Délmagyarország, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-08 / 237. szám
DfLMflGYRRORSZAG CSÜTÖRTÖK. 1953. OKTÓBER R. Egész Csongrád megye készill a szegedi Oszi Vásárra 1952 augusztus 20-án rendeztek először hazánkban — a Szovjetunió Vidám Vásárai nyomán — tavaszi, ünnepi, vidám és őszi vásárokat. A magyar nép hagyományai között mindig szerepet Játszottak a vásárok, ahová szívesen ment vagy ment volna el a falu és város apraja, nagyja, de az 50—60 km távolság és a bevásárláshoz szükséges néhány pengő akadályt jelentett abban, hogy egy vagy két örömteli nap alatt jó szórakozás mellett vásárolhassák be az őszre és a télre szükséges holmikat. Ha mégis a hosszú Időn át összekuporgatott fillérekből egy-egy dolgozó el is jutott a vásárra, bizalmatlanul és félve ment el, mert saját kárán már sokszor megtanulta azt, hogy amit a kucséberek és vásárosok lelkiismeretlen hada eladott, csak egy célt szolgált, a dolgozók becsapását. Vájjon érdekelt-e abban az Időben valakit az, hogy a dolgozók kényelmesen, olcsón utazzanak a vásárokra. Kinek volt gondja arra, hogy q legjobb minőségűi áruk hatalmas választéka várja a dolgozókat. A vásárok legfeljebb csak lármás mutatványt jelentettek és a dolgozók a körhintán és talán valami apróság megvásárlásán kívül a vásárból mást nem élvezhettek. És most felejtsük el a sok rossz emlékből a régi vásárok sivár képét és — nézzük meg, mire készül Szeged október 10—11-én. Lassan már kibontakozik a sokezer méter terjedelmű vásárváros látképe. Szorgos munkáskezek építik, szépítik az őszi vásár szebbnél-szebb pavilonjait, hogy a megnyitás Idejére minden meg legyen. Minden tervszerűen készül annak érdekében, hogy a vájárra érkezők százezres tömege zavartalanul, vidáman, jó hangulatban vásárolhassa meg mindazt, amire csak szüksége van. Tehervonatok, autók, kocsik és más szállítási eszközök hozzák a legkülönbözőbb áruk hatalmas tömegét a vásárba. Az állami és szövetkezeti kereskedelem a vásáron árusítani fogja mindazokat a fogyasztási cikkeket, amelyeket szocialista Iparunk termel. A szegedi öszi Vásár a bőség és az árleszállítás jegyében kerül megrendezésre, öszi-, téli férfi, női és gyermekruhák, kabátok, gyönyörű szövetek, selymek, fehérneműk, divatcikkek, cipők, bőráruk, rádiók, kerékpárok, műszaki felszerelések, edények, tűzhelyek, háztartási-, kozmetikai- és gyermekápolási szerek, valamint sokezer más áru ritkán látott gazdag választéka várja- a vásárlókat. A Marx-téri mezőgazdasági terményvásárra és a Vásártéren tartandó állatvásárra ugyancsak nagy e< készülődés a környező falvakban. Persze nem lesz hiány az enniInnivalóban sem, mert a híres szegedi halászlé, a- ropogós lacipecsenye és megannyi ízes falat gondoskodik o váaór látogatóinak jó átlátásáról. Halászcsárdák, lacikonyhák, konyhák, cukrászdák sora mind azt a célt szolgálják, hogy mindenki kedve szerint egyék, igyék. A tizennégyféle péksüteményből 200 ezer darabot készít a Kenyérgyár, no meg a híres selyemcipót. A világhírű szegedi paprika külön díszes pavilonban kerül elárusításra. A vásár eseményeihez tartozik Szeged Ipari üzemeinek kiállítása Is. A Kenderfonó a helyszínen munkafolyamatot mutat be. A Konzervgyár ételkoetolót rendez, hogy megismertesse új készítményeinek elsőrangú minőségét. A Hangszergyár ls bemutatja minőségi termékeit. A jó szórakozás sem marad el, hiszen Szeged közismert művészei lépnek fel a Klauzál-téri szabad színpadon, ahol a ruhabemutatót is rendezik. Színes műsor keretében mutatják be ruházati iparunk legszebb őszi-téli ruhamodelljeit. Az összes bemutatott darabok a vásár pavilonjaiban megvásárolhatók lesznek. Mindez azt bizonyítja, hogy Csongrád megye, Szeged jól készül a vásárra és sokáig felejthetetlen élmény lesz a vásár nyüzsgő forgataga mindazoknak, akik résztvesznek az új szocialista vásáron. Keller György, a Belkereskedelmi Minisztérium megbízottja A szegedi Oszi Vásárra induló különvonatok indításának menetrendje Királylány a feleségem | A film szegedi bemutatója elé Az október 10—11-én Szegedin tartandó őszi vásárra a MÁV 190 kilométereB körzet-ben a menetrc.idszerint közlekedő vonatok melleit, mentesítő szerelvényeket indít. A vásárrendező bizottság kéri a vásárra utazókat, hogy lehetőleg mentesítő vonaton utazzanak. A különvonatokon 50 százalékos kedvezményt biztosít a MÁV A vásárra érkezők a menetjegyeket a vásári MÁV kirendeltségnél bé'yegeztesaék le, mert jegyük visszafelé csak így lesz érvényes. A MAVAUT menetrendjét későbbi időpontba,,] közöljük. Az alábbi táblázatban' közöljük a vásárra induló vonatok indulási, érkezési és visszabidulási meneiráo lázatát: KISKUNFÉLEGYHÁZÁRÓL—SZEGEDRE: K lek tjnfér egyháza tnd. 6 28 Petőftszál]áa .. 6.51 Csengele >. 7.08 Kisteleik „ 7-30 Baflitstya „ 7.-14 Sratymaz .. 8.05 Klekunkoroeema » 8.20 Szegedre érk. 8.40 Visszaindul i Szeged 'nó. 16.13 Ktekundorozsma " érfc. 16.27 Szatymaz » 16.47 Btttáatya »» 17.0ö Kistelek .. Csen Kel© „ 17.47 Petőfl«zá]láM 18-02 Kiskunfélegyháza .» I3.18 MEZŐHEGYESRÖL-SZEGEDRE: Mezőhegyes Ind. 5.40 Csanádpálo'a » 8.01 Nagyiaki Kendergyár „ 6.10 Nagylak >» 6-18 Oanádfeleő - 6.29 Csanád .. 6.36 Makó .. 7.07 Kiszombor 7.25 Klérafalva „ 7.46 Deszk .. 8-00 Szöt-eg „ 8,21 Újszegedre érk. 0.31 Vlsszeindul, UJhzeged Ind. Szőreg érk. Deszk „ Klárafalva Kleeombor II Makó Csanád „ Csanád felső Nagylak „ Nagylaki Kendergyár ,, Oanád palota „ Mezőhegyes ,. OROSHÁZÁRÓL—SZEGEDRE, Orosháza tnd. Szckkutas Kútvölgyi Gy. Int Hmvhely .» Itmvá©árh©|y.Népkert Kopáncs >• Algyő » Szcged-Rókue érk. Szeged >• Visszaindul, Szeged ind. Szeged.Rókua A| gyö érk. Kctpáncs -» Hmvhefy-Népken Hmváaárheáy * Kútvölgyi Gy. int. Kzékku ne Orobháza » 16.55 17.05 17.31 17 45 18.05 18.23 19.07 10.14 19.29 10.36 19.48 20.09 3.40 609 6.27 0.37 7.04 7.19 7.41 7.39 8.10 16.16 16.36 18 54 1716 17.30 17.43 18.11 18.20 18.53 SPORT ÖSSZEÁLLÍTOTTÁK AZ OSZTRÁKOK ELLEN JÁTSZÓ MAGYAR TOTT LABDARUGÓ CSAPATOKAT VALOGA A XVIII. század teljében XV. Lajos uralma szerencséltette Franciaországot. A napkirály leszármazottjának sok jó tulajdonsága között két szenvedélye lévén, szerette a háborúkat és a szépasszonyokat s amennyire királyi méltósága ezt megengedte, hódolt is a női nemnek. Ami a háborúkat Illeti, azok ebben a korban valóban remek szórakozást jelentettek az uralkodónak. A háború volt a királyok egyetlen olyan kedvtelése, amelyből a nép is kivette a részét, igaz ugyan, hogy csak ágyútöltelékként, dehát ilyen kicsiség Igazán nem számított a korabeli etikett szerint. A hadvezérek előre megrendezték a csatát, megállapodtak, hogy itt és itt találkoznak az ellenséges seregek, s pontosan meghatározták a színielőadást, már tudniillik a csata kezdésének időpontját. így aztán nem érhette őket váratlan meglepetés: tévedésről szó sem lehetett... Azaz mégis — egyszer előfordult... mert, bár a történelemkönyvek lapjai nem emlékeznek meg róla, egy vidámkedvű krónikás feljegyezte, hogyan húzta keresztül a hadvezérek számításait az ördöngös Fanfan, hogyan győzte le néhányad magával az ellenséges sereget. De adjuk át a szót a krónikásnak. Az öreg Guillotot szomszédja kiáltása zavarta meg mélázásában. — Szomszéd! Gyere gyorsan! Elcsábítják a lányodat...! — Hol az a nyomorult! — jajdult fel az apa —, megölöm, széthasítom a fejét.. .1 Guillot úr leánykája ezalatt Fanfannal szórakozott egy megrakott kazal aljában, s talán a legroszszabb pillanatában zavarta meg az atyai szigor. — Mit csinálsz? — Találja ki... — vigyorgott Fanfan a feldühödött apa arcába. — Te szemérmetlen — ordítozott Guillot. — Azt hittem, gyónni mentél... — Nem gyónhatott, amíg nem vétkezett — vélte Fanfan —, hát kisegítem. Fanfan szaval csak olnjat jelentettek a tűzre s így történhetett, hogy Gaillot papa végleg kitört a béketűrésből. „Megölöm* kiáltással a fiúra támadt, s miután a kezében tartott husánggal képtelen volt megfélemlíteni Fanfant, fenyegetően kiáltotta felé: — Feleségül veszed Mariont! — Nem én, arról szó sem lehet, esküszöm, hogy nem — tiltakozott a kiszemelt vőlegény, de erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak. A túlerő végül is legyűrte s összekötözve vezették a templom irányába, hogy a pap áldását kérjék a kazalban kötött frigyre. Fanfanon már csak a csoda segíthetett s meg is jelent, egy igézőszemű és keblű tündérleány személyében, aki sajnálkozva figyelte az előtte haladó, összekötözött kezű ifjút. — Mutasd a tenyered — súgta a leány a fiú szemébe nézve —.megjövendölöm sorsodat... — Kár a fáradtságért, kérem — hördült fel Guillot —, holnapra a vőm lesz... — Nagyszerű élet vér rád — szakította félbe Guillotot az igézőszemű —, katona leszel, a király katonája, s szent Kleofás, most látom csak.., ó bocsásson meg, hogy tegezni merészeltem, önbe szerelmes a király leánya, s a felesége lesz... — Elég a locsogásból — mordult Guillot —, Marion lesz a felesége és kész...! Gyerünk tovább, te akasztófára való... De Fanfan már nem csüggedt. A leány szemei megtették hatásukat, s visszaadták életkedvét. Miután a menet úgyis a tér felé közeledett, ahol a király ezredének toborzói csalogották a népet, Fanfan kiszakítva magát őrzői kezeiből, az emelvény felé rohant. — Gyorsan egy szerződést — lihegte —, hadd írjam alá... így lett Fanfanból a király katonája. * Csak az ördöngös Fanfannak lehetett olyan szerencséje, hogy mindjárt katonáskodásának első napján összeakadt a királylánnyal, s a kíséretében utazó Pompadour márkizzel. A királyi hintót ugyanis rablók támadták meg s Fanfan egymaga hidegre tette valamennyi banditát. Igaz, őt is a forróság járta át, hiszen Henriette őfelsége csókkal jutalmazta hőstettét, Mme Pompadour pedig egy arany tulipánt adott emlékbe Fanfannak ... A királylány csókjától megrészegedett Fanfannal ezután már birni sem lehetett, pedig a kis jósnő, Adeline — akiről időközben kiderült, hogy civilben jóstehetségét a toborzás érdekében használja fel. s atyai kötelék fűzi a király ezredéhez —, igen méregette Fanfant, aki szemmelláthatóan tetszett neki. De Fanfan nem engedett a csábításnak. Neki csak a király leánya kellett. Ezalatt a Verteluni kastélyban haditanácsot tartott a király. Kíséretében tartózkodtak a hölgyek is, Pompadour márkiz és Henriette őfelsége, Fanfan pedig nem messze tőlük táborozott ezredével. A kastély kivilágított ablakainak fénye hívogatóan csábította hősünket, hogy meglátogassa jövendőbeli feleségét, a kis Henriettet. Es Fanfan elindult. El is Jutott őfelsége hálószobájáig, de édes kettesben' nem sokáig maradhatott Henriettel, mert rátörtek az őrök s megbilincselve hurcolták tömlöcbe. Fanfan szomorú sorsa — hiszen a király halálra ítélte vakmerőségéért — felébresztette Adelineben a fiú iránti szunnyadozó szerelmét. Kihallgatást kért hát a királytól Pompadour márkiz révén. A király hajlandónak is mutatkozott a kegyelemre, no meg természetesen Adelinere is, aki módfelett megnyerte tetszését. De a lány nem akarta teljesíteni honleányi kötelességét s mikor már nem volt más hátra, egy csattanós pofont adott a királynak. Ezután már gyors ütemben következtek az események. A felingerelt uralkodó Adelainet, Adelaine pedig Fanfant kergette. Fanfan, aki időközben rájött, hogy Adelaine milyen szép, vele együtt igyekezett elmenekülni a király előL A kergetőzésben észre sem vették, hogy az ellenség vonalai mögé kerültek, amely egészen megzavarodott a váratlan eseménytől. Fanfan végül is az ellenség főhadiszállására tévedt s kénytelen yplt foglyul ejteni az ellenséges vezéreket. XV. Lajos egy ideig bosszankodott, hogy az ellenség harc nélkül megadta magát, de azután megbékült, s kegyeivel megjutalmazta a győztes Fanfant, hogy teljesüljön a fiú kívánsága, örökbefogadta Adelinet, s Fanfannak ajándékozta kezét. így aztán Fanfan valóban a király leányának férje lett. A válogatott: Groeics — Buzinazkl, leránt, Lantos — Bozsik, Zakariás — Budai II., Ckordás, Hidegkúti. Puskás. Tóth. Tartalékok: GelJér, Kárpáti. Palotás, Virág. B. válogatott; Hennt — Kovács II.. Börzsel, Ombódi - Kovács. Dékány — Sándor, Kocsié, Szilágyi 1.. Asplrány. Czlboi-. Tartalékok: Horváth (Szombathely), Farsang, Szilágyi II . Ká rász. A SAKKVILAGBAJNOK JELÖLTEK VERSENYE ID0JARASJELENTÉS t»W M Várhaté Időjárás OKTÓBER • I Felhőátvonulások, A • egyet helyeken. f<L © • 1*0 nyugaton és 1 északon eső. MárCSÜTÖRTÖK • lékeit, Idánként élénk éezaknyuqa6-éexaki szél Az éjszakai lehűlés erás marad, néhány he|yen talajmen. ti fagy, a nappali hőmérséklet «|iq változik. Várható hőmérsékleti értékék az ország területére, Csütörtök reggel 2—5. délben 13—16 fok között. MOZI Szabadság: Klrá|y|ány a feleségem (október 2l-lg). Vörös Csklag: Szünet.. Fáklya: Trubadúr (Október 14-ig). Az előadások háromnegyed 6 és 8 órakor kezdődnek. SZÍNHÁZ Este 7: Denevér. B6r]e!seünet Felhívjuk a színházlátogató lcöíön 'ég figyelmét. hogy október 8_tól kezdve a színházi pénztárak délelőtt 10-ift| 1-lg. délután 4 .tő, 7.1 g, szombaton és vasárnap pedig délelőtt ll.től Ug. délután 3-től 8 óráig áflnak a közönség rendelkezésére. MUZEUM Alroidl festett paitwztbútorok Hállítás. Fejlődéstörténeti kiállítás Mó. ra Ferenc emlékkiállítás Fehértó élővilága kiállítás: hétfő kivételével mindennap 10 órától este 6 óráig. KÖNYVTÁR Somogyi i Délelőtt 10 órától este 7jg. (Könyvkölesönzés, délután 2 töt est« a óráig) Járéel Könyvár (Sztálin krt. 84. íz.) kölcsönzés fc|nőt!eknek szerda kivételével minden hétköznap d. u. 4-től esle 7 űréig. Vasárnap d e. 9—12.1g. Az Egyetemi Könyvtár nyitvatartási Ideje: Olvasóterem: 10-tÖl 21 órétgi hétfőn, I4-től 21 óráig; vasárnap 9-tól 14 óráig. Kölcsönzés, 12-töl 20 óráig: hétfőn, 14.tói 20 örátg; vasár, nap 9-től 13 óráig. Gorkij Hönyvtár: Nyitvatartási 'dm Je, hétfő, kedd, szerda Déntek reg. gel 8 órától 12-ig, délután Hői fél 4-ig. csütörtökön, mombaton délelőtt lO.től 2-lg, délután 3-tól 7 óráig. Október 6-án tartották meg Zürich ben a sa.kkvilágbajndkjelöltek vetve, nyének 20. fordulóját BoieszlavuzklJ és Simiizlov döntetlenben egyeztek meg Reshewsky a maga Javára döntötte ei a Já szinát Euwevel szemben. Tajmanov legyőzte Petroszjant. Ge] lécnek két gyaioge|őnye van Kőov ellen, Kérésznek gyalogelőnye van Stahiberg ellen. Körülbelül egyenlő az ellenfelek állása a G|,igoriCí—Averbah függö)rtt»zmában. Bronvtein a szünet előtt gyalogot áldozott Szabó ellen. Hétfőn Kotov a függőjátszma befejezése során ven:tett Bcjesziavszkij er. len. A veiveny állása: Szmiszlov 12.5 pont, Reshewsky 12 pont, Bronsteln 10.5 pont (1). NnJdorf 10 pont, Keresz 9.5 pont (1), Petroszjan. Bpleeziavszktj 9.5—8.3 pont. Geller 9 pont (1). Tajmanov 9 pont, Euwe 8.5 pon:, Kotov Szabó 8-8 pónt (1—11. Gilgorics, Averba-h 7-5—7.3 pont (l-l). Stahiberg 5 pont (1). ELUTAZOTT VARSÓBA A HONVÉD ATLÉTAK SPORTKOLDÖTTSÉGE A Vartóban wtombatón és vasárnap megrendetzért-o kerü 0 nemzetközi hadsereg atlétikai versenyen résztvevő honvéd spór otók küldöttsége szerdán reggel eluazott a lengyel fova. rosb® Rózsa László ezredes, « honvé. delml minisztérium sporioretálya vezetője és Madarász Endre alezredes a HSK vezetője kfséreében a következő versenyzők vesznek részt a kétnapos küzdelemsorozaton: . Adam'ik, Bakos, Lévaj, Szilvágyi, Bo.yki, Dörnyoi. Meixner. Rókn, Rakhe;v. Rózsavölgyi, Senkey. Sztaponov ós Iharos. Ma röplabda intézői értekezlet A Röplabda Társadalmi Szövetség ma ceto fé| 7 órai kezdettel Intézői éráekézi elet tart a VTSB-ben. A VTSB FELHIVASAI A VTSB felszólítja a szakszervezet', középiskoai, á|ta'ános iskolai rpor-t. körök vezetőségeit, hogy még a mai nap folyamán a harmadük negyedévi eportfejiesz éai tervet és a szeptember havi MHft tarvtelentó-eket küldjék be. A VTSB felhívja mindazon ©portóink, sportvezetők és Játékvezeők fi gyeimét. akiknél a VTSB tu'adonát képe. ző tornaszerek, sportfelszerelések ée sopperórák vannak, haladéktalanul küldjék be a VTSB-hes MAI SPORTMŰSOR Az újezegedi Petfifl pályán ma délután 3 órai kezdettel UJezegedI D6. ztóa—Szegedi Postás megyei I. o bajnoki labdarugó mérkőzés kerül leját szárra. A RADlO MAI MŰSORA: Október S, csütörtök Kossuth rádió 4.30 Hírek, 4.40 Reggeli zene, 5 Lapszemle, 8 Gazdakalendárium. 6.o0 Torna 7 IHrek, 7 10 Hanglemezek. 8 Esztrádzenekar. 11.30 Keringök, polkák. 12 Hírek, lapszemle. 12.15 Orosz népdalok. 13 Szórakoztató zene, 13.30 Kórusok. 14.15 Gyermekújság 15 Oyermekrádió, 15.30 Bortodl dalok, 18 Regényrészlet, 16.30 V^ám zene, 17 Hírek, 17.05 Válasz külpolitikai kér désekre. 17.20 Népi ecyütte©, 17.40 Felolvasás. 18 Jutaiommüsor, 19 Hangos újság, 20 Hírek. 20.10 MOsorii. mertetés 20.15 Válasz hallgatók kérdéseire 20.30 Zenés irodalmi est. 21 óra 05 Szimfónikus zene, 22 Hírek. 22 20 Tánczene, 23 Moszkvai rádió összeállítása, 23 30 Hanglemezek. 24 Hirek. Petőfi 'áitlá 0 Torna, 6.10 Szórakoztató zene. 6 óra 45 Lapszemle, 7 Kisiskolások műsora, 7 35 Népi zene 8.30 <M>erivr&reietek. 9.20 Rádiójáték, 10 Hírek. 10.10 Kamarazene, 11.03 Fúvózzene. 15 Rádióegyüttes. 15 40 Zenekari mü. vek, 16.35 Előadás. 16.50 Zenei ujrág, 17 40 Sziv küldi. 18.10 E öadás. 18.45 Sporthíradó. 19 Gordonka.zongora, 19.20 Filharmonikus zene. 19.30 Tánczene. FÉRFI MUNKAERŐT (segédmunkást) villamos vágányépl'ésl munkára felveszünk NAGYBUDAPEST TEROLE. TÉN Dolgozóinknak munkaruhát, kedvezményes üzemi étkezést, ingyenes villamos utazási igazolványt és a vidékieknek munká-ezá'lást biztosítunk. Jelentkezés a Fővárosi Vosútépi ö Vá,_ lalat munkaerögazdálkodási csoportjánál, Budapest, VII. Akácfa u. 15. szám. IV. emelet 418, AZ UJSZEGEDI Tanítóképző mezőgaz. daeágt idénymunkásokat alkalmaz. PERFEKT géptrónöt. aki számolásban Is Jártas, meghatározott időre feive. szünk. Szegedi Gözfűréez, Szeged. IDŐSEBB magányos nőt, csecsemő mellé felveszünk. Érdeklődni d. e. Csaba u 46. KORAI óriás földieper- ce málna övek kaphátók. Tárogató u. 4. MELY éh sport gyermekkocsi, zömén, cos fürdőkád,. gázrezsó. 220 voltos vll;«»iypáma. éves süldő eladó. Szentháromság u 16. Délután 3Jol. ZOMÁNCOS Meteor kályha, zománcos fehér tűzhely, konyhakredenc, rokka, eladó Püspök u. 7. MAGANJÁRÓ betegkocsi eladó. Háló u 13. MÉLY gyermekkorai, Volgt'inder Bessa 3.5 fényképezőgép eladó. Két vaigy háromszobás lakást álla'tartáwa.1 ke. resek kölWgtérftéssel. vniry cserébon. Nagy, Jósika u. 27. MNDSZ HIREK Ma délután 6 óra,kór irodaim' előadást tart Belváros Hl. szervezel MSZT HIREK Belváros HI. MSZT szervezet Széchenyi tér 7. szám alatti hcylségé. böl az MSZT székházba, n Belváros II. MSZT helyiségébe, Horvázh Mihá|v utca 3 szám maga,-földszintre köl. 'ötölt Pénztári órák továbbra ls kedden és pénteken 6 órától 8-ig. A vo_ zetotfég kéri a tagságot és az aktivá, knt hocrv mie'öbb laercvék fel szervezetüket új helyikégében. TF.TŐS hara--kecske eladó. Újszeged. Tölté- u. 41. ALI .AMI Intézmény vizegázolt fűtől »--v' por rt ért ér szén hordó munkáJt havi 436 Ft-ért felvesz. Érdeklődni • oi-váth Mihály u. 2, kapusnál. OÉLMAGYARORSZAS politikai napilap Felelős szerkesztő és kiadó: ZOMBORI JÁNOS Szerkeszti- a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: 8zeged. Lenln u. 11. Telefon: 35-35 és 40-80 Kiadóhivatal: Szeged Klauzál tér 8. Telefoni .31-16 és 35-00 Csotigrádmegyel Nyomdaipar! Vállalat Szeged Felelős vezető, Vtncze György