet foglalta el. SAKK I IT."';; A Hastiangsban megrendezett nemzetkö­zi sakkversennyel egyidejűleg B-mester­versenyt is rendeztek nemzetközi mezöny­nvel. Ezen a versenyen a magyar színe­ket a 22 éves Bilek István képviselte, akinek ez volt első nemzetközi szereplése. A versenyt Bilek István nyerte, 2. Persitz (angol), 3. Andri s (i igoszláv). SPORTHÍREK A magyar birkózó válogatott Ankarában, Izmirben és Isztambulban szerepel. A magyar birkózók már el is utaztak por­tyájukra. , Az elmutt vasárnap Moszkvában ját­szották le a Svéd—Szovjet jégkorong mér­a helyét akár a Haladásban, akár az NB. I közés visszavágóját, amelyet a svéd csa­Il-ben, eddig szerepelt csapatokban. Ez a fat 5:2 arányban nyert meg. látékos egymagában nem tud olyan ko­moly változást előidézni a saját csapatá­ban. mintha ezeket egy csapatban tömö­Htenénk. Ehhez viszont feltétlen a sport­körök megértésére van szükség. A feladat és a jelszó tehát legyen a következő: min­den oly képességű játékost. aki azt a mértéket megüti, amire szegedi viszony­latban a legmagasabb osztályban szerep­lő csapatnál szükség van. oda összepon­tosttsuk és fgy egy komoly csapatot tu­dunk összekovácsolni. Ebben a munkában kéri a VTSB a se­gftséget és Jóindulatot a sportkörök ve­zetőitől, "-'** " ' -V —"VV Ozv. FRISCHMANN GABORNÉ meghalt. Temetése f. hó 13-án délután 2 órakor a Belvárosi temetőben. SÁNDOR TIBORNÉ szül. Dobó Ilona el­hunyt. Temetése f. hó 12-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető kupolájából. Gyászoló család. DUDÁS ISTVÁN nyug. áll. előljáró meghalt. Temetése 12-én délben 12 órakor a református temetőben. Gyászolják öz­vegye. István. László fial. Mónika és Szó­ba menyei Hlllbert. Onucza, Silvia, Rol­í»ad és László, , -•-...•» ... •

Next

/
Oldalképek
Tartalom