Délmagyarország, 1954. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)

1954-09-16 / 219. szám

0CLM9GYHR0RSZSG 4 CSÜTÖRTÖK, 1954 SZEPT. 1«. Tanúja voltam a „szabad választásoknak" Amikor John Foster Dulles azt mondja, hogy Németországban amerikai mintára -szabad választásokat* kell tartani, s hogy ezeket a választásokat a németek számára kell megtartani, de ne maguk a németek tartsák meg, akkor én nagyon jól értem, mire gondol. Évekig tanulmányoztam az Egyesült Államokban az úgynevezett -szabad választásokat*, s felháborodva utasítok el minden olyan kísérletet, hogy más országokban is ehhez hasonlóan gúnyt űzzenek a demokráciából. Az amerikai választások történetét a faji és osztálymegkülönböztetés szennyezi be. A választások az * Egyesült Államokban a képmutatás, a demagógia, a félrevezetés, a megvesztegetés és az erőszak légkörében folynak. Az Egyesült Államok alkotmánya még csak nem is biztosítja az általános választójogot. Az egyes államokra bízza, hogy a választójogot kényük-kedvük szerint korlátozzák, vagy akár meg is semmisítsék. Az alkotmány eredetileg magától értetődőnek tartotta, hogy csak a -szabad fehér férfiaknak* lehet választójoga. Amikor pedig később az egyes államok bevezették a vagyoni cenzust, s ezzel korlátozták a választójogot, ezt valami egészen természetesnek tekintették. Noha jelenleg a nagynehezen kivívott alkotmánymódosítások nem teszik lehetővé, hogy az államok fajra vagy nemre való tekintettel megfosszák az állampolgárokat választójoguktól, mégis sok akadály nehezíti meg az utat a szavazóurnákhoz. Ennek következtében az 101:1 évi általános választásokon a szavazásra jogosultaknak csak mintegy 60 százaléka vett részt. Még a konzervatív Gallupintézet is kénytelen-kelletlen beismerte szemléjében, hogy a 11 déli államban *a választási adó és más helyi okok miatt* 7,700.000 ember nem vehetett részt az utolsó választásokon! A Gallup-intézet szemléjében finoman -helyi okoknak* nevezett akadályok között szerepel például a Klu-Klux-Klan terrorja. Sok vidéken a néger életével fizeti meg a szavazócédulát. A déli államokoan több mint ötmillió választói korhatáron felüli néger él, de 1952ben csak minden ötödik négernek sikerült, nehéz harcok árán, megszereznie a szavazócédulát. „A négerek részvételérSI az alapiokú választásokon nekiink az a síleményiink — jelentette kl fenyegetően Jolin Long szenátor (Dél-C.irolina). - hogy ütni fonjuk őket a körzeti választási gyűléseken. Ütni t-gjuk őket a kerületi értekezleteken, ii n! fogjuk őket a listák összeállításánál és esküszöm, iitnl fogjuk őket a szavazóurnáknál ..." Am a négerség semmiesetre sem az egyetlen olyan csoportja a lakosságnak, amelyet nem engednek résztvenni a -szabad amerikai választásokon*. A déli államokban a választásokon az összes fehér és néger választóknak mindössze 13 százaléka vesz részt. Miért? Azért, mert a szavazati jogot csak az kapja ineg, aki évről-évre megfizeti az ügynevezett választási adót. Egyes államokban azonban évről-évre gyűlni hagyják a választási adót, úgyhogy a választások idején a választóknak 30 dollárt is kell fizetnie, ha szavazni akar. A kisemmizett déli parasztok milliói ennélfogva ki vannak zárva a választásokból. Az ogyholybonlakási cenzus megfosztja demokratikus jogaiktól az úgynevezett vándorló munkásokat, akik k'jnött egyformán vannak fehérek, mexicoi származású amerikaiak, négerek. A demokratikus érzületű rétegek logainak megcsorbítása végett gyakorta folyamodnak a választók listáinak úgynevezett -tisztogatásához*. Az utolsó években a néger állampolgárok tízezreit törölték a választók listáiról, csak azért, mert valamelyik fehér, aláírásuk utón ítélve megállapította róluk, hogy nem eléggé iskolázottak. Georgiában például megsemmisítették az összes választói névjegyzéket, azért, hogy az új listák összeállításánál kihagyhassák a különféle -nemkívánatos* elemeket. Dulles azt akarja, hogy Németország politikai életében adják meg a fasizmusnak az akciószabadságot. Lehet, hogy az amerikaiak szemé* Stclson Kennedy — amerikai fró, a Klu Klux-Klant lelepieeó könyvek szer zíije. Ilaladrt személyiség, ő volt a „Fajirtás'i.il vádoljuk" címmel az ENsZ rlé t-rlcsztelf s annak Idején nagy port felvert jelentés egyik szerzője. Ez a részlet rövidítés. — Irta: STETSON KENNEDY* ben ez kevésbbé meglepő, mint más népek szemében. Az Egyesült Államokban ugyanis a fasiszták akciószabadságot élveznek. A reakciósok, akik szólás-, sajtó- és szervezkedési szabadságot adnak a nyílt fasisztáknak, megengedik nekik, hogy terrort fejtsenek ki és állami tisztségeket foglaljanak el, ilyenmódon próbálják demoralizálni a népet, megsemmisíteni demokratikus egységét. Hogy tájékoztathassam az amerikai haladó mozgalmat a fasiszták üzelmeiről, beléptem egyes terrorista szervezetekbe, mint például a Klu Klux Klanba és a NémetAmerikai Társaságba is (ez utóbbi a német-fasiszták amerikai felforgató szervezete, amely az Egyesült Államok német származású állampolgáraiból toborozza tagjait). Ott szerzett tapasztalataim nem hagynak kétséget afelől, hogy amikor Dulles a németországi fasizmus szabadságáról beszél, olyasféle terror megvalósítására gondol, amilyennel a Ku Klux Klan aknázza alá a szabad választásokat az Egyesült Államokban. Elgondolása szerint Németországban a Stahlhelmnek kellene betöltenie a Ku Klux Klan szerepét. íme, ezt jelentik a tipikus amerikai -szabad választását*. Mindezt nem egyszerűen olvastam, vagy hallottam, hanem tulajdon szememmel láttam, nem egyszer a Ku Klux Klan-csuklya szemrésén kergsztül. A Ku Klux Klan a választások idején élénk tevékenységet fejt ki. A közelgő választások első jele az, hogy a néger templom ajtaján cédula jelenik meg: -Az első néger, aki szavazni megy, meghal! — K. K. K.« Egyes helyeken, mint például Columbusban (Georgia) és Smithfieldben (Virginia) a ku-kluxklanisták fenyegetőző röpiratokat szoktak ledobni repülőgépekről. A kormányzójelöltek a georgiai Talmadgehoz hasonlóan megteszik, hogy a Ku Klux Klan -Nagy sárkányával* karöltve rádión figyelmeztetően közlik: -A négerek jobban teszik, ha távol tartják ínagukat a fehérek szavazóurnáttói*. A választások küszöbén a Ku Klux Klan pribékjei autókon járják a néger negyedeket. Az első autón vészesen világít egy neonkereszt, az autók ablakaiból korbácsok kígyóznak vésztjóslóan. Az utcakereszteződéseknél a menet megáll, s a járókelőknek ilyesféle röpiratokat osztogatnak: -A néger állampolgárok, ha eszük van, holnap nem fognak szavazni. Feketék, tartsátok magatokat távol a szavazóhelyiségektől*. Lámpaoszlopra felkötpek egy fekete bábut, ezzel a felirattal: -Ez a fekete szavazott*. A választások előtti éjjel -tűzkeresztekkel világítják meg az eget*, rendszerint a törvényszék épületének udvaráról. A válaszfások napjának reggelén sok néger miniatűr koporsót talál ajtaján -K. K. K.* jelzéssel. Mások postán égettszélű papírlapot kapnak. -Jobb, ha ma egész nap munkában leszel* — ez áll rajtuk. Az eféle küldeményekbe néha revolvertöltényt tesznek. A terror a váalsztások idején, sőt utána is folytatódik ... Dél-Carolinában Archie Wier 60 éves néger lelkész abban a minutumban, hogy kilépett a szavazófülkéből, három késszúrást kapott a hasába, méghozzá rendőrök jelenlétében. A rendőrök semmit sem tettek a banditák ellen. -Természetesen jogod van szavazni — jelentették ki az illetékesek Isaac Nixon előtt az egyik georgiai szavazókörzetben. — De nem ajánljuk, hogy élj ezzel a jogoddal*. Nixon mégis szavazott. Éjszaka ugyanezek az emberek betörtek házába, s felesége és gyermekei szemelattára megölték. A gyilkospk elkerülték a büntetést. Lyonban (Georgia állam) Róbert Mallard feleségével és leányával együtt éppen a templomból ment haza, amikor lesből 30 álarcos kuklux-klanista támadt rájuk. Mallardot megölték. Azért ölték meg, mert felhívta a négereket, hogy szavazzanak. Hairy Mooret és feleségét karácsony előestéjén, bombarobbanás ölte meg otthonukban. Moore elnöke volt a -Haladó Választók Ligájának*, amely a szenátusi választásokon mellém mert állni s védelmére kelt választási programmomnak. Programmom így hangzott: -Egyenlőséget a fajoknak, békés egymás mellett élést*. Howard Fasttal, William Pattersonnai, s a Polgári Jogok Kongreszszusának más fehér és néger vezetőivel együtt annakidején petíciót nyújtottam be az Egyesült Nemzetek Szervezetének -Fajirtással vádoljuk* címmel. Ez az okmány ezerszámra sorol fel amerikai négerlincselési eseteket, amelyek mind azóta történtek, amióta fennáll az ENSZ. Nemcsak a terror krónikája ez az okmány, hanem tanulságtétel is arról a hősies harcról, amely e terror ellen folyik. A külügyminisztérium szeretné meggyőzni a világot arról, hogy az Egyesült Államokban nincs lincselés vagy legalábbis a kormány nem felelős a lincselésekért. Valijában azonban az igazságügyminisztérium ügyészségeivel és az FBI titkosrendőrségével együtt kiszolgáltatta a néger népet a lincselők kényének-kedvének. Az alkotmányban biztosított hírhedt -törvény előtti egyenlőség* merő gúny, nem más. Az amerikai kormány nem hajlandó észrevenni á lincsbírósá^ok tobzódó véres terrorját. Mi több, az ország számos vidékén fajvédő törvények szerteágazó hálózata van érvényben. E törvények lényegébén jogikig igazolják a lincselést. Széltében-hosszában mondják, hogy ezeken a vidékeken -egész eves a néger-vadászati idény*, vagyis az ottani törvények értelmében egész éven át lehet vadászni a négerekre, egész éven át lehet gyilkolni őket, mint a vadállatokat. A mai Amerikában a négerekkel szemben alkalmazott faj irtás valamelyest különbözik attól a fajirtástól, amelyet Európában Hitler alkalmazott a zsidókkal szemben. Az amerikai fajirtás szem előtt tartja, hogy azért ne irtsanak ki minden négert. Maradjon belőlük, olcsó munkaerőtartalék, amelyet, felhasználhatnak általában valamennyi amerikai munkás bérének leszállítására. Volt Idő, amikor mi, amerikaiak annak láttán, hogyan űz gúnyt Hitler a demokráciából Németországban, önmagunkat megnyugtatva mondogattuk: *Ez nálunk nem történhetik meg-. És most mégis megtörtént Amerikában, a németek pedig ennek láttán kijelentik: -Ennek nem szabad újra megtörténnie nálunk*. Kockázatos vállalkozás kinyitni Pandora -Szabad választások. Made in USA- feliratú szelencéjét. Az Egyesült Államokra mindaddig nem lehet rábízni a választások megrendezését más országokban, míg magában Amerikában nem lesznek a választások szabadok. Adenauer nyilatkozata Adenauer nyugatnémet kancellár a Kereszténydemokrata Unió parlamenti csoportja előtt beszámolt n politikai helyzetről. A többi között bejelentette, hogy a közeljövőben találkozik Dulles amerikai külügyminiszterrel, de nem közölte, hogy ez a találkozás személyes megbeszélés vagy pedig nemzetközi értekezlet keretében történik-e. A kancellár a továbbiakban kijelentette, hogy az „EVK végleg meghalt és a feltámasztására irányuló kísérleteknek nincs értelme. Éppen ezért — fűzte hozzá — kívánatos, hogy a szövetségi köztársaságot felvegyék a NATO-bn". Adenauer ezután a nyugatnémet „szuverenitás helyreállításának" kérdésével foglalkozott, amely — mint mondotta — „új szerződést temlő szükségessé". Adenauer nem titkolta, hogy ezzel kapcsolatban különösen a francia parlament ratifikációs vitájától tart, ezért kijelentette. hogy „a szövetségi kormány egyoldalú nyilatkozat közzétételét óhajtja". Nyugat-Németország újrafelfcgyyerzésével kapcsolatban azt mondta: „Németországnak a NATO-ba való esetleges felvételén kívül — amely szerinte is — a franciák ellenzésébe ütközne, lehetőség nyílik egy egyezményre a brüsszeli szerződés alapján". A nyugatnémet kancellár befejezésül újból követelte az úgynevezett európai egységet, amikor hangsúlyozta, hogy a „szövetségi köztársaságnak a NATO-ba való esetleges felvétele esetén német szemszögből kívánatos lenne az európai kontingensek leggyorsabb integrációja". Párttitkár — filmen Borsi Béla alakítása az .Életjel" című új magyar filmben mm A zt szokták mondani, hogy az első benyomás frissesége nem megbízható, felületes, s csak a másodszori, harmadszori szemlélet ad pontos, megfelelő képet a látottakról. Nos, bennem mindaz, amit az „Életjel" című filmben láttam, ma is ugyanazzal a frisseséggel él, s még az emlékezésnél is ugyanazoknál a részeknél futja el szememet a könny, mint amikor először láttam a filmet. Az igazi művészeire nagyon pontosan reagál a lélek. Barsi Béla, a szegedi Nemzeti Színház Koesuth-díjas művésze Ambrus János párttitkárt játssza a filmen. Alakítására gondolva a kérdések sorozata jut eszembe. Például: így is lehet párttitkárt játszani? Ilyen megragadóan és iueghatóan? Ennyire eggyéváltan a bányában lent rekedt munkás társaival és mégis fejjel kiemelkedve közülük? Ilyen nagyon szenvedő emberként és mégis cselekvő hősként olyan helyzetben, ahol cselekvésre — a szó fizikai értelmében — alig van mód? A forgatókönyv, a rendezés és a színész megadták a - választ erre: ilyen nagyszerűen lehet mindezt egységben megoldani. Barsi játékából kitűnik — eltérően az eddig latotj sok-sok filmtől —, hogy nem azért nagyszerű ember, mert párttitkár, hanem azért párttitkár, merj nagyszerű ember. A bányába betört a víz s a lentmaradt bányászok között először pánik tör ki. Ambrus párttitkár félrevonja a keservesen zokogó Annát, a kis bányász lányt (Berek Kati alakítja). Anna a vőlegényétőt kapott levelet tépdesi s a levél egy darabja belehull a bányát elárasztó vízbe. Ambrus és Anna a vizet nézik. Anna borzadva látja a papír mozgásáról, hogy a víz egyre emelkedik. Az egyik öreg bányász közeledik hozzájuk, mire Ambrus az áruló papírt kidobja és szemének egy pillantásából hallgatásra kényszeríti Annát. Az élniakarás, az emberek megnyugtatására való törekvés, a fanatikusnak tünő, de a mi életünk realitásán alakuló remény adja neki az elszántságot arra, hogy ebben a pillanatban azt hazudja: hallja a szivattyúkat, az életmentő szivattyúkat! ML minden játszódik le Barsi arcán ebben a szívszorongató jelenetben! Először lassan, aztán egyre hevesebben utánozza a szivattyú hangját: az embereket meg keli győzni, mindenáron meg kell győzni arról, hogy a scgilség már közel. És lám a mellette álló Anna. aki az előbb még vígusztalhatatlanul sírt, ezt a hősi elszántságot látva, tudja már, mi a kölelossége: ő a fúrógépzaját „hallja". Igen, győzni kell, — ezt mondja Barsi a szemével, s mindig fölfelé néz. a hangokat figyeli. Közben millió érzés, gondolat van az arcán, szinto rezdülésenként változik a kifejezése. Élni kell — mondja az egyik pillanatban. Élnem kell, hiszen szül az asszony s megígérjem, hogy holnap bemegyek vele a városba babakelengyét vásárolni. Élnünk kell, hiszen annyi dolgunk van még a világon 1 Siessetek ott fennt — mondja a másik pillantás — meg kell, hogy mentsetek bennünket, mert meghalunk. Kér, szugerál, reménykedik ez a pillantás. Körbefut az embereken, aztán megint a kinti hangoka,, figyeli: És a félelem is benne van, igen a félelem, hogy húSha mégse... mégse jönnek a mentők, hátha az emberek elkeseredésükben és reménytvesztetlségükben felrobbantják a bányát, de nem, az nem lehet! És a bátor ember egy másik pillantásával, arcának egy rezdülésével legyőzi a félelmet. Mert nem az a bátor, aki nem ismeri a félelmet, hanem az, aki legyőzi ... TVf i ragadott meg legjobban irA Barsi játékából? A szeme. Egy-egy villanásával fejezi ki indulatait, érzelmeinek változását. A hangja mindig csöndes, szinte fojtott, de megnyugtató és határozott, mély, igaz emberség szól belőle. Lélekzetelállítóan Izgalmas, századoknak tünő órák következnek a bányában. Ahogyan fogy a levegő, úgy szorul egyre összébb a tizennégy ember védelmet keresően. Lassanként elvesztik a kapcsolatot egymással, csak a zajok teremtenek olykor kapcsolatot közöttük. Ambrus — Barsi — szemo mindegyiken rajta van. Fáradhatatlanul vándorol ez a szem, ez az egyénileg oly fáradt és megviselt szem egyikről a másikra segíteni készen, megnyugtatóan. És miközben arra emlékszik viszsza, mit mondott neki az asszony, mikor elbúcsúztak — megindítóan szépen emlékszik vissza Barsi — addig minden energiájával, szemének minden pillantásával társaiba igyekszik reményt öntoni. Közvetlen a szabadulás elölt, de még lenn a bányában félve kérdi meg az addig nagyon közösségellenesen viselkedő egyik bányász a párttitkárt, nem lesz-e baj amiatt, hogy a veszély idején megitta a többiek elől a maradék vizet. Barsi játékának ez is nagy pillanatai Egy komoly pillantás után elnéző és nagylelkű mosoly jelenik meg az arcán, úgy nyugtatja meg a bányászt. Us a szabadulás pillanatai után, amikor hírül hozzák, hogy fia született, milyen az a nevetést Az a boldog, önfeledt, zokogó nevetés annál az embernél, aki nemrég még a halál torkában volt, s mosj a szabadság egyszerre tíz marokkal szórja rá njándékúll Ez az irás egy hősi történet művészi feldolgozásának, művészi hőstettének lelkes és megható üdvözléso szeretne lenni. És külön forró köszöntése a köztünk élő Barsi Bélának, aki bensőséges játékával élményt nyújtott minden szegedi mozilálogalónak. Halász Mária Henri Denis, neves francia tudós belépett a Francia Kommunista Pártba Párizs (ADN). Henri Denis, neves francia tudós, a Rennesi egyetem jogi fakultásának professzora, a „Ouest-Matin" című lap kiadója, belépett a Francia Kommunista Pártba. Denis kijelenti Maurice Thorezhez, a Francia Kommunista Párt főtitkárához intézett levelében, hogy, elhatározásához a döntői lökést az Egyesült Államok Kommunista Pártjának betiltása adta. „Az ilyen rendszabályok csak arra vezethetnek, hogy az egész világon egyre többen fejezik ki teljes szolidaritásukat az üldözöttekkel" —. hangzik a professzor levele, ^