Délmagyarország, 1954. május (10. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-14 / 113. szám

OÉLMAGYRRORSZAG PÉNTEK, 1954 MÁJUS 14. Kilünfetések A Népköztársaság Elnöki Tanácsa hosszú időn át végzett kiváló mun­kájuk elismeréséül Olt Károly pénzügyminiszternek a Munka Vörös Zászló Érdemrend­jét, Nógrádi Sándor altábornagynak, a honvédelmi miniszter első helyet­lesének a Magyar Népköztársaság Érdemrendjét adományozta. A kitüntetéseket csütörtökön délután Dobi István, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának elnöke adta át. A kitüntetések átadásá­nál jelen volt: Gcrő Ernő, a mi­nisztertanács első elnökhelyettese, belügyminiszter, Apró Antal, a minisztertanács elnökhelyettese, Bata István altábornagy, honvé­delmi miniszter. Darabos Iván, az Elnöki Tanács titkára, Pogácsás Antal pénzügyminiszterhelyettes éC a néphadsereg tábornoki karának több tagja. A több és {obb híres szegedi paprikáért A fűszerpaprika palánták nevelésének időszerű kérdései A fűszerpaprika melegővi nö­vény, tehát hidegben a mag nem indul csírázásnak és kezdeti fejlő­dése is megakad. A langyoságyi előnevelés előnye különösen az idei hideg tavaszi időjárásban mutatko­zik meg, mert az így előnevelt pa­lántákat május hó második félé­ben már ültetni lehet. A szabad hi­degágyakban a magok jórésze még ki sem kelt. Ezért nem lehet eléggé hangoz­tatni; a langyoságyi előneve­lést be kell vezetni és fokoza­tosan kiterjeszteni, hogy a ta­vaszi időjárástól függetlenít­hessük paprikatcrmelésünkct. A csipősségmentes fajtánál ez kü­lönösen nagyfontosságú, mert an­nak hosszabb tenyészidejét csakis korai kiültetéssel tudjuk ellensú­lyozni. A megindult palántások erőteljes és gyors fejlődését min­den rendelkezésünkre álló eszköz­zel mozdítsuk elő. Hideg időben csak mérsékelten öntözzünk, de me­leg, szárae és szeles időjárás mel­lett naponta kétszer is szükséges öntözni. Az öntözéshez hideg kút­vizet ne használjunk, csakis állott, vagy 18—20 fokos ártézi víz felel meg. Erőteljes gyökérzetű palántákat kapunk, ha kezdetben az öntö­ző vízben 2—3 százalék szu­perfoszfátot oldunk fel. Ezt 4—5 naponként megismételhet­jük. A fejlődés későbbi szakaszá­ban szuperfoszfáíot és pétisót egy­magában oldjuk, fel az öntöző víz­ben. öt százaléknál sűrűbb oldatot n,e használjunk, s utána néhány napon át tiszta vízzel locsoljunk. _ A palántások leggyakoribb beleg­' sége a palántavész, vagy Rhizok­tónia nevű gombabetegség, amely évente kisebb, vagy nagyobb karo­kat okoz. (A palántabetegségekről és az ellene való védekezésről a ©Délmagyarország© április 27-i, keddi száma részletes cikket kö­zölt.) A cinkoxid használatától a sze­gedi és szegedkörnyéki termelők idegenkednek, holott helyesen al­kalmazva megvéd a komolyabb kártételtől. A kalocsaiak a cir' ­oxidot több éve rendszeresen jó sikerrel használják. Ha fellep a be­tegség, amely a gyökérnyakon tá­madja meg a gyenge palántát és íoltonkint fonnyadásban, kidőlés­ben nyilvánul —, a beteg foltokat kiszedjük, s azok helyét száraz ho­mokkal kevert cinkoxiddal beszór­juk. Ilyenkor az öntözést a leg­szükségesebbre csökkentsük. Jól bevált módszer fél-egyszázalékos bordói lével alaposan bepermetezni, vagy méginkább rózsás locsolással beöntözni az ágyakat. Ezzel kap­csolatban az üvegablakos langyos ágyak alapos szellőztetése és na­pos időben teljes kitakarása meg­állítja a betegség terjedését. Szakítani kell azzal a régi szo­kással is, hogy túl fejlett pa­lántákat ültetünk ki. Ezidén az időjárás okozta késedelem mi­att erre nem is várhatunk. Az erős gyökérzetű, 6—8 leveles palántákat már bátran kirak­hatjuk. A tsz-ek és az egyéni fűszerpap­rikatermelők minden rendelkezé­sükre álló eszközt használjanak fel, hogy a jó szegedi paprika hírneve ebben az évben se szenvedjen csor­bát, — a mult évihez hasonló bő termést takaríthassunk be. Szűcs Árpád, a Szegedi Mezőgazdasági Kí­sérleti Intézet munkatársa * Párthirek Értesítjük a Bolsevik Párttörté­net II. évfolyam propagandistáit, hogy 1954. május 15-én, szombaton délután 14 órakor a Pártoktatók Házában az útmutatóban megadott kérdések alapján összefoglaló kon ferc)k-Áát tartunk. Pontos megjelenést elvárjuk. Értesítjük a politikai iskola I. évfolyam hallgatóit, hogy ©A me­zőgazdaság fejlesztésének és szo­cialista átszervezésének kérdései hazánkban© című segédanyag meg­érkezett, melyet a Pártoktatók Há­zában átvehetnek. • Értesítjük a Politikai Iskola II. évfolyam hallgatóit, hogy „A szo­cializmus építésének kérdései ha­zánkban" című brosúra megérke­zett, melyet a Pártoktatók Házá­ban átvehetnek. Agit.-prop. osztály FÉRFI segédmunkásokat felvesz a .Sze­gedi Kenderfonógyár, Szeged, Londoni krt. J. A VERSENYUSZODÁBAN olcsón, kelle­mesen nyaralhat. Siessen, biztosítsa bér­letit. MEGVÉTELRE keresünk 2x110 woltos 6­1(1 lóerős motort. Tűzhely Szövetkezet, Szeged. Jóslka u. 13. A SZEGEDI Tejüzem géplakatosokat lel * esz. Párizsi krt. 18. MŰSZAKI rajzolókat keres (esetleg csak tanfolyamot végzettet Is) közületi vállalat, énítészet! rajzok másolására kb. 3 hónap IJötarlamra havi 1000-1100 Ft fizetéssel. Ajánlatokat részletes, kézzel írott életrajz henvujtása mellett. Postafiók 457. sz. BORKABATJAT most alakittassa, javittas vízhatlan bőrpuhító festéssel. retlkül c |iö. kesztvíi festés Csordás börruhakészttü mesternél.'Szt. Miklós u. 7. Felsöváros. KIFOGÁSTALAN selyem recamier. bieder­meier asztal, berakásos székekkel. író­asztal. Jeges, stb. eladó. Dugonics tér 9 szám. KÉTPÁREVEZŐS csónak, príma állapot­ban eladó. Szt. Mihály u. 2/b. HASZNALT deszka-féle eladó. Debreceni u. 27/c. FEHÉR, mély gyermekkocsi eladó. Teréz u. 27. szám. • ATADÖ költségmegtéritéssel I szobás, konyhás, speizos lakás. Hattyas sor 51. Tóthpál. • . „ JOKARBAN lévő varrógépet keresek. Kis­kendorozsma, Árpád n. 7. KERESEK 2 szobás lakást költségmegté­ríléssel. Esetleg 1 szobásért cserébe. Cím 2. Italbolt, a posta mellett. PETRÖLEUMFÖZÖ három edényhez, nrt­ma. eladó. Valéria tér 4. házfelügyelő. JOKARBAN lévő mély gyermekkocsi ol­csón eladó, ugyanott szép sportkocsit ve­szek. Újszeged. Pozsonyi lt. 3. Pálinkóné. EGY Jó fetöstehé ' bel" '"' Gyálarét, Felszabadulás u. 114. Móra István. HIRDETMÉNY A Szegedi Vízügyi Igazgatóság f. hó 24 25 . 26. 27-én az árvédelmi töltések, holtgátak, doponiák és. csatornák (űter­mését árajánlat alapján a helyszínen ér­tékesíteni fogja. Rcszetes felvilágosítást adnak •« ferü­letileg illetékes gát és csatornaörök, va­lamint .az Igazgatóság szegedi, szentesi, hódmezővásárhelyi, csongrádi és szarvasi hivatalai. NAPIREND IDOJARASJELENTÉS Várható Időjárás péntek estig: Váltó­zó felhőzet, néhány -m m MN helyen esővel. Mer­M -4 • sékelt északkeleti­~ keleti szél. Az éj­szakai lehűlés erő­södik. a szélvédett és mélyebb helyeken talajmenti fagy. A nappali felmelegedés egy-két fokkal to­vább gyengül. Várható hőmérsékleti értékek: péntek reggel 3—1), délben 16—19 fok között. Tá­volabbi kilátások: az éjszakai lehűlés erős marad. MOZI Szabadság: Kávéház a főúton. — UJ csehszlovák film (május 19-ig). Vörös Csillag: Revizor. — Gogolv szín­müvének filmváltozata (május 19-ig). Fáklya Hősök tavasza. — Olasz film a szabadságharc idejéből (május 16-ig). Az előadások a filmszínházakban fél 6 és fél 8 órakor kezdődnek. SZÍNHÁZ Este 7: Rokonok. — Ady bérlet, j MUZEUM Fehértó élővilága (Kultúrpalota. Roo­sevelt tér) héttő kivételével mindennap délelőtt 10 órától 6 óráig. A Múzeumi Képtár (Horváth Mihály utcai üvegcsar­nok) hétfő kivételéve mindennap délután 2 órától 6 óráig, vasár- és ünnepnapokon délelőtt 10 órától 2 óráig. KÖNYVTARAK Egyetemi: Olvasóterem 10-től 21 őráig; hétfőn 14-től 21 óráig: vasárnap 9-től 13 óráig. Kölcsönzés 12-töl 20 óráig; hétfőn 14-töl 20 óráig: vasárnap 9-től 13 őráig. Somogyi: Olvasóterem 10-től 19 őráig. Kölcsönzés 13-tól 18 óráig. Járási: Sztálin krt. 54: Kölcsönzés: szer­da kivételével minden hétköznap délután 3 órától este 7-ig, szombaton délután 2-től 7 óráig. Gorkij: Hétlön, kedden, szerdin, pénte­ken reggel 8-tól 12-ig és délután l-töi fél 4-ig: csütörtökön és szombaton délelőtt 10­töl délután 2-ig. délután 3-tól este 7-ig. Vasárnap: délelőtt 9-12-ig. A KERESKEDELMI ÉS PÉNZÜGYI DOLGOZOK kultúrotthonáben május 20-án, csütörtök esle 6 cs fél 9 órai kezdettel Rodolfó és Fellegi Tamás budapesti mű­vészek lépnek fel. Mindenkit szeretettel vár a kultúrotthon vezetősége. Belépő­díj 5 forint. A SZEGED ÉS VIDÉKE Körzeti Föld­müvesszövetkezet igazgatósága értesíti a szövetkezeti tagságot, hogy május 15-én, vasárnap tervbeszámotó taggyűlést tarta­nak a következő helyeken: Tápén délelőtt 10 órakor. Újszegeden, a Gyárfás-vendéglőben délelőtt 10 órakor, Alsóvároson, a Vőneki-téle vendéglőben délelőtt 10 órakor. Baktóban, a volt DE­FOSZ helyiségben délelőtt 10 órakor. Mi­hálytelken. a pártházban délután 5 őr«. kor. Gyálaréten. a mozi helyiségben dél­után 5 órakor. A szövetkezet tagságát teljes létszámmal elvárják. SPOR1 Döntetlenül régaődött aa utolsó Jőtsama — Botvinnik megvédte világbajnoki címét pésben döntetlenben egyeztek meg. A párósmérkőzés végeredménye 12:12> Igy tehát M. Botvinnik ismét megvédi* sakkvilágbajnoki címét. Megkezdődött az ifjúsági birkózócsapat edzése a Szegedi Lokomotív, mely megyei v< szonylatban is az egyik legjobb ifjúsági blikózócsapattal rendelkezik — csupán egy versenyzőt küldölt az edzésre és < többlek távolmaradását nem indokolta. Több legyeimet kívánunk a szegedi sport­köröktől. de az edzőktől Is, mert az ed­zésen csupán Dobó Imrét (Petőfi) lát­hattuk. aki nagy érdeklődéssel figyelte a közös edzést. Helyes volna, ha a töb­bi edző is rendszeresen látogatná a* edzéseket, mert az ott tapasztaltakat hasznosíthatja munkájában. Beke Mátyás MEGVÁLASZTOTTA UJ ELNÖKSÉGÉT É S FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁT A VLSZ KENDER SK TAGSAGA Szépen feldíszített teremben gyűltek össze a Szegedi Kenderfonógyár sport­körének tagjai, hogy új vezetőséget vá­lasszanak. Az üzem részéről megjelent Czakó István párttitkár helyettes. Nagy­györgy Mária vállalatvezető. Kovács Jó­zsefné ÜB-elnök. Csernák Lajos főköny­velő, Mayer Tibor területi elnökhelyettes és Rakonczai László, a VTSB megbízott­ja, 56 küldött és 70 meghívott, akik a 490 taggal rendelkező sportkör tagságát képviselték. Az elnöki megnyitó után Bohata József sportköri elnök számolt ne az elmúlt évi munkáról, egyben megjelölte az új veze­tőség előtt álló feladatokat. Ezután ke­rült sor a felügyelő bizottság beszámoló­jára. A hozzászólások után megválasztot­ták az új vezetőséget, melynek elnöké Bohata József, helyettese Mayer Tibor, szervezője Kovács Ferenc, oktatásfelelöse Tarl Zsófia, agit. prop. felelőse Noel Zol­tán, gazdasági felelőse Lázár Kálmánné, Moszkva (TASZSZ). A sakkvilágbajno­ki páros mérkőzés utolsó játszmájára csütörtökön délután kei-ült sor. Világos­sal Botvinnik Játszott. A küzdelem rövid, de éles völt éh az ellenfelek a 22. lé Szegeden az elmúlt napokban kezdő­dött meg az OTSB anai rendszeresített megyei keretből összeállított szövetségi Ifjúsági hirkózócsapat edzése. Az edzések vezetésével a nehézatlétikai szövetség Vass Józsefet (Sz Haladás) bízta meg. Az edzéseknek — melyek minden megyében folynak — nagy jelentőségük van. mert a nemrég hazánkban járt kiváló szovjet blrkózócsapat edzésmódszerelt és új fo­gásainak alkalmazását sajátíthatják el már ifjúsági birkózóink ls. Az edzésen szép számmal Jelentel; meg a megyei és a szegedi versenyzők, de hiányossága volt az edzésnek, hogy MHK bizottság elnöke Juhász József, a felügyelő bizottság elnöke Feleki Aladár, tagok Csanádi János, Viharos László, Késze Lajosné és Nógrádi Mária. A megválasztott vezetőség mindjárt a taggyűlés után rövid megbeszélést tar­tott és hozzálátott azoknak a határoza­toknak a végrehajtásához, amelyeket a sportkör tagjai hoztak. Noel Zoltán Alföldi Béke-kupa atlétikai verseny Az Sz. Haladás pályán vasárnap dél­után 1 órai kezdettel az ,,Alföldi Béke­kupa" atlétikai verseny első fordulóját lartják meg Szolnok város válogatót és Szeged város válogatott atlétái kö­zött. A három fordulóból álló küzde­lemben Szeged. Szolnok. Cegléd és Kecs­kémét vesz részt. Szeged csapatában a magyar válogatott kerel négy tagia. Bár­kányi és Kun. a nők közű Suták és La­borc is indul. A VTSB felhívása A VTSB felkéri a sportköri elnököket és testnevelő tanárokat, hogy délután 5 órára, valamint az MHK ellenőrző bi­zottsági tagokat, hogy délután 6 órára rendkívül fontos értekezetre a VTSB-ben jelenjenek meg. A megyei labdarugó bajnokság állása 1. Makói Vasas 9 35: 7 15 2. Hmv. Dózsa 9 28: 8 13 3. Szőreg 8 13: 6 12 4. Szentesi Kinizsi 9 20:19 12 5. Újszeged 9 26:18 11 6. Hmv. Petőfi 9 27:19 10 7. Szegedi Juta 9 12: 9 10 8. Szegedi Postás 9 16:15 10 9. Dorozsma 9 11:13 10 10. Hmv. Vasas 9 21:20 8 11. Csongrád 9 18:21 7 12. Szentesi Lok. 9 15:30 7 13. Szegedi Textil 9 10:23 6 14. Szegedi Dózsa 8 10:12 5 15. Hmv. Építők 9 9:33 4 16. Mindszent 9 6:24 2 A városi f. osztályú labdarugó ság állása bajnok­!. Fűtőház 6 18: 2 12 2. Ruhagyár 8 14: 8 12 3. Építők 8 21:11 12 4. Lokomotív II. 7 21: 8 11 5. Vasas 8 15:15 - 9 6. Sz. Kender 7 24:10 1 7. Traktor 7 16:10 8 8. Kistelek 7 22:14 7 9. Petőfi II. 8 '22:14 7 10. Szpártákusz 7 7:10 4 11. Haladás 6 8:17 4 12. Vörös Meteor 6 4:14 3 13. Kinizsi .5 7:18 3 14. Lendület 7 7:29 2 15­Bőrösök • • 7 7:33 2 Helyszíni közvetítések a Magyarország­Nyugat-Németország Davis-kupa tenisz­mérkőzésről A Magyar Rádió közit, hogy a május 14. és 16-a között Budapesten sorrakerülö Magyarország—Nyugat-Németország Davis­kupa teniszmérkőzésről mindhárom napon helyszíni közvetítést ad. A közvetítések Időpontja: május 14: (péntek) Petőfi-rádió 20.10 óra; május 15: (szombat) Petőfi-rádió 20.10 óra: május 16: (vasárnap) Kossuth­tádió 19.10 óra. a7,tán mégis maga 94. Rába látta, éreste, a főispán ideges és izga­tott., nent ért efryct a város kövér fejévet, de nem is akar vitatkozni. Az újRágot. a. polgár­nagy szeme elé tartotta, kezdte fölolvasni: — A kiegyezés után közvetlenül is fel­hangzott hazánkban a földosztás jelszava... A kor közönye, a közjó iránti érzéketlenségo előkészítette n talajt. 6 ma a szocializmus a magyar vidékeken veszedelmes szellemi beteg­séggé fajult. Ma már van magyar Párizs is, mely a kommün véres estméit akarja megva­lósítani, s melyben csak a szuronyok ereje védi meg s birtokosoRztályt a legyilkolástól és kirablástól. A parasztforradalom, mely most Mezőberkenyésen lejátszódott, elijesztő komolyságban tárja fel az alföldi munknsto­megek szellemi elvadulását, a kedélyekben égő véghetetlen gyűlöletet az állami és tár­sadalmi intézményekkel szemben... A főispán ledobta az újságot ós föl­emelte az öklét. — Magyar rárizs... Ilyet leírni se sza­bad — mondta indulatosan. Rába ezt a cikket még nem olvasta, örült neki. Sárga foga kivillant, szélesen elmoso­lyodott. Nem .titkolta tovább az érzelmeit. — Régen mondom, méltóságos uram, csak a kemény kéz segit. Kevés a karhatalom. Rába olyan fölényesen mondta ezt, hogy maga is elképedt. Attól tartott, a főispán megfújja. Szerencsére nem lott semmi baj belőle, mert a kis titkár bejött, hóna alatt újságokkal. — Méltóztassanak — mondta és letette a Iftoet érkezett budapesti lapokat az kovács mihály regénye asztalra. A főispán mohón kapott utánuk, Rába tiszteletlenségét egészen elfelejtve. Ket­tőt vett föl egyszerre és rámeredt a címlap­jukra. Rába meg a polgárnagy alig nézett bele az újságokba, a főispán felkiáltott: — No látják uraim! Hangja örömtől repesett. Kigyúlt szemét hol Rábára, hol a kövér polgárnagyra kap­kodta és kifordított tenyerével ütögette az újságot. — Statárium! Nagyon helyes! — rikkan­tott a polgárnagy. A vastagbetűs első címet most már ő is elolvasta. Minden újság első oldalrm hozta, hogy a kormány az egész Alföldre kiterjedő ostrom­állapotot rendelt el, felfüggesztette a gyü­lekezési szabadságot és betiltott mindenféle munkásszervezkedést. Egy pere, alatt mind a hárman átfutották ezt a hírt. Nem volt hosszú, de velős. A pol­gárnagy felugrott a helyéről és le-föl szalad­gált a másik két úr előtt. Csapkodott a leve­gőben hájas jobbkezével, mintha kard volna benne, 1 © . „ — Ez kemény és határozott cselekedet — böfögte. — Egyszersmindenkorra megsemmi­sítjük a szoeialisztikus mozgalmakat, méltó­ságos uram. ha a kormány nem csukja be a markát ... — Éppen ideje, érppen ideje... — mor­mogott félhalkan Rába, belehajtva fejét az újságba. — Mi az, Gazsi? — Azt írja, katona­sággal é« csendörséggel erősitik meg a szo­4 cialista mozgalmaktól leginkább fenyegetett helyekét. különösen Mezőberkenyést és környékét — olvasta Rába élénken. — Bocsánat, méltóságos uram — szólalt meg a titkár is, aki tanúja volt a főispáni szobában fellángoló örömnek. — A vonat egy jó félóra múlva indul. Méltóztassék készü­lődni. A főispán felállt- és elbúcsúzott. — Bocsássanak meg uraim, mennem kell. A polgárnagy szerencsés utat kívánt két­szer egymásután és hevesen rázogatta nagy húsos kezével a főispán aszott kezét. Rába összevágta eorkantyúját, kihúzta a derekát és feszesen, de tiszteletlen vigyorgással fogott kezet. XXVIII. FEJEZET. Amikor a csendőrök a kezét összekötözték és az öccsével együtt elhajtották a sötét nagy éjszakában. Tamás azt, kérdezte magától; ki árulhatta öt el? Megfojtaná, a belét kitapos­ná a gazembernek. Ahogy mentiek egyre messzebb, vére át­ütött a kötésen, érezte a melegét, de alig tö rődött vele. Iparkodott keresztüllőtt lábával úgy lépkedni, hogy ne lássák meg a sánta­ságát. „A rabságból minél előbb meg kell szabadulnom" ez -a vágy b«íotta át. (Folytatjuk Asztalitenisz csapatbajnokság A megyei férfi asztalitenisz csapatbaj­nokság eredményei: Sz. Haladás—Sz Lo­komotív 11:5. Sz Postás—Sz Kinizsi 11:0, Szentesi Lok—Szegedi Lok 11:6, Sz Pető­fi—Sz Kender 10:10, Csongrád—Postás 11:5, Sz Lok—Sz Kinizsi 11:0. Sz Petőfi —Sz Vasas 11:1, A megyei bajnokságban az Sz Haladás vezet 12 ponttal. 2. Hmv. Szpártákusz 12. 3. Sz Petőfi II. 4. Sz Kender II, 5. Szentesi Lok 10, 6. Cson­grád 8, 7. Sz Lok. 6. 8. Sz Kinizsi 6. 9. Sz Vasas 6, 10. Sz Postás 4. II. Szentesi Szpártákusz 4. 12. Szentesi Kinizsi 2, 13. Hmv. Építők 0 és 14. Makói Vasas 0 ponttal. A Hmv. Építőket, a Szentest Kinizsit, Szentesi Szpártákuszt és a Szegedi Va­sast, mivel 2—2 mérkőzésen nem Jelen­tek meg, törölték a bajnokságból. Csendélet a belgrádi angol-jugoszláv mérkőzés előtt Május II-én Belgrádban kilenc Jegyiro­dában kezdték meg a Jugoszláv-angol mérkőzés Jegyeinek elosztását. A Jugo­szláv szurkolók már órákkal a jegyáru­sítás kezdete előtt hosszú sorokban áll­tak az irodák előtt s a forgalmat aka­dályozó tömeg és a lovasrendörség kö­zött több helyen összetűzésre került sor. Egyes helyeken betörték az irodák abla­kait, utcai verekedésre került sor. E héten is 200 drb jegyet sor­sol ki a Sportfogadási osztály a Magyar—Angol mérkőzésre. Vásároljon mielőbb tippszel­vényt. A kisorsolt mérkőzés be­lépőjegyek jegyzékét a ©Sport­fogadás© című Totó-hetilap közli. A hetilap megjelenik minden szerdán. Kapható a hírlapárusoknál és a sportfo­gadási kirendeltségeknél. A RÁDIÓ MŰSORA: 'ff , MÁJUS 13, SZOMBAT Knssuth-rádió ( 4.30 Hírek. 4.40 Reggeli zene, 5 Falu­rádió. 6 Lapszemle, 7.10 Hanglemezek, 8.30 Fúvószene. 8.50 Balettzene. 9.20 Út­törő híradó. 9.45 Gyermekzene. 10 Hírek, 10.10 Zongora müvekből, 10.40 Zenekari hangversenv. 11.30 Előadás, 11.40 Népi muzsika. 12 Hírek, lapszemle, 12.15 Hangverseny. 13 Tiz perc külpolitika. 13 óra 10 Dalok. 13.30 Csehszlovák fúvós­zene. 14 Hírek. 14.25 Zenei újság. 15.25 Sziv küldi. 15.50 Előadás. 16.20 Operétt­nyitánv. 16.40 Levelekre válasz. 17 Hírek. 17.10 Hanglemezek, 17.30 Szövetkezeti hír­adó, 18 Egv falu — egy nóta, 18.30 Moszkvai rádió összeállítása. 19 Népi muzsika. 20 Hírek. 20.10 Vidám zenés műsor. 22 Hírek. 22.20 Tánczene. 23 Hí­rek a nagyvilágból. 23.05 Tánczene. 24 Hírek. Petőfl-rádló 6.30 Kisiskolások műsora. 6 40 Torna. 6 50 Opera's'srletek. 7.10 Hanglemezek. 14 Népi zer- 14.45 Hangverseny. 15.20 Ze­nei előadás, 16.20 Előadás, 16.40 Cseh­szlovák énekkar, 17.04 Zongora, 17.10 Tíz perc közgazdaság. 17.20 Előadás. 17.40 Tánczene. 18 Elbeszélés. 18.25 Sziv küldi. 19 Hangos újság. 19.30 Szerenád fúvóshangszerre. 20.10 Sporthíradó, 20.30 Hanglemezek, 20.45 Kórus. DÉLMAGYARORSZAG • Magyar Dolgozók Pártja csongrádmegyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztői,.zottsig Felelős kiadó: az MDP Csongrád­megyei Bzottsága Szerkesztőség: Szeged. Lenln-u. lt. Telefon: 35—35 é3 40—80. Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál-tér 2. Telefon: 31-15. és 35-00. Csongrádmegyei Nyomdalpari Vállalat, Szeged Felelős vezető: Vincze György.

Next

/
Oldalképek
Tartalom