Délmagyarország, 1954. december (10. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-30 / 308. szám

CSÜTÖRTÖK, 1954 DECEMBER 90. DELM1GYAR0RSZBG NÉPFRONTBIZOTTSÁG ? Hát van az még?" Köd szitált a falu felett és közeledett az est, amikor Ackov Radenkot felkerestük. — Mi járatban vannak? — kérdezte. — Beszélgetni szeretnénk... ha nem zavarjuk — mondtuk a szerény választ. — Beszélgetni? Azt lehet. — Mi hír a faluban? Hogyan élnek? — kezdtük ismét a szót. — Nem tudok én semmit — ásít az öreg és bütykös ujjaival végigsimítja ősz haját, azután ránk tekint. — Hát a népfrontbizottság hogyan dolgozik? — kérdezzük to vább. Ackov bátya elcsodálkozik ezen. Mintha valami szörnyűséges butaságot kérdeztünk volna tőle. Hajáról leemelt bütykös újjai megállnak a légben, egy ideig még a szeme sem rebben, de nyitvafelejtett szájának remegő szeglete megmozdul, azután kimondja nagy tisztelettel: — A... Hazafias Népfront helyi bizottsága...? Ránk néz hosszasan és hozzá 'teszi: — Hát van az még? ... Elképesztő csend. Mert hát Ujszentivánon kívül van-e még a megyében csak egyetlenegy olyan község, ahol a népfrontbizottság a tanácsválasztás után megszűnt létezni? Aligha. Dolgos ember Ackov Radenko és őszinte, meg becsületes is. A hatvan verejtékes esztendő alatt sokat tapasztalt és tett is egyet s mást a közért. Mostani munkájában azonban valami nincs rendben és mintha a kedve is alábbhagyott volna egy kicsit. Mit is mond Ackov bátya? Azt, hogy ... —... amikor engem „kineveztek" erre a tisztségre, én imár akkor megmondtam, hogy ez nem lesz igy jó. De azt mondták a tanácsházáéi, hogy „a nép akarja". Hát — mondok — akkor jó. Ha a nép akarja... — Aztán nem félt Ackov elvtárs, hogy nem tud majd helytállni? — Nem a csudát. Hisz amikor megkérdeztem, hogy mit kell majd csinálnom, azt mondták, hogy még ezt ők sem tudják, de ez ne aggasszon engem. De aztán, hogy az illetékesebbek meg tudtak-e valamit vagy nem ...? Nyilván nem, mert a népfrontbizottság elnökének még máig sem szólt senki. Ackov Radenkonak mentő gondolata támadt. Felénkfordul: — Nos, mit kell tehát csinálnunk? — Azt, puliért a népfrontot életrehívta a nép. Segíteni a helyi tanácsot abban, liogy munkájukban a dolgozó nép akarata érvényesüljön. Felkutatni a község problémáit, meghallgatni a becsületes dolgozók helyes javaslatait és ezekről értesíteni a tanácsot. Elgondolkozik ezen az elnök és megjegyzi mintegy magához szólva: — Szép feladat. — Aztán fel kellene keresni a község tömegszervezeteit, és a népfrontbizottság elnöke ellátogathatna néha-néha az MNDSZ gyűléseire is. Most látni csak igazán, hogy megöregedett Ackov Radenko. Álcának határozott vonásai elmosód tak, halántékán a kidagadó kék erek csodálatos módon összekavarodtak és ráncai is mintha mélyebben vágódtak volna arcába. Letörten, öregesen, alig hallhatóan megszólal: — Ettől a pillanattól kezdve én nem vagyo-k a népfrontbizottság elnöke, de még a tagja sem ... Nem tudtuk mi ütött bele. Megsértettük talán? A tűnődésre azonban nincs idő, mert Ackov bátyánk ismét szól: — Elvtársaim! — arca nyugodt és egészen megszépült. Most már határozottan beszél. — Amíg a tanácsban nők is lesznek, addig itt inem lesz rend ... — De Ackov bácsi... — Ne beszéljenek nekem. Ebben a községben én három évig voltam bíró. Amikor megválasztottuk az első tanácsot — engem is beválasztottak, — három évi becsületes munkám után lemondtam, mert a tE.nácsba nők is kerültek. — De miért Ackov elvtárs? — Miért? Hát csak azért, mert ahol nők is vannak, ott csak perg a giyelv, de eredmény nincs semmi. Tudom én jól, hogy a nők is emberek. Egyetértek azzal is, hogy nekik is kell a jog. De ... — De? — De az ő kezükben jobban áll a fakanál. Maradjanak ők csak a konyhán, a ház körül. Jódarabig próbálkoztunk még, de Ackov Radenkoval nem sokra mentünk. Mindössze evnnyit mondott még: — Lehet, hogy nincs igazam, de szerintem vagy a nők, vagy a férfiak! Mert lehet, hogy ők jól megértik egymást, de kizárt dolog, hogy a nők és férfiak megegyezzenek. Szóval é,n inkább visszavonulok és tájára sem megyek a tanácsnak, de velük én nem parolázok. Ackov Radenkot meg lehet érteni.. Mert hiába a mai nőknek minden igyekezete, hiába az eredmények és hiába mindé,n agitáció, Ackov Radenkoból fél évszázad nevelési ideáit nehéz kiölni. Különösen akkor, ha a „megcsontosodott" Ackov Radenkokat teljesen magukra hagyjuk, mint az újszentivé.niak tették. Mert biz'-a — meg kell mondani — a népfrontbizottság munkájának ellanyhulásáért nemcsak az elnök felelős, hanem a helyi tanács és a pártszervezet is. Egy szó, mint száz: a község dolgozói hívják életre ismét a Hazafias Népfront újsze.ntiváni bizottságát, de azt most már a járási népfrontbizottság, a helyi tanács és a helyi pártszervezet is segítse munkájában. (Zelei Béla) ÚJ TANÁCSAINK Látogatás a Szegedi Tanács városgazdálkodási osztályán Qki énrajtam segít, annak nem maradok adósa" »» Mondjuk el úgy, ahogy történt, minden szépítés nélkül. Barna, bekötött fejű asszonyka lépett be a szobába. Bárdos Miklós elvtárs, a Városi Tanács Város- és Községgazdálkodási osztályának új vezetője kedvesen fogadta a belépőt. Nem ismerte, nem tudta, mi járatban van, de őhozzá bármikor, bármilyen időben be lehet menni, meghallgatja a panaszokat, felvilágosít, intézkedik — úgy, ahogyan azt a szegedi dolgozók választott tanácstagjuktól elvárják. — Lakást szeretnék — mondta az asszony — egy kisgyermekem van. Dorozsmáról járok be Szegedre. Nagyon rossz körülmények között lakunk. Még több részletet elárult életéből, amellyel bizonyította lakásigénylésének jogosultságát. — Én megértem magát — válaszolta Bárdos elvtárs —, de sajnos, nem ígérhetek semmit. Az volt a hibája az osztálynak a múltban, hogy ígérgettek fűt-fát, holott tudták, hogy nincs elegendő lakás Szegeden. Nagyon sok a kérelem, s akik kérik, majdnem valamennyien rossz, vizes, vagy zsúfolt lakásban laknak. Közben jöttek a szobába mások is. A telefon is sűrűn csenget. — Természetesen, amit tudunk, megteszünk — fordult az asszonyhoz ismét Bárdos elvtárs —. Adja be az igénylését. De én javasolnék magának valamit. Ha talál olyan nagy lakást, amely megosztható, elválasztható, nincs kihasználva és Isiutalható, akkor azt maga kapja meg és senki más. Az asszony odament az íróasztal mellé és elővett egy összehajtogatott kendőt. Amíg az osztályvezető magyarázta néki, mi a helyzet a lakásügyekben, mit tegyen, ő a kendőt kezdte kibontogatni. Ujjnyi vastagságú ötven forintos köteg lapult benne. — Aki énrajtam segít, annak nem maradok adósa. Honorálnám, ha kapnék lakási... Bárdos elvtárs határozottan szólt az asszonynak: — Hogyan gondolja ezt! Itt nem lehet lakást kapni sem ezer forintért, sem tízezerért. Azt mondja meg nekem, ki küldte magát ide?! — Engem kérem senki — mondta zavartan az asszony. — Magától azt nem találta ki, hogy itt a tanácsnál megvesztegetéssel szerezzen magának lakást. — Nem kérem, bizony isten csal; úgy gondoltam, hogy én meghálálnám ... Ennél Kocsis P. Lajosné — mert ő, a Gyufagyár dolgozója volt a lakáskérő — nemigen mondott többet. Nem volt őbenne semmi rossz szándék — tévúton járt. (33) — Uraim! — emeltem fel újra a karomat —, csak egy perc türelmet kérek. (Halljuk, halíjuk!) önök bizonyára •mindannyian igen jól tudják, hogy ki volt Hannibál. (Tudjuk, tudjuk! — Egy cérnahang azt kiáltotta, hogy »portás*.) Igen, jól van értesülve a tisztelt polgártárs, mert a nagy államférfi és hadvezér változatos pályáját csakugyan mint portás kezdte meg. A közpolgári osztály, amelynek példát adott arra, hogy becsülettel és szorgalommal az egyszerű ember is mennyire viheti, igy is őrizte meg az emlékezetét: „Hannibál ante portás.* Hannibál, azelőtt portás. (Hosszú, elnyújtott, kottára szedhető ásítás. Rokonérzelmükne-k többen pártoló mosollyal adnak kifejezést.) Pár szót leszek bátor mondani erről az ideális férfiúról, az ókornak erről a sans peur et sans reproche lovagjáról. (Ellen nem vető köhögések és csoszogások, többen a könyökükkel azt kérdik a szomszédjuktól, hogy hány óra, ami a távozási szándék kétségtelen jele.) ö volt az, aki kétezer évvel ezelőtt megakadályozta a forgalmi adó behozatalát! (Éljen! Halljuk! Halljuk!) Sajnálom, hogy az önök szeretett elnöke, az én igen tisztelt barátom, eltávozott, ö a kérdésnek ezt a részét tüzetesebben tanulmányozta, mert úgy tudom, hogy a forgalmi adó-javaslatnak ő lesz az előadója a parlamentben, s úgy vagyok értesülve, hogy tulajdonképpen most is a titkos forgalmi-ankétra sietett. (Szégyen, gyalázat! Le vele!) (Akkoriban már fújt a forgalmiadó szele, ahogy a kiadóhivatalok kirakati újságpéldányaiból láttam, t tudtam, hogy ezt a gebulát mindenki beveszi. Nem ítz adót, hanem az ellene való tiltakozást. Cicero az ilyesmit mendaciunculum-nak nevezi, azaz olyan kecses kis hazugságnak, s a szónoki művészetben a hatás megengedett, sőt ajánlatos eszközének tartja, ö feleljen érte, hogy egy kicsit bőven bántam vele, dehát amim van, azzal sose szoktam fukarkodni.) Hahwfrát föíiátnasziása OhÁta. 7-enenc. <vtginge. — Uraim, ha esetleg önök közt talán akad valaki, aki oiva3ta szerény munkámat (mert eddig még ilyennel nem találkoztam), amelynek tűzhalálát megszavazta, az szíveskedjék jelentkezni. (Szusszanj sem mer senki. A kerek világon egy ember van, aki jelentkezhetett volna, a magyarszakos kolléga, de azt a tanári szoba ablakában törte a kíváncsiság. A pódiumról láttam fel-felvillanni a cvikkerét.) Megértem, ha önök bokros teendőik közt eddig nem bírtak neki időt szentelni. Amint Hannibál mondta: az az állam, amely adókönyvet nyom a városi polgárok kezébe, nem várhatja tőlük, hogy házi tűzhelyükön még egyéb könyvet is forgassanak. (Taps.) Ennél-fogva meg fogják önök engedni, hogy in nuce rámutassak Hannibálnak, mint az ipar és kereskedelem vértanújának halhatatlan érdemeire. (Csukják be az ajtót! — kiáltott a fakereskedö. A kis varasgyík még mindig vartyogott a lépcsőről való legurulás következtében.) Most következett az, amit a régi rétorok nar. ratio rérumnak neveztek, a mai ügyvédek pedig szintén madárnyelven »tényálladék*-nak mondanak. E szerint Scipio a gazdák vezére volt. Hannibál pedig a merkantilistáké. Scipio semmi egyéb nevezetes dolgot nem csinált, mint hogy megszavaztatta az általános választójogot. Hannibál ellenben legnagyszerűbb törvények egész sorával ajándékozta meg hazáját. Például kimondotta, hogy a fa- és szénkereskedők csak szemmérték szerint tartoznak kimérni a portékájukat és a közönség köteles azt a szemmértéket akceptálni. A gáz- és villanyvilágítást beszüntette és a petróleumvilágítást tette kötelezővé, mert amellett nem kívánkoznak sokáig fönn. maradni az állampolgárok, hanem hamar lefekszenek és az több szempontból üdvös a hazának. A pékek közt állami jutalmat tűzött ki a legkisebb zsemlyére, mert arra kevés vaiat lehet felkenni, s ezáltal nagy megtakarítás eszközölhető a nemzeti vagyonban. (Folytatjuk) Eddig tart a történet s hiba lenne, ha hallgatnánk róla. Több szegedi ember szájából ugyanis hamar elröppen a szó: „Csak az kap lakást, akinek pénze van„. Persze lakást lehetett vásárolni, akik tehették, gyűjtöttek rá pénzt, de a tanács lakásgazdálkodási osztálya nem foglalkozott adás-vétellel. Az is igaz, hogy nem mindenkor voltak a lakáskiutalások igazságosak, gyorsak és alaposan megfontoltak. Előfordult olyan eset is,¥ hogy valaki keresett magának egy kiutalható lakást, beadta az igénylést és mégis másnak utalták ki, holott 6 úgy érezte, sokkal inkább rászorult az általa felkutatott lakásra — igazságtalanság történt vele. Ilyen esetekben persze azt gondolták az emberek; biztosan valaki lepénzelt valakit, azért kapta meg a lakást. A valóságban ez természetesen nem így volt. Az történt, hogy a lakásügyekkel foglalkozók lelkiismeretlenül dolgoztak. Még az ls előfordult, hogy minden ellenőrzés nélkül kiutaltak lakásokat, aztán nem győzték visszavonni a kiutalásokat, mert az illető lakásokban laktak, vagy nem voltak kiigányelhetők. Ez a helyzet különösen a tanácsválasztások óta megváltozott. Családok százai kaplak lakási már ez év utolsó hónapjaiban is. Nem csak összkomfortos lakást, de jobbat, mint. amilyenben eddig laktak. Esnem kellett dugva senkinek sem pénzt adni. Nézzük csak a tényeket. Milyen a lakáshelyzet Szegeden? Ezévben 5547 lakásigénylést adtak be a tanácshoz. Ez nagyon nagy szám. Mindenki tudhatja, hogy ennyi lakást nem lehet sem megosztani, sem építeni egy városban. Az igénylők között vannak, akik zsúfoltan laknak, rokonoknál, ismerősöknél albérleti szobában, nagyon rossz lakásban élnek vagy vidékről járnak be Szegedre, illetve fiatal házasok stb. Kiutaltak lakásokat ebben az évben közel kétezer családnak és mintegy kétszáz kisiparos, kiskereskedő kapott műhely- vagy üzlethelyiséget. Ezek a számok is nagyok, persze nem kielégítőek. A mult hibáit — nem építettünk a kormányprogram előtt hosszú ideig lakásokat — nehezen tudjuk pótolni. Ellenben az utóbbi hónapok eredményei láttán bárki meggyőződhet arról, hogy a párt és a tanács helyileg mindent megtesz a lakásszükség enyhítése érdekében. December 1-től 18-ig 78 dolgozónak utaltak ki lakást. A kimutatás ott fekszik Bárdos elvtárs íróasztalán. A kiutallak között van géplakatos, gyárimunkás, építész, fodrász, katona, rendőr, cipész, tarár, nyugdíjas, varrónő, műtős, kereskedő, szinte mindenféle foglalkozású, mesterségű ember. Regdon Imre gépkocsivezető eddig egy garázsban lakott, most a Kismartonyi-utca 18. szám alatt kapott lakást. Ferencsik Gyula, a vasöntöde dolgozója a Somogyi Béla-utca 5. szám alá költözött — eddig két gyerekkel egy másik családnál laktak, öten voltak egy szobában. De van közöttük olyan dolgozó, aki még nehezebb körülmények között lakott eddig. Nyugodtan elmondhatjuk a városgazdálkodási osztályon tett látogatásunk után; egyre inkább azok a dolgozók részesülnek lakáskiutalásban, akik a legjobban rászorultak. És maguk a lakástkeresők is segítenek ebben a munkában. Baráth Ferencné például a Szegedi Kenderfonógyár dolgozója, a Nemestakács-utca 18. szám alatt évek óta üresen álló lakást fedezett lel. Megkapta, nem másnak utalták ki. Ezt a módszert mindenki követheti, akinek szüksége van lakásra sürgősen. Természetesen a kislakás-építés, a vállalatok által felszabadított irodák lakás céljánál; való átadása, az új lakóházak készítése mind enyhíti a lakásszükségletet. Megalakultak a kerületi tanácsok, most már a lakásügyek intézése is rájuk hárul; még gondosabban igazságosabban utalják ki a megüresedő lakásokat. Becsületesen bírálják el az igényléseket, de nyugodtan, meggyőző szavakkal küzdjenek az említett megvesztegetési kísérletek ellen. Ne hagyják magukat senki által félrevezetni — tettekkel, jó munkájukkal bizonyítsák be a szegedi embereknek; mi az általatok választott állami szerv \%gyunk. Becsületesen oldjuk meg feladatainkat, együtt járunk az egyenes úton és erről senki nem téríthet le bennünket. M. T. Neonfény világit már az Ecsetgyár minden munkatermében. A neoncsövek felszerelése nemrég fejeződött be a famegmunkáló üzemrészben is. A dolgozók a téli sötét napok ellenére itt is nappali világosság mellett dolgozhatnak. 12.400 méter szőnyeg és 6285 méter bútorszövet készült terven felül december 27-ig az Újszegedi Kender-Lenszövő Vállalatnál. A szövő üzemrész dolgozóinak helytállását bizonyítja, hogy 28-án is 108 százalékra teljesítették előirányzott tervüket. Az Ó év búcsúztál-ására készülnek — Holnap tizenkettőkor. — mondta Sági Teréz búcsúzkodás, kor a Ruhagyár kapujában barátnőjének. Kellemes, lágy meleg este volt, pedig a naptáron már az utolsó lap lóg árván, jelezve 1954 végét. — Még öt nap és búcsúzunk 5l-iöl — gondolkozott majdnem hangosan Sági Teréz s mosoly jelent meg az arcán. — Igaz, mi már akkor elbúcsúztunk az évtől, amikor teljest, tettük évi tervünket. — fűzte tovább gondolatait. — Milyen gazdag is volt cz az év. S milyen sok újat hozott nekünk, nekem. Boldogan gondol november 28-ra, a választás napjára, — tanácstag lett. Szívén viseli az emberek ügyeit_ bajait, számon tartja kívánságaikat. — Most azt akarja, hogy ettől a kedves, gazdag 1954től vidáman, jókedvvel búesúzzanal; a gyár dolgozói, ezért figyelmeztette még barátnőjét a kapuban. Másnap kíváncsi. un figyelte a portás, a szokatlanul korán érkező fiatalokat. Feltűnt nelci vidámságuk. Nem is tudta kíváncsiságát sokáig tartani. — Mondjátoli már, miért vagytok ma ilyen vidámak és miért jöttetek bc 12re? — Hogy miért? — nevelett Vrábel Mihály. — Próbálunk a műszak kezdéséig. — Talán csak nem Szilveszterre készüllök? — De. biz' a. — Az már más. Most már értem. — A nagy kultúrteremben sem hagyott ulább a jókedv. Mindenki beszélt, magyarázott. De, hogy Ha. logh Lajos kullúrfeIclös mellett senki nem állt, mégis hangosan magyurázott. — Itt áll a karácsonyfa. Ugye, hogy jó lesz? A büffét ide tesszük — járta körbe a termel. A lámpionoknak és a díszes szalagoknak a helyét kereste meg gondolatban. — Kezdjük már a próbát! Megelevenedik a színpad. Sági Teréz a nem rég meg választott tanácstag sziv. vel-léleklcel játszik. A többieknél, Bogdán Róbertnél, Vrábel Mihálynál, Nagy Idánál sem hiányzik a lelkesedés. Vidám műsorral készülnek az 54-cs év búcsúztatására. „Az új titkárnő „Baj van a szerelemmel'', „Négyes lakás" című rövid, mitlatságos darabon, már ők, a színjátszói; is nagyokat nevetnek. Fs a közönség?... Annyit elárulunk', ok sem unatkoznak. Készülnek a táncosok is. Friss, ropogós tánzcal szórakoztatják majd dolgozó társaikat. A zenekar? E fisz éjjel húzza n:c.jd' a talpald valót is, a műsorban is szerepelnek. Kálmán: Csárdás királynő oprrelljéböl játsszanak egy. veleget... A Ruh-g árban a hecsüh'es jó i n' a jutalma lesz a Szilveszteri műsor. Anynyit már előre < tárul az egyik rendező; a tombola fönyercm - ie egy szép gömböt ;ü újévi malac lesz.