Délmagyarország, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1953-08-11 / 187. szám
&ILIG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKf Szervezze és segítse Jobban az augusztus 20 tiszteletére indított versenyt a Konzervgyár szakszervezete Sztálln-dfjas és Kossuth-dfjas Nagy Sándor új könyve ünnepi Vásár lesz Szentcsen IX. ÉVF. 187. SZAM ARA 50 FILLÉR KF.DI), 1953, AUGUSZTUS 11. G. M. Maleokov elvtárs beszéde a Szovjetunió Lejfelsi Tanácsának ülésén az ipar éa a mezőgazdaság feladatairól, a szovjet nép anyagi jólétének további emeléséről, a szovjet kormány béhepolitikájáról, Korea új játeremtéséneh segítéséről s arról, hogy a hidrogén-bomba nem az Egyesült Államok monopóliuma Moszkva, augusztus 8. (TASZSZ) Augusztus 8-án tartotta záróülését a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ötödik ülésszaka. Az ülésen beszédet mondott G. M. Malenkov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, akit valamennyi jelenlévő viharos éljenzéssel fogadott. Alább következik beszédének szövege: — Küldött elvtársak! Az állami költségvetés tervezete, amelyet a kormány a Szovjetunió Legfelső Tanácsa jelen ülésszaka elé terjesztett megvitatásra, teljesen biztosítja a népgazdaság fejlesztését szolgáló feladatok pénzellátását 1953ban, annak az ötödik ötéves tervnek harmadik évében, amelynek teljesítése nagy lépés lesz előre a kommunista társadalom országunkban való felépítésének útján. Az állami költségvetés tükrözi a szovjet kormány és pártunk politikáját, amely a szocialista népgazdaság fejlesztésére és szakadatlan felvirágoztatására irányul. Az 543.357 millió rubelre rúgó költségvetési összbevételek túlnyomó része — 86 százaléka — az iparból, a mezőgazdaságból és a népgazdaság más ágaiból származik. A költségvetési kiadásokban viszont a legnagyobb tétel a népgazdaság pénzellátása. Az 1953. évi költségvetés 192.5 milliárd rubelt Irányoz elő a népgazdaság fejlesztésére, vagyis az összes költségvetési kiadások több mint 36 százalékát, szemben a multévi 178.8 milliárd rubellel. A költségvetési előirányzatok mellett a népgazdasági tervnek megfelelően I ugyanerre a célra fordítjuk a vál' lalatok és gazdasági szervek majdj nem 98 milliárd rubelnyi saját anyagi eszközét, amely jövedelmük] bői és más forrásokból képződött. 1 Ilymódon a népgazdaság finanszíi rozására ebben az évben összesen több mint 290 milliárd rubelt fordítanak, szemben az 1952. évi 265 milliárd rubellel. Ezzel kapcsolatban szem előtt kell tartani, hogy a végrehajtott árcsökkentés következtében a rubel vásárlóereje növekedett és következésképpen a népgazdaság finanszírozásának mértéke reálisan még inkább növekedett. A népgazdaság fejlesztésére előirányzott anyagi eszközök biztosítják a társadalmi termelésnek, mint a nép jóléte további fellendítése és országunk védelmi képessége még fokozottabb erősítése alapjának szakadatlan növelését. Az állami költségvetés tükrözi a szovjet állam gondoskodását a dolgozók anyagi és kulturális életszínvonalának töretlen emeléséről. A közoktatási, egészségvédelmi, szociális és kultúrális, a nyugdíjakat szolgáló kiadások, valamint a lakosságnak a kölcsönök nyomán jutó kifizetések ebben az esztendőben 139.5 milliárd rubelt tesznek ki az 1952. évi 129.6 milliárd rubellel szemben. Ezenkívül a költségvetés terhére kiadásokat irányoztunk elő az állami kiskereskedelmi árak leszállítására. Ezek a kiadások évenként több mint 46 milliárd rubeles hasznot biztosítanak a lakosságnak, Több más intézkedés is i. közvetlenül szolgálja a nép anyagi jólétének emelését. A lakosság az idei év költségvetéséből összesen 192 milliárd rubelt, a költségvetés összes kiadásainak több mint 36 százalékát kapja, szemben az elmúlt évi 147 milliárd rubellel. A dolgozók ugyanakkor személyes jövedelmükből, adók és illetékek, valamint kölcsönjegyzés formájában 65 milliárd rubellel, azaz az elmúlt évinél 21 milliárd rubellel kevesebbel járulnak hozzá a költségvetéshez. Ilymódon ebben az évben a munkások, kolhozparasztok, alkalmazottak 127 milliárddal többet kapnak majd a költségvetésből, mint amennyivel személyes jövedelmükből hozzájárulnak. A lakosság 1952-ben 61 milliárd rubellel kapott többet, mint amennyivel a költségvetéshez hozzájárult. Az állami költségvetés 110.2 milliárd rubelt irányoz elő honvédelmi kiadásokra. Ez az összeg a költségvetés valamennyi kiadásának 20.8 százaléka az 1952. évi 23.6 százalékkal szemben. A kormány, midőn az említett összeget javasolja a honvédelmi kiadásokra, abból indul ki, hogy kötelességünk fáradhatatlanul tökéletesíteni és szilárdítani a szovjet fegyveres erőket, hogy megóvjuk hazánk biztonságát és készek legyünk pusztítóan visszaverni az agresszort, ha megkísérelné megzavarni a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetsége népeinek bé[kés életét. Az ipar és a mezőgazdaság területén előttünk álló halaszthatatlan Jeladatokróí és a nép anyagi jólétének további emelését szolgáló intézkedésekről Elvtársak! A költségvetés megtárgyalásával kapcsolatosan szeretnék szólani az ipar és a mezőgazdaság terén felmerülő néhány halaszthatatlan feladatról, amelyeknek megoldása lehetővé teszi, hogy sikeresebben hajtsuk végre fő feladatunkat: a munkások, kolhozparasztok, értelmiségiek, valamennyi szovjet ember anyagi jóiéte további emelésének biztosítását. Az 1953-as év első félévének, va-1 lamint az 1951. és 1952. évek gazdasági eredményei azt mutatják, hogy iparunk sikeresen teljesíti az ötödik ötéves terv feladatait. Az 1953. évi ipari termelés körülbelül két és félszerese lesz a háborút megelőző 1940. évinek. A nehézipar alapvető ágai termelésének emelkedését a következő adatok jellemzik: 1953-ban több mint 38 millió tonna acélt termelnek, vagyis több mint kétszerannyit, mint 1940-ben; szenet több mint 320 millió tonnát bányásznak, vagyis 93 százalékkal többet, mint 1840-ben; kőolajat több mint 52 millió tonnát termelnek ki, vagyis majdnem 70 százalékkal többet, mint 1940-ben; cementet több mint 16 millió tonnával termelnek többet, vagyis majdnem háromszorannyit, mint 1940-ben; villamosenergiát 133 milliárd kilowattórát termelnek, vagyis 2.8-szer többet, mint 1940-ben. A vegyipar termelése 1953-ban 1940-hez képest háromszorosára növekszik, a gépek és berendezések gyártása 3.8-szeresére. Ami a közszükségleti cikkek termelését illeti, a következő kép áll előttünk: 1953-ban 5,300.000.000 méter pamutszövetet termelnek, vagyis 34 százalékkal többet, mint 1940-ben; gyapjúszövetet több mint 200 millió métert, vagyis körülbelül 70 százalékkal többet, mint 1940-ben; selyemszövetet többmmt 400 millió métert, vagyis több mint ötszörannyit, mint 1940-ben; cukrot 3,600.000 tonnát, vagyis majdnem 70 százalékkal többet, mint 1940-ben; állati zsiradékot 400.000 tonnát, vagyis majdnem 80 százalékkal az állati zsiradékipar termelésének háború előtti színvonala felett. Ezek az adatok szembetűnően tanúskodnak iparunk sikereiről. Ismeretes, hogy a párt az ország iparosításának ügyét a nehézipar — a kohászat, a fűtőanyag- és energetikai ipar fejlesztésével, a hazai gépgyártás fejlesztésével kezdte. Éneikül nem is lehetett volna beszélni hazánk önállóságának biztosításáról. A párt szilárdan és tántoríthatatlanul tartotta magát vonalához a trockisták és a jobboldali kapitulánsok és árulók elleni harcban, akik ellenezték a nehézipar építését és követelték, hogy az eszközöket a nehéziparból a könnyűiparba irányítsuk. Ezeknek a javaslatoknak az elfogadása forradalmunk pusztulását, országunk pusztulását jelentette volna, mert fegyvertelennek bizonyultunk volna a kapitalista környezettel szemben. Emlékeznek az elvtársak, hogy milyen volt iparunk, amikor a párt célul tűzte ki az ország iparosítását. A párt XIV. kongresszusa előtt, az 1924—1925. gazdasági évben a Szovjetunióban csak 1,868.000 tonna acélt öntöttek, mindössze 16 millió 520.000 tonna szenet bányásztak, a villamoserőművek hárommilliárd kilowattóra villamosenergiát sem termeltek. Vas és színesfémek termelése, szén- és olajkitermelés, valamint villamosenergia-termelés terén a nagy kapitalista államokhoz képest az utolsó helyen álltunk. Nem volt traktor-, gépkocsi-, repülőgép- és szerszámgépgyártó iparunk. Nem volt valamennyire is komoly vegyiparunk és mezőgazdasági gépiparunk. Ma országunknak hatalmas, technikailag tökéletes nehézipara van. A párt XIV. kongresszusa óta eltelt 28 év alatt az ipari termelés 29-szeresére nőtt. Az 1924—1925. évhez képest ma acélt 21-szerte, szenet 19-szerte, villamosenergiát 45-szörte többet termelünk. Még gyorsabb ütemben nőtt a vegyipar és a gépipar, amelynek legtöbb ágát újonnan létesítettük. Ez alatt az idő alatt új ipari központok létesültek a Volga mentén, az Uraiban, Szibériában, a Távol-Keleten, az északeurópai vidékeken, Kazahsztánban, a középázsiai köztársaságokban és a Kaukázusontúl. Fejlett nehéziparunk van országunk minden gazdasági vidékén. A nehézipar elsősorbanl fejlesztése feladatainak megoldása gyökeresen megváltoztatta a neházés könnyűipar közötti viszonyt, a teljes ipari termelésen belül. Jelenleg az összes ipari munkások körülbelül 70 százaléka a nehéziparban dolgozik. Míg 1924— 1925-ben a Szovjetunió egész ipara termelésében a termelési eszközök részesedése 34 százalék volt, addig a második ötéves terv végére, 1937-re már 58 százalék, 1953-ban pedig körülbelül 70 százalék. Ilymódon a nehézipar részesedése, amely 1924—25-ben éppúgy, mint a forradalom előtti Oroszországban mindössze egyharmad volt, ma több mint kétharmada a teljes ipari termelésnek. A nehézipar fejlődésével együtt növekedett és fejlődött országunkban a vasúti és víziközlekedés, megteremtődött a gépkocsi- és légiközlekedés. Az 1925—1953. évi időszakban a közlekedés valamennyi fajtájának teherforgalma 13 és félszeresére emelkedett. Ugyanakkor a vasúti közlekedés teherforgalma több mint tizenötszörösére nőtt. A továbbiakban is minden eszközzel fejleszteni fogjuk a nehézipart, a kohászatot, az üzemanyagipart, az energetikai, vegyi és a faipart, a gépgyártást, az építőipart, fejleszteni és tökéletesíteni fogjuk közlekedésünket. Kötelességünk mindig emlékezetünkbe idézni: szocialista gazdasági életünk alapjainak alapja a nehézipar, a nehézipar fejlesztése nélkül nem lehet biztosítani a könnyűipar továbbfejlődését, a mezőgazdaság termelőerőinek fejlődését, nem lehet erősíteni országunk védelmi képességét. Most a nehézipar fejlesztésében elért sikerek alapján megvan minden feltételünk ahhoz, hogy megszervezzük a közfogyasztási cikkek termelésének rohamos fellendülését. Ehhez megvan minden lehetőségünk és ezt meg is kell tennünk. A legutóbbi 28 év alatt a termelőeszközök termelése egészben országunkban körülbelül 55-szörösére emelkedett, a közszükségleti cikkek termelése ez alatt az idő alatt csak körülbelül 12-szeresére nőtt. Az 1953. évi termelési színvonal összehasonlítása a háború előtti 1940. évi színvonallal, azt mutatja, hogy ez alatt az idő alatt a termelési eszközök termelése több mint háromszorosára nőtt, míg a közszükségleti cikkek termelése 72 százalékkal. A közszükségleti cikkek termelésének elért terjedelme nem elégíthet ki bennünket. Mindeddig nem volt lehetőségünk arra, hogy a könnyű- és az élelmiszeripart éppoly ütemben fejlesszük, mint a nehézipart. Most megtehetjük, következésképpen kötelesek vagyunk fokozni a nép anyagi és kulturális színvonala gyorsabb emelésének biztosítása érdekében a könnyűipar fejlődését. Hosszú időn át a beruházásokat elsősorban a nehézipar és a közlekedés fejlesztésére irányítottuk. Az ötéves tervek évei alatt, vagyis 1929-től 1952-ig beruházásokra és berendezései: beszerzésére mai árakra átszámítva a következő állami összegeket fordítottuk: a nehéziparra 638 milliárd rubelt, a közlekedésre 193 milliárd rubelt, a könnyűiparra 72 milliárd rubelt és a mezőgazdaságba 91 milliárd rubelt. A kormány és a párt központi bizottsága szükségesnek tartja a könnyűipar, s ezen belül a halászati ipar fejlesztésére fordítandó beruházások jelentékeny emelését, a mezőgazdaság fejlesztését szolgáló beruházások növelését, szükségesnek tartja, hogy jelentősen növelje a közfogyasztási cikkek termelésével kapcsolatos feladatokat, szélesebb körben vonja be a fogyasztási cikkek termelésébe a gépgyártó és egyéb nehézipari vállalatokat. •Halaszthatatlan feladat, hogy kéthárom esztendő alatt erősen fokozzuk a lakosságnak élelmiszerekkel cs ipari árukkal — hússal cs húsárukkal, hallal és halkészítményekkel, vajjal, cukorral, cukrászati készítményekkel, szövetekkel, ruházattal. lábbelivel, edénnyel, bútorral és egyéb kulturáliséletszükséglcti, valamint háztartási cikkekkel való ellátottságát, jelentősen emeljük a lakosságnak valamennyi tömegfogyasztási áruval való ellátottságát. Mint ismeretes, az ötödik ötéves terv kitűzi, hogy 1955-ig, 1950-hez viszonyítva körülbelül 65 százalékkal növeljük a fogyasztási cikkek termelését. Megvan a lehetőségünk arra, hogy a közfogyasztási cikkek termelését olyan arányokban fejlesszük, hogy jelentékenyen előbb teljesítsük az ötéves tervnek ezt a feladatát. Nem lehet azonban megelégedni csupán a fogyasztási cikk termelés mennyiségi növekedésével. Nem kevésbbé nagyjelentőségű valamennyi közszükségleti ipari áru minőségének kérdése. El kell Ismerni, hogy elmaradtunk a közszükségleti cikkek minősége terén és komolyan ki kell javítanunk ezt. Sok vállalat még mindig nem kielégítő minőségű terméket állít elő, amely nem fele] meg a szovjet fogyasztók igényeinek és ízlésének. Bár az iparunk által gyártott közszükségleti cikkek általában tartósak, de kidolgozásukra és külsejükre nézve sok kívánnivalót hagynak hátra. Az ipari dolgozók szégyenére a vásárló gyakran inkább vásárol külföldi gyártmányú árukat csupán azért, mert szebben vannak kidolgozva, pedig minden lehetőségünk megvan jóminőségű és szép szövetek, jóminőségű és tetszetős ruhák, tartós és csinos lábbelik gyártására; minden lehetőségünk megvan jól kidolgozni minden árut, amely a népfogyasztás kielégítését szolgálja. (Folytatás n második oldalon.)