Délmagyarország, 1954. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-08 / 187. szám

A UTAS. DOLGOZOK UMMIEIFE A 451-ES ELINDUL... A sárga lánggal égö augusztusi nap dölyjízóen ül az égen. Mint valami tábornok a győztes csata után, sugár szemeivel végigpásztázza a tájat. Ernyedten alácsüngő lombok árnyékába bújik a fényözön elől, aki csak teheti. A Szeged Rendező főépülete úgy magasodik a töltés tetején elfutó sínpárok mellett, mint valami bevehetetlen erődítmény. A délutáni forróságtól eltikkadt tájon nem mozdul az élet. Alsóváros lorrfbok közé rejtett fehérfalú házai csendesek és most még csak a kacsáknak, libáknak sincs kedvük lubickolni, úszkálni a városvégi mező ittfelejtett bombatölcséreinek vizében. — Jő fűtője van a napnak •— törölgeti homlokát Magyar Lajos főintéző, amint mellettem lépeget a forróságtól szikrázó pályatesten. Á szegedi főnökség megbízásából ma ő kíséri a 451-es gyorsteher-vonatot, amelyik naponta megteszi az utat Szegedről—Budapestre élő és romlandó élelmiszeráruval megrakottan. Az indulásig van még idő bőven, dc a szerelvény vezetőjét, az alacsonytermetű, energikus arcú Matusik Jánost, a kocsimester Karlóczai Sándort, a kezelő Hajdú Józsefet, a vonat öt főből álló kísérő-brigádját és a tolató csoportokat már itt találjuk. Kis pályaudvari mozdonyok vontatásával rendezik el a szerelvényt. Most állítják össze, csoportosítják rendeltetésük szerint. Egy kategóriába a Duna jobb, másik kategóriába a Duna balpartjára feladott rakományokat cs ismét egy másikba, ami a vásárcsarnokba megy. Minél közelebb kerül az óra mutatója az indulás időpontjához, annál nagyobb a sürgés-forgás. A forgalmi irodában szüntelenül cseng a telefon. Ács László forgalmi szolgálattevő veszi a jelentéseket és utasításokat ad. SzegedRókus. Makó, Hódmezővásárhely felől érkező 8453-as tehervonatot jelzi. A jelzőkarok magasba lendülnek, szabad a pálya. 16 óra 10 perc. A Tiszántúl küldte áru a tolatócsapat gyors munkája eredményeként egy-kettőre besorakozik a Budapestre induló szerelvénybe. Újból cseng a telefon. — Halló, fűtőház? A 751-es gép Induljon el. Minden rendben? S jön a fegyelmezett válasz: — Útra kész. Indul. Pár porc múlva már a pályatesten ciübörgeti a föld szívét a feketeségében is ragyogóan tiszta 751-es mozdony. Kifut a tolatási határig, mintha csak parírozna a dölyfös nap-tábornok előtt, aztán sebesen indul visszafelé, ördöngös gyorsaságú kezek rákapcsolják a szerelvényt. Sziszegnek a légfékek. Megtörtént a fékpróba is. Tizenhat óra negyven perc. A forgalmi szolgálattevő megadja a jelet és a 751-es, mint valami jóvérű vascsikó, nekifeszül a 26 kocsiból álló tehernek. Előbb lassan, lépésben halad, majd egyre gyorsabb iramban az ismerős úton. Naponta megteszi ezt az utat, röpíti az ország fővárosába az élelmet. Mert ahogy Bozóki Mihály fűtő tréfásan mondja: — Az aszfalt mást terem, és hogy teremjen, az Alföldnek segíteni kell. Segít is. Matusik János vonatvezető a szerelvény iratait nézegeti. Még a délelőtt folyamán különböző állomások 36 kocsit jeleztek. A 751-es mindet besorolja, f-elszedi. A szolgálati kocsi asztalán kiterített hálózati térkép. Órára, percre beosztva pontosan, bejelölve hol, milyen vonatot kell elkerülnünk, melyikkel hol találkozunk. A zavartalan vasúti forgalom hadműveleti térképe ez. Aki sohasem nyerhet bepillantást a vas'.iti forgalom bonyolításának munkájába, azt hiszi, a világ legegyszerűbb dolgát a vasúti dolgozók végzik. Valahonnan elindulnak és valahová megérkeznek. Pedig mennyi a/nró akadály tódul a vonat elé. amelyeket gyors határozottsággal, gyors intézkedésekkel lehet csak elhárítani. Az ember, ha utazik, azt kívánják neki, hogy szerencsésen, pontosan érkezzen. Ha mind a kettő megtörtént, úgy könyveli el az utazó: így kellett történnie. Pedig emögött az „így kellett történnie" mönött ezernyi apró erőfeszítés és hősi igyekezett rejtőzik. Nyílt pályán fut a szerelvény. Az utasok hallgatagok. A fékező fülkékben az elsuhanó tájaknak ismerősei .ők. — Időben kell érkeznünk — rendezgeti a menetleveleket Matusik János, — Sose félj, az Urbán gyerek a masinisztánk — veti oda a derúoldó szavakat az őszülő hajú Hajdú József, aki a kocsi sarkában a magafogta, felesége sütötte rántott halból falatozik. — Kirohan velünk a világból, ha úgy van kedved szerint. Szabad utat intő jelzők, leeresztett sorompók, tisztelgő őrházak, állomások mellett robogunk. Szeged tornyait már régen eltakarták a kilométerek. Szőlőskertek, itt-ott érlelődő gyümölcsöket csillantó fák között visz az út. A gyönyörű rohanás lendülete lassul. — Szatymazon vagyunk. Még mozog a szerelvény, amikor a kísérők és a vonatvezető leugrálnak. — Két kocsit veszünk fel. Mind a kettő a nagyvásártelevre megy. Szétkapcsolják a kocsikat, hogy megfelelő helyre kerülhessen az ríj rakomány és érkezés után könynyebb legyen a szétosztás. A kettészakított szerelvény „rájár" arra a sinvárra, ahol az almával megrakott két kocsi várakozik, aztán újra vissza. — Kész? — Késznek kész, de meg kell várnunk a 746-os személyvonatot. Szembe jön velünk nyílt pályán. Szeged felől erősödik a dübörgés. — Utolért bennünket az öcskös is — integet a befutó masina felé az cgvik fűtő. Bozóki Mihály. — Ez a 759-es. a mentesítőnk — magyarázza Matusik János. Jóval utánunk indul el és mégis gyakran utolér. Kistelei* felől a messzeségben összeérő sínpáron növekvő fekete pont jelenik meg. Amikor prüszkölve, fujtatva elfut mellettünk. már mindenki a helyén áll Urbán Ferenc, a 751-es mozdow masinisztája szíves szóval invitál bennünket. — Jöjjenek a mozdonyra elvtársak. Ott az igazi csak az utazás. Hiába riogat Hajdú bácsi, hogy nagyon ugrál a vasparipa, megbánjuk, ha átmegyünk. Amikor Szatymazról kigördülünk, ott szorongunk öten a mozdonyon. Kószó Imre sztahánovista és Bozóki Mihály fűtők, — aki most soros a fűtésben — és Magyar Lajos főintéző. Jobboldalon az indító berendezés. a mozdonyvezető helye, baloldalon a figyelő fűtőé. Ketten figyelik a pályát, a jelzőket. — Több szem. többet lát — mondja nevetve Urbán Ferenc. — így biztos, hogy nem szaladunk a tilosba. A nyári délutánt hőség itt a mozdonyon tízszeres. Hiába vág be két oldalon is a szél, a kazán mint valami tűznyelő sárkány, falja a szenet és a jólakottságáért forró meleget ád cserébe. Lélekzetclállítóan szép innen a mozdonyról az előttünk messzeségbe feszülő út, a suhanó táj. Pillanatképeket le- ' het csupán látni, de ezek a képek ' tele vannak élettel, erővel. A három markánsarcú férfi már nem is bámulja meg ezt a nagy tárlatot. Sokszor látták. Szótalanul, éles szemekkel figyelnek előre, testestül-lelkestül a gépnek, a robogásnak szentelik magukat. Ha akárki megkérdezné őket, hogy itt hagynák-e a pályát, menncnek-c belső állomási szolgálatra, csodálkozva, s talán kicsit meg is bántódva válaszolnának: — Ez a szebb, komolyabb. Férfi munka! — Pedig nem könnyű, sokszor 36 órán keresztül úton lenni, jóformán alapos pihenés nélkül. A szélnél is könnyebben száguld a 190 tonnás gcp. Váratlanul Urbán Ferenc érinti meg a vállamat egy kanyarodóban: — Nézze, milyen szépen jönnek a kocsik utánunk! Valóban szép. Látják ezt a rövidruhás, nadrágos kis tehén- meg libapásztorok is, akik lelkendezve integetnek utánunk. A mozdony visszaköszön minden integetőnek, a kéményből előbb haragos fekete, majd halványkék szelídülő füstkendővel. Félegyházán állunk meg újra. A bejelentett 10 kocsi helyett csak kettő érkezett meg. Bekapcsolás után ,gszik" a mozdony. Nagyon megszomjazhatott a futásban. Induláskor már alig van ereje a napnak. Igen közel jár már a látóhatár kékesfekete árnyalatú széléhez. Bozóki Mihály ül a figyelőfűtő helyére. A fűtésben most Kószó Imre a soros. — Szabad a -jelző? — Szabad, — jön a kurta válasz! Ugy tűnik, hogy a fák, a házak, falvak futnak Szeged felé vissza, pedig mi megyünk Kecskemét felé. Zöldszemű szemaforok maradnak mögöttünk és a nyári alkonyat éj szakába simuló árnyai. Kecskemét már itt-ott villanyfénnyel köszönt. I A tízenhat kocsi bekapcsolása után másfélórás kényszerű pihenés következik. Várni kell a pesti gyorsot. Szembejön velünk. Csattognak a megbízható váltók, a gyors prüszkölve másik vágányra fut. — Indulhatunk! Nagykőrös vár kilenc vagonnal. Húsz óra 55 perc az idő. — Annyi a gőzünk, hogy egy állomást is el tudnánk húzatni r— mondja Urbán Ferenc. Az induláskor még 26 kocsi teher útközben 52-re növekedett. A nappal nyugvó és a nappal kelő mezőváros, Nagykőrös után kisebb állomásokon fut keresztül a szerelvény. Ha bemeneti jelzés tilosat mutat, hatalmas fütty hasítja az éjszaka csillagokkal rakott csendjét. Akiknek szól a füttyjel hallják, mert lám 3—400 méter után a kimeneti jelző zöld. Szabad a pálya. A fiatal, fűtőből lett masiniszta biztos kezekkel nógatja nagyobb iramra a gépét. Kezes a vasparipa. Engedelmeskedik. Es az érkezési idö előtt 20 perccel már Cegléd külső váltóin csattognak a kerekek. 22 óra. Cegléd már a budapesti főnökséghez tartozik. A szerelvény elé másik mozdony áll, hogy az ébren várakozó budapesti állomásoknak időben adja át az élelmet. Mire megvirrad, fürge pályaudvari mozdonyok, teherautók hordjál: szét az Alföld mai gazdag küldeményét a rendeltetési helyekre. László Ibolya Képek a Szegedi Fűtőház életéből — Nem lesztek már ma kész ezzel a munkával Marci. — Dehogynem Gyuri bátyám, még egy másikkal is! Képünkön a Kocsijavító részleg öszhajú munkavezetője, Soós György beszélget Szúnyog Márton és Tóth András lakatosokkal, akik a látható koosi raksúly emelésén dolgoznak. Soós György munkavezető 1918 óta dolgozik a kocsijavító részlegen. Ahogy a munkatársai mondják: — Gyuri bácsi már nagytudományú professzor a megrongált, beteg kocsik javításának, gyógyításának. Nem fiatal ember, mégis töretlen munkakedvvel végzi a dolgát, tanítja a fiatalabbakat és még sokáig akar a vasút szolgálatában állni. — Jól csinálod Ördögh elvtárs, csak ügyelj jobban a mérésekre — oktatja. Sári József a Fűtőház Mozdonyjavítójának fiatal művezetője a még fiatalabb Ördögh Elek esztergályost, aki éppen egy vasúti kocsi kerekének megmunkálásán (Llcbmann Béla felvételei. Fényk. Szóv.) dolgozik. Sok a fiatal szakmunkás a mozdonyjavitóban és az „öregek" szivesen sietnek segítségükre. így az utánpótlás szaktudása valóban felveheti a versenyt a tanítók szaktudásával. SZEGED TSZ ÉVE Győzelmek után — áj győzelmek felé A jó gazda, ha tervet készít, akkor visszatekint a múltra, hogy abból tapasztalatokat merítsen. Nagy erőt ad az emlékezés nekünk, vasutas dolgozóknak is. Tíz esztendővel ezelőtt népünk történelmünk egyik legtragikusabb idejét élte — a német fasiszták s magyar bérsneeik nyugatra hurcolták kocsiparkunk és vontatójárműveink 85—99 százalékát. Elpusztult a vasúti lakóépületek 50 százaléka — a háború sekszáz vasutas dolgozót és családját temette a remek közé. Antíg élünk, emlékezni fegunk ezekre az időkre — nem akarunk háborút. 1944 őszére jól emlékezünk: Szeged felszabadult házainak falain megjelentek az első új falragaszok: "Kenyeret akarsz? Dolgozz!" — "Építsük újjá az országot!" És a feliratok alatt a mozgósító erő: Magyar Kommunista Párt. A szovjet nép vérct adta szabadságunkért, a békéért, s megindult az éiet. Az ország vérkeringésének megindulásához a vasutasok helytállására, harcos munkájára volt szükség. A szegedi vasutas dolgozók a helyi katonai cs polgári vezetők segítségével kemény munkával helyrehozták az ittmaradt vasúti kocsikat. Már 1944 decemberében megindulhatott a közlekedés egy mozdonnyal és hat személykocsiból álló szerelvönvnyel Szeged—Kiskunfélegyháza és Szeged—Szőreg között. »A szegedi vasutasok rohammunka lapja« beszámolt a szegedi vasút és vasúti épületek újjáépítéséről. A Szeged Rendező Pályaudvar dolgozói 737 munkaóra alatt 247 köbméter földmunkát végeztek el rohammunkával. A fűtőház és a szertár dolgozói 682 órán át a kocsijavító műhely dolgozói pedig 392 órán át végeztek külön munkát. S lehetne sorolni hoszszan a helytállók neveit, tetteit. Budapesten még szóltak az ágyúk, amikor Szeged-környéki dolgozók által termelt élelmiszer az első vonattal 1945 február hó első felében elindult Budapestre. S aztán az "Arccal a vasút felé" jelszó kiadása után a szovjet vasutasok példája nyomán a vasutas dolgozók munkaversenyt hirdettek: »EIőrc az 590 mozdonyért és 10 ezer vasúti kocsiért!" A szegcdi pályaudvarokra is egyre több szerelvény futott be, teltek az evek, készültek az új mozdonyok, a vasúti kocsik, a vasutasok tanultak, új emberek kerültek a szerelvényekre, az állomásokra, a fűtőházba — a párt vezette harc győzelmet győzelemre aratott. Az eltelt 10 év alatt szállítási feladataink teljesítésében, a vasútvonalak helyreállításában, a. szegcdi vasutasok is bebizonyították a haza, a dolgozó ncp iránti szeretetüket. S hogy mennyire megbecsült tagjai a vasutasok országunknak, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa határozata értelmében minden év augusztus második vasárnapját vasutas napnak nyilvánította. Immár negyedízben ünnepli a magyar dolgozó nép a vasutasokkal együtt ezt a napot. S ilyenkor a vasutas dolgozók visszatekintenek az eltelt évekre — tíz esztendő eredményei erőt adnak, hibái figyelmeztetnek. A párt, a kormány gondoskodása ott cl elevenen az új vasutas ruhák alatt dobogó szivekben, a fűtőház új gépeiben, a sok száz szegedi vasutas mindennapos munkájában, mert ezzel fejezik ki azt, hogy akár az elmúlt tíz esztendő alatt — mcst is helytállnak a szállítási feladatok végrehajtásában. A szegcdi igazgatóság területén 14 állomás elérte az élüzem szintet s az el-, mult tíz év eredményeinek tettekre serkentő hatására az elkövetkezendő időkben havonta 1400—1500 kocsival többet fognak megrakni és továbbítani, mint az clmuit év hascnló időszakában. így kezdenek Szeged vasutas dolgozói a nagy őszi forgalom sikeres elvégzéséhez. A visszatekintés az elmúlt tíz cv eredményeire, büszkeséggel tölt el bennünket. De cz ugyanakkor azt jelenti: nem szabad megállni a harcban, tovább kell fokozni eredményeinket, egységesen, szilárdan. Ezt kívánja tőlünk, vasutasoktól a III. pártkongresszus határozata, népünk nagyszerű programmja. SZILÁD! SÁNDOR