Délmagyarország, 1953. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-07 / 132. szám

6 VASÁRNAP- 1953. JUNIUS 7, Az Uj Élet tszcs vezetősége és tagsága a munkafegyelem megszilárdításával készüljön a termés betakarítására Az alsóvárosi Uj ÉlcUsics-ben serény munka folyik. A logság legtöbbje ezekben a napokban a paprikapalánták kiiiltetésével fog" hilaloskodik. 96 hold paprikapa­lántát ültetnek ki, amelyet kedden már be is fejeznek. A csoport teg. jai melle41 33 családtag is dolgo­zik, hogy mielőbb befejezzék n pmp­rikaültetést és helyt tudjan-ak álL ni a további munkákban. Az Uj Élet-tszcs tagsága a Béke- V i ágtanács ülésének tiszteletére nemes kezdeményezést indított el. A fűsnterpaprikatermelő tszcs-k számára pcltliimuleióan vállalták, hogy 96 kataszteri hold területük beültetését a családtagok bevoná­sával június 10-re befejezik. ígére­tet tettek nrna Is, hogy az időbeni és a helyes növényápolással, való. mint a tcrmelvény gondos betaka­rításával a tervezett 80 méter mázsás átlagtermés helyett 40 mé­termázsa úllaytermést érnek el. Mindezek mellett a c3oport tag­jai azért igyekeznek a munkákkal, hogy a rohantoonn közeledő aratás idejére teljes erővel hozzákezdhes­senek a gabonák aratásához. A ka. sza párokat — ahogyan a többi cso-. portokban — már előre kijelölték és n gnbona levágásához olyan tagoka| állítanak majd, nikik az el­múlt esztendőben szorgalmukat be. bizonyították. A csoportnak az a kalapálják, javítgatják a kaszákat. Az Uj Élet-tsacs tagjainak szor­galma biztosíték arra, hogy min­dent megtesznek a szemvesztoség nélküli aratás érdekében. Szekeres Antal, Farkas György, Lovászi Já­nos, Csányi Imre, Kószó István, Bullás Imre, Hajdú József, Bozsó Ferencné, Hajdú Józsefné, özv. Tanács Jánosné, Csiszár Miklós, \d. Savanya Miklós, Bodó József és Do­bó Lajosni most is élenjárnak a munkában és átlagteljesítményük állandóan 130 és 140 százalék kö­zött van. A csoport pártszervezete és ve­zetősége a gyakorlatból tudja, hogy mit jelent a verseny nyilvánosságának biztosítása, ezért rendszeresen értékeli a ver. seny állását. A versenylábián min­den reggel láthatja 0. tagság, il­letve a munkacsapatok tagjai az el. ert eredményeket s tudják, hogy melyik munkacsapat nz első, kiket kell megelőzni a versenyben. Az elért eredmények mellett azonban hibák is mutatkoznak az Uj Élet-termelőcsoportnál. Súlyos hiba, hogy a csoport vezetősége még mindig nem készítette el egyé­nekre a teriiletfelosz|ást és így csak a munkacsapatok tudják, hogy ma. gánalk a csapatnak melyik földte­rületet kell megművelni. Ez az egyéni felelősség jelentőségének célja, hogy a. minisztertanácsi ha|á- I lebecsülése. A maga-sabb termés­rozatban előírt határidő aratásuk le u gabonát. elölt •10 aratópár hold kalászos hozam biztosítása érdekében a cso­port vezetősége mielőbb számolja lel ezt a hiányosságot az Uj Élet­ben. Csak akkor bontakozhat 1:1 egy egészséges, életképes verseny­szellem a csoportnál, ha nemcsak a kezd hozzá a 315 •szemveaztesés nélküli ara látóhoz, | brigádok és nemcsak a munkacsa A csoport urutói szabad idejükben pajok, hanem az egyének is ver­senyeznek egymással. Másik súlyos hiba az a csoportnál, hogy egye­sek még nem tekintik saját ügyük, nek, saját problémájuknak n cso­port ügyét. Még mindig vannak olyanok a csoportban, akik egyéni erdekeiket helyezik előtérbe fe he­tenkinl egy-két napos távolmaradással akadályozzák a csoport munkáját. Ábrahám Balázst és Haltai Mihályt• már több esetben megrótta a cso­port vezetősége azért, mert rend­szeresen maradnak távol a cso­porttól. De ez — amint a jelek mutatják — mindozideig nem liasz­nált. Most, amikor ez első és legfonto­sabb feladatunk a növényápolási munkák mielőbbi befejezése és az aratásra va-ló előkészület jó meg. szervezése, ne tűrjön meg semmi fegyelmezetlenséget a csoport ve­zetősége! Ha eddig nem használt Ábrahám Balázsnak és Hallai Mi­hálynak a figyelmeztetés, alkalmaz, za a csoport vezetősége n fegyel­mezés szigorúbb formáját. Le­begjen a tszcs vezetősége és a tag­sága előtt állandóan az a gondolat, hogy a növényápolási munkák idő­beni végzése, az aratás, cséplés és betakarítás szemveszteség nélküli biztosítása hazafias kötelesség, ál­lami és egyéni érdeke! Ezeket * P áríhireh Értesítjük a Bolsevik Párt L éves propagandistáit és hallgatóit, való. mint a Sztálin elvtárs életrajza propagandistáit és hallgatóit, hogy részükre a brosúra megérkezett a parioktatás házában, átvehetik. Pátioktatás Háza Értesítjük a Politikai Gazdaság tan szak I. és II. évfolyamának hallgatóit és propagandistáit, a Púrttörlénet II. évfolyamának hall­gatóit ós propagandistáit, hogy a soronlévő anyaghoz az útmutató megérkezett. Kérjük, vegyék át • Pártoktatók Házában. Értesítjük a J. V- Sztálin rövid éleirajz propagandistáit és hallga­tóit. liogy a jelenleg folyó pártok­tatási anyaghoz új brosúra érkezett. Kérjük, vegyék át a Pártolctatók Házában. Városi Páríúizotisig ngit.-prop. osztály SPORT m P© 3M ••• nyelt. Pénteken délután a n*egedl sportpályakor- több mnt ezer dol. gozó gyűlt öeeze. fiatalok, idősebbek, t'érfiaik, nők egyaránt, hogy munka­teljesítményeik melleit a sportban Is megállják helyüket a békeharcban. A vereenyek során tok figyelemre­méltó eredmény született. A Hur.yadi téri Dózsa pályán a Vasas, « szakértttséqi és a Dózsa dolgozói próbáztuk mintegy 300-wn. A féifl távolugrá-ban Plgnlckl (Va. e;te) győzött 528 cm.es ló eredmény­nyel. A 100 méteres férfi slkfutás­bun a győztes Tarr (Szakérettségi) 12.8al. Az Adv tórl sportpályán a Postás, Bőrösök fe a Haladás 110 fő­ny| csoportja tett próbát. A férfi lávolugrást Almás I. (Portás) 580.n* kiváló oredmér.nvel nverte. A női távoki gráfban eLő Almás Z«uzsu •• Hi a 1 (Postás) 421 cm-el. Férfi súlylökésben feladatokat az Uj Élet-jermolöcso- ! e'aö Salán kl (Haladás) 912.el a 100 ^BM^^H^^Htta^^^H^^wDétarwJérfl síkfutás gyözteee por| pedig csak akkor képes ma. radókt-alonal végrehajtani, ha a csoportban a legrövidebb időn be. lül megszilárdul a munkafegyelem és az adott időben a tagság egé­sze egy emberként indul rohamra oz 1953—54-es évi kényére SÍI la győ. zelméért FELHÍVÁS A helyi Ipar miniszterének 1103/ 1053 HIM. A. H. ezámú utasítása •ái-pján az alábbiakra hívjuk fel a háztulajdonosok (haszooélvezók), va. lamint műhely., üzem., üzlettulajdono­sok, továbbá a közületek ée hivata­lok figyelmét: A irkál: árolók (wécé.Rtdrök) tőzeg­gel való folyamatos kezolé-cért a hn. vonla történő díjfizetési rendszer helyett a díjfizetésre kötelezed Ingat, lantulajdon wal szember.- a díjtételek minden negyedév eUő hónapjának el tő napján előre esedékesen- érvénye­sltendők. A negyedévi díjtételek — a havi díjtételek összevonása alapján a kővetkezők: A lakásoknál (ténylegesen lakás céljára szolgáló helyiség): *) 1 tzoba Után 9.30 Ft b) 2 szoba után 10.80 „ ci 3 fzoba után 12-30 ., d) 4 vagy ennél több szoba esetében s 3 Bzoba után Járó 12.30 ős minden szoba után 3.15 „ B műhelyek, üzemek, hivatalok, üzletek céljára szolgáló ' helyiségeknél a foglalkoztatott személyek — ideértve IC tulajdonos és csnládtagjét is —számához képest: a) 1—3 személv után 9.30 Ft b) 4—10 dzemólv után 20.40 ., c) 11-20 ezemélv iá ár- 46.50 ,. d) 21-30 személy után 77.70 el 31-40 ezemélv után 108.90 „ f) 41-50 személy után 139.80 „ Fentleket azzal hozzuk a dl.1 kő tele­tettek tudomására, hogy a dUtétele­kot első felszólításunkra fizessék bo, mert ellenkező esethet,: a behajtást eljárást leszünk kényteenek folya. maiiba tenni. Csonqrádmeqye Tanácsa Épltő­anyaqipari és Talajerőqazdá/. kodási Egyesülés TANÁCSTAGJAINK FOGADÖÚRAI Június 7: Délelőtt 10-12-lg az UJ. Petőfi telepi Iskolába® Halmai Oyu­láné nz 0 Petőri telepi Iskolában Csűrt Mihály, a Teme/varl körúti ls kólában id. Fodor István, a baktól Iskolában Jójárt István, Június 10-én délelőtt 10—12-ig a Tanácsházé® dr. Lóránt László, délután 6-8.lg a ró. kusl Iskolában Bodnár Károlyné, |ü nlu» 12-ér- délelőtt 10—12-ig a Tanács, házán Puragl Mlhályné és délután 6—8-IR a SzlUéri sugárúti iskolában Zsákal Bél® tart fogadóórát. Különvonat Júnlue 14-én GYO. PAROSFORDÖRE. Részvételi Jegy Ft 13.30. Jelentkezn' le. hot az IBUSZ-nál, Klauzál tér 2. A VilJamoevajút felvesz 18 életévtől 35 életévig 150 cm. nél magasabb női dolgozókat kalauzt wtolgálatra. Jelentkezés Június 10. és U-ón 6 órától ör életrajzzal és munkakönyv, vei. Igazgatóság. 1953 JUNIUS VASARNAFE IDÖJARASJELENTÉS Várható idOláráe vasárnap astiqi Változó felhőzöl. Több mint ezer szegedi dolgozó veit részt a negyven város posta-béke verseny ének első napján Szeged dolgozói r.agv érdeklődéssel, zül kiváló teljesítményt ért el Csa_ várják özekben a napokban a 40 r. á«dl József kéltueren sztuÉiánovIstu.. város postu-békeversenyének eredmé- Balogh Mária ó* Háger Erzsébet tz(a: hánovisták akik 13 mp.et futottak 100 méieren, vulamint példamutatóul! szerepolt Tóth Lá-zló párttitkár, Do­monkos László igazgató éa Jancetk János személyzeti felelős. A Lokomotív sportpályán a MAV Igazgatósig, a Fűtőház és a Távírda 469 dolgozóval vonult fel a verseny, re. Eredmények: Férfiak: távolugrás 1. Hegedűs Jenő UB-elnök 500, 2. Kreuzer Andor 5 méter, súlylökés 1. Szala! Dezső 11.53. 2. Bodó György 11.02. 3. Abátl Ból,a 10.40; 4. Szanka János 9.38; 100 m zikfutás 1. Ki-s Gyula 12.7; 2. Schreiter Flgyes 13, 3. Újvári László 13, 4. Bodó Gvörgy 13.1. Női eredmények: Súlylökés 1. Vujdn Jolán 601. 2. Bett Gizella 661, 3. Loval Mngdg 530. A r ül távo'ug rásban Szöllüsl Lenko győzöd 380 cm-el Járási eredmények. 1P0 m férfi síkfutás 1. Bezzeg Béla (Hzntymaz) 12.3; 2. Németh János (Mórahalom), 3. Szél Péter (Halá-Jya) 12.3; 10)0 m férfi 1. Kinszler György (Szalvmaz) 2.27, 2. Mészáros Sándor (Ralástya) 3.14; 3. Kiss István (Kistelek) 3.03. Gránátdobás 1. Tápal Mihálv 50 m 2. Kápolnai La|o« (Baláxtya) 50.90.' Távolugrás 1. Dosztlg Fererc (Móra­halom) 570: 2. Kürtöst István 530 3. Fekete Flórián (Baíáétya) 515 cm. Magasugrás 1. Mészáros Sándor (Ra lástya) 15'5; 2. Kürtösi István (Szaty. maz) 150 cm. Súlylökés 1. Rezeg 10.02 2. RzJha Károly (Mórahalom) 9.20, 3. Tápiiii Mihály (BsIAstyn) 9 15 m. 20 km kerékpár 1. Juhász János mInger (Bőrösök) 13.2. Az újszecadi Kender.Lenszövő Vál­lalat, 50 főnvi csoportja az újszeged! VL pályán próbázott. Az 500 méte. res nöi síkfutásban- első Gémes Ro­zália 1:84-el a 100 méteres féfl sík. futást Bozokl nyerte 12.4.el, a n-'i) 100 méteres afkfulfeban Vörös Mária győzött 14-e! A Honvéd stadionban az Sz. Kinizsi és az élelmezési do'. qozók 80 fényi csoportja verser yzett és kü'önösen szépen nze-opeltek a Szalámigyár dolgozói. Férfi ,ú!ylöké­ben Hárs Ferenc, a Szalámlayár mü. Rz.tskl vezetője győzött 11.50-e- igen jó eredménnyel, 2. Pécsi Sándor (Balástva) 33.15; 2. Babarc! Tibor sztahánovista 9.50.el. A férfi távol-, (Mérahalom) 53 perc, Nöi eredmé­"u if .ffi a hfl-1'lgrásban eleő Rácz István 5.40.ol, 2. nvelc 100 m síkfutás 1 Szflc? R<­sékolt szél, mérséklet toann emei Várható sákle i értéheh ... - Hárs 5.20-nl. A férfi 100 métere,; sík-| zálla (Baláslya) 14 9: 2. Fehér Éva Ja HIO győztese Barna József 12.5.es | (MóruhaJoml 15, 3. Szabó Mária Víir!, Mdővel. második Jancsik János 12.9-el. | (Szatymaz) 16 mp. 500 mp 1. Mé nomer, • A nAI sűlylökésber.' Varga Lászlóné ízáros Vera (Kistelek) 1.42. 2 Rzihi ; fia hernlfó- és a fé/­SELYEM umtmTtmmr DEL MAGYARORSZÁG politikai napilap Felelős szerkesztő e- (dadfli Z0M30RI JANOS Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szeged, Lenln-u. 11 Telefon: 35—35 és 40—80 Kiadóhivatal i Szeged. Lenin-u Telefon: 31-16 éa 35-00 Csongrád megy el Nyomdaipari Vállalat, Szeged Felelős vezető: Vincza György orsiáq területére: Vasárnap reqqel 10—13, délben 20— 23 fok közfitt. MOZI Szabadság: Nlncz béke az olajfák alatt. - Balkéz Tóbiás (Június 10-ig). Vörös Csillag: Kronsladll tenqeré. szek (Június lO.lg). Fáklya: Az ifjúsáq dalai, — Zöld partok. — Kísérletek a leveqőben Ima utollárnr hétfőtől: Ütközet béké­ben (Június tl.lg). Az előadások vasárnap fél 4, há. romnegyed 6 és 8 órakor, hétköznap háromnegyed 6 és 8 órakor kezdőd­nek. SZÍNHÁZ Délután fél 4: Három a kislány. Laborfalvy bérlet (12). Este fél 8; Három a kislány. Bér­letszünet. Hétfőn ninr- elöadá," BALETT-MAtlNÉ Ma délelőtt 11 órakor a Nemzeti Színházban: Ba'eít mat'né. KIÁLLÍTÁS „Korea a szabadságért" képzőmű­vészeti kiállítás (Horvá'h M u üveq. csarnok): Délelőtt 9 órától es'e 8 óráig. Tárlatvozeiés délelőtt 10—11, délulán 5—7 óra kőzett. Csoportos Iá. toqatásnál. bé'elen'ésre bármikor. MUZEUM Szegedi (parfe)lödée s céhektől a szocialista Iparig: Fejlődéstörténeti kiállítás; Móra Ferenc-emlékk-áluiBs: Fehértó élővilága kiállítás; hé (3 kl vételével mindennap 10 órától este 8 óráig. KÖNYVTAR Az Egyetemi Könyvtár nyFvatarlásI Ideje hétköznapokon: Olvasóterem dél elö'i KMől e?te 9-lg: hétfőn 2-től este 9 ig. Kölcsönzés 12-töl este 6-la: hétfőn 2-től ette 8-lg. Vasárnap nyit­va 9.'ői 13 óráig. Somogvl: Délelőtt 10 órától sr'e 7 lg (Könvvkölcsönzée, délután 2-től este 6 óráig). GorkH (Horváth M.-u. 3. MSZT szék­ház): Hétköznapokon délelőrt ln-|öl 2.1g: délután 3-tól 7 óráig Kőnwköl­csönzés. A Járási Könyvtár: Könyvkölcsönzés minden hétköznap szerda kivételével délután 4 órától 7-lg; vasárnap dél­előtt 9-től 12.ig felnőttek részére Az • fiúság részére szerda és vasárnap kivételével minden nap fél 2- 51 4-ig. Olvasóterem nyílva szerda kivételé vei minden nap délután 3-től 7-tg. Vasárnap fi-tűl 12 1c. A 13/57. KLAUZÁL TÉR 3. sz. alat­ti átalakított központi gyógyszertár Június 7-vel megnyílik s ettől az Idő. por.ttól kezdve nz éjjeli szolgá'atot U ez a gyógyszertár látia el. E'zel egy. időben a Dugonics tér 1. szám alatt lévő 1.T53. sz. gyógyszertár meg.zű. ník m-int éljel.nappalor. pv(5gvszert á r lenni. Az úlonnar- metmyilt központi gyógyszertár áll a dolgozók rendel kezéeére A SZÉGEDT AHn ml Zeneművészeti Szakiskola (Zenekonzervatórium) fel. vételi vizsgálatait, az 1953—54-es tan. évre Július 1—6-lg tnrtta. Bővebb fel. világosítást ad az, ir+ézet Igazgató, sága. A VAR08I BÉKEBIZOTTSAG HIRE Értesítjük az üzemi és hivatali bé. kebizortsági felelő, elvtársiakat, hogy 10,ón, szerdán délután 5 órakor a Városi Békebizottság Széchenyi tér 11. szám alatti helyiségében rövid, de igen fontos értekezletet tartunk melyre az elvtársakat elvárjuk. •gvözött 8 4) el; 2. Mohács-j Károlyné 0.10-el, a 100 méterrs síkfntásbim el. ső Varga Honn 14.2. 2. Kádár Júlia 14.5 A nőt távolugrásban Kádár Ilo­na és Mik'ós Morgit 3.f)ú.ct értrlt e'. A Szalámigyár ólerjáró dolgozói kö­Glzella (Mórahaloml 152. Távolug­rás 1. Szűcs Rozália (Balástva) 380 rm. Súlvlftkés 1. Szőke Borbála: (Ba­lástva) 6.00, 2. Berkó Zsuzsa (Ktete. lek) 6.50. 10 km kerékpár: 1 Szűcs Rozália (Balástva) 25.40 mp. A MAI SPORTMŰSOR Atlétika Az Sz. Honvéd, Petőn, Lokomofv. Hunyadi téri és Adv téri pályákon reggel 8 órától délután 2 in larla. nak a 40 város béke-poetaverser.yé. nuk küzdelmei Labdarúgás Az Sz. Honvéd pályár.- 3 órakor a ntezltlábae labdarugó ba/noksúig Or. nepélyes megnyílása; há-umnegyed 1 órakor Sz. Potőfi—Gyulai Építők NB Ii-ee mérkőzés; fél -6.kor Sz. Hnr.ved Gvörl Vasas NR l-e? mérkőzés. Az Sz, Honvéd csaptitöt-zoállítása; Palotai — Sípos, Mednyánszky, Fura. gó — Baráth Macsaü — Marhos, Czl­ráki, Csáki. Rábai, Böjtöe. C-ere: Ko­rom és Méezárot. Az. Sz. Petőfi coapata: Cnerlialml — Vágl, Hotesl, Berák — Honti. Mős. mer — Klrcsl, Oréczn Bánáti, Hul. ber, Sebők. Caere: Horváth, Heretik fe Balogh. Sz. Petőfi pálya: Roggs) fél S.kor Sz. Bástya—Sz. Kinizsi magyal I. o bajnoki. Üjszegedi VL pálya: 10 órakor Uj. szegedi VL—Halatiás meuyl I. o. bajnoki; 4 órakor Épületlakatos— Ek-re városi II. o bajnoki. Külső Sz Honvéd pálya: 9 órakor Sz. Honvéd tfl—Mőruhnlom Ifi bal­tioki: 11 órakor Sz. Honvéd II—M' rahulom megyei I. o. bajnoki. Lokomotív külső pálva: 12 órakor Sz Lokomotív—Csor.tgrádl Épít*;: ma gvel I, o. bajnoki. Textilművek pálvn: Fél 10 órakor Textllművek-Szenietsi Kinizsi n egy I I. o. bajnoki. Szabadság tért 9 órakor FŰ'Chéz­Spnrtacús vá-osl T. o. bajnok-. Falemezgyári pálya: 9 órakor Trak­tor—Ruhagyár városi H. o. bajnn.d ökölvívás A rókusi tornacsarnokban d-Uelfltt 9 órakor az Alfö'd Iíupa második USzás és vízilabda Az üjszegedi versenyuszodában 11 órakor Hz Dózisa—Bp. Dóztc) orzzá­ROM I o. vízilabda ntérkőzén; 4 óra. kor Sz. Haladás—Ceglédi Lok me­gyei feszevont vízilabda bajr.-okl. Délelőtt a érakor megyei ujono úszöveríeny. Kézilabda A Kálvin féri Építők pályán reggel 8 órától Béke Kupa mérkőzések ke­rülnek aorra. Sz. Építők. Spartacus, Haladáíi, Fűklya férfi és nz Építők, Ha.'adá", LokomoKv és Szentesi Kl­r Izsi női csapatainak részvételével. Ezen a pályán tartják meg a Nép. köziártsacágl Kupa mérkőzések kerű. tében a Szegedi Honvéd—Tatai Hon­véd férfi és Sz. Építők—Vörös Lobo­gó Martfű nőt mérkőzéseket. Asztalitenisz A Gutenberg utcai dlt«!áros Iskolá. bar- reggel 8 órától felnőtt é? Iflű. sági. összevont „tízek'' asztalitenisz, bajnoksága. •Irkízás Szentesen kerül ma leboryolltásra Csongrád megye—Szolnok megye vá­logatott ifJtVágl birkózó csapatver­senye. A válogatott rBapntbn Szeged és a Honvéd és a Dózsa 2—2 a Pe. tőfi egy versenyzővel vesz részt. Hétfőn birkózik—tornászok labda, rugó mérkőzése Az fiz, Petőfi pá'yán hétfőn dálután 5 órakor a minden évben megren­dezfero kerülő birkózói; -torr-áa ok labdarugó mérkőzését tart|á|< meg. A Csongrád megyei ökclvívóvá'orjatott súlyos veresége Az „A'földl Kupa" válogatott me. gyei ökölvlvő küzdelmek elző for. fordulója Csotagrád-HaldiBlhár; ] Ttúögat^""a'rró tw-^lí^ Sz'ínok-tt A Bihar csapatni kerülnek össze. A vá logatóttnk között Miriezlai. Molnár (Szolnok) Feles, Major, Kárpáti, Mol nár (Haldú.Bihar) és Bíró (Bács-K:e­kun) ezerepei. Kosárlabda A Honvéd stadionban dél >'án 4 órát kezdettel Budnoe*t—Szege-I férH válogatott kosárlabda mérkőzés. két kitúr ö szegedi ökölvivő: Frank és Papos győzött. Bács.Ktskun me. gye győztcrsl; Török, Manez, Miluno­V cs, Iglórll, Tnnu, O'áh Kajdl és Meló. HnJdú.Bihar megye—Szolnok megye 14 (1, Gyűztp. ek Fcies, Major, Aradi. Cznmbn. Fábián Márton és Molrár (Hnldú.Bharl; Mirlszlol, Mol­nár és Annus (Szolnok), A RÁDIÓ MAI MŰSORA JUNIUS 7, VASARNAP Kossuth rádió 6 Reggeli zene. 6.45 !.a®szemle, 7 Honglemezek. 8 Hírek. 8.15 Keringő. 9 Egy falu — egy nóta. 9.30 Zer.fe fejtörő. 13 Vasárnapi levél. 10.IP Gyermekcirkusz. togio Csehszlovák Indulók, 11 Előadás 12 Hírek. 12.15 Hangverseny, 13 Színe* muzsika, 14 óra 15 Hanglemezek. 14.40 Versek. 15 Cseremisz népdalok, 15.00 Szlm. fönlkus zere, 16 Előadás, 16.30 Of­fenbuch operettjeiből 17 Egv hét a polká'J- 17.15 Irodalmi riport, 17.30 rsént Ln, 18 Pq Un mn-f-n :.-,-• „,IŰ Ifi ,10 Sport. 22 Hírek. 22.10 Tánezone 23 Szimfonikus zene. 24 Hírek. Petőfi rédtó 8 Datók, 8.3P Falurádió. 9 ReL fél­óra. 9.30 Lemezeí-láda, ro.lf) Tanul. Junk ének-zóra oroszul, 10.30 Opera, hangven er v 11.35 Indulók, 12 20 Né. pl zene, 12.50 .Szimfonikus költemény­ciklus. 14.15 Hanglemezek. 15 Tudo. mányrxi reltörö. 15.20 Sziv küldi 15 őrn 45 Lapismertetés, 18 Gyermek rádió, 16.4C Verrek. 17.01 Koringük. külpolitikában, 17.15 Filmzene, l7.4o]Népl fene.' 18.05 Kamorakőrus, tp',40 Klncees kalendárium, 19 Tánczene. | Tánczer c. 19 Verdi-ef t 20 Hírek, 20.20 Hangver-et.y, 21.30 fónikus zene. 19.45 Kzim-

Next

/
Oldalképek
Tartalom