Délmagyarország, 1954. június (10. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-30 / 153. szám

OÉLMflGYflRORSZÖG 4 SZERDA, 1954 JŰNTUS 30. DCapj/mntó­Hibátlan gumírozott molinót! Ez most az egyik legfőbb kérésük a Szegedi Ruhagyár dolgo­zóinak, mert az tarthatatlan állapot, hogy a gumírozott molinónak közel felét vissza kelljen küldeni a gyártó vállalatnak, mert nem tud­ják használni. Megakad a folyamatos termelés és még azok az anya­gok is, amelyeket sok, előre nem számított munkával kiválogattak, odaragadnak a varrógép asztalára, a géphez, nem haladnak a dolgo­zók a munkával, esik a százalék, csökken a kereset. Ezek a szavak még enyhék ahhoz képest, amit alapjában véve jelent az, hogy rossz gumírozott molinót küld a Győri Pamut- és Műbőrgyár. Az anyagon átüt a gumi. A két darabból összeállított anyag nincs jól összekasirozva, kézszélességgel is hosszabb hol az egyik, hol a másik oldalon az anyag, amit le kell aztán vágni; ve­szendőbe megy. Ez mennyi kárt jelent népgazdaságunknak, mennyire megdrágítja a dolgozók munkakabátját, ami ebből a gumírozott mo­linóból készül. Sőt a már elkészült kabátokat akik felvették, arról panaszkodnak, hogy ráragad a ruhájukra és azt is tönkreteszi. Ezen sürgősen változtatni kell. A Ruhagyárban már azt csinál­ják, hogy a diszpécser dolgozói és más műszakiak lemennek a rak­tárba válogatni, hogy ellássák a munkatermeket ezzel a gumírozott molinóval. Ki fizeti meg ezt a felesleges munkaidőt? Ki segíthet azon, hogy a Ruhagyár dolgozói jobban haladjanak a munkával, ne ragadjon gépükhöz az anyag, hogy elsőrendű minőségű munkakabá­tok kerüljenek a dolgozókhoz? Elsősorban a Győri Pamut- és Műbőrgyár dolgozói, vezetői. Se­gítsenek hát gyorsan rajta — ellenőrizzék ezt az illetékes felsőbb szervek. M.. T. SPORT Ujabb vélemények a magyar-brazil mérkőzésről A RADIÓ MŰSORA: JULIUS I. CSÜTÖRTÖK Kossuth-ridió 4.30 Hírek. 4.40 Reggeli zene. 5. Falu­rádió. 6 Laoszemle. 7. Hírek. 7.10 Hang­lemezek. 8.30 Balettzene. 9.20 Gvertnek­i ádió. 9.40 Népdalok. .10 Hírek. 10.10 Ének. 10.30 Beszélgetés mezőgazdasági szakem­berekkel. 10.45 Dalok. 11.10 Népművelési híradó. 11.30 Induló. 12 Hírek, lapszemle. 12.15 Hangverseny. 13 Ifjúsági kótusok. 13.30 Zenekar. 14 Hfrek. 14.25 Gyermekúj­ság. 15.10 Ének. 15.30 Előadás. 15.45 Gyermekrádió. 16 Felolvasás. 16.30 Nép­művészeink műsorából. 17 Hírek. 17.10 Operarészletek. 17.45 Válasz külpolitikai kérdésekre. 18 Szív küldi. 13.30 Hangos Újság. 19 Egv falu — egy nóta. jj.40 Vá­lasz hallgatók kérdéseire. .20 Hírek. 20.10 Irodalmi folyóirat ismertetés. 21.10 Tánc­zene. 22 Hírek. 22.20 Bartók-est. 23.30 Éji zene. 24 Hírek. \ Petőfi-rádió 6.30 Kisiskolások műsora. >6.50 Filmdalok. 7.10 Hanglemezek. 14 Hangverseny. 15 Rádió együttes, la.40 \fg­operákból. 16.30 Gyermekzene. 17.2o Elő­adás. 17.40 Operettrészletek. 18.30 Zenei előadás. 19 Moszkvai rádió összeállítása. 19 30 Könnvü fúvósmuzsika. 20.10 Sport­híradó. 20.30 Népek dalaiból. 21.30 Esztrad miisor. 22 Operettrészletek. 22.40 Tánc­zene. 6.40 Torna. A londoni rádió szokásos hétfői sport­adásában a következőket mondotta a ma­gyar-brazil labdarugómérkő/ésről: — Hallgatóinkat érdekelni lógja, mit fr az angol sajtó az izgalmas, botránvíü­szerezte magyar-brazil mérkőzésről. A leg­érdekesebb talán a „Daily Express" tu­dósítójának jelentése. A tudósító ugyan­is maga is áldozata lett a mérkőzés végén kitört verekedésnek. Átdobták egy korláton, letépték nyak­kendőjét és összeszaggatták ruháját. Akárcsak a többi angol lap tudósítója, 6 is a brazilokat okolja a botrányért. A „Times" cikke is eltért a szokásos hűvös, tárgyilagos hangtól, amikor leírja, miként tépték le a brazilok Hidegkuli nadrágját és sportszerűtlen magatartá­sukkal milyen kemény játékmodorba kezdtek, amely a magyar csapatnak egy­általán nem kenyere. A kedd reggeli párizsi lapok Svájcba küldött sporttudósltóik jelentései alapján továbbra is részletesen foglalkoznak a Bernben vasárnap - lejátszódott események­ke'. 'A „l'Equipe" cfmű sportlap első olda­lán, nyolc hasábon keresztül számol- be NAPIREND DÉLMAGYARORSZAO • Magyar Dolgozók Pártja csongrádmegyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: az MDP Csongrád­megyei Bizottsága Szerkesztőség: Szeged. Lenln-u. 11. Telefon: 35—35 és 40—80. Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál-tér i Telefon: 31-16. és 35-00. Csongrádmegyei Nyomdalpari Vállalat, Szeged Felelős vezető: Vincze György 1DÖJARASJELENTÉS Várható időjárás szerda estig: rcl.höát.'mu Iá-ok, több helyen eső, ziva­tar. Mérsékelt szél. A nappali hőmérséklet, elsősorban nyugaton emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek szerda reggel 12—15, délben 23—26 fok között. MOZI Szabadság: 6 és 8: Apa lett a fiam. — Francia vígjáték (ma utoljára). Vörös Csillag: 6 és 8: Találkozás az Elbán. — Szovjet film. (ma utoljára). Fáklya: 7 és 9: Jó idő esetén a 9 órás előadás a Kert-moziban: Alvajáró. — Olasz operafilm (ma utoljára). 1954 h JUNIUS 30 s SZERDA 1 a. magyar-brazil mérkőzésről. Egyik cikk címe: „Riadó a világbajnokságra, a Ma­gyarország—Uruguay mérkőzés tájra láng­ralobbantja, vagy pedig eltörli a szomorú és megalázó berni látványosságot?" A „Francé Soir" megállapítja, hogy a magyarok elvitathatatlanul jobbak voltak és a brazilok durvaságai tönk­re tették a játék szépségét. A „Paris Presse" egész oldalas tudósí­tásának címe: „A magytrak megverték a brazilokat, mivel inteligensebben játszot­tak." A berni Bund megállapítja, hogy a magyar labdarugó csapat elsősor­ban mesés helycseréinek köszönheti fölényét a brazilokkal szemben. A „Basler Nachrichten" szerint a ma­gyarok. különösen a második fé.időben főképpen annak köszönhették fölényüket, hogy « csúszós füvön a brazilok telje­sen elvesztették biztonságukat és a labda feletti uralmukat. A Szovjetunió férfi csapata fölényesen Németország válogatottja előtt, mfg a magyar csapat a 7. helyet foglalja el. A férfi csapatverseny állása az előirt gyakorlatok után. 1. Szovjetunió 344.50 pont. 2. Nyugat-Németország 334.40 pont. 3. Svájc 333.65 pont. 7. Magyarország 322.60 pont. Az egyéni összetett verseny allisa aj előirt gyakorlatok után: 1. Csukarin (szovjet) 57.60 pont. 2. Muratov (szovjet) 57.50 pont. 3. Saginyan (szovjet) 57.40 pont. A nők első csoportjában a Szovjetunió bizonyult a legjobbnak. 2. Olaszország, 3 Bulgária. PUSKÁS MAR EDZETT KEDDEN DEL­ILÖTT Az uruguayi mérkőzésre készülő ma­gyar labdarugók — mint az AFP jelenti — kedden délelőtt köi-nyit edzést tartót­tak. Résztvett az edzésen a sérülése óta először pályára lépő Puskás is. Kreisz dr. a csapat orvosa tanácsán könnyebb ruganyossági és rajtgyakorlatokat végzett. A ozovje.un.o rern csapa a . Mintegy 20 perces mozgás után azonban vezet a róma. tornász világbajnokságon ™ maBgyyar vpáloga{ott balösszekötő ismét A Rómában folyó Vt. tornászvilágbaj- fájdalmakról panaszkodott. abbahagyta az edzést, úgy hogy minden valószínűség szerint nem játszik a szerdai méiközésen. A többi játékoson nyoma sem volt a vasárnapi fáradalmaknak, mindnyájan tó­kc-dvűen végezték az előirt gyakoHatokat. Az edzési öl egyedül a vasárnap megsé­rült és még mindig ágyban fekvő Tóth II. hiányzott. nckság keddi versenynapján a férfi tor­nászok befejezték az előírt ryakorlatok bemutatását A Szovjetunió férfi csapata nagyszerű teljesítményt nyújtott. Az előírt gyakorlatok utirtl össze­tett csapatversenyben a Szovjetunió több mint 10 ponttal vezet Nyugat­A szegedi járási sparfakiád döntője Vasárnap a gyönyörűen feldíszített Ha-? Női eredmények: 100 m: T. SomoskS! adás snnrfnálvárt Vpriilt megrendezésre Mária 15.5. 2. Fráter Ilona fSzatvmárl SZÍNHÁZ DINAMÓ gyárminyú 1.6 lóerős. 190/110 volt 3 fázisú villanymotor eladó. Horváth Miháty-u. 2 sz. kapusnál. NAGYOBB albérleti üres szobát keres delgozó házaspár. Bakonyi József. Gém­utca 3 szám. HASZNALT ajtók és padlásabtakok eladók. Teleki-u. 10 szám. GÁZTŰZHELY, teher zománcos, 2 lángos, iö sütővet eladó. Mikszáth K.-u. 11 sz. földszint jobbra, délután 3—6-ig. MÉHRAJOK vannak eladók. Algyö. Szent Anna-u. 19 szátn. GYORSÍRÓ. Gépíró és Irodakezefői Szak­iskolában (Klauzál-tér 3) július 5-én új tanfolyamok kezdődnek. Az úf tanévre a beiratkozások megkezdődtek. KISEBB ház eladó lakással. Petofftelep. XV. 848 szám. EGY HAZ eladó Algyőn, Szabadkai-u. 15. ELADÓ két cementvályú, reggel 8—10 kő­zött. Bocskai-u. 7 sz. felső csengőn csen­getni. \ BÚTOROZOTT szobáit keres tisztviselőnő. Cím: Gyógyszertár Vállalat. Kossuth L.­sug. 115 sz. Telefon: 35—58. BÚTOROZOTT szoba kiadó nő részére. fürdőszoba használattal. Érdeklődni Sztá­lin-krt. 46 sz. Bácskai. LGY cilinder cipőstoppológép eladó. Tápé. Deák Ferenc-u. 3 sz. STRASOT keresek állandó alkalmazásra. Tudakozódni: Csikós István, Kossuth L. sugárút 47 szám. TONDÉR utcában féltelek melléképülettel riadó. Érdeklődni Tavasz-u. 4 sz. I. 3. 2 DRB 120—130 kilós, ngyon jó zsírdisznó eladó. Megtekinthető: Hattyas-sor 59 szám alatt. ELADÖ jégszekrény, egyajtós, jó álla­potban. Tolbuchin-sug. 2 sz. udvari lakás. KOMPLETT konyhabútor eladó. Érdeklőd­ni Szivárvány-u. 10/b. udvarban, délután. MAZSA 500 kg-ös. porszívögép új álla­potban eladó. Sztálin krt. 51 sz. I. 4. EGY RENDES fiatalember társat keres különbejáratú bútorozott szobára, fürdő-" szobahasználattab Attila-u. 9 sz. II. 5. ELADÓ konyhaasztal és szekrény. Veres­ács-u. 18 szám. ELADÓ stráfkocsl. kerekek, tengelyek, stől és autó alváz féderekkel. Kádár kovács. Szent István-tér 4 szám. GYOMOLCSSZALLITO kocsihoz gclyós­csapágyas tengelyek és tárcsák eladók. Moszkvai-krt. 24 szám. PETÖFITELEP legszebb helyén. 4. u. 118 szám alatti, villamoshoz, Tiszához 3 perc­nyire fekvő, szoba-konyhás speizos laká­somat elcserélném 2 vagy egy nagyobt­szobás lakásért. VARRÓGÉP kis Singer. kifogástalan ál­lapotban eladó. Vásárhelyi-sug. 33 szám. kisépület. első ajtó. CSERÉPKÁLYHÁT keresek megvételre. Török. Csongrádi-sug. 43 sz. emelet GYAKORLOTT géphimzönő. mintával je- » lentkezzék. Udvardy Margit kézimunka­üzlet. Kígyö-u. 8 sz. KISFIAS tehén eladó. Vásárhelyi-sug 88. KÉT AGY eladó. Ságvári E.-u. 6 sz. III. 2. KÉT DRB. javítani való tűzhely eladó. Szent László-u. 3 szám. MEGBÍZÁSBÓL két személyes bettare­caméi új eladó. Apponyi-u. 16 szajn. CSERÉP, léc. faanyag, elbontásbol régi ablak, ajtó eladó. Vásárhelyi-sug. 73 sz. ARATASRA kiadó öt hold Puza, 1 hold árpa. Csuka-u. 13 sz. SZEGEDI Erőmű segédmunkásokat fel­vesz szegedi, hódmezővásárhelyi, orosházi és békéscsabai telepeire. HEGESZTÉST, gyermekkocsi és kerékpár javítást vállalok. Műszerész, Sztálin-krt. (OTI mellett Ónozó). SZAKKÉPZETT bádogost, férfi és női se­gédmunkásokat felvesz a Szegedi Kender­fonógvár. Jelentkezés munkakönyvvel a személyzeti osztályon. KERESKEDELMI tanulókat 14-17 év kö­zött, fiút felvennénk. Jelentkezni naponta 14 óráig. Szegedi Cipönagykereskedelmi Vállalat. AI.L. EO. Gyermekotthon Szeged, Selmeci­ulca 15 sz. (Fodortelep) helyettes gondo­zónőt és mosónőt keres. Nyári szünet. MUZEUM Fehértó élővilága (Kultúrpalota. Roo­sewelt tér) hétfő kivételével mindennap délelőtt 19 órától 6 óráig. A Múzeumi Képtár (Horváth Mihály utcai üvegcsar­nok) hétfő kivételével mindennap délután 2 órától 6 óráig, vasár- és ünnepnapokon délelőtt 10 órától 2 óráig. KÖNYVTARAK Egyetemi: Olvasóterem 10 tői 21 óráig, hétfőn 14-től 21 óráig; vasárnap 9-töl 13 óráig. Kölcsönzés 12-'ől 20 óráig; hétfőn 14-től 20óráig; vasárnap 9-töl 13 óráig. Kölcsönzés egyetemen kívüli dolgozók ré­szére belső rendezési munkálatok miatt lúnlus 15-től további Intézkedésig szüne­tel. A könyvek visszavétele továbbra is folyik. Somogyi: Olvasóterem 10-től 19 óráig. Kölcsönzés 13-tól 18 óráig. Járási: Sztálin krt. 54: Kölcsönzés: szer­da kivételével minden hétköznao délután 3 órától este 7-ig, szombaton délután 2-től 7 óráig. Gorkij: Hétfőn, kedden, szerdán, pénte­ken reggel 8-tól 12-ig és délután 1-től fél 4-lg; csütörtökön és szombaton délelőtt 10-től délután 2-g, délután 3-tól este 7-ig. ARAMSZÜNET A Délmagyarországi A-arnszolgáltató Vállalat közli, hogy július 1-én (csütör­tökön) és 2-án (pénteken) Békeíelep, Gyu­latelep, Dorozsma. Gyálarét, Szentmihálv­telek. Röszke. Mórahalom. Asotthalom, Zákányszék, Csórva, öttömös ás Puszta­mérgesen 6—15 óráig szünetel az áram­szolgáltatás. Felhívás Ismételten felhívom a lakosság figyelmét, udvarokon, kertekben, házaik előtt lévő fákról a szövőlep­ke hernyófészkeket szedjék le cs ott a helyszínen semmisítsék meg. Az irtást ellenőriztetem és a mulasz­tók ellen az eljárást megindítom. VB-elnök tolója zászlók alatt vonult fel fegyelme­zett sorokban az ünnepélyes megnyitáson. Bosnyákovics Dezső elvtárs, a .ITS3 el­nöke mondott ünnepi beszédet. Ismertette a szpartakiád jelentőségét és kérte a sportolókat, hogy sporttudásuk továbbfej­lesztésével készüljenek a szocializmus építésének további feladataira s a terme­lőmunkában is élenjálók legyenek. Az if­júság nevében Ruzsin Milán újszentiváni délszláv sportoló tett fogadalmat, hogy minden igyekezetükkel arra törekednek, hogy azt a támogatást, amelyet a párt és népi államunk a falusi ifjúságnak nyújt, becsületes, odaadó szorgalommal hálálják meg. Az ünnepélyes meg­nyitó után indulók hangjaira a sportolók elvonultak és kezdetét vette a nemes ve­télkedés a minél jobb helyezésekért. A szpartakiád eredményei: 100 m síkfu­tás: 1. Vidéki Imre (Deszk) 12.2, 2. Mi­nik József (Balástya) 13,2. 3. Nagv Ernő (Deszk) 13,2, 1000 m. síkfutás: 1. Bárdos István 3:06. 2. Kovács István (Deszk) 3:11, 3. Nagy Imre (Ujszentiván) 3:15, 5 km. gyaloglás: 1. Juhász István (Deszk) 25:59, 2. Muhari István (Balástya) .30:08, 3. Malbaski Szvetozár (Deszk) 30:56, ma­gasugrás: 1. Boldizsár Balázs 165. 2. Ko­vács László (Algyö) 162, 3. Jakab András (Szatymaz) 160, gránátdobás: 1. Kasza Ferenc 64.20. 2. Vidéki Imre (Deszk) 63, 3. Salamon András (Algyö) 62.90, távol­ugrás: 1. Minik József (Balástya) 535, 2, Malbaski Szvetozár (Deszk)1 518. 3. Boldizsár Balázs (Algyö) 513. súlylökés: Somogyi Ferenc 958. 2. Csikós István 942 , 3. Kasza Ferenc (Deszk) 939, 2C km. kerékpárverseny: 1. Antoni ístzan 45 p. 2. Sebők Kornél 45.40, 3. Zsivity Miklós (Deszk) 46.20. Tornában első Balástya. röplabdában 1. Mórahalom, 2. Szatymaz, 3. Deszk csapata. Margit (Balástya) 1:54.4, 3. Frányó Er­zsébet (Szatymaz) 1:59, 3/ km. gyalog­lás: i. Kátai Margit 23:22, 2. Gonda Irén (Algyö) 23:23, magasugrás: 1. Gonda fi én (Algyö) 1.30, 2. Baté Marcella (Szaty. maz) 115, 3. Ábrahám Rozália (Szatymaz) 115, gránátdobás: 1. Bodó Etel (Ujszent­iván) $7.90, 2. Csókási Margit (Balástya) 33.14. 3. Csikós Rozália (Deszk) 51.40, súlylökés: 1. Szőke Borbála (Balástya} 842, 2. Csala Mária 686, 3. Káiíy Anna (Deszk), 10 km. kerékpárverseny: !. Szű--s Rozália 22 p, 2. Csányi Erzsébet (Balás­tya) 23 p. Tornában Balástya csapata lett az első, röplabdában Des/.k győzött, második Algyö, harmadik Ujszentiván csapata. Az eredmények is mutatják. Fogy a helyezésekért sportszerű küzdelmek foly­tak. A minőségi színvonalban javulás mutatkozik a mult évivel szemben, azon­ban a tömegesítés terén visszaesés mu­tatkozik. Ezt azoknak a sportköri vezetők­nek és sportfelelősöknek hanyag munkája idézte elő, akik a járási sparrakizd dön­tőjére nem biztosították a fiatalok rész­vételét, nem adják meg számukra a mi­nősítés megszerzéséhez a lehetőséget. Saj. Hálhatják azok a fiatalok, akik így el­maradtak a versenyről, s helytelenül jár­nak el azok a sportkari vezetők, al?'k csak a labdarúgással törődnek s még mindig nincsenek tisztában felelősségtel­jes munkájukkal, feladataik fontosságával. Dicséretet érdemelnek a spartakiádon megjelent összes falusi sportolők, sport­köri vezetők. A megyei sparfakiád döntőjét augusz­tus 20-án rendezik meg. s a helyezést; elért fiatalokra szorgalmas munka var addig, hogy ott jól szerepeljenek és ma­guknak elismerést, falujuknak pedig di­csőséget szerezzenek. 5 Dani Imre A DÓZSA SPORT KÓR ÚSZÓVERSENYE TJP Jólstkerült úszóversenyt rendezett az Sz. Dózsa vasárnap déjután az ujszegedi versenyuszodában. A' küzdelmek sorár. néhány igen kiváló eredmény született, különösen a fiatalabb korosztályban. Ltt említésre mélió Szalai d\etü;i) 1.05.8-es és Lantos (Dózsa) l:06.4-es 100 m-es gyorsúszásban elért ideje. Országos vi­szonylatban is igen jó a 15 "éves Kiss II. Ilona 100 m-es mellúszásban elért i:34.8­es eredménye. Eredmények: 50 m úttörő, hát- 1. Gyé­mánt (Kinizsi) 39.9, 2. Sípos (Haladás) 41. 3. Iványi (Dózsa) 41.2, 100 m. ser­dülő gyors: 1. Szalai (Petőfii 1:05.S, 2. Lantos (Dózsa) 1:06.4, 3. Bot a (MTI-T) 1:17, 100 m. serdülő, mell: 1. Nagy (Lo­komotív) 1:28. 2. Kádár (Pető:!) 130, ?. Szántó (Petőfi) 1:33.1. 200 m. serdülő, mell: 1. Rácz II (Petőfi) 3:15. 2. Kiss (Haladás) 3:21.4, 3. Palatínus (Dózsa) 3:23, 100 m. hát: 1. Gallov (Dózsa) 1:20.2, 2. Deák (Haladás) 1:22. 3. Szilágyi (Ha­ladás) 1:22.4 . 200 m. gyors: 1. Dobai II (Petőfi) 2:29.4. 2. Reök (Petőfi) 2.31, 3. Sziklai (Haladás) 2:31.4, 200 m. mell: 1. Aradi (Dózsa) 2:47, 2. Barcs (Bp. Hon­128. Odapillantott Imrére, de a szemét le is kapta róla mindjárt. A fiú arca megejtöen szép és férfias volt ebben a perc-, ben. Csupa lélek, csupa fűz. Akkor szokott így ragyogni az a két szép szürke szeme, amikor kettesben vannak. De most nem őt, hanem ezt a jött-mentet nézi véle. Féltékeny volt Kelemenre, s érthetetlen volt számára, hogy Kapásné, meg a Tamás fe­lesége, s általában mindenki olyan lelkesen hallgatja a szónokot. Pedig az már a tulaj­don budapesti elvtársait szapulta kíméletlenül: — A Népszava fél év óta folyton csak a választójogról fecseg. És mivégett? Azért, kedves elvtársaim, mert a pesti vezetők nagy­részének kifehéredett a keze. Elpuhultak. Nem is csoda. Nekik már jó soruk van, mert tiszt­viselők a betegsegélyezőnél. Az ilyenek nem ér­zik a mi bajunkat. De a pesti munkástömeg félrelöki az útból az ilyeneket... Maca nagyon haragudott az aradi kőmű­vesre. Arra gondolt, hogy ha még a. saját pesti elvtársaival sincs kibékülve, mért megy akkor közéjük? Nemhogy ő is itt maradna, s megnősülne, mint a többi rendes ember. És ha elmegy, isten vele, menjen maga. Mért akarja mindenáron Imrét is rábeszélni? Ellenszenvvel nézte a figyelő, e bólogató nagy tömeget. Zsófira is haragudott. Mert Zsófi a száját majdnem eltátotta, úgy bámulta az idegen szónokot. De amint a berkenyési zendülés került szóba, odafülelt akaratlanul maga is. — Igaz-e, hogy egyedül ée kizárólag a rendőrség okozta az áprilisi muniásfölkelést KOVÁCS MIHÁLY REGÉNYE ebben a városban? A Népszava azt állítja, hogy igen. Én meg azt mondom, elvtársak, nem igaz. A grófi és a püspöki nagybirtokok még mindig egészben vannak. Azért lázadt föl a szegény néposztály. Nincs megélhetősége. A gazdák és vállalkozók olyan terhet raktak ránk, hogy azt csak a forradalom veheti le a vállunkról. Az idevalósi szegények érzik ezt. Puszta ököllel, haláltmegvető bátorsággal mentek neki a gyűlölt városházának és a pus­kacsöveknek. meg is rémült félelmében minden kizsákmányoló. Észre kellett venniök; a nép türelme nem tarthat az idők végtelenjéig. A huszárság fegyverei most az egyszer leverték a harcoló földmunkásokat... Vincze János elvtársunk, a mozgalom fiatal reménysége, hősihalált halt ebben a küzdelemben. Álljunk föl egy percig a tiszteletére. Az utolsó szavakat a szónok csöndesen mondta. Kegyeletesen levette a sapkát a fe­jéről, szótlan maradt, s tekintete elrévedt a messzeségben. A kévékről mindenki fölemelkedett. A férfiak hajdonfővel, az asszonyok a szemüket törölgetve gyászolták a legyilkolt szőke le­gényt, mindannyiuk halottját. Macára meg ránehezedett a gyász, a fájdalom irgalmatlan nehéz súlya. A két térde megroggyant, egész teste ráomlott a barátnője karjára és hangos, nehéz, esukladozó zokogással siratta az édes bátyját. Imre ott állt mellett. A szeme már nem tüzelt. Szomorúan nézte őt, mint egyszer a temetőben, mikor vi­rágot vittek a sirhantra. De mos* nem ölelte meg. nem csókolta le a könnyét. Csak állt le­hajtott fejjel és szo­morkodott. —... Az emlékét soha el nem felejtjük. Osztályáért, népe boldogulásáért áldozta föl az életét. Eljön annak az ideje, amikor majd számonkérjük a vérét a vagyonos osztályo­kon ... Kapás Kemény Esztike két szép fekete szemét könny borította. Jancsi kamaszos ké­pére és a börtönben sínylődő édesapja szen­vedéseire gondolt. Átölelve tartotta a barát­nőjét, lapogatta a sírástól rángatózó hátát, vállát, s erős maradt. Maca lassan megnyu­godott és a saját lábára állt. Imrének már újra fénylett a szeme. Vég­legesen eltökélte: holnap reggel elutazik Ke­lemennel. Eddig csupán föltétéles ígéretet adott neki, most azonban úgy látta, ezzel használ legtöbbet a mozgalomnak. Meghatották a mellette álló Maca köny­nyei, nagyon sajnálta szegényt, igazi mély részvétet érzett iránta. De a szerelem tüze már nem lobogott a szívében annyira, mint néhány héttel korábban. Rádöbbent, hogy ha elvenné feleségül, egyikük sem lenne boldog, ö a. magasba törekszik, a mozgalmas, harcos élet nyüzsgő forgatagába, de Maca ott elszé­dülne, a buktatók, a veszélyek rémületben tartanák. Koloncként lehúzná őt. — A szí­vében nyugalom és elszántság volt. Muszáj elutaznia. Megbékélt a válás gondolatával és azzal áltatta magát, hogy a lány is bele­nyugszik, t? imutgtiuk), , véd), 2:56, 3. Beck (Petőfi) 3:19. 4x50 m. úttörő mell váltó: 1. Kinizsi 3:03. 2. Ha­ladás 3:03.2. 3. Petőfi 3:04. 4x50 m. ser­dülő hát váltó 1. Petőfi 2:49.2, 2. Dózsa 3:03.2, 4x200 m. gyorsváltó: 1. Dózsa 10:11.4, 2. Petőfi 10:11.1. 3. Haladás 11:53.5. Női eredm.: 50 m. úttörő, pillangó: 1. Frank (Haladás) 43.6, 2. Nagypál (Pe­tőfi) 51.7, 3. Tölgyesi (Petőfi) 52. 100 m. serdülő, mell: 1. Kiss II (Petőfi) 1:34 J. 2. Kandó (Haladás) 1:39. 3. Ábrahám (Pe­tőfi) 1:42, 100 m. mell: 1. Peterdi (Pe­tőfi) 1:33.2. 2. Temesvári I (Petőfi) 2:02.8, 100 m. gyors: 1. Gergely (Dózsái 1:44.6. 2. Fischer (Kender) 1:51.2, 4x50 m. út­törő hát váltó: 1. Petőfi 3:13, 2. Haladás 3:39.4. 4x50 m. serdülő vegyesváltó: I. Petőfi 2:53.7, 2. Haladás 2:55.1. A Labdarugó Társadalmi Szövetség szerdai szokásos bizottsági ülését csütör­tökön, 1-én tartja meg délután 7 órától. Az LTruguay—Magyarország labdarugó mérkőzés rádióközvsutését a Városi TSB. helyiségében meghallgathatják az érdek­led ók. A MAGYAR RADIÓ á Magyarország—Uruguay világbajnoki labdarugómérközésröl június 30-án, a Kossuth adón 18.55 órai kezdettel hely­színi közvetítést ad. Beszélő: Szepesi Gyölgv. A MEGYEI LABDARUGÓ MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI Hódmezővásárhelyi Vasas—Szegedi Dó­zsa 1:1, Hódmezővásárhelyi Petőfi-Szőreg 2:0, Dorozsma—Szentesi Kinizsi 3:6, Sre­gedl Textil—Ujszegedi Vörös Lobogó 2:1, Csongrád—Szegedi Juta 0:0, Szentesi Lo­komotív—Hódmezővásárhely; Dózsa 1:3, Szegedi Postás—Hódmezővásárhelyi Épí­tők 8:0. A Makó—Mindszent mérkőzésre Mindszent nem jelent meg, s így a két pontot Makó kapta. TAPÉ—MÓRAH ALOAI 2.2 n Az elmaradt Tápé—Móraluoom járási bajnoki labdarugó mérkőzést játszották le Tápén. A két csapat találkozója igen él­vezetes és színvonalas játékot hozott. Tá­pé állt a győzelemhez közelebb, azenban az utolsó percben egy szöglett ligásnál ' mórahalmi balösszekötőt szabadon hagy­ták és az nyugodtan fejelte be a ki­egyenlítő gólt. MAV igazgatóságok Béke Kupa labdarugó tornája A M4V igazgatóságok közötti Béke­Kupa labdarugó lorna mérkőzései serán csütörtökön délután fél 7 órai kezdettel a Szegedi Lokomotív pályán kerül sor a Szegedi Igazgatóság—Bp. Igazgatósig csapatai közötti mérkőzésre. Középiskolások atlétikai pontversenye Az országos középiskolai bajnokság ke­retében az egyéni és csapatbajnokságok első hat - helyezése alaoján ebben az év­ben is kiírta az oktatásügyi mitiisztérlúfii a középiskolák atlétikai pontversenvét. A pontversenyben a fiúk között a Szegzü Radnóti Miklós gimnázium csapata har­madik helyezést ért el a budapesti Köl­csey gimnázium és a budapestt XII ke­rületi tanítókéozö mögött. A csapat elő­készítését Kertész Ferenc testnevelési taJ Sir látta el kitartó munkával ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom