Délmagyarország, 1953. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1953-07-10 / 160. szám

'PÉNTEK, 1953 JULIUS 10. Egyenletes termeléssel harcinak líolgozó népünk életszínvonalának emelkedéséért a Szegedi Bútorgyár dolgozói Népköztársaságunk kormánya új programmjának teljesítése nagy feladatokat ró ipari üzemeinkre is. Ezek között az egyik legfontosabb a terv állandó, mindennapos tel­jesítése, az egyenletes, ütemes ter­melés megvalósítása. Ennek szellemében végzik mun­kájukat a Szegedi Bútorgyár dol­gozói is, akik ezideig becsülettel álltak helyt a termelés frontján. Egyetlen egyszer sem kellett szé­gyenkezniük amiatt, hogy elmarad­tak tervük teljesítésével, hogy adott szavukat nem teljesítették. A műszaki dolgozók még ezév ele­jén az egyenletes termelés megva­lósítását tűzték ki célul. A kitű­zött feladat végrehajtása kezdet­ben igen sok nehézségbe ütközött. Először is szükségessé vált a mun­kaerők átcsoportosítása, hogy min­denki a szakmai tudásához mérten olyan munkakörben dolgozzék, ahol a tudása legjavát nyújthatja a termelés növeléséhez. Állandóan és időben biztosították a folya­matos termeléshez szükséges anya­got. Munkájuk nem maradt ered­mény nélkül: az üzem dolgozói első félévi tervüket a tervszerűség teljes betartásával június 30-ig 95 ezer forint értékben teljesítették túl. A dekádonkénti egyenletes termelés is biztosítva van. A má­sodik negyedévben még egyszer sem fordult elő, hogy a havi ter­vet hóvégi hajrával kellett volna teljesíteniük. Június hónapban pél­dául az első tíz nap átlaga 100.7, 10-től 20-ig 101, a harmadik dekád eredménye pedig 103 százalék volt. Az egész hónap átlaga 101.5 szá­zalékra emelkedett. A gyér dolgozói a munkafegye­lem megszilárdítása terén is élen­járnak. Az elmúlt hónapban egyetlen elkéső, vagy igazolatlanul hiányzó nem volt, aki gátlójává vált volna a termelés zavartalan­ságának. A harmadik negyedévre is jól felkészültek az üzem dolgozói. Mér az első napokban is becsülettel álltak helyt a munkaversenyben. Előirányzatu­kat most minden nap túlszárnyal­ják. Az üzemrészekben, a gépek mellett lendülettel folyik a munka. Az elmúlt napokban, amikor a dolgozók értesültek Népköztársa­ságunk kormányának új pro­grammjáról," szilárdan elhatároz­ták, hogy egyöntetűen veszik ki részüket a célkitűzések megvaló­sításából, harcolnak dolgozó né­pünk életszínvonalának emelésé­ért, — Van miért a nap minden órá­jában többet és jobb minőséget gyártani — mondogatják egymás között a dolgozók. Tudják, hogy amit pártunk és kormányunk meg­ígért, teljesíti is. Az üzemrészek dolgozói egymással versenyeznek, hogy minden nap túlszárnyalják az előző nap teljesítményét. A leg­kiválóbb eredményt az előkészítő üzemrész dolgozói érték el, akik június havi átlagukat most 129 százalékra fokozták. Molnár Ár­pád, az üzemrész művezetője min­denben segítséget nyújt dolgozó­társainak. Biztosítja a munkához szükséges anyagot, segít azoknak, akik gyengébb eredményt érnek el. Molnár elvtárs és dolgozótársai lelkiismeretes munkája meghozta gyümölcsét. Az üzem­részben már huzamosabb idő óta egyetlen száz százalék alatt telje­sítő nem volt. Július 7-én Bezdán István elő­készítő 178 százalékra teljesítette napi előirányzatát. Nemigen ma­radt el mögötte Horváth István if­júmunkás sem: ugyanezen a na­pon 177 százalékot ért el s 32 na­pos tervelőnnyel büszkélkedhetik. A marósok közötti versenyben Mo­gyorósi József vezet 162 százalé­kával. Fortuna István 154 száza­lékos teljesítményével követi Mo­gyorósi József élenjáró dolgozót. Szép eredményt értek még el Diny­nyés Ágostonná pácoló 158, Mészá­ros István pucoló 149, Szűcs József fényező 144 és Erős István össze­állító 134 százalékos teljesítésével. A Szegedi Bútorgyár dolgozói a továbbiakban is jó munkájukkal járuljanak hozzá a terv maradék­talan teljesítéséhez, harcoljanak minden eddiginél lelkesebben az új célok valóravállúsáért, a dolgo­zók életszínvonalának emelkedésé­ért. Dolgozóink az úr kormány yrogrammjárój. A kormány nekünk, egyénileg dolgozó parasztoknak is segil i A jó munka bő termést hoz Tovább erősödik az Alkotmány tszcs9 emelkedik a tagok életszínvonala A fcapok "őfet tanó rekkenő meleg « sacgedi határban is rohamosan ér. leül a gabonát- Az Alkotmány ter­tnelőcsoportban a már keresztbe, rakott ősziárpa mellett még jó né. hány hod búza áR talpon. Ezeket is Sárgára érielte már a nap. Kelet felől a nap még alig bukkan fel, a csoport aratói máris csata­sorba állnak a hajnali széltől ringó búzatábla vágóméi A szapora lép­tekkel előre haladó kaszásokat fürge marokszedők, kévekötők követik. Néhány perc múlva í. ' , kövér kévék sorakoznak sgymás mögé a rövidrevágott tar­kóin. Solksizor négy óra sincs a a cso­port araitól már munkához fognak e az ebédidő kivételével az öregeste veszi ki kezükből a szerszámot. Az Alkotmány termelőcsoportban is bő termést Ígérnek a kalászosok. Ez a tény fokozta a csoport mün. kakedvét. Az aratás megkezdése óta ezívvel.Déltokke!, fáradságot nem is­merve harcolnak a szemveszteség felkerüléséért. Árokszállási Lukács, 'Árokszállási Luikácsné, Rutai Já­nos, Rutai JáBosné, Terhes; Albert, Gazdag Jánosáé, Miklós Sándor, MiBós Sándorné és a többiek — mind a tizennégy arató pár — egy. mással versenyezve végzi munká­ját. Mindlen kévébe kötött gabona külön, öröim, hisizen érzik és; tudják, hogy az elmúlt aszályos esztendő után ebben az évben, ha szorgalma, sak, szem veszteség nélkül maguknak takarítják be a bő termést. Délben friss, meleg 'étel várja az aratókat. A csoport vezetősége, a tagaág kívánságára, a nagy munkák idejére üzemi konyhát állított fel a íszcs-ban, hogy a mun. fcák dandárja alait mentesítse a cso­port női tagjait, a tagok hozzátar­tozóit a főzés gondjaitól. Az Alkotmány termelöcsoportban is meghatározták, mennyi ideig tartson az ebédidő. Az aratók között azonban senkisam akad olyan, aki betartania ezt. Gyorsan megebédel, nefc. a férfiak elszívják ébédutáni cigerettájukat, utána máris talpon vannak újra. — Miricfen perc drága — mondo. gatják egymásnak — és ha időben végzünk az aratással, mi látjuk hasznát. A 167 kataszteri hold kalászosuk­ból 35 holdnyi területre 'segítséget kaptak a gépállomástól. A többit azonban kaszával aratják. Nagy munka ezt a hatalmas területet learatni A csoport tagjai azonban nem ijed­nek meg a nehézségektől. Tudják, hogy az aratáson kívül más munka ia vár reájuk, úgy gazdálkodnak a munlkerővel, hogy a többi területre is jusson, A csoporttagok közül néhányam szorgalmasan takarítják a szérűt, mert az aratók azt ígérték, hogy öt. hat nap múlva teljes erővel meg. kezdik a hordást. Az Alkotmányban törődntek a má. Sodvetéssel is. A tervezett 40 hold másodvetésből eddig 23 holdat ve­tettek be rövid tenyészidejű kukori­cával. amely a kedvező időjárás folytán a földiből kibújva zöldéi tnár és jelentős jövedelmet hoz majd a csoportnak a zárszámadásikor. A csoport másodvetés! munkáját azonban nagyban hátráltatja az, hogy a dorozsmai gépállomás veze­tősége Min sokat törődik a gépek gyors kijavításával. Ahogyan a Dó­zsa tszes.ben nem használható a szelektor, áll az aratógép a Felsza­badulás tszcs-ben, minden sürgetés ellenére üzemképtelen az Alkotmány termelőcsoportnál is három nap óta a traktor. A gépállomás vezetőségé­nek feladata ezekben a napokban, hogy többet tlrődjan a gépek javí­tásával, ha arra szükség van az aratás, a cséplés és a másodvetés mielőbbi elvégzése érdekében. Nagy Imre elvtárs beszéde az ország egész területén nagy vissz­hangra talált. Az üzemek dolgo­zói, dogozó parasztjaink és értel­miségi dolgozóink örömmel fogad­ták a Nagy Imre elvtárs által is­mertetett kormányprogrammot. Er­ről a programmról beszél most az egész ország. Az újság eljutott a Tisza Lajos­utca 75. számú házba is, özvegy Szélpál Józsefnéhez. Belőle érte­sült Nagy Imre elvtárs beszédéről. Amikor elolvasta a beszédet, öröm­mel tekintett fel az újságból. Ez az öröm, ez a megelégedés a pro­gramúi olvasása után is megma­radt az arcán. Boldogan beszél még most is arról, hogy őt, a hat­holdas dolgozó parasztot hogyan érintette Nagy Imre elvtárs be­széde. — Nekünk, dolgozó parasztok­nak az utóbbi időben szaporodtak a nehézségeink. Komoly problémákat okozott a vetőmag beszerzése is. Volt egy hold bérletem és azt ta­gosították. Ettől az időtől kezdve kevesebbet törődtem a földdel. Az aggasztott, hogy majd tagosítják a földem. A földet trágyázni kellett volna. A trágya is megvolt hozzá. Űgy számoltam, hogy az udvaron 8—10 kocsira való trágya van. Egy kocsi trágyát 70 forintért visznek ki a földre, tehát az egész trágya kiszállítása 700 forintba került volna. Nem hordtam ki, mert ezzel is takarékoskodni akartam ma­gamnak. A beszéd után egészen másképp látom ezt is. Nagyobb kedvem van a munkához és ezután még jobban dolgozom majd. Megadok mindent a földnek, amit csak kell, mert most már nem kell arra gondol­nom, hogy tagosítják. Ennek a programmnak a valóraváltása nagy segítséget jelent számomra is. Eb­ből látom igazán, hogy a mi kor­mányunk minden eszközzel segí­teni akar rajtunk is, egyénileg dol­gozó parasztokon. Örömmel támogatjuk a kormány új gazdasági politikáját Zsadányi Gáspárné, a Kötél- és Háiógyár dolgozója levelében a kö­vetkezőket írja: Petőfi-telepen lakom a XXIII­utcában. Szombaton este, amikor a rádió közvetítette Nagy Imre elv. társ programmbeszédét, kitettem az ablakba a rádiómat, hogy minél több dolgozó hallja az örvendetes hírt az életkörülmények megjavításáról. Vasárnap délután mégfegyszer meghallgattam a rádiót. Erre az alkatomra az udvaromban többen ö&azejöttek a szomszédok közül s közösisn hallgattuk meg a beszédet. A programmbesz'édet valamennyien nagy figyelemmel kísértük s a je­lenlévők arca többször is felderült, mikor az életszínvonal javulásáról hallottak. Dolgozótársaim örömük­nek aditak kifejezést, hogy a párt nem feledkezik meg róluk. — Az új gazdasági politikát örömmel támogatjuk — mondotta özvegy Tóth Andrásaié, kinek ház­táji gazdasága van. — Engem kü­lönösen az fogott meg, hogy a kormány fokozottabban segíti a mezőgazdaság fejlesztését és a terméshozam emelkedésével mind olcsóbbak lesznek az árak. Ugyanakkor olcsóbbá válnak az iparcikkek is és a parasztság Tanultunk a bírálatból, többet törődünk a faliújságunkkal A „Délmagyarország" május 27-i számában bírálatot mondott üze­münk munkájáról a faliújság elha­nyagolása miatt. A faliújságnak nem volt szerkesztőbizottsága és ritkán cseréltük rajita a cikkeket. A bírálat nyomán igyekezetünk arra irányult, hogy kiküszöböljük a meglévő hiányosságokat g a faliúj­ságot élővé tegyük Faliújságunk isimertette a „Dél. magyarország" cikkét és ezzel kap­csolatban a dolgozók a faliújságon közölték észrevételeiket s megfogad­ták, hogy eeanbúl aktívabban fog­nak a faliújságra írni. A bírátat óta a faliújság mun­kája megjavult. Létrehoztuk a szerkesztőbizottságot, mely sokat törődik a cikkek rend­szeres cserélésével és azzal, hogy azok mindenkor idős>zerű termelési ós politikai kérdéseikkel foglal,koz. zanak. Faliújságunkon rendszeresen ismertetjük a „Délmagyarország" cikkeit, mely üzemünkkel foglalko­zik. Ezeket dolgozóiak mindig nagy figyelemmel olvassák. A faliújságot több alkalommal felhasználjuk arra is, hogy bí­ráló cikkeket közlünk a hiányos­ságok kijavításának elősegítése érdekében. Legutóbb megbíráltuk egyik műve­zetőnket, aki a beosztottját nem en­gedte át más munkaterületre, ahol szükség lett volna rá, mondván azt, hogy arra a dolgozóra később még néki is sizüks«%0 lesz. A bírálócik. kek mindenkor nevelfthatásúak. Most, a borsószezon tartama alatt rajzokban és rigmusokban gyako­roltunk bírálatot azoknak a borsó­Szedökniek munkájáró1, akik nem vettek részt a szakszervezeti gyűlé­seken s nem fizették tagsági díju­kat. Foglalkozik faliújságunk a jó munkát végzők népszerűsítésével. elért eredményeink propagálásával. Több dolgozónk írt cikket ,az üzem kul'túrcsoportjának sikeres szereplé­séről, a dolgozók nyári üdüléséről, üzemünk sportéletéről, a családvéde. lem kérdéséről. Jól foglalkozik faliújságunk a munkaverseny kiszélesítésének kérdésével és a felajánlások tel­jesítésének ismertetésével is. A faliújságon bátran felvetik dol­gozóiak üzemünk problémáit s ez­zel segítik a vállalat vezetőségének munkáját ,a hibák kijavításában. Faliújságunk nemcsak politikai kér­désekkel foglalkozik, hanem az idő. szerű gazdasági kérdéseket minden, kor üzemünkre vonatkoztatva is tárgyalja. A továbbiak során azon vagyunk minden igyekezetünkkel, hogy a jövőben még szebb eredlmé­nyeket érjünk el faliújság mozgal­munkban. Dobó Imre 1 A Szegedi Konzervgyár faliújságfelelőse Tudományos érte! ezlet Moszkvánan a lubertiuiátikus megbetegedések problémáiról A Szovjetunió Orvostudományi Akadémiája elnökségének, vala­mint a litván, lett és észt tudomá­nyos akadémiák elnökségeinek ki­bővített ülésére körülbelül ezren gyűltek össze Moszkvában. A tudományos értekezlet nagy figyelmet Szentelt a tuberkulózis megelőzésének és gyógyításának. Z. Lc-begyeva, a Szovjetunió Or­vostudományi Akadémiája melleit működő, a tuberkulózissal foglal­kozó intézet igazgatójának előadá­sa a tuberkulótikus megbetegedés keletkezéséről, kifejlődéséről ós gyó, gyításáról szólt. ige. mind jobban kielégítheti nyeit­özvegy Zaarkó Istvánná a beszéd meghallgatása után elmondotta, hogy ö a Felszabadulás tszes.ben mindenkor becsülettel elvégzi mun­káját s 60 éves kora ellenére is se­rényen dolgozik — A csoport földje szép. gondo­zott^ Sokat akarok még dolgozni a csoportban — mondta a továbbiak során —», mert a csoporton beiül mindannyian látjuk, hogy a szorgos, közös munkának egyre nagyobb eredményei lesznek. — Nagy Imre elvtárg beszédében megígérte, hoigy a meglévő termelő­csoportoknak mind nagyobb segítség gat fog kormányunk adni — mon. dotita hozzászólása végéin Zsarkónó — s így biztosítva lesz a parasztság felemelkedése. A Felszabadulás tszcs tagsága a boldog paraszti élet útján fog továbbhaladni. A Petőfi-telep dolgozói általáno megelégedéssel és örömmel fogad­ták a programmbesz'édet, En a Kö­tél- és Hálóüzemben dolgozom és igárem, hogy munkánkat úgy fo„ gom továbbra is végezni, hogy az. zal segítsük az új gazdasági politika sikeres megvalósítását s mindany­nyiómfc jólétének emelkedését. Az ország legszebb helyein vidáman töltik szabadságukat dolgozóink Évről-évre fejlődik hazánkban a szervezett üdülés. Dolgozóink az ország legszebb helyein, magaslati üdülőkben, folyók partján, a Bala­tonon, gyógyforrások mellett vidá­man töltik szabadságukat. A köz­alkalmazottak szakszervezete 150 dolgozót utalt be a városbői az idén különféle üdülőkbe. Évről­évre több csongrádmegyei falusi dolgozó tölti el jól megérdemelt szabadságát üdülőhelyeken. II kisteleki dolgozó parasztok tervezgetik a lövőt A csongrádmegyei kisteleki dol~ gozó parasztok a mezőgazda­sági munkákban sosem voltak az utolsók között, néhány napja pedig, a mikor a rádió és a újságok hoz. zájulc is hírül vitték a kormány programmját, mintha kicserélték volna őlcet, Uj lendülettel, nagyobb kedvvel láttak munkához, s azóta eltelt négy nap alatt nagyobb terü­leten arat bak le, mint azelőtt egy héten. Büszkék arra, hogy több, mint négyezer hold kalászosukból csupán százhúsz hold zab van még talpon. Kistelek határában, amerre 'a szem ellát, mindenütt serény mun• Ica folyik. Négy cséplőgép duru­zsoló hangja messzire hallatszik. Akik a gép körül dolgoznak, nem sokat beszélnek. Délben a hűvös­ben ebédelnek. A csendet Dallos Péter középparaszl töri meg: — Még egy zsákkal leeresztünk, aztán viszem be, hogy minél előbb •megvalósuljon, amit vasárnap az újságban olvastam, az új kormány programmja. JAallos Péter valóraváltotta sza. váf. A Földművesszövetkezet raktárának dicsőségtábláján ott van a felírás: „Dallos Péter clső­nek teljesítette egész évi árpa és kenyérgabona beadását, Egymásután sorakoznak a duz­zadó zsákokkal tele kocsik a Földr művesszövetkezet raktára előtt Ber­ta Istvánná katholdas dolgozó pa­rasztasszony a hetvenedik ével tapossa. Négy zsák kenyérgabonát adott be s amikor mázsálták ezt mondta: — Szívesen adom. A fiam gép­lakatos, az unokám fögépész Badar pesten. Azt akarom, hogy mielőbb jusson az új kenyérből az ö asz­talukra is. Én meg ősszel be aka­rok vásárolni télire a Földműves­szövetkezeti boltban. Gera Antal dolgozó paraszt még nem csépelt, de szomszédjának, Szűcs Józsefnénak — akinek nincs fogalja, behozta á gabonáját.. Hat holdat kaptam a népi de­mokráciától, de nem mindig úgy műveltem, ahogy kellett volna, mert azt beszélték, hogy betagosítják. Most már nem félek a tagosítástól s az ősszel traktorral szántatom fel, mert hét éve nem kapok igazi mélyszántást. Aztán lehet, hogy még bérelek is egy-két holdul. így tervezgetnek a kisteleki dolgozó parasztok s a kor­mány programmjara adással válaszolnak. gyors be-

Next

/
Oldalképek
Tartalom