Délmagyarország, 1954. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)

1954-09-16 / 219. szám

CSÜTÖRTÖK, 1954 SZEPT. 16. 5 DÉLMUGYÜR0RSZ1G iíéfrzk a íxitytdi límzcirvg-tyábfíál Kora reggel kezdődik az elet a Szegedi Konzervgyárban. Hatalmas teherautók, áruval megrakott kocsik gördülnek be a kapun, hozzák a friss árut. Naponta 10—11 vagon paradicsom, 3—100 mázsa paprika, 4—5 vagon szilva és nagymennyiségű őszibarack és alma kerül átvételre. Hasonló nagy a kiszállítás is. Kész konzerveket, félig kész árut szállítanak a külső raktárakba, amelyekből a télen ízletes gyümölcsízt készítenek. Hodobán Lászlóné és Gönczi Erzsébet társukkal mérik a feldolgozásra kerülő almát, hogy aztán megmosva, tisztán kerüljön feldolgozásra a munkateremben. A szegező brigád tagjai: Doba György és Kiss János Kocsis György vezetésével fáradhatatlanul készítik s szállításra kerülő konzervek részére a ládákat. Az elmúlt hónapban érték el a sztahanovista szintet. Teljesítményük közeljár a 200 százalékhoz. (Liebmann Béla felvételei) Szeles Anna, az üzem fiatal adatgyűjtője, komolyan veszi munkáját. Naponta kiírja a versenytáb iára a legjobb teljesítményt elérő dolgozók neveit. Megalakult a József Attila Emlékbizottság edz emlíkbiz&ttiág. duzelniike : REVAl JÓZSEF A Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat rsongrádmegyei titkársága összehívta a párt-, az állami és a társadalmi szervek képviselőit, hogy megalakítsa a József Attila Emlékbizottságot, amelynek feladata a költő születésének félévszázados évfordulója alkalmával tartandó ünnepségek megrendezése és az irodalmi kiadványok sajtó alá rendezése. Az értekezletet megnyitó Baróti Dezső egyetemi tanár, a TTIT alelnöke, miután röviden ismertette az összejövetel célját, bejelentette, hogy az Emlékbizottság díszelnökévé a TTIT megyei elnöksége Révai József elvtársat kérte fel. A jelenlévők nagy örömére jelentette be: Révai elvtárs a díszelnöki tisztséget elfogadta. Révai József elvtárs levele így hangzik: Tisztelt Elvtársak! Megkaptam augusztus 28-i levelüket, amelyben felkérnek, vállaljam el a József Attila Emlékbizottság díszelnöki tisztségét. Felkérésüket hálásan köszönöm, megtiszteltetésnek veszem és elfogadom. Az Emlékbizottság első ülésére azonban, amit IX. 14-én tartanak, sajnos nem tudok eljönni, mert IX. 10-én hosszabb gyógykezeltetésre el kell utaznom Budapestről. Mégegyszer köszönöm a megtiszteltetést. Budapest, 1954. szept. 4. üt. Elvtársi üdvözlettel: Révai József <Jázu{. cAttila költiizetét egész népünk közküieiéué kell tennünk elvtárs levelének felolvaEnkét a „Propagandista" munkáiéról Ma, szeptember 16-án, csütörtökön délután 5 eraker a Pártoktatók Házában ankétet rendeznek a "Propagandista" című folyóirat munkájának megjavítása érJckébcn. Az ankéton a propagandista elvtársak elmondják, hogy az elmúlt oktatási évben milyen segítséget nyújtott a "Propagandista" című folyóirat oktató munkájukhoz s javaslatokat tesznek, s elmondják, mit várnak a következő oktatási évben a folyóirattól. Révai sása után Péter László, a Társulat irodalmi szakosztályának elnökhelyettese tartotta meg beszámolóját „József Attila emléke Csongrád megyében" círmmel. — Legnagyobb proletárklasszikusunk — hangzott a beszámoló —, nemzeti klasszikusainknak is egyik legnagyobbika, József Attila két évtizede megjövendölte önmagáról, a tőkés társadalom nyomorgó, másolás után loholó költőjéről: „Elete, ha van élte még egy, a proletár utó. koré!" Másik versében: „Rám tekint pártfogón e század: rám gondol, szántván, a paraszt; engem sejdít a munkás teste két merev mozdulat között". Egy harmadikban: „Nagy életem még nő, ha meghalok!"• — A költő jövendölése napjainkban van megvalósulóban: mi vagyunk a „proletár-utókor", amely magáénak vallja érte küzdő, tragikus életű, halálú költőjének életművét; mi vagyunk a század, a szocializmus korszaka, amelyben József Attila mindkét szülő-osztálya a szegényparasztság és a munkásság egyre jobban megismeri és megszereti a múltbeli sorsát döbbenetesen és művészi erővel megörökítő költő harcos és prófétikus sorait, de a legszebb emberi érzéseket, a szerelmet, a barátságot, a családi érzést gyönyörűen megfogalmazó költeményeit is. — Mégsem mondhatjuk, hogy mindent megtettünk, amivel forradalmi költészetünk e nagy óriását, Petőfi és Ady örökségének gazdagítóját, jelentőségéhez képest ismertettük, szerettettük volna meg népünkkel, főként azokkal, akikhez életműve nagyobbrészben szólt, vagy inkább — kora viszonyai között — szólni szeretett volna, a magyar munkásosztály és parasztság legszélesebb rétegeivel. Az a munka, amellyel a magyar irodalomtudomány összehordta oeuvrejének legapróbb mozzanatait, az a szorgos kutatás, amelynek a felszabadulás óta eltelt 10 esztendő könyvtári közlése, s végül mára összes verseinek szép kiállítású, gazdag anyagú, legteljesebb kiadá.sa lett értékes gyümölcse, — ez a tudományos eredmény nem áll arányban azzal az ismeretterjesztő tevékenységgel, amely a József Attila-kutatás tudományos eredményein már országszerte nagy arányokban kibontakozhatott volna. — Jövőre, alig félév múlva, 1955 április 11-én lesz a költő születésének fél évszázados évfordulója. Fölszabadult hazánk szép szokása, hogy költőinek, íróinak, tudósainak jubileumait méltóképpen ünnepli, felhasználva az alkalmat arra, hogy az évforduló egyúttal nagyjaink munkásságának elevenné tételét, örökségének szocialista kultúránk egészébe való szerves beillesztését szolgálja. József Attila közelgő jubileuma is kitünö alkalmat nyújt arra, hogy költészetének legszebb darabjait egész népünk közkincsévé tegyük. Ezekben az országos méretű ünnepségekben különleges, a főváros után az ország minden tájánál nagyobb szerep jut megyénknek, benne is különösen néhány városnak, Makónak, Szegednek, Hódmezővásárhelynek, s egy községnek, Kiszombornak. Nem kis büszkeségünk, hogy a nagy költő innen, vidékünkről, a mi elődeink köréből indult el a világirodalomba vivő útjára, költői pályájára. Helyi ha' ladó hagyomány-e József Attila élete-műve? Leszűkítenénk költészetének roppant nagyságát, ha csak ennek tekiníenők. De József Attila számunkra helyi haladó hagyomány is: életének városainkhoz, élő és elhunyt ismerőseinkhez fűződő kapcsolatai olyan többletet jelentenek nekünk, amely őt, szomorú sorsa tanulságait, költészetének értékeit közelebb hozza hozzánk, s alkalmas arra, hogy megyénk népéhez, ifjúságához is közelebb vigye. — Mit tettek eddig megyénk irodalomkedvelői, irodalmi hagyományainak becsülői József Attila emlékének ápolására. Péter elvtárs történelmi visszapillantást vetett a felszabadulás előtti és közvetlen utáni évekre, majd — a többi között — megállapította: Az 1952-ben létesült makói József Attila Múzeum, amely bálnám csupán az ő emlékének őrzésére volt hivatott, természetesen vállalta a feladatot: névadója emlékének ápolását. Ennek jegyében kezdődött meg a még mindig szép számmal lappangó kéziratok — versek és levelek — összegyűjtése, múzeumi kiállításon való bemutatása és tudományos közzététele, s ugyancsak ezt a célt szolgálta az a három emléktábla is, amelyek a költő makói és kiszombori tartózkodási helyeit jelölik. Ezek mellett már 1952 nyarán mozgalom indult József Attila szobrának elkészítésére s bár ez eleinte kevés megértésre talált még a város vezetőinél is, később a megyei sajtó támogatásával egyre inkább elfogadottá vált. Lassan már a városi tanács vezetői is úgy érezték, mint mi: Makó önmagát becsüli meg, ha „fogadott fiának" emlékét szoborral örökíti meg. Halála 15. évfordulójára — mint először javasoltuk — nem valósult meg a terv, azonban újabb sürgetésünkre — melynek ismét a megyei pártlap adott helyet — kedvező választ kaptunk: olvashattuk a Szabad Nép július 25-i számában, hogy meglesz József Attila makói szobra! Szeged alig tett valamit is a költő emlékének megörökítésére. Tartózkodási helyeiről még hiányoznak az emléktáblák. Még kevesebbet tett Hódmezővásárhely, jól lehet hozzá is fontos kapcsolatok, családi és baráti szálak fűzték a költőt. — Ennyit tettünk eddig — állapította meg beszámolójában Péter László elvtárs, — lássuk most már mit tehetünk ezután a nagy évfordulóra készülve József Attila emlékének ápolására megyénkben. Hét pontban foglalta össze a beszámoló a teendőket: színhelyéül Makót kell tennünk azzal, hogy a készülő József Attila szobrot 1955 április 10-én ünnepélyesen a párt, az állami és irodalmi életünk országos vezetőinek jelenlétében leleplezzük. Nagy örömünkre szolgálna, ha a leleplező ünnepi beszédet megyénk országgyűlési képviselőinek listavezetője, Révai József elvtárs, a Központi Vezetőség és az Elnöki Tanács tagja nemcsak képviselői minőségében, nemcsak azért, mert irodalmunknak általában kitűnő ismerője és elemzője, de legfőképpen azért, mert — mint ismeretes — József Attila életművének éppen olyan alapos, mély, marxista elemzéssel feldolgozott monográfiáját várhatjuk tőle a jövőben, mint amilyen a maga nemében Ady-tanulmánya volt. 2. A szoboravatással egyidejűleg emléktáblával kell még megjelölnünk József Attila makói tartózkodási helyeinek legjelentősebbjét, Espersit János lakóházát (Kazinczy-utca 6.). 3. Ugyanazon a napon Szegeden és Hódmezővásárhelyen is emléktáblát kell elhelyeznünk azokon a helyeken, ahol a költő megfordult. 4. A költő életművének bemutatása, relikviáinak kegyeletes közszemlére bocsájtása céljából Makón és Szegeden múzeumi kiállításokat és a megye községeit végigjáró vándorkiállítást kell rendezni. 5. Megyei méretekben ki kell szélesítenünk a kortársak visszaemlékezéseinek összegyűjtését, aminek természetesen tudományos jelentősége is van. Éppen ezért az Ismeretterjesztő Társulat irodalmi szakosztálya tervbe vette, hogy az öszszes megszerezhető visszaemlékezéseket „József Attila Csongrád megyében" címmel gyűjteményes kötetben közzéteszi. 6. A kortársi visszaemlékezéseken kívül szükségesnek látszik „József Attila élete nyomában" címmel megyei pályázat kiírása a költő tárgyi emlékeinek és a rávonatkozó szóbeli emlékeknek az összegyűjtésére. 7. Utoljára, de nem utolsósorban feladatunk, hogy a jubileumi napokban megyénk minden községében tartsunk színvonalas, értékes műsoros előadást József Attiláról. Nem tervként, csak javaslatként vetett fel a beszámoló két problémát: a szegedi egyetemnek és a makói gimnáziumnak József Attiláról való elnevezését. Érthetetlen, miért viseli éppen a makói gimnázium Szántó Kovács János nevét, hiszen e nagy agrárforradalmár alakja és hagyománya jellegzetesen hódmezővásárhelyi, Ugyanakkor József Attila egykori iskolája nem az ö nevét viseli! Javasolta tehát a makói gimnázium névadó ünnepségének beiktatását az ünnepségek műsorába. — Mindeme feladatok megvalósítására, jelentőségük kiemelésére — állapította meg a beszámoló — szükségesnek látjuk megyénkben József Attila Emlékbizottság létrehozását. „A hagyományok kutatóit, kulturális örökségünk lelkes ápolóit — fejezte be beszámolóját Péter László — sajnos még ma is sokan gyanakvással nézik; gyakran éri őket az a vád, hogy a „múltba fordulnak", „elszakadnak a jelentől". József Attila hagyománya vájjon a múlté? Nem! József Attila költészete zömében és lényegében a máé, a jelené. Az ő életműve nem egyszerűen „haladó hagyomány", hanem máig is élő eleven szellemi erő. József Attila napjaink költője, a mi költőnk". 1. Az országos ünnepség egyik ci költő kultuiza a félen politikai feladata Az értékes beszámoló után Szabolcsi Miklós elvtárs, a Csillag szerkesztőségének munkatársa, József Attila-kutató, a József Attila ünnepségek politikai tartalmának n3gy jelentőségét emelte ki és fölhívta a figyelmet arra, hogy a József Attila ünnepségek megrendezése a jelen egyik fontos politikai kérdése is. — József Attila irodalmunk egyetlen olyan kimagasló egyénisége — mondotta —, aki a Horthykorszak elnyomatása idején a párt politikáját követte; azt a politikát, amelyben a munkás és paraszt érdek egyaránt képviselve volt. Hangja a marxizmus-leninizmus eszmeiségén át a magyar nép teljes egészének vágyait fejezte ki. Születése 50. évfordulójának megünneplése méltóan foglal helyet a Hazafias Népfront megalakulása és a fölszabadulás nagy ünnepségei mellett. Szabolcsi elvtárs ezután a referátumban felvetett egyes kérdésekhez. javaslatokhoz szólt hozzá, kiemelve, hogy az ünnepségekben fontos szerep vár a szegedi írócsoport tagjaira is — továbbá a középiskolákra, mert az ünnepségekkel kapcsolatos közreműködésük a politikai nevelés egyik fontos eszközévé válhat. Számos hozzászólás után Osváth Béla elvtárs szóvátette, hogy a Társulatot az Emlékbizottság megalakulásának előkészületei alatt az a vád érte, mintha ezzel elterelné a figyelmet egyes napi föladatokról, holott — mint a referátum megállapította és Szabolcsi elvtárs felszólalásában erőteljesen hangsúlyozta — a József Attila kultusz nem a meddő múltba tekintés, hanem a jelen politikai feladata. Még számos hozzászólás után Péter László elvtárs válaszolt a felvetődött kérdésekre és javaslatokra. Végül Baróti Dezső elvtárs vitát záró hozzászólásában felkérte a TTTT m-ivei <itká-?ápát a referátumban megjelölt feladatok részletes kidolgozására és a tervek végrehajtásának megindítására. Ezután az Emlékbizottság megalakítására került sor.