Délmagyarország, 1954. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-18 / 65. szám

OELMflGYBRORSZBG CSÜTÖRTÖK, 1954. MÁRCIUS 18. Az Anyegin bemutatására készül a szegedi Nemzeti Színház Százharmincnégy évvel ezelőtt, 1820 májusában I. Sándor cár parancsára az orosz fővárosból messzi vidékre száműzték a líceumi tanulmányait éppen befejező fiatal költőt, -az orosz költészet napját*, a világirodalom nagyságát, Puskint. -Nem csupán korának nagy orosz költője, hanem valamennyi nép, valamennyi kor nagy poétája volt. dicsősége az egész világnak* — írta róla Bjelinszkij. A cári elnyomás félt Puskin gyujtóhatású, a szabadságeszméért lelkesedő és lelkesítő, a feudális zsarnokság ellen küzdő verseitől, a fiatalon már jelentős költőt azzal akarta elnémítani, hogy Oroszország legeihagyatottabb vidékeire, a Kaukázusba, és egy csendes északi faluba, Mihajlovszkojeba küldte. Puskin alkotó lendületét nem törte meg a száműzetés — bármennyire fájlalta is baráti körétől, a nemesi forradalmároktól, a dekabristáktól vaió elszakítását — ezekben az esztendőkben legnagyobb művei egész sorát alkotta meg, 1823>ban írta le halhatatlan müvének, az Anyeginnek első strófáit. Ez a hatalmas, verses regény Puskin legjelentősebb, központi müve. Bjelinszkij az Anyegint az orosz élet enciklopédiájának, sz orosz társadalmi öntudat első felvonulásának nevezte, . amely a Szent-Szövetség-korabeli cári Oroszország fájdalmainak, bajainak -hűséges leírása*. De Puskin verses regénye nemcsak a húszas évek, a dekabrista felkeléssel kapcsolatos időszak orosz életének tükre. Ugyanakkor — s ebben különösen kifejezésre Jut az Anyegin költői értéke — tükre a költő egyéniségének, világának is. Az Anyeginben kitárul a nagy költő egész élete, lelke, szerelme, benne vannak érzései, gondolatai, eszményei. Az Anyegin a lírai eposz sajátos mintaképe, amelyben a lírai ós az epikai elem összevegyül s mégis teljesen egyenrangú marad, amelyben a költő lírai és epikai hangja, az -ész megfigyelése* és a -szív érzelme* végig változatlan erővel zeng s éppen ezért az emberi alakokat, a képeket a leghitelesebb emberiséggel ábrázolja. Puskin műve méltán inspirálhatta a legnépszerűbb orosz zeneköltőt, Csajkovszkijt, aki Puskin müvének a felhasználásával komponálta klasszikus alkotásait, a -lírai jelenetek sorozatát*, az Anyegin-operát. Csajkovszkij határtalan szeretettel és odaadással kezdte el a puskini verses regény megzenésítését. Annyira megragadták a Puskinversek példátlan szépségei, hogy valósággal beletemetkezett a komponálásba. Alkotás közben így írt: -Soha nem szereztek zenét ilyen őszinte elragadtatással és szeretettel a téma és a szereplők iránt, mint ahogy én szereztem az Anyegin zenéjét. Kimondhatatlan élvezetet éreztem és reszkettem, amikor dolgoztam rajta*. Különösen lelkesítette a verses dráma egyik leányalakjának, az álmodozó, tisztalelkű Tatjánának, a világirodalom egyik legeszményibb nőalakjának zenei ábrázolása, de Anyegin, Lenszkij, Olga, Larina alakját is a zenei karakter-rajzolás művészi eszközeivel, nagy lélektani érzékkel és emberi közvetlenséggel ábrázolta. -Mindig azon igyekeztem, hogy a lehető legigazabb, legőszintébb formában fejezzem ki a zenévei azt, ami a szövegben van* — írta komponálás közben tanítványának, Tanajevnek. Csajkovszkij e célkitűzése maradéktalanul megvalósult. Rendkivüli ' érdeme, hogy az Anyeginben olyan műfajt teremtett, amely az emberi érzelmeknek, hangulatoknak, gondolatoknak őszinte és megkapó kifejezése. Ez a finom, lírai hangvételű lélekábrázoló törekvés az opera szerkezetére is kihatással volt. Alig trlálunk az Anyegin-operában hagyományos felvonászáró együtteseket, nagyáriát, drámai feszültségű recitativokat. Az Anyegin jelenetei az események, a külsőségek tekintetében nem mozgalmasak. Csajkovszkij minden figyelmét az emberábrázolásra, a lélektani érzelem- és hangulatfestésre összpontosította, arra, ami a felszín alatt, a mélyben, hősei lelkivilágában történik. Ezért nevezte az Anyegint Csajkovszkij -lírai jelenetek sorozatának*. Az Anyegin, mind a puskini mű, mind a Csajkovszkij-zene jellegzetesen orosz alkotás. Csajkovszkij figyelte, tanulmányozta és felhasználta mindazt, amit a nyugati zenekultúra alkotott, de ugyanakkor mindvégig orosz zeneköltő maradt. A népzenét tudatosan alkalmazta kompozícióiban, tudatosan írt orosz nemzeti zenét. -Szenvedélyesen szeretek mindent, ami orosz, az orosz embert, az orosz beszédet, az orosz gondolkodásmódot, a szép orosz arcokat. Ez az, amiért mélységesen felháborítanak azok, akik készek éhenhalni Párizs valamelyik sarkában, akik különös gyönyörrel gyűlölik mindazt, ami hazai. Számomra ezek az emberek gyűlöletesek, mert lábbal taposnak azon, ami az én szememben mindennél drágább* — írta. Ezeknek a törekvéseknek a megvalósítása, a nemzeti forma és a mély humanizmus összeolvadása, a líra és epika összetalálkozása, a költői és zenei alkotás művészi összefonódása teszik naggyá és halhatatlanná az Anyegint, amelyet néhány nap múlva mutat be a Szegedi Nemzeti Színház. Az Anyegin szegedi bemutatója nagy esemény. E művet hazánkban alig játszották, huszonnégy évvel ezelőtt jelentéktelenné szürkített előadásban játszatta a Horthy-kor kultúrpolitikája. A budapesti opera kiváló szovjet vendégművészek segítségével, N. Sz. Dombrovszkij, a Moszkvai Nagy Színház kiváló rendezőjének közreműködésével mutatta be 1951-ben az új, a hiteles, a teljes nagyságában kibontakozott Anyegint. A nagysikerű budapesti bemutató után a vidéki színházak közül a Szegedi Nemzeti Színház vállalkozott az Anyegin felújítására. Meghívott vendégművészek és a szegedi színház művészei, dolgozói hónapok óta készülnek az Anyeginbemutatód. Az előadás rendezője Versényi Ida, a Budapesti Nemzeti Színház tagja, aki vizsgarendezésként igen széleslátókörű, elmélyült munkával készíti elő a bemutatót. A zenei irányítást Kóródy András, az Állami Operaház karmestere végzi, aki N. Sz. Dombrovszkij közvetlen munkatársaként vett részt a budapesti Anyegin-bemutató előkészületeiben. Az operában igen jelentős és látványos táncokat Kálmán Etelka, az Állami Operaház szólótáncosnője állította össze és tanította be. Csajkovszkij az operáról, mint műfajról azt írta, hogy az opera teremt kapcsolatot igazán a közönséggel és -kedvező körülmények között a művészetet az egész nép közkincsévé teszi*. Népi demokráciánk kultúrpolitikai gondoskodása, az előkészítést végző művészek és színházi dolgozók munkájukkal megteremtették ezeket a "kedvező körülményeket*. Ezért remélhetjük, hogy a szegedi Anyegin-bemutató a Magyar-Szovjet Barátsági hónap keretein túlmenően is nE^y eseménye lesz zeneéletünknek s Puskin és Csajkovszkij remekét valóban mindannyiunk közkincsévé teszi. Király József egyetemi adjunktus, a Csongrádmegyei Tanács Népművelési Állandó Bizottságának elnöke T^edtM^eiéd a lid&atuviű Hozzászólás a Délmagyarország bírálatához Mi, az Agrárszakérettségis Tanfolyam hallgatói nagy érdeklődcssel vártuk a Tiszaparti szerelem című operett bemutatását. Alig akadt, köztünk valaki, aki nem vett volna jegyet az előadásra. Érdeklődésünket fokozta a cím, a szakérettségis főszereplő, valami itt az a tudat, hogy jövendő életünkből látunk képeket: Az előadást megnéztük. Most minden osztályban vita folyik a műről. A következő vélemények és kérdések hangzottak el: Nem értjük a főszereplő alakját. Milyen szakérettségi lehetett az, ahol ilyen hallgatókat neveltek? — kérdezte Labancz elvtárs. — Ilyen nem létezik. Nagyon rosszul esett az a kijelentés, hogy „a szakérettségi csak szakérettségi." Nem lehel igaznak elfogadni ezt a véleményt. Orosz János elvtárs szt mondta ei, hogy sokat nevetett, de semmit nem tanult. Kizártnak tartja, hogy ma olyan ember lenne hivatalban az egyetemen, mint a gondnok, aki Dankó Pistát írónak tudja. Lehetetlennek tartja, hogy egy szakérettségis ilyen fejletlen legyen alapvető dolgokban, mint például a kollektívához való kapcsolat és ne tudjon helyesen alkalmazkodni. Az előadásból az derült ki, hogy Féter az, aki felborítja a kollektívát. Ez GYERMEKEKNEK UttHcpéttycs iaigyűfés a Dózsa fyöityp általános iskolában S~i sztályfőnök elvtárs^ nak Agocs Pál rajlandcselnök tisztelettel jelentem: az úttörő raj harmincnégyes létszámmal az ünnepélyes rajgyűlésre együttáll. A Dózsa György általános iskola nyolcadik „A" osztályának úttörőrajgyülésén ma a gyönyörűen díszített teremben fontos kérdésekről lesz szó. Az idén a nyolcadik osztályos pajtások elhagyják az iskolát. — Ki hová megy? — Ki hol tanul tovább? — Páger Lajos elvtárs, ennek a lendületes, vidám kollektívának az osztályfőnöke, elmondja, hogy az egész év folyamán igen széleskörű felvilágosító munka folyt a továbbtanulás érdekében. Ennek a célnak a szolgálatába állították az osztályfőnöki órákat, a faliújságokat és a díszítést is. Az egyes tantárgyak keretein belül is ismertették a pajtásokra váró középiskolákat. — Az eredmény azonban, ha külsőleg biztató is, sok hiányosságot rejt magában. — A Radnóti gimnáziumba, melynek éppen a Dózsa iskola az anya-iskolája, csak tizenhat pajtás jelentkezett. Tizenhat — ez az osztálynak csak negyvenhét százaléka. Ez a szám igen kicsiny. — Szeptemberig, — a hátralévő időben még sok feladat hárul a tantestületre és az úttörő szervezetre, hogy a pajtásokkal megszerettesse azt a munkát, mely a Radnóti gimnáziumban vár rájuk. A pajtások hozzászólásait Kálló István kezdi meg. ö egyike azoknak, aki a gimnázium humán tagozatára kérte felvételét. „Orosz nyelvet'tanulunk és én megszerettem ezt a nyelvet, — hivatásomnak tekintem, hogy a szovjet szakkönyvek fordításával szolgáljam hazámat". — Ezután szőke, nevetőszemű pajtás áll fel: Hunyár Mátyás csapattanácselnök. — Kitűnőrendű és büszkén viseli a jótanulási érdemrendet. — Röviden beszél arról, hogy ő a gépipari technikumba jelentkezett, ahol a gyakorlati órákon, a műhelyekben és a laboratóriumokban a gépek csodavilága várja. — „Inkább arról szeretnék nektek beszélni pajtások, hogy harmincnégyen jelentkeztünk továbbtanulásra, de az év végéig még sok javítani való van a munkánkban — hogy az álmaink valóra váljanak. rp okodi Palit talán a •*• legjobban szeretik az egész, iskolában a tanulótársai. „Pajtások! — Ismeritek kormányunk programmját a mezőgazdaság területén. Óriási feladatok várnak ránk. Itt van közvetlen szomszédságunkban a Mezőgazdasági Technikum és ebbe az iskolába egyikünk sem jelentkezett. Az országépítésben való elhelyezkedés — az áldozatkész munka nagy kérdéseit tárgyalják ma szerte az országban számtalan iskolában azok a pajtások, akikre holnap már az életnek, számukra új fejezete kezdődik: a középiskola. (Schatz Róbert) egyáltalán nem jellemző a szak* érettségisek nagy többségére. Urbanyik elvtárs hozzáfűzte: „Ha van is ilyen, az nagyon ritka eset lehet, Akkor viszont nem lehet olyan te* hetséges és olyan szimpatikus, amilyennek az írók be akarták állítani." A Délmagyarország valóban fején találta a szöget a mű bírálatával. Általában egyetértünk veie. A színházban nevettünk ugyan egyegy jelenetnél, volt, ami tetszett, elsősorban a táncszámok és a színészi alakítások, de a végén mégis csalódottnak éreztük magunkat. Mi is szakérettségisek vagyunk, Sajnálatunkat fejezzük ki az olyan szánérettségis felett, aki ilyen..mint Péter. De mi ilyennel még nem találkoztunk. Az biztos, hogy nehézségeink vannak a tanulás terén, de nem úgy oldjuk meg, mint Féter. Péter egyáltalán nem alkalmas arra, hogy a széles közönség rajta keresztül ismerkedjék meg a szakérettségisekkel. Márta és Péter szerelme erőltetett és hamis. Az íróknak a szerelem ábrázolása sem sikerült. Féter és Márta csinos, kedves, vidám fiatalok. Hogyan lehet két fiatal közt ilyen vérszegény, hideg szerelem? Mi valamennyien örömmel emlegetjük Sugár Mihály nevét, mert kellemes szórakozást nyújtott nekünk már nem egyszer. Ebben a darabban azonban egyáltalán nem éltjük azt a szerepet, amelyet alakított. Tulajdonképpen micsoda? Gondnok, vagy hivatalsegéd? Ha gondnok, akkor semrnieselre sem reális az ábrázolás. Ezt mindenki így látja, aki életében látott gondnokot. Nem tudjuk elhinni, hogy az egyetemen ilyen műveletlen gondnok lenne, ne ismerné az új dékánhelyettest és úgy viselkedne egy ismeretlen emberrel szemben, mint ahogy az az első találkozásukkor a színpadon történt. Az az iszákossági história, meg a levelecske-bontócska agyonütötte a gondnoki címet. Száz szónak is egy a vége: a színészek jó munkát végeztek a darab keretei között. Az írók elgondolása is jó volt, a témaválasztás is, de a felépítés, a konfliktusok és a konfliktusoik megoldása negatív, nem reális. Az íróknak több szakérettségist kellene ismerniök, jobban kellene tanulmányozniok az egyetemi ifjúság életét. A darab így? ahogy van. Hamis képet ad a szakérettségisekről és ez nekünk roszszul esik. Azt nem értjük. hogy miért nem szól közbe az egyetem, az egyetemi ifjúság is, akikre szintén nem vet jó fényt a Tiszaparti szerelem. Tallér István, Bizik János, Simon 'stván szakérettségis hallgatók Részletek a szerzőnek sajtó alatt lévő könyvéből. 1834 januárjában a Váci kerülőn egy szikár, magyarbundás, csizmás fiatalember érkezett Pestre. Ha nem tanulta volna diákkorában, hogy Pest-Buda Magyarország fővárosa, azt hihette volna, valamely németországi fővárosba érkezett. Német szót hallott az utcán, a boltok feliratai is németek voltak; a magyar szó ritka volt, mint a fehér holló. Vezetője a mai Vösörmarty-téren egy nagy épületre mutatott: — Ez a német színház. A mérnöktanuló — mert mérnöki tanulmányait jött befejezni ez a nagyváradi fiatalember — nagy szemekkel bámult s tüstént megkérdezte: — Hát a magyar hol van? — Nincs! — hangzott a válasz. Sz»thmáry Józsefet — így hívták az ifjút — szíven ütötte a szó. Pestnek nincs magyar színháza, pedig otthon, Váradon, minden nyáron megjelennek a színészek: Egressy, Déryné, Szentpétery, Barta játszanak ott! Mennyi szép előadás, hány szép magyar este! Milyen szépen beszélnek a színpadon magyarul. S a fővárosnak nem jut magyar színész. Pedig itt volna csak dolguk igazán! Az egyik napsütéses délután az. Ifjú mérnök jelölt SZIGLIGETI EDE (Emlékexés axUletéfének 140. évfordulójára) barátaival átment Budára. A Ferdinánd-kapun mentek fel a várba. A kihalt, néptelen utcákon egy kopott, szomorkodó klastromféle épületet pillantottak meg. — Ezen német színházban most magyarok játszanak — mondta lakótársa, Lukács Marci. A bejárat mellett színlap hirdette a műsort: aznap Birch-Pfeiffer Hóhérját, másnap Nestroy tündérjátékát, a Lumpacius Vagabundust adták. Csupa ócska német holmi. S a magyar színház színlapján ott volt a cím németül is. — Bár máskép lehetne! — sóhajtott fel az ifjú. — Da máskép is kell lennie! — és Szathmáry József azért dolgozott egész életében, hogy máskép legyen. Tudta, hogy a magyar drámáért, az állandó magyar színházért folytatott küzdelem a magyar nyelvért, a nemzeti függetlenségért, a polgárosodásért vívott harc egyik fontos láncszeme. i- biztos megélhetést jelentő pályát és az ősi családi nevet hagyta ott, hogy színész lehessen: Szigligeti Ede néven 1834. augusztus 15-én a budai színtársulathoz szerződött. Pályafutásának nagy dátumai a reformkor, a szabadságharc. az önkényuralom és a kiegyezés, illetve a magyar kapitalizmus gyors fejlődésének éveihez fűződnek. Amikor Pestre jön, egy bizakodó, készülődő nemzet fővárosát találja, maga is telve van reménységgel, lelkesedéssel. Barátaival, Egressy Gáborral, Kazinczy Gáborral, Kuthy Lajossal talán még az utópisztikus, kommunisztikus eszméket is tanulmányozza, aktív résztvevője a szabadságharcnak, — a hetvenes években a Hatvany-utcában sétálgató öregúr pedig már egy csalódott, ironikus ember. Ez a kiábrándultság nemcsak privát jellegű: annak a kisnemesi értelmiségi rétegnek a csalódása az övé, mely negyvennyolc bukásával és a kiegyezés létrejöttével végleg elvesztette vágyai, céljai valóraváltásának még a lehetőségét is. Ifjúkori Magyarországának főkérdése a függetlenség és a jobbágykérdés, a feudalizmus felszámolása. Utolsó éveiben már megjelenik, mint önálló politikai tényező: a munkásosztály is. S az öreg Szigligeti felfigyel erre az új erőre, a kritikai realista dráma hatalmas lehetőségeit magában foglaló színműve, a „Sztrájk" fényesen bizonyítja ezt. De a munkásosztály politikai erővé válásának a következményeit a' maga számára még nem tudja, nem tudhatja levonni. írói pályafutása két, egymástól élesen elváló korszakra oszlik: fellépésétől a szabadságharc bukásáig, és az önkényuralom éveitől 1878. január 19-én bekövetkezett haláláig. Az első szakaszt az állandóan fokozódó szocialista tudatosodás jellemzi, élete második felében már sok az ellentmondás, műveiben gyakori a világnézeti megtorpanás, a kiegyezkedő magatartás. Többször hátat fordít a társadalmi mondanivalónak, de akkor írt jobb darabjaiban most is érvényesül az a meggyőződése, amelyet a kiegyezés után egy évvel fogalmaz meg: csak annak a művészetnek van értelme, mely „a társadalmat előre és nem hátra törekszik vinni." A magyar színészet négy évtizede széttéphetetlcnül összeforrott nevével. Ott látjuk a magyar színészet minden jelentős eseményénél, a Nemzeti Színház bölcsőjénél, március nagy napjaiban, az önkényuralom nehéz éveiben. Amikor a magyar színészet a hatvanas évek végén anyagi és művészi válságba került, ő a kezdeményezője az első magyar színészkongreszszusnak, az ő javaslatára alakítják meg a „magyar színész kebelzet"-ct, a magyar színészek első szervezett egyesületét. Kulcspozíciót töltött be drámairodalmunk fejlődésében is. Noha alkotásaiban nem mindig tudta megvalósítani művészi elgondolásait, nagy érdeme, hogy szinte példanélkül álló termékenységével (csak Jókai, vagy Móricz mérhető hozzá) színházaink számára biztos anyagi alapot nyújtó eredeti műsorrendet teremtett, népszínműveivel drámairodalmunkban győzelemre vitte a népi nemzeti irányt, Tolla mindig megtalálta nemzete számára a kellő hangot. Reformkori drámáiban a nemzeti öntudat szikráját élesztgette, népszínműveiben a jobbágykérdés megoldását sürgette, az elnyomottak, az igazságtalanul szenvedők szószólójává szegődött; a szörnyű bukás pillanatában pedig a Liliomfi kedves történetével akarta a könnyeket letörölni. A Bach-rendszer idején a „virrasztó" szerepét töltötte be, legsikerültebb darabjaiban a szabadság, a demokrácia eszméit idézte, de van szava a szociális kérdésekről is. A polgárosodás zászlóvivője, publicista, új;ágíró a színpadon. Az új szocialista magyar irodalomtörténet feladata, hogy Szigligeti életművét népi-nemzeti kultúránk haladó hagyományainak első sorába helyezze el. Osváth Béla