Délmagyarország, 1954. október (10. évfolyam, 232-258. szám)
1954-10-26 / 253. szám
6 KF.Dft, 1954 OKTÖBER M. Képes hír adó Boldog nyerő Ma, október 26. és 29-e között Tatabányán a Második Békekölcsön ötödik sorsolásán mintegy 210.000 kötvényt sorsolnak ki több mint 66 és fél millió Ft nyereménny el. A szerencsés nyertesek között minden bizonnyal számos Csongrád megyei kötvénytulajdonos is lesz, hiszen az eddig megtartott huszonkét sorsoláson is sokan nyertek a megyéből. Az egyik régebbi sorsoláson például özv. Balogi Lajosné, a szegcdi Paprikafeldolgozó Vállalat dolgozója 10.000 forintot nyert. November 7 előlia 65/8 Segédipari Vállalóinál Á 65/8. Segédipari Vállalat ösz utcai lakatos részlege felől messzire hallatszik a gépek zúgása, a kalapácsütések zaja. A műhelyekben és az udvaron lévő gépek mellett több mint negyven lakatos dolgozik. Mindegyiknek — brigádonként — meg van a maga feladata. Túlnyomórészben az állami gazdaságok és gépállomások részére készítenek ajtó-, ablakvasalásokat, tetőtartó szerkezetek alátétjeit, egyszóval a mezőgazdasági építkezésekhez szükséges vasalkatrészeket. Itt készül a Ruhagyár"® méter magas kéménye is, melyhez a kazánlemezek hengerlését a Kásabrigád végzi. Nehéz munka ez, nagy fizikai erői kell kifejteniök: négy szakmunkásnak kell hajtani kézzel a gépet, hogy a hengereket mozgásban tudják tartani. A brigád két büszkesége Flock János és Lengyel István, az „erős emberek". Ketten képesek 4—5 mázsás hengert is elszállítani egyik helyről a másikra, ök a lemezhengerlő motorjai. A Kása-brigád tagjai szép eredményeket érnek el. Napi átlagteljesítményük 140—150 százalék. November 7-re vállalták, hogy százalékukat 145-ről 150 százalékra emelik, minőségileg kifogástalan munkát végeznek és munkaidőn liil november 7-ig egy fúró, egy hengerlő és egy golyós présgép karbantartását is elvégzik. (Liebmann Béla felvétele ) A Kása-brigád tagjai — Vastag Elemér, Kása Mihály, Flock János és Lengyel István szakmunkások — a ruhagyári kéményhez szükséges kazánlemez préselését végzik. A bő kenyérgabona-termeaért r KEL A BUZA AZ ALKOTMANY .TSZ-BEN ' 'A szegedi Alkotmány tcrmelöszüvetkézetben befejeződött a kenyérgabona vetése. A szövetkezetiok régebben elvetett gabonája már kizöldült és szépen kel. Keresztsorosan is jelentős lerületet vetettek hogy ezáltal is több termést adjon » föld. Nagy Sándor, a tsz elnöke megéllapította: — Tudjuk mi a gyakorlatból, hogy milyen nagyjelentőségű a korai vetés. A korán elvetett gubona a tél beálltáig megbokrosodik s így jobban birjn a telet és aztán előbb szökken szárba, több termést ad. A tsz-ben befejezték a cukorrépa felszedését és folyamatosan végzik H répa szállításút is. A napokban isméi új tngok álltak a tsz-bcr Gyuriczu Jánosné, Holia Pálné, Herczeg Imre és Vologyka Júlianna. TÖBB BUZAT VETNEK 'A KOMSZOMOL TSZ-BEN A gyálaróti Komszomol tsz-ben — írju Gyuris József, a helyi tanáesclnök — több tag a gépállomás segítségével az őszi vetést végzi. A termelőszövetkezet tagjai elhatározták a jó termésért, hogy a búza vetését okióber 30-ig befejezik, Az idén a tsz-beu több búzát vetnek, mint tavaly, — mégpedig 16 holddal többet. Ismeretes, hogy a minisztertanács rendelkezése értelmében jövőre a beadás teljesítéséért bevitt minden mázsa búza után díjmentesen 10 kiló korpát kapnak jószágaiknak a dolgozó parasztok. Jelentős ez és a Komszomol taz-nek 50 mázsa korpát jelent. A Komszomol tsz segíti a maga területén a kenyérellátást. Ezért is növelték a búzával bevetett területet. És azért is meri, látják, hogy érdemes búzát termeszteni. Az árpavetésiik már széipen zöldül. Értesítjük a titkár elvtársakat, hogy az 1954/55. évi pártoktatás 1954 november 3-án, szerdáit indul városunk összes alapszervezeteiben. SPORT Magyarország—Csehszlovákia 4:í (1:0) Értesítjük a politikai iskola I. és II. évfolyam propagandistáit, liogy 1954. október 28-án, csütörtökön délután 16 órakor a Pártoktatók Házában tartjuk meg ez év első propagandista szemináriumát. Értesítjük az SZKP történet I. évfolyam propagandistáit, hogy 1954 október 30-án, szombaton délután 2 órakor a Pártoktatók Házaban tartjuk meg ez év első propagandista konferenciáját. Értesítjük az SZKP történet II. évfolyam propagandistáit, hogy 1954 október 30-án, szombaton délután 2 órakor a Kálvin-téri székházban tartjuk meg ez év első propagandista konferenciáját. Agit.-prop. osztály Értesítjük az elvtársakat, hogy párttagsági könyv borító bőrtok érkezett, ára 7 Ft. Átvehető a Szeged Városi Párt-végrehajtóbizottság portáján. Értesítjük a titkár elvtársakat, hogy a módosított Szervezeti Szabályzat megérkezett. Kérjük, hogy a gazdasági felelősökön keresztül biztosítsák, hogy minden párttag megkaphassa és tagsági könyvébe belehesse. A módosított Szervezeti Szabályzat a Városi Pári-végrehajtóbizoltság gazdasági osztályán átvehető, ára 50 fillér. Gazdasági osztály NAPIREND 1954 OKTÖBER 26 KEDD flz írószövetség szegedi csoportja megvitatja a Tiszatáj új számát A Tiszatáj októberi számának megvitatását napirendre tűzte az írószövetség szegedi csoportja. A folyóiratnak ez a száma Szeged felszabadulásának 10. évfordulója alkalmából több megemlékező írást közöl. Igy többek között Lődi Ferenc „Hazám" című szonett-ciklusát, László Ibolya, Rózsa Imre, s mások verseit. Nagy Dezső igen figyelemreméltó novelláját, Varga János rendfcivül érdekes riportját érdekes írást közöl a íolj/óirat, Szeged vidékéről, Dér Endre, Nagyfalusi Tibor és Vincze András írásait is közli a folyóirat. A haladó hagyományok rovat Madácsy László rendezésében ismeretlen Móra leveleket közöl, amelyek nélkülözhetetlenek a nagy író életének tanulmányozói számára, de mindenkinek érdekes olvasmányul szolgálnak. Ezenkívül még számos különféle IDÖJARASJELENTÉS Várható Időjárás kedd estig: Nyugat felöl növekvő felhőzet, főleg éjjel és a holnapi nap folyamán sokfelé eső, néhány helyen zivatar. Elénk, időnkint erős déli-délnyugati, később nyugati szél. A nappali hőmérséklet a maihoz kénest csökken. Várható legmagasabb njppali hőmérséklet kedden 15—18 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet kedden 10 fok felett lesz. MOZI Szabadság: Háromnegyed 6 és 9 Fel a fejjel! — Magyar film (november 3-ig). Vörös Csillag: Negyed 7 és (él 9: Fel a fejj el 1 — Magyar film (október 27-ig). Fáklya Béke és barátság. — A bukaresti Világifjúsigi Találkozó filmie (október 27-ig). Kezdés: háromnegyei ű es 8 órakor. SZÍNHÁZ Este 7; János vitéz. — Petőfi bérlet. SZABADEGYETEM Déli,tán fél 7 órakor a Központi Egye lem aulájában (Dugonics tér 13.) Megyer János főiskolai tanár „A fehérje az c-leí hordozója" címmel tart előadást. 45 ér. dfklődő részére tudnak 2 forintos belépődíjjal helyet biztosítani, MUZEUM Fehérló élővilága (Kultúrpalota, Roosc welt-ter): Múzeumi Képtár (Horváth Mi hály utcai flvegcsarnok) hétfő kivéle'eve ró r.dennap délelőtt 10 órától délután óráig. KÖNYVTARAK Egyelem!: Olvasóterem 10-151 21 óráig, héttőn 14-től 21-ig; vasárnap 9-től 13 éráig. Szakkönyvek kölcsönzése 12 órától ?J óráig, hétfőn 14-től 20-ig; vasárnap 9 t'Jl 13 óráig. A Városi (Somogyi) Könyvtár Hiúsági kölcsönzője (Takaréktár u. 8. sz.) Kölcsön zési idő kizárólag 14 éven aluliak részér hétkönaponként 12-151 4-ig. Somogyi: Olvasóterem 10-161 19 óráig Kü'csönzés 13-tól 18 óráig. Járási: Sztálin krt. 54. Kölcsönzés «zerdn kivételével minden hétköznap délután 3 órától esle 7-ig, szombaton délután 2-töl 7 óráig. Gorkij-könyvtár könyvköVsönzésI Ideje: Hétfő, kedd. szerda, péntek: délelölt 812-ig délután 13-15.30-ig; csütörtök, szombat: délelőtt 10-H-ig, délután 1519-ig; vasárnap délelőtt 9—12-ig. A MICSURIN AGRÁRTUDOMÁNY f EGYESÜLET szegedi csoporlja un délután fél 6 órakor az MTF.SZ közw.ntl helyiségében (Horváth Mihály utca 3. szám földszint) előadást rendez. Az előadás címe: Szervestrágya gazdálkodás. Előadó dr. I.áng Ciéz.-i egyetemi docens, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa. FELHÍVÁS Felhívom Szeged város közönségét, hogy a választási elnökségek és választókerületi bizottságok elnökeinek, elnökhelyetteseinek és titkárainak nevét, lakcímét és az egyes választási szervek hivatali helyiségének helyét tartalmazó kimutatást közszemlére kitettem. Megtekinthető f. hó 25-től 31 Jg, liétköznaponkint 10 és 18 óra közölt, vasárnap pedig 5 és 13 óra között a Tanácsháza I. em. 119. sz. szobában. VB.-elnök FELHÍVÁS FelhObni Szeged város közönségét. hegy a tanácsválasztások-a elkészült végleges választói névjegyzék 1951. évi okióber hó 24. és 31. napjai közötti közszemlére tételét elrendeltem. Megtekinthető a fenti időben mindennap lictköznaponkint 10 és 18 óra között. vasárnap pedig 9 és 13 óra közölt -1 Tanácsháza I. emelet, 119. sz, szobájában. VB.:elnök Góllövök: Kocsis 3, Sándor és Pazdera. 93.000 néző előtt, a Népstadionban játszották le a 29. Magyarország—Csehszlovákia nemzetek közötti labdarugó mérkőzést. A fölényben Játszó magyar csapat a játék egyes időszakaiban bizonyította be nagy klasszisát. A magyar csapat összeállítása: Groslcs — Buzánszky, Lantos, Lóránt — Bozsik, Szojka — Sándor, Kocsis, Hldegkiiti, Puskás, fenyvesi. A mérkőzést a magyar csapat lendü letes támadása vezette be és az első percekben Kocsis futtából hatalmas bombát zúdít a kapu mellé. A harmadik percben a csehsz'ovákok szögletrugást harcolnak ki, amelyből majdnem gól lesz. Jakobci hatalmas bombij.lt Groslcs a kapu fölé lolla. Utána még néhány formás támadást vezettek a csehszlovákok, azután a magyar csapat ismét fölénybe került. Feltűnik Sándor nagy játékkedve. Két emberen is átcselezte magát, beadását Kocsis 10 lépésről kapu fölé lőtte. A 11. percben a magyar csapat támadása góllá érik. Bozsik a 16-oson Kocs'snak adja a labdái, aki maga elé leszi fejjel, azután 12 méterről a kapuba bombáz (1:0). A gól ulán szórványos csehszlovák támadások következnek. amit a magyar véde'.em Lóránttal az élén könnyedén hárít. Feltűnik, liogy Puskásnak nem megy úgy a játék, mint ahogyan azt a magyar közönség már megszokta. A magyar csapat nagy rjjezőnyfölénybe került, teljesen beszorította a csehszlovákokat és néhányszor mértani pontosságú átadásokkal, ügyes összjátékhal ragadtatta tapsra a közönséget. Ezeknek a támadásoknak az elindítója a ragyogóan játszó Bozsik volt. A nagy nyomás alatt a csehszlovák védők nagy Ic'kcscdcssel, sokszor túlkeményen választották el a magyar támadókat a labdától. A 40. percben Hidegkúti jó helyzetben a kapufát találta el. A második félidőben Lantos helyett Kárpáti játszik. A játék megkezdése után a magyar csapat veszi kezébe a Játék irányítását. A csehszlovák csapat mégjobban védekezik, mint az első félidőben. Időnkint csak egy-két csatár van elől. Az 63. percben Puskás labdájával Fenyvesi villámgyorsan elfúlt a balszé'cn. középre ad Kocsisnak Kocsis okosan Sándor elé pendíti a labdát, aki az ötös sarkáról a balsarokba bombáz (2:0). A gól után a magyar csapat legjobb formájára emlék zetetően Játszik, lábról-lábYa száll a labda, a helycserék cs «yukraJStJ szások zavarba hozzák a csehszlovák védelmet. Ebben a lenyűgöző' időszakban méltán érdemelte ki a magyar csapat a közönség fergeteges biztatását. A 00. perben Fenyvesi remekül fut et a halszélen, nagyszerűen fvel középre. A védők közül Kocsis emelkedik ki és' homlokáról a léc alá vágódik a labda (Ötű). Ragyogó támadás befejezése volt ez*- a ragyogó Kocsis-gól. Továbbra ls színvonalas, élénk a Játék.' A csehszlovák támadásokat Lóránf fölényesen szereli. A 74. percben 4-5 magyar Játékos lábán villámgyorsan vándorol a labda, végül Hidegkuli Kocsis elé tálai és Kocsis nem hibáz (4:0). A gól ulán mindkét csapatban cseréket határoznak el. a inagyar csapatnál Grosics helyett Palotai. Hidegkúti helyete Czibor jön be. Ezután enyhül a magyar csapat nyomása. Játékosaink kissé fölényeskednek. A 87. percben egy ártatlanrak látszó támadásból születik meg a csehszlovák csapat egyetlen gólja. Moravczlk Pazdera elé adta a labdát, rlü mintegy fű méterről a bal felső sarokba lelt. Palotai nem védhette a nagyszerűen eita'áll lövést. Még néhány magyar támadás futóit a pályán, amikor a játékvezető a mérkőzés végét jelezte. A magyar csapat minden részében fr-bb veit ellenfelénél nagy mezőnyfölénye azonban gólokban nem mutatkozott még teljes mértékben. Belső csatáraink ismét abba a hiába eslck. mint a svájciak ellen, hdgy a belső játékot erőltették ahelyett. hogy a Jó formában lévő szélsőink támadlak volna. A második fé'időben már többet Játszottak a szélekre, ekkor a közönség azt a Játékot láthatta, amellyel az elmúlt években annyi sok sikert ért el a magyar csapat. A magyar csapat és egyben a mezőny legjobb Játékosa Bozsik volt. Szojka bebizonyította, hogy a válogatott csapatban van a helye. Lóránt volt a hátvéd-hármas legjobb tagja. A csatársorban Sándor igen Jól Játszolt. Remek lefutásaival több gólhelyzetet teremtett. Kocsis volt a csehszlovák kapura a legveszélyesebb JPliit három gólja is bizonyít. Hidegkuli és Puskás a szokottnál halványabb teljesítményt nyújtott. Fenyvesi a tőle megszokott Jó Játékát nyujtotta. A csehszlovák csapatból Houska kapus mindent védett ami védhető volt.A hátvédek közül Hledlk volt a jobb. \ fedezetek teljesen a védekezésre rendezkedtek be. A csatárok közül Moravcik volt a legjobb. A többiek lelkesen küzdöttek. MAGYARORSZÁG F—CSEHSZLOVÁKIA B 2:2 (1:1) Bratislavában 32.000 néző elölt Játszották le a Magyarország B—Csehszlovákia B. csapatok tatálkozójáf. A magyar csapat az alábbi összeállításban játszott: Gellér — Kovács II, Biir/sei, Dalnoki — Kovács I., Dékány - Tóth II., Csordás, Palotás, Szusza. Tóth M. A mérkőzés elején a magyar c=apat lépett fel támadólag. de Palotás kétszer is jö helyzetben hibázott. A 16. percben ozusza kapufái lőtt. A magyar csapat továbbra is többet volt támadásban, de eredményt csak a 23. percben ért el Szusza hatalmas bombájából (1:0). A csehsz'ovák csapat 0 43. percben egyenlített. A második félidő elején a csehszlovákok átvették a Játék irányítását és egymásután vezették a veszélyesnél veszélyesebb támadásokat. Mégis eredményt csak az 57. percben tudtak elérni, amikor Laskov 5—6 méteres lesről elindulva a leálló magyar védelem mellett megszerezte a vezetést (2:1). A gól ulán megváltozott a jálék képe. A magyar csapat vefte át a játék irányítását de egyenlíteni csak az utolsó peicekben sikerült Palotás révén (2:2). A mérkőzést a magyar csapat erőteljesebb támadójátékkal megnyerhette volna. Jól játszottak: Gellér, Kovács II.. Bőrzsei. Dalnoki Kovács I., valamint a csatáisorból Palotás. Magyar utánpótlás válogatott—Csehszlovák utánpótlás válogatott (2:0). A magyar utánpótlás válogatott színvonalas mérkőzésen kitűnő játékkal megérdemelten nyerte meg Varga és Bédi góljaival a mérkőzést. 1 Csehszlovákia Ifj.—Magyarország Ifj. válogatott (4:2) A gyengén Játszó magyar csapat meg. érdemelt vereséget szenvedett a korszerűbb Játékot mutató csehszlovák ifjúsági csapattól. Budapesti Előre—Szegedi Petőfi 2:1 (0:1) A találkozó végig éiénklramó Játékot hozott. A Szegedi Petőfi tehetetlen csatársorának, valamint bizonytalan védelmének köszönhette hogy a mérkőzést elveszítette. Az I. félidő 20. percében Polyvás a szegedi csapatnak s/.Srezle tneg a veztést A II. félidő elejéi az Előre többet támadott. Negyedé-a alatt megfordította a mérkőzést. Azután a Petőfi veszé'yesen szorongatott, de csatársora nem boldogult az Előre védelmével. Ceglédi Lokomotív—Szegedi Lokomotív 5:6 (2:0) Nagyiramú mérkőzésen a minden részében jobb Ceglédi Lokomotív még ilyen arányban Is mcgérdenielleii győzte le 4 Szegedi Lokomotív csapalát. Az NB II. déli csoportjának eredményei Orosházi Kinizsi—Vasas Dinamó 2T 1 Budapesti Szikra—Vörös Lobogó Sortex 5.0, Gyulát Építők-KöDányai Lokomotív 1:1. Szo'noki Lokomotív—Kecskeméti Kinizsi 5:0, Légierő-Kecskeméti Honvéd 3:2. Békéscsabai Épilűk—Vasas Generátor A Totó Í2 találatos szelvénye 1. x x, 2, I, I, 2, 2. I. x, I, 2. 6 VOLTOS autóakkumulátort veszek. Szél u. 57. VASAGY sodronnyal eladó. Mikszáth K. u. 12, emeleten. 500 NÉGYSZÖGÖL kert feliből kiadó vízvezeték bent. Újszeged, Csanádi 11. 24. KÁLYHA, samoltos. zománcozott, egy vaskályha, motorcsónaktest, férfi télikabát eladó. Kelemen u. 7. I. 6. ELADÓ 2+1 rádió. Temesvári krt. 42. ELADÓ 2 drb íróasztal, kisméretű, egy ágybetét, asztal, nyúlketrec, +10 literes víztartály. Korányi. Tavasz u, 3. KOMBINÁLT szekrény, masszív különleges. szép, fizetés kedvező. Juhász Gyula u. 5/b. SZOBA, konyhát öreg házaspár keres. Költségmegtéritéssel. Pusztaszeri it. 26. EGY 300 literes hordó eladó. Szappanos u. 5. szám. ELADOK: egy tolókanalas 16 soros velőgép. egy 1000 kg-os mérleg és egy gépi meghajtásos nagyteljesítményű kukoricamorzsoló. Megtekinthető Csongfádi ígl. végén. Ecsedi tanyában. RETINA II. a. távmérősgép 2-es fényerővel 2700 Ft-ért eladó. Katona u. 6. II em. 6. REKAMIÉ, tömör, széphuzalú. kétszemélyes. alkalmi árban eladó. Megtekinthető 3—6-ig Hajnóc2i u. 4. MAGANHAZ, lakásátadással eladó. Teréz u. 9. Érdeklődni reggel. SZAKKÉPZEIT lóhajtókat. rakodókat és kovácsokat felvesz a Szegcdi Belsped. Jflentkezés: Bajcsy-Zs u 22 ELVESZETT egv aktatáska szombaton, f. hó 23-án délelőtt. Baicsy-Zs. utcán. Kérjük a becsületes megtalálót. Iiogv leg. alább a táskában lévő bélyegzői, elszámolási csekktömböt adja le megtelelő jutalom ellenében. Szeged, Tolbucliln sgt. 67. szám, vasöntöde. ELADÓ ponyva. 280x360 cm. és lokka. Clm Dobó 11. 5. Csiszár. A SZEGEDKORNYEKI Sütőipari Vállalat helyi és vidéki üzemeibe sütőipari szakmunkásokat, sütőipari átképzőtökéi, karbantartó kőművest és segédmunkásokat keres. AZ ÚJSZEGEDI Kender-Lenszövő Vállalat segédmunkásokat felvesz. Jelentkezni lehet mindennap 7—10 óráig. 2 drb TŰZHELYET megvételre keres a Szegedi Serléstenyésztő, Újszeged, Töltés u, 44. PONVVAT VÁSÁROLJON BOCSKAI U. 7. SZ. Kárpitos Szövetkezet Ponyvarészlegénél. A RADIO MŰSORA: OKTÓBER 27. SZERDA Kossuth-rádió 4.30 Hirek. 4.40 Reggeli zene. fi Falurádió, 6.4Ü Lapszemle. 7 Hirek, 7.10 Hanglemezek. 8.30 Operarészletek. 0.20 Civermekrádió. 9.40 Daltanulás. 10 Hfrek. 10.10 Előadás, 10.30 Óvodások műsora. 11 Hangverseny. 11.30 Filmzene, 12 Hirek, lapszem'e 12.15 Tánczene. 13 Elbeszélés. 13.34 Népi zenekar, i* Hírek. 11.25 Úttörő híradó, 14.50 Szórakoztató zene. 15.20 Ifjúsági rádiójáték 13 Gvermekzene, 16.40 Váiasz levelekre. 17 Hfrek. 17 óra 10 Külpolitikai előedls 17.25 Sztv küldi. 18 Előadás, 18.30 Ajándékműsor, 19 Felolvas is. I3.I5 Bolgár Zen Hét 20 Esti 'Tlrsi' 20.20 AHndékmiísor. 71 óra 20 TAnc-nr 22 Hírek 22 !0 Tiz perc külpolitika 22 20 Szimfónikus zenei.ir 23.16 Dalok. 232)0 Eji zene, 24 Hírek. 0.10 Csárdások Petőfi-rádió . 6.30 Kisiskolások műsora, 6.40 Torna, 6.50 Cstadáok, 7 Hanglemezek, 11 Vonószenekar. U.40 Müvészlsmezek, 15. )5 Operettrészletek. 16.15 Elbeszélés II- 10 Szovjet népeit dalaiból 17 25 Ifjúsági műsor, 17.45 Hangverseny. 1,8 50 riöadás. 18.50 Opere»risz1etck, 19.39 Moszkvai rádió összeállítása, 30 Kárusok. 20 20 Sporthíradó. 20.1) Operarészletek. 21.20 E'őadás, 21.30 Verbunkosok, 22.30 Szórakoztató zene. OPLMAGYARORSZAO * Magyar Dolgozók Pártja csongrádmegyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: az MDP Csongrádmegyei Bizottsága Szerkesztőség. Szeged. Lenfn-u. II. Telefon: 35—35 és 40-80. Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál-tér l Telefon: 31-16. és 35-00. Csongrádmegyei Nyomdaipari Vállalat, Szeged FelelOa lízejoi yinc« Cyörgy ^