Délmagyarország, 1953. december (9. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-09 / 288. szám
OÍLMÜGYYROSSZBG SZERDA, 1953. DECEMBER 9. H ÍREK A Szabadság Filmszínház emeleti termében csütörtökön, 10-én nyílik meg a ©Híradó Mozi-. Az előadásokat minden nap délután 3 órától este 9-ig, vasárnap délelőtt pedig reggel 10-től este 9-ig tartják. Hetenként "kétszer új műsort adnak. A Budapesti Villamosgép- és Kábelgyár dolgozói sokféle eddig hiányolt közszükségleti cikk gyártásához kezdtek. A KÖZÉRT és a VASÉRT rendelésére például 3500 darab fém- és fa fenyőfatalpat készítenek. Még ebben az évben 500 ruhaszárítót is gyártanak galvanizált aluminiumdróttal, ami a háziasszonyok megelégedésére nem hagy foltot a ruhán. Ezer húsverőkalapács, 200 üstfedő, 500 törülközőtartó és 10 ezer műanyaghajcsavaró is szerepel a gyár jövőévi tervében. A Vegyesipari Javító KSZ-hez tartozó mészégető üzemeltetése rövid időn belül megkezdődik. A fogyasztók kérésére az Újpesti Cérnagyár növeli a varrócérnák és a gépselymek választékát. A háziasszonyok ugyanis sokat panaszkodtak amiatt, hogy nem mindenféle színű szövethez kapnak gépselymet. Ezért most az ötven méteres ©Fenyő- gépselymet 80— 90 féle színben állítják elő, több mint kétszerannyi színárnyalatban, mint eddig. A ©Lánc- 500 yardos gépselymet 20 helyett 40 féle színben készítik. A tömőpamutot (stoppolópamutot) 20 féle színárnyalatban állítják elő. A Gabona- és Lisztkísérleti Intézet kutatói két kísérlet eredményeinek továbbadásával lehetővé teszik, hogy 1954-ben jelentősen tovább javuljon a liszt és a kenyér minősége. A tudományos intézet dolgozói most újrendszerű őrlési módszert dolgoznak ki. Ennek segítségével kevesebb munkával és kisebb gépi erővel több fehérlisztet lehet kiőrölni a gabonából, emelett javul a liszt minősége is, mert kevesebb korpa kerül bele. A pékipar számára új kenyérsütési technológiát dolgoztak ki. Különösen a dagasztás módszere javul, erőteljesebb és folyamatosabb lesz. Az indiai Nemzeti Kongresszus Párt végrehajtó bizottsága újdelhi ülésén határozati javaslatot fogadott el ©a gyarmati uralomról és a faji megkülönböztetésről-. Mint a londoni rádió jelenti, a végrehajtó bizottság bírálta ©az arra irányuló kísérleteket, hogy megszilárdítsák a külföldi ellenőrzést Ázsia és Afrika több országában-. ©Ezekben az országokban — mondja a határozat — erőfeszítések történnek, hogy visszájára fordítsák a fejlődést a gyarmati rendszerből a függetlenség felé vezető úton-. i Csütörtökön. 10-én délután fél 6 órakor az MSZT-székház kistermében (Horváth Mihály-utca 3.) a filmpropagandisták részére értekezlet lesz. Vita az angol alsóházban Brit-Guyanáról London (MTI) Az angol alsóházban a munkáspárti ellenzék javaslatot terjesztett elő a kormány azon Intézkedéseinek visszavonására, amellyel októberben felfüggesztette Brit-Guyana alkotmányát. Attlee, az ellenzék vezetője — mint a londoni rádió jelenti — ©azt a gondolatot vetette fel, hogy talán helyesebb lett volna (íj választásokat tartani az alkotmány felfüggesztése helyett s (gy a választások eredményeként egy új párt kerülhetett volna hatalomra-. Lyttelton gyarmatügyi miniszter ezt válaszolta: ©Biztosnak látszott, hogy ebben az esetben megint csak a Néppárt került volna ki győztesen a választásokból-. Lyttelton — jellemző képmutatással — hozzáfűzte: ©Jlyen körülmények között egyedül az alkotmány felfüggesztése látszott a legegyenesebb és legbecsületesebb dolognak .. .» A vita után az angol alsóház többsége szavazattal jóváhagyta Brit-Guyana alkotmányának felfüggesztését. RÁDIÓMŰSOR öacember 10, csütörtök Kossuth rádió 4.30 Reggeli zene. 4.50 Hírek, 5.30 lepszemle. 6 Falurádió, 7 Hirek, 7.10 Hanglemezek, 7.55 Népi zene, 11.30 Fúvószene 12 Hírek, lapismertetés. 12 óra 15 Hangverseny, 13 Ifjúsági kórusok, 13.30 Ének, 14.15 GyermekúJ. eág. 15 Gyermek rád ló. 15.30 Előadás. 15.45 Balett zene, 16 Trók a mikrofón e'őtt. 16.30 Szorakozta ó zene, 16.10 Válasz ha gntók kérdéseire. 17 Hírek. 17.10 Jutn|onimflsor, 17.45 Vá'asz külpolitikai kérdésekre. 18 Moszkvai rá dió összeállítása. 18.30 Mélyhegedű. 19 Jfnngoe újság. 20 Hirek, 20.10 Müeorismert© és, 20.15 Zené© irodalmi est, 21 Egy fa'u — egy nóta, 21.30 Elő. adás. 22 Hírek, 22.20 Hangverseny, 23,40 Tánczene. 24 Hírek. Petőfi rádó 6 Népi muzsika. 6.30 Kieisko'ápok műsora, 6.40 Torna, 6.50 OperettnVzletek, 7.10 Hanglemezek, 8.20 Zene. kari hangverseny. 9.20 Történelmi hangjáték. 10 Hirek. 10.10 Kamarazene. 10.30 Dalok, 11 Dalok és hang. szerszölók, 14 Hangverseny, 15 Rá" dióegyütes, 15.40 Öperarráztetok, 16 óra 30 Zenei újság, 17.25 Előadás, 17 óra 40 Balettzene, 18.45 Szív küldi. 19.10 Ba ett-zene. 19,40 Sporthfradő. Kísérleti adó műsora 20 Kamarazene. 20.30 Műdalok, 21 óra 10 E!beszól]ée, 21.30 Tánczene, 22 Operettrészletek. JOALLAPOTBAN Jévő cserépká/yha, tűzhely, ebédlőbütor eladó. Pozsonyi Ignácz u. 20. ASZTALOS szakmunkásokat, gépmunl.ást éa férfi segédmunkást felvesz a Hangszerkészítő Vállalut Szeged, Hétvezér u. 9. LACZKÖ óráfl, Széchenyi tér 15. Ma. gas árat fizet kar. zseb. ébresztő lírákért. Szakszerű örajavi ás. BORKABAT alakítás, Javítás vizhat)an resté«sel Csordás bői-ruhakészítőnél. Szent Mik óa u. 7. Fe'aőváros. SEPRÖGYAR felvesz kizárólag férfi dolgozókat. Moszkvai krt. 4. :j 3 V LÁNYKA VELOUR-KABAT príma kivitelben 6 évesnek Ára: 450 Ft-tól Kapható: .uruházhan, r— szaküzletekben 1 JÖALLAPOTBAN lévő fehér sportkocsi eladó. Apáca u 10. HÍZOTT fért és t, fiatai't, 150 kiló körülit keresek Klauzál tér 5. I 3, TELI ajtó 206_szor 96. üvegajtó 200. szór 93 e'adó. Április 4 útja 67. sz. Na try-Állomásnál . VENNÉK azonnaj december 27-iki át_ vételre príma 170 kg.os zsfreertést. Aprllts 4 üt la 38. fldsz, 1 UJ diófurnéros, po'ltúros kombináltszekrény, eladó Párizsi k.nti 6 IGAZOLVANY fényképeket ' sürgősen készít Brunner fényképész, rókusi tem P'om mögött. SPARHELT, kályha, kétajtós ruha. szekrény eladó. Párizsi krt. 10. özv. I^Jkoné. ELADÓ jókarban lévé mély gyermek, kocei. Móra u. 21. Érd. délután EGY alig használit „Hermee- táskaírógép eladó. Deák Ferenc u. 2. T. 4. EGY pár 43_ae durábel csizma, szürke posztó cslzmanadrág e'adó. Szentháromság u. 61. emetet S, Szabó KÉTSZOBÁS, közműves, kertes házat keresek megvételre. Cfm: Tervező Iroda. Klauzál tér 2. TRAGYA olcsón eladó vagy elcserél, ném takarmányé-. Polyvát vennék Tisza Lajos u. 35/a. UJ feslett hálénzobabútor eladó Liget u, 10. Fe'sőváros. ALMAZÖLD női stóvetruha és ezüstróka eladó. Mikszáth K. utca 4. II. emse'. BORBÉLY társat keresek Újszegedre Cím: Bárkert u. 38. Ugyanott férfi cipők e'adók. KÉT iuá-ó, >5 qt bíró kocsi e'adó Megtekinthető délután Török n 7 FEKETE p vz ú férfi télikabát, majd. nem új, olcsón ejadó. Szt. Aliklós u. 4. rzám. FIATAL." hasas reiőstehén eladó. Péteri to'ep II. u. 52. sz. ELADÓ Jókarban lévő kétajtós «akkos szekrény. Petőfi te'ep II. u. 58. SZEKRÉNYEK, asztal, székek, kifogás talan jf^tszkin-bunda eladó. Po űfi tel lep II. u, 21. szám. ELADÖ egy üstház, erős vasból, ke. veeet használt. Oroszlán u. 6. VESZEK több vagon trágyát, háznál vagy berakva. Lehetőleg Alsóvároson, Szentmihályte]eki sor 8. GYÜMÖLCSFÁK, szakszerű kezelését, nyesését vállalom, Csonka Antal, Uj.tzegod. Alsóttasapari 273. Martin Niemöller, a hesseni evangélikus egyházkerület elnöke kéthetes magyarországi tanulmányútja után a napokban visszatért Nyugat-Németországba. Niemöller mainzi sajtóértekezletén kijelentette: — Nyugat-Németországban terjesztett célzatos és rágalmazó hírekkel szemben meggyőződtem arról, hogy Magyarországon az állam nem gördít a,kadályt az egyházak működése elé. A magyar református egyház hivei, akárcsak a többi egyház követői, teljes vallásszabadságot élveznek. A fogászati szakrendelés zsúfoltságának megszüntetésére a Földműves-utcai rendelőben is nyitottak 2 óra fogászati szakrendelést. A rendelőórák számának fejlesztésével 1954-ben fogászati szakrendelések zsúfoltságát megszüntetik. x Tegnap megkezdték a Deák Ferenc-utca rossz aszfaltburkolatának feltörését. A Deák Ferenc-utca teljtó'es új aszfaltburkolatot kap. A munka megkezdése a Szentháromság-utcai útjavítás befejezése után történik. SPURI * Pártkireh Értesítjük az elvtársakat, hogy ma délután 16 órától 20 óráig a Pártoktatók Házában elméleti tanácsadó: Mikó Károly elvtárs, a Szegedi Tudományegyetem marxista tanszékének adjunktusa. Értesítjük a politikai gazdaságtan első évfolyam konferencia vezetőit és hallgatóit, hogy 1953. december 9-én, szerdán d. u. 5 órakor a Pártoktatók Házában „Aru és pénz" címmel előadást tartunk. Értesítjük a Párttörténet második és harmadik évfolyam, a politikai gazdaságtan második évfolyam konferencia vezetőit és hallgatóit, hogy 1953. december 10-én, csütörtökön d. u. 5 órakor £ Pártoktatók Házában „A szocializmus gazdasági alaptörvényének érvényesülése hazánkban" címmel a Központi Előadó Iroda egyik tagja előadást tart. Értesítjük a Bolsevik Párt Történet II. és III. évfolyam propagandistáit. hogy részükre új útmutató érkezett. Kérjük, vegyék át a Pártoktatók Házában. Városi Pártbizottság agit.-prop. osztálya (953 jDECEMBER 9 SZERDA R * lüRHiüP^^ IDŐ JÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás szerda estig: Fel. hős, több helyen még párás idő. Néhány he'yen Köd, fő'eq a Dunánfú'on köd-zi á'ás vagy kisebb esti. Mérsékelt dé keleti, dili szél. A hőmérséklet alig vápozik. Várható hőmérsékleti értékek az orszáq terüle'ére: S'erda renqel nyugaton 0—plusz 3, ke'oten 0—mínusz 3. délben országszerte 5—8 fok kő. zött. » A fűtés a|ap|áu< szigáió várható közénhőmérsé'qet: S'e'éEn a Tiszántúlon 0—plusz 3 fok kőző t, az orszáq többi részén 4 fok fejelt |esz. MOZI Szabadság A város alatt (december 13-ig). Kísérő mfleor: Liszt I! maqyar rapszódia, üveges tánc. E'-őadJa az ÁL laml Népi Együttes (színes film). Vörös Csillag: A hiradómoz! átmenetileg szünetel Fák'ya: Hajókkai a bástyák epén (ma uúr Iára). Az e vadások fél 6 és fél 8 kor kezdődnek. SZÍNHÁZ E'te 7: Nem magánügy Szigligeti bérlet (4). MUZEUM A'földl festett parasztbútorok Utáni ás, Fejlődéstö ©éneti kiá'lftás. MÓL ra Ferenc em'ékkiállítáe. Fehértó élővilága- kiá/'ftáa (Kultúrpalota, tioofe. we't tér), hétfő kivételévei mindennap délelőtt 10 óráó' 6 óráig. A Múzeumi Képtár (Horváth Mihály u cal üvegcsarnok): hétfő kivételével mindennap dételőtf 10 órától délután 2 óráig. KÖNYVTAR Somogyi: Dé-előtr 10 órától este 7-!g. (Könvek jicsönzés: délután 2.1 öl este 6 óráig). Az Egyetemi Könyvtár nyitvatartási ideje: Olvasóterem: 10 öl 21 óráig, hétfőn: 14 tői 21 óráig; vasárnap 9-től 14 óráig Kölcsönzés: 12 töt 20 óráig; hétfőn: 14_től 20 óráig vasár nap 9"től 13 óráig. Járási Könyvtár (Sz'álin krt. 54. sz.): Kölcsönzés felnőtteknek 'zerda kivéteévél minden hétköznap d. u. 4_től este 7 óráig Vasárnap céjelőtt 9-12 óráig. Gorkij Könyvtár: Nyitvatartási (dee: hétfő, kedd, szerda, péntek reggel 8 órától 12-jg, délután 1-tői fél 4 ig, csütörtökön, szombaton délelőtt lfi^űi 2.-ig, dótutúa O-túl. Z Ótáig.. Kitüntették a Londonban győztes magyar labdarugó csapat tagjait A Népköztársaság Elnöki Tanácsa kitüntette a Londonban világraszóló győzelmet aratott magyar labdarugócsapat tagjait és vezetőit. A kitüntetéseket kedden délután az Elnöki Tanács fogadótermében Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke nyújtotta át. A kitüntetések átadásánál jelen volt Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke, Nagy Dániel, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökhelyettese, Keleti Ferenc, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének osztályvezetője, Barcs Sándor, az Elnöki Tanács tagja, Kádas István, a DISZ Központi Vezetőségének titkára, valamint a magyar sportélet több más vezetője. Dobi István a kitüntetéseket átnyújtva hangsúlyozta: — A Wembley-stadionban aratott ragyogó diadal a magyar dolgozók millióinak dobogtatta meg a szivét. Győzelmük híre átfutott minden földrészen és megbecsülést szerzett a világ legtávolabbi zugában is a magyar névnek. Önök becsülettel teljesítették feladatukat, megfeleltek a dolgozó nép bizalmának, sportsikerükön túl bebizonyították népi demokratikus rendszerünk, szocializmust építő hazánk erejét. — Nagy figyelemmel kísértük az Önök felkészülését az angliai mérkőzésre és őszintén elmondhatjuk, hogy sikeres helytállást vártunk. Nem csalódtunk. Az Önök munkája, vezetőik által szinte tudományosan kidolgozott felkészítés pontos végrehajtása és a hazafiúi lelkesedés eredményezte a nagyszerű sikert, amely felett a világsajtó még mindig nem tud napirendre térni és még mindig a ©csodatitkát keresi. Pedig ennek nincs különösebb titka. Sportéletünk fejlődése a felszabadulás óta töretlenül felfelé ível és benne a labdarúgás is soha nem gondolt magaslatokra jutott önök az ünnepnapok után most ismét visszatérnek majd a hétköznapi életbe. Munkájuk legyen továbbra is olyan, hogy abból újabb sikerek szülessenek. / Feladatuk van elég, hogy csak egyet említsek a sok közül, a jövőévi világbajnokság, amelyen a magyar labdarúgás eddigi eredményeit kell igazolniok és ahol a magyar labdarugóknak további fejlődésükről kell számot adni az egész világ előtt. Dobi István végül további sikereket kívánt a magyar labdarugóknak újabb diadalok eléréséhez, majd átnyújtotta a kitüntetéseket. Sebes Gusztávnak, az Országos Testnevelési és Sportbizottság elnökhelyettesének, a magyar labdarugósport fejlesztése terén hoszszú időn át kifejtett munkájának elismeréséül a ©Munka Vörös Zászló Érdemrendjé—t, Grosics Gyulának. Geller Sándornak, Lóránt Gyulának, Buzánszki Jenőnek, Lantos Mihálynak, Bozsik Józsefnek, Zakariás Józsefnek, Budai II. Lászlónak, Kocsis Sándornak, Hidegkúti Nándornak, Puskás Ferencnek, Czibor Zoltánnak, a Londonban győztes labdarugó csapat tagjainak, a magyar labdarugósport magas színvonalra fejlesztése és sorozatos győzelmei elismeréséül, valamint Mándi Gyula állami edzőnek, a válogatott csapat technikai felkészítésében elért kiváló eredményei elismeréséül a ©Munka Érdemrend--et, Titkos Pálnak, az OTSB labdarugószakosztálya vezetőjének a labdarugósport fejlesztése terén végzett kiváló munkája elismeréséül és Szepesi Györgynek, a sportesemények kiváló rádióközvetítéséért a ©Szocialista Munkáért© érdemérmet nyújtotta át. A PARBAJTŐRVIVAS UTAN BENEDEK GÁBOR BIZTOSAN VEZET AZ HTTUSA VILAGBAJNOKSAG EGYÉNI ÖSSZE7ITEIT VERSENVÉBEN, MAGYARORSZAG CSAPATA PEDIG A 2. HELYEN ALL Az 1953. évi — negyedik — öttusa vi'ágbajnokeág küzde'meit hétfőn foly. utták a chilei Rocas Sante Domingóban. A második vensenvnapon a párba|tőrvívást bonyolították le. Ebben a számban a svéd P. O. Nt'sson szerepelt a legjobban. A magyarok közül Szondy a 4., Benedek G. az 5., Tas. nády pedig a 6. helyen végzet-. Az egyéni összetett versenyben Be. redek Gábor biztos első. EREDMÉNYEK PARBAJTÖRVIVASBAN (EGYÉNILEG): 1. Nilseon (Svédország) 17 győzelemmel. 2—3. Fjoody (Chile) és Kohnson (Egyesült Államok) 15—15 győzelemmel. 4—5. Szondy, Benedek (Magyuror_ szág) 14—14 gyözelemme'. 6. Tasnády (Magyarország) 13 győzelemmel. Csn pat versenyben: 1. Magyarország 15 pont, 2. Svédország 23 pon!. 3. Argentína 29 pont. Az egyéni összetett verseny állása a terepiovaglás és a párbaj tőrvívás után: 1. Benedek G. (Magyarország) 6 pont. 2—4. Lumsdaa'ne (Anglia), Hneco (Brazillá) és Vetterti (Svájc) 17-17 ponttal. összetelt csapatversenyben vezeh Brazília 45 ponttal, 2. Magvarország 50 pont. 3. Svédország 60 pont. A párbaj őrvívás csapatvesenyének — és természetesen az összetett c?a. patversenynek az eredményei óvás alatt vannak. A versenybíróság ugyanis a magyar váloga ottat ki akarja zárni a csapatversenybe1, mert a csapat egyik tagját, Tasnády ICárc/yt vasárnap a tereplovaglásban akadály, kihagyás miatt diszkvalifikál ák. A veevemvbiróság az óvást elfogadta, érdemleges döntést azonban reak az öttusa kongresszus hoz majd a kérdésben, amelyet kedden tárgyalnak. A VTSB értékelése az októberi MHK teljesítéstől I Az évi MHK terv teljesítése sportköreinknél lényeges Javulást mutat október hó folyamán, azonban egyes spór körök 'emaradtak az ismétlő pró. bak teljesítésében. A Jutaáruczyár, az Épü'etlakatosok és a Szikra SK nem teljesítet e MHK tervét, a Ruhagyár mindössze négy száza'ékot ért el. Az, ismét'.ő próbák teljesítésében a Szegedi Kender 140 százalékos ejöirány. za át 104, a Jutaárugyár 70 s-áza'ékos előirányzatát 29, a Bőrösök SK 105 százalékos é őiránvziaíát 43. a Pe. tőft SK 520 helyett 240, a Haladás Egyetem 938 he]vet 310, az Előre SK 100 helyett 60 százalékra teljesítette. az Épü'et]a,ka'oeok és az MTSlf egyálta'án nem teliesttet e tervét. Ezek a sportkörök végezzenek Jobb felvilágosító és szervező munkát o próbák leté eje érdekében. Hiba még az is. hogy egves sportkörök veze. tői nem juttatják e| a Jelvényeket a dolgozóknak 6* nem mennek be érte a VTSB-be, pedig a je'vény az igazoló 'appa] együ t bizonyítéka a próbázd. , nak. Különösen hátrányt Jelent ez. versenyzőiknek, mert 1954 január 1" tő| csak azok vehetnek részt verse, nyéken, akik igazolják az MHK próbák leté ©lét. A csongrádmegyei vivók Jó szereplése Az ország kardvtvó csapatbajnokság küzdelmei során Csongrád megye kardvlvói igen Jú« szerepeltek, szinvo. na'as küzdelem után bejutottak a döntőbe és ot Budapest I. csapata éljen 8.8 arányban egyet'en találatkülönbséggel győztek. Magay minden ©sörtélét megnyerte. Végeredményben a csonrrádmegyei csapa Budapest három csapata után a negyedik he. lyen végzett az. országos bajnokságban. Vereb szép he'yezése Debrecenben A debreceni országos kötöttfogású birkózöver-eny során n lepkesú'yban Vereb, a Szegedi Haladás jóképességű versenyzője második helyezést ér. ej. Totötájékozató 1. Szombathelyi Lok—Bp. Kinizsi 1—2, 2. Dorogi Bányász—Bp Vörös Itabogó 1—X, 3. Sztálin Vasmű Épfi'ök—Bp. Vasas x—2, 4. Salgótarjáni Hányás'— Bp. Honvéd 2—2. 5. Bp Postás—Bp Dézsa 2—2; 6. Diósgyőri Vasas-Szikra Gázművek 1—1, 7. Vasas Izzó—Pécsi Ixjkomolív 1—1, 8. Pereces—.Misko'ci Lok 1—2, 9. Miskolci Építők—özdi Vasas 2—1, 10 Sa'óerentpé eri Bányász— Misko'ci Honvéd 1—2, 11. Bp. Kinizsi —Bp Vasas 2—2. 12. Miskolci Lok— Szikra Gázművek 1—1. Pótrfiérkezések: Csepeli Vasas— Bp. Kinizsi 1—1, Deb. receni Petőfi—VL Krttex 1—2. Bp Vörös Meteor—Bcsabat Lokomotív 1—1, VL Kisűext—Bp, Dózaa, 2-2, Asztalitenisz A Szegedi Petőfi a férfi megyei el. sőoeztályú asztalitenisz csapa, bajnokság küzdelmei során a Szentesi Vö_ rös Meteor élce 11:0 arányban fölényesen gvőzö t. Kovács 2, lilénfa|vi 2, Dobai Gál 2, Kováos—Kiénfai vi pár 2 és Gál—Dobál pár 1 győzelmet szerzett. Az asztalitenisz sport népszerűsítésé ért vasárnap délelő t 9 órai ke-deüeí Szőrpgen rendezik meg Szeged Járás va'ogatot- férfi és női asztalitenisz mérkőzését A VILLAMOSVASÚT FELVESZ 18. étetévtő' 35 életévig 150 cmnél magasabb férfi és nöi (!ofgo?ókat KALAUZNAK. Je'en kezés 10 és 11-én O.tói 11 óráig munkakönyvvel és önéletrajzzal a sze. mélyzeli felelősné). DELMAGVARORSZAS politikai napilap Felein? szerkesztő itt Idedői ZOMBORI JÁNOS Szerkeszti • a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: 8zeged Lenin u. 11 a Telefoni 35-35 és 40-80 Kiadóhivatal, Szeged Klauzál tér 8Telefont 31—18 és 35-00 Csongrádmegyei Nyomdaipari Vállalat Szeged . i a- IttalM ceeatOs Siacz® flyflrgy j 1