Délmagyarország, 1954. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1954-01-31 / 26. szám

VASÁRNAP. 1954. JANUÁR 31. DÜLM9GYHR0RSZBG Az „Ármány és szerelem,, a legnagyobb német drámaíró pályájának első csúcspontja: korábbi műveinek történelmi távlatba viszszavetített mondanivalója ebben a műben érik meg arra, hogy a maga közvetlenségében nyilatkozhassék meg, itt válik a jelen a művészi ábrázolás tárgyává. A vigasztalan valóságot bíráló rejtett célzások itt sűrűsödnek össze egyetlen hatalmas tiltakozássá, a drámai művészet itt lesz először politikai tett a német irodalomban. Ez a színdarab .— Engels megállapítását idézve — ,,az első német politikai iránydráma". az első német drámai mű. amely határozott és félreérthetetlen állásfoglalás az elnyomó társadalmi rendszer ellen s ugyanakkor a születendőben lévő, éPPen öntudatra ébredő magasabbrendű új értékeknek hirdetése. Az „Ármány és szerelem" összeegyeztethetetlen ellentmondásokon épül fel s ezek a fejlődése utolsó szakaszába lépett feudalizmus, az abszolutizmus ellentmondásai, az elnyomottak s azokon belül is & soronkövetkező osztály, a polgárság szemszögéből nézve. A darab a XVIII. század nyolcvanas éveiben játszódik, egy német hercegség fővárosában. Az emberek mindennapi életét az uralkodó irányítja s korlátlan hatalommal rendelkezik minden fölött, életnek és halálnak az ura. ö maga ugyan nem jelenik meg a színen, mégis: az összes szereplő sorsát ő határozza meg. Kegyencei s maguk kényére-kedvére cselekedhetnek az ő nevében, az államügyek irányítója, a teljhatalmú kancellár éppúgy, mint a hivatalos szerető. Lady Milford, akinek szerelmét az uralkodó az alattvalók verejtékéből és az emberkereskedelemből szerzett ajándékokkal jutalmazza. Az udvarban összpontosul minden, az életnek ez a középpontja. Az udvar fénye és pompája azonban csak látszólagos, hiszen zsarnokságon, önző haszonlesésen, az emberi és érzelmi értékek eltiprásán alapul, nem más, mint a hatalomért való könyörtelen harc színtere. A csillogásnak a lehetőségét az elnyomott tízezrek adják meg, munkájukkal és vérükkel. Schiller felteszi a kérdést, mi lenne, ha a nép nem volna hajlandó tovább tűrni a rabszolgaságot, ha a szótlanul tűrő tömegek megelégelnék az elnyomást. A kérdés ugyan csak tiltakozás, megrázó vádbeszéd formájában hangzik el. a herceg komornyikjának szájából, nem forradalmi kérdésfelvetés még, de méois megmutatja a fejlődésnek az útját. S ezzel kerül be a drámába — egyelőre csak szenvedően és türelmesen a néD, az udvar ellenlábasa, — az az erő. amelynek meg kell maid döntenie az egész alapjaiban korhadt rendszert. Az udvart és a nemességet áthághatatlan szakadék választja el a polgárságtól. Ez a szakadék elöntő módon az erkölcsi értékek területén mutatkozik meg: önzés, a hatalom minden áron való megtartása. hazugság, haszonlesés, erkö.csi züllöttség az egyik oldalon, becsület, az adott szó szentsége a másikon. Két, egymással összeegyeztethetlen világról van szó, amelyek közül az egyik alá van rendelve a másiknak, a polgárság tehetetlen a nemességgel, az udvarral szemben. Az őszinte érzelem, a szerelem életképtelen az udvarban, skarva-akaratlan romlottá, erőszakossá, kegyetlenné kell lennie, megszűnik szerelem lenni. A polgárság számára azonban romlatlan igazságában él, annál is inkább, mert hiszen az érzelem az. ahol az elnyomott polgár szabadon élhet, érzelmeiben találhatja meg a maga jogtalan valóságának szsban és korlátlan ellen-világát. Két különböző világ kerül kapcsolatba Miller Lujza és Waltpr Ferdinánd szerelmén keresztül. A kérdés az. vaíjon a szerelem kiboritakozhat-e. megvalósulhat-e. Ferdinándnak küzdenie kell az udvari intrika, pr-ja. tervei, az egész abszolutizmus ellen époen azért, mert nem csábító akar lenni, hanem ieazán szereti a lányt. Lujza aniával áll szemben. A zenész világosan tudia. hogy az ellentétek nem Mdsihaték át. a maga erkölcsi felfogását viszont főiébe helyezi mindennek, s ezért akarta Ferdinándot eltávntani a háztól. Millerné sokkal önt"da+!anabb. úrhstrámsága kan kielégülést. ezért támngntia f^rie akarata ellenére Ferdinánd udvarlását. A két világ között nem lehetséges kiegyenlítődés s a két világ nem elszigetelt portrékon keresztül I

yilvánul meg. hanpiri cselekményen. A darab cselekménye, amely a tényeket mozgásukban mutatja meg. alapjában véve rendkívül egyszerű s egy mondatban ígv foglalható össze: elveheti-e Ferdinánd, a kancellár fia, feleségül Miller Lujzát, a városi zenész leányát? A Ármány és szerelem Jc&Mei dídmája a <ste$eili 'hemtt.eU mély és túláradó szerelem, amely a két fiatal embert egymáshoz fűzi. Az érzelem valóban órók emberi és két embert próbál mindentől függetlenül egymással egyesíteni. De időhöz és társadalomhoz, a lét által meghatározott tudathoz kötött az a mód, ahogyan ez az érzelem megnyilvánul. Vagyis nem arról van szó, hogy két ember szerelmes egymásba, hanem arról, hogy az adott körülmények között az arisztokrata Ferdinánd szerelmes a polgári Lujzába. Ennek a szerelemnek eleve szükségképpen tragikusnak kell lennie, hiszen a meglévő társadalmi kereteken be•ül. vagyis az adott realitáson belül nem valósulhat meg. Az abszolutisztikus társadalomban — s ezt elsősorban Miller tudja és mondja ki — Lujza nem lehet Ferdinánd felsége, legföljebb a szeretője. Az arisztokrata udvari erkölcs szemszögéből tekintve, az utóbbi megoldásban nincs semmi kivetni való, mint ezt Lady Milford példája is bizonyítja. Az abszolutisztikusnál magasabbrendű, mert kötöttségei ellenére is szélesebb alapokon nyugvó polgári erkölcsi felfogás. dalmiság hiányzik belőle, inkább csak ellenállás, semmint mozgató, eleven erő — s ez a német nyomorúság, az elmaradt német feilőA KANCELLÁR: INKE LÁSZLÓ viszont a polgárság fejlődésének forradalom előtti szakaszában már lehetetlennek tartja ezt a megoldást. Lujza számára tehát eleve adva van az, hogy szerelme nem valósulhat meg. Lemond Ferdinándról. érzelmeiben akarja magát kiéini- A lemondó magatartásban a polgári öntudat fejletlensége — a német társadalmi fejlődés sajátos vonása — nyilatkozik meg. Ennek az eredménye az. hogy Lujza számára az érzelmek szabadsága, az a tény, hogy korlátlanul szeretheti Ferdinándot, kielégítő, vagy ha nem is az, nem jut eszébe más. S amikor szerelme elé akadályok tornyosulnak, hajlandó lemondani szerelméről. — a valóságban —, hogy lélekben annál tisztábban szerethessen. Első pillanatban szinte érthetetlen, miért nem áll rá Ferdinánd ajánlatára, miért nem követi szerelmét apjával együtt egy szabadabb világba, miért nem szakad ki a társadalom béklyóiból. A magyarázat egyértelmű és Schiller állásfoglalásának lényegét tárja fel: a polgári erkölcsről van szó. Lujza nem hajlandó lemondani azokról a normákról, amelyek az arisztokráciával szemben a polgárságot jelFERDINÁND: KOVÁCS JÁNOS lemzik: a családot, a szülő-gyermek viszonyt szentnek tartja, a polgári erkölcsöt minden vonatkozásban kötelezőnek. Azt az erkölcsöt, amely az udvar számára nem létezik. Pontosabban az erkölcstelen udvarral szemben erkölcsöt állít, a maga osztályának az erkölcsét. Ügy is mondhatnánk: ideológiát, amely fejletlen még, amely nem képes egyelőre változtatni a valóságon, amely azonban alapjaiban erősebb, mint a fennálld rend. Az érzelmek szabadsága ez is, szabadság, amely végső fokon erősebb LADY MILFORD: LONTAY MARGIT dés következménye, öntudat persze van benne, hiszen megmondja Lady Milfordnak, hogy -nem olyan balga, hogy származása miatt piruljon*. Tehát: az erkölcsről van szó. S ez még jobban kidomborodik az utolsó felvonásban: megmondhatná, mi késztette a levél írására, az esküt, a maga esküjét és erkölcsét szentebbnek tartja, mint saját boldogságát. S szentnek tartja a családot is, az erkölcsi kötelékeket — ezért képes hazugságra akkor, amikor azt hiszi, hogy apja veszélyben van. A felbomlott család az egyik oldalon, az élő a másikon. A korlátozottság ugyan itt is megmutatkozik: csak a családról van szó Lujzánál. A polgárság nagyobb távlatokban egyelőre nem képes még gondolkozni. Lujza szemszögéből végső fokon a polgári erkölcs marad a győztes annál is inkább, hiszen az öngyilkosságról lemondott, kérdésfeltevés alapja az az őszinte, az ellenséges valóságnál. A fórra® MILLER: SUGÁR MIHÁLY de fcersze úgy, hogy elmenekül a környezetből. Lujzával ellentétben Ferdinánd azonban azt hiszi, hogy a társadalmi korlátok ledönthetők, mégpedig egyénileg dönthetők le. Tragédiájának egyik oka az elszigeteltség, nem képes mást látni, mint egyéni problémát. Ebből az elszigeteltségből fakad hiszékenysége is, amellyel azonnal felül az intrikának. Neki magának nincsenek kötöttségei, bár szereti apját, de hajlandó feláldozni szerelmét, éppen azért, mert látja, hogy apja nem hasonló módon gondolkodik, mint ő, hanem csak a hatalom megszállottja. Szerelme azonban elvont és elszigetelt és elsősorban ezért is nem állja ki tulajdonképpen a próbát, s csődöt mond abban a pillanatban, amikor az intrika megindul. Hiszékenységében rejlik ennek az oka, a hiszékenység viszont a valóságos élettől való elidegenüléséből fakad. Az udvarból kiszakadt, mert tisztességes, látja az ottani ellentmondásokat, de nem jutott el a valósághoz, nem ismeri az életet, alapjában véve a maga elképzeléseinek légüres terében él. Összeütközik a valósággal és az erősebbnek bizonyul nála, ekkor összetörik rajta, s csak akkor lát világosan, amikor már késő. Mi a tanulság? Őszinte érzelem a polgárságnál lehetséges, de nem valósulhat meg, az udvarban nincs, vagy ha van, önmagát kell megsemmisítenie. Ferdinánd forradalmár lehetne, de nem képes rá, mert nem találja meg a valóságot, egyén marad csupán és elszigetelt. A szegedi Nemzeti Színház helyes műsorpolitikájának egyik állomása, hogy ezt a darabot bemutatta. A választás azt mutatja, hogy a színház a klasszikus hagyománynak legértékesebb és egyben legjellegzetesebb részéből merít s hegy nem riad vissza a nehézségek megoldásától. Az "Ármány és szerelem* méltó folytatója a "Windsori víg nők* és a »Revizor« által megkezdett sorozatnak. A döntő kérdés persze az, hogy az előadással hogyan sikerült a célkitűzést megvalósítani. S ezzel kapcsolatban még egy megjegyzés a darab fordításáról. Kétségtelen, hogy Vass István fordításában a szöveget rendkívül gördülékeny és schilleri pátosznak megfelelő lendületű formában hallhattuk, viszont meg kell jegyeznünk, hogy a magyar szöveg nem egyszer bántó félreértéseken alapul. (Csak két példát: Eredeti: Ferdinánd: Mi jött rád? Fordítás: Minő változás! — I. felv. 4. jelenet vége. — Eredeti: Hogy ezt azonnal elvigyék a kerületi hivatalba. Fordítás: El kell vinni arra a vidékre...) Ádám Ottó rendezői munkájáról egészben véve meg lehet állapítani, hogy a dráma igazi értelmét helyesen fogta fel s hogy a lényeges LUJZA: AMBRUS EDIT vonalat sikerrel domborította ki. Nem esett abba a hibába, amely az "Ármány és szerelem« régebbi előadásait általában jellemezte: nem sikkasztotta el a szó szoros értelmében vett politikai mondanivalót s nem igyekezett a mű mondanivalójának szentimentális jelleget adni. Világosan és félreérthetetlenül állította egymással szembe külső eszközökkel is az udvart és a polgári világot s az udvar látszólagos fényét a Lujza és az öreg Miller belső értékei által romboltatta szét. Egészen pontos és meggyőző hangulati képet tudott adni az egyes jelenetekben s képes volt arra, hogy Schiller mondanivalóját közvetítse. Csupán egyes részletek azok, ahol nem tudunk teljesen egyetérteni a rendezés intencióival. A némajátéknak kissé túlságosan sok szerep jutott. Az I. felvonás 1. jelenetét Schiller a következő megjegyzéssel vezeti be: Miller éppen feláll a székről és csellóját félreteszi. E helyett az előadáson Miller csaknem végigjátszott egy szonátát. Ugyanígy az I. félvonás hatodik jelenetében nz udvarmester távozása után némajáték iktatódott be. Ezek a megoldások két szempontból nem látszanak egészen helyesnek: egyrészt azért nem, mert a darab egyik legjellemzőbb vonását, az előretörő dinamikát gátolják — s ez a legdöntőbb, belső érv — másrészről pedig azért nem, mert Schiller meglehetősen pontos utasításokat ad az előadás részleteire vonatkozóan is, s nem egészen helyes a klasszikusokon *javítani«. A rendezés alkotóan emelte ki a darab mondanivalóját, mégis egyes esetekben külső eszközökhöz nyúlt, ahelyett, hogy a belső tartalmat hangsúlyozta volna. Ez mutatkozik meg Ferdinánd alakjánál, aki egyéniségének robbanékonyságát, érzelmeinek egészen rendkívülien felfokozott intenzitását nem mindig csupán mondanivalójával fejezi ki, hanem túlságosan is rohamszerű fellépésével és távozásával. Nem helyeselhetjük ezenkívül Lady Milford eltávozásának beállítását sem a negyedik felvonás utolsó jelenetében. Itt nyilvánvalóan arról van szó, hogy Lujza hatására, a Lujza által megjelenített új, magasabbrendű polgári erkölcs hatására a hercegi szerető is összetörik, felismeri, hogy emberhez nem méltó életet él, minden gazdagsága és befolyása ellenére és elhatározza, hogy szakít az udvarral, megpróbál ember lenni, megpróbál jóvátenni mindent: dolgozni akar. A Lady egész múltjával szakít s ez a szakítás Lujza érdema. Az a benyomásunk, hogy éppen ez a döntő mozzanat nem domborodik ki kellőképpen, amikor Lady Milford diszes utazóruhában, látványossá rendezett körülmények között távozik el — mintha kocsikázni indulna. S végül még egy megjegyzés, amely nem érinti ugyan a darab lényegét, mégsem egészen felesleges talán: a gyufát az 1780-as években nem ismerték még, helyesebb volna tehát, a különben igen jól megrendezett Wurm—Lujza jelenetet gyertyával bár, de gyufával való gyertyagyújtás nélkül játszatni. A színészi teljesítmények általában véve méltán sorakoznak fel a darab kiválasztása és a rendezés mellé. Inke László a kancellár szerepében teljesen a schilleri szándékok szellemében járt el. A hatalom megszállottját ábrázolta, az emberi érzéseiből kivetkőzött, a rosszban szinte monumentális apát. Az önző hidegséget s a számító ravaszságot egyaránt jól érzékeltette, tipikus egyéniséget tudott a színpadra vinni. Fejlődésének fontos állomása, hogy hanganyagával sokkal gazdaságosabban bánik, mint régebbi szerepeiben. Azonban ki kell küszöbölnie- a játékában és szövegmondásában gyakran fellépő modorosságot. Ferdinándot Kovács János alakította. A szenvedélyes és elsöprő lendületű, de egyben a világtól eltávolodott, elszigetelődött fiatalember igaz megszemélyesítését láthattuk. Kár, hogy helyenként nem egészen őszintének ható szónokiasság homályosította el a nagy vonalakban mindig helyesen megőrzött tartalmat. Váradi Árpád Kalb udvarmestert meggyőzően jelenítette meg. Kétségtelen, az udvarmester szerepe rendkívül hálás, de mégis meg kell állapítani, hogy Váradi a részletekre és az árnyalatokra is kiterjedő finomsággal dolgozta ki a figurát. Lady Milford alakja a darab legbonyolultabb egyénisége. Lontay Margit sokoldalú egyéniségére volt szükség ahhoz, hogy a végletek között csapongó nő teljes pompájában és egyben teljes ellentmondásosságában álljon előttünk. Az alakítás részleteiben jó, az izgatottság és az odaadás, a hiúság és a legmélyebb emberi megnyilvánulás közötti szélsőségek általában meggyőzőek, csupán a befejezés nem egészen sikeres. Az intrikus Vurm alakját egész visszataszító gonoszságával Miklósi György megragadó erővel jelenítette meg. A hideg és szenvtelen bűnöző alakját nemcsak mondanivalójával és cselekedeteivel tudta érzékeltetni, de hanghordozásában, mozdulataiban, egyszóval legapróbb megnyilvánulásaiban is, Alakítása kiemelkedő teljesítmény, Sugár Mihály az öreg Miller alakját jól töltötte meg élettel. A korlátok között is meg-megnyilvánuló öntudat, a szűk polgári környezetben is kitörni akaró igazi belső' nagyság félreérthetetlen hangot kapott Sugár tolmácsolásában, A kancellárral való jelenete egészen elsőrangú s nagyszerűen kerüli ki az utolsó felvonás pénzmotívumának nehézségeit is. Egyetlen kifogást lehetne itt is mondani: az első és második felvonásban helyenként feleslegesnek látszó gesztusokkal és mozgással próbálja növelni alakításának önmagában is meggyőző erejét. Millerné szinte csak epizód-szerep, de éppen a Millerrel való ellentéténél fogva megvan a maga komoly jelentősége a darab szempontjából. Bartók Júlia a követelményt pontosan megvalósította. Miller Lujza alakjának megrajzolása éppolyan hálás, mint amilyen bonyolult feladat. A diadalmas lemondás ennek a szerepnek a lényege. A nagy szerelem, amely nem ér ugyan célt, mégis az igazat képviseli. Ambrus Edit mély átérzéssel jelenítette meg Lujzát, a maga ellentmondásaival, fiatalos lelkesedésével, halálos szerelmével s diadalmas lemondásával együtt. A darab egyik legfontosabb mozzanatát alkotó erkölcsi probléma meggyőző plaszticitással domborodott ki Ambrus Edit játékában, a szerelem közvetlen, spontán megnyilvánulása azonban egy kissé háttérbe szorult. Sophiem, a Lady szobalányának a szerepét Papp Teri élénken és hűen játszotta. Igen jól sikerült a komornyik ábrázolása is. A rendezés ugyan itt is eltér a schilleri előírásoktól, Schiller hangosabb, látványosabb játékot ír elő, de Karikás Sándor a csendes kétségbeesés, a még nem kitörő, de egy világot elsöpörni képes düh ábrázolásával a darab egészének szelleméből mélyítette el ezt a rendkívül fontos alakot, aki a maga komor biztonságával valóban megteremtette azt az alapot, amelyen a dráma felépül, azt az alaphangot, amelyet a cselekmény részleteiben dolgoz ki. HALASZ ELÖD