Délmagyarország, 1954. május (10. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-09 / 109. szám

VASARNAP. 1954. MÁJUS 9. delmogyhrorszag IFJÚ BÉKEHARCOSOK NAGY SEREGSZEMLÉJE f yőzelery! Ujjong a világ, az anyák szeméből évek óta először örömkönnyek hullanak, a nem. ^ zetek felhúzott zászlói, a rádió czernyelvű hangja a békét köszönti, 19Í5, május 9-én elnétnnltak Európában a fegyverek; a hős Szovjet Hadsereg porig zúzta a fasiszta fenevadat. Tavasz volt, *— orgonák nyiladoztak a romok között... Most >s tavasz van, sereglenek az ifjú békeharcosok, arcukon piros rózsák nyílnak. „Szép az Klet, vérünk pezsdül, két kezünkben munka ég" — száll a dal a traktoros lány ajkáról. Az egyetemi diákotthon kis szobájában verset farag egy lobogó szívű fiatal. Táncra perdül fiú és lány: forrongó, zsibongó jókedv, erő hullámzik. A kilenc szabad év megváltoztata a magyar fiatalok életét: határtalan lehetőség nyílt az ifjú emberek milliói előtt. Lehetsz mérnök, tudós, iró, vagy orvos, — évezredek keserű könnyeit törölheted le alkotó munkáddal. Hazánkban a nép békés, boldog családi fészkét rakja, csinosítja, örömtelivé teszi. Farkasok üvöltenek a házad előtt: embervérre — pénzre éhes fenevadak, és fiatal életedre akardtak törni orvvul, galádul. Megvéded-e hazád, családod, békédet, ragyogó jövödetf Megvédem! Megvédjük! — kiáltja ma ezer és ezer fiatal torok, Csongrád megye békéért harcoló fiatal katonái, akik tavaszi békeünnepre jöttek össze. A világ különböző tájairól itt vannak a szabad életért harcoló ifjak küldöttei és a Győzelem Napján együtt kövelelik az emberiség nagy akaratát: lékét! Tavasz van, orgonák nyílnak a liget fái között, fiatalok tanácskoznak, szórakoznak, ünnepelnek... Mutassátok meg: méltó katonái vagytok o hazának — a békének FIATALOKHOZ ' Valahányszor a Textilművek felé visz az utam, mindig eszembe jut az a vidám, lelkes ifi csapat, amely 1949ben a gépek szerelésénél dolgozott. Jól emlékszem személy szerint mindegyikre, hiszen közöttük voltam. Mennyi szeretettel, féltő gonddal hámoztuk ki akkor az olajos, zsíros papírok rengetegébe burkolt géprészeket. Azután az összeszerelésnél adogattuk kéz alá, majd a felállított gépeket óvtuk a portól. Gondolatban már akkor előttünk volt a mostani gyönyörű gyár és mi a sok orsó gyors •pergéset figyeltük. A hatalmas teremben akkor még hideg volt? Sokszor fáztunk is, mert a fagyos téli szél be-besüvitetl az ablakokon Nem törődtünk a hideggel. Az a gondolat foglalkoztatott mindegyikünket, hogy minél előbb működjenek a gépek és minél előbb fojgpalat tudjunk adni a szövődéknek. A versenyről beszéltünk akkor is: Sztálin elvtárs 70. születésnapja közeledett. A sok fiatal versenykedve nem szalmalángként lobbant fel — egyformán fűtött, melegített mindenkit. A brigádok mindegyike győzni akart és aki közülünk az élre tört, nem engedett egyhamar az elsőségből. A DISZ-tagok megmutatták a sztálini műszakban, hogy képesek csodát művelni. Kezük nyomán egymásután indul— Levél lak próbajárásra az előfonó, kártoló, a gyűrűs gépek. Megjelent az első hófehér gyapot is a gépeken: ez okozott a legnagyobb örömet, de egyben nagyobb versengést is. Elkerültem a gyárból, amelyre mindig oly sok szeretettel gondolok. Most nemrégiben újra meglátogattam az üzemet, elbeszélgettem sok fiatallal, közöttük BaKaity Vera munkaérdemrendes előfonó sztahánovistával is. A kongreszszusi versenyről, a békés, boldog jövőnkről sok szó esett és felidéztük a négy évvel ezelőtti emlékeket. Neki is, de a többi fiatal lánynak, asszonynak is felcsillant a szeme. Az a régi fény ragyogott bennük, amely 1949-ben, az első verseny alkalmával. Míg beszélgettünk, újra, meg újra átéltük az első verseny izgalmait. Láttam, hogy inilyen érdeklődéssel, kedvvel forgolódtak a. lányok a beszélgetés befejezte után gépeik körül. Sok új munkása van négy év óta ennek a szép gyárnak — mind csupa fiatal. Es milyen dolgosak! 550 DISZ-tag közül 520-an tettek kongresszusi vállalást, 400an párosversenyszerzödést is kötöttek. Az üzemben a DISZ versenytáblák számot adnak a legjobbakról és sok sztahánovista nevelkedett az ifikből. Tudnak örülni, lelkesedni a Textilművek fonólányai egy-egy eredmény láttán. Ilyenkor vidám nótájuktól, kacajuktól visszhangzik az üzem folyosója, kultúrterme. Ezek szép eredmények. A további munka megköveteli, hogy még gazdagabb legyen a kultúrélet. táncoljanak, daloljanak, szórakozzanak, tanuljanak a fiatalok — így jobban megy a munka is. Szívesen versenyeznek az üzem diszesei, megmutatták a kongresszusi versenyben tartott műszakok is és mutatja a naponta jelentkező békeőrök száma. Milyen sokat kifejez ez a szó: békeőr. Harcot, küzdelmet, szebb életet, jövőt, testvéri összefogást — mindent. Az a kis kékszínű zászló, amely ilyenkor a gépeken leng, szinte megsokszorozza az erót, könnyebbé teszi a küzdelmet a több fonalért. A díszesek szeretik az üzemet, a gépeket, hisz a békealkotások egyike a Textilművek. A gépek gondozásában is kifejezik szeretetüket az ifjúmunkások. Aki közvetlen műszakváltás előtt végigtekint az üzem folyosóján, különböző tisztítóeszközökkel felszerelt siető lányokat, fiatalasszonyokat lát benyitni a fonodába és eltűnni a sok gép között. Milyen gonddal tisztogatják a nyújtóműveket, kefélik a géplábakat, törülgetik az olajos géprészeket. A hófehér gyapot nem lehet piszkos és a fonál sem lehet csomós, mert a szövődéknek elsőrendű vetülék- és láncfonálra van szüksége. Az ifik munkakedve, türelme nem lankad el — ha a vezetők többet törődnek a fiatalokkal, akiknek jórésze ott volt az első verseny alkalmával az ifi csapatban. Emlékezzetek csak mind. Jusson eszetekbe ma minden legkisebb cselekedetetek, amelyet a békéért tettetek. Vessetek számot: van még tennivalótok. Kedves lányok! Ma, május 9-én, a Győzelem Napján ifjúsági béketalálkozót rendeztek. Ezelőtt öt esztendővel láttuk meg Budapesten az első fonógépeket. Akkor léptük át elsőizben a fonógyár kapuját. Ismerkedtünk a gépekkel, az ottani munkásokkal, akik megtanítottak bennünket a fonás művészetére. Tegyétek emlékezetessé, felejthetetlenné a mai ifjúsági békctalálkozót. Szeretnék veletek találkozni és arcotokról, szemetekből azt szeretném olvasni, hogy a csatasorban a gépek mellett még jobban, lelkesebben dolgoztok, mint 1949-ben. Mikor a fonótanfolyamról hazafelé készülődtünk, azt fogadtuk: "Mi leszünk az elsők, megmutatjuk, hogy nem tanultunk hiába*. Ez a fogadalom jusson most eszetekbe és mutassátokmeg a kongresszusi verseny hőstetteiben a pártnak: méltó katonái vagytok a hazának — a békének. RIKK JÜLIA A szegedi Ifjúsági békegyülés résztvevőibe. Röpítsétek fel szívetek pirosát, hol esküként zúgnak komoly szelek, mert bennünk bízott e kis ország, mióta élet zöldéi dús földjeink felett. Mi hozzuk a lendületet, a vágyat, a büszke bizást, gyémántos hitet; szívünk nyugvásra sose bágyad, s agyunk, a mindig-éhes, nem hódol semminek. S apáinktól örökre megtanultuk, hogyan kell tűrni s tenni emberül, s meghalni is, ha kell. A multjuk • némán felénksötétlik s a vérünk felhevül. Az Idő hány nemzedéket emelt fel oda, ahol a két folyam szalad! S ők alkottak serény kezekkel, de hiába volt minden acélos akarat. Most egy új élet hajnalában állunk ... Talán nem forrt így hitek harca még! S nem engedhetjük, hogy a vágyunk tankok alá zuhanjon, mint tépett martalék. Tornyot rakunk, hogy a jövőbe érjünk, s e torony Bábel-tornya nem lehet. Nem dőlhet össze a reményünk, hogy romokból dadogva bújjanak emberek! Nyugodt napok és szelídléptű évek, ti kelletek, óvjátok hát a fényt, s ringassátok, míg száll az ének, hazánk megújult földjét gondos, jó dajkaként. Ti kelletek, s csodák dobbannak égig, mert nagyszerűk a gyémántos hitek; tüzesebb csapat nem volt még itt, s vérrel vigyázunk rátok, nem adunk senkinek! Röpítsük hát fel szíveink pirosát, hol esküként zúgnak komoly szelek, hisz bennünk bízott e kis ország, mióta élet zöldéi dús földjeink felett. ANDRÁS SÁNDOR Hófehér fejkendőben, tiszta munkaruhában, szorgalmasan készítik a konzerveket, ízletes zöldféleségeket a Szegedi Konzervgyárban fiatal lányok, asszonyok — s ma ott vannak Csongrád megye ifjú békeharcosai között, táncolnak, dalolnak: ünnepelnek. •wwwvwwww wwwww ffVTfTV? 1944. május.- Szeged-Alsóvároson, egy egyszerű házban munkában megfáradt édesanva szeretettel fordul gyermekei fele és inti, óvja őket: „Kedveseim vigyázzatok magatokra, nagyon vigyázzatok". S a szüntelen bombázásokra gondol az anya, — Martinekné, a mosónő. Nyolc gyermeket hozott a világra: fiúkat és lányokat. Iskolás még valamennyi, köztük a kis Vilmos is. Martinekné saját testével védené gyermekeit a vijjongva földre zúduló bombáktól. Ej, de sokszor elgondolta magában és mondta a hozzá hasonló dolgoskezű édesanyáknak, asszonyoknak: „Az urak haszna a háború". Eliramodtak a hónapok s eljött 1944. augusztus 20-a. A kis Vilmos — Martinekné egyik fia — az alsóvárosi iskolába járt. Augusztus 20-án bombatalálat érte az alsóvárosi iskolát. Remegő gyermekek, síró édesanyák. Vilmos soha életében nem felejti el a szörnyű perceket. Futott gyermekéhez a mosónő is, s anyai szíve ó de nagyon fájt, ó de sokat aggódott a gyermeAztán néhány hónappal a történtek után Szegeden már béke volt. Szovjet katonák hozták. Később, május 9-én eljött a győzelem napja: a Szovjet Hadsereg megsemmisítette Hitler seregeit, Ünnepeltek Martinekék is? • 1954. május. A szegedi Táncsics tszben a szép tehénistállóban egy fiatal szokehajú, kékszemű fiú almot rak a jószágoknak. Figyelemmel, gonddal végzi a munkáját, s megsimítja a Füge, meg a Borcsa nevű teheneket is. Aztán hívja a kis bornyászt: Kuk Lacit. Két pej lóval meg egy szekérrel később beállnak az istállóba és rakják a trágyát a kocsira. Jól megpakolják, s aztán elindulnak, hogy a gyűjtőhelyre vigyék. Zörög a szekér az úton és a szél a növő búza illatát sodorja feléjük. A kék ég alatt galambok húznak -eil Távolabb a tsz asszony munkacsapata JHantinek (Vilmos bfi^ádaeztta dolgozik; Többször fordul a kocsival a kis bornyász és a szőkehajú, kékszemű fiatal ember. Közben az ezüstös hajú Csúcs Mihály, az elnök megyen oda hozzájuk. Kérdi őket, jobban mondva a szőkehajúhoz fordul: — Vilmoskám, igazán szépen emelkedik a tejhozam. Nagyszerű, csak így tovább . ; s A szökehajú legénynek jól esik a dicséret, az elismerő szó, de szerényen lesüti a szemét. A neve: Martinék Vilmos, az egyszerű alsóvárosi mosónő egyik fia. Fiatal, nagyon fiatal, még húsz esztendős sincs. De azért ő a tehenészet brigádvezetője. Had mondjuk el róla: harmadik éve, hogy a termelőszövetkezetbe lépett. Megszerették ott, s az öregebbek. Dobó bácsi meg a többi — és persze az elnök is, gyámolította az életúton. ' * Hát így volt, egészen röviden, jelentésszerűen leírva. Amikor Vilmos az iskolából hazajött, megtette a tagság brigádvezetőnek. Nem könnyű és felelősségteljes is Martinék Vilmos munkája. Becsületes, dolgos fiatalember, nem csalódtak benne, örült a fiú, amikor közölték vele, hogy ő lesz a brigádvezető. Nagy dolog az. S ahogy mondani szokták, nagy jókedvében madarat lehetett volna vele fogatni. Az asszony, az édesanya, aki életében két kezével annyi gyereket dajkált és ázott kezéből „a ruhák fényesen, suhogva keringtek, szálltak a magasba", csak nevdesedő szemmel vehette tudomásul a Vilmos gyerek, egyik szeretett fia kitüntető megbízatását. Igaz, van a családban katonatiszt is, aztán gyári munkás. De sokszor elgondolta az édesanya: „Más most az élet. Ki hitte volna, még jópár esztendővel ezelőtt, hogy neki, az egyszerű mosónőnek egyik fia katonatiszt lesz?... De hát jó, hogy katonatiszt. Vigyázza a katonatiszt is a békét, mert egyesek nem akarják azt. A Vilmos is vigyázza, az összes gyerekem és én is ..." Az elmúlt év őszén az élet nyers valóságot dobott a Martinék gyerekek elé. Temették anyjukat, a munkában törődött aszszonyt. Elment közülük a mama, akire ó de sokszor gondol Vilmos is. Elkomorodik, ha a szó erre kerül. Csendes, halk szóval, lassan ejti ki a szavakat: — Anyut, anyámat, a sok munka, s a bombázásoknál elszenvedett utánunk való izgalom vitte a sírba. Még élhetett volna. De a szíve..; Igen a szíve, az már nagyon legyengült. • Kék az ég, nap süt. Újra feltűnik az égen a tarkatollú, fehértollú galambok serege. A tsz kertjében virágoznak a fák. Kei a kukorica és nem is olyan sokára fialnak az anyakocák is. A Füge tehén és a többi a gondos, jó bánásmód után nem marad hálátlan. Több a tej. Deszken, ahol Martinék Vilmos egyik bátyja él, vígan futkároznak a gyerekek. Köztük ott Martinék Vilmos bátyjának két gyermeke is. S este apjuk, anyjuk eljátszogat velük. Ha a sor úgy hozza, Vilmos is cirógatja bátyja gyerekeit, együtt is csintalankodnak. Mindez a béke. Érzékeli, tapintja ezt a fiatal Martinék Vilmos is. A mult és a jelen teszi őt békeharcossá. Ott, a tsz-ben is megtanulta': nem elég csupán csak esdekelni valamiért, óhajtani, hanem tenni is kell. A béke őrzésének, védelmének tettei az egyszerű embereknél sokszor, leginkább a hétköznapok szürkeségében sarjadnak. Száz és száz apró cselekedet, apró tett — ebből tevődik össze a földkerekség millió és millió népének békeakarata. Gyárakban, földeken, irodákban, a háziasszonyok között. Erős az ember ha összefog. Az eleven példa ott van Martinék Vilmos előtt, a tsz-ében. Együtt, közösen mennyivel is másabb a munka. Valahogy így van ez a béke védelmével is. Együtt, közösen óriási legyőzhetetlen erő a nép. Persze, különkülön, emberekként is számít mit tesznek és hogyan tesznek. Az egész, apró részekből áll. Ha arra jársz a Táncsics tsz felé, térj be a központi tanyánál lévő szép tehénistállóba, kérdezd meg Martinék Vilmost a békéről. • Hetekkel ezelőtt a pártkongresszus tiszteletére a tehenészek is vállalást tettek. Arra adták a szavukat, hogy tehenenként és naponként, egy literrel emelik a tejhozamot. Becsületből, jól teljesítve a kötelességet. Mindez együtt: a békéért. Nem könnyű dolog növelni a tejhozamot. Pontosan kell etetni, itatni a jószágokat, helyesen adni a takarmányt, gondozni az állatokat. Most, május 8-án egy hír a tehenészetből: Martinék Vilmosék, a tehenész brigád a kongresszusi vállalást túlteljesítette. Naponként és tehenenként nem egy literrel, hanem két literrel növelték a tejhozamot. Több tejet ád a Füge, a Cidrus, a Borcsa és a többi.;. :.: Friss, harmatos májusi reggel. A tehenészetben Martinék Vilmos és az öreg Szécsi Imre bácsi a jószágok körül sürgölődik. Almot raknak. Az ifjú Martinék, meg az öreg Szécsi becsületes munkát végez. Ma is ünneplik május 9-ét, a győzelem napját. Ök ketten, egy ifjú, meg egy öreg békeharcos is, Alorvay Sándor I l