Délmagyarország, 1953. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1953-09-26 / 226. szám
trrrm-ec: DtLMAGYflRORszflG vasarnap 1953 szeptember 357 DCLMIGYHR0RSZ1G Barhók Béla és a népzene Halála nyolcadik évfordulójára TV yolc évvel ezelőtt halt meg az Egyesült Államokban Bartók Béla, a XX. század világviszonylatban is egyik legkiemelkedőbb jelentőségű zeneszerzője, a fasizmus elleni önkéntes száműzetésben, mielőtt felszabadult népéhez hazaiérhetett volna. Bartók Béla életművében, művészi állásfoglalásában döntő jelentőségű a népzenéhez való fordulása, mely művészi alkotómunkáján kivül emberi és politikai magatartását is egész életére meghatározta. Első zeneszerzői kísérleteiben még nyoma sincs annak, hogy nemzeti jellegre törekedne. A század első évtizedének politikai hangulata azonban Bartók Bélát is magával ragadja. A milléneum utáni függetlenségi hullám ekkor ér tetőpontjára és ő is magyar muzsikát akar írni. Kossuth szimfóniájában a nemzeti romantika hagyományaihoz kapcsolódik, meglátja azonban, hogy ez a stílus már nem lehet termékeny számára és érdeklődése mindjobban a népdalok felé fordul. Kapcsolódik Vikár Béla és Kodály Zoltán kezdeményezéséhez. 1906-ban rendszeres népzenei gyűjtésekbe kezd. A népi hagyománynyal való kapcsolata gyökeresen megújítja egész stílusát, művészi magatartását. A népzene iránti érdeklődése kezdetben csak zenei irányú, de hamarosan meglátja, hogy a népzenei problémák tudományos rendszerezése is szükséges s művészi és gyakorlati népzenegyűjtői munkája mellett vállalja a népzenetudós munkáját is. A népzenével való foglalkozás mindezen túl elhatároló történelmi, erkölcsi és szociális tanulságokat is jelent számára. 1907 nyarán Kodály Zoltánnal felfedezi a magyar népzene legősibb rétegét. 7 agy érdeklődéssel fordult a körülöttünk lakó szomszéd népek zenéje felé is. Már 1906-ban megkezdi a szlovák dallamok gyűjtését, 1908-tól kezdve pedig hatalmas népzenei anyagot gyűjt az erdélyi románok között. Már a parasztsághoz való közeledése nagy visszatetszést keltett az akkori uralkodó körökben. A szomszéd népzenékkel való foglalkozással pedig a nacionalista felháborodás özönét váltotta ki magával szemben. Népzene kutatói és tudományos rendszerező munkáját azonN« ban minden üldözés közepette folytatta és bátran hitet tett a szomszéd népek barátsága és együvétartozása mellett. Népzenei tudományos munkásságát egész sor könyv, tanulmány jelzi. Ezekben a művekben megalapítja az összehasonlító népzenetudományt, melynek mindmáig legnagyobb alakja, ö fogott hozzá a magyar népzene egyetemes gyűjteményének előkészítéséhez. Ennek első kötete csak a felszabadulás után, 1951-ben jelenhetett meg s a kötet első oldalát méltán díszíti az a pár szó ©In memóriám Belae Bartók*, hiszen a magyar népzenéért Kodály Zoltánnal együtt ők tették a legtöbbet. Bartók Béla felismerte a népzene hatalmas jelentőségét, a nemzeti jellegű zenekultúra szempontjából s a népdalokat művészi alkotómunkásságának alapjává tette. A népzene művészi felhasználása Bartók műveiben többféle módon jelentkezik. Sok népdalfeldogozást készített, amelyben a népdal eredeti formájában jelenik meg, mint drágakő a foglalatban. Legtöbb művében azonban elszakad a népdalok hiteles anyagától s ritmikus, melodikus elemeit szabadon használja fel. Erre csak az a zeneszerző képes, aki a népzenében anynyira elmélyed, hogy saját anyanyelvévé teszi s mint saját költői nyelvét tudja felhasználni. Számtalan olyan Bartók-mű van, melyben nem ismerünk fel egyetlen népdalt, de az egészből a népzene levegője, hangvétele árad. D ártók Béla életművét szocializmust építő népünk nagyra értékeli. Művészete, életének harcos állásfoglalása példakép a ma művészei és egész kulturális fejlődésünk számára. Hogy zenekultúránk szocialista alapjainak lerakásában eddig olyan komoly eredmények születhettek, azt Bartók Béla és Kodály Zoltán úttörő, kezdeményező munkájának is köszönhetjük, kik szellemi előfutárai voltak országunk népi demokratikus átalakulásának. De még nem tettünk meg mindent, hogy Bartók Béla művészetét dolgozó népünk Kivétel nélkül magáénak vallja. Bartók Béla életének akkor állítunk legmaradandóbb emléket, ha művészetét kulturális életünk mindennapi tartozékává, az egész nép közös kincsévé tesszük. Erdős János A negyedik negyedéves terv megkezdésének küszöbén — az Üjszegedi Rostkikészítöben A Délmagyarországi Rostkikészítő Vállalat újszegedi telepe a jó es víg munka otthona. A munkások és munkásnők becsülettel igyekeznek teljesíteni a kormányprogrammból reájuk eső részt. Különböző módon, de lényegében azonos tartalommal mondja is mindenki azt, amit a tréfára mindig kapható Csókásiné így fejez ki: „Ha mi jól dolgozunk, — gondtalanabbul élünk". Nótaszóval... Csókásiné különben a törőbrigád vezetője, az egyik legjobb munkás. Haja, s ruhája csupa kenderpor, de mit törődik ő ezzel. Ha úgy tartja kedve, nótázik s rázendít brigádjának többi tagja is. S a műszak után oly szívesen beszél a hetedik általános iskolába járó kislányáról: Erzsikéről is, aki gépipari technikumba jár majd. Most, ezekben a napokban, amikor elérkezünk a harmadik negyedéves terv végéhez és eljutunk a negyedik negyedév megkezdéséhez, különösen lelkes a munka. Az üzemben nincs egyetlen olyan dolgozó sem, aki ne teljesítené normáját. A tilósok például'általában 30 kilóval tilolnak többet naponta, mint a normájuk. Rz árleszállítás óta jelentősen szaporodott a mozilátogatók száma Rendkívül örömmel fogadták megyénk dolgozói az árleszállítást és vele együtt a mozik 33 százalékos árcsökkenését. Ugyanakkor a MOKÉP 300 dolgozója bizakodva tekintett a jövőbe, mert valamenynyien érezték, hogy ezentúl ők is a tervteljesítők sorai közé tartoznak. Szeptember 6-án, vasárnap reggel már megyénk minden mozijánál az új árakra írták át a helyartáblákat. A mozi látogatottságában már az első nap komoly emelkedés mutatkozott. A szegedi Fáklya-mozi szeptember 6-án külön előadást volt kénytelen tartani, amelyre még a délutáni órákban 780 darab jegyet eladtak. Ez az árcsökkenés azt eredményezte, hogy megyénkben mintegy 8 ezer emberrel szaporodott a mozik látogatóinak a száma. A tervteljesítésben Szegeden élenjár a Fáklya-mozi. Hanyagság Harmadik negyedéves tervüket a dolgozók részleteiben nem teljesítették. Ennek oka az, hogy júliusban elfogyott a szálkender, így nem ls tudhatták azt feldolgozni. A szálkender helyett kócot dolgoztak feL A szálkender elfogyását az üzem vezetői jelentették a Délrost szegedi igazgatóságának, azok továbbították ezt a hírt a budapesti rostipari központba és a könnyűipari minisztériumba. Mégis mi történt? Nem vették figyelembe azt, hogy elfogyott a szálkender és „nesze semmi, fogd meg jói módon szálkender feldolgozására kötelezték az üzemet — beállították tervébe. Vagy ahogy mondani szokták — és ez igen helytelen — nem tudta a jobbkéz, mit csinál a balkéz. i E helytelen tervezés következtében azután a szegedi kendergyárak sem tudták azt a mennyiségű szálkendert megkapni, amit vártak. Természetes, a szegedi kendergyárak tervteljesítését is akadályozta ez a tény — így gyűrűzött a felsőbb gazdasági szervek hanyagsága. Súlyos mulasztása a felsőbb szerveknek, hogy még nem kapta meg a negyedik negyedévi tervét az üzem. Ezt pedig sürgősen pótolják. Munkamódszerátadás Nemrégen érkeztek meg az első új kenderszállítmányok az újszegedi telepre. Azonnal nekikezdtek a szálkender készítéséhez és most — amilyen mértékben lehetséges — igyekeznek behozni a rossz tervezés okozta lemaradást. Ennek és a negyedik negyedévi terv jó megkezdése érdekében egyre szélesebb mozgalommá kezd fejlődni a munkamódszerátadás. Például Márkus Jánosné sztahánovista tilós átadta munkamódszerét Baksa Bélónénak és Kálmán Lajosnénak, — Belovai Lajosné segítette a többtermeléshez Vass Andrásnét, Bai Erzsébetet. A törőben Csókási Gyuláné tanította brigádjának tagjait. Előfordul, hogy a tanítvány lehagyja mesterét. Vass Andrósné például most többet termel, mint a munkamódszerét neki átadó Belovainé. Ebből persze nincs semmi harag és Belovainé is örül tanítványa szép sikerének. „Ügyeljünk a minőségre" A termelékenység emelése és a jobb minőségű termék előállítása érdekében igen fontos az úgynevezett kismarkos tilolás. Kezdetben, amikor erről szó volt, többen húzódoztak tőle. R. Tóth Lászlóné is úgy volt vele: nem kell az új munkamódszer. A népnevelök, mint például Márkus Lajosné, a gyakorlatban mutatták be, hogy a kismarkos tilolás többtermelést jelent, tartósabbá teszi a szálat és védi a dolgozó egészségét. Ezután megváltozott a véleménye R. Tóth Lászlónénak is és ma már elterjedt a kismarkos tilolás. Ugy tartják a dolgozók, ezután nem lesz okuk ar« ra a szegedi kendergyáraknak sem, hogy kifogásolják a szálkender minőségét. Igen találóan mondotta Csókásiné: „Ügyelünk a minőségre, mert ha rosszul dolgozunk, mi látjuk a kárát. Könnyen megeshetne, hogy selejtmunka után pont mi vásárolnánk meg a rosszminőségű törülközőt". Az ország rostkikészítő telepeiről — kiváló dolgozókból álló — öttagú brigád érkezett az újszegedi telepre. Tagjai: Sprock József műveztő, Kiss István, Henkó Lászlóné, Szilágyi Aladár és Halász Gyuláné tilósok." Átadják a kismarkos tilolás munkamódszerét, s ők is tanulnak az üzemiektől. Több gondoskodást a dolgozókról Az üzeme vezetőinek és felsőbb szerveinek még inkább törődni kell a dolgozók munkakörülményeinek megjavításával is. Cseppet sem helyes, hogy a dolgozók havonta nem kapnak szappant — pedig az jár. A rózóteremben például nagy a por. Többen szóvátették ezt és kifogásolták. Ez a panasz is ezideig nem talált orvoslásra. Kéthetenkint pucolják a rózóteremben a porelszívó csövet. Miért nem takarítják hetenként?! Erre volna lehetőség és sokat is jelentene. A munkások és a munkásnők, ahol csak tehetik, újítanak, Ebben a hónapban 11 újítást adtak be. Hiba azonban, hogy nem fordítanak kellő gondot az újítósokra. Ne szegjék kedvüket a dolgozóknak azzal se, hogy nem foglalkoznak lelkiismeretesen ötleteikkel, javaslataikkal. Mindezek a hibák megszüntetése is az üzem vezetőire vár, most különösen a negyedik negyedévi terv megkezdése küszöbén, Az áztatógödrökben „fürdetik" az új kendert. Aztán száradás után. a gépekhez kerül. Fürge kezek fogják és teszik olyanná, hogy e fontos nyersanyag elkerüljön a fonókba. Gondtalanabb életüket alakítják a rostkikészítöben — Újszegeden. A Földműves-utcai általános iskola úttörő csapatának vezetői felkészültek a feladatok végrehajtására A Földműves-utcai általános iskolában mély csend van. A tanári szoba nagy falióráján 10 perc múlva kilenc óra. Egyszerre éles berregés hasítja ketté a némaságot. Kinyílnak az ajtók és hangos zsivallyal tódulnak ki rajtuk a fürge kis úttörők. Csakhamar vidám kacagás veri fel az udvar csendjét. Az úttörők SZEGEDI JEGYZETEK Útjavítás — húsz évvel ezelőtt Aliit, jelent meg kor- azonban a cég és a vá- nyörgésre az előirányzott ja és jogtanácsosa a mányunk programm- ros megkezdte a szerző- pénz — fele is. Erre szerződés aláírására. A in ja, nem sokkal később désmegkötö tárgyalása- újult erővel megindul- a magyar kir. állam megindultak Szegeden a kat, lassan ismét eltelt tak a céggel a közben megállította az aláíró lakásjavitási munkála- egy év... félbeszakadt tárgyalások, kezeket: táviratilag letok — államunk 100 mii- Aztán jött a nyár, az Sajnos a Hirsch-cég szí- tiltotta a szerződés aláIiá forintos tatarozóéi ősz, a tél, mígnem be- ve sem volt aranyból: írását. A szegedi külköltségvetésének kereté- köszöntött az 1932-es esz- kereken kijelentette, a döttség, mely Pestre zabén. Egyik napról a mii- tendö. Közben a dolog gazdasági helyzet foko- rándokolt ebből az alkasikra új ruhába öltöztek kezdett egyre siirgöseb- zotf rosszabbodása miatt lomból, azután jó két a volt Híd-utca patinás bé válni: ugyanis jói lé- 1932-ben nem vállalhatja hét múlva meghozta a házai — de „megfiatato- hány auló- és kocsitulaj- az 1930-ban kínált félté- végleges engedélyt. Igy dott" a híres szegedi donos beperelte a ,„sza- telek között a javítási három év után megjclen„városháza" is. Korma- had királyi várost" kár- munkát. tek a szegedi utcákon az nyunk ezzel a lépésével térítést követelve — A t. Tanács erélyesen aszfalt főző üstök. S az a is bizonyította: a pro- minthogy jármüve, nem a homlokára ütött — 80 munkanélküli, aki tagramm nem üres szóbe- respektálva a t. Tanács immár másodízben —'és Ián még évekkel ezelőtt széd, hanem az új alkotó• tárgyalásait, összetört a új versenytárgyalást irt jelentkezett felvételre, sok, életszínvonal állán- csatatérhez hasonló sze- ki. Ismét a Hirsch-cég régre egyidöre ismét dó emelkedésének biztos gedi aszfalton. A t. Ta- lett a „győztes". Uj fel• munkához jutott, forrása. nács erre kénytelen volt tételek, új szerződési er- Ezzel végetért a szeForgassuk vissza húsz megmozgatni a bürokrá- vezet — még mindig gedi aszfalt Odysszedia évvel az idő kerekét.., cia polipját. A szegedi rossz az aszfalt. Ezzel — néhány utca aszfaitA baj még 1930-ban napilapok két-háromha- indult újra a vesszőin- ját valóban kijavították, kezdődött. Szeged „szab. sábos címekkel közölték: fás. A vállalkozó azon- Egy élelmes matema'ikir. város t. Tanácsa" „Megkötik a szerződést ban óvatos ember volt: kus kiszámította: hu megállapította, liogg az aszfaltügyben". „Vég- 125.000 pengőt — a teljes minden javításra váró egyes utcák aszfultbur- re megoldódik iz esz- fizetési összeg felét, me- utca burkolatát ilyen kolata tűrhetetlen álla- faltügy". Am újra el- lyet a városnak öt év ütemben javítanák, a t. pótban van. A t. Tanács lelt egy-két hónap, s ez alatt kellett letörleszteni, Tanács 2032-ben sem julnéhány hónapi töprengés elég volt a t. Tanácsnak a másik felét azonban na tovább a Nagykörútés aktatologatás után a arra, hogy rádöbbenjen: készpénzben kifizetni) — nöl. homlokára ütött: az a város kasszája teljesen kamatokkal együtt az Az olvasó, ki városa aszfaltot meg kell ja- üres. A Csongrádi Ta- angol aranyfont napi ár- múltjában kutatott névíttalni, A néhány hó- karék pedig — minthogy folyamának megfelelő hány percig, gondolkoznapot újabb néhány hó- tőle a szegedi aszfalt összegben követelte. Sze- hat az olvasottakon: ez nap követte, míg végre akár fel is olvadhatott — gény aszfalt.' Kénytelen volt a mult. A jelen kékiírták a versenytárgya- hideg maradt: nem adort lást a körülbelül 250 ezer kölcsön egy fillért se. pengős javítási munká- Egy hónap után azonra. A liályázó vállalko- , ., ,,, ,, , ban — hala a magyar zók marakodasdból a budapesti Hirsch-cég ke- kir. állam joszivüsfgévolt várni egy hónapot, pe közvetlenül a szemébe míg Hirscli úr lemon- ötlik. Hasonlítsa össze dott a város által nem a kettőt és vonja le n teljesített követeléséről, tanulságot, s ennek tudaA következő heten fel- fában forduljon a jövő lélegzett Szeged. Meg- nagy feladatai felé. körülállják a kis kerti tavat. A víz tükrén lepkék élvezik a sárga tavirózsa szirmain a nyár végső lehelletét. A vízen elnyúló levelek alatt — melyekre mór sárga színt kent az ősz — aranyhalak piros teste villan. A csapatzászló büszkén nyújtózik a lágy szellő karjain. Sokan beszélgetnek az örsválasztásokról. A megelőző osztályfőnöki óra telve volt meglepetésekkel és izgalommal. Szálkái István, a VIII./A új rajtanács elnöke emlékszik annak az órának minden pillanatára. — Minden örs külön-külön megválasztotta vezetőit — meséli és arcát pirosra festi a közeli események emléke. — Kézfelnyújtással szavaztunk — büszkélkedik. — önkéntes jelentkezés útján döntöttük el, hogy ki melyik őrshöz kíván tartozni — szólal meg Sallai Imréné, a felső tagozat tanulmányi vezetője. — Megválasztottuk a rajtanácstagokat és ... engem, rajtanácselnöknek. Büszke, boldog öröm fényesíti Szálkái pajtás tekintetét. — Feladatom — mondja — a raj összetartásának elmélyítése, a rajgyűlés előkészítése és szervezési munka. 38-an tartoznak rajomba. Igyekszem előttük járni jó feleleteimmel, példás magatartásommal. Szeretem, ha segíthetek társaimnak. Tízpercekben bizony sokan megrohannak, kérdezgetnek, szívesen válaszolok. — Két pajtással tanulok együtt, Kovács Jánossal és Mihály Zoltánnal. Mindketten közepes tanulók, de tudom, hogy év végére általános eredményük jó lesz. Kovács az idén már javított is. Végigborzolja a fákat egy elsuhanó, vidám szellő. — Hosszú út áll még előttem — mondja Szálkái István —. Sokat kell még tanulnom. Gépészmérnök szeretnék lenni. Ahhoz persze, hogy jó mérnök lehessek, szükséges kitűnő bizonyítványom megtartása. Hót ez bizony nem kür.nyű feladat. — Én elektromérnök leszek! — szólal meg határozottan Hegedűs János VIII/B osztályú tanuló. •— őt is tegnapelőtt választották — néz rá Szálkái pajtás. — Rajvezető lettem — mondja Hegedűs Jancsi —. Megfogadtam, hogy év végére nekem is kitűnő bizonyítványom lesz. Kemény elhatározás és erős akarat csendül ki hangjából. — Már feleltem idén alkotmánytanból, magyarból, történelemből, kémiából, mindegyikből ötöst kaptam. A csengő tanulásra hívó hangja csakhamar sorba állítja őket. f egyelmezetten vonulnak az osztályokba. A csend ismét birtokába veszi a verőfényben sütkérező udvart. Becsukódnak az ajtók a diákok mögött. Elkezdődik a komoly munka. A régi rendszerben lenézett, elhanyagolt ©kazali* iskola új színben sugárzik. Ide régen a Cserepes-sori nyomortanya szükséglakásainak elhagyatott gyermekei jártak. Rongyosan, éhesen. A nyomortanyák ma mór eltűntek A szegény, lerongyolódott gyermekek helyett boldog, kacagó kispajtások ülnek egészségesen, sugárzó arccal, életkedvvel teRen a padokban. Balogh Klári Ké dezz fele'ek esi- Fe'sőváro'on riilt ki győztesen. Amíg nek — meglelt nagy kö- érkezett a cég igazgatóPapp Zoltán Felsőváros dolgozói részére a Városi Tanács 28-án rendez „Kérdezzfelelek" estét a Munkácsi u. 6. szám alatti DISZ kultúrtermében. Azok a dolgozók, akiknek a kormányprogramm óta megjelent rcudeietek, (begyűjtési kedvezmény, mezőgazdasági, ipari, stb. vonatkozású) kérdéseik vannak, írják le néhány sorban és dobják be a Csongrádi-sugárúti iskola, — a Vásárhelyi-sugárút, és a Nagykörút sarkán lévő dohány-bolt, — valamint a Munkácsiutca 6. szám alatti DlSZ-holylség előtt elhelyezett „Kérdezz-felelek" ládákba.