Délmagyarország, 1954. július (10. évfolyam, 154-180. szám)
1954-07-13 / 164. szám
OELMAGYARORSZAG KEDD, 1934 JULIUS 13. • » ff zárolt" vas Ideges hang szólalt meg a telefonkagylóból. — De kérem ma szombat van és déli 12 órakor letelik a munkaidőm, nem érek rá beszélgetni. Elmondottam neki: arról a bizonyos 490 mázsa gömbvasról van szó, amelyről délelőtt azt állította, hogy visszaszállították Budapestre, miután megírta a Szegedi Gőzfűrésznek, hogy „súlyára, valamint térfogatára való tekintettel a beszállítást nem vállalta a BELSPED", az a vas már 29 napja itt a vásárhelyi állomáson a szabad ég alatt található. Könnyebb megértés céljából próbáltam vázolni a vas sorsát: június 12-én a MAV kény szerkirakással rakta ki, ami 896 forintba került és azóta is fekbérezik. Naponta 249 forint a fekbér, ami ezideig 7221 forintra rug, tehát 8117 forintos kára származott ebből máris a népgazdaságnak. Néhány mentegetődző szó és az előbbi hang lággyá változcftt, olyan mézes-mázossá, hogy talán egy karéj kenyérre is fel lehetett volna kenni. Gál Imre, a Földmüvelésügyi Minisztérium Anyagellátó Vállalata V-ös számú kirendeltségének vásárhelyi vezetője hajlandó volt szombat délután rövid időre beszélgetni, ha a közügy így követelte. Később felkerestem. Szűk szobába tessékelt és mindjárt helyivel kínált és az iratok tengeréből előszedett két dossziét. Pár perc és máris magyarázta, hogy a szóbanforgó vas „zárolt" vas, amiből csak a nagymágocsi állami gazdaságnak van kiutalva 8 tonnányi. hogy a többi kié, azt 6 maga sem tudja. A helybeli Magasépítő Vállalat és az Építőipari KTS- elvinné. de a vas „zárolt". Meg is irta még akkor (június 12-én) Budapestre a központjának, hogy mit kezdjen a vassal. Június 18-án kapott egy levelet, hogy a helybeli TÜZÉP telepen tárolni lehetne a vasat, beszéljen a TÜZÉP vezetőségével. Állítólag beszélt is, de hogy kivel, arra már nem emlékszik. Ismét levelet írt a központba — újabb javaslatot kért. — Június 26-án meg is jött a válasz, melyben kérik a helybeli gépállomást, vagy a Gépjavító Vállalatot, hogy a hosszú szálakat olyan méretre vágják el, hogy azok normál vagonban vagy tehergépkocsibán szállíthatók legyenek. Akkor már annyira bele élte magát az ügyintézésbe Gál Imre, hogy azt válaszolta: Fémfűrészlap hiányában nem lehetséges". Ujabb levélváltás következett: ment az értesítés, hogy a vasút hegesztőpisztollyal sem engedélyezi a vágást, mert az állomáson gyúlékony anyagokat is tárolnak. — Beszélt ebben az ügyben a MÁVA-al? — kérdezem tőle. — — De kérem, miért kellett volna beszélnem — mondja oktatóan, — hiszen ki van írva a táblára, hogy dohányozni is tilos, nemhogy hegesztőpisztolyt használjunk. Valóban zárolt vas ez a 490 mázsa gömbvas, de nem a szabályok értelmében, hanem néhány nehézfejű vezető miatt. Gál Imrének csak fel kellett volna vennie a telefont június 12-én és megkérdezni a MÁV-ot, hogy c hegesztőpisztolyt használhatják-e. Sebők Ferenc föraktáros neki is azt mondotta volna, amit nekünk: mivel nyilt területen áll a vas. semmi akadálya sincs a hegesztőpisztoly használatának. A napok közben telnek A vállalatoknak. égetően szükségük volna a vasra. A fekbér is mind nagyobb összegre rug. De mit izgatja ez Gál Imrét, nem az ö zsebéből kell kifizetnie, hanem a közösség kasszájából. De végtére is a közvagyon nem „Csáki szalmája", • <• (kiss) H A P I R E N D 1984 JULIUS 13 KEDD E IDOJARASJELENÍES Várható Időjárás kedden estig: Változó felhőzet, néhány helyen záporeső, esetleg zivatar. Időnként élénk délnyugati nyugati szél. A hőmérséklet emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek kedd reggel: 12—15, délben 25—28 tok között MOZI Szabadság: 6 és negyed 9: Schubert. — Színes osztrák film. — A magyar-brazil labdarugó világbajnoki mérkőzés (július 14-ig). Vörös Csillag: 6 és negyed 9: Sötétség. — Csehszlovák film (július 14-ig). Fáklya: 6 és negyed 9, jó Idő esetén az esll előadás 9 órakor a Kert-moziban: Szicíliai vérbosszú. — Olasz tilm 'július 14-ig). SPORT A Nyári Főiskolai Világbajnokság A NEMZETKÖZI DIÁKSZÖVETSÉG kéz- Egyre többen Jelentkeznek Angliából, Trora SZÍNHÁZ Nyári szünet. MUZEUM Karlovy Varyban megnyílt a VIII. nemzetközi filmfesztivál Július 11-én Karlovy Varyban ünnepélyes körülmények között megnyilt a VIII, nemzetközi filmfesztivál. A megnyitóünnepségen jelen voltak a csehszlovák kormány tagjai, a kultúrális élet kiváló képviselői, továbbá a külföldi küldöttségek és a diplomáciai testület képviselői. Václáv Kopecky miniszterelnökhelyettes és a kultúrális ügyek minisztere megnyitóbeszédében ezeket mondta: Már hagyománnyá vált. hogy nemzetközi filmfesztiváljainkon az egész haladó világ filmművészete bemutatja eredményeit. Ezen a filmfesztiválon igazi műalkotások kerülnek bemutatásra, amelyek a jelenkor legégetőbb kérdéseinek eleven visszhangját jelentik. Ezek az alkotások dicsőítik az emberiség bóketörekvését, és harcát a reakció sötét erői ellen. Václáv Kopecky kiemelte, hogy a VIII. nemzetközi filmfesztivál a népek közötti kultúrális és baráti kapcsolatok további megszilárdítását szolgálja. A béke hívei csehszlovák bizottsága és a Béke Világtanács nevében Anezka Hodinová-Spurná üdvözölte a fesztivál részvevőit. Ezután elsőnek a ..Botosztroj" című csehszlovák játékfilmet, másodiknak a „Luxustutajon" című szovjet filmet mutatták be. Az Országos Béketanács „Béke, munka, jólét!" fényképpályázata Az Országos Bóketanács „Béke, munka, jóléti" címmel fényképpályázatot hirdet amatőrfényképészek számára. A pályázatra beküldött fényképek művészi formában mutassák be a magyar nép békés építőmunkáját, életét. A pályázatra mindenki korlátlan számú, fekete-fehér, legalább 9x12 cm méretű, reprodukálásra alkalmas fényképet küldhet be. A képek hátlapján fel kell tüntetni a kép címét, a beküldő nevet és lakóimét. Beküldési határidő: 1954. október 1. A pályázat eredményét 1954. november 1-én hirdetik ki. A legjobb pályamunkákat kállítják az OFOTÉRT-üzletekben, a díjnyertes képek megjelennek a „Béke és szabadság" című lapban. Az I. díjat nyert pályaművet ezer forinttal, a II. díjat nyert pályamüvet 600 forinttal, a III. díjat nyert pályamüvet pedig 400 forinttal jutalmazzák, ezenkívül 10 értékes könyvjutalmat is kiosztónak. A fényképeket az Országos Béketanáés címére (Budapest, VI Sztálin-út 124.) kell beküldeni. A RADIÖ MŰSORA: " JULIUS 14, SZERDA Kossuth-rádió. 4.30 Hírek, 4.40 Reggeli zene. 5 Falurádió, 6 Lapszemle, 7 Hírek, 7.10 Hanglemezek. 8.30 Népi muzsika. 9 Hirek a nagyvilágból. 9.05 Szórakoztató zene, 9.20 G vermekrádió. 9.40 Daltanulás, 10 Hírek, ÍO'IO Brahms dalaiból. 10.30 óvodások műsora, II Szimíónikus zene, 11.30 Énekkar. 12 Hírek. lapszemle, 12.1- Hangos újság, 12.45 Operettrészletek. 13.20 Fúvószere. 14 Hirek. 14.25 Utt-vő híradó. 14.00 Népi kórusok, 15-10 Moszkvai rádió összeállítása. 15.40 Könnyű zene, 16 Rádiójáték. 16.40 Levelekre válasz. 17 Hírek, 17 óra 10 Szív küldi, 18 Ifjúsági műsor. 18 óra 30 Tánczene. 18.50 Felolvasás. 19 10 Népzene, népdalok, 19.30 Előadás. 20 Hírek, 20.10 Opera: Aki hűtlen — pó-uljár. 21 40 Vidám muzsika, 22 Hírek. 22.10 Tíz perc külpolitika. 22.20 Tánczene. 22.50 Versek. 23 Hanglemezek, 24 Hirek. 0.10 Vidám népzene. Petőfl-rádtó. £.30 Fúvósindulók. 6.40 Torna. 6.30 Reggeli zene. 7.30 Kisiskolások műsora, 7.40 Hanglemezek. 14 Rádióegyüttes, 14.50 Tánczene. 14.50 Előadás. 15 Operarészletek. 15 óra 30 Vers. 16 Zenekari hangverseny. 17 Kórusok. 17.25 Verbunkosok, csárdások. 17 óra 40 Versek. 18 Hándel müveiből. 18.30 Filmzene. 19 Zongora. 19.30 Fúvószenc. 19 óra 40 Sporthíradó, 20 Tánczene. 20.40 Tudományos híradó. 21 Ének. 21.30 Irodalmi műsor, 22 Mozart müveiből. SZÉP DEKORÁCIÓ: A MŰVÉSZI REPRODUKCIÓ! Díszítsük otthonunkat és munkahelyünket az újra kapható színes művészi reprodukciókkal (Munkácsi, Szinnyei-Merse, Paál, Glatz stb.) Ara: 3—20 forintig Kapható szaküzletekben, papír- és könyv- (antiquár) boltokban Fehértó élővilága (Kultúrpalota. Roosevelt tér) hétfő kivételével mindennap délelőtt 10 őrátó! 6 óráig. A Múzeumi Képtár (Horváth Mihály utcát üvegcsarnok) hétfő kivételével mindennap délután 2 órától 6 óráig, vasár- és ünnepnapokon délelőtt 10 órától 2 óráig. KÖNYVTARAK Egyetemi: Nyári szünet. (Könyvek visz.szavétele bétkőznaponktnt 9 óra tói 15 óráig, szombaton 9 órától 12 óráig.) Somogyi: Olvasóterem 10-től 19 óráig. Kölcsönzés 13-tól 18 óráig Járási: Sztálin krt. 64: Kölcsönzés: szerda kivételével minden hétköznap délután 3 órától este 7-ig. szombaton délután 2-től 7 óráig. Gorkij: Hétfőn, kedden, szerdán, pénteken reggel 8-tól 12-ig és délután 1-től fél 4-ig; csütörtökön és szombaton délelőtt 10-től délután 2-g. délután 3-tól este 7-ig. MNDSZ HIREK Az MNDSZ városi titkárság július 13-án délután 5 órakor titkári és választmányi értekezletet tart, melyre kérik az asszonytársak feltétlen és pontos megjelenését. AZ ÉLELMISZERKISKERESKEDELMI Vállalat kocsist vesz fel. Jelentkezni: a központi Irodában, Kállay ö. 2. száni. SZEGEZÖKET, üj láda szegezéshez, valamint szállítási felelőst (not, vagy férfit) felveszünk. Jelentkezés Göngyölegellátó Vállalat telepén délelőtt 8—14 őráig. Alsóvárosi ff. 57. (volt Szllvási telep) Hatytvas sor. CSOMAGOLOT azonnali belépésre felvesz a Szegedi Papír- és Irodaszcrértékesftö Vállalat, Bajcsy-Zs. u. 22. A HUNGARIA-szálló Vállalat felvesz vizsgázott szakácsot, szakvizsgával rendelkező leiszolgálót (éttermi) és fiú tanulókat. Jelentkezés naponta 8—12-ig személyzeti felelősnél. EGY gyermekágy eladó. Bocskai u. 6. sz. fldszt. 3. ÉPÜLF.TFA. cserép, vályog, tűzifa eladó. Debreceni u. 27/c. NAGY szoba, konyhás lakásomat elcserélném 2—3 szobás lakásért. Gyöngylyúk u. 31. szám. EGY írógép eladó. Mikszáth Kálmán u. 7. szám. Kreiner órás. ELVESZETT Újszegeden 9-én egy kék női fürdőruha, sapka és kendő. Megtaláló Jutalom ellenében adja le. Hangszer boltban, Lenin tt. 3. SIMA háló, hibátlan vitrin, csillár, Smizett négyfiókos, eladók, sürgősen. Pusztaszeri u. 26. KEVESET használt gyermek sportkocsi eladó. Hétvezér u. 23. I. 7. EGY drb 140x220 6 szárnyas ablak eladó. Rókusi ff. 33. Makkoserdő sor végén. TONDÉR utcában féltelek, lakásnak átalakítható melléképülettel minden elfogadható áron eladó. Érdeklődni Tavasz u. 4. sz. I. 3. HAZ eladó, beköltözhető 2 szoba, fürdőszoba lakásátadással. Teréz u. 44. BÖRKABATJAT most javíttassa bőrpuhílő, vízhatlan festéssel Csordás bőrruhnkész'tő mesternél, Szt. Miklós u. 7. sz. Felsőváros. ELCSERELNÉM szép nagy szoba, konyha, spelzomat hasonló városiért. Petőfi telep, 4. u. 118. szám. ELVESZETT fekete kötöttkabát. Kálvária úton. Kérem a becsületes megtalálót, illő Jutalommal hozza vissza Homonai Istvánná. Csáktornyai u. 9. FEHÉR fél hálószobabútor eladó. Szeged, Párizsi krt. 36. Kakuszl. FOTELÁGY, jeges. asztal, gyermekágy matraccal, szőnyeg eladók. Délután 5— 8-ig. Táncsics M. u. 3/a. I. KÉREM, ki elvesztett tárcám az 'ratokkat megtalálta, jutalom ellenében Juttassa el hozzám. Juhász Gyula u. 18. szám alá. EGY szürke kabát, új, elveszett. Kölcsey utcától Gogolv utcáig. Megtaláló Jutalomba részesül. Kölcsey u. 8. szám. Tóth János. szabó. ELKÓBOROLT egy nagy farkaskutya, aki valahol látta, kérem Jelentse be a Délmagvlw kUdóbs. jutalom ellenében. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYRŐL Szegedre érkező vonat pá-más fülkéjében felejtettem ballonkabátomat. Felhívom a fülkében utazó kisgyermekes asszonvt, adja le a ballont a Gyógyszertár Vállalatnál.' fldd el a mákgubót gyógyszer készül belőle deményezésére ezév július 31-töl augusztus S-ig Budapesten rendezik a XI;. Nyári Főiskolai Világbajnokság küzdelmeit. A verseny előkészítésére és rendezésére Nemzetközi Szervező Bizottság alakult. amely meghívta a világbajnoki versenyekre a főiskolás sportolókat a világ minden tájáról A bizottság elnöke Hegyi Gyula, az \OTSB elnöke lett, egy alelnöki helyet a Nemzetközi Diákszövetség képviselője tölt be, másik alelnöki helyet pedig lenntartotiák a Nemzetközi Diák Sportszövetség (FISU) számára. A Szervező Bizottság állandó titkára Konstantin Tellarov. a Nemzetközi Diákszövetség Sportosztályának vezetője. A Nemzetközi Szervező Bizottság — melyben minden nagyobb ország küldötte helyet kapott — ülésén elhatározta, li .gy a versenyekel az olTmuiai elvek szerint és a Nemzetközi Sportszövetségek Szabályainak megfelelően rendezi. AMIKOR a Nemzetközi Szervező Bizottság hozzákezdett a XII. Nyári Főiskolai Világbajnokság előkészitéséliez, az a céi vezette, hogy egy ilyen hatalmas sportverseny keretében tőmörttsc az egész világ főiskolai sportolóit. Tárgyalásokat kezjelt a Nemzetközi Diák Sportszövetséggel (FISU), hogy vegyen részt a Főiskolai Világbajnokság rendezésében. A FISU az.onban mindent elkövetett, hogy akadályokat gördítsen az egyesség elé. Ragaszkodott fhhoz a helytelen állásponthoz, hogy a Főiskolai Világbajnokságra csak azoknak az országoknak a főiskolás sportolói nyerjenek meghívást, amelyek tagjai a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Ha a Nemzetközi Diákszövetség ezt az elvet eltagadta volna, egész sereg állam főiskolás - portolói nem indulhattak volna a világbajnoki küzdelmekben, sőt az a visszás csat is előfordulhatott volna, hogv olyan főiskolás szervezetek sem indíthatták volna versenyzőiket. amelyek egyébként tagjai a Nemzetközi Diákszövetségnek. Ezért ebbe a feltételbe a Nemzetkőzi Diákszövetség nem mehetett bele. hane-n kitartott és ma is kitart álláspontja mellett, mely szerint a versenyeken résztvebet a világ minden tájáról minden főiskolás sportoló, ha 17 élelévét betöltötte és harmincadik évét még nem haladta túl. A Nemzetközi Szervező Bizottság mindig nyomatékosan hangsúlyozza. hogv célja egy szép diáksport verseny rendezése és még mindig reméli, hogy a FISU is hozzájárul ahhoz, hogy a szervezetéhez tartozó főiskolás sportolók eljöjjenek Budapestre. A FŐISKOLAI VILAGBAJNOKSAO küzdelmei 14 sportágban zajlanak le. Ezek a következők: asztalitenisz, atlétika, birkózás, kosárlabda, Inhdarngás, kerékpározás, torna, röplabda, ökölvívás, úszás, vízilabda. műugrás, vívás, súlyemelés, tenisz. Valamennyi soortág versenyeit a nemzelközi szabályok szerint bonyolítják le. A versenybíróságokat az illetékes Nemze'kőzl Szövetségek jelenlévő tagjaiból állítják össze. Hírt kaptunk arról, hogv R. Willl.am Jones, a Nemzelközi Kosárlabda Szövetség főtitkára közölte, hogv résztvesz a budapesti nyári főiskolai játékokon. Jones a kosárlabda mérkőzések zsürielnőke lesz. A FISU akadékoskodásai ellenére világszerte egyre fokozódik az érdeklődés a budapesti vllágbMnokság iránt. Az előjelek szerint körülb-lül 2100 külföWt sportoló részvételére lehet számítani. Ausztria közel 100 főnyi ve-s"nyzőgárdáva1, Llbazon 61 sportolóval indul a FVB. versenyein. szagból. Olaszországból. Belgiumból és a többi nyugati országokból. AZ FVB. SZERVEZŐ BIZOTTSÁGÁHOZ megérkezett a bolgár főiskolás sportolók nevezése. A bolgár fiatalok tiz sportágban, összesen 112 versenyzővel vesznek részt a XII. Nyári Főiskolai Világbajnokság küzdelmein. Skóciából újabban két asztaliteniszezö érkezését is jelezték. A Norvég Atlétikai Szövetség közölte a főiskolai világbajnokság szervező irodájával, hogy a norvég tölskolás sportolók is résztvesznek a budapesti versenyen. Santiago de Chiléből három lőiskolás atléta indulását jelezték. Hat holland kerékpáros versenyző is indul. Angliából kosárlabdacsapatot neveztek az FVB-re. A XII. Nyári Főiskolai Világbajnokság mintaszerű rendezésével Budapest ismételten be akarja bizonyítani, hogy minden feltétellel rendelkezik egy nagy világverseny — akár egy olimpiai — lebonyolításához is. A FVB. versenyelt a legszebb rpagyar sportlétesítményekben rendezik. A legtöbb verseny az úgynevezett Népstadion komplexumban lesz. Ide tartozik maga a Népstadion, a Sportcsarnok és az újjáépített Millenáris sporttelep. A Népstadionban lesz a megnyitó- és záróünnepély, az atlétikai verseny, néhány labdarugómé-közés és ami újdonság: az ökölvívás'is. Az ökölvívó mérkőzéseket részben elektromos megvilágilás melleit rendezik s a szorítót előreláthatóan az egyik kanyarban állítják fel. Ilymódon körülbelül 20 ezer ember Játhatja az iRen színvonalasnak Ígérkező ökölvívó küzdelmeket. A pálva-ke-ékpár versenyek a teljesen modernizált Millenáris sporttelepen lesznek, az országúti versenyeket a férfiak részére a Jánoshegyi terepen, a nők részére pedig a Budapest, rákoscsabai körpályán rendezik. Az úszóés műugróversenyek, valamint a vízilabda mérkőzések a margitszigeti Nemzeti Sportuszodában lesznek, a teniszversenyt pedig a margitszigeti Dózsa teniszpályán rendezik. Újszerű, körülmények közölt tartják meg a kosárlabda mérkőzéseket. F.zek a találkozók az Előre pálván lesznek. Két fapadlós pályát énltenek itt. s ezeket tlveg. palánkokkal látják el. A technikai berendezést úgy oldják meg. hogy esti mérkőzéseket is lehet majd rendezni. Az asztaliteniszverseny és a birkózás küzdelmeinek a Snorícsarnok lesz a színhelve, a súlyemelést az ÉDOSZ kultúrtermében rendezik. A Csepeli stadion lesz a színhelye a röplabda mérkőzéseknek és a tornaversenyeknek. Az utóbbiakat Is szabadtéren rendezik, csupán a mflszabadgyakorlatok bemutatásához állítanak fel a szabadban megfelelő nagyságú emelvényt. A vivóverseny küzdelmeire a Honvéd. Dózsa Civörgy úti tornacsarnokában kerül sor. A labdarugó mérkőzések céljára igénybe veszik még a Kinizsi és a népligeti Vasas pályát A SZERVEZŐ IRODA a versengek mellett kultúrpronrammokkat. találkozókkal leszi feledhetetlenné a világ minden tájáró' egvbesereglett főiskolás sportolók szá; mára a budapesti tartózkodást. A programmok közül legnagyobbszabású lesz az a Karnevál, amelyet augusztus 7-én este rendeznek. A XII. Nyárt Fő iskolai Világbajnoksággal kancsolatosan az IBUSZ nagyszabású társasutazást szervez. 1500 nyugati főiskolás fiatal utazhat ebből az alkatombői Budapest-e, vég'gnézhetl a versenveket és megtekintheti az ország legszebb vidékeit. CSONGRÁD MEGYE IFJÚSÁGI USZÓBAJNOKSAGA Vasárnap egésznapos úszóverseny keletében a megyei TSB. rendezésében bonyolították le Csongrád megye Ifjúsági úszóbajnokságát. Az előző évektől eltérően egves versenyszámokban népes mezőnyök indultak és igen jó eredményeket értek el. A vidékiek közül a hódmezővásárhelyi női és a szentesi térti versenyzők szerepeltek jól. Legtöbb győzelmet a szegedi verseny; zök arattak. A megyei válogatott keret tagjai közül több fiatal résztveft a megyei bajnokságon és kitűnő idő és helyezési eredményük biztosítja Szeged úszósporljának további tejlödését. A 15 éves Kiss Ilona (Sz. Petőfi) a 200 méteres mellúszásban 3:24.8-es és a 100 méteres női gyorsúszásban 1:21.4-es igen jó időeredménnyel nyeite a megyei bajnokságot. A 100 méteres nőt hátúszásban a 13 éves Nagypál Erzsébet !:32.7-es országosan is számottevő idővel győzött. Eredmények: 100 m hát: t. Varga (Szeged) 1:19.8. 2. Gallov (Szeged) 1:22.3. 3. Szilágyi (Szeged) 1:26. 200 m hát I. Gallov 2:54. 2. Varga 2:59, 100 m mellúszás I. Vajtai (Szeged) 1:22.2. 2. Fíi'es (Hmvl I 28. 3. Beck (Szeged) 1:30.2. 200 m mellúszás I. Vajlai 2:58 8 2. Mosonyi (Szentes) 3:11.4. 3. Füles 3:12.4. 100 m nillangó 1. Tóth (Szeged) 1:18.9. 2. Szalai (Szeged) 1.29.4, Pretogg (Szeged) 1:30, 200 m nll3. Szalai 1:09, 200 m gyors t. Dobál TI. 2:29.1, 2. Dobosi (Szentes) 2:31.4. 3. Sziklai 2:35.2, 400 ni gyors 1. Dobosi 5:31.8, 2. Nemes (Szentes) 5:34.7, 3. Szend-ei II. (Szeged) 5:41. 200 in vegyesúszás la Szendrei II. 2:52. 2. Gera (Szentes) 2:38.4, 3. Szilágyi (Szeged) 3:01.8. 4x103 m vegyesváltó 1. Szeged 5:21.4. 2. Szentes 6:16.5. 4x200 m vegyesváltó 1. Szeged 10:50.5, 2. Szentes 11:06. Női eredmények: 100 m mellúszás 1; Engellhaller (Hmvl 1:35.5, 2. Szabó (Szeged) 1:37, 3. Bereczki (Szeged) 1:37.6. 200 tn mellúszás 1. Kiss (Szeged) 3:24.8, 2. F.ngelthaller 3:32. 3. Gergely (Szeged) 3:33.2, 100 m hátúszás I. Nagypál (Szeged) 1:32.7, 2. Vida (Szeged) !:36.'6, 3. Maduda (Szeged) 1:54. 100 m pillangó t. Kandó (Szeged) 1:43.2, 2. Hercz (Szeged) 1:53.2, 3. Zental (Szentes) 2:09.5, 100 m gyors I. Kiss (Szeged) 1:21.4. 2. Madud.s (Szeged) 1:30, 3. Chorus t. (Szeged) 1:37.8, 200 m vegyesúszás 1. Gergely 3:44.6, 2. Sziljártó (Szentes) 3:44.$, 3. Bartha (Szentes) 3:46.6, 4x100 m gyorsváltó 1. Szeged 6:31, 2. Szentes 7:12.6. Ktsérőszámok: 4x50 m úttőrő, fiú gyorsváltó: 1. Kinizsi A. 2:24.3. 2. Dózsa 2:40, 3 Kinizsi B. 2:45.6. 4x50 m úttörö, leánv vegyesváltó: 1. Haladás 3:00.2, 2. Petőfi 3:09.1, 4x50 m serdülő, fiú vegvesváltó: 1. Egy mázsáért 90 forintot lengó: 1. Tóth (Szeged) 3:05. 2. Kökény, Petőfi 2:28.7, 2. Dózsa 2:29.7, 3. Haladás (Szentes) 3:25.3, 100 m gyors I. Dobai 11. 2:40.2. (Szeged) 1:03.6, 2. Sziklai (Szeged) 1:05.7. I Faragó Sándor HIREK NEMZETKÖZI TALALKOZÓKRÖL " Uszóválogatottunk Arnhemben » 110:72 arányban győzött a hollandok ellen. A magyar és holland vízilabdázók találkozója 2:2 (2:0) arányban döntetlenül vég'.ődött. Vízllabdacsapatunk a nem hivatalos mérkőzésen '8:2 arányban győzött. A Margitszigeten megrendezett románmagyar férll röplabda válogatott mérkőzésen a mngyar csapat 3:0 (13, 10, 10) a-ányban fölényesen győzött a románok ellen. Az osztrák kérékpáros körversenyen Magyarország csapata a második nan után is a második helyen áll Belgium után. Szófiában 25 ezer néző előtt a bolgár B. válogatott labdarugó csapat -1:2 (1:1) arányban győzött a Bp. Vasas ellen. MHK tapasztalatcsere értekezlet A Vörös Lobogó csongrádmegyci elnöksége ma délután fél 3 órakor az MHKmunka megjavítása érdekében MHI< tapasztalatcsere é-tekezletet tart a Tolbuchin sugárúti szakszervezeti székházban. Vízilabda Megyei összevont. I. osztályú bajnoki vízilabda mérkőzésen a Hmv. Fáklva 8:3 (3:3) aránvban győzött a VLSZ KenJer csapata ellen. Kerékpáros emlékverseny Németh Károly, a néhány éve elhunyt kitűnő magyar versenyző emlékére rendezett vasárnap országúti kerékpáros versenyt a BP. Kinizsi SK a gödöllői országúton 140 km-es távon. A versenyen igen )ó erőkből álló mezönv indult. az esős. szeles időben a férfiak versenyét Szűcs László nve-te géphosszal. a női ifi mezőnyben Tóth Margit a negyedik helyezést érte el. Mindketten a Szegedi Lokomotív versenyzői, de egyéb helyezésekkel is szép pontszámot hozott haza a többi vasutas kerékpáros is* KIJELÖLTÉK A FŐISKOLAI VILÁGBAJNOKSÁGON RÉSZTVEVŐ MAGYAR LABDARUGÓ VALOGATOTT KERETET Kijelölték a főiskolai világbajnokságon résztvevő magyar labdarugó válogatott kerelet. A magyar játékosokat Kalocsay Géza és Dudás János edzők készítik fel az FVB-re. A keret tagjai a kővetkezők: Gulyás, Faragó, Komáromi (kapusok). Rajna, Várhidi. Kárpáti, Henni II.. Dudás. Dalnoki (hátvédek), Szabó, Szojka, Csernai, Dékány (fedezetek). Jagodics, Csordás, Machos. Mátrát, Taliga, Szolnok, Fenyvesi, Csóka és Kovács (csatárok). Hivatalos totónyeremények 12 találatot egy pályázó ért el. A nyereményösszeg 137.637.50 Ft. A nyertes szelvény száma és neve: 436.224 „Totozó Szeged". Lenin utca 13. jelige. 11 találatot 30-an értek el. A nyereményösszeg egyenként 4587.50 Ft. 10 találatot 494-en értek el. A nyereményösszeg egyenként 371.25 Ft. Totóeredmények 1, x, I, 2, 2, 2, 2, x, 1, 2, 1, 2. Labdarúgás A Vörös Lobogó textiled területi A. válogatott labdarugó csapat 3:2 (1:1) alanyban győzött a B. válogatott ellen. OELMAGYAROfczAG a Magyar Dolgozók Partja csongrádmegyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: az MDP Csongrádmegyei Bizottsága Szerkesztőség: Szeged. Lenin-u. 11. Telefon: 35—35 és 40-80. Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál-tér Z Telefon: 31-16. és 35 -00. Csongrádmegyei Nyomdalpart Vállalat, Szeged r—r v felelős vezető: Yincze győrgy