Délmagyarország, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-25 / 251. szám

DElMflCYBRORSZÍG Legyen béke Vietnámban! VASÁRNAP. Í953. OKTÓBER 28. Bárom hónapja, hogy elhallgatlak a fegyverek Koreában: az agresszorok a világ közvéleményének nyomására kónytelonek voltak tárgyalóasztalhoz ülni és aláírni a fegyverszüneti egyezményt. A békeszerető orők e nagy győzelme után az emberiség remélhettő, hogy a koroai fegyverszünet után rövidesen Indokínában is megszűnnek majd a harcok és az emberiség tíjabb jelentős lépéssel jut közelebb nagy céljához: a tartós béke megteremtéséhez. Nem így történt, Az Egyesült Államok vezetői és az őket szolgai módon kiszolgáló, Laniel-vezetése alatt álló francia kormány a józan ész minden követelménye ellenére is nagy erőfe 6zitést tesznek, hogy a maguk javára döntsék el az immár 7 éve tartó háborút. 1945. augusztusában, közvetlenül azután, hogy a Szovjetunió fegyveres erői a Távol-Keleten döntő győzelmet arattak a japán fasiszták felett, az Indokínát alkotó három ország: Vietnám, Khmer — a nyugateurópai sajtó ban Knmbodzsa néven is szerepel *— ós Patet-Lao — a franciák és az amerikaiak Laosz-nak nevezik — győzelmes felkelést hajtottak végre és kikiáltották a Vietnámi Demokratikus Köztársaságot. Khmerbon és Patet-Lao-ban nemzeti kormányokat alakítottak. A francia kormány fegyverrel kísérelte meg elfojtani Indokína népeinek szabadságharcát és sorozatos orvtámadásai nyomán 1946 végén a háború egész Indokínára kiterjedt. Francia kormánykörök ekkor még azt hitték, hogy elég megmutatniok csapataik és haditechnikájuk túlnyomó fölényét és néhány nnp leforgása alatt befejezhetik „hadműveleteiket". A franciák számításai — mint azt az azóta bekövetkezett események fényesen igazolták — nem bizonyultak helyesnek. A vietnámi nép már akkor ís — ideiglenes katonai gyengesége ellenére — a végső győzelembe vetett hittel kezdte meg harcát- a betolakodók ellen. Eleinte csak néhány zászlóalj harcolt franciák ellen, de az évek során a vietnámi nép erőfeszítéseinek ered ményeképpen ezredek, dandárok, hadosztályok vették fel a harcot és néhány sűrűn lakott vidék kivételével megtisztították az ország területének nagyrészét a francia gyarmatosítóktól. E hatnlmas sikerek a Vietnámi Munkapárt szervező- és irányítómunkája következményeként születtek meg. A Vietnámi Munkapárt a Kommunista Párt hősi hagyományainak folyta tója és a vietnámi nemzeti egységfront, a Lien-Viet vezetőereie. Az egész nép bizalmát élvező vietnámi demokratikus kormány Ho Si Minh elnök vezetésével segiti elő a végső győzelem feltételeit. .41 francia hadsereg az elmúlt 7 év alatt szörnyű veszteségeket szenvedett, anélkül, hogy akár a legcsekélyebb teriiletnyeresőget is elérhette volna. Hivatalos francia helyről származó, erősen szépített adatok szerint is a francia hadsereg ezalatt az idő alatt tobb, mint 90 ezer embert vosztett és több tiszt pusztult el, mint amennyit az összes francia tisztiiskolák évente kibocsátanak. Ilyen előzmények után elemi erővel tört fel a francia népből a minden tekintetben jogos kívánság: szüntessék meg a vietnámi háborút, vonják vissza a francia csapntokat Szeptember 90-án az amerikai fővárosban és Párizsban egyidejűleg közleményt adtak ki arról, hogy a francia kormány 385 millió dollár „póttsegély" fejében kötelezettséget vállalt arra, hogy a végsőkig folytatja az indokínai háborút, fo kozza a hadműveleteket és újabb francia csapatokat küld Indokínába. A francia kormány elhatározta — mondja a továbbiakban a közlemény —, hogy minden erőfeszítést megtesz annak érdekébon, hogy szétzúzza az ellenség erőit Indokí nában. Az újabb amerikai RCgélynek az a célja — mondja befejezésül a közlemény —, hogy e célok a leggyorsabban és a leghatlintósabban megvalósuljanak". A világsajtó egyöntetűen kilátástalannak és érthetetlennek itéli meg a közleményben foglaltakat. — „Szinte hihetetlen — írja a „Volksrccht" című svájci lap —. begy egy ilyen véres és egyre kiUUástalanabbá váló küzdelemben eltelt hét év ntán a francia kor mány még mindig komolyan gondol Indokínában a „végső győzelemre". közlemény. A közlemény megszerkesztői meg sem kísérelték álcázni azt a felháborító tényt, hogy olyan egyezség jött létre, amely szerint az egyik fél dollárokat, a másik pedig francia, marokkói és algíri katonák életét adja. A kiadott nyilatkozat azt állítja, hogy „Franciaország a Dél-Ázsiában behatoló nemzetközi kommunizmus ellen harcol". A nyilatkozatban felhozott ezen Indok — hasonlóan a többihez — nyilvánvaló valótlanság, hiszen nyilván a vietnámiak vannak otthon, akik 80 százaléka a legutóbbi szabad választások alkalmával bizalmát fejezte ki Ho SI Minh-nek. A behatolók, illetve a támadók nyilvánvalóan a francia gyarmatosítók, illetve az egyre nagyobb tért hódító amerikai monopóliumok. A francia kormány a vállalt kötelezettség értelmében 9 zászlóaljat indít rövidesen Indokínába. Ezek közül kettő — melyet májúinak is indítottak — a legutóbbi időkig Nyugat-Németországban állomásozott. Katonai megfigyelők véleménye szerint a két zászlóalj kivonását Nyugat-Németországból csak választásnak lehet felfogni: a francia kormány választott Európa és Ázsia között. Ez különö sen abból a szempontból érdekes, hogy a továbbiakban az európai védelmi közösségen belül mégjobban eltolódik az eddig is kétségbeejtően kedvezőtlen arány a revansiszta német hadosztályok javára .. . Feltehető, hogy a francia kormány nem a saját elhatározásából cselekedett így és hogy az Egyesült Államoknak minden oka megvan arra, hogy tovább folytatódjék a francia vérontás. Ez a következtetés minden tekintetben indokolt és helytálló: a háború folytatásának célja az, hogy az Egy—ült Államok megszerezzék — francia véráldozattal — Indokína felett a gazdasági egyeduralmat és hogy egyúttal stratégiai támaszpontra tegyenek szert a népi Kina kapujánál. Amint a „Vietnámi Tájékoztató Iroda" egyik legutóbbi közleményében megállapítja, egyre élesebbek a francia-amerikai ellentétek abban a kérdésben, hogy ki gyakoroljon közvetlen ellenőrzést az indokinal báhhadseregek parancsnoksága és Indokina gazdasági erőforrásainak kiaknázása felett. A „La Tribüné des Nations" eímű francia lap afelett kesereg, hogy milyen gyorsan foglalják el az amerikaiak a franciák pozícióit a Bao Daj-féle (Bao Daj a franciák uralma alatt lévő terület bábcsószúrja) Vietnámban. Az amerikaiak jelenléte — folytatja a lap — mind súlyosabban esik latba. Szaigonban a különböző egyenruhás amerikai technikai, katonai, „lélektani", stb. tanácsadók egész városnegyedet foglalnak el és ezek mindegyike magával hozza feleségét, gyermekeit, sógorságát, komaságát. A nagy amerikai vállalatok késedelem nélkül képviseltetni akarják magukat Vietnámban: marakodnak a területért. Nem épületeket, hanem egész épülettömböket vásárolnak. Ebben a versenyben a Standard Oil Co. vezet. Lesz, sőt már van is Szaigonban' amerikai városnegyed és egyre terjed a hír, hogy az amerikai városnegyed kétszer akkora lesz, mint a francia —. fejezi be erről szóló cikkét a francia lap. Az amerikaiak nyiltan támogatják azokat a szélsőséges, a japánokkal korábban együttműködő nacionalistákat, akik a Francia Unióból — Franciaország fennhatósága alól — ki akarnak válni, hogy kizárólagosan az Egyesült Államok uralma alá hajtsák az országot. A közelmúltban lefolyt hadműveletek egyszerűen áthúzták az annyira biztosnak kikiáltott amerikai-francia terveket. A vietnámi népi hadsereg szétverte a Navarre francia tábornok vezetése alatt bevetett 20 ezer főnyi válogatottfrancia hadsereget és kudarcra ítélték az amerikai-francia agresszorok úgynevezett „csuka-hadműveleteit" is, melynek az a lényege, hogy sokrétű katonai akción keresztül sorozatos „beleharapásokkal" próbálják gyengíteni a vietnámi néphadsereg általános haderejét és megzavarni a néphadsereg nagyszabású őszi hadműveleteinek előkészületeit. A vietnámi néphadsereg azonban alapos leckét adott a támadóknak: csupán egyetlen összecsapás során ötezer ellenséges katonát tett harcképtelenné. Nölveli a franciák nehézségeit az is, hogy a Bao Dajbábkormányának. seregeiből egész századok állnak át a néphadsereg oldalára. A Kay- és Lao-erődítmények körüli csatában — melyhez nagy reményeket fűztek a franciák és amerikaiak egyaránt — a vietnámi néphadsereg egységei teljesen megsemmisítették az elitcsapatnak számító ejtőernyős francia egységeket. Sem az amerikaiak beavatkozása, sem a francia expedíciós seregek kegyetlenkedései, napalmbombázásai nem tudják a vietnámi nép egyre öntudatosabb és szélesebbkörű nemzeti ellenállását megtörni. A franciák számára csupán egyetlen megoldás kínálkozik: egyedül az indokinai népek igaz képviselőivel folytatandó tárgyalások, majd a béke megkötése, amelyet az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök elvein alapuló gazdasági és kulturális egyezmények követnek, tehetik lehetővé, hogy Franciaország kikerüljön ebből a teljes nemzeti katasztrófához vezető zsákuccából. Petrovics István Maurice Thorez elvtárs záróbeszéde a Francia Kommunista Párt központi bizottságának ülésén a demokratikus, nemzeti erük tömörülésének szükségességéről Párizs (MTI). A Francia Kommunista Párt központi bizottságának kétnapos ülésszaka pénteken ért véget Maurice Thorez elvtársnak, a Francia Kommunista Párt főtitkárának záróbeszédével. Megelőzően a központi bizottság meghallgatta és jóváhagyta Auguste Lecoeur elvtársnak, a párt titkárának beszámolóját a párttevékenység fokozásáról az összes dolgozók érdekeinek megfelelő konkrét célok eléréséért. Maurice Thorez elvtárs, skit a központi bizottság tagjai meleg szeretettel üdvözöltek, záróbeszédében többek között a következőket mondotta; — Legutóbb egy reakciós újságíró is kénytelen volt elismerni lapjában, hogy a francia kommunisták által hangoztatott jelszó: „mindennnek meg kell változnia!" most már csaknem általános visszhangra talál az egész országban. De mindjárt hozzá kell tennünk, hogy nemcsak egy igaz jelszóról van itt szó, hanem a francia néptömegek egyöntetű követeléséről is. Ezek a néptömegek, amelyekre teljes súllyal nehezednek a Marshall-terv és az atlanti politika káros következményei, most már saját tapasztalataik alapján győződhettek meg arról, mennyire igaza volt a Francia Kommunista Pártnak, amidőn kezdettől fogva megbélyegezte a francia nép érdekeit eláruló politikát és teljes erővel küzdött ellene. Uj és nagyjelentőségű tény &z, hogy a munkások, közalkalmazottak és parasztok harci megmozdulásai a kölcsönös megértés és rokonszenv légkörében mentek végbe. Az ipari és mezőgazdasági munkások tudatára ébredtek, hogy elengedhetetlenül szükséges az öszszefogás abban a harcban, anlelyet az egész francia nép folytat az országot romlásba és háborúba taszítani akaró kiváltságosak és külföldi ügynökök maroknyi csoportja ellen. A munkások, köz- és magánalkalmazottak, parasztok, kereskedők és kisiparosok, értelmiségiek, hadviseltek és a háború áldozatainak hozzátartozói, a nők és a fiatalok soraiban egyaránt tudatossá -tolt: az egyes rétegek követelései csak a francia politika teljes megváltoztatására irányuló általános követelés eredményeként teljesülhetnek. Valamennyien felismerték az általuk elszenvedett nehézségek és nélkülözések nyilvánvaló összefüggését a reakció és a háború „atlanti" politikájával. Mindenekelőtt azt a halálos veszélyt kell meg© szüntetni, amelyet a német militarizmus és egy revansvágyó német hadsereg bármilyen formában történő újjászületése je© lent Franciaország számára. Érvényesíteni kell a francia© szovjet kölcsönös segítségnyújtási egyezményt, amely a két nép kö© zött fennálló és a fasiszta betola© kodók elleni közös harcban meg© pecsételt testvériség gyümölcse, s egyben a földrajzi követelmények logikus velejárója. Ez jelentősen hozzájárulna ahhoz, hogy Francia© ország külpolitikai vonatkozásban ismét visszakapja akciószabadsá© gát, A Franciaország érdekelnek meg© felelő politika megköveteli azt isj hogy véget kell vetni az indokinai háborúnak. Maurice Thorez elvtárs beszédé© nek további részében élesen meg© bélyegezte a burzsoázia kormány© köreinek magatartását és a kor© mánykörök munkásmozgalmon be© lüli cinkosainak szakadár mester© kedéseit a Laniel-kormány politi© kája ellen vívott augusztusi tö© megharcok idején, majd ezeket mondotta: — Pártunknak súlyos felelősséget kell vállalnia. A francia nép törne© gei azt várják a kommunistáktól, hogy megfelelő javaslatokat tegyenek a jelenlegi nagy problémák megoldására, de különösen azt várják, hogy közreműködjenek e megoldások gyakorlati megvalósításában. A kommunisták jól tudják, mikép bizonyuljanak méltónak erre a bizalomra, a hozzánk fűzött reménykedésekre, jól tudják, hogy a harcban türelmesnek és állhatatosnak kell lenniök. Á francia kommunistákban meg© lesz a lelkes kezdeményezőkészség, a bátorság, az erő és a tisztánlátás, ezért a legkiválóbbak lesznek a gazdasági és politikai követelések teljesítéséért folytatott harc meg© szervezésében és vezetésében. Az augusztusi sztrájkmozgalom, vala© mint a francia parasztság legutób© bi megmozdulásai csak az első megnyilvánulásai voltak e harc© nak. A francia kommunisták meg© győződéses és elszánt előharcosa! lesznek a francia politika irányá© nak megváltoztatásáért indított küzdelemnek. E cél eléréséért a francia néptömegek nemcsak akar© ják, hanem ki is fogják kénysze© ríteni — fejezte be nagyjelentőségű beszédét Maurice Thorez elvtárs. NEMZETKÖZI SZEMLE A „trieszti kátyú u A francia höxvtlemfnr megdöbbenéssel értesült a közlemény böl a franeia kormány elképesztő lépéséről. Az utóbbi idők eseményei alapján már megszokhatta, hogy számos „egyezmény" „törvényesítette" a francia politikának az amerikai imperializmus előtti behódolását, de talán egyiknek a szövege sem leplezte még le olyan élesen és cinikusan nz imperialisták szándékait, mint ez a hivatalos ©Ha díjat tűznének kl az év legostobább cselekedetére, az angol kormány könnyű győztes lenne a trieszti A-ővezet kiürítésére vonatkozó döntésével* — jelentette ki VVoodrow Wyatt angol munkáspárti képviselő azzal az angolamerikai nyilatkozattal kapcsolatban, hogy Trieszt A-ővezetét átadják az olasz kormánynak. Távol áll tőlünk, hogy ebben a kérdésben vitába szálljunk Wyatt úrral. Annyi azonban bizonyos, hogy az újabb angol-amerikai ©sakkhúzás* kudarcra vezető lépés volt: jogsértő lépés, amelyről a nemzetközi manőverek olyan hétpróbás ©nagymestere*, mint Morrison, a volt labourista külügyminiszter is azt mondotta, hogy ©rendkívül észszerűtlen és otromba*. Az, hogy az angol-amerikai nyilatkozat nyiltan semmibe vette az Olaszországgal kötött békeszerződést, amelyet az Egyesült Államok és Anglia is aláírt, nem okozott fejfájást sem Washington, sem London imperialista urainak. Annál inkább fő a fejük most amiatt, hogy a világ közvéleménye előtt lelepleződött ez a cinikus szerződésszegés: a Szovjetunió a Biztonsági Tanács elé vitte az ügyet. A Biztonsági Tanácsban. az ENSZ fórumán elhangzottak Visinszkij elvtárs súlyos megállapításai: *Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányának lépése Trieszt Szabad Terület kettéosztását jelenti. Ez a lépés megszegi az Olaszországgal kötött békeszerződés azon feltételeit, amelyek az említett szabad terület létrehozására vonatkoznak©. A Szovjetunió megmutatta a megoldás útját ís: javasolta, hogy az olasz békeszerződés értelmében haladéktalanul nevezzék ki Trieszt Szabad Terület kormányzóját, alakítsák meg kormányzótanácsát. Amiatt is fő az imperialista ©sakkmesterek* feje, hogy manőverük felszította az atlanti tábor két marakodó szomszédjának viszályát: a titóisták és az olasz uralkodó körök dühödten acsarkodtak egymásra, csapatmozdulatokra került sor, Pella és Tito kölcsönösen fenyegetőzött és magának követelte egész Triesztet. Az angol-amerikai döntés tehát tovább fokozta a két csatlósország ellentéteit és nem érte el azt a célt sem, hogy megszilárdítsa a Pella kormány helyzetét. A döntést ugyanis nyilvánvalóan megvesztegetési díjul is szánták. A *Scotsman© című konzervatív angol lap szerint *DulIes az A-ővezet átengedésével akarta az olaszokat az európai védelmi szerződés ratifikálására rábirni©. A *Scotsman© szerényen az amerikai külügyminisztert hibáztatja, a *The News Statesman and Nation© című angol lap azonban némi köntörfalazás után bevallja, hogy az angol kormány Dulles egyetértő cinkosa volt ebben a — mint írja — ©kétesértékű trükkben*. A trieszti ©sakkhúzás* tehát — immár kétségtelen — balul ütött ki. Szívja is a fogát a nyugati sajtó. A *Reynold's News© a döntést ©megdöbbentő melléfogásnak*, az *Observer© pedig *baklövésnck© nevezi, a *Daily Herald© a következményeket *triszeti kátyúként© jellemzi. S ha Eden angol külügyminiszter azzal mentegette az angol-amerikai nyilatkozatot, hogy *el kellett távolítani a trieszti tályogot© — mi elmondhatjuk: valóban felfakadt a Trieszttel űzött aljas játék kelevénye, lelepleződött a szennyes alku, de a problémát nem oldották meg. A problémát csakis az olasz békeszerződés betartása útján lehet megoldani. A recept egyszerű. Mint Visinszkij elvtárs mondotta: ©pacta servanda sunt*. A szerződéseket teljesíteni kell. És ezt a leckét előbb-utóbb meg kell szívlelnie Washingtonnak és Londonnak is. A „zöld lázadás" — és ami mögötte van Nemrégiben pótválasztást tartottak az amerikai Köztársasági Párt (az uralmon lévő párt) egyik fellegvárában, Wisconsinban. Itt, ahol eddig mindig a Köztársasági Párt jelöltje győzött, most a Demokrata Párt szerezte meg a mandátumot. A wisconsini pótválasztás eredményével kapcsolatban a ©The Times* című lap ezt írta: »Azt mondják, ez volt az első lövés egy farmer-zendülésben©. Milyen összefüggés van a wisconsini választás és a farmerek »zsndülése© között? Ennek az öszszefüggésnek az a lényege, hogy a választók túlnyomórészt farmerek — mélységesen elégedetlenek az Eisenhower-kormány mezőgazdasági politikájával. Ennek a sokrétű és mindjobban megnyilvánuló elégedetlenségnek — amelyet egyes burzsoá lapok *zöld lázadásnak© neveznek — egyik jele volt a választás eredménye. Azt mondhatnók, Wisconsinban nem a demokratapárti jelölt győzött, hanem a köztársaságpárti jelölt bukott meg. Az úgynevezett *zöld lázadás© feltárja az amerikai mezőgazdaság mély válságát. Szaporodnak a túltermelési válság tünetei, óriási mezőgazdasági készletek halmozódtak fel, sok farmer koldusbotra jutott. A kísfarmerek adóssága 1945 óta megkétszereződött és idén elérte a 15 milliárd dollárt. A háború befejezése óta több mint félmillió farmer ment tönkre. A monopóliumok a haszon növelése érdekében mesterségesen magas színvonalon tartják a mezőgazdasági termékek árait —© ugyanakkor a kormány arra törekszik, hogy a farmerek és a fogyasztók terhére mind több pénzt fordíthasson fegyverkezésre. A hadimolochnak még több és még több pénz kell: ezért sújtják újabb cs újabb adók a farmereket, ezért folytatódik gyorsuló ütemben a farmerek elnyomorodásának folyamata. De ez a folyamat a belső piac felvevőképességének csökkenésére is vezet. Mind nagyobb eladatlan készletek halmozódnak fel. A ©Wall Street Journal* beszámol arról, hogy az úgynevezett ©áruhitelkorporáció* raktáraiban *1082 millió dollár értékű búza és 710 millió dollár értékű kukorica áll rendelkezésre©. Az egyik burzsoá lap a rettegés hangján írja: *Az a hatalmas búza- és gyapottenger, ami az Egyesült Államok déli cs nyugati részének síkságait fedi, áradással fenyeget©. Az amerikai kormány elrendelte a búza vetésterületének csökkenté-' sét. Jövőre 20 százalékkal kevesebb teriiletet vetnek be búzával, mint az idén. Bár a kormány a jószívű adakozó álarcában — különböző *segély« és »kö!csön«-akclókkal igyekszik megszabadulni fullasztó gabonafeleslegeitől, a tény az, hogy az 1952/53-as pénzügyi évben a mezőgazdasági cikkek exportja a megelőző pénzügyi -évhez viszonyítva 31 százalékkal csökkent. A búza és a búzaliszt exportja 36, a gyapot kivitele 52 százalékkal esett az elmúlt pénzügyi év folyamán. A »zöld lázadás©: és ami mögötte van — joggal kelt pánikot Washington urai körében. A ©La Tribüné des Nations* joggal írhatta: ©A farmerek elszegényedése olyan nagyarányú, hogy könnyen halálos örvénnyé válhat, amelyben elmerülhet az egész amerikai gazdasági élet*.