Délmagyarország, 1954. október (10. évfolyam, 232-258. szám)

1954-10-23 / 251. szám

OÉLMBGYflRORSZŰG iUfit*. UUadé Munkában az új fag a szegedi Dózsa fsz-ben SZOMBAT, 1954 OKTÖBER ti. Felhívjuk a Párt-vcgrehajtó Bizottságok és pártszerveze­tek figyelmét, hogy az októ­beri taggyűléseket a 2G-án megtartott aktíva ülés után tartsák meg. Szeged Városi Párt-végrehajtó Bizottság A Szegedi Dózsa termelőszö vetkezetben ls több új tag dolgozik. Közöttük ott van Kürmöczi Marton Is, aki a szegedi 65/8. Segédipari Vállalatnál dolgozott. Most a tsz kovácsa lett és hasznos munkát Aégez. Képünkön: Körmöczi Márton a lópatkolók előtt igáskocsi ja­vitását végzi. Műsorváltozás a szegedi Nemzeti Színházban A' -Kispolgárok* 23-i, szombat esti és 24-i, vasárnap délutáni elő­adása helyett a S/.rJBi Nemzeti Színház a János vilézB|mű daljá­tékot tűzte műsorára, a műsorcse­rére azért volt szükség, mert a színház Kossuth-díjas művésze, Barsy Béla, Besszermenov alakító­ja, ugyanebben az időben küldött­ként vesz részt a Hazafias Nép­front budapesti Országos Kongresz­szusán. A Csokonai és Szigligeti bérlők a Kispolgárok előadását 29-én, pénteken este kapják, míg a vasárnap délutáni bérletszüneti előadásra október 31-én kerül sor. Értesítjük az elvtársakat, hogy párttagsági könyv borító bőrtok érkezett, ára 7 Ft. Átvehető a Sze­ged Városi Párt-végrehajtóbizott­ság portáján. Értesítjük a titkár elvtársakat, hogy a módosított Szervezeti Sza­bályzat megérkezett. Kérjük, liogy a gazdasági felelősökön 'keresztül biztosítsák, hogy mitfrlen párttag megkaphassa és tagsági könyvébe betehesse. A módosított Szervezeti Szabályzat a Városi Párt-végrchaj­tóhizottság gazdasági osztályán át­vehető, ára 50 fillér. Gazdasági osztály NAPIREND 1954 OKTÖBER 23 SZOMBAT ^RHBKSÍÜi! KOLONBEJARATU bútorozott szobát ke­resek, fürdőszobahasználaítal, Belváros­hun. Szántó. Kazinczy u. 14. II. SZOBA-konvIia. kasnrás lakást keresek költségmegtérítéssel, ugyanott cserélek kisebbért. Papp Istvén. Gyöngytyúk u. 5. GYAKORLO zongora eladó. Ciin Rakov­szky zongorahangolónál, Jósika u. 31. Telelőn 40— 06. A SZÍNHÁZ megvételre keres legyező­ket tollakat, csipkéket, selymeket. A SZEGEDI Fényképész Szövetkezet fel­kéri a betegen fekvők hozzátartozóit, hogy elmüket síjrgősen Jelentsék Lenin u. 7. sz. a. központunkban személyazo­nossági igazolványképek lakásukon való elkészítése végett. KOMBINÁLT konyhaszekrény eladó vagy kisebbért elcserélhető. Zárda u. 19. ELADÓ 2 plusz 1 rádió. Osztrovszky u. 20. 4 ajtó. VARRÓGÉP, alig használt és egy mély gyermekkocsi efadó. Csaba u. 14. U-RMÉNYRAKODASHOZ munkásokat fel­veszünk. Jelentkezni Közraktárak Szeged, Tisza-pályaudvar. ELADÓ príma gummlskocsl 35 q teher­bírású. Apáca u. 20. KOMBINAI.TSZEKRENY és komplelt elő­szoba eladó asztalosnál. Mátyás tér 23. KOMB Ibi ALTSZEKRÉNY asztallal, szé­kekkel, Újszegeden a Börtöngazdaságnil kettő hold szántó eladó. Makai u. l/b. F.LADÖ 7 drb-ból álló szllfaháló és egy vtlágvevő rádió. Vasasszentpéter u. 13. ÚJSZEGEDI gyümölcsöskert két lakó­házzal eladó. Érdeklődni Bajcsy-Zs. u. 22. III. 26. JOMINÖSEGO fehér mély gyermekkocsi riadó. Hétvezér ti. 38/a. F.GY modern dlóFára festett szobabútor olcsón eladó. Petőfi telep VI. 262. ELCSERELNÉM makói szoba, konyhás lakásom szegedivel. Érdeklődni Makó, Szántó Kovács u. 8. BELVAROSBAN keresek üres szobát megosztott lakásban ts lehet, készpénzzel fizetek. Koncz Pá'né mozgóárus. Kos­suth Lajos sgt. 3. SÖTÉTKÉK férfiruha, tükrös ebédlő da­rabonként is. 35-ös barna gojzer eladó. Honvéd tér 5/a. délután 6-7-ig. SAMOTTOS Meteor kályha nagyobb he­lyiség fűtésére, spárgaszőnyeg 2x3 méter. Bajcsy-Zs. u. 15. I. 4. GYERMEKAGY, asztalok eladók. Elcse­rélem 2 szobás lakásom hasonlóért vagy nagyméretű egy szobásért. Mikszáth K. ii. 13. Mihályi. ELADÖ Szőreg, Pacsirta u. 9. szám alatt egy 2 szoba, konyhás ház, gazda­sági épületekkel, 400 négyszögöt kerttel és ártézl kúttal. GÁZREZSÓ eladó. Zongorát vennék bér­be. Szilágyi u. 1. fldszt. bal. KEKAMIE. alig használt, alkalmi áron eladó. Csak hétköznap 4—7-ig Attila u. 1. ELADÖ szlnesgumtnis nőt kerékpár, tás­katrógép, 6 csöves rádió, füzes csizma. Horváth M. u. 9. III. 22. ELADÓ príma állapotban lévő elpöfel­sörészkészitő Slngcr varrógép. Érdeklöd nl Tábor u. 6. I. 10. KERESEK 2 drb Jóállapotban lévő ágyat megvételre. Sztálin krt. 14. Házfelügyelő. BOTEJO hasastehén eladó. Szeged, Gyár­telep u. t». Tiszainentt Fűrésztelep mel­lett. 3 SZOBABÖL átló üzlethelyiséges laká­somat elcserélném. 2 szoba, mellékhelyi­ségért. Kelemen u. 11. fldszt. 3. GYUMÖLCSSZÁLLÍTÁSHOZ egy ló után való féderes kocsi eladó. Újszeged, Kö­zépklkötösor 2. 8 HETES fajtiszta pitvarost malacok el­adók. Mátyás tér 15. szám. Zombort. KIS magánház eladó vagy hasonlóért elcserélhető. Érdeklődni Tápét u. 16/b. IPAROMAT újból megkezdtem lakáso­mon. Angyal János szűcsmester. Szűcs u. 3/b. KETLANGU gázrezsó eladó. Érdeklődni vasárnap délelőtt Bocskai u. 9. 14. ajtó. MEGVÉTELRE keresünk falbaépfthető 300 -400 mm átmérető 220 W-os ventilátort. Szegedi Falemezgyár bölcsődéje. DÉLELŐTTI órákra bejárónőt keresek. Kazinczy u. 6. II. em. 12 JŰKARBAN lévő ruhaszekrény eladó. Katona J. u. 44. • ELADÖ jóállapotban lévő sportkocsi, 110 W-os vi'.lanyvasaló és rezsó, székek és politúrozott szekrény, 600 kg mázsa. Hattyú u. 35. ÜZLETBERENDEZÉS. tizedes' mérleg. | MAGANHAZ eladó. Béke-telep. ÉrsekúJ­kávé. mák. darálóval eladó. Gólya u. 9. vári U. 32. Érdeklődni ott. CSÜTÖRTÖK este Móra-parkban felejtett bordó kerek válltáskát, színházt fcsték­felszere'éssel, megtalálója adja le sür­gősen, Jutalom fejében. Kfgyó u. 1. I. 1. alá. EGY magánhíz eladó. Damjanich u. lt/b. 220 WOLTOS I fázisú 1.2 villanymotor 1" vízszivattyúval eladó. Csanádi utca 2. Újszeged. OZLETHF.LYISÉGET forgalmas helyen vagy szoba, konyhás lakást keresek térí­téssel. Czékus, Petőfi Sándor sgt. 7. KÖNNYŰ gyűmö'csszállltó laposkocsi el­adó. Mérey u. 20. ÉRTESÍTEM a közönséget, hogy vasár­naponklnt 10-1-tg a kalácssQtést meg­kezdtem. Ördög pék, Osz u. 24/b. IROASZTAU, lámpa, férfiruha, éjjeliszek­rény eladó. Sztálin krt. 22. I. 3. ajtó. KÉT drb új 6 szárnyas redőnytokos iker­ablak. 1 drb Ovegajtólap, használt abla­kok eladók. Újszeged, Déryné n. 20. HASZNALT férficsizma eladó. Csaba u. 74. szám. PEDAGÓGUS család gyermekszerető bent­lakó alkalmazottat keres. Érdeklődül a délelőtti órákban. Petőfi Sándor sgt. 10. I. em. Holló. FEKETE cslzmabőr, minden hozzávaló­val. fehér zománcos 3 karikás gáztűzhely eladó. Bajcsy-Zs. u. 22. II. 14. 125-ös CSEPEL motor első. hátsó telesz­kópos eladó egv arb 2 aknás káfyha. F.rd. szombaton 12 órától Tolbucliln sgt. 14. Balogh. HALOSZOBABUTOR eladó. Kormányos ti. 9/b. MAHÖNIA eladó. Újszeged, Hargitai u. 20. Komáromlné. FOSZEROZLET berendezés eladó, 50 q érett trágyát veszünk. Temesvári krt. 12. A SIKETNÉMAK Állami Tanintézete Sze­ged, Bécsi krt. 36 -40. sz. két fűtő se­gédmunkást azonnali belépésre [elvesz. AZ ÚJSZEGEDI Kender-Lenszövő Válla­lat segédmunkásokat íc'vesz. Jelentkezni lehet m.ndennap 7 órától 10-lg. PONYVÁT vásároljon Bocskai u. 7. szám. Kárpitos Szövetkezet ponyva­részlegénél. ELADÓ vízmentes ponyva 3x5. esztlngenl faredöny 150x102, fekete halinaszövet fér­fikabátnak. lópokróc, ablak, egyigú létra, kerek székek. Batthyány u. 26. (Zerge), alsó csengő. ELADÓ átmeneti kabát, barna, fekete öl­töny, kalapok, evőeszközök, Bem tábor­nok it. 14. FEHÉR steppelt mély gyermekkocsi, nagy ágy eladó. Tolbuchln sgt. 39. An­ÍSOO-'a"15 PUCH motorkerékpár, Jóállapot­ban eladó. Érd. Tatár gátőrnél. Tápéi rét. (komp mellett.) ÉGY kézzelhajthatós. gummikerekű be­tegkocst eladó. Petőfi telep X. u. 616. ELADÓ Újszeged. Déryné u. 13. szam 400 négyszögöles házhely. Érdeklődni MAGÁNHÁZ 'azonnali beköltözéssel el­adó. Paprika u. 52. AJTÓVÉDö bádogtető. mérleg, 41-es csizma eladó. Temesvárt krt. 20 TANYAST keresek, aki szőlő, gyümölcsfa kezeléséhez ért. Közvetlenül a vasút és műút mellett, esetleg párhold veOmé­ményes fő det Is kaphat. Érdeklődni Ta­nílói kiskertek, Martonosl u. 8 SZEKERES u. 9. szám alatti haz eladó. Lakásátadással. MEGHÍVÓ A KI OSZ Csongrád megyei Kisiparosok Adóközössége 1954 október 31-én (vasár nap) délelőtt 10 órakor a szegéül KIOSZ helyiségében tartja évi közgyűlését. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Adóközösségt beszámoló. 3. Hozzászólások. 4. Felmentés megadása. 5. Választás. 6. Esetleges indítványok (sz Indítvá­nyokat legalább 3 nappal a közgyűlés előtt az adóközösséghez írásban kell be­nyújtani). Az Adóközösség tagjait ezúton hívja meg a közgyűlésre az , i f ~ Adóközösség Vezetősége I A m - • IDOJARASJELENTÉS Várható időjárás szombat estig: Felt hős Idő, többfelé köd, kö'Jszitálás, cső. Mérsékelt szél. Enyhe idá. Várható legmagasabb nappa­li hőmérséklet szom­baton 16—19 fok kö­zött. A fűtés alapjául szolgáld várható kö­zéphömérséklet szombaton 10 fok felett lesz. MOZI Szabadság: Fel a fejjel! — Magyar film (november 3-ig). Vörös Csillag: Fel a fejjelt — Magyar film (október 27-ig.) Fáklya: Csak a papa meg ne tudja. Vidám szovjet film (október 24-ig). Az előadások kezdete: háromnegyed 6 és 8. A Vörös Csillag egynegyed 7 és (ét 9. SZÍNHÁZ Délután fél 4: János vitéz. — Ifjúsági előadás. Este fél 8: János vitéz. - Bérletszünet. MUZEUM Fehértó élővilága (Kultúrpalota. Roose welt-tér); Múzeumi Képtár (Horváth Mi báty utcai üvcgcsarnok) hétfő kivételeve m rdennap délelőtt 10 órától délután óráig. KÖNYVTARAK Egyetemi: Olvasóterem 10-től 21 óráig, hétfőn 14-tői 21-ig; vasárnap 9-töl 13 óráig. Szakkönyvek kölcsönzése 12 órától 20 óráig, hétfőn 14-töl 20-ig: vasárnap 9­Pál 13 óráig. A Városi (Somogyi) Könyvtár Hiúsági kölcsönzője (Takaréktár u. 8. sz.) Kölcsön zésl Idő kizárólag 14 éven aluliak részér hétkönaponként 12-tői 4-ig. Somogyi: Olvasóterem 10-től 19 óráig Kölcsönzés 13-tól 18 óráig. Járási: Sztálin krt. 54. Kölcsönzés «zer­da kivételével minden hétköznap délután 3 órától este 7-tg. szombaton délután 2-től 7 óráig. Gorkij-könyvtár könyvkőlcsönzásl Ideje: Hétfő, kedd. szerda, péntek: délelőtt 8­12-ig. délután 13-15.30-ig: csütörtök, szombat: délelőtt 10-14-lg. délután 15­19-ig; vasárnap délelőtt 9-12-ig. FELHÍVÁS A Mlhályteleki, fternyós. Teás és Jerikó dűlőben lévő földtulajdonosokat felhív­juk, hogy f. hó 24-én délelőtt 11 órakor az a'sóvárosl MSZT helyiségében mezőőr fogadás lesz. Kérjük a termelők megjelenését saját érdekükben. Vezetőség FELHÍVÁS Felhívom Szeged város közönségét, hogy a tanácsválasztásokra elkészült végleges választót névjegyzék 1954. évi október hó 24. és 31. napjai között köz­szemlére té'elét elrendeltem. Megtekint­hető a fenti időkben mindennap bétköz­naponklnt 10 és 18 óra között, vasár­nap pedig 9 és 13 óra között. VB.-elnök A BALATONI HAJÖZASI VÁLLALAT 1GAZGATOSAG közli, hogy a Szeged­Csongrád között közlekedő személyh.ijó­Járatot az előrehaladott évadra való te­kintettel október 30-án beszünteti. Az utolsó hajó ezen a napon Csongrádról Szegedre reggel 3.30 órakor, míg Sze­gedről Csongrádra délután '4 órakor Indul. CSANK .KALMANNf. temetése 23-án délután fél 4 órakor lesz a Dugonics­temetőben. DC&fLfLantű­Zavaró intézkedések ZZ i a H 'ivatkozással a könnyűipari minisztérium rendeletére a Kar* madik negyedévre leadott keretből kiutalok a vállalat ré­szére 260 köbméter fenyő fűrészárut, A fenti mennyiségre a meg­rendelést postafordultával küldje meg a szállító vállalatnak". Ezt az értesítést kapta május 22-én a Csongrádmegyei Seprő­gyár vál/a/alvczelősége a Csongrádmegyei Tanács ipari osztályától. Örömmel vették az értesítést a kiutalásról, nyomban el is küld­ték a megrendelést. Meg is kapták a kiutalt fűrészárut, mely ha nem is teljes egészében. de biztosította a ládaüzem harmadik negyedévi zavartalan termelését. A vállalat vezetősége ezzel lezártnak tekin­tette a maga részéről az ügyet. Legnagyobb meglepetésükre azon­ban szeptember 3-án ismét kaptak a Csongrádmegyei Tanács ipari osztályától egy kiutalást a harmadik negyedévre 160 köbméter fenyő és fürészáruról, Ugy gondolták a vállalatnál, jól jött ez a pótki­utalás, hiszen a harmadik negyedév vége felé jártak és már fogy­tán volt az anyaguk. Az öröm azonban nem sokáig tartott. Később ugyanis kitűnt, hogy u 160 köbméter fáról szóló ki­utalás nem újabb famennyiségei jelentett, hanem azt. hogy a ki­utalt, leszállítóit és a már feldolgozott famennyiségei csökkentették 260 köbméterről 160 köbméterre. De ezzel még nem zárult 'c az ügy. 'Az illetékesek úgy okos­kodtak tovább, hogy mivel e szerint 100 köbméter fával többet szál­lítottak a harmadik negyedévre, ezt a mennyiséget levonják a ne­gyedik negyedévre kiutalt 170 köbméter fából, Igy lett a 170 köbmé­ter fából — amelyből külön még 5 köbmétert levontak — ténylege­sen 65 köbméter, ami egy hónapi terv teljesítéséhez sem elegendő az üzemnek. Nem jobb a helyzet a láda gyártásához szükséges nád beszer­zésénél sem. A nádból készült ládaelemek gyártását, mikor meg­kezdték, figyelembe vették, — amellett, hogy importfát takarítanak meg —, hogy helyben is kitermelhető a szükséges nyersanyag. Így volt ez az első évben. A vállalat kitermeltette a Holt-Tisza ágakból és a környék tavaiból a nádat, nem is volt. fennakadás az anyag­ellátásban. Az illetékesek azonban azt igy túlságosan egyszerűnek találták. Elvették a vállalat által rendbehozott nádtermö területet azzal, hogy adnak másikat. Erről a területről már szállítani kellett volna a nádat — körülményesebb a kitermeltetés is. A Seprőgyár ve­zetői azonban nem mentek bele a cserébe, igy terület nélkül ma­radtak. A nádat hosszú távolságról szállítják ma is és e miatt van fennakadás. Először Szentesről kaplak kiutalást. azonban hetek múltán kiderült, onnan nem tudnak szállítani, aztán úgy volt, hogy Eerlötóról. majd kitűnt hogy a Velencei-tóról kapnak majd nádat. Míg a kiutalás vándorolt, elfogyott az anyag és 12-e óta áll az üzem­ben a termelés. A legutóbbi minisztériumban lefolyt tárgyalásnál kaptak ugyan ígéretet anyagra, A hídaüze-m dolgozói azonban már, dolgozni szeretnének és pedig minél előbb. SPORT Az edzők felelőssége OKTÖBER 24, VASÁRNAP Kossuth-rádió 4.30 Reggeli zene. 6.45 Lapszemle. 7 Hanglemezek. 8 Hfrek. 8.10 Egy falu — fgy nóta, 9 Előadás, 10 Vasárnapi levél, 10.10 Ifjúsági rádiójáték. 11 Felolvasás. 12 Hfrek. lapszemle. 12.15 Népi zene, 12 óra 50 Szlmíónikus zene, 14.15 Tréfás da­lok, 14.30 Közvetítés labdarugómérkőzés­ről. 16.15 Felolvasás. 17 Szív küldi. 17 óra 40 Kincses Kalendárium. 18.10 Opera­risztetek, 19.10 Szív küldi. 19.30 Moszkvai rádió összeállítása, 20 Esti híradó, 20.20 Zenés rádiókomédia. 22 Hírek, 22.10 Sporthíradó, 22.40 Könnyű zene. 23 Köz­vetítés hangversenytermekből, 24 Hírek, 0.10 Magyar nóták. Petőfi-rádió 8 Hanglemezek. 8.30 Ref. félóra. 9 Fa­lurádió. 9.30 Lemezesláda, 10.10 Sztv küldi, II Népek "dalaiból. 11.50 Bolgár Zenei Hét, 12.30 Elbeszélés. 13 Művész­lemezek. 14 Offenbach műveiből, 13 Elő­adás. 15.20 Népzene, 16 Operazenekar. 17 Gyermekszínház, 17.40 Balettzene. 18 óra 22 Szimfonikus költemény. 18.35 Vo­nósnégyes. 19.10 Beszélgetés Újlaki Lász­lóval, 19.30 Dalok, 20.20 Lapismertetés, 20.35 Tánczene, 22 Zenekari hangverseny­Kedves látvány volt vasárnap délelőtt az Építők Kálvin léri sporttelepén, aho^y az általános Iskolák úttörő csapatai kezi labdában mérkőztek egymással. Lelkesen, sportszerűen és többen igen lehetségesen játszottak. Ekkor Jutott eszünkbe, hogy a közelmúltban ugyanezen a pályán egv igen sportszerűtlen és csúnya Jelenet Játszódott le, amiről feltétlenül beszél­nünk kell. Dómján Sándor, az Enllök Sportegyesületének kézilabda Játékosa magáról megfeledkezve, magából kikelve minden indok nélkül arcba vágia vele szemben küzdő ellenfelét, aki összeesett. Az ügyet most tárgyalta a Kézilabda Társadalmi Szövetség fegyelmi blzott­saga és a sportszerüllenül viselkedő já­tékost egy cvre eltiltották a sportolástól. A szocialista sportolás nem engedheti meg azt, hogy egy Játékos, aki a sport­pályára lép. az ellenfelét ellenségnek nézze és Játékostársát megüsse. A sport­pálya nemes küzdőtér, ahol a Játékosok sportszerűen küzdenek a pontokéit és a győzelemért. Elsősorban az edzők figyel­mébe ajánljuk ezt a példái; a sport egyik legfontosabb része a nevelés. Mi azt akarjuk, hogy olyan sportolók kerüljenek kl akikre büszke lehet városunk és rzo­cialista sportunk. Fegyelmezetlen visel­kedéssel Jó eredményeket elérni flCrtl le­het. Nagyon sajnálatos, hogy edzőink c-zen a téren nem lépnek fel kellő szi­gorral. ennek és az ehhez hasonló sport­szerűikn <--elkedis megakadályozása éidekében. Közönyösen viselteinek ezzel a kérdéssel szemben. Nagyon szerettük vol­na, ha éppen az edző sporttársak és sportköri elnökök meghallgatták volna az Agit. Prop. Bizottság nevelési részle­gének „Az edző szerepe az ifjúság neve­lésében" elmü előadását. Nekik Igazán oll kellett volna lenniök és éppen őkö­zülük szinte senki sem vett részt. Re­méljük, hogy ezt be is látják és az el­következő előadássorozaton mlndanny.an résztvesznek városunk sportmunkájának megjavítása érdekében. A legerélyesebb eszközökkel fogja a VTSB megszüntetni a sportszerűtlen megnyilvánulásokat. A Domján-ügyben természetesen felelősség terheli az Epftők Sportegyesületének vezetőségét Is. A Jö­vőben nagyobb szigorral fog eljárni az Illetékes fegyelmi bizottság az ilyen sportszerűtlenül viselkedő ifjak ellen. A VTSB mellett működő Aglt. Prop. Bizottság sajtó­részlege LABDARÚGÁS A Szegedi Haladás NB. l-es csaoata ma délután a Haladás-pályán 11.30 óra­kor a lartalékbajnokságban szereplő csa­patával Játszik edzömérközést. VL. pálya Újszeged: 14.30 óra Ruhagyár -Sz. Kinizsi városi I. oszt. bajnak! (Vadász). Szabadság-tér: 14.30 óra Szikra—MAV Felépítmény városi tartalék (Széli) A Városi Bajnokság állása az október 24-1 forduló előtt Fűtőház csapata alapján a leg­bajnokság meg­A bajnokság élén a áll. A vesztett pontok nagyobb esélye van a nyerésére. 1. Fűtőház 2. Kiste'ek 3. Traktor 4. Építők 5. Kinizsi 6. Sz. Kender 7. Vasas 8. Lokomotív II. 9. Ruhagyár 10. Sz. Petőfi II. 11. V. Meteor 12. Haladás II. 13 Szpártákusz 14. Bőrös 15. Lendület Fűtőház—Traktor városi I bajnoki 2:1. A Budapesti Előre ellen készülő Szege­di Petőfi az Újszegedi VL ellen Játszott edzőmérkőzést és azt 7:1 arányban le­győzte. • Sebők I. Szegedi Petőfi JátSkos. akit a Sortex elleni mérkőzésen kiállítottak, kéthetes eltiltást kapott cs fgy csapata mérkőzésein nem szerepelhet. DELMAGVARORSZAG a Magyar Dolgozók Pártja csongrádmegyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság sietős kiadó: az MDP Csongrád­megvel Bizottsága Szerkesztőség: Szeged. Lenln-u. II Telefon: 35-35 és 10-80. Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál-tér l Telefon: 31-16. és ifi—00. 2! 58:17 35 23 66:35 31 21 65139 30 23 60-41 28 24 42:43 28 22 60:31 27 24 34:39 24 20 48:33 25 22 37:31 23 22 68:30 51 23 28:41 19 20 33:40 17 23 29-48 17 23 25:97 7 21 11:87 2 osztályú Négy esélyes versenye a megye! Ifjúsági labdarugó bajnoki elmért A hajrá küzdelmek folynak az Ifjúsági labdarugó bajnokságért is csakúgy, mint a felnőtteknél. azzal a különbséggel, hogy a felnőtteknél két cél van: a baj­nokság megnyerése és a felsőbb osztály­ba való Jutás, illetve a kiesés elkerülése, az Ifjúságiakai csupán a bajnokság meg­szerzése hajtja nagyobb teljesítményre. A kétcsoportos mezőnyben a bajnoki ctm elnyeréséért igen nagy küzdelem folyik. Pillanatnyilag négy csapat van egymás­sal versenyben, közel egyforma eséllyel. A József Attila csoportban a Szegedi Lokomotívtól a VL. Újszeged szeretné az első helyet megszerezni. A Szántó Kovács J. csoportban pedig az éllovas Mindszenti Traktort szeretné kiütni a nyeregből a Csongrádi Petőfi. A négy csapat közül a célhoz legközelebb a Sze­gedi Lokomotív áll. Tiszta három pont­tal vezet riválisával szemben és nem valószínű, hogy a hátralévő négy mér­kőzésen pontot tudnak elvenni tőle ellen­felei. Sokkal nehezebb dolga van Mind­szentnek. Erősen a nyomában van a Csongrádi Petőfi és lehet, hogy az utolsó fordulón dől el a bajnok! cfm sorsa, amikor egymással kerülnek szemben Csongrádon. A bajnoki táblázat a két csoportban pillanatnyilag így áll: József A. csoport 1. Sz. Lokomotív 14 83: 9 a 2. VL. Újszeged 13 37:28 20 3. Sz. Postás 14 32:26 17 4. Sz. Petőfi 13 34:18 16 5. Haladás 15 22:33 15 6. Sz. Építők 13 18:30 II 7 Dorozsma 15 33:51 10 8. Kinizsi 14 31:43 9 9. Kistelek 14 20:56 8 10. Sz. Dózsa 15 23:35 l Szántó Kovács J. csoport Csongrádmegyei Nyomdalpari Vállalat, Szeged Felelő} vezető; .Vincze Gjdlrgj 9, 1. Mindszent 14 -15:12 23 2. Cs. Petőfi 13 42:18 21 3. Szentesi Kinizsi 14 32:14 19 4. M. Vasas 13 24:20 13 5. H. Dózsa 11 21:12 12 6. Makói MTSK 16 22:22 9 7. H. Petőfi 12 8.27 9 8. Szeneisi Lokomotív 11 11:30 7 H. Építők Jö 12:47 Z «

Next

/
Oldalképek
Tartalom