Délmagyarország, 1954. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-20 / 67. szám

DELMRGYIRORSZftG SZOMBAT, 1954. MÁRCIUS M. HIREK i- VASÁRNAP SZEGED felsővá­rosi és kiilsőbaktói részén lakó egyénileg dolgozó parasztok részé­re délelőtt 10 órakor gyűlést tarta­nak a Vásárhelyi-sugárút végén lé­vő vendéglő nagytermében. A pa­rasztgyűlésen megalakítják a gaz­dakört} — A MAGYAR-SZOVJET BA­RÁTSÁGI hónap keretében a Sza­badaság filmszínházban 21-én, va­sárnap délelőtt fél 11 órakor köz­kívánatra rendezi meg a November 7; Kultúrotthon vezetősége a Ke­ringi* matinét; Közreműködnek L. Lázár Márta, operaénekesnő, Sza­badi litván és Wagner József, a Szegedi Állami Nemzeti Színház művészei és a Belügyminisztérium Csongrádmegyci Főosztályénak szimfónikus zenekara, vezényel Szaniszló János karnagy. Műsoron a legszebb Strauss, Lehár keringők, Szeged dolgozóit szeretettel várja a November 7} Kultúrotthon vezető­sége} — AZ ÉDESSÉG-BOLTOK és a közért fűszer szaküzletei sokféle csokoládéfigurával, desszerttel, cu­korkával készülnek a húsvétra, összesen mintegy száz mázsa tiszta csokoládéból készült figura kerül forgalomba, köztük lesz autót ve­zető nyuszi, csákós kacsa, kiscsirke, frakkos nyúl. 25 féle celofánba, il­letve sztaniolpapírba csomagolt cso­koládé figurát készítenek. 700 má­zsa, különböző nagyságú, színes to­jás-drazsé, tizenöt mázsa krémli­kőrrel töltött csokoládétojás, 11 ezer darab 10 és 20 dekás, finom desszerttel töltött, tavaszi virágok­kal díszített díszdoboz, mintegy 25 mázsa, összesen 12 féle cukorfigura, 20 mázsa grillázstojás és nagy­mennyiségű bakelit tojás, benne drazsé, praliné, cukorka hoz örö­met majd húsvétra a gyermekek­nek. Ezenkívül hatvanezer darab fából és papírmasséból készült, édességekkel töltött fonottkosár, pi­rostojás, több mint 20 féle játékfi­gura, nyuszifejjel díszített celofán­doboz között válogathatnak majd az édességboltok és közért üzletek vá­sárlói. CSONGRADMEGTEI Seprőgyár azor.tiail belépésre felvesz eeprőkőtó ezakmun­ktookVH. tanútok® tőket éa férfi «Séd­munkásoka, Szeged. Moszkvai krt. 4. Telefon: 25—73 VARRÓGÉP. Singre- sü|ly<«tőg "tadó. 10—12. 4—6 kőWHfc Kölcsey u. 10. II. em. 12. KAKAS ,«lálta.<*t k«IWeM» ™ll'k" helyiséges laké., keretek köU-égmog­térítéssel I.mon, Dé'magy.r nyomda. KATONAIDEJÉT kilökött fiatalember üzemi íazofiőnak felvétetik, .lelemke­zéé munkakönyvvel a Szegedi Ecset* HASZNÁLT usztaloeazenizámokiu meg­vételre keresünk. Malomipari Egyesi), lós. Tlera MaApm. Szeded. SZAKKÉPZETT lakatosokat felvesz a Szegedi Kendéifonógyár, Szeged. Lor:­donl krt. 3. Jelentkezés munkakönyv­vel a személyzeti osztályor.'. NAGY gyakorlattal b'ró perfekt varré. gép rndaaerészt azonna'ra felvesz » Délmagyarorfflágl Cipőgyár. Szeged, Moszkvai krt 7. AZONNALI belépésre fölverzür.k kömfl­vesekot és segédmunkásokat. ÉM. 5. ez. Mé'lyépilö Vá/lÜAlat, Szeged, Jókai u. 6 /a. szám. . TÉGLA bármi l|yen mennyiségben kap­ható a Szeged I. ée Szeged II. téga. gváralkban, Bajoi il, 2. ée Cserepe, sor. HANGSZEREK Javítása, vétele Sági (Steir.cr) hangszerkószflö. Szeged, So­mogyi u. 10. .. . A SZEGEDI .Házitpari Szövetkezet ke­res mövőszékkei rondoDoezö rongyezi­nyegezóvöket é.« mintás Torontáli "*p­nv®g®z.övüket, cndlizö és gomblyukkS .0. géppel rendelkező nőket. SztaT.n krt 21 számú üzemben. OLDALKOCSIS vagy Oldatkoreit le el­biró szó'ó motorkerékpárt keres meg. vételre. Sztálin krt. 19 ezómU Iroda. Bemutatás hétköBr.ap 8—16 óráig. KÉT drb 750 köbcentis Jóái|3apotban lé­vé használ, oldalkocsis motorkerék­párt vásárolunk Szegedi Száj'oda Vendéglátó Vá.Oalat Szeged, Kölcsey u. 9 szám. MUNKAGÉPKEZELÖKET és trakotroso. kat. sürgősen fdvraz a deszki gépállo­más Jelentkezni mindennap reggel 7­fől: délután 4 óráig. HANGSZEREKET, hjbáeel is váráról Sági ((Steiner) hangszerkészítő. Somo. gvt u 19. szám. 18—20 q SZÉNA eladó. Érdeklődni do­rozsmai állomáson. Kertléknél ELADOK ajtók, kováortüzheiy. börfu.1. tatóval. eeéeaTük, mer.etvágók. Rlgd u. 30. I. vasárnap. KÁRPITOZOTT azék, fotelek, aeztalká­val, Íróasztal eladók. Rigő u 30. L vasárnap. SÖTÉTRE f»trtt hálószoba eladó. Fee­tó u. 3. EGY 8 hónapoe rekete Berkslr ártán­sertés eladó. Tápéi UáOM 22. szám. MORZSÁT, mákot, diót. cukro, finom­ra darálok, megvárhatja Vadász u. 3 I.AKASCSERE, kcürzobár lakást és egy. K:<ybá» lakást adnék nagyobb két vawv háromszobás lakásért. Sztájir.' krt. 37. III. 23. szám. LÖM BINALTSZEKRÉNY, sportkorai S| evlók. Bütorok átalakítása, för.yezésc. Asztaliménál, Mátyás tér 23. MORAVAROS környékén szoba, kony­hás lakás' keresek megvételre. Balogh András. Tápé, hentor. KÉTSZOBÁS, esetleg háromszobás össz­komforton, szép fekvésű belvárosi la­kás* magae térjtóssri keresek. Dr. Ka. lakasevich. Felíőtiszapart 6. FEHÉR sportkocsi eladó. Párizsi krt. 25. ezám. TASKA irógép e|adé. Érdeklödr.i Kato. na J. u, 4 ELADÖ ezár. here. választási malacok, hizók. Röszkei u. 18. FÉL KT8 hegedd eladó, olcsón. Tanuló­nak. Korona u. 6. Házréügyelőnél. EI-ADO két szobás ház. Bt. Csallóközi 31 Azonnal elfog'alhajtó. ELADÖ 15 köves zsebóra, használ? eez Ion. dívány, derékalj, bádogbödönók. Partizán u. 16. I. 4. SZOBA, konyha, előszoba, kamra, ma­gánház, JtViágtnrtáso® lakásom elcse­ré'ném Rókus. Béke-telep (Algner) ré­szen Maróti u. 10. EGY hízó disznó eladó Beadásba is «1­knlmals. Mihály teCok, Sánta Antal. Ka. tona u. 9. EGY hálóezohabútor e] adó. rrar.-eia n. 26. Savanyáék. EGY vagon marha/rágva eladó. Érdek­lődni Kunhalmi állomáson. ELADÓ 1 ablak. 120x180 tokkal, spa­gasrúd vasból, 3 drb eszllnger.i faredőny, 5 darabból álló ftütfSfó***" pofiam KEgEmii márvány Jntatártó. Zerge u. 26. ajsó esengő JÖALLAPOTBAN lévő fehér mély gyer­mekkocsi eladó. Oeztrovszky u. 17. L 6. nltó. HAZIIELY riadó Tarjánban. 163 régy. szögöt, gyümölcsfákkal, vjUamoetól 5 percre. Érdeklődni Újszeged. Bérkert u 25. wám. BALASTVAN 5 hóid föld eladó. Ér­deklődni Szél pá1, Kordasor 9. ROZSAS gyümölcsös 1200 négyszögöl, felesbe kiadó. Újszegeden. Kalapla Ist­vár'. Váeárheivi sgt. 60 ELADÓ fél hálőszobabűtor, hat párná­zott szék. hat 80-as enyvező bak. Pe­tőfi lelép ír u 21. 7 HETES Jorksir malacok eladók. Ho­blár, basa u. 32. KÉT ho'd föld káehastzonbérba kiadó. Géz u. 5. FEHÉR mély gyermekkocsi eladó Ke. mos u 19. EGY hizó, 150 kg eladó. Bará, n. 18. PAPRTKANAK ferhá,t dűlőben feléből egv hold föld kiadó, ösz u. 5 GYÜMÖLCSÖSÖM, ha még ncm vejt. odaadom. Kossuth Lajos fgt 70/c. emelet. SZÖVETKEZETEK, vá'üalatok anyagbe­szerzését, áruértékesítését vállalom. Szállítási adminisztrációval. Gyarmati, Budapest, Práter u. 66. FEHÉR gyermek sportkora," riadó. Kos­suth u. 23. em HASZNALT rekamié eladó, 1200-ér* Megtekir Ihető vasárnap dó riét* Teleki u. 1. fidszít. 2. JOALLAPÓTBAN lévő cimbalom eladó Kériné. Partizán u. 5. FŰTÉSHEZ wúraz rózsa riadó. Kossuth u 9/b. ELADÓ 2 drb fiatal Kimértéé. Vajda u. 34 DECEMBERBEN betegségem mlat, be­zárt műhelyembe működésemet meg­kezdtem. Pártfogást kér Zsarkó atzta­los. Gogoly u. 2. NÉGY vagon marhaírágya eladö. Re­lék u. 45. Peleöváros. kövee Ut. EI.ADÖ egy 125-ös Csepel motor, príma állapotban, olcsón Valéria tér 4. vott Engi pékudvar, házmesterr-éi, Agó­raéknáj. KIFOGASTAf-AN Ut 36—37-33-se nőd cipők eladók. ÉrdoMJédni délután, este. Deák Ferenc u. 23. II 4. ELADÓ 2 drb 180x160-as ikerablalc, drb 120x100 as gerendák, tégla, vályog, nltók. Hatlyagsop 19. KERTES magánháza? vennék, Ulezeged Fe eöváros részén. 2 szobásat. Hasonló lakáscserével. AJán'atof Hullám u. 8. fldstf 1. ELVESZETT egy fekete szuka puli, aki visszahozza, magas Jutalmat kap. Li­get u'ca 19. ELADÖ 1 kettős eke, 4 kerék, 1 kocsi allnlcerékke, Cserzy M. u. 25. FEHÉR Jtonyhaseekrény, ruhásszekrény, eladók Vásárhe'yi fgt. 13. Székelv. EGY 120—130 kg körü'J hlzotf ser,és fele e'adó. Tanj'ói kieker,ek, Martonoai u e. HITELESÍTETT .500 kg mázsa riadó. Szatymazi u. Gázgyárnál. Vasárnap érdeklődni. EGY eflldő eladó. Bajcsy 7a n. 13. ELADÖ félháló dupla ággyal, szekrénv, rekamié, asztol, Dugor.ics u. 10. 2. ajtó GÁZTŰZHELY o;adó. Gogo'y u, 14 ez. ridszt'. í. EGY JóáIIapóiban lévő suba sürgésen eladö Szil'éri pgt. 31. Bodóék. Él,ADO Jánosi©álláson, műüt közelében 114 négyszögöl bekerített szől. Érdek­fődr.i lehet Nádas u. 16. DOBÖ utcai féli ház. Feketeszélen .500 négyszögöl szőlő e'adó. Szántó föld feléből kiadó, paprikának. Érdeklődni Kic-fa'udy u. 45. MOSÁST, vasalást, takarítást váülalok. Rom u 6. saám. Feleövárra; cipőgyár­nál. KERESEK megvéierro magár háza, vagy 5r-ök lakásosat, vagv életjárulékkal. Ér. deklödni Dobó u. 29. READÁST marhára társakat keresek. Érdeklődni Kálvária UH Köté.lgyárnál. Kopasz. EGY 6 éves arflrke kanra, 3 hete® fjá­vn' eladó U|-t-e fed, Kál»ay fasor R. CSERÉP, kismére'ű. üyegezelt rJ'ó és szimpla ablak tokkal riadó. Újszeged, Pozsonyi u. 4. szám EGY flastehén eladó. Csendre u. 6. ZONGORÁN gyakorolhat, felügyelettel, szar mázsákba szalma, Doszken polyva kapható. Pacsirta u. 19. » Párthireh Értesítjük az elvtársakat, hogy 1954 március 23-án, kedden dél­után 5 órakor a Pártoktatók Há­zában ©Magyarország felszabadí­tása© címmel Nagy Sándor Sztá­lin- és Kossuth-díjas író tart elő-1 adást. Kérjük, hogy az előadáson minél nagyobb számban jelenjenek meg. Értesítjük a Párttörténet I. évfo­lyamon tanuló propagandistákat, hogy az ismétlések és összefoglalók levezetéséhez az új útmutató meg­érkezett, melyet a Pártoktatás Há­ban átvehetnek. Értesítjük a Párttörténet II. év­folyamon tanuló propagandistákat, hogy az ismétlések és összefoglalók levezetéséhez új útmutató érkezett, melyet a Pártoktatás Házában át­vehetnek. Aglt-prop. osztály Képes híradó Április 4-ig az új lakóház harmadik emeletének falazását is befejezik |1 1 -f I mm i • X NAPIREND 1954 MÁRCIUS IDOJARASJELENTCS Várható Időjárás szombat estig > Fel­hőátvonulások, né­hány helyen zápor, eső. Mérsékelt, Időn­kén, élénk észak, nyugat; szél, az éj­szakai hó'mérsékla: aliq változik, a nap. pa|i felmelegedés mérséklődik. Várható hőmérsékleti értékek: szom bat rcqqel 0—plusz 3, délben 10—13 fok köz0,'. • A fűtés ajapjáu| ezoiqáló várható középhőmérséklct szombaton 4 fok fe. lett lesz. (MTI) mozi Szabadság: Köznapi komédia. DJ an­gol fjlm (március 24 ig). Vőröe Csillag; Örs a hegyekben. — Magyarul beszélő színes szovjet fi'm. a,|kotás (március 21-ig). Fáklya: Déryné. — A nagy magyar művésznő küzdemee éleiéről (március 21-ig). Az előadások a mozikban fél 6 és fé; 8 órakor kozdödr.ok. A Vörös Csillag, moziban fó|i 4-kor ie. színház Este fén 8: Anyegin — Csokonai bér­let. — Bemulató előadás. MUZEUM FeJIŐdéeförténe 1 klálftáa Móra Fe renc emlókkiói'ftás Fehértó élővilága kiállítás (Kultúrpalota Rooewelf tér) hétfő kjvéelével mindennap dé'elötf 10 óráUk 6 óráig. A Múzeumi Kép­tár (Horváth Mihály utcai Üvegctar­nok) hétfő klvé;elévei minder.nap délufán 2 órától 6 óráig KÖNYVTARAK Eqyefeml: Olvasóterem 10JÖ1 21 óráig: hétfőn 14 tő] 21 óráig; vasár­nap 9-tö| 13 órájg. Kölcsönzés 12_t,ő] 20 örájg; hétfőn 14_töi 20 órálgj va. sárnap 9J61 13 órájg Járási. Sztálin krt 54: Kölcsönzés: szerda kivéfolével mjr.den hétköznap délután 3 óráiól cale 7 ig, szombaton délután 2-től 7-ig. FELHÍVÁS Felhívom «z egyéni gazdák figye1­mét, hogy akiknek tavaszi árpavelő­maguk r.incs biz'osltva, Jelentkezzenek a Vároei Tanára Mezőgazdasági Osz. tályán igénylés vége,t. Egyéni termelőknek a gépállomások, kai szántásj szerződés, lehet kötr.1 a Városi Tanács Mezőgazdasági Osztályán ozerdán ée szombati napokon Szártá'i díj 20 cm mélyen kh-ként 106 Ft. VB olnBk FELHÍVÁS Fe.'hívom a ga,!ffmb'ulajdorosok fi­gyelmét, hogy április hó 15-ig a bor. sóvetés időtartamára galambzárlato, rendelek eli. A rendelet e;len vóTők büntetésben részreülnek VB .epiök ÁRAMSZÜNET A DéIm?gyarorazágl Aramszolgá'tatő VáJraJat ioVlj. hogy március 22_ér hé főn ixggel 7 h-tói 16 h''g Kikelek Ba'áséya, Sándorfalva. Sövénvháza, Röezke, Miháiyte ek, Oanytclek. " Rak3, Tömörkény. Felgyő, Zékányezék. Csor. va, ör'ömös, Pusztamérgre községek­ben' szünetel az áramszoOgátlatás. A BALMAZUJVAROSI FÖLDMŰVES­SZÖVETKEZET NYERTE EL AZ „ORSZAC, LEGJOBB FÖLDMŰVES. SZÖVETKEZETE© CÍMET A kereskedelmi é® pénzügyi dolgo. zók eeakszervezete elnökeége, valamint a Szövetkezetek Országos Szövetsége kollégiuma értékelte a földmüverazö. vetkezetek 1953. negyedik negyedévi munkaversenyének eredmér.yeiT. Az .ország legjobb földműves szövetkeze­te'' cfmet és a 15.000 forjntot a bal­maaújvároel földművesszzvetkezet nyer­te ej. A verseny második helyezettje a dombovárí, harmad'k a hercegszárdói földművosszövetkezet. (Liebmann Béla felvéteje. Tény. Szöv) Pár héttel ezelőtt még csak a földszint ablakai látszottak a Jó­sika-utcai új bérház építkezésén. Most már a második emeleten jár­nak az építőmunkások és a Terhes kőművesbrigád jó munkája nyo­mán gyorsan növekszik fölfelé a vörös téglafal. A kőműves- és ku­bikosbrigádok versenyben dolgoznak. Elhatározták: a kongresszus tiszteletére április 4-ig az épület utolsó, harmadik emeletének fala­zását is befejezik. SPORT A szegedi vízilabdasport problémái Az úszók téli pontvertenyejn «« In­dulók számai é« az elér, eredmények alapián arra lehet köve kezetelr.i, hogy az úa.:(Vportban rohamos fejlődés mu­tatkozik, sajnoe a szegedi vizinbda fportban nehézségek varinak Szegeden. Már az sem he'yes, hogy a 14 úszó­szak0sztáJ)]yai rendőrkord sportkör kö­zül csak három szervezett eddig vízi­labda csapató, E három közül nz or­szágos bajnokságban Játszó Dózsa ta­vrlyi Jó szereplése u ár.' erősítési ée szervezési gondokkal küzd, ami hát. rá I atja a csapa, munkáját Az Európa bajnokság mjaft egyfordulós országos Tlzi'obda bajndkeág május 1-én indul é, reméiük, a Szegedi Dózaa további Jó szereplésé,. . Jobb a he]yzet az Sz Petőfinél. Itt mind fia'al. lelkes Játékos áll rendelr kezésre, akiknric csak erősödnISk és rutjnt kril szerezniök Legsü'yoeabb a heyzet a Haladásnál. Igen helyleienül már hosszú Ideje vitatkoaik a vezető­ség, hogy legyen-e vízilabdával fog.al­kozó szakosztálya, akkor, amikor egy teljes csapatra vajé NB Il.re szjnvona­lú Játékos ájl rendelkezésre. Az úszó­sport és ozzo, szervesen összefüggő vl­zi'ebda igen for.tos sportág a Szeged élsportját képviselő egyesületnek na­gyobb Jelentősége, kelüene ennek tu. laJdor.iitanla A vízilabda apor, fe|le«zté«éért 4 VTSB az. idén ifjúsági bajnokságot In­dít. Sok sikert elért vízilabda spor. Tunkat a szegedi sportköröknek hat­hatósabban kejl támogatatok. Az Usző Vízilabda Edzfl Tanáosa SZOMBATI SPORTMŰSOR Röplabda A rókusj Idrnacsarr.okban a következő I. osztályú 'ereméöplabda bajnoki mér­kőzések kerü'nek sorra: Délután 5.kor Kender—Építők rői (az első helyért), háromnegyed 6: Dózea—Haladás női. fél 7 Haladás-Főiskola férfi, negyed 8: Haladás—Szpár,áku»z férfi, 8 óra: Ha­ládái—Juta férfi. Labdarugá* A Hunyadiért sportpá'yán fél 4 óraikor az Sz Vasas—8z Lendület városi I. oeztáíyú bajnoki (Ara) mér­kőzéssel megkezdődnek a városi baj­noktág küzdelmed. Az Sz Haladás úszószakosztályán"* alakuló qyűlésa Az Sz Haladás úszószakosztálya ma délután 4 órakor a Dugonics téri közL ponli egyo,em aulájában ajakuló gyű­lés: tart melyre a szakosztály óeezes délután tagjai, várja a vezetőség. VASARNAPI SPORTMŰSOR OELMAGVARORSZAS politikai napilap felelős szerkesztő és ldaddt ZOMBORI JÁNOS Szerkeszti- a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szeged. Lenin u. II Telefon: 35—35 és 40—80 Kiadóhivatal; Szeged Klauzál tér 3. Telefon: 31 — 16 és 35—00 Csongrád megyei Nvomdaiparl Vállalat. Szeged Fotetös vezetői Vlqcze György Labdaruqáa Sz Petőfi pálya: Vasárnap délufán fél 4 kor Sz Pri «fi—légierők NB IT.es mérkőzés, előtte háromnegyed 2-kor Sz Petőfi II—Sz Kinizr; városi I. ata­tályú bajnoki (Ha'ász). Hunyadi lér: 8 órakor Sz Dóesa—Kis­tririí megyéé ifjúsági ba|nokl (Tóth F.X fél 11: Dózsa—UJsregedi VL megyei I. o. bajnoki (önódl), fél 3-kor Sz Pos­tás—Sz Juta megyei o bajnoki (Jurka). Ujazcgedi Vörös Ipbogó pá|y«: Fél 9-kor Szpár,álcu»a—Ruhagyár városi I. O. bajnoki (Lőrincz), 10 órakor Sz Ken­der—Fűtőház vároal I. o. bajnoki (Pál. fi), 3 órakor Uiszegedl VL—Sz Itoko­mottv megyei ifjúság; bajr.oki (Már. ton). Tex'IImflvek pálya; 10 órakor Sz Textilmüvek—Szenjesl Lokomotív me­gyei I o. balnokj (Gera). Haladás pálya: 10 órakor Sz Ha'a­dás—Sz Postás megyei ifjúsági bajnoki (Bárdoe). Lokomo'fv pálya: 11 órakor Vőröz Meteor—Kistojek városi I. o. bajnoki (Bokor). Traktor pálya; fé, 10-kor Traktor— Építők városi I. o. bajr.oki (Csonka). Dorozsma: 3 órakor Dorozwna—Makó megyei I o. bajnoki (Vadáfz) Szőreg: 3 órakor Szőreg—Szentesi Kinizsi me­gyei T. o. bajnoki (Stairk). Járási bajnokrág: Deszker: 3 órakor Deszk I—Desak II. (ökrös). Tápén fél 4 kor Tápé—öthalom (Tan-), Szalyma. zon 3 órakor Szo,ymaz—Algvő (Pin,ér). Szőrqgen 1 órakor Szőreg II—Balástya (Kiráry). Őszen tivánon fél 3-kor Öszcnt­Iván—Röszke (Sári), Kübekházán fél 3­kor Kübekháza—Dc^pospsthaj (Széli), Mó­rahalmon fél 4.kor Mórahajom—UJ. Bzcnliván (Liljom I.) Kosárlabda A rókusi tornacsarnokban vasárnap délelőtt fél 9-kor Szegedi Egyetemi Ha. ladás—Sz Lokomotív férfi öeszevont, megyei bajnoki. 10 órakor Sz Haladás —Bp Lokomo" iv országos balnokl férfi. II órakor Sz Poetáe—Bp Kinizsi or­ezágoe bajnoki férfi mérkőzés. Mezei futóversenyek A rókusi á'lomás mögötti vásártéren vasárnap déle'őtt 10 órai kezdettel » VTSB rendezésében MHK mezei futó­verrenyt tartanak üzemek ée Iskolák részére. Ezzel egyidőben ugyanitt ren­dezik meg a IxJkomotiv területi mezei futóba Inoksátgai, i«. Az ülszegedi liget bet: valsárnap dél* előtt 10 óra; kezdettel tartják meg a Petőfi lerüle,i mezei fu'óbalnokeágalt. Gyülekezés az Sz Petőfi pá'yón. Rőp'abda A rókusi tornacsarnokban vaeárr.ap délután 2 órakor Dózta—Építők I. o. női. háromnegyed 3-kor Kender— Ha­'adáfl I. o. nM. fél 4-kor Portás—Főls­ko'a I. o női. negyed 5-kor Dózsa­Kender I. o. rőj, 5 órakor Haladás­Postás 1. o. női, háromnegyed 6_kor Dózsa—Ha,ladás II. ekőosztálvú férfi ,eremröplabda bajnoki mérkőzések. A Szpárfákusz SE or ráqoj versenye Szegeden A Petőfi pá'yan vaeárnap reggel 8 órakor nagygolyós egyéni lekevereety. A RÁDIÓ Márejue 21. vasárnap Kossuth-rádió 6 Reggel] zene. 6.45 Lapszemle. 7 Hanglemezek, 8 Hírek, 8.15 Egy falu — egy nóta, 9 Zené® fejtörő, 10 Va. sárr.apl levél, 10.10 Gvermskrádió. 11 Felolvasás, 12 Híreit, lapszemle, 12.15 Jutaromműsor, 12.45 Hangverseny, 14 óra 15 Ünnepi hangvervonv. 14.45 KU'­politikai pmortelés. 15 Sziv küldi, 15 óra 50 Irodalmi műsor, 16.40 Közveil é® labdarugómérkőzésekről, 17.25 Tánczene, 17.40 Kincses kalendárium, 18.40 Szórakoztató zene, 19.30 Alán­dékműsor. 20 Hírek. 20.10 Rádiódrá­ma, 2125 Hanglemez, 21.30 Sporthír­MÜSORA: adó, 22 Hirek, 22.10 Tánczene, 23 Köz. vetítéa hangversenytermekből. 24 Hí­rek. Petőfi rádió 8 Reggeli zene, 9 Falurádió, 9.30 Le­mezreláda. 10.10 Szórakoztató zene. 11 dailok 11.30 Népi együttesek, * Frio vasás, 13 Hangverseny, 14 te mezek, 15 Tudom ánvoe fejtő, ró, 15 20 Ér.-ek. 16 Operarészietek. 16 G.vtomekszinház, 17.20 Szatíra, 17.40 Szórakoztató zene. 18.35 Beetho­ven kamaramüveiből, 19.10 Moszkvai rádió örezeáUltúsa. 19.40 LapjSmer,e. tós. 19.55 Tánczene. 20.40 Klasszikus operettrészletek, 21.20 Elbeszélő . költe­ményből részletek, 22 Bach müveiből. TERMELŐSZÖVETKEZETEK. TERMELÖK FIGYELMÉBE! A Csongrádmegyei Állat. é« Zefr-be. gyűjtő Vál'aaf üsző vágómarha csere­aikriót. indffott be Tenyész ésre alkalma® ii'zőket, adunk e] kg-onkér.t 5 forintos áron azoknak a termőjüknek tszcs nek, akjk egv üsző helyett egv drb legalább 32Ö kg-os III. oczjályú minőfégné} nem rosszabb vágómarhát adr.ak át vállala­tunknak A leadott vágómarhát a mi­nőségnek megfelel" vágómarha seabad­áron vesszük ég fizettük kl. Az üszők megtekinthetők kiokurdo­rozsmal. makói, szentsei hödmezővá sárhely: csongrádi telepeink Istál'ói­ban, ezenkívül az országos vásáraira is felhal! luk az elreeré er dő üszőinket. Csongrád:negye; Altat, és Z-,ir. begyújtó Válla|at, H ódmezővásárMly

Next

/
Oldalképek
Tartalom