Délmagyarország, 1954. december (10. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-28 / 306. szám

OELMIGYÜRORSZAG KEDD. 1954 DECEMBER 28. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok tűrhetetlen nyomást gyakorol Franciaországra A francia nemzet gyűlés hétfő délutáni ülése A szovjet irók II. kongresszusának üzenete a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottságához Párizs (MTI) A francia nemzetgyűlés hétfőn 15 órakor megkezdte a pánzsi egyezményekről folytatott vita 11. ülését. A nemzetgyűlés ülését feszült érdeklődés kíséri, a diplomáciai küldöttségek számára fenntartott páholyok és a karzatok zsúfoltak. Az ülés során a képviselők megindokolták, hogyan szándékoznak szavazatukkal állásfoglalni a felvetett bizalmi kérdéssorozattal kapcsolatban. Az elsőnek felszólaló Louis Vallon (pártonkívüli) képviselő a pádizsi egyezmények ellen foglalt állást, mert — mint mondotta — Nyugat-Németországnak az atlanti szövetségbe való bekapcsolása ellentétben áll a négy hatalomnak a háború után kötött egyezményeivel. Vincent de Moro-Giafferl (radikális-szocialista) kijelentette, hogy nem fogadhatja el a párizsi egyezményeket, annál kevébbé, mert az újrafelfegyvcrzelt NyugatNémetország atomfegyverekkel is rendelkezhetne. Garet (független) képviselő könynyíteni akart Mendes-France helyzetén és ezért feltette a kérdést a miniszterelnöknek: amennyiben elvetnék az egyezményeket, lehetne-e számítani a nyugati szövetségesek újabb találkozójára a nyugatnémet felfegyverzés ügyében? Garet hozzátette, hogy ha a miniszterelnök negativ választ ad kérdésére, úgy csoportjával együtt ámogatni fogja a párizsi egyezményeket. Ni' | Nyilvánvaló ennek a mesterkedésnek a célja: Garet nagyon jól tudta, hogy negatív választ kap és így ürügyet talál csoportja számára, hogy megindokolhassa, miért szavaz a kormány mellett. A következő felszólaló Yvon Delbos (radikális-szocialista) volt külügyminiszter, aki azzal érvelt a ratifikáció mellett, hogy amennyiben a francia nemzetgyűlés a párizsi egyezmények ellen szavazna, úgy Franciaország biztonsága elválaszthatatlan Európa egészének biztonságától A TASZSZ a Franciaországra gyakorolt amerikai—angol nyomásról Moszkva (TASZSZ). Azzal kapcsolatban, hogy Franciaország nemzetgyűlései docombor 24-cn elutasította a Nyugat-Németország remilitarizálására és nyugat-európai katonai szövetség megteremtésére vonatkozó párizsi egyezmény ralifikálásáról szóló javaslatot, az Amerikai Egyesült Államok és Anglia részéről fokozott nyomást gyakorolnak Franciaországra. Eisenhower elnök és Anglia kormánya olyan nyilatkozatot tettek, hogy kiharcolják a francia nemzetgyűlés áltnl hozott határozat felülvizsgálását. Mindezt olyan fenyegetések kisérik. hogy Franciaországot figyelmen kiviil hagyva keresztiilviszik a Wehrmacht talpra. állítását. Szovjet veze'.ökürökben az emiitett nyilatkozatokat és fonyegeléseket úgy tekintik, mint francia parlamentre ég a francia kormányra kívülről gyakorolt durva nyomást abból a célból, hogy kivívják n párizsi egyezmények francia ratifikálását. x I'l körökben a párizsi egyezmények ratifikálásának kérdésével tapcsolntog francia nemzetgyűlési vita menetit és a december 24-1 v.svaz&at ama körülmény megi ilvánulásának tekintik hogy a francia nép számot vet ma. fiának arról, mily komoly következményekkel jár Franciaország nemzeti biztonsága szempontjából a nyugatnémet militarizmusnak a párizsi egyez, mények által előirt újjáteremtése. \z elhangzott állítások ellenére Franciaországban növekszik nnnnk tudnia, hogy a párizsi egyozmé• - ek ratifikálása akadályozza a német kérdés rendez sóvet kapcso'ntos tárgyalásokat és minden 6r' rémétől megfosztja e tárgyalásokat. Franciaország biztonsága elválaszthatatlan Furópa egészének biztonságától. A Franciaország és a Szovjetunió között kialakult, történelmi inpnsztálatokkal igazolt baráti kapcsolatok és együttműködés fejlesztése í, megszilárdítása felbecsülhetetlen V—zá.iárulást jelentene nz összeuró• ' hin'onság megerősítésének és uj háború elhárításának ügyéhet. Nyugat-Németország újrafelfegyverzése Franciaország hozzájárulánélkül is megvalósulna. Yvon Del. bos kijelentette, hogy „a radikálisszocialista csoport mondhatni egyhangúan a párizsi egyezmények mellett szavaz majd." Ezután D'Astier de la Vigeria haladó képviselő szólalt fel, aki élesen elítélte „azt a tűrhetetlen nyomást, amelyet Nagybritannia és az Egyesült Államok gyakorol Franciaországra." Azt a nézetét hangoztatta, hogy Franciaország, — amennyiben a nemzetgyűlés elvetné a párizsi egyezményeket — „egyidejűleg részesülhet az atlanti szövetség garanciáiban és a francia-szovjet szerződés biztosítékainak előnyeiben.'' Charles Rousseau (volt gaulleista), Pierre de Benouville (volt gaulleista) és Maurce BourgesManoury (radikális-szocialista) volt miniszter bejelentették, hogy a párizsi egyezmények mellett szavaznak majd. Caillet (UDSR) kijelentette, hogy a párizsi egyezmények ellen szavaz majd, „tekintettel a tűrhetetlen angol és amerikai nyomásra". Kiemelte, hogy Franciaország vétójogával élhet az atlanti tanácsban, amenylnyiben szövetségesei megkísérelnék a franciák háta mögött ujrafelfegyverezni Nyugat-Németországot. André Pierrard (kommunista) képviselő megindokolta, miért szavaz majd a párizsi egyezményeit ellen, Edouard Corniglion-Molinier tábornok (volt gaulleista) bejelentette, hogy többedmagával az egyezmények mellett szavaz. Ezután az ülést rövid időre felfüggesztették. majd Mendes-France beszélt. Mendes-France beszéde során mindon eszközt megragadott arra, hogy az egyezmények ratifikálásával szembehelyezkedő képviselőket rábirja a nyugatnémet felfegyverzés megszavazására. * A nemzetgyűlés pártosoportjai tanácskozásra ültek össze még a délutáni ülés megkezdése elölt. E tanácskozásokon azonban nem hoztak döntést. Hivatalosan ezt azzal indokolták, hogy meg akarják várni azokat a magyarázatokat, amelyeket Mendes-France miniszterelnök ad majd a vita során mondandó beszédében. Lapzártakor a francia nemzetgyűlés ülése még tart. „Csupán as a politika észszerű és helyes, amely a feszültség enyhítésére törekszik" Paulus nyugalmazott német tábornagy nyilatkozata Berlin, (TASZSZ) Az ADN hírügynökség közölte azt az interjút, amelyet a „Deutschlandsender" rádióállomás munkatársa készített Paulus nyugalmazott tábornaggyal. Arra a kérdésre, „hogyan értékeli a párizsi egyezményeket katonai és katonapolitikai szempontból?", Paulus a többi között ezeket mondotta: „A párizsi egyezmények jellemző vonása, hogy már megkötésükben benne van az agresszióra való törekvés, mert ha a nyugati hatalmaknak néni lennének agresszív terveik, beleegyeztek volna az összeurópai kollektív biztonsági szerződésbe és a békét fenyegető olyan veszély megszüntetésébe, mint amilyen a kettészakított Németország. Ugy vélem, hogy bennünket, németeket, és elsősorban bennünket, volt tiszteket, akik tanulmányoztuk az első és a második világháború és más háborúk kitörésének körülményeit, nagyon aggasztaniok kell a párizsi egyezményekben rejlő e veszélyes lehetőségeknek ... Elmondhatjuk, hogy a meggyőződések és az érdekek különbözősége ellenére nekünk, németeknek az az egyöntetű meggyőződésünk, hogy elengedhetetlenül szükséges Németország békés újraegyesítése és az egész Németország teljes szuverenitásának helyreállítása, még mielőtt a németek németekre kényszerülnének lőni. Abból kell kiindulnunk, hogy Nyugat-Németország újrafelfegyverzése közvetlen összefüggésbe áll Németországnak a nyugati hatalmak által előidézett kettészakításával. A következő kérdés az volt, mi a véleménve Paulusnak azon események alakulásáról, amelveket a párizsi egyezmények kiválthatnak. Paulus válaszában hangsúlyozta, hogy „ha a szövetségi köztársaság és a többi nyugati állam ratifikálja a párizsi cvezményeket. ez a ratifikáció egy újabb világháhcrii előzményeinek a történetét nyitia meg a német nén és Európa népei számára. Két hatalmi csoportosulás fog egymással szemben állni, amely növelni fogja fegyveres erejét..." „Először fegyverkezni, közben békés szándékokat hangoztatni, majd utána lesújtani — mondotta Paulus — ez nemcsak Hitler bűnös módszere, hanem az fiszakatlanti Szövetség katonai-politikai elgondolása Ez az Egyesült Államok agreszszív politikája, azé az Egyesült Államoké, amely az Északatlanti Szövetségben vezető szerepet játszik és az előretolt támaszpontok rendszerével állandó fenyegetés alatt akarja tartani a Szovjetuniót és Kínát... Nem lehet észszerű politikának amelyek nem tudni, hová vezetnek. Csupán az a politika észszerű és helyes, amely becsületesen a feszültség enyhítésére, az ellentétek és a fegyverkezési hajsza megszüntetésére törekszik, hiszen az állandó fegyverkezési verseny súlyos teher a népek vállán és csak keveseknek biztosít hasznot". Paulus nyilatkozatát így fejezte be: „Még valamit meg kell mondanom azzal kapcsolatban, mi vár az észak-atlanti tömb soraiból kikerülő agresszorokra. Az utóbbi háborúkban az agresszor, támadásának váratlansága révén nagy részben kezdeti sikereket aratott, amelyek azonban nem voltak befolyással a háború kimenetelére. Erre legszemléltetőbb példa a második világháború. A népek ma — hála tapasztalataiknak — eléggé elővigyázatosak és éberek. Ebben a vonatkozásban nem lehet eléggé értékelni az 1954 december 2-i moszkvai nyilatkozatot. Az agresszornak— amilyen az észak-atlanti koalíció — nem lesznek váratlanságon alapuló kezdeti sikerei." Moszkva (TASZSZ) A "Pravda* hétfői száma közölte a szovjet írók II. kongresszusának üzenetét a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottságához. Mi, nagy hazánk soknemzetiségű Irodalmának képviselői köszönetet mondunk szeretett kommunista pártunknak azért a bölcs gondoskodásért, amellyel fáradhatatlanul segíti irodalmunk előrehaladását újabb eredmények és győzelmek felé —• hangzik az üzenetben. Ügy kell írnunk, hogy az ifjúság elvtársaivá fogadja irodalmi hőseinket, példaként kövesse őket! Ügy kell írnunk, hogy szavunk a legtávolabbi országokban is a barát és a testvér szava legyen a sanyargatott emberek számára, támogassa őket nehéz harcukban, úgy harsogjon, mint a szabadság himnusza! A szocialista realizmus módszere feltételezi az írói egyéni vonások, stílusok gazdagságát, a különböző művészeti áramlatok versengését. Állandóan újabb és újabb művészi eszközöket kell keresnünk eszméink nagy Igazságának, életünk gazdagságának és sokrétűségének legtökéletesebb kifejezésére. A szovjet írók II. kongresszusa biztosítja a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottságát afelől, hogy a szovjet értelmiségnek ez a nagy csapata — a? irodalom munkásai — a kommunista párt köré tömörülve készek megsokszorozott alkotó erőfeszítésekkel teljesíteni a nép követeléseit. A szovjet írók gondolatai és érzéséi egyek a nép, a párt gondolataival és érzéseivel. A világbéke ügyét védelmezzük és győzelmét akarjuk szolgálni minden erőnkkel. Most ismét sötét felhők borítanak árnyékot a békére. De, ha betetőződik a gazság és kirobban egy új világháború, a szovjet írók tehetségüket, művészetüket, életüket ugyanolyan önfeláldozóan a szocialista haza segítségének szolgálatába állítják, mint a német fasizmus ellen vívott háborúban. Végetért a Szovjet Irók II. kongresszusa Tizenkét napon át dolgozott a szovjet irók II. kongresszusa. A kormánypáholyban ott voltak P. N. Poszpjelov és M. A. Szuszlov, a Szovjetunió Kommunista Pártja, központi bizottságának titkárai. A záróülést a legidősebb orosz írók egyike, F. Gladkov nyitotta meg. A kongresszus küldötteinek nevében P. Ticsina üdvözölte a külföld irodalmi közvéleményének jelenlévő képviselőit, és rajtuk keresztül a földkerekség valamennyi haladó iróját. A szűnni nem akaró taps fogadja azt a javaslatot, hogy a szovjet írók II. kongresszusa nevében intézzenek üzenetet a Szovjetunió Kommunista Pártjának központi bizottságához. K. Fegyin olvasta fel a javasolt üzenet szövegét. F. Gladkov mondott rövid zárószót. Nincs nagyobb boldogság az író számára — mondta befejezésül Gladkov —, mint felismerni, hogy van egy olyan párt, amely az irodalmat az egész nép ügyének részévé tette, hogy van a világon egy olyan nép, mint a kommunizmust építő szovjet nép. F. Gladkov ezután a szovjet írók II. kongresszusának munkáját • befejezettnek nyilvánította. Fogadás a Kreml-ben a szovjet írók II. kongresszusán Moszkva (TASZSZ). December 26-án, a Szovjet Irók Szövetségének vezetősége a Kreml-palota nagytermében fogadást adott azoknak a külföldi íróknak a tiszteletére, akik vendégként résztvettek a szovjet írók II. kongresszusán. A fogadáson jelen voltak: N. A. Bulganyin, K. J. Vorosilov L. M. Knganovics, (1. M. Malenkov, A. I. Mikojan, V. M. Molotov, M. G. Pervuhin N. Sz. Hruscsov, N. M. Svernyik, P. N. Poszpjelov, M. A. Szuszlov, valamint a szovjet irók II. kongresszusának munkájában résztvett külföldi írók, továbbá kongresszusi küldöttek, a tudomány a művészet és a sajtó képviselői. A fogadáson megjelentek hangversenyen vettek részt. A fogadás meleg, szívélyes légkörben folyt le. Miaudé néfiMÍwédíeti ItiállitM nyilik. flédmMZtiáAáA&zi^t A vásárhelyi Tornyai János múzeum csütörtökön délután 6 órai kezdettel ünnepélyesen megnyitja állandó népművészeti kiállítását. Megnyitó beszédet mond: Fülep Ferenc dr„ a népművelési minisztérium múzeumi osztályának vezetője, az Országos Történeti Múzeum főigazgatója. A megnyitóra minden érdeklődőt szeretettel várnak. pcypzni ezeket 4 katonai terveket, zsidót. (30) Az emberek szörnyülködve szétrebbentek és az aszfalton nagyot pukkant egy félig rothadt tök. Az érdeklődésnek egyszerire vége volt, a publikum elégedetlenkedve távozott, volt, aki reménykedve vissza-vissza nézett, de a tök makacsul állta az egy helyet. Igaz, hogy akkGr se igen csinált volna mást, ha koponya lett volna, de azért a töktől mégis csak rossz néven vették az emberek, hogy fejnek teteti magát. Egy ember azonban nemcsak visszanézett, hanem vissza is fordult, a hóna alá kapta a "gondolatok elhagyott dómját* és elbice-bócázott vele a villamosmegállóig. Csak akkor kaptam észbe, mikor már elnyikorgott vele a kocsi, hogy nini, hiszen ez a Menyus volt, a mi Menyusunk! Nézem a hajóállomás óráját: négy óra. Abbiz isten, most fonják nekem a lángostort a tornacsarnokban! De már oda mégis csak elmegyek, csupa becsületből is. Ha már betanultam a filippikát, nem viszem le a lelék közé. Aztán különben is meggondoljuk még ezt a vizi utat. Nem tudom én, a lelkemre merjem-e venni, hogy derék honpolgárok az én kobakom miatt bicskát eresztgessenek egymásba. A tudományok csarnokán semmi se mutatta kívülről, hogy belül történelmi esemény játszódik le. Hacsak az nem. hogy a kapuban elhagyatva állott a cipőpucoló standja. — Ejnye — néztem körül —, hát ez a jó ember itt meri hagyni ilyen gazdátlanul a keféit, meg a kenőcseit? No, akkor mégse lehet ez a Budapest olyan bűnös, ha már a cipőpucolók is úgy bíznak az ősi erényben! Ahogy ott ácsingózok, lesuttyan az útszéli fáról egy szurtos kis fittyfiritty, begurul a kapu alá és besüvölt a tornacsarnok irányába: — Hé. Gazsi bácsi, van egy pasas! — Van. ángyod térde! — lódítottam odább a cipőfényesítő gyakornokot (Mert bizonyos, hogy legalább ennyi címe van). Hát már engem is úrnak nézel, te bórembukk? Hol a majszterod? — Ott bent eszi a frász, ni! — Mit csinálnak ott? . Nem tom. Sokan vannak. Alighanem ütik a UaHM&al fötláknasztoMr fhéia f&unc legénye No, azt meg kell adni, hogy nagyon csendben ütötték. Mo1 ognám barátom ugyan kitett magáért, az öszszes nemzeti táncokat eljárta, míg a *határozati javaslatot" felolvasta — már ott tartott, mikor besompolyogtam a szertornatudományok templomába —, de a szittyái; sehogyse akartak parazsat abrakolni. Az ünnepi csöndet nem zajos helyeslések zavarták, csak elkeseredett ásítások. A mirzÁk és kánok nagyobb része édesdeden aludt. Mikor az előadó végre föltette a kérdést, hogy el méltóztatnak-e fogadni a határozati javaslatot, az igaz hazafiak csak nagyon szórványos és nagyon kényszeredett »elfogadjuk*-kal válaszoltak. Dehát nem is csoda. A határozati javaslat az volt, hogy az országháboritó értesítőből, az összes társadalmi egyesületek bevonásával máglyát kell rakni a Vérmezőn. Máglyát rakni a kánikula derekán, harmincöt fokos melegben, mikor a békasó is magáiul izzad! Az egyik kán — kövér, jómódú mézeskalácsos — pótindítványt terjesztett be, hogy a határozat csak a jövő év januárjában hajtassék végre, amikor a máglya nemcsak intő példa lesz a destrukciónak, hanem legalább a budai szegény gyerekek is melegedhetnek nála. Egy másik kán azonban — mindjárt kiderült, hogy fakereskedő volt — a határozatot legkésőbb Szent István napján végre akarta hajtatni. Nem akar senkit se gyanúsítani, mert ez neki nem kenyere, de szerény véleménye szerint az anarchiának tesz szolgálatot, aki ennek a nagyhorderejű határozatnak a végrehajtását halogatja. A mézeskalácsos nagyon röviden, de velősen kívánt nyilatkozni. Neki se kenyere a gyanúsítás, de az ó szerény véleménye szerint a kán-társ a maga üzleti érdekeit félti a téli ingyen máglyától. Végre ő meghajol a többség határozata előtt. De kérdi, nem lehetne-e ezt a megtorló intézkedést azáltal is emlékezetessé tenni a tanulóifjúság körében, hogy ez alkalommal jutányos árban beszerzett mézeskalácsot osztogatnának szét a jelesebb előmenetelő növendékek között? v (Foiytaöulü «