Délmagyarország, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-21 / 247. szám
DÉLM9GYORORSZAG 4 SZERDA, 1953. OKTÓBER 21. A dorozsmai gépállomás egyik brigádszállásán A szeged-sándorfalvl országút mentén, éppen az ötös kilométerkővel egy vonalban, szép nyárfis, csercptetős tanya talá'ható. A bekerített udvaron olajoshordók, ekék, tárcsák, szerszá"inskocsik. A gépek körül kék munkaruhás ralctoristák sürögnek-forrvnak: szívatják a hordákból az üzemanyagot. Kö-?ledik a műszakvált is ideje a U'skundorozsr-ial gépállomás egyik (-''"ádszállásán. A legjobb brigád tanyázik itt, f. ..Ifjú Gárda" ökrös M'liá'y vezetésével. Az egyik traktorista, r János, miután bcf lerte munkáját a gépe I örül, az udvaron lévő [' •téziviz kifolyóhoz megy i * mosni kezdi olajos l-gít. A víz nem nagyon viszi le az oiaiat, a piszkot. Mérgelődik is egy I-lcsit Reizcr elvtárs, de rzután homokot kapar a földrői és azzal fíkálja tenyerét. — Hát nincs itt a brlpáds'áliáson megfelelő tisztálkodási eszköz? — Nines itten még fészkes fene sem — válas-oliák egyszerre többen is. Az igazgatóság csak ígérget, de nem törődik velünk! — Kézmosóport is ígértek. de még most sem küldték ki — panaszkodik egy másik. , — Mostohagyerekek vagyunk ... — Nem gondoskodik rólunk a gépállomás vezetősége ... — Lavórunk is csak egy van, pedig több kellene .. • Panaszkodás, panaszkodás minden felől. — Nézze meg elvtárs a szálláshelyünket is. Az énület megfelelő, de szobáink h'ányosan vannak berendezve, — és már vezetnek is befe'é, mintegy segítséget várva. Valóban: a szoba nagyon barátságtalan. Rideg. Néhány ágy, s a falon fogas helyett szögek a ruhák részére. Tg vétlen dísze a szobának a vándorzászló, amit még a nyáron kaptak, — a cséplés idején. — Nincs elég ágiunk sem, — mutat körül a heverőkre Metcnka Mihály traktorista. — Kénytelenek vagyunk két ágyat összetolni, — így hárman alszunk két vackon. Legalább még három-négy ágy kellene, de nagyon gyorsan... — Na és kapnak-e lepedőt? — érdeklődünk a brigád tagjaitól. Horváth Gizella, az egyik traktoristalány, a npi szállás egyik ágyáról hajtja fel a pokrócot és mutatja a lepedőt: — Látja van, de olyan fekete, mint a föld. Az ember még piszkosabb lesz tőle. ha ráfekszik. Az udvaron aztán tovább folyik a beszélgetés: — Nagyon jó volna már egy kályha is, — veszi át a szót tőle Reizer elvtárs. — Ha lenne kályhánk, tudnánk vizet melegíteni. A melegvíz jobban levinné rólunk az olajat. — De majdcsak megkapjuk már a tűzhelyet, megígérte az igazgatóság, ú"v mint a rád'ót. — És van rádiójuk? — Még nincs, de bíztatás már van rá. Pedig ió volna, mert szabadidőnkben szerelnénk tanulni a rádióból is, meg zenét is hallgatni. Hiszen semmi szórakozási lehetőségünk nincs. Se könyv, se újság, se sakk Képes híradó — mondja Majláth István elvtárs. — Most, ha unatkozunk, nézzük a legyeket a falon, — vág szavába Horváth Gizella. — A kosztjuk milyen? — önellátók vagyunk, mindenki magának teremti be az ennivalót — liangzik az újabb válasz. • Végül nekünk is van egy kérdésünk s néhány szavunk a dorozsmai gépállomás igazgatóságához: nem gondolja Ncmeth Kálmán igazgató elvtárs, hogy ez nincsen rendjén? Tudomásul kell vennie: ez az állapot tovább nem tűrhető. Ha Német elvtárs jó munkát követel a gépállomás dolgozóitól, akkor gondoskodjék arról, hogy a traktoristák megfelelő szociális ellátásban részesüljenek. Bizonyára Németh Kálmán elvtárs sem volna elégedett, ha olvan körülmenyek között kellene laknia, mint amilyen körülmények között lakik jelenleg az Ifjú Gárda brigád. Reméljük, hogy nem sokáig! Vass György Alkalmazzuk a fellelt agrotechnikát az őszibúza termesztésénél A szovjet tapasztalatok nyomán hazánkban is sz.ámos termelőszövetkezete croport és állami gazdaság nagy ereuményeket ért el az őszibúza termesztésiben. Az idei évben nem volt ritka a IS—20 mázsa bolti a nkéwtl búzatermés. A jövőévi búzatermés alapjait most rakjuk le. Jó termést csak akkor várhatunk, ha jól előkészített talajba, jó minőségű magot idejében ve'ünk. A búzavet.éssel ne maradjunk el. A késői vetés nem tud az ősz folyamán megerősödni és gyengén megy a (élnek. A korán elvetett búra gyökérzete már az ő.z folyamán kifejlődik, A megerősödött vetés fokozatosan hozzáedződik a hideghez, testében az o'datok töményebbé válnak és különösen sok szö'öcukor halmozódik fel a növényben. Ez teszi a faggyal szemben eüt aó lóvá a növényt.. Későn vetett, hidegre készületlen vetésben nagy pusztítást okoz a szigorú tél. A búzának legjobb elöveteménye a korán lekerülő trágyás kanások, takermánvkeverékek és pilláiig-',sok. A későbben lekerülő növények után n hezebb a búza számára jó vetőúgvnt előkészíteni. Ha kukorica utá.i vetünk őszibúzát. n talajmunkák a talaj kötöttségi és '.ledvességi foka. szerkezeti állapot, gyomme.ntesség és géni felszerelés szerint mó-Vsu'nakVetés előtt a talajt megtárcsázzuk és ekkor már jó vetőágyat kapunk. Ha a talajunk száraz, akkor tárcsával készítsük elő a talajt. A betakarítástól a vetésig 3—-4-szeri váltott irányú traktonárcsával, fogassal és hengerrel megfelelő vetőágyat( tudunk előkészíteni. A talajelőkészítés mellett nagyon fontos kérdés a vetőmag minősége, A minőségi vetőmag 3—4 mázsával us több termést eredményezhet. Kormányunk tekintélyes anyagi áldozatot vállalt a vetőmag tisztítási és szállítási költségek fedezésével. A kiosztó telepeken minden ráfizetés nélkül bocsájtja a nemesített vetőmagot a termelőszövetkezetek és egyénileg dolgozó parasztok rendelkezésére a cserébe adott gyengébb minőségű termény ellenében. A kellően előkészített és lzeéredett talajon megkezdhetjük a vetést. A vetés mélysége a talaj kötöttségétől függően 3—7 cm. Szovjet eredmények alapján hazánkban is évről-évre nagyobb tért hódít a keresztsoros vetés. A keresztsorosan vet©Tt búza jobban ki iudja használni a tenyészterületet, több tápanyagot és napfényt tud szervezetébe beépítem. A vetéssel járó többletköltséget többszörösen megtéríti, mivel kataszteri holdankint 4—5 máz&a terméstöbbletet várhatunk. Bazsony! János tudományos főmunkatárs, Szegedi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet Október 21, szerda Kossuth rádió 4 30 Hfrek. 4.40 Recge'.l zene. 5.20 Jtarazem'e. 6 Falurádió. 6.50 Torna. 7 Hírek. 7 10 Hangefnezek. 8.05 Platnvickll együt'es. 11.30 Fúvós'one 13 Hírek, lanszemle, 12.15 Jtitalommíkor 13 Résztelek dal'átékból, 13 óra 30 Filmzene. 14.13 UH3rí híradó. 14 40 Gvermekrádió 15.30 Zenekari hwicverveny, 16.20 Előadás. 17 Hírek. 17.10 Vá|asr 'eve'eVne, 17.25 S'lv küldi. 17.40 E"heszé|és, 18.10 U-ipcns i'íjsásr m Moszkvai rádió ószKzeálHtiírn 20 Hfrek. 26.10 Műforl.T merle 6®. 20.15 Válasz hallgatók kér. A RÁDIÓ MAI MOSÓRA: déseire 20.30 Da'láték. 22.15 Hfrek. 22 25 Tíz perc külpolitika, 22.35 Zenei Hét műsorából. 23.50 Szórakoztató zene, 24 Hírek. Petőfi rádió 6 Torna. 6.10 Verbunkosok. 6.45 Lapszonve. 7 Kisiekoiárok műsora, 7 óra 35 Néoek dalai. 8.30 Bafettzene. 9 20 Overmekrádió. 0 40 Daltanulán. 10 Hírek 10.10 Indulók. 10 30 Ovo. dások műsora, 11 Hang-emezek. 15 Operet részlelek. 15.30 Eibeszé'é®. 16 Dalok, 16.30 Előadás. 16.40 Hangverffnv. 17.40 Filmzene. 18.15 Operaze" nekar. 18 40 Snorthiradó 19 Ének hegedű. 19.30 Szív küldi. SZEGEDI Konzervgyár keres megvér leire jóá'ia'notban lévő 5 drb irat. szekrényt, 40 drb széket, 1 drb rnlz.".-zlnl . '3 drb Íróasztalt, 3 drb pán. rél/zekrénvt 1 drb négykerekű kézikocsit, 1 drb motorkerékpárt. írás. bei ajánlatokat nz anyagbeszerzési os'táfv elmére kértük beküldeni. rÉPIBO-gvorsíró tanfolyamok kez_ bűdnek 17 éven alu'iak részére ls. Klauzál tér 3. ÓCSKA kn'apját ne dobja el. Mencz knlanos újjáfesti, formázza, Dugonics tér 2. A SZEGEDT Paprikafe'dolgoző Vájlnlat esztergályos, villanyszerelő és lakatos szakmunkásokat felvesz azonnali belépő-rp. Jelentkezés Szövetkezeit u. 1 szám. LAKATOS, asztalos, hecesztő, kőműves, kövező, villanyszerelő szakmunkásokat felvesz a Szegedi Villamosvasút. Jelentkezés munkakönyv vei 8 —15 h között. A személyzeti felelősnél ELÁDÖ FevGvárosi Naeyfekelén szántóföld, rádió, férfi trtikabát. 2 drb nagy láda. Bihari u 38. GYAPJUFONALCSERÉT és gyapjúátvé'elt tart a Gyapjúbegyüjtő Válla. ]at az alábbi helyeken: 1953 október 26 —december 12 között SZEGEDEN. Mérev u. 13/b minden szerdán 8—12-ig. ASOTTHALOM Földművesszövetkez étnél minden pénteken 8—12Jg. CSÓRVÁN Fö'dműverszöveikezetnél minden pénteken 8—12-ig. KISTELEKEN Földművesszövetkezet nél minden hétfőn 8—12-ig * Párthireh Értesítjük a Politikai iskola I. és II. évfolyam propagandistáit, hogy 1953. október 23-án, pénteken délután 17 órakor propagandista szemináriumot tartunk. A politikai iskola I. évfolyam propagandistái számára nem a meghívóban feltüntetett Radnóti gimnáziumban, hanem a Pártoktatók Házában. A politikai iskola II. évfolyam propagandistái számára a Radnóti gimnáziumban. Szeged Városi Pártbizottság Agit.-Prop. Osztály 1953 1 OKTÓBER 21 SZERDA 1 ^•BH IDOJARASJELENTÉS varható időiáras .szerda estig: Fe|_ hős idó, eqyes helyeken esőve| Néhány he|yen reqqe. li köd Mérsékelt északkeleti.keleti szél. A hőmérséklet tassan tovább csö'kken. Várható hömérsekieti értékek az ország területére: Szerda reggel északon 8—11, másutt 10—13, délben országszerte 14—17 fok között. * A fűtés a|apjáu| szoiqáló napi kő. zéphőmérséklet szerdán 10 fok fele.t |esz. MOZI Szabadság: Királylány a feleséqem (október 28-ig) Vörös Csillag: Szünet. Fáklya: A flotla hőse (október 28_ig) Az előadások háromnegyed 6 és 8 órakor kezdődnek. SZÍNHÁZ Este 7: Háry János. Bérletszünet. MUZEUM A|fö|di festett Pdraisztbútorok kiállítás, Fejlődéstörténeti kiállt ás. Mó. ra Ferene-em'ékkiáliitás. Fehértó 6|ő. világa klálítás (Kultúrpalota, Roosewelt tér): hétfő kivételével minden, nap délután 2 órától 6 óráig A Múzeumi Képtár (Horváth Mihály utcai üvegcsarnok): hétfő klvéte|éve* mindennap délelőtt 10 órá ól délután 2 óráig. KÖNYVTÁR Somogyi: Dé.'u'án 10 órától este 7-ig (Könyvkölcsönzés: délután 2Jől esle 6 óráig). Járási Könyvtár (SztáRn krt 54. sz.) kölcsönzés feinőttknek szerda kivételével minden hétköznap d. u. 4-ől este 7 óráig Vasárnap d- e 9-12 óráig. Az Egyetemi Könyv ár nyitvatartási Ideje: Olvasóerem: 10-töl 21 óráig, hótfőn: 14 tő) 2i óráig: vasárnap 9,től 14 óráig. Kölcsönzés, I2"tői 20 óráig: hétfőn: 14-tői 20 óráig: vasárnap 9.tő| 13 óráig. Gorkij Könyvtár: Nyitvatartási Ide. Je: hétfő, kedd, szerda, péntek reggel 8 órától 12-ig, délután l'iöl rél 4-ig. csütörtökön, szombaton délelőtt 10.tői 2-le, délután 3-tól 7 órá'g Gép.róverseny dojqozók számára Október 24-én, "zombatop délu'án fél 3 órakor az állami gépirószakls. kólában (Sztálin sétány 14) dolgozók számára országos gépfróverseny lesz. A nevezéseket két pé'dányban kell beküldeni a fenti címre vagy a Közgazdasági Technikum közlekedési tagozatára (Mérey u. 3.) MSZT HÍREK Az MSZT Belváros V. ajapszervezete (Április 4 ú ja 12.) értesíti aktíváit, hogy folyó hó 21_én. szerdán este fél 7 órakor aktívaértekezletet tar), méjyre az aktívákat feltétlen elvárja. - * vtam- NIM*-.-®"-*" -ű^rv tel te' te:wií • ' tetetette'. , . A Szófiától alig félórányira fekvő Dimitrovgrád, Bulgária nagy szocialista városa alig pár év alatt épült fel. Egyik legnagyszerűbb üzeme a „Sztálin" vegyipari kombinát. A csodálatosan szép és korszerűen berendezett Üzem az elmúlt évben 3500 tonna műtrágyát adott terven felül a bolgár népgazdaságnak. Képünkön a „Sztálin" vegyipari kombinát egy része látható. SPORT Visszakapta pólyaválasztói jogát a Sz. Petőfi Az OTSB fellebbviteli bizottsága november 7_éve| visszaadta a Szegedi Petőfi pályaválasztói Jogát. A novemljer 8_án sorrakerü]ö Szegedi Petőfi—Bp VaíMte Dinamó NB Ikes mér. kőzés már az űjszegedi Sz. Petőfi pályán lesz. A Szegedi Petőfi legköze'ebbi mérkőzését vaEárnap a) Ceglédi Loltomo tlv e'len Makón Játssza délután 2 órai kezdettel. A vonat vasárnap II óra 20 perckor indu| a a mérkőzés után vissza 18 óra 23 perckor. Maqyar-uovjet öttusaverseny Befejeződött a napok óla tartó ma. gyar-ezovjet öttueavereeny. Első helyen Magyarország I. csapata (Bene. dek. Szondy, Tasnády) végzett 13.362 pontap Má-odik Szovjetunió I. csapata 12.953 (Novtköv. Szalnyikov, Rakityánszklj), liarmadik Magyarország II. 12.186 (Kovácsy, Móra', Ferdiná-n. dy), negyedik Magyarország III (Bódi. Mo'.drich. Bakonyi) csapata 11.296, ötödik Szovjetunió II (Zsdanov, Gribov. Nyebabln) ceapata 11 031 ponttal;. Ma értekezletet tart az aqit prop. bizottság A VTSB mellett működő agitációs és propaganda bizottság ma este 6 órat kezdette-l fontos értekezletet (art « VTSB.ben, melyre kérik az ösz. szee tagok pontos megjelenését. Szegedi sportlövők Debrecenben A Debreceni Honvéd országos meghívásos, minősítő sportlövő versenyt rendezett 150 indulóval- A férfi egyéni kispuska versenyt Vojta (Sz. Hon. yéd) nyerte 188. Csatpatban má6odik az Sz. Honvéd 915 körrel. , Totótájékoztató 1. Bp Vörös 'Lobogó—Bp. Vasas t —1, 2 Dorogi Bányász-Győri Vasas 1—1, 3. Sztálin Vasmű Építők—Bp. Honvéd 2—2, 4. Salgótarjáni Bányász —Szegedi Honvéd 1—x, 5. VL. Sortex —Bp. Postás 1—2. 6, Debreceni Lök —Miskolci Honvéd x—1. 7. Győri Lok —Csillaghegyi VL 1—2, 8 Pécsi lok. —Komlói Bányász 1—1, 9 Pápai VL. -Pécsi Dózsa! x—1 10. Kecskeméti Kinizsi—Békéscsabai Építők 2—1, lt. Orosházi Kinizsi—Bp. Szikra 1—1, 12. Bp. VM—Szikra Gázművek 2—1. Pót. mérkőzések: Kiskunfélegyházi Vasas —Szolnoki Lok. 1—1. Gyulai ÉpitőkBp Előre 1—1. Szombathelyi VL—Pécsi VL 1—1, Miskolci Lok—Debreceni Honvéd 1—1. A SAKKVILAGBAJNOKJELÖLTEK VERSENYE Zürich (TASZSZ). A sakkvilágijajnokjel3|tek versenye során október 19-én a függőjászmákat bonyolítót, ták te. , „ Euwe folytatás nélkül feladta a Játszmát Averbah, Tajmanov pedig Geller e|len. Rövid küzdelem után Tajmanov győzött Kotov. Petroszjan Stah|berg, Geljer Gjigorics ellen. A Najdorf—Bo|esz]avszkij és a Kotov— Ntajdorf Játszma döntetlenül végző, dött A 27. forduló után a verseny áUása: Szmiszlov 16.5 pont (sz.) Reshevsky 14.5 pont (sz.) Bronslein 14.5 pont, Keresz 14 pont (sz-) Najdorf. Petroszjan 13-5 pont (sz.) Kotov 13 pont (sz.) Tajmanov, Geller 12.5 pont (sz.) Gligorics. Boleazlavszkij, Averbah' 12 pont (sz.) Euwe 11 pontSzabó 10.5 pont (sz.) Stahlberg 7 pont. Az NB II. déli csoportja 1. Izzó 24 58:19 42 2. Légierő 24 50:15 36 3. Bp. E'őre 25 43: !2 31 4. Békéscsaba 25 34:33 29 5 Bp. Szikra 25 35:29 28 6.' Dinamó 25 35:35 26 7 Orosháza 25 33:34 24 8 Szegedi Petőfi 25 35:40 23 9 Gvuia 25 33:34 21 10. Szolnok 25 36:44 21 11. Cegléd 25 29:43 21 12. Kiskunfélegyh. 25 38:44 20 13. Kecskemét 25 26:38 20 14. Kőbányai Lok. 25 25:35 19 15. Szegedi Lok 25 30:43 19 16. Makó 25 26:48 18 Ejmaradt mérkőzés: Légierő-Izzó. FŰRÉSZPOROS kályha ©Jadó Ujsze ged, Középkikötősor 10. GÉPÍRÓNŐ, több éves üzemi gyakorlattal. hcrzáiárulássai állást változtatna. Értesítést B. I._né, Vér anúk tere 5. Dohánytőzsde címre kérek. TABÁN utca 22. számú családi ház és 6zép gyümölcsös villamosnál e]_ adó Érdeklődni 12—2 között. BŐRKABÁT alakítás, javítás vízhatlan festésset Csordás bőrruhakészítőnél Szent Miklós u. 7. Fejsővárcta. KOKSZ, kis zománcos ká]yha 2 drb széles fapad etadó. Cserzy M. u. 19. JÖALLAPŐTBAN <évfl nikkelezett snortkocsi eladó. Bocska'y u. 4, I Jobb. BEADÁSRA sertés eladó HaJnaj u. 14. szám. EGY riatal fejőstehén eladó. Ujsze ged. Dérvné u. 19. Dobóék. HÓDFARKÚ cserép, borpult eladó Cserepessor 19. 25 MÁZSA takarmányrépa, 2 ltocel trágya eladó. Rom u. 6. HALÓSZOBA, olda-szekrényes kiskonyha kombinált szekrény eladó. Maros u 41 szám 32 HOLD főidre kisbérlőt vagy felest keresek. Érdeklődni Bécsi krt. 42. szám, esti órákban ALFÖLD! utca 57. számú ház 2 szo. bás lakás átadással szabadkézből eladó. KAROSSZÉKBE való szagtalan szobaWC eladó, 39es férfi csizmát 40_re elcserélem. Bárka u. 11. KÉREM azt az illető egyént, aki Mó. rnváros alsó részéről 11-én, szombaton este kétkerekű goiyóscsapágya» gummiráfo® kézikocsit elvitte, kérem sürgősen Dobó utcai rendőreégre beje enteni JOÁLLAPOTBAN lévő fehér, mé]y gyermekkocsi eladó Kazinczy u. 14. Házfelügyelőnél KUKORICAMORZSOLÓ. Hoffer gyártmány, kézi és vi-Hanyhaj'.ású olcsón etadó. Atilla u. 16 II. em. 1 (a RÉSZLETRE e'adó kombináltszekrény és használt hálószoba, Kossuth Lajos sgt 5. Asztalos. HAI.OSZONABUTOR, modern, furnéros eladó. Sztálin krt. 46. Talpai. DÉLMAGYAR0RSZA3 politikai napilap Felelős szerkesztő és kiadó: ZOMBORI JÁNOS Szerkeszt! • a szerkesztőbizottság , Szerkesztőség: Szeged Lenin u. 11. Telefont 35—35 és 49-80 Kiadóhivatal: Szeged Klauzál tér 8. Telefont 31-16 és 35-00 Csongrád megyei Nyomdaipari Vállalat Szeged Felelős vezetői Vlncze György