Délmagyarország, 1954. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)

1954-09-02 / 207. szám

CSÜTÖRTÖK 1954 SZEPTEMBER 2, DfLMlGYARORSZUG Előre ifjúság A DISZ-fag felvétel tapasztalatai a szegedi járásban AZ ELMÚLT HÓNAPOK ALATT nagyon kevés fiatal kérte felvételét a szegedi járás DlSZ-szervezeteibe. Júniusban 56-an, júliusban pedig csak 25-en léptek be az ifjúsági szövetségbe és számos DISZszervezet félév óta egyetlen taggal sem szaporodott. A szegedi járási DISZ-bizottság is észrevette ezt a hibát és az elmúlt hetekben határozatot hozott a tagfelvétel megjavítására. A határozat értelmében megalakult egy öttagú brigád a járási DISZbizottság, az MTSB, a Szabadságharcos Szövetség és a népművelési osztály tagjaiból. A brigád feladata az volt, hogy megvizsgálja Deszk községben a DISZ-szervezet életét, munkáját és megállapítsa a hiányosságok okait. Azért esett a választás Deszk községre, mert az ottani 250 fiatal közül a DISZ-be csak 70-en léptek be. A szervezeti élet is hiányos, nem tartják meg rendszeresen a vezetőségi üléseket, taggyűléseket és évek óta baj van a DISZ-oktatással is. A BRIGÁD TAGJAINAK EDDIGI TAPASZTALATAI azt bizonyítják, hogy Deszk községben elsősorban azért nincs megfelelő szervezeti élet, mert a fiatalok e^yrésze a DISZ-be jár, másik részük sportol és nem él szervezeti életet, harmadik részük pedig csak a Szabadságharcos Szövetség munkájában vesz részt. Ebből az következik, hogy a DISZ-szervezet nem tudja összefogni a falu valamennyi fiatalját, hiszen aki a Szabadságharcos Szövetségbe jár, az megtalálja a szórakozási lehetőségét ott és nem jár a DISZ-be. Ez a tapasztalat arra készteti a járási DIíjZbizottságot, hogy a következőkben minden községben a DISZ-szervezeten belül alakítsák meg a lövészkört cs szervezzék meg a különböző sportszakosztályokat. A fiataloknak ugyanis mindegy, hogy éppen a községi sportvezetők irányítása mellett, vagy pedig a DISZ-szervezet vezetőinek az irányítása mellett sportolnak. Ha tehát a DISZ gondoskodik a fiatalok sportolási lehetőségéről, akkor nyilvánvaló, hogy megszűnik ez a tarthatatlan állapot Deszken is és egybe tudja fogni a DISZ-szervezet a falu fiataljait. A brigád másik megállapítása az, hegy sok fiatal azért marad távol a DISZ-től, mert nincs minden estére a DISZ-ben programm, nem találnak foglalkozást maguknak a fiatalok. Többen bejárnak a DlSZ-szervezetbe, de csak azért, hogy szétnézzenek, esetleg találkozzanak, de ctt már nem kapnak kisebb-nagyebb megbízatást, nem foglalkoztatják őket. Ez nyilvánvalóan a DISZ-vezetőség rossz irányításának tudható be. A brigád tágjai megmagyarázták a deszki DISZ-szervezet vezetőinek, hogy minden estére adjanak szórakozást a f'"italoknak, legyenek ismeretterjesztő előadások sakk. asztalitenisz és különböző sportversenyek, játékok, amik hozzákötik a fiatalokat a DISZ-hez. Természetes nem lehet minden községben megjelölni egyformán a hlDlSZ-szervezeíek programmját, szén az helyenként különböző. AZT A TÉNYT, hogy ahol eddig megfelelő foglalkozást találtak maguknak a fiatalok, ott jó is a tagfelvétel, egyre-másra lépnek be a fiatalok a DISZ-be — a brigád tapasztalatai bizonyítják. Zsombó községben például ezév tavaszáig nem volt szervezeti élet. de amikor új vezetőség került a szervezet élére, megváltozott a DISZ-ben Is minden. Polyák István DISZ-titkár és a vezetőség többi tagja gondoskodott arról, hegy a fiatalok megalakíthassák a kultúresoportot. majd megalakult a sportkör is és kirándulásokat szerveztek Szegedre. Ezt látták a községbeli fiatalok és volt olyan ifjúsági nap. hogy tizenkilencen kérték egyszerre felvételüket a DISZ-be. Az ifjúsági napokon ugyanis beszámoltak mindég a DISZ életéről, terveiről, munkájáról és az ifjúsági napra meghívott kívülálló fiatalok belátták, hogy érdemes csatlakozni a DISZ-tagokhoz. Mindez nem mondható el Csengeléről, ahol hónapokon keresztül nem vettek fel egyetlen fiatalt sem a DISZ-be. A vezetőség tagjai nem teremtettek megfelelő szervezeti életet, nincs rendesen taggyűlés, vezetőségi ülés és ifjúsági nap sem. Ugyanez a helyzet Pusztaszeren is, ahol szintén távolmaradnak a fiatalok a DISZ-től. ISMERKEDTEM AZ ÉLETTEL cAbeszéles m A PARTSZERVEZETEK VEZETŐINEK HELYTELEN NÉZETE sokhelven akadályozza a DlSZ-tagfelvételt. A deszki gépállomáson például Tix Márton és a pártvezetőség több tagja is azt vallja, hogy az a 20—22 éves fiatalember, aki megnősült és az a 18 éves leány, alti férjhezment, az már nem való a DISZ-be. A gépállomáson van is sok fiatal, aki szívesen járna a DISZ-be attól függetlenül, hogy megnősült vagy férjhezment, de nem mennek, mert a párlvezetőség tagjai ezt ellenzik. Ugyanakkor például a férjhezment fiatal lányokat az MNDSZ sem vonja be a tömegszervezeti munkába — így távolmaradnak nemcsak a DISZ-től, hanem az MNDSZ-től is. Elmondhatni, hogy nagy szerepük van a községi pártszervezeteknek a DlSZ-tagfelvételben. Az volna a pártszervezetek vezetőségi tagjainak a feladata, hogy résztvegyenek a DISZ taggyűlésein, figyelemmel kísérjék a DISZ munkáját, életét és mindenkor segítséget adjanak az ifjúsági szövetség munkájához. Ezt azonban elhanyagolják a szegedi járásban is legtöbb helyen a pártszervezetek, — így nem csoda, ha hiba van a tagfelvételnél. Természetes, a DISZ-cktatás megjavítása érdekében is nagy feladat vár a pártszervezetekre, amit szintén nem lehet elhallgatni. _ A járási DISZ-bizottságnak pedig az a feladata a DISZ munkájának, a tagfelvétel megjavításának érdekében, hogy a brigád Deszken szerzett tapasztalatait a szegedi járás egész területén elterjessze és hasznosítsa. A napokban meglátogattam egy légi ismerősömet. Amikor odamentem, többen voltak ott vendégek. Ott volt Bognár Miklós elvtárs is. Bognár fiatal mérnök. Egyetemre csak eze:!•: üenrszáznegyvennyolcban került, huszonöt éves korában. A rr.uit évben szerezte meg mérnöki diplomáját. Ö volt ott a legkedélyesebb, meg a legjobban mesélő vendég. Együtt indultunk hazafelé és útközben beszélgettünk erről-arról. A szóbeszéd a múltra terelődött. Azt mondta ez a mérnök ember: — Figyeljen elvtárs, elmondok én magának egy történetet, amelynek én is szereplője voltam. írja meg. Megállt, fekete haját lobogtatta a hűs tiszai szél. Kedves értelmes szemmel kérdően nézett rám: — Na, megírja — nevetett. — Ha érdekli az embereket, megírom, — kezdje el, szívesen hallgatom. Nem unszoltatta magát. Sétálva elindultunk. Magas széles alakja olyan volt, mint egy kisebb góliát. Barna arcának vonásai kicsit komorrá váltak, s belekezdett az emlékezésbe. w chmerd meg. a rendeleteket A minisztertanács Határozata az apaállattarlás megjavításáról Az apaáliattartás megjavítása érdekében a minisztertanács elhatározta, liogy az állam tulajdonában lévő köztenyésztés céljait szolgáló apaállatok (bika. kan, kos kecskebak) gondozása és takarmányozása a községi (városi) tanács vegrehajtóbizottságának a feladata. Ennek érdekében a tanácsnak a tartalékterületekből akkora területet kell biztosítania, amelyen az apaállatok takarmányszükséglete megterem. A tanácsnak be kell kapcsolnia a legeltetési biíottságot is az apaállatok takarfnányellátásának megjavításába is. A legeltetési bizottság jelöljön ki tagjai közül erre a feladatra egy személyt, akit munkájáért tiszteletdíjban kell részesíteni. A mezőgazdasági állandó bizottságot és a termelési bizottságot a tanács vonja be az apaállatellátás munkáinak ellenőrzésébe. A határozat a községi (városi) tanácsoknak nagyobb jogokat biztosít az apaállatok beszerzésénél, a fajtaszükségletet a tanács végrehajtóbizottsága határozza meg. A községi (városi) tanács végrehajtóbizottsága a termelési bizottság meghallgatásával — szükség esetén — az apaállatok takarmányozásának megjavítása, valamint az apaállatgondozó bérének kiegészítésére természetbeni vagy pénzbeni hozzájárulást vethet 1:1 a termelőkre. A határozat segítséget ad az állattenyésztés további fijlesztcséhez. Gyerekkorom nem különbözött a többiekétől. A Petőfi-telepi proletárgyerekek sorsa — különösen az elemi iskola végéig — nagyjában azonos volt. Éhezés,N ruhátlanság, súlyos családi gondok, veszekedések. — amelyeket a nyomor szült. Félénk tisztelet a vasalt nadrágos emberek feié, kuncogó, csipkelődő nevetés a „nagys' asszony"-ok affektáló majomkodásán. A fizikai nyomorúságnál — amit elviselni éppen elég testi és lelki teher — sokkal, de sokkal kínosabb volt a szellemi rabság, az a kilátástalan sötétség, ami .körülvette ezt a telepet. A szolgaság fekete gyásza ült a fejekben és a lelkekben, a családi házak kis szobáiban. a telepi iskolákban, a játszótereken, a leventepályákon, a ,,Kalot"-ban, „Credó"-ban, s mindenütt amerre csak fordult az ember. A Petőfi-telepi iskola hat elemije (nem a tanítók hibájából) csak annyit adott, hogy megtanuljunk írni, olvasni. De ezt a hat elemit is a gyerekek fele végezte el. A másik fele a negyedik, ötödiknél elmaradt. Napszámba, gyárba, kifutónak mentek az ötödik után éppen úgy, mint a hatodikból. Egynéhányan „inas'-nak, s fehérholló számba ment az, aki középiskolá- j ba. polgáriba, gimnáziumba került. I Egyszer anyám útján — aki értelmiségi családokhoz járt mosni, meg takarítani — megismertem néhány egyetemistát, meg főiskolást. Én lehettem tizenkilenc éves, ők két-három évvel idősebbek voltak. Egyszer elbeszélgettek velem. Nem tudom miért, de beszélgettek. És ezen a beszélgetésen ért életem falú ' gfájdalmasabb megalázása. Addig nem volt nagyobb baj — a kopott ruha miatt érzett szégyenen kívül — amíg arról érdeklődtek, mit dolgozom, s mivel foglalkozom a munkán kivül. Elmondtam, hogy gyárban gépen dolgozom. A munkaidőn túl meg felnőtt fejjel a játszótéren hancúrozom, meg a „Pesti Hírlap" kisregényeit olvasom: a „Párduckölyök", „Big-Bili", ..Vörös Pierre", meg ilyesmiket, összenéztek — éreztem, hogy lenéznek. Szabadulni akartam nan, de az egyik megszólalt: — Olvasott Móricz regényt? — Nem — feleltem. — Hát Jókait, Mikszáthot, rát? — Nem — mondtam ismét. — Hallott valamit Balzacról. Viktor Hugóról? Megijedtem és füllentettem, hogy — igen, de nem foglalkozom velük különösebben. Altalános derültség támadt, nem tudtam mit nevetnek, de éreztem, hegy nem jót mondtam. Ki lehetett ez a Balzac, hogy én nem hallottam róla? Mert ha azt kérdezték volna, ki volt Kolumbusz, arra megfelelek. De Viktor Hugó, hát azt én nem tudtam megmondani. Megkérdezték tőlem, mikor voltam színházban. Mondtam, hogy még sohasem. Újra összenéztek. — Tovább nem fagattak, beszélgettek. Ilyen dolgokról: logika, analízis, geometria. Azt hittem, hovv idegen nvelvet használnak. Ráadásul ilyeneket mondtak: következésképpen, nem lényeges vonás, általánosan elfogadott tény, stb. Nem értettem ezt sem. Az én szókincsemben a nyelvi mező olvan kicsi volt, hogy nem értettem saját anyanyelvemet. Nem is csoda. Azután talán két hónap telt el, amikor elmondtam az esetet úgy, ahogyan volt apám ismerősének — apám előtt szégyenlettem magam —, Tombácz Imre bácsinak, tiki figyelmesen végighallgatott. — Látod fiam, — mondta — a jobb módú fiú tanultabb, mert az apjának van erre pénze. A te apádnak még kenyérre valója sincs. Pedig nektek is kellene tanulni a futball mellett, meg az utcai csinyek, meg a kocsma mellett. — Tudom én, de hát mit, hogyan — kérdeztem. Itt kaptam meg az első eligazítást. Az első könyveket. Ismerkedtem a tudományokkal, az irodalommal, meg a Petőfi-telepen kívül eső élettel. A felszabadulás után mérnök lettem. Hogyan és mint, nem akarom részletezni. Ez év tavaszán elmentem a régi iskolába, ahová én jártam elemibe. Engedélyt kaptam, hogy beüljek az általános iskola hetedik osztályába. A hetedikesek tantermébe jártam utoljára iskolába. Bementem, leültem a régi helyemre. Talán húsz-huszonöt gyerek ült a padokban. Egészséges kinézésű, gondozott, jól öltözött gyerekek. Egyik másik ismert is. Nevettek rám, én meg visszanevettem. Gondolták — mit keres itt ez a nagy kajla Miklós, hát ez majd húczesztendeje, hogy kijárta az iskolát. Ahogyan véginéztem az osztályon, önkénytelenül az én elemista korom hatodik osztályára, a rongyos, sápadt társaságra gondoltán! Bűzös terem, szegényes rongyok. Ma minden friss, eleven tiszta ebben a teremben. ^ Fizika óra. A fizika-szakos tanár fénytant, a fényforrást tárgyalta. Keresgéltem az emlékeim között. Nem emlékeztem a fizikára. Ilyesmit nem tanultunk. Több órát végig hallgattam, s meglepett, milyen szakszerűen, milyen okosan beszéltek a tanulók. Majd kiugrott a szívem az örömtő! Ilyen nagyszerűek a mi gyerekeink, a mi rendszerünk iskolákat csinált az iskolákból! Tudományt a tudományból, s a nép közkincsévé tette! — A hetedikben a magyar és szovjet klasszikusok olvasása kötelező — felelt az osztályfőnök. — Ki olvasott szovjet regényt, az nyújtsa fel a kezét — tettem fel a második kérdést. Húsz-huszönöt kar lendült a levegőbe. — Tudjátok-e lü volt Balzac és Viktor Hugó? — Francia irók voltak — hangzott a válasz. — Álljon fel az, aki volt már színházban — kérdeztem utoljára. Tizenkilencen álltak fe! — Köszönöm, jól vizsgáztatok. W a onMóMár éppen készülődtem, hogy odébb állok, azzal a boldog érzéssel, hogy — végre nagyműveltségű, széles látókörű nemzedéket nevelünk. — Ahogyan igyekeztem kijutni a beszélgető gyerekek gyűrűjéből, kinyílott a tanterem ajtó s belépett néhány fiú kíséretében az osztályfőnök. — Osztályfőnöki óra — hallatszott a sustorgás. Visszaültem én is. Ilyen órát úgy sem hallottam. Felnéztem a dobogóra, s azt hittem, a szemem káprázik. De, ahogyan jobban megnéztem az osztályfőnököt, mégis felismertem az én egyik „analizis" egyetemistámat. Kicsit idősebb, kopaszabb a feje, mint akkor. Ö nem ismert rám. A kormányprogramimról volt szó az osztályfőnöki órán, arról beszélgettek. Megint elképedtem: mennyit tudnak a mi gyerekeink az ország dolgairól! Felálltam. — Kérem, ha megengedi kérdeznék a gyerekektől — fordultam az osztályfőnökhöz. — Tessék, tessék kérem — és én feltettem az első kérdést. — K' olvasott közületek Móricz, Jókai, Mikszáth regényeket, az álljon fe! Az egész osztály felállt. Csengettek. Befejeződött aa osztályfőnöki óra. A tanár összerakta a könyveit, iratait és indult kifelé a tanteremből. Utána léptem. — Engedje meg, hogy néhány percre igénybe vegyem az idejét. — Tessék, nagyon szívesen állok rendelkezésére — és közben, a tanterem ajtó felüli sarkába kalauzolt. — Bognár Miklós, mérnök. — Tessék, miről van szó — kérdezte. — Mondja tanár elvtárs, milyen különbséget lát a régi rendszer középiskolájának alsó tagozata és a mi általános iskolánk felső tagozata között. — Kérem, erre nem lehet kapásból felelni. — Néhány pillanatig gondolkodott. — Az élet megismerése tekintetében, a napi gyakorlati élet és a társadalomtudomány területén összehasonlíthatatlan a régi iskolákkal. Azokban ez teljesen hiányzott, vagy csak olyan mértékben és. irányban volt meg, amennyire a nacionalista, iredenta politikának szüksége volt rá. — Még egy kérdést. Mi a véleménye a r'gi elemi Iskolákról. — A lehető legrosszabb — feleli gondolkodás nélkül. — Az elemi iskola rendszere ós színvonala a hortyzmus kultúrpolitikájának csődjét jelentette. — Igazamat saját életemből vett példán bizonyítom — folytatta. — Ezelőt). tizenkét-tizenliárom éve, utolsó éves egyetemista koromban beszélgettem egy fiatalemberre! aki gyári munkás volt és elvégezte a hat elemit. Ez az ember nem olvasott magyar klasszikusoktól regényt, nem volt színházban, nem ismerte a világhírű írók neveit. Hasonlóan kérdezgettem az öá előbbi kerdéseihez. Meghűlt bennem a vér. "Aztán meg vörös lettem, mint a főtt rák. Arcom színének megváltozását észrevehette. de nem szólott semmit. Újra megszólalt a csengő, jelezte a szünet végét. Menni akart a tanár. — Csak egy rövid kérdést még — szabadkoztam. — Ezek szerint minden rendben van a mi iskoláinkban. — Szó sines róla, még sok a hiba, A tematikában, tankönyvekben, pedagógiai módszereinkben, meg saját ismereteink gyengeségében is. — Köszönöm a felvilágosítást, további jó munkát kívánok. — Legyen szerencsénk többször is — válaszolt és melegen kezet ráztunk. Néztem, néztem igt az embert, amíg el tünt a nyolcadikos tanterem ajtaja mögött. — Nem ő csúfo't meg engem, hanem a múlt. 6.| Későre járt az idő. Eibúcsúztrm Bognár Mikiói'.ól, ettől a fiatul, jó megfigyelőképcssúgü szegedi mérnöktől. Megígértem neki. hogy alkalomadtán megírom az elmondottakat. Siklós János Haiévi börtön és háromszor forint pénzbüntetés a társadalmi tulajdon súlyos megsértéséért A miskolci megyei bíróság a DIMÁVAG kultúrtermében tárgyalta a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás bűntettével vádolt Szabó István gyári géplakatos ügyét. Szabó István 1951 őszétől 1934 május 14-cn történt letartóztatásáig a gépgyárból a többi között többszáz különböző méretű golyóscsapágyat, reszelő! e t. fűrészlapokat, elektródákat, túrókat, csapágyfémet vitt k! összesen 35 ezer forint értékben. A miskolci megyei bíróság Szabó Istvánt hatévi börtönre, háromezer forint pénzbüntetésre ítélte és kötelezte az okozott kár megtérítésére.