Délmagyarország, 1953. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-23 / 223. szám

SZERDA, 1953. SZEPTEMBER 23. 3 QELMI6YRR0RSZI6 KANTOR JÓZSEF ÜTJA ' ÁRVA FIU volt Kántor József «— akkor csak úgy: Jóska gyerek — s jó szó nem érte az árvaházban. Pékinas lett. Jónéhányszor me^ is verték. A keserűség, az eltaszítottság, az egyedüllét nyomasztó érzése kavargott lelkében. — Gyere Jóska boxolni — mondták egyszer neki. •*— Nem tudok. / — Majd megtanulsz. ..Megtanulok és meg tudom védeni magam". Ezzel az akarattal ment el az első tréningre. Elég erős, fejlett fiú volt, jól ment neki ez is. Győzelem a ringben és a kocsmában — ez vezette. Egyáltalán nem kerülte a verekedést. Csak a versenyeken viselkedett sportszerűen. A FELSZABADULÁS UTAN a Rákosi-híd építésénél dolgozott lent a keszonban. Jól bírta a nehéz fizikai munkát. Egyszer több sűrített levegőt engedtek a keszonba a megengedettnél, ö volt az egyedüli, aki állva bírta ki a nagy légnyomást, de úgy érezte, megsüketült. Az érzés elmúlt, jól hallott továbbra is, de az ébresztő óra csengésére nem igen ébredt fel. Ügyet sem vetett rá, elvégre ilyen „betegsége" sok dolgozónak van és ha el is késett a munkahelyéről — később mint péksegéd dolgozott — vállát vonta: „Nem tudtam felébrendni". Később méginkább az ivásnak adta magát és olyan embernek ismerték Kántor Józsefet, akire csak legyintettek. Senkisem törődött vele, nem segítették a jó útra térését. Ez év első felében bekerült a Textilművekbe dolgozni. Már az első hónapokban volt két fegyelmije. Jól megmosták a fejét. Július végén pedig a VIT-műszak első napján reggel, otthon a lakásán keresték fel az üzemből, mint gazolatlan hiányzót és felszólították, jöjjön be a gyárba. Akkor is részeg volt és később orvosi bizonyítvánnyal akarta igazolni magát a „megbízott" fiatal igazgatónő előtt. Sokan emlékeznek még arra a jelenetre, amikor a határozott disszes leány megdorgálta a nagy, erős, igazolatlanul hiányzó Kántor Józsefet, ö is jól emlékezett reá. Életében talán először bántotta is a dolog. Másnap az újságban olvasta nevét. Ez több volt a soknál. Berontott Héviziné elvtársnőhöz, az üzemi bizottság tétéséhez, aki azon az emlékezetes VIT-műszak reggelén kint volt nála. — Miért kellett megmondani az újságnak? Elvégre ha hibát is követtem el, nem kellett volna kiírni az újságba. Ki mondta meg? — Ejnye Kántor elvtárs — válaszolt nyugodtan, élesen Héviziné — így viselkedik a jogos bírálatra? Nemhogy végre megbecsülné magát és becsületes jó dolgozóvá válni. — Hát éppen ez az, hogy most már be akarom bizonyítani, hogy nem vagyok olyan, mint gondol jak, és most megszégyenítettek — dohogott vissza Kántor. — Bizonyítsa be ' és akkor dicsérve lesz. Volt már valaha megdicsérve ? — Még nem .',. Ekkor húsz nap volt hátra alkotmányunk ünnepétől. A négytagú bálapréselő brigád — amelynek ő az egyik tagja —, azt a felajánlást tette, hogy 126 százalékos átlagot érnek el augusztus 20-ig. Kántor a hónap első napjaiban tartott termelési értekezleten felállt. Még mindig bántotta a bírálat. — Megfogják látni, túlteljesítjük felajánlásunkat. ÉS ETTŐL KEZDVE, mintha kicserélték volna. Mindig előbb volt bent a gyárban és a szép gyár úgy nőtt mindig jobban a szívéhez, mint a termelési eredménye. Az első tíz napban 162.3 százalékot teljesítettek. A második dekádban könnyebb anyagot kaptak préseink Lassabban haladtak a munkával, mert sokkal több bála préselése volt az előirányzatuk, mégis 148 százalékot értek el, nehéz fizikai munkával. Mikor eljött az ünnep megdicsérték ..őket. Három társa megkapta a sztahánovista jelvényt. Mondták is neki: „mostmár rajtad a sor. Tartsd továbbra is a magas teljesítményedet és sztahánovista leszel." — Én sztahánovista ?!... Ugy dolgozott, mint egy gép. de néha még mindig ivott. Szóvá is tette neki Héviziné. — Meglátják, semmi baj nem lesz velem — válaszolt őszintén. — Elég volt. Megmondom őszintén, jól esik, hogy ennyire törődnek velem.. • Szóval itt a kezem, büszkék lesznek még rám! Kezet fogtak és úgy szokásképpen ketté is vágták. Jót nevettek rajta mind a ketten. Kántor pár napra rá meghallotta, hogy egy fiatal ökölvívó, Hanza János már vagy nyolcszor hiányzott igazolatlanul az üzemből, orvosi bizonyítványt is hamisított és a fegyelmi bizottság elbocsátja állásából. — Te gazfickó, te — kapta el a folyosón —, hogy lehet ilyet csinálni? Nem szégyeled magad? Nemhogy megbecsülnéd ezt a gyönyörű munkahelyet! Én is csináltam ilyesmit, de megbántam nagyon. Becsüld meg te is magad! Elfogódva állt fel az elmúlt héten az üzemi békegyűlésen. Már előtte beszélt társaival, hogy nekik is fel kellene majd szólalni, és megbeszélték, hogy mit mondjon a brigád nevében. — Megtárgyaltuk a brigád tagjaival — mondotta egyszerűen — hogy az augusztus 20-i 126 százalékos átlagvállalásunk helyett, most 130 százalék alatt nem lesz a havi átlag. Megtapsolták. Boldog volt. Szombaton már 170 százalékot teljesített és hosszasan elálldogált a falitábla előtt: az ő neve volt kiírva rajta, vastag betűkkel. Markovits Tibor A dolgozók bírálata segíti az írók munkáját A „Délmagyarország" irodalmi ankétja az Újszegedi Ládagyárban SZEGEDI JEGYZETEK Nyárutó Enyhe melegen ziitült a nap azon a nyárutói délelőttön. — Fel-fel. csak jőj- yen cl Sem képzelt jenek. öröm gyermeknek lenS már is sorban, ni. Kormányunk százAz elmúlt napokban egymásután segítette milliókat fordít évenelőkerült felüttök fel a kalauz a kocsi te arra, hogy boldog visszaszégyenkezlek a magas lépcsőjén a gyermekkort biztosit. tovább csipogó, kedves apró- son az apróságoknak súgókat, s irányította a mai gyerekeknek. belsejé• Százmilliókat fordít lépcsőt kormányunk az anyait hasonló rohammal és család védelemre. A vették be a gyerekek, kismngyarok felelt ma s pillanatok alatt va- ragyog a napsütés. Iamennyien, — mint- A villamoson utazó egy negyvenen — fenn barna mackóruhás voltak a villamoson, gyermeksereg gondmely csengő dü'oör- tulauul örülhet az gé.ssel folytatta útját, életnek. Van miért Az utasok szerető pil- örülniük. Szüleik, az Inntüsokkal nézeget- újvilág építői, a bőitek az egészséges, jó- dog jelen és a még fogasra és várakoznak, hogy be tölthessék majd híva• őket a kocsi tusukat. Az utca a be. A másik megszokott képet mutatta. A Petőfi Sándor-sugárútcni sűrű csengetéssel közeledett a villámon a Faragó-utcai kitérőhöz. — Gyerekek, maradjon mindenki a helyén, amíg megáll a villamos. — hangzott • féltő női hang. Vájjon kiknek szól erőben nyekat. lévő liicsi- boldogabb jövő meg. reménységein- teremtői, értük doinagy gaznak és harcolnak. Dolgoznak azért, hogy Tíz évvel ezelőtt gyermekeik feje feleit még az utca -órában, mindig derűst*" süssön fiúk, lányok, az egyik felügyelet nélkül, az a nap, a szőke és napközi otthon lakói állandó megbeteye- barna fejeken mindig várakoztak. Hangos désnek kitéve Ját- vidáman mosolyogjazsibongással mutogat- szottak" a gyerekek, nak a szemek, s egésztak a sárga villamos ha az anya dolgozoit, séges. biztos jövő felé vagy elfoglaltsága tekintő <-«ermekekei akadt valahol. Ki i* ölelhessenek n ha jaik ez a figyelmeztetés?. A széles úttesten ket, jelenünk barna mackóruhába kincsét, öltöztetett szőke és barnafrjü kicsinyek felé, amelyből a vezető és a néhány utas mosolyogva nézett li- törődött volna az ak- közé. felé. A kotsi megállt. kori rendszerben oly féltő gonddal a munFelférünk-e elv- kás gyerekekkel? Mii ezer vigyáz legnaiársnö? — kérdezte a kalauztól az >if velő. — Ki ncnl: menni a TiszaPOKh-a. ezer szempár cs egyik gondos kéz szerel- minden szülő Egyre szebb nálunk az élet. Egyre vidámabbak kicsinyek és nagyok, a dolgozók és gyermekeik. Szép ez az élei A »Délmagyarország» Lődi Ferenc, a fiatal szegedi költő »Apám« című elbeszélő költeményéről néhány héttel ezelőtt vitát indított. A vitának kettős célja volt. Egyrészt segítséget akart nyújtani Lődi Ferenc további fejlődéséhez, másrészt nagyobb érdeklődést kívánt kelteni a szegedi írók művei iránt Szeged és Csongrád megye dolgozói körében. A vitához hozzászóltak a Magyar írók Szövetsége szegedi csoportjának tagjai és legutóbb közöltük Lődi Ferenc elvtárs válaszát ezekre a hozzászólásokra. A vita folytatásaképp most szombaton a »Délmagyarország« az Újszegedi Ládagyárban irodalmi ankétot rendezett Az elbeszélő Költemény Lődi Ferenc édesapjáról szól, aki a Ládagyártoan dolgozik már hosszú idő óta, A szerkesztőség éppen azért választotta az ankét színhelyéül ezt az üzemet, mert az érdeklődés a költemény iránt nyilván itt jelentkezett nagymértékben. Szombaton délben a gyár kultúrtermében Somfai László elvtárs, a Magyar írók Szövetsége szegedi csoportja lektorátusának vezetője bevezető szavai után megkezdődött a vita, amelyen résztvett Lődi Árpád elvtárs, a költő édesapja is. Szükség van ilyen irodalmi műveltre Somfai elvtárs szavai után elsőnek Dobai Béla elvtárs, raktárkezelő jelentkezett hozzászólásra. Bevezető szavaiban arról beszélt, hogy üdvözli ezt a kezdeményezést. Az üzem dolgozói az írókkal együttesen vitathatnak meg egy olyan művet, amely közel áll az üzem dolgozóihoz, résztvehetnek abban a vitában, amely nagy érdeklődést keltett Szegeden. Ez a vita itt a gyárban bizonyára segíti az írók további munkásságának fejlődését és segíti az üzem dolgozóinak munkáját is. — A vers — mondotta tovább — felidézi a dolgozók előtt a multat, kifejezi az apai szeretetet. Képet ad a mű arról, hogy a kapitalista rendszerben milyen volt a munkáscsalád sorsa. Ebben a rajzban magunkra ismerhetünk. A vers kifejezi, hogy Lődi elvtárs szereti a munkát és ez a példa serkentőleg hat az üzem dolgozóira. Ezután Sipos Gyula elvtárs, statisztikus szólott a költemény hoz: — Különös hatást gyakorolt rám Lődi elvtárs verse, mert ismerem az egész családot. Lődi Árpád elvtárssal sokáig dolgoztam együtt egy brigádban. Ismerem az életét. A verset különös szeretettel olvastam el. Olvasás közben úgy éreztem, szükség van arra, hogy minél több ilyen írás jusson el a dolgozókhoz. A Ládagyár dolgozóit érdekli a vers, beszélnek róla, szeretnék, ha minél több ilyen írást olvasnának. A kifejezés egyszerűségének problémái Herzfeld Mihály elvtárs, a gyár műszaki vezetője a vers egyik hiányosságának tartja, hogy sokszor nehéz a megértése, nehézkes a költemény stílusa. Füssy László elvtárs erre válaszolva megjegyzi, hogy az olyan verseket, mint Lődi Ferenc Apám* című verse, amelyet szívvel-lélekkel írtak minden munkás szivéhez, minden emberhez, apához és fiúhoz, egyszerűbben kell megírni. Lődi Ferenc túlságosan bonyolult nyelvet használ s bármennyire is helyes a vers tartalma, a kifejezés bonyolultsága rontja a hatást. A következő hozzászóló, Vajda László elvtárs, főgépész ugyancsak nehézkesnek találja a vers stílusát. Az írásból kitetszik, hogy a szerző nagy gonddal írta költeményét, azonban ha egyszerűbben írja meg, műve még nagyobb érdeklődést kelthet. Dobai Béla elvtárs szerint a stílus nehézkessége nem jelenti azt, hogy nem a dolgozóknak készült a vers. Nem az a cél, hogy az író leereszkedjék a tömegekhez, hanem az, hogy a tömegek emelkedjenek fel a költőhöz. Füssy László elvtárs felszólalásában kifejti, hogy más az, ha egy vers témájánál, gondolatainál, tartalmánál fogva nehezen érthető. Lődi Ferenc verse nem ilyen. Lődi elvtárs olyan témát választott, amely mindenkihez közel áll. Az lett volna a feladat, hogy ezt a témát egyszerű szavakkal írja meg Az ábrázolás hibái A következő felszólaló Morvái Antal elvtárs, ÜB-elnök a vers következő szakaszát idézi: Korán fepünt, még elemis koromba'. Hogy nem járt inni. mint a többiek, S a többi gyerek köxt ültem s»o ronqva. Mert nem ittam én vele. csak vize(. A többi qyerek mind hosszan mesélte: beleittak az apjuk fröccsibe Anyjuk küldte apjuk elé az éjbe. S az éhbérből nem maradt semmi se. Morvái elvtárs szerint a versnek ez a szakasza zavaró. Nemcsak Lődi elvtárs édesapja nem ivott. Ez így, ahogyan Lődi elvtárs állítja, túlzás. Nem minden gyári munkás itta el a keresetét. Somfai elvtárs, a vita vezetője közbeszól: — Ezzel éppen a kort akarja jellemezni Lődi elvtárs. A kor agyondolgoztatta a munkást s a munkások elkeseredésükben ittak. Természetesen nem arról van szó, hogy mindenki ivott és arról se, hogy csak Lődi édesapja volt kivétel. •*>• Vajda elvtárs szerint vitatkozni lehet azon, hogy a vers befejezése szerint miért ment be betegen Lődi elvtárs édesapja dolgozni. Somfai elvtárs szerint a vers befejezésének problematikusságát növeli, hogy a költő nem egyszerűen, nem elég világosan írja itt meg mondanivalóit. A vers akkor jó, ha felolvasva is teljesen világos, érthető. Lődi költeményének befejezése homályos. Sipos elvtárs idéz a versből, s elmondja, hogy a versnek azok a részei, amelyek Lődi elvtárs munkájáról. szólnak, megfelelnek a valóságnak. Ezt az ő. személyes élményei is igazolják. Itt Lödi elvtárs nem adott hozzá a valósághoz semmit. Füssy László elvtárs: — Ez helyes. Ha a költő étő embert rajzol meg, akkor a rajzhoz kigondolt dolgokat nem tehet hozzá. Ez zavarja azokat az olvasókat, akik ismerik a személyt Ugyanakkor viszont kötelessége, hogy a valóság tényeit költői eszközökkel ábrázolja. András Sándor elvtárs, az írószövetség szegedi csoportján/k tagja volt a következő hozzászóló. András elvtárs elmondja, hogy a hozzászólások nagyrészével egyetért. Nem helyes azonban úgy beszélni a dologról, hogy a költőnek kell leszállni a néphez, vagy a népnek kell felemelkedni a költőhöz, nem erről van szó. A költőnek úgy kell írni, ahogy a tehetségétől kitelik és úgy, hogy a dolgozók igényeit állandóan emelje. Ezután Triff Lázár elvtárs, a gyár üzemi pártszervezetének titkára szólt hozzá. Problematikusnak tartja a versnek azt a részét, amely azt írja le, hogy Lődi édesapja betegen ment a gyárba dolgozni. Erre nem volt oka Lődi Árpádnak. Lődi Árpád elvtárs munkáidnak él és munkájára nagy szükség van az üzemben, de arra nincs szükség, hogy betegen járjon dolgozni. Hajós elvtárs felszólalásában elmondja, hogy ha Lődi Árpád elvtárs betegen jött be és a munkaszerétete hozta be az üzembe, feltétlenül helyes, hogy a fia ezt megírta. Egészen más azonban az, hogyan fogadták hent a gyárban. Azt mondták-e neki, hogy maradjon itt dolgozni, vagy pedig azt, hogy menjen orvoshoz, Nacsády József elvtárs, az egyetem Irodalomtörténeti Intézetének tanársegéde ezzel kapcsolatban ezt mondta: — Nem kell félni az elvtársaknak, hogy rossz színben tünteti fel a vers a Ládagyár vezetőségét a dolgozókkal való törődéssel kapcsolatban. Kiderül a versből, hogy Lődi Árpád elvtársat hazaküldték, amikor megtudták, hogy beteg. A vita öuzafoglalása Ezután a nagyon érdekes és nagyon tartalmas vitát Somfai László elvtárs összefoglalta. Ismertette a vita jelentőségét s befejezésül arra hívta fel a gyár dolgozóinak figyelmét, hogy még töhbet törődjenek a szegedi irodalommal. -- A mi célunk az — mondotta —, hogy az irodalom fegyver legyen minden magyar dolgozó kezében. A legjobb fegyver is csak úgy jó, ha megtanulják a használatát. Az ankét Triff Lázár párttitkár elvtárs szavaival fejeződött be. A »Délmagyarország« szerkesztősége a vita értékelésére visszatér. Egyik közeli számunkban zárócikket közlünk az egész vita, tehát a lldagyári ankét tanulságairól is. Rácz Istvánék számítása gyobb boldogságára, és öröm ma, ebben a a gyermekre. Ma. ré- korban élni. Rácz Istvónékat mindenki ismeri a környéken. Ott laknaü a Cserepessor 19-ben. Kora hajnaltól késő éstig ég a kezükben a munka. Senki sem mondhatja rájuk, hogy nem szorgalmas emberek. Néhány nap óta azonban az eddiginél is szorgalmasabban dolgoznak. Törik a kukoricát, de azért úgy osztják be a munkát, hogy a paprikaszedés se maradjon el. Ök is olvastak az új begyűjtési rendszerről s a család úgy határozott, hogy ettől az időtől még jobban dolgoznak, ahogyan azt a párt és a dolgozó nép állama elvárja tőlük. Még beszélni is alig lettet velük, annyira sietnek. — Már ki is számoltuk, mennyireI les% kevesebb a beadási kötelezettségünk a következő évben — mondja Rácz István, miközben fürge kézzel rakja fel a szerszámot a lovakra. — Számításom szerint tíz mázsa búza ára az, amit megtakarítunk a jövő évben. De az asszony pontosan meg tudná mondani, hogy miből mennyi marad meg nekünk. Rácz Istvánné nem hagyja kéretni magát, örül, amikor arról beszélhet, hogy milyen kedvezményt kaptak az államtól. — Két mázsa 80 kiló búza. 32 és fél kiló rozs, 95 kiló árpa, egy mázsa 12 kiló burgonya, 40 kiló napraforgó, 80 kiló kukorica, 10 és fél kiló élőállat és csaknem négy kiló tojással kell kevesebbet beadnunk jövőre — mondja el gyorsan Ráczné. — Nagy segítség ex számunkra Mennyi mindent tudok én ezeknek az árán venni, ha pénzbe számítom át az egészet. Csizmát, ruhát, cipőt. Rácz István közben elkészül a lovak szerszámozásával. — Azzal a két mázsa 80 kiló búzával több mint két hold földet vethetek be. Vagy ha ügy számoljuk, bőven egy ember egész évi szükséglete. Az egy mázsa 12 kiló krumpli a családnak jóidéig elég lesz. Most kaptunk nemrég egy csomó kedvezményt — az állatorvost, a 10 százalékos csökkentést. — Ebből is látom, hogy a párt, meg a kormány mennyire törődik velünk. Ebben az esztendőben igazán meg vagyunk elégedve a terméssel. Itt van a góré, tele kuknrieúral, pedig a törésnek csak a derekánál vagyunk, Ha most beadom — mert beadom, mihelyst megszárad —, még akkor is marad vagy harminc mázsa kukoricám. És mégis újabb kedvezményt, újabb beadáscsökkentést kaptunk államunktól. Jónéhány másodpercig hallgat a család, aztán Rácz István töri meg a csendet. — Most már aztán igazán kibeszéltük magunkat és lássunk munkához. Ha itt a tornácon beszélgetünk. soká lesz letörve a kukorica, de még a paprika sem jön be magótól. Sem az asszony, sem pedig a 15—16 év körüli gyerek sem kéreti magát. Egy-kettő talpon vannak és máris fordul a szakér kifelé az udvarból. Rácz István csukja be a kaput. Fiatalosan lép fel a kocsira és még mielőtt e! indítaná a lovakat, ennyit mond: — Igyekszünk befejezni még a hátralévő munkát, mert úgy vagyunk. hogy nemcsak kapni, de adni is szeretnénk. A párt es az állam kéri tőlünk, hogy ne késlekedjünk az őszi betakarítással, a szóntóssal-vetóssel és dolgozzunk azért, hogy minél több terményünk legyen és minél löbb jó és olcsó falat jusson a mi asztalunkra ü,