Délmagyarország, 1954. június (10. évfolyam, 128-153. szám)
1954-06-17 / 142. szám
CSÜTÖRTÖK. 1954. JÚNIUS 17. 3 DÉLMRGYBRORSZÍG Feladatunk, hogy a kongresszus elvi, politikai irányvonalát a párt egész tevékenységének középpontjába állítsuk A szegedi kommunisták nagyaktiva értekezlete Végétért a Csehszlovák Kommunista Párt X. kongresszusa Prága (TASZSZ). 'A Csehszlovák végzett munka Irányítására titSzombaton délután két órára kommunista nagyaktíva értekezletet hívott össze Szeged Városi Pártbizottsága Végrehajtóbizottsága. A nagyaktívaértekezlet az MDP III. kongresszusa jelentőségéről, tanulságai ismertetéséről és a kongresszus anyagának feldolgozásáról tárgyalt. Ladányi Benedek elvtárs, a'Végrehajtóbizottság első titkára megnyitó szavai után Komócsin Zoltán elvtárs, a Központi Vezetőség Agit. Prop. Osztályának helyettes vezetője mondott beszédet. Vázolta a pártaktíva célját, elmondotta a többi között, hogy a pártaktíva célja elsősorban megvilágítani pártunk III. kongresszusának jelentőségét, hogy segítséget nyújtson ez az aktívaértekezlet Szeged kommunistáinak a kongresszus anyagának feldolgozásában, s hogy vázolja fel a kommunista pártaktíva feladatait a harmadik kongresszus határozatainak megvalósításáért vívott harcban. Komócsin elvtárs beszédét számos hozzászólás követte, s a pártaktíva megállapította, hogy a most következő hónapokban Szegeden is legfontosabb feladata minden kommunistának, elsősorban a kommunista pártaktívának az, hogy megismerje pártunk III. kongresszusának határozatait, anyagát és megismertesse a dolgozó tömegekkel. A feladat: megismerni és megismertetni azokat a felszólalásokat, amelyek a kongresszusi küldöttek részéről elhangzottak, és azokat a felszólalásokat amelyeket a külföldi testvérpártok küldöttei mondottak el. Nem egy-két hónapos kampánynak a feladata ez. A következő hónapok feladata, hogy a kongresszus elvi, politikai irányvonalát a párt egész tevékenységének középpontjába tegyük. Széles nagy tömegek ismerjék meg a kongresszusi referátumokat, felszólalásokat, az egész kongresszus anyagát. A Központi Vezetőség foglalkozott ezzel a kérdéssel, s azt a tanácsot adja a pártaktívák számára, úgy kezdjék meg, hogy ezzel egyidőben máris hozzá lehessen fogni a határozatok végrehajtásához. Nem engedhetjük meg, hogy becsukjuk a párt kapuját azzal, hogy a párt tanulmányozza a kongresszus anyagát, ismerkedik a határozatokkal, s utána majd ha ezt befejezte, akkor kezdi el a harcot valósítását, segíthessenek üzemükben a kongresszus által megszabott feladatok végrehajtásában. — Valóban az üzemek mérnökei, igazgatói, de legtöbbször a munkások is pontosan meg tudják mondani — állapította meg az aktívaértekezlet, hogy a munka termelékenysége, az önköltségcsökkentés hogyan áll, milyen minőségben termelnek. Ezért az üzemekben tevékenykedő kommunista pártaktívák feladata, hogy nagy figyelemmel, elmélyültséggel tanulmányozzák, mit mond a kongresszus ezekről a konkrét kérdésekről, mit mond a munkatermelékenység kérdéséről, a minőségről, az önköltség csökkentéséről. Tanulmányozzák a kongresszus idevonatkozó anyagát, útmutatását, tanulmányozzák a saját üzemük helyzetét, hogy necsak álta©a végrehajtásért. A kettőnek egy-' Iában, hanem teljes pontossággal időben kell megtörténnie. Ugyanakkor a határozatok végrehajtásához hozzá kell kezdeni. Ehhez azonban csak akkor lehet, ha most és a közeljövőben napirenden lévő feladatokból indulunk ki. Erről beszélt az aktívaülés több résztvevője is hozzászólásában. Szilárd János elvtárs, az Orvosegyetem Pártbizottsága Végrehajtóbizottságának titkára például külön hangsúlyozta, mennyire fontos Szegeden . a napirenden lévő feladatokkal összekapcsolni a tömegek között végzett politikai munkát. Megállapításainál utalt a kongresszuson elhangzott beszámolókra, a kongresszus határozataira. A párt politikájának központi célkitűzése a nép jólétének állandó emelése Áz aktívaértekezlet résztvevői hozzászólásaikban elmondották, milyen feladatokat látnak 6aját üzemük, munkaterületük, saját pál tszervezeteik előtt a kongreszszus határozatainak megvalósításával kapcsolatban* Megállapította az aktívaértekezlet, hogy a mezőgazdaság mostani legfőbb feladata a növényápolás, s különösen fel kell hívni a figyelmet arra. hogy egészen közel vagyunk a legfontosabb mezőgazdasági kampányhoz, az aratás, behordás, cséplés, gabonabegyűjtés munkájához. A kommunista pártaktivisták, tehát elsősorban akik a mezőgazdaságban dolgoznak, de azoknak is, akiknek valamilyen úton közvetlenül vagy közvetve közük van, e feladatok végrehajtására kell ügyelniök. A mezőgazdaság fejlesztésétől e'választhat.atlan az állampolgári kötelezettség teljesítése. A kongresszus anyagából meg kell tanulni azt. hogy az állampolgári kötelezettség teljesítésében nem lehet alku. Nem lehet szó a mezőgazdaság fejlesztéséről, nem lehet szó a kongresszus határozatainak végrehajtásáról, ha nem látjuk azt, hogy a kongresszus világosan leszögezte: a termelőszövetkezetek. a falusi dolgozó nép állampolgári kötelezettségének teljesítése elengedhetetlen feltétele a népjólét emelésének. Azokat a kötelezettségeket, amelyeket a párt, a kormány kiszabott, teljesíteni lehet, teljesíteni kell. A dolgozó parasztság, a falu népének legnagyobb közvetlen hozzájárulása a népjólét végrehajtásához a beadás teljesítése, A termelőszövetkezetek megszilárdításával kapcsolatos feladatokról több hozzászólás hangzott el. Szélpál István elvtárs, a Szegedi Táncsics termelőszövetkezet tagja az üzemek patronáló munkájáról beszélt. Kérte, úgy segítsék a gépállomásokat, hogy jól kijavított gépekkel kezdjenek hozzá a nyári nagy munkákhoz. Gyorsan, zavartalanul arathassák le a gabonát, csépelhessék et, ezzel segítik a termelőszövetkezetek termésének szemveszteségnélküli betakarítását, hozzájárulnak a termelőszövetkezetek megerősítéséhez. Az aktívaülés megállapította, hogy a termelőszövetkezetekmegszilárdítását úgy kell végrehajtanunk, ahogy a kongreszszusi határozat szól. Ezzel egyidőben az egyéni gazdálkodóknak is megadunk minden anyagi, termelési, technikai segítséget, amely a népi demokráciától telik. Meg kell adni a lehetőséget termelőszövetkezeteknek, egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztoknak, hogy fejlődjenek, mind több és több terméket hozzanak, mind több és több termékkel járuljanak hozzá az egész népgazdaság fellendítéséhez, s az egyéni gazdálkodás is kivegye részét a népjólét emelése programmjának megvalósításából. A mezőgazdasági politikánkat természetesen nemcsak a falun dolgozó kommunistáknak kell megismernie, hanem ismernie kell a városi kommunistáknak is. Ismernie kell, mert a városi munkásság részéről felvetődik a kérdés, amely itt Szegeden is elhangzott már, hogy a párt mezőgazdaság fejlesztésével folytatott politikája nem jelenti-e a párt részéről az egyoldalú parasztpolitikát. Hogy a párt politikája szabadpiacot adott a dolgozó parasztok részére, nem jelenti-e a munkásosztály ' háttérbe szorítását. A szabadpiac legelsősorban a munkásosztály, a városi dolgozó nép érdekében való. Miért? Azért, mert a szabadpiac az egyik legvonzóbb erő, ami kiváltja a dolgozó parasztságból a termelési aktivitást. Ha a dolgozó parasztság többet termel, az kifizető az ország, az egész nép számára, kifizető mindenekelőtt a munkásosztály számára. Üzemeinkben a legfonlosabb feladat a félévi terv teljesítése és túlteljesítése Megállapította az aktívaértekezlet, hogy a kongresszusi anyag tanulmányozását akkor lehet sikeresen folytatni, ha kiindulunk az ipar területén a most időszerű feladatokból. Ha kiindulunk abból, hogy rz ipari üzemekben legfontosabb feladat a féléves terv teljesítése, és annak, — ahol erre lehetőség Yan _ túlteljesítése. A harmadik negyedévi terv előkészítése úgy, hogy azt az első naptól kezdve tervteljesítéssel teljesen jelentkező probléma a mu termelékenységének emelése, az önköltség csökkentése, a minőség jrvítása. Lakó Ferenc elvtárs, a Szegedi Gőzfűrész műszaki vezetője hangsúlyozta, hogy az önköltség területén a művezetőknek van a legnagyobb tennivalójuk. Elmondotta, milyen fontos, hogy a műszaki dolI gozók ismerjék az önköltségcsöklandóan, rendszeresen teljesíteni i kentési tervet, liogy segíthessék a . lehessen* Az igari üzemekben, a 1 kongresszus hatarpzatai^megtudjanak tájékozódni, milyen fel adatot kell figyelembe venni, melyek azok a feladatok, amelyekre a főfigyelmet kell fordítani. Ez a kettő együtt adja meg a lehetőségét annak, hogy teljes sikerre tudjuk vinni a kongresszus határozatainak megvalósításáért folyó harcot. Értessük meg az üzemek parancsnoki karával, mérnökökkel, technikusokkal, művezetőkkel, mesterekkel és általuk minden dolgozóval hogyan nyúljanak ehhez a kérdéshez szakszerűen és mi ennek a politikai jelentősége. Értessük meg, hogy mi a politikai jelentősége annak, ha például a három szegedi nagy textilgyárban a munka termelékenységét sikerül emelni, ha a három textilgyárban százalékról százalékra haladva sikerül az önköltséget csökkenteni, ha sikerül a minőséget csak tizedszázalékokkal is javítani. Ezeknek az egyszerű technikai műveleteknek, ezeknek az egyszerű szakmai kérdéseknek megvan a nagy politikai jelentősége. Miért elvtársak? Azért, mert a jelenlegi viszonyok között, amikor a munka termelékenysége lassabban emelkedik, mint a béralap, egy-egy üzem viszonylatában bérek címén többet fizetnek ki. mint a munka termelékenységének emelkedése. Ez azt jelenti, elveszünk a népgazdaságtól, a néptől. A béralap emelkedik, de nem emelkedik megfelelően a termelékenység. A több bérrel együtt nem jár a többtermelés. Ezt lehet kimutatni a minőség kérdésében és az önköltség csökkentésében is. Ezek a fontos termelési, technikai kérdések, rendkívül fontos, nagyjelentőségű politikai kérdések. Fontos kérdések azért, mert a mi viszonyaink között, a szocializmus építésének kérdései között az életszínvonal emelésének útja nem a bérek állandó emelkedése, hanem az árak, a szükségleti cikkek árának állandó leszállítása. Az életszínvonal tartós emelkedésének útja az lehet, ha állandóan többet, jobbat és olcsóbban termelünk. A kommunista nagyaktívaértekezlet megállapította végül, hogy pártunk III. kongresszusa anyagának megismertetése, a határozatok megvalósításáért folytatott harc nagy és szép feladatok elé állítja az egész pártot, ezen belül a szegedi pártaktívát is. Most minden pártaktívának kötelessége, hogy tanulmányozza a kongresszus anyagát, tanulmányozza, de nem elvontan a napi politikai és egyéb problémáktól elszakítva, hanem azokkal szoros egységben. A kongresszus anyagának tanulmányozása. a napi feladatok tanulmányozása. a határozatok végrehajtásáért folytatott harc — egy kérdés. Ne úgy vigyük a párt, a tömegek felé a kongresszus anyasát. hogy nem hallgatunk a dolgozókra. Figveljék a kommunista pártaktivisták, a párttagok a kon.... gresszus határozatainak meavaió^'tásával. kapcsolatos problémáit n Hs. Figyeljék, arányban vannak-e az elért eredmények a kongresszus nagy célkitűzéseivel, azokkal a követelményekkel, ameIveket a kongresszus elénk állít. Figyeljék azért, hogy időben észrevegyék a fogyatékosságokat, hibákat. Figveljék, hogy a kongresszus határozatainak megvalósításáért folvtatott harc felfelé ívelő lefven. Végezzünk olvan munkát a kongresszus határozatainak meg, ismeréséért. és megismerjetásáérta Kommunista Párt X. kongresszusa, nak június 15-i délelőtti ülésen végetért a Novotny, Stctka és Siroky beszámolója feletti vita. A vitában összesen 54 küldött szólalt fel. A vitában elhangzott beszédek és felszólalások azt mutálták, hogy a Csehszlovák Kommunista Párt összeforrott egységben tartotta meg kongreszszusát. A Csehszlovák Kommunista Párt X. kongresszusa ezután mogkezdto az 5. napirendi pont tárgyalását ós meghallgatta Václav Pasek „Módosítások a Csehszlovák Kommunista Párt szervezeti szabályzatában" című beszámolóját. Václav Pasck felolvasta a Csehszlovák Kommunista Párt központi bizottságának elnöksége által előterjesztett, a párt szervezeti szabályzatában történő módosításokról szóló javaslatot. A Csehszlovák Kommunista Párt központi bizottságának gyakorlati munkája a többi között azt mutatta, hogy célszerű módosításokat eszközölni a párt központi bizottságának szervezeti felépítésében, és pedig az eddigi három szerv helyett, csak két szervet kell alakítani. Ezért a központi bizottság elnöksége javasolja, hogy a következőképpen módosítsák a párt szervezeti szabályzatának 32. pontját: „A Csehszlovák Kommunista Párt központi bizottsága a párt munkájának vezetésére a központi bizottság teljes ülései közötti időszakokban politikai bizottságot választ; a folyamatos munkák, fő ként a párthatározatok vógrehaj lása ellenőrzés'nek megszervezése és a káderek kiválogatása terén kárságot választ". A kongresszus jóváhagyta a beszámolóban a párt szervezeti szabályzatára vonatkozóan javasolt módosításokat és kiegészítéseket. A Csehszlovák Kommunista Tárt X. kongresszusa ezután zárt ülésen megválasztotta a Csehszlovák Kom. munista Párt 84 tagú központi bizottságát és a központi bizottság 28 póttagját, valamint a központi revíziós bizottságot. A kongresszus zárszavát Antonin Zápotocky tartotta. A Csehszlovák Kommunista Tárt X. kongresszusa alkalmából rendezett nagygyűlésen a jelenlévők erőteljes „Hurrá"-val üdvözölték a tribünön megjelenő N. Sz. Hruscsov elvtársat, a Szovjetunió Kommunista Pártja központi bizottsága, nak első titkárát. , N. Sz. Hruscsov elvtárs a többi között a következőkot mondta: Ma befejezte munkáját a Csehszlovák Kommunista Párt X. kongresszusa. A kongresszus megmutatta a Csehszlovák Kommunista Párt egységét, sorainak tömörségét és azt a készségét, hogy még hűségesebben és önfeláldozóbban szolgálja népét, még odaadóbban harcoljon a dolgozók boldogságáért. A Csehszlovák Kommunista Párt X. kongresszusa az elért sikerekre támaszkodva kijelölte a köztársaság további gazdasági és kulturális fejlődésének messzemenő programmját. A továbbiakban a külpolitikai helyzetről beszélt N. Sz. Hruscsov hangsúlyozva, hogy a demokrácia és a szocializmus tábora hatalmas, legyőzhetetlen erővé vált és a béke megdönthetetlen bástyája lett. A Szovjetunió pénzügyminisztériumának közleménye Moszkva '(TASZSZ). X Szovjetunió népgazdaságának fejlesztését szolgáló 1954. évi állami kölcsönt, amelyet 16 milliárd rubel értékben bocsátottak ki. június 14-én estig 17.492,031.000 rubel értékben jegyezték le. A Szovjetunió pénzügyminisztériuma a Szovjetunió Minisztertanácsának útmutatása alapján rendeletet adott ki, hogy 1934. június 16-tól mindenütt szüntessék be a további kölcsönjegyzést. 1954. június 15. A. Zverjev, a Szovjetunió pénzügyminisztere VéseSérl a Szovjetunió szakszervezeteinek XI. kongresszusa Moszkva (TASZSZ). Június 15-én a Kreml nagytermében megtartották a Szovjetunió szakszervezetei XI. kongresszusának záróülését. A kongresszus munkájában több mint 1500 küldött — a ezovjet dolgozók legkülönbözőbb rétegeinek képviselői — vett részt. A kongresszuson 35 külföldi küldöttség volt jelen, amely Európa, Ázsia cs Amerika több országából érkezeti Moszkvába. A kongresszus nyolc napig tartott: megvitatta a szovjet szakszervezetek tevékenységének legfontosabb kérdéseit. A Szovjetunió szakszervezeteinek XI. kongresszusa keddi záróülésén határozatot fogadott el a Szovjetunió Szakszervezetei Központi Tanácsának munkájáról szóló beszámolói jelentéssel kapcsolatban. A Magyar Tudományos Akadémia osztályainak ülései A mia Magyar Tudományos Akadénagygyülésén szerdán délelőtt ülést tartottak az akadémia tudományos osztályai. A nyelv- és irodalomtudományok osztályának ülésén Ligeti Lajos Kossuth-díjas akadémikus, az akadémia alelnöke számolt be az osztályok munkájáról és feladatairól. A társadalom- és történeti tudományok osztályának ülésén Mátrai László levelezőtag mondott osztálytitkári beszámolót. A matematikai és fizikai tudományok osztálya ülésén Alexits György Kossuthdíjas akadémikus beszélt az osztály munkájáról és feladatairól, majd Gombás Pál Kossuth-díjas akadémikus tartott előadást ,.A statisztikus atommodell és a hullámmechanika közötti kapcsolat" címmel. Az agrártudományok osztálya ülésén Somos András levelezőtag számolt be az osztály munkájáról és feladatairól. A biológiai és orvosi tudományok osztályának ülésén Törő Imre Kossuth-díjas akadémikus mondott beszámolót. A délutáni ülésen Petényi Géza Kossuth-díjas, levclezőtag tartott előadást „A tuberkulózis terápiájának fejlődése" címmel. A műszaki tudományok osztályának ülésén Verő József Kossuthdíjas akadémikus mondott osztályelnöki megnyitót, különös tekintettel a műszaki tudományok feladataira a kormányprogrammal kapcsolatban. Ezután Hevesi Gyula levelezőtag számolt be az osztály munkájáról!. A délutáni üléswi Csűrös Zoltán Kossuth-díjas akadémikus előadására került sor .,A könnyűipar tudományos eredményei és feladatai" címmel. A kémiai tudományok osztályának ülésén Erdey László levelezőtag számolt be az osztály munkájáról és feladatairól. a kongresszus határozatainak megvalósításáért folytatott harcban, hogy elősegítsük: a kongresszus egész anyaga, a kongresszus határozatai minden részletükben valóben tíz- és tízezrek által legyenek elfogadva, hogy a kongresszus határozatának megvalósításáért tu.datesaiV- nmnkűiA... .feiadatga^ harcra készen öntudatosan, szoros egységben a kommunistákkal együtt ott legyenek körülöttünk a tíz- és tízezer nem-kommunisták is. Folytassunk olyan munkát, olyan harcot, hogy a kongresszus határozatának megvalósításáért folytatott küzdelem Szegeden is a dolgozók üj^yvft rijüjgn, - *