Délmagyarország, 1954. november (10. évfolyam, 259-283. szám)
1954-11-04 / 261. szám
CSÜTÖRTÖK. 1954 NOVEMBER 4. Két csehszlovák írót látott vendégül keddi klubestjén az írószövetség szegedi csoportja Az írószövetség szegedi csoportja keddi klubestjén Farkas László három költeményét (Anyai örökség, Dinnyeföldön, Hasonlatok) bírálták meg. A tehetséges fiatal költö írásairól Vajtai László főiskolai docens tartott vitaindító előadást. Ezen az esten kedves vendégeket látott vendégül az írócsoport. Alexander Matuska dr., szlovák író és kritikus, a Slovienské Pohlady szerkesztője, és Leopold Bena cseh író látogatta meg a szegedi írókat. A. Matuska tanulmányútja során a vidéki nagyvárosokat látogatja. Békéscsabán a napokban adták át neki két klasszikus szlovák író: Sladkovics és Chalubka nagyértékű eredeti kéziratát. A klubesten lefolytatott vitába a vendégek is bekapcsolódtak. L. Bcna elvtárs arról szólt, hogy a költők ne általánosságok felsorolásával adjanak számot gondolataikról, hanem mondanivalójuk legyen mindig konkrét. A vitát követően a Városi Tanács Népművelési Osztályúnak és az írócsoportnak a képviselői baráti beszélgetésben számoltak be tíz éve felszabadult városunk kulturális életéről, eredménycinkről és feladatainkról. NAPIREND sabb nappali 10-13 fok közöit IDÖJ ARASJ ELEN TCS Várható Időjárás csülör.ök estig: Erősen felhős Idő. Irtbb helyen kődszitálás vény kisebb eső. Mérsékelt délnyugati-nyugati szél, a hőmérséklet kissé emel-.rdlk. Várhaló legmagahőmérséklet csütörtökön Irodalmi előadássorozatot indít a TTIT Irodalmi estsorozatot indít a TTIT az irodalom népszerűsítése céljá. boi Az estsorozaton az ország le.ű. jobb előadóművészei működnek t őzre: Török Erzsi, Palotai Erzsi, Bessenyei Ferenc. Fellépnek a szegedi Nemzeti Színház művészei is Lászlóffy Katalin, Miklós Klára, Lontai Margit, Barsl Béla, Miklóssy György, Kormos Lajos és Kovács János. Az összekötő szöveget, előadásokat a szegedi egyetem és főiskola tanárai tartják: Baróti Dezső, Halász Előd, Madácsy László, Vajda László és Vajtai István. Az előadássorozat november 22-én kezdődik. Kéthetenkint, hétfőn este 7 órakor a Közalkalmazottak Szakszervezetének kultúrotthonában lesz. Az irodalmi estsorozat előadásainak címet: Magyar táj — magyar ecsettel (a magyar tájköltészet áttekintése napjainkig); Ej, haj, gyöngyvirág (a 16. század sze. relmi költészete, dalai); Chárisok és gratiák (a felvilágosodás korának költészete); Szeretlek kedvesem (szerelmi költészet a mult században); Nevető bölcsesség; A gondo. lat poézise; Anyám balladát táncol; Romantikus művészet; Szolgaságból szabadságba. Az irodalmi estsorozatra a TTIT bérletet hirdet; előadásonként 3, 4 és 5 forintos árban. Bérleten kívül az egyse előadások helyárai 5. 7 és 8 forint. Bérletek előre igényelhetők a TTIT.ben, a Pedagógiai Főiskolán és a színház közönségszervező irodájánál. J«'«nlásen kit»rj«szl«Hálc az állami gazdaságok igazgaiáinak hatáskörét A földművelésügyi miniszter utasítást adott ki az állami gazdaságok igazgatóinak jogairól és kötelességeiről. Eszerint az igazgató törvényes jogkörében egyedül dönt a gazdaság ügyeiben s a vezetéséért minden vonatkozásban felelős. Az igazgatót a miniszter nevezi ki, csak saját kérelmére vagy fegyelmi úton mentheti fel állasától és csupán a termelési igazgatóság vezetőjének, helyettesének és a miniszternek van alárendelve. A gazdaság igazgatójának a földművelésügyi minisztérium más főosztályai és külső szervek nem adhatnak utasítást. Az utasítás a továbbiakban leszögezi, hogy az igazgató felelős a gazdaság tervének hiánytalan teljesítéséért. A tarvet az alapvető tervmutatók figyelembevételével az igazgató maga készíti el. Ugyancsak ő intézkedik a beruházásokról. Jogosult továbbá, hogy a gazdaság tiszta nyereségének 25 százalékát a termelés korszerűsítésére és a munkafeltételek megjavítására használja. A gazdaság igazgatója felelős az állami beadás teljesítéséért, s egyben joga és kötelessége, hogy a gazdaság termékeit értékesítse. Az utasítás az igazgató jogai és kötelességei között felsorolja a bérezés helyi viszonyokra történő alkalmazását, a helyi normák megállapítását. a munka mennyiségének és minőségének ellenőrzését, a munkafegyelem betartását és a munkásvédelem biztosítását. Az utasítás a tangazdaságokra és halgazdaságokra is érvényes. ELADÓ elsőrendű tbédlőkredenc, hnsarií kerek kihúzható* asztal. .Zekék ós egyéb bútorok. Deák Férése u. 4. I. 13. HAZTARTASt alkalmazottat keresek tél napra Moszkvai krt. 0. Alsó c rengő. klI-'OUASTALAN mély gyermekkocsi elnJó. Hajnóczy u. 5. Tóth S I.KRENYKK. tükör, mosdó. 42 es férfi c >1 eladó Bajcsy-Zs a. 22 II. 21. M.LflNBF.JARATU bútorozott szobát keres Kaczné Oogoly u. 9. MINDENES bejárónőt azonnal felveszek. Szilágyi u. 1. I. em. 7. I i CSERÉLNÉM egyszobás. parkettás, ö szkomfortoa. Jóazágtartásos lakásom, gáz bent. 2 szobás összkomfortosért. Stehuidel Vásárhelyi sgt. 23. ZÍ NDAPP 750 köbcentis. jókarban lévő o'd.ilkocals motorkerékpár eladó. Clin: liervátb. Bokor tt 7 Heggel 7-8 lg. 100-aa KISMOTORKKRÉKPÁR eladó. Tol bucliln sgl. 3. Kőfaragó üzem. ELCSERÉLNÉM szoba, konyhás, speizos likásom, alsóvárosiért, Érd. lengyel u. 23. 4 ajtó AI.TAI ANOS Iskolai Igazgató bútorozott szobát keres a Belvárosban. Telefon 40 -78. 200 I.ITERES vashordó eladó. Hernyós u. W szám KEMÉNYFA barna léi hálóbútor olcsón eladó Attila u. 6.. udvar 4. ajtó. SZÉP. fehér, mé'v gyermekkocsi eladó. A'LÖDI u. 1. Farkas. I'J szürke nöi őszlkabát eladó. Juhász Ovulg-u 38. II. 7 Érd délután 5-től. OÁKTARI munkára lérfi munkaerőt lel\ (szónk, szakmai Ismerettel rendelkező előnyben. Cipőnagykereskedelml Váll. Dugonics tér II. A SZEGEDI Radnóti gimnázium igazgatósága félvesz időszaki fűtőt. Jelentkezni lehet az Intézet igazgatójánál. Sztáhn krt. 6-8. i SZFGFDf Vfz- és Csatornamű segédmunkásokat félvesz. jelentkezni lehet Sztálin krt. 86. szám alatí. Igazgatóság. CSÖKAMAT Jutalomért hozza vissza lódenkabátos férfi (klaMúvaf). aki péntekén Jósika u. :). szám előtt, ahol lakom, megtalálta. Nyomravezetőt Jutalmazom. Polgár fugorvosnő. SZORKF. gránit síremlék eladó Érdeklődni Ungárné, Deák Ferenc u. 2. ELCSERÉLNÉM Tavasz, u. 5 szám alatti I szoba, konyha, speisos lakásomat újsregecllért FOGORVOSI függőmofor 110 es. Irodai iiógép. egykarú prés. csapágyak olcsón eladok Bajza u. 2. II. 7. Földes ARANYOZOTT karórámat elvesztettem 300 Ft Jutalomért a mégtaláló adja le Április 4-útja 36 I. em.. 2. ojtó. ZONOORAN jutányosán lehet gyakorolni. Tkkaritónót hetenként két délelőttre (elveszek. Bajcsy-Zs. u. 15 I. em I. KIFOG.VSTAI.AN mély. lóhere alnkrl .sportkocsi, „Viktória" női kerékpár eladó. Tolbitcliin sgt. 2. emelet. DKBRF.CF.NI u. II b. magánház eladó. Érdeklődni a 2. nz Ogyvédt Munkaközösségnél. dr László. ELCSERÉLNÉM felsővárosi nagy szobakonyhás. jószáglartásos lakásomat kisebb éri vagy egyszobásért nagykörúton belül. Dthalom tt. I. Ordögh. SZF.KRÉNY. éjjeli szekrény, tollette tükör eladó. Sztálin krt. 27. I. 18 Kőfalvi. KOCSI alváz eladó Tóth. Párizsi krt. 44 c. MACSKAKAT vesz U Gyógyszertani írtézet. Beloiannisz tér 12. (Dóm-tér). f'ATKANYFOGÖ macskákat kérésünk megvételre. Jelentkezés 15 ó-áig. Sz-gedi SZ.flrlTtéüzém. Mikszáth Kálmán u. 22. S7ÉOF.DRN Szekeres tt 5 szám alatti ház eladó. Érdeklődni Szekeres u. I. az. alatt lehet. A RADIO MŰSORA t NOVEMBER 8, PÉNTEK Kossuth-rádió 4.3Ö Hírek 4 40 Reggeli zene. 3.30 Falurádió, 6.45 Lapszemle. 7 Hl ek. 7.13 Hanglemezek. 8.30 Zenekar. 9 Kórosok. 9 óra 20 Gvermekrádió, 13 Hírek. 10.10 Zong a. 10.30 Óvodások műsora, 10.50 Ris!«k lásrrk műsora, 11 Verdi-hangverseny II j.-.i 30 Elbeszélés. 12 Hírek, lapszemle 12.13 Ének. 13 Tánczene, 14 Hírek. 11.28 I 5-ő híradó, 14.50 Mozart kainarnm-i- ' I bői. 15.20 Felolvasás. 15.35 Hangleme10 Orosz nyelvlecke 10.20 Sportlttri r 10.10 Ének. 17 Illrek. I7.I0 Előadás. !3 S7fv küldi. 18 Rioort, 18.30 Szovjet t , nkoztaló zene. '9 Válasz külpolitikai U.dcstkíé. 18.15 Julalommüsor, 20 Esti lilfadó. 20 20 Rádiójáték 21.40 Sporthíradó. 22 Hírek. 22.10 TIz pere külpolitika 22.20 Tdnczehe, 22.50 Kö'tcmenve'i. 53 Szerenádok. 24 Hírek 0.10 Népdalfeldolgozásokból. Petőfi-rádió 6.30 Kisiskolások műsora 0 40 Torna. 8 óra 60 Kamarakórr'í. 7 Hanglemezek 14 Opernrész'ctek. 14.50 Népek dalaiból. 15 óra 30 Fúvós kamarazene, Ifi Ének, 16.40 Hangverseny. 17.15 Én»k. 17.30 Könyvismertetés, 18 Hangvcr-senyzene. 13.30 Moszkvai rádió össze illítás.i, 10 Fotra dn'tnl dalok. 19 75 Bfszé'ö atlasz I J.40 Szovjet Zenrt Hét. 20 Tánczene 21 Eszlrád műsor, 21.20 Zongora-hegedJ, 22 óra 10 Bizet operáiból. A fűtés alapjául szolgá'ó várható középhőmérséklet 4-8 fok között. fttOZI Szabidság: Fél 6 és fél 9 Magvar iiótaist László Imre közreműködésével. 5-től: i Rokonok. — UJ magyar film (november 10-lg). Vörös Csillag: Rokonok. — UJ magyar film (csak egy napig); 5 töt Erest Thilln.ann I. rész. — Német filmalkotás vnovernbér 10-ig). Fáklya: A ml utcánk csapata. — Színes szovjet ifjúsági film (november' 7-igl. A gyermek nevelése a bölcsődében (kísérj film). Az előadások kezdete háromnegyed 6 és 8 óra. SZÍNHÁZ Este 7: Kispolgárok. - Laborfalvy és Somlay bérlet (2), HÖCHTI. ^lARGJT zongnrahangverserye, amelyet a Zeneművészeti Szakiskolában tartó lak volna meg, a november 7-1 ünnepségek miatt elmarad. A hangversenyt a Filharmónia egy héttel később, november 13-in rendezi meg. MUZEUM Fehértó élővilága (Kultúrpalota, Roose «elt-tér); Múzeumi Képtár (Horváth Atl bály utcai Cvegcsarnok) hétfő kivételévé mr.dennap délelőtt 10 órától délután óráig. KÖNYVTARAK Egyetemi: Olvasóterem 10-től 18 óráig vasárnap 9-től 13 óráig. Szakkönyvek kölcsönzése 12 órától 20 óráig, hétlón 14töl 20-ig; vasárnap 9-től 13 óráig. A Városi (Somogyi) Könyvtár tflúságl kölcsönzője (Tnkaréklár u. 8. sz.) Kölcsön zésl Idő kizárólag 14 éven aluliak részér hétkönapenként 12-tőt 4-ig. A Somogyi könyvtár olvasótermi szolgálalát az építkezés miatt egyelőre szünetelteti. Járást: Sztálin krt. 54. Kölcsönzés >zerda levételével minden hétköznap délután 3 órától este 7-ig. szombaton délután 2-től 1 óráig. Gorkij-könyvtár kőnyvkö'csönzésl Ideje: Hétfő, kedd. szerda, péntek: délelőtt 812-ig délután 13—15.30-lg; csütörtök, szombat: délelőtt tO-14-lg, délután 1519-ig; vasárnap délelőtt 8-12-ig. A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM bölcsészkart DISZ bizottsága és az Irodalomtörténeti Tudományos Diákkör 1954 novembber 4-én, csütörtökön délután 5 órakor az Ady-té.-i Egyetem III. emelet, 5. számú termében ünnepi ülést tart Henry Fle'dtng halálának 200. évfordulóla alkalmából. Előadást tart Grezsa Ferenc egyetemi hallgató ..H. Fielding nézetei az Irodalomról" címmel. Minden érdeklődőt FORRÓN SZERETETT édesapa, nagv apa. Szerény! Ferenc november 2-án élhunyt. Temetése 4-én délután 3 órakor belvárosi temetőben. Gyászold család KÖSZÖNETET MONDOK mindazon ismerősöknek, rokonoknak. jóbarátoknak. kik drága jó férjem. Szörényi József temetésén részvétükkel és virágadományaik kai osztották fájdalmamat. Szörényi Józsefné. 1300 száláprás a szüretaláknek A Fúrógépgyár dolgozói a dolgozó parasztság segítéso érdekében •vállalták, hogy azokat a sző'.őpréaeket, amelyeket más gyárak nem tudtak batáridőre elkészíteni, soronkivül megcsináljál:. A fúrógépgyáriak előkészítetlek a munkát. biztosították a szükséges együttműködést más gyárukkal és megkezdték n sző]őprések gyártását. Néhány hét alatt 1800 szőlőprést készítettek és adtak út a kereskedelemnek. A kis'elel<i gépállomás a megyében eltének teljesítette éves fraklormunka tervét A kisteleki gépállomás volt az első. amely teljesítette őszi talajmunka tervét. Tegnap közölte a gépállomás vezetősége, hogy a kisteleki gépállomás éves tervét is teljesítette. Az árpádhalmi és mórahalmi gépállomások is közel állnak ércs tervük befejezéséhez. Diesel adagoló berendezéseket, autóVi'lamoasúqi alkatrészeket. (őnlmiitókal. töltődni) mókát, Iráryj Űzőket, kapcsolókat, íétiyví őket és inrs lámpákat). elaklromns motor óilJ automatákat és RVreelékát JAVÍT, FELÚJÍT. Mir-K6z. KSZ. Budapest. X Martinövics téi 3 Tel : 113-3U8 SPURI Szegedi Haladás—Dicsgyőri Vasas 3:0 (1:0) Hsladás-sladio.i. Négyeze- néző. Vezctt.-: Fehérvári. Góllövők: Bánáli, Rózsavölgyi (2). Idcá Is labdarugó időben került lejátszásra a Szegedi Haladás szemp rníj ibó! fon,os mérkőzés amely végül is a ragyobb szívvel s akarással játszó Haladás gyöze'mét hózti. A szegediek a levetkező összej lilásban kezdtek: Mészáros — Faragó, Subiu, Bodzsár - Barálh, Bánáti — Büjlös, Czirákl, Csáki, Csányi. Rózsavölgyi. Lcndüle.es Haladás-támadások vezették be a mérkőzési. Az első percekben kétt'zben Is Jó helyzetben hibázott Rózsa ólgyi. Ulána a Dló,györ tervszerűbb támadásai következtek, amit d szegedi védelem, élén Mészárossal elhárított. A föl idő közepétől kezdve a Haladás vette át a Játék irányítását, egyre-másra vezette támadásalt a gyors szélsői révén. A félidő 30. percében Böjtös szögletrugásáf Károlyi kük űzte, amely a 16-os vonalon tartózkodó Bánáti elé pattant, aki azt habozás nélkül az üresen hagyott kapuba löile 1:0. A gól szárnyakat adott a szegedi csapatnak most már kapura Is többet lőttek de a csatárok lövéseit nein kísérte szerencse, vagy a jól Játszó Kakuszl rombolta szét. Az utolsó percekben veszélyes Haladás-támadást csak dai-cs árán tudott Pellcr szerelni, de a játékvezető az első lélidőt két perccel előbb lefújta és fgy nem került sor a szabadrúgás elvégzésére. A II. félidő irama még fokozódott, a 7. percben Csáki kavarodásból hatalmas lövést küldött kapura, amely a kapufáról lepattant és a vitatkozó dlósgyó-i védők között Rózsavölgyi a kapuba lőtte a labdát 2:0. A gót után a Haladás fokozta az iramot és valósággal kapujához szegezte a diósgyőrteket, de a csatárok ueur ludiák kihasználni a kínálkozó Jobb-tál Jobb helyze.ckel. Rózsavölgyi két Jó beadását Csáki bombázta kapura, az egyik a kupu mellé szállt, a másikat pedig l-árolyl szögletre ütötte. A 15. percben Bőitös sarokrúgását Bénád kapura fejelte a labdát s a tétovázó diósgyőri védők közölt Rózsavölgyi a bal ielsö sarokba továbbította 3:0. A gúl után a Haladás csapata engedett az iramból és így a diósgyőri csatársor is többször veszélyesen közelítette meg a szegedi kaput és Mészárosnak kéli/ben is veszélyes kiíulással kelle.t mentenie. Egyik Ilyen védésénél a kezén megsérült é- helyette Cserhalmi állt be. Az utolsó tíz percben a Haladás néhány játékosán a fáradtság Jelei mutatkoztak, alább hagyott az iram és igy ez eredmény nem változott. A Haladás minden Játékosa szfvvel. lélekkel küzdött, nem ismertek elveszett labdát. melyet nagyban elősegített a közönség lelkes blzta ása. Ezen a mérkőzésen Bebizonyosodott, hogy Szeged város közönsége magáénak érzi a Haladás csapatát és iia a játékosok az elkövetkezendő mérkőzéseken továbbra is ilyen lelkesen küzdenek. az eredmény nem maradhat el. Ez a mérkőzés legyen tanulság már a vasárit nap lejátszásra kerülő Vasas mérkőzésre. | Sz. Haladás—Diósgyőri Vasas 4:0 (0.0) I lartatékbajnokl. A Haladás második hifidéi Jó játékával, megérdemelieu győzte le ellenfelét. Góllövők Vasa (2) Bjldis I és Gábos. \ BIRKÓZÁS A Szegedi Haladás birkózói a kötöttfogású idény eddigi versenyein Igen jól szerepeltek. Csongrád megye köló.uogisú bajnokságán nem kevesebb, mint hit bajnokságot nyertek. Benkö F.am, Bárányi, Csaba, Kendi és Vászin lettek bajnokok. I zen a versenyen különösen kiemelkedő teljesítményt nyújtott a középsúlyú Kendi. aki a kitűnő szentest Szablcsot biztosan győzte le. Kendi hosszú ideig betegeskedett. A szakértük véleménye szerint felgyógyulása után a szentesi versenyen nyújtotta eddigi legjobb teljesítményét. A s reged I versenyzők a Békés—Clong.ádés Bácskiskun megye összevont bajnokságán szintén kitűnően megálltak a helyüket. Ezen a versenyen a szegedieken kívül ott láthattuk a legjobb kecskeméti és kiskunfélegyházi birkózókat is. A szegediek közül hiányzott erről a versenyről a váltósúlyú Csaba, aki az országos cselgáncs bajnokságon vett részt éa súlycsoportjában bajnokságot is nyert. Az igen erős mezőnyben versenyzőink négy su ycsoportban nye-ték m-g a ba)nok«ágot. A versenyen különösen Bénái nvúitolt kiemelkedő teljesítményt. Benkön kivül még Fiam. Kendi és Vászin nyerték az összevont megyei bajnokságot és tzzel Jogot szereztek az országos bajnokságon való elindulásra. Az országos bajnokságot nemrég rcndez'ék meg Budapesten a Nemzeti Sportcsarnokban. Birkózó nk közöl Vászin szerepelt a !egJobbnn. csupán Növényitől szenvedett vereséget súlycsoportjában és ezzel megszerezte a második helvet. A déli terület versenyzői közül Igen lói szerepolt a kecskeméti Hullai, aki Po'yák II. mögött a második helyen végzett. Szén teljesítményt nyújtott az igen erős mezőnybenben a iialal k'skunfélegyházi Zsib-ita, aki az igen e-ős mezőnyben a 3. helyet szerezte meg. Olyan ismert és rutinos versenyzőkéi győzött le. mint Fagyai. Feles és Benő. A döntök'lzdzlmek sn-án irren szoros küzdelemben kanolt ki Kassaitól, rsünén a ceglédi Gáltól (aki különben világbajnokságot Is nyert már) szenvedeti kétvállas vereséget. A nagy versenvek után pihenés helyett ú'abb és újabb feladatok állnak birkózóink előtt. Fe'nött csapatunk Szolnokon a Légierők rsamta ellen fog mérkőxn.i B'ikózólnk készülnek a soronkftoelkezö feladatokra Mutatja az is. hogy az I tóbbl edzéssken te les számmal még az öregei: is meglelenlek. «k;k vssárnnn résztv-ttek a budanesti kétnanoa versenyen. Dicsé-ét és elismerés Illett meg a ,-sanat edzőlét Vass Józsefet, aki toen Jó kézben tartja a- együttest éa külö-ő«en *>n': <rrmdo' fo-ftlt a fia'-tok neve'éri-e. Fbh-n a munkájában seglf'k őt nz idősebb hl-kősók i». Ennek a Jó munkának eredménye nz. hogy Csongrád megye ifjúsági bajnokságán a bajnokságok zömét a szegediek nyerték. További Jó szereplést Serünk a szegedi fiataloktól az összevont területi bajnokságon és minden reményünk megvan arra. hogy nem egy szegcdi birkózó szerzi meg a Jogot a Szegeden meg rendezésre kerülő országos ifjúsági bajnokságon való részvételre. n. A. A VTSB felhívása Csütörtökön este 7 órai kezdettel a VTSB nagytermében tárgyalják meg Szeged város különválását a megyétől. Az értekezleten részt vesz Titkos Pál, az OTSB labdarugó szakosztály vezetője. Felhívjuk a sportköri vezetők. edzők. Játékvezetők, valamint a sporiaktivák f gyehnét, hogy ezen a megbeszélésen feltétlenül Jelenjenek meg. Dp. Honvéd-Szombathelyi Lok. 4:1 (1:0) Népliget. 5 ezer néző. Vezette Gurszkv Góllövők Kocsis (2), Budai és Tlchy, liléivé Bencslcs. A Bp. Honvéd egészen könnyedén Játszva. biztosan nyerte a mérkőzést. Győri Vasas—Bp Kinizsi 3:2 (3:1) Győr. 9000 néző Vezette Foór. Góllövők Koós. Rallai (il-csböl). Józsa. Illetve Mátrai és Fenyvest. Dorogi Bányász—Cs. Vasas 0:1) Dorog 3000 néző. Vezette Angyal. Salg. Bányász—Vasas Izzó 1:0 (0:0) Salgótarján, 50D0 néző, vezette Somogyi. Gó lövő: Vasas. Bp. Vasas-Bp. Dózsa 4:2 (2:0) Népliget. 8000 néző. vezette Zsolt. Góllövők Szilágyi I (2). lllon-szky és Csordás, illetve Szusza cs Virág A mutatott játék alapján a Bp. J/asas győzelme megérdemelt. A megyei labdarugó bajnokság végső állása 1 Hmv. Dózsa 28 19 5 4 75 27 43 2. Makó 28 17 7 4 73-20 41 3. Hmv. Petöft 28 18 3 7 85:42 39 4. Újszeged 28 16 4 8 00:39 .•ki 5 Szeg. Dózsa 28 10 8 10 55:44 28 6. Szeg. Poalás 28 II 5 12 62:45 27 7. Szeg. Juta 28 8 11 9 44: 19 27 8 Szöreg 28 10 7 11 35.39 27 9. llmv. Vasas 28 10 6 12 55:00 20 10. Szentesi K. 28 12 s 14 .58:72 20 11. Dorozsma 28 10 6 12 38:51 20 12. Csongrád 28 9 6 13 43:33 21 13. Szeg. Textil Szentesi Lok 28 8 6 !! 30:34 22 14. Szeg. Textil Szentesi Lok 28 6 4 19 31:33 1 1 15. Hmv. Én. 28 r. 4 19 57:87 14 ld Mindszent törölve sakk Szeged város bajnokságának döntője megkezdődött. A versenyen az a'ábbi 12 veisenyző vesz részi: Dózsa. Mosonyt, Ott, Szirmai, Tarnál (Haladás). Rieger. Koczlha, Mák (Lokomollvt. Ocskaf. Tóbiás, Kaszu (Petőfi) és SzOllősl (SzpirUkusz). Rédei és Dalos elsőosztályú minősítésű versenyzők nem indultak elfoglaltságuk miatt igy az. OTSB válaszától íügg. hogy a ve-seny minősít-e első osztályra. A versenyt a Petőfi sakkte.-mében bonyolítják le kedden és pénteken 6 órától. Versenvveze ö Horváth Endre. A bc'gnidi nemzetközi verrenyín a mv gyar színeket Barcta nemzetközt nagymester kénv'aell. Barcza rz utóbbi időben szakított eddigi óvatos ítflusúvil. játéka színesebbé vált. nem ria I vissza a bonyodalmaktól. I'yen stílusbeli változás át-nene'l visszaesést szokott okozni, ami Barcsánál is bekövr l;-zett. Az amszterdami sakkcsapat-yl1 ágba J no!, sá goil már biztató tormát á-u't ek kitűnő Júlék'val a harmad I: lábián játszí v-> Sínyzők közölt a legjobb eredményt érte el. Remé'Jük, hogy a belgrádi ve remei is folytatja sikeres rze-ep'éaét. A verseny favo.-lljef egyébként Bronstein é> Pe'.ro-/ján szovjet nagymesterek. de Jó eredmény várható G'iRnrlcs. Trlfunovlcs és r >c Jugoszláv Hegymesterektől l«, vulnnint P inlk argentin nagymestertől. Világos: Kel. Vc4. Bbl, HÍ6, gyalogok *6. e€ 12. £3 (8). Sötét: Kc8. Vli3, HÍJ, FÍ8, gyalogok a7. C7, d6. e7, c2. f3. Ii5 (11). A lenti állás Anderzs. n egyik játszmájában jő t lét-e. Andersstn (1818—187J) a sakkozás úgynevezett romantikus korának egyik legkiválóbb képviselője volt. Ebben a korban a Játékosok úgyszólván kizárólag a komb nációkra helyez.ék a súlyt, céljuk a mindenáron vak) matt támadás. Vadul támadták az ellenfél királyállását saját k ráiyállisul: védelmével nem aolu t törődlek. Természetesen az Ilyen Játékmód me'lett ragyogó kombinációk keletkeztek. Erre a stílusra jellemző a fenti állás is. Mindkét királyállás fel van sz-.k'lva ezenkívül mindkét királyt a közvetlen matt fenyegeti. Bár vl'ágos látszrlrg veszve van, mégis a világossal Já"szó Anderssen ragyogó kombinációval megnyerte a Játszma!. Trhát világos Irdul és nver. Megfejté-ként négy 'éjió-t kell beküldeni A helyes megfejtésért ft pont Jár. A mn t hett feladvány megoldása: 1. Bxb2 Bxb2, 2 Vdf, Vf5, 3. Fel és utágo- nyer, mert s.'i'ét i m ttot esek vezúivesziéa árán tudja kivédeni. Az okióber 14-i fe'adványl helycsen fejtették meg: Hampel testvérek, Komáé* l'tnllla. Vad'övfl, Szendrel, Heged la, Fodor. Bottllk. B-'d Iz. Sebestyén, Nemeiéánylné. Dusnoklné, Szabó. Dombnch. Schmtdlné, Tipal, Horváth Zoltán ée Méhes OELMAGY ARORSZ8G a Magyar Dolgozok Partja csongrádmegvei nanllapja Szerkeszti, a szerkesztőbizottság Felelős klado: az MDP Csongrád. megyei Bizottsága Szerkesztőség- Szeged I entn-u. II. Telefon: 35-3." és 40-80 Kiadóhivatal- Szeged. Klmzál-tér 1 Telefon: 31-16. és 35—00. Csongrádmegyei Nyomlarparl V4llst*t. Szeged Felelős vezető: Vincze György