Délmagyarország, 1954. július (10. évfolyam, 154-180. szám)
1954-07-25 / 175. szám
VASÁRNAP, 1934 JÜLIUS 25. DELMBGYORORSZAG Tegnap délben őszinte lelkesedéstől áthatott munkások gyiilekezték a Fémipari és Finommechanikai Vállalat nagy műhelyében. Röpgyűlést tartottak a dolgozók; hogyan tudnák még jobban segíteni az árvízsujtotta terület lakosságát, munkával és anyagiakkal. Egyöntetűen elhatározták, hogy munkaidejükön felül díjtalanul 50 darab vaságy elkészítését vállalják a károsultak megsegítése céljából. Többen jelentős pénzbeli segítségnyújtást ajánlottak fel. Szabó István művezető felajánlotta, hogy tevé* Röpgyűlés kenyen részt vesz az ötven darab vaságy elkészítésében, ezenkívül havi fizetésének 4 százalékát adja az árvízkárosultaknak és egy gyermek nevelését vállalja, inig az vissza nem térhet szüleihez. Hasonlóképpen áldozatos vállalásról tett tanúbizonyságot Molnár Antal elvtárs, aki két testvér, vagy egy gyermek nevelését vállalta. Börcsök Antalné és Ladányi Imre ifjúmunkás havi fizetésének 5 százalékát ajánlotta fel a nemes célra. Házverő József és Kocsis Nándor elvtársak a vaságyak hajlított részeinek elkészítésében, Ketlár és Patyi elvtársak a hegesztésben. Kósa és Hegedűs elvtársak az ágyak összeszerelésében, az üzem női dolgozói pedig a festésnél vállaltak térítés nélküli munkát. A Fémipari és Finommechanikai Vállalat dolgozói is őszinte együttérzéssel viseltetnek országunk árvízsujtotta területének lakóival, s minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy enyhítsék az őket ért csapást és segítséget adjanak a keletkezett károk helyreállításához. Anyakönyvi hírek 1954 július 16-tól 22-ig HAZASSAGOT KÖTÖTTEK Eábián Imre és Magyar Magdolna. Dányi József és Nagy Ilona. Rejtő Béla és Olasz Klára, Kovács József és Szabó Magdolna. Bíró József és Fejes Erzsébet, Vida-Szücs Sándor és Papp Rozália, Schappesz Frigyes és Kovács Rozália, Pásztor Gábor és Pintér Julianna, Gulyás l.ajos és Bnllás Ilona, Dudás Flórián és Bakacsi Éva, Székely Frigyes és Bchuss Edit, Varga György és Héger Erzsébet, Halápi Ferenc es dr. Sári Ilona, Mészáros István és Makra Etelka. SZÜLETÉSEK Dr. Kenienes Béla és Hunyadi Sarolta László, Mátyás, Köpösdl János és Paskuli Anna Gábor, János; Bodonyl István és Berki Erzsébet Rita, Mária; Ozsvárl Imre és Nagy Mária Imre; Tóbiás Antal és Benkö Mária Antal; Csonka István és Jójárt Rozália István; Nagy András és Tóth Katalin András; Bala József és Kovács Erzsébet Ilona; Buruzs István és Kovács Irma Irma; Vőrós József és Sebők Rozália Éva, Rozália; Tóth József és Tóth Rozália József; Nyltrai Péter és Szöltösl Ilona Ilona; Friss Ferenc és Sárkány Éva Ferenc, Lajos; Nagy János és Börcsök Mária István. Tibor; Bori Antal és Balogh Mária Antal, Mihály; Ördög Mihály és Rahony Ágnes Éva. Miksl György és Vas Mária Mária; Pataki Józset és Bozókl Veronika József: Simon János és Gémes Rozália Olga. Sioos Gyula és Balogh Irén Péter. Tamás: Dohány Kálmán és ördögh Erzsébet Tibor. László; Köböl Pál és Mulatt Julianna Péter, László; Kozma Jenő és Wéber Erzsébet Zsuzsanna, Csányi József és Joó Mária István; Gyetvai Mihály és Bartos Ilona József: Fekete János és Veszelovszky Éva Lóránd. Fodor 'Dezső és Gémes Mária Ágnes; Bába János és Mészáros Julianna Lajos, Barta István és Székelv Erzsébet Erzsébet: Berta József és Hegyközi Klára László. Virág Ernő és Nagy Tlcna Tlona, Éva; Villánvl László és Robács Matild Jolán; Villányi László és Rohács Matild Gizella; Bubán Gábor és Virág Aranka András. István; Illés I ászló és Kom Mária Anna; Németh Károly és Balázs Ilona Katalin. Kovács Dénes és Már Aranka Ágnes. Fekete István és Vad Rózsa Rózsa; Bürgés József és Tóth Erzsébet József: Metzger Gyula és Kenderes Hona Zsuzsanna. Berta Ferenc és ördög Anna Irén; Tarjánl György és Szabó Rozália Györgyi: Egedi Lajos és Füzei Elvira Miklós; Nagy Imre és M.ínysi Magdolna Imre. János. Dénes János és Vass Hona János. Ábrahám István és .lene! Julianna Islván: Sóvég József és Kószó Jolán József, Tóth Béla és Kékes-Szabó Ilona László, Makra Ferenc és Berta Ilona Ilona; Kertész Dezső és Melian Ilona Márta. Etelka: Purgel Jenő és Gál Erzsébet Erzsébet; Mihály István és Laczkó Gizella Lajos, Berényi-Katona József és Kiss Gizela Tibor, József; Varga Mihály és Udvari Erzsébet Margit, Tombn-.z Imre és Deák Rozália Imre, László; Csilos Imre és Geszten Lidia Imre. Ferenc: Kersch József és Sári Erzsébet Erzsébet, Kocsis Béla és Fehér Irén István nevfí gyermeke született. ELHALTAK Papp István 64. Báló Antal 68 Herke Isivánné Rácz Julianna 89. Veres Pálné bulik Terézia 79. Tóth Mihály 58, Böjtbe Sándor 64, Zsinkó Jánosné Szlraky Mária 89. Kocsis Mária 78. Nagy Ferencné Dobos Mária 39, Ménesi János 64, Kiss Mátyásné Kovács Rozália 91. Farkas Antalné Farkas Etelka 76, Lajtos Mihály 38. Torna Zsuzsanna 3 nap. Juhász Eszter 18 nap. Medve András 13. Nógrádi Istvánná Dobó Erzsébet 63, Bölöni Imréné Táborosl Julianna 56. Tombácz László 53. Bába-pál István 59. Vörös Józsefné Veres Emma 22. Vikor Nándor 51, Raicsek Kálmánná Wolford Anna 84 éves korában. Az IBUSZ kettőnapos társasutazast szervez AGGTELEK ÉS JÖSVAFŐRE 1954 augusztus 20—21—22-én. Részvételi díja 180 Ft. Részvételi díjban az alábbi szolgáltatások vannak: a) Fapados vasúti jegv. Szín-Aggtelek autóbusz-Jegy. b! Keltő ebéd. egy vacsora és egy komplett reggeli, c) Aggteleken és Jósvafőn turista elhelyezés (nemenklnt). Jelentkezéskor a teljes összeg lefizetendő. Jelentkezni lehet augusztus 7-ig, a teljes összeg befizetésével. IBUSZ Szeged, Klauzál tér 2. sz. KÜLÖNVONAT indul augusztus 15-án PÉCS-MECSEKRE. Részvételi Jegy 41 Ft. Jelentkezni lehet: VIII. 9-ig. IBUSZ. Klauzál-tér 2. Párthírek Értesítjük az elvtársakat, hogy 1954 július 27-én, kedden délutón 16 órakor a Pártoktatók Házában az MDP III. kongresszus anyaga feldolgozásának első témaköréből pótkonferenciát tartunk. Kérjük azokat az elvtársakat, akik az első konferencián nem jelentek meg, feltétlenül vegyenek részt. Értesítjük a propagandista elvtársakat, hogy a kongresszusi arvjrag feldolgozásához az útmutató megérkezett, melyet a Pártoktatók Házában átvehetnek. Agit.-prop. osztály NAPIREND IDÜJARASJELENTÉS 1954 JÜLIUS 25 VASARNAP KÜLÖNVONAT augusztus lén GYOPAROS-FÜRDÖRE. Részvételi Jegy 11.50 Ft. Jelentkezni lehet VII. 28-lg. IBUSZ, Klauzál-tér 2. t A RADIÖ MŰSORA: JÜLIUS 28, HÉTFŐ Kossuth-rádlö 1.30 Hfrek. 4.40 Reggeli zene. 5 Falurádió, 6 Lapszemle. 7 Hírek, 7.10 Hanglemezek, 8.30 Zenekari hangverseny, 9.20 Gyermekrádió. 9.40 Iskolai kórusok, 10 Hírek. 10.10 Előadás. 10.30 Óvodások műsora II Hangszeres muzsika, 11.30 Elbeszélés. 12 Hírek, lapszemle. 12.13 Francia operettzene. 13 Hírek a nagyvilágból, 13.05 Cigánydalok, 13.30 Opertliangverseny, 14 Hírek, 14.25 Úttörő híradó, 14 óra 50 Zenés kalendárium, 15.40 Fúvószene. 16 Ifjúsági műsor. 16.25 Ultőrök zenei szakköre. 16.40 Ének. 17 Hírek, 17 óra 10 Előadás. 17.25 Gordonka-zongora. 17.40 Versek. 18.10 Táncdalok, 18.33 Hangos újság. 19 AJándékmüsor, 19.40 Válasz hallgatók kérdéseire, 20 Hírek. 20.10 Rádiójáték. 21.19 Operettrészletek. 22 Hírek, 22.10 Tiz perc külpolitika, 22.20 Hanglemezek. 23.30 Éji zene. 24 ill.ek 0.10 Népdalok. Petőfi-rádtd 6.30 Csárdások. 6.40 Torna. 0.50 Filmzene, 7.30 Kisiskolások műsora, 7.49 Hanglemezek, 14 Rááióegyüttes, 14.40 Orgonatnuzsika, 15.10 Könnyű zene. 15 óra 50 Zenés összeállítás, 16.20 Alekszandrov együttes, 16.40 Szimtónlkus zene, 17.20 Művészek a mikrofon előtt., 17 óra 45 Szív küldi, 18.10 Szovjet versek, 18.30 Hanglemezek, 19 Moszkvai rádió összeállítása 19.30 Tánczene. 20.19 Sporthíradó. 20.30 Zongora, 21 Előadás, 21.10 Operahangverseny, 22 Ének. RÁDIÓKÉSZÜLÉKEK Javítása, alakítása, villamosgépek tekercselése Szécsi rádióműszerész, villanyszerelő mesternél, Gutenberg I. (Margit) ii. fl. ÜZEMKÉPES 100-as SHB szaksz. eladó. Cslllac-té" 6.. szombat és vasárnap. FEJŐSTEHÉN eladó. Uzsokl-u. 3. Fodort-lep. ELVESZETT Igazolványom, megtaláló küldje vissza. Pénzt megtarthatja. Bornss József-U. 16. sz. FAJTISZTA farkaskutyák eladók. Szt. Antal-u. 20. JAVA 175-ÖS motorkerékpár RÜOO-ért sürgősen eladó. Ménesi József. Üllés. KETTÖSZOBAS magánház takáscse ével eladó. Víz, villany bent. Petőfi-telep IV-es utca 165. ELADÓ egv nrfmn állapotban levő 125 köbcentis motorkerékpár, 3 ablak. ajtó. gerendák. 100 k"-ns keményfamázsa és üstház SzabadUJtó-u. 66. 0J házban szoha-konvha. előszoba, epei' víz. vllbnv b"nt. elcserélném két sznbás hasonlóért. K'riKr, Pacsirta-H. 21. AMATÖRÖK FIGYELEM! Fllmleinek kidolgozását huszonnégy óra alatt vállalom. Igazolványképek I ó'a alatt is készülnek. Simányi fntó Széehenvl-tér 8. sz. GYÜMÖLCSÖS. 800 öles eladó, érdeklődül Sólvninvárl, Algvö'-ii. 20. EGY fehér gyermekágy eladó. Bercsényiit. l/a. E em. 5. sz. EGY bőtejelő hasas tehén eladó. Tápé, Adv Endre u. 25. ELADÓ két használt üvegezett ajtó. Szántó-u. 6. sz.. EGY jókarban lévő fehér gyermekkocsi eladó. Nyll-U. 57. FÉLHAZ, beköltözhető, sürgősen eladó. Kossuth L. su. 105. KOMBINÁLT gyalúgép, modern, hordozható. eladó. Rendelést felveszek. Kardos. Hmvhely, Szeremlel ti. 4. SZOBA- konyha, spelzos. Jószágtartásns lakásomat elcserélném, komfortosért. ráfizetéssel 1 óráig. Nussbaum, Oltványl-u. 8. sz. BÖRKABATJAT most alakíttassa. Jsvflt.-ssa Csordás bőrruhakészltö mesternél, Szt. Miklós-u. z. Felsővárns.. F.CiY Jó állapotban lévő NSU 250 cm' motorkerékpár eladó. Festö-u. 5. sz. Megtekinthető szombat délután és vasárnap. EGY törzskönyvezett farkaskutya eladó. Csongrádi s.-út végénél, vályog gödrök mellett. Vas-tanyában. EP.ÉDLÖBÜTOR eladó. Érdeklődni MaJorns-11. 47. Rarnáéknál. a dél! órákban. ÉTKEZDÉMET megnyitottam! Naponta frfss ebéd, vacsora kapható, olcsó áron. Sókl. Szt. István-tér 4. ÜRES szobát keresek költségmegtérítéssel. Lerakó Ferenc. Hámén Kató u. 14. HAZ eladó. Petőfi-te'ep IV. u. M0. sz. üazdesáizi épületekkel. mszEOEDI lőtér mellett kfs magénház eladó. Laska András, niszöregt-n. 47. sz.. HÁROM, vagv négyszobás összkomfortos házal veszek ÜJszegeden. 22—44. telefonon fetentent. HAZ. RákóczI-tl. 16. sz„ eladó. Érdeklődni nrrvanntt, TFIFV Rák-wi-ü. 20/á. sz. alatt eladó. g-4„|,t."r4nl Rákóczi-ó )fi. sr. 250 cm' BSA motorkerékpár kifogástalan állapotban eladó. Szőreg, Tolbuchin-tér 7. szám. , ,. , , Várható időjárás vasárnap estig: Kevés felhő, száraz idő, gyenge szél, a nappali hőmérséklet főleg nyugaton emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek: vasárnap reggel: 9-12, délben 24—27 fok közölt. MOZI Szabadság: 6 és negyed 9 vasárnap háromnegyed 4. 6 és negyed 9: Kémek a vonaton. — Csehszlovák film. — Harmadik találkozás. — A Szovjetunió Állami Népi Táncegyüttesének magyarországi szerepléséről (július 28-ig). — Magyarország—Uruguay világbajnoki középdöntő labdarugó mérkőzés. Vörös Csillag: 6 és negyed 9; vasárnap háromnegyed 4. 6 és negyed 9: Trubadur. — Verdi operája olasz iilmen. — Magyarország—Uruguay világbajnoki középdöntő labdarugó mérkőzés (ma utoljára'; héttőtől: Emberrablók. — Csehszlovák film (Július 28-ig). Fáklya: 6 és negyed 9: vasárnap háromnegyed 4, 6 és negved 9; Jó Idő esetén az esti előadás 9 órakor a Kertmoziban Halhatatlan melódiák. — Olasz film (Július 28-ig). Ma délelőtt fél II-kor matiné a Vörös Csillag-moziban: Forró szivek. — Olasz film. HETI SZÍNHÁZI MŰSOR (Űjszegedi Szabadtéri Színpadon, rossz Időben a színházban) 29-én este fél 9: Bánk bán. 30-án fél 9: Vándordiák. 31-én fél 9: Denevér. Augusztus 1-én fél 9: Pillangókisasszony. MUZEUM Fehértó flövtlága (Kultúrpalota. Rooseuelt tér) hétfő kivételével mindennap délelőtt 13 órától 6 óráig. A Múzeumi Képtár (Horváth Mihály utcai Oveecsarnok) hétfő kivételével mindennap délután 2 órától 6 óráig, vasár- és ünnepnapokon délelőtt 10 órától 2 óráig. KÖNYVTARAK Egyetemi: Nyári szünet. (Könyvek viszszavétele hétkeznaponkint :3 órától 15 óráig, szombaton 9 órától 12 óráig.i Somogyi: Olvasóterem 10-től 19 óráig. Kölcsönzés 13-tól 18 óráig Járási: Sztálin krt. 54: Kölcsönzés: szerda kivételével minden hétköznap délidén 3 órától este 7-ig. szombaton délután 2-(ől 7 óráig. Gorkij: Nyári szünet augusztus 2-lg. TANACSTAG! EOGADÖÓRAK Július 27-én. kedden délután 4-től C-ig a Petőfi Sándor-sugárút 89. szám alatti KIK helyiségben Báló János, a Kossulh Lnjos'sugárút 63. szám alatti KIK helyiségben Fogas Illésné, a Vásárhelyi-sugarút 67. szám alatti KIK helyiségben ördögh Sándorné, 28-án. szerdán délelőtt 10-től 12-ig a Tanácsházán Markos Károly. fél 2-től fél 3-ig az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál Tenczer Ernő és 2-től 3-ig a Szegedi Kenderben (külső) Zöldi Imréné tanácstag tart fogadóórát. SZEGEDI ÜRÖM 1 2 3 35 36 41 3T | 26 22 15 19 30 33 42 40 37 12 27 34 16 23 31 24 38 VÍZSZINTES: 1. Aktuális plakát szövege. 10. Labdarugónk beceneve. 11. Csermely. 12. Keresztüldurrant. 13. Kinek saját * villája nincsen, annak gyakran megfelel.... 16. Zimankós nyarunk itala. 17. Viszsza: fogoly. 18. Szovjet folyó. 19. Fa része. 20. Becézett férfinév. 21. Ritkán kívánjuk az utóbbi időben. 23. Honvágy legbelsejc. 25. DOA. 26. Becézett női név. 27. Vág. 28. Esel. 29. A rend vége. 30. Igekötő. 31. Elndásra vár. 32. Kavart eb. 34. Női név. 35, Leányka neve. 37. AT. 38. Rövidítés. 39. Ez időtájt. 41. Nero betűi keverve. 42. Hegység a Szovjetunióban. FÜGGŐLEGES: 1. A vízszintes l-es folytatása. 2. Utcabálon az ifjúság. 3. Ragozott ige. 4. Vagyok — idegen nyelven. 5. Az óra körbe járt. 6 Három — idegeD nyelven. 7. Igekötő. 8. A függőleges l-es folytatása. 9. Kezdetének kezdete. 14. ÁO. 15. Vízi növény. 22. Csinosság. 24. Ütlegelés. 26. Ez is üt. 29. Északi város. 32. Ruhán névelő nélkül van. 33. őt idézik meg, ha nem is bűnös. 34. Innivalót. 36. Déli tenger. 37, Majdnem habar. 40. Az áru csereértéke. Beküldési határidő: péntek dél. SPORT A szegedi járás „28 község Béke-postaversenyeM Szeged Járás Testnevelési és Sportbizottsága augusztus 1-től december 20-ig a járás területén ,,'28 község Béke-Postaversenye" címmel nagyszabású versenyt rendez. A verseny célja az alapvetően fontos sportágak népszerüsiiese községeink dolgozói között, új tehetségek felkutatása és bekapcsolása az atlétika, torna, úszás és kerékpár sportokba. A verseny dönti el, hogy melyik községben folyik a legjobb nevelő munka a sport terén s egyúttal alkalmat ad a minősítés megszerzésere. A versenyeket minden község saját spoittelepén. sportpályáin rendezi meg. Az egyes hónapokra kiirt versenyszámból több alkalommal is rendezhet versenyt a sportkör, vagy község. Az e^yes versenyek pontos Idejét a JTS3 által rendszeresített „Bejelentő lap"-on a versenyeket megelőző hónap 25. napjáig kell lelenteni a JTSB-nek. A versenyeket a Szeged Járási TSB által jóváhagyott szervező bizottság Irányításával a községi sportfelelősök, sportköri elnökök által létrehozott versenybíróságok rendezik. A postaverseny szervező bizottságának tagjai: Elnök Csikós Ferenc (Szeged), helyettese: Juhász István (Deszk), titkára Kiss József (Ujszentlvánl. ellenőrök: Kátéi István (Szöreg) és Minik József (Balástya). A versenyen résztvehetnek a snortköri tagok, a helyi tanács, a ksz-ek. földmíívcsszövelkezetek. tsz-ek, állami gazdaságok, állami gépállomások, üzemek, lömegszervezetek, különösen a DISZ szervezetek tacrisi. az egyénileg dolgozó parasztok, érWrrü'éiriek. a község lakosai, akik a 15. életévüket betöltölték. Egv versenyző minden versenyszámban indulhat, de egy számban csak egyszer. A VERSENYSZAMOK: Augusztus 1-én. 8-án. 15-én. 2ú-án, 22-én és 29-én: 100 m férfi és női síkfutás, távolugrás (női és férfi). 50 vagy 100 m úszás ott, ahol úszómedence vau vagy a folyóvíz közel van vagy 500 m férfi és női kerékpározás állórajttal. Szeptember 5-én, 19-én. 26-án: 500 m női síkfutás, 1000 m férfi síkfutás, fcifi és női gránátdobás. 150 m akadályfutás (férfi és női). Október 3-án. 10-én, 17 én, 24-én és 31-én: 10 km nöl kerékpározás. 20 km férfi kerékpározás, gránátdobás (nők 16. férfiak 22 méterről), november 7-én, 14-én, 2I-én, 28-án: férfi és nöl súlylökés, 3 km-es nőt gyaloglás. 5 km-es férfi gyaloglás, 40 m laposkuszás (férfiak), december hónapban (a megfelelő időben, hétköznap este is) torna (MHK 1. szabadgyakorlat) női és férfi, MHK-hét kőtele zö előadása női és férfi, klsgolyós nöl és férfi tekeversenv (10 dobás teltbe). A verseny é tékelését, a helyezések eldöntését a JTSB szervező bizottsága végzi a sportkörök, községek által beküldött jegyzőkönyvek alapján. A jegyzökönyveket a kiküldött ellenőr aláírásával minden hónap 5-lg kell beküldeni a JTSBnek. A helyezéseket az indulók száma és az elért eredmények minősége szerint dintik el. A községek, sportkörök áfta! rendezett versenvek első négy helyezettját díszes oklevéllel jutalmazza a JTSB. A legjobban dolgozó falusi aktívákat pénzjutalomban részesíti az MTSB. mégpedig 000. 200. 100 forintos pénzjutalmakban, helyezések szerint. Községek. sportkörök közötti pontverseny díjazása: az efs'j helyezett egy teljes labdarugó felszerelést, a második egy rend férfi és női röplabda felszerelést, a harmadik 20 darab atléla nadrágot és mezt, a negyedik MHK fel* •soielíscheí kap. Az MHK pályák felépítését és rendbehozatalát külön jutalmazza a JTSB. MAI SPORTMŰSOR KESERŰVÍZ MINDIG LEGYEN A HÁZNÁL DÉLMAGYARORSZAO s Alagyar Dolgozok Pártja csongrádmegyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: az MDP Csongrádmegyei Bizottsága Szerkesztőség: Szeged, Lenfn-u. II. Telefon: 35—35 és 40-80. Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál-tér Z Telefon: 31-13. és 35-00. Csongrádmegyel Nyomdaipari Vállalat, Szeged Felelős vezető; Vincze György Atlétika Az Sz. Szpártákusz vasárnap 30 km-es országúti futóversenyt rendez Szegeden. A verseny rajtja és a cél a Széchenyi téren lesz a Tanácsháza előtt. A rajt dél előtt 9 órakor, a célbaérés fél 11 körű! várható. Úszás Vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel az űjszegedi versenyuszodában tartják meg az úszók postaversenyét a SzabaJ Ifjúság serlegéért a „Tanulj meg úszni" tnodgalom keretében. Labdarúgás Az újszeged! VL pályán vasárnap délután 3 órai kezdettel labdarugó villámtornát tartanak az árvízkárosultak lavára Sz. Textilművek. VLSZ. Kender és az Űjszegedi VL labdarugó csapatainak részvételével. Hunyadi tár: fél 9-kor Postás-Petőfi ultörfi bajnoki, fél 10-kor Dózsa-T,aktot ul'örő bajnoki. Lokomotív pálya: 9 órakor LokomotívUJszegedl VL. úttörő bajnoki. Cserepes sor: fél 9-kor Kinizsi-Tápé uttöro bajnoki. Sz. Haladás külső pálya: 9 órakor Sz Haladás II—Sz. Dózsa barátságos mérkőzés. Járást labdarugó mérkőzések az árvízkárosultakért: Tápé: 9 órakor lapé-Vasas II. éremmérkőzés. Tét 6-kor TápéSz. Postás, Dorozstnán 4 őrakor Dorozsme ifi—Előre ifi. 6 órakor Dorozsma— Szoreg. UJszentivánon UiszentiváuRostkikeszítő negyed 10-kor, AÍgyőn fél 6kor Algyo-Sz Építők, Kisteleken fél 6-kor Kistelek-Honvéd Tiszti Klub, Mórahalmon 6 órakor Mórahalom—Határőrség Desz ken 5 órakor Deszk I-Fűtőház. Kflbekházan fél 6-kor Kübekháza-SzpártiKUSZ. F SPORTHÍREK A Szegedi Haladás rom iniai portyájáról hazatért NB. I-es labdarugó csapat vasárnap délután fél 6 órai kezdettel barátságos labdarugó mérkőzést Játszik Hódmezővásárhelyen a H. Petőfi együttesével. A mérkőzést Vásárhelyen nagy étdeklödés elűz meg. * A Szeged Járási Testnevelési és Spoitbizoftság kiírta a labdarugómén a Falusi Kupa-versenyt körzeti beosztásban, s eddig olyan községek. mint üóc és Gyálarét Is bejelentették részvételüket a versenyen. Sepp Herberger, a nyugatnémet válng.i. tott edzője továbbra Is a magyar labdarugó válogatottat tartla követendő példának Sepp Herberger. a világbajnokságot nyert nr-cgatnémet labdarugó válogatott edzője Vgutóbb telt nyilatkozatában kijelentette. hogy a Jövőben ugyanúgy, mint a magyarok, egy állandó csapatot igyekszik szerepeltetni a nemzetköri mérkőzéseken, meri ez a legbiztosabb alapja a Jó szereplésnek. Herberger tehát továbbra Is a magyar labdarugó válogatottat tartja követendő példaképül. Ez megnyilvánul különben ítban is, hogv a nyugatnémet labdarugó válogatott számára az eddigi négy helyet évente 8 nemzetközi mérkőzés biztosítását kéri. He.-be:ger - mint mondotta — tudja, ''"(TV a gazdag nemzetközi tapasztalatok tettek olyan naggyá és sokoldalúvá a ángyai >ál.gototu« ls, ._