Délmagyarország, 1953. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-31 / 126. szám

VJLlQ PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK1 A választási agitációban kifejtett kultúragitáció további feladata A verseny nyilvánosságának biztosításával, jobb munkaszervezéssel segítsék elő a terv teljesítését az Üjszegedi Ládagyárban AZ M D PC SONG RADM IX. EVF. 126. SZÁM ARA 50 FILLÉR VASÁRNAP, 1853. MÁJUS 31. Kommunista példamutatással az úi kenyérért A felszabadulási és a választási békeversenybe a kommunisták pél­damutatása nyomán a pártonkívü. liek ezrei kapcsolódtak be. Adott­szavukat becsületlel teljesítettért is és emelt fővel álltak május 17-én az urnák elé szavazni. Rákosi elv­társ így értékelte az 1949.es vá­lasztásokat; ,,A választások megmulatták, hogy dolgozó népünk bízik bennünk és szívesen követi útmutatásainkat. Nem fél az előttünk lévő nehézsé­gektől és szívesen hozza meg azo­kat az áldozatokat, amelyeket köve­telünk tőle. Tudja, hogy ez áldoza. tokát önmagáért és önmagának hozza és hogy ez áldozatok a fej. lődés során bőségesen megtérül­nek. Mi pedig, magyar kommunis. fák, a Magyar Dolgozók Pártjának katonái, most nem szédülünk meg a sikerektől, mintahogy a múltban nem ijedtünk meg a nehézségekiöl, továbbra is élen akarunk járni munkában, példamutatásban, áldo­* áthozatalban és vezetni fogjuk dolgozó népünket tovább, előre új sikerek, új győzelmek és a szocia­lizmus felé." Rákosi elvtársnak e bölcs szavai most is érvényesek, amikor pártunk a választások után táj feladat, a kenyércsata megvívása elé áilítja a kommunistákat. Állami gazdaságokban, gépállo­másokon, tsz-ekben és a kívülállók között mindenütt a kommunisták­nak kell élenjárniok. A munkában való helytállásukkal, példamutatá. sukkal, versenylenűület ükkel ra­gadják magukkal a pártonkívüli dolgozók tíz- és tízezreit a gyors és időben való növényápolásért, a szemveszteség nélküli aratásért, cséplésért és az állam iránti köte­lezettség maradéktalan teljesíté­séért. Ez a kommunisták soron kö­vetkező feladata. A Szovjetunió agrotechnikájá­nak helyes alkalmazásával a ked­vező időjárás következtében bő­séges terméskilátásunk van. Ez megkétszerezi feladatainkat. A mezőgazdaságban dolgozó kommu­nisták egyik legfőbb feladata: min­den megművelt földet gyomtalaní­tani, ahol kell, ott egyelni, illetve az aratás előtt kétszer s ahol szük­séges háromszor kapálni. Ezzel egyidöben fel kell készülni a be­takarítás, az aratás, cséplés, be­gyűjtés, másodvetés, tarlóhántás sikeres végrehajtására is. Az állami gazdaságok, termelő, szövetkezetek és csoportok párt­szervezetei vegyék számba erőiket; vizsgálják felül azt, hogy a párt­bizalmiak vezetésével a kommunis­ták hogyan veszik ki részüket a munkából, hogyan mozgósítják csa­ládtagjaikat a termelőmunkában való részvételre. Ha ezt biztosít­juk, elérjük azt, hogy a pártonkí­vüliek követik a kommunistákat és családtagjaikkal együtt részt, vesznek a munkában, ami a ter­méshozam emelésének egyik alap­feltétele. Ha többen dolgoznak, több terem, több jut az állam iránti kötelezettség teljesít&sén túl a sa­ját szükséglet fedezésére, vala­mint a szabadpiacra. Ennek szellemében dolgozik az ásotthalmi állami gazdaság, a szó­regi Petőfi-tsz, valamint a tápéi Ady Endre-tsz pártszervezete. De nem így dolgozik a kübekházi Sar. ló.Kalapács-termelőszövetkezet párt­szervezete és vezetősége, aminek eredményeként a párttagok, de a vezetőségi tagok feleségei és csa­ládtagjai sem veszik ki részüket a munkából. Ezért nem dolgozik és nem is vonják felelősségre Tóth Mihály, Éoszkov János, Csányi Mihály dolgozókat, akiknek még idáig 5—10 munkaegységük _ van. Nem különb a helyzet a balástyai Gorkij", az üllési Vörös Csülag­tsz-eknél sem. Mindez a pártszer­vezeti vezetőségek munkájának sürgős megjavítását követeli. A termelőszövetkezeti pártmun­ka megjavításában jelentős fele­lősség hárul a gépállomások párt. szervezeteire. Az arató- és cséplő­gépek kijavítására va'ó mozgósí­tás mellett segíteniök kellett a tsz pártszervezeteinek a növényápolás végrehajtása és a betakarításra va. ló felkészülés érdekében végzett politikai munkában. Ezt a fontos feladatot jól 0ldja meg a deszki, a mórahalmi és sándorfalvi gépállo­más pártszervezete. Ezek a párt­szervezetek jól mozgósítanak az arató- és cséplőgépek kijavíjására is. A mórahalmi gépállomás dol­gozói a kommunisták kezdeménye­zésére az arató- és cséplőgépeken kívül az erőgépeket is szétszedik és ellenőrzik, hogy a téli gépjaví­tás után a tavaszi munka alatt nem történt-e azokon valami sérü­lés Gépállomásaink pártszervezetei javítsák tovább munkájukat. Egész tagságukat mozgósítsák a bélce­versenyben való részvételre. A pártszervezett vezetőségek jó ne­velőmunkája nyomán kössenek a kommunisták békeszerződéseket a növényápolás, az aratás, cséplés és egyéb nagyfontosságú munkák időtartamára. Pártmegbízatásokkal mozgósítsák a pártszervezetek jó nevelőmunkára a kommunistákat, hogy azok ilymódom maguk mögé sorakoztassák az összes dolgozókat. A békeverseny vállalás célja min. denütt: jobb munkával, a munlca­idő és a gépek tervszerű, teljes ki­használásával előre a terméshozam növeléséért. A gépállomások politikai helyet­tesei és pártszervezetei segítsék a termelőcsoportok aratásának és cséplésének megszervezésélt. A községi pártvezetőségek, az állami gazdasági, gépállomást és tsz pártszervezetek mellett rend­szeresen segítsék, ellenőrizzék a községi és tanyai pártszervezetek munkáját is. Mozgósítsák jó mun­kára, példamutatásra az egyénileg dolgozó paraszt párttagokat. tag­jelölteket. Minden kommunistával és az ő segítségükkel minden egyes dolgozó paraszttal meg kell értet­nünk, hogy a mult évben az aszály és a fagykár meglassította egész népgazdaságunk fejlődését. De most valósággal kincs hever a földön, csak le kell hajolnunk érte. Ezért jól kell ápolnunk növényeinket, Legyünk azonban éberek. A vá­lasztási csatában megvert osztály­ellenség nem nyugszik bele vere­ségébe. Aknamunkáját az ameri. kai imperialisták és hű csatlósaik, a Tito-faaiszták, sugalmazására tovább folytatja. Iparkodik szabó, tálni a növényápolást. Azt suttog­ja. a dolgozó parasztok fülébe, hogy „ilyen jó esős időben nem fontos a kapálás, úgyis jó termés 'esz" vagy pedig „most hagyjuk sűrűb­ben a kukoricát és egyéb növénv­féléket, hisz úgyis hő termés lesz." Ezeket az aljas hazugságokat el­sősorban a kommunifitáknak kell leleplezniük. Türelmes felvilágo­sító szóval meg kell magyarázni ok az egyszerű dolgozó parasztoknak, hogy a növényápolás halogatásai sugalmazó kulákok és követőik a nép ellenségei és céljuk az, ^hogy országunkat, egész dolgozó népün. ket megkárosítsák. Az egész ország várakozással tekint most a falu felé. Pártunk, népünk azt várja a mezőgazdaság­ban dolgozó kommunistáktól, hogy becsülettel helytálljanak • a magnlc frpntszakaszán. A télen, mikor egy néhány napig szgnhiány volt isko­láinkban, a szülői munkaközösség és úttörőink bizalommal fordultak a bányászatban dolgozó kommunis­tákhoz: segítsetek rajtunk. emel­jétek meg termelési eredményeite­ket. A bánva,sz elvtárnak, élükön a kommunistákkal, állták szavukat, mint a traktorokat, kombájnokat hozzánk küldő ipari munkások. S most ugyanúgy ők is elvárják a , falu kommunistáitól, hogyha nö j vényápolás, a szemveszteség nél­j kuli aratás, cséplés és a jó bc­gyűjtés sikeréért folyó harc első 1 Boraiban haladjanak. így lesz a : munkások és dolgozó parasztok szö­vetsége még erősebb, még , szoro­sabb és még legyőzhetetlencbb. Korom Mihály az MDP Szegedi Járási Pártbizottságának tikára A Béke Világtanács budapesti ülésszakának tiszteletére harcban a félévi terv sikeréért A választási békeverseny lendületét fokozva teljesítjük felajánlásainkat A választási békeverseny befeje­zése után a Szegedi Ecsetgyár dol­gozói újabb felajánlást tettek jú­nius 15., a Béke Világtanács buda­pesti ülésének tiszteletére. A fi­nomecsetműhely dolgozói megfo­gadták, hogy június havi tervüket 2 ezer lakkecsettel túlteljesítik. Nem maradnak el mögöttük a szárazkötő műhely dolgozói sem, akik termelésük fokozásával ké­szülnek június 15-re. Vállalták, hogy június hónapban 3 ezer da­rab különböző ecsettel készítenek' többet. Az csztergamühely dolgozói kö­zül Kardos András vállalta, hogy a Béke Világíanács bu­dapesti üléséig 500 darab ko­rongecsetet készít terven felül. A DISZ-fiataljaink elhatározták, hogy június 2-től egyhetes bé­keműszakot tartanak, hogy ter­melésük emelésével tegyenek hitet szilárd békeakaratukról. A foga­dalmak megtétele óta lázas mun­ka folyik az üzemrészekben. Má­jus 28-án kitűntek magasteljesít­ményszázalékkal dolgozó társaik közül Dobó István 173, Nyári Er­zsébet ifjúmunkás 156.6, Király Jánosné 153, Kohajda Miklós 145, Gyöngyi Ferenc 142, Patai Mi­hályné 139 százalékos teljesítmé­nyükkel. A vállalat dolgozói ígér­ték azt is, hogy június 15-re befe­jezik félévi tervüket. Horváth István. A jobb minőségért harcolnak a Bútorgyár dolgozói Rákosi elvtárs az elmúlt év de­cember 15-én megiario'-t ország­gyűlési beszédében az ipar helyze­tével foglalkozva megállapította és többi között a következőket mon­dotta: „Változtatni kell azon is, hogy a mennyiségi számok elérése érdekében elhanyagolják a minősé­get. Nekünk terveinket nemcsak mennyiségileg, de minőségileg is meg kell javítanunk." Rákosi elvtárs útmutatása alap­ján a Szegedi Bútorgyár dolgozói _az 1953-as tervév kezdetén cé­lul iűz'-ék ki, hogy a mennyiségi termelésük állandó emelkedése mel­lett elsőrendű minőségű árut gyár. tanak. Az első' negyedév folyamán meg­tartották adott szavukat Állan­dóan javult a minőségi munka. A választási békeverseny során úgy a mennyiség, mint a minőség vo­nalán igen szép eredményeket érlek el. Eredményeiket most ,a választási békeversany után gondosabb mun­kával akarják még tovább fokozni. Ezekről tanúskodnak a Béke Világ­tanács budapesti ülésének tisztele. tére tett vállalások is. 29-én meg­tartott szakszervezeti gyűlésen va­lamennyi dolgozónk a minőség meg­javítására tett fogadalmat. Pácsa János sztahánovista kör­fiirészes az elsők között volt, aki megtette fogadalmát június 15-re Megfogadta, hogy első­rendű minőségi munkával ké­szül a Béke Világtanács buda­pesti ülésére. Srtupka Gyula az előkészíiöben, Horváth István ifjúmunkást hívta ki versenyre. Lepény András előkészítő, Mogyo­rósai József marós, Bodó Mihály felülmaróst hívta ki versenyre a minőség megjavításáért. Bodó Mi­hály, a Vörös Csillag brigádveze­tője versenyre liívta ki az üzem valamennyi brigádját. A Szegedi Bútorgyár minden dal. gozója hasonló lelkesedéssel készül június 15-re, a Béke Világtanács budapesti ülésére, hogy még több és jobb munkával bizonyítsák be bó­keartaralukait. Halász Lajos Legyen a begyűjtési versenyben első Szeged dolgozó parasztsága A Megyei Tanács begyűjtési osz­tálya értékel le a megye járásai között folyó begyűjtési verseny ál­lását. A többi között megállapítot­ta, hogy Szeged város jó. közepes eredményt ért el, de még mindig nem halad az élenjárók közölt. A hízol tserlés-begyüj fősben helyen áll 102.4 százalékos ered­ménnyel. A harmadik a szentesi járás 84,5 százalékkal. A tcjbegyüjlésben Szeged város szerezte meg az első helyet. Má­sodik a csongrádi járás, a harma­dik pedig a makói járás lett. A tojásbegyűjtési terv teljesítést első helyet a makói járás érte el i nél ugyancsak Szeged várcs az félévi terve 113.1 százalékos telje- J első, mert félévi tervét 52 száza, sítésével. Szeged város a második ' lékra teljesítette. A második a csongrádi, a harmadik pedig a makói járás. A haromfibegyűjtésben Szeged tartja az első helyet, félévi be­gyűjtési terve 141 százalékos tel­jesítésével. A makói járás 77 6, a szentesi járás pedig 62 százalékos teljesítésével a második, illetve a harmadik. Ez a tény arra kell késztesse Szeged dolgozó parasztjait, hogy harcoljanak az elsőségért. A vá­lasztási békeverseny során bebi­zonyosodott, hogy városunk dol­gozó parasztsága nemcsak sza­vukkal, de tettekkel is képes har­colni a békéért. Pairaszflakta kerületeink párt­szervezetei és a tanács adjon meg minden támogatást dolgozó paraszt­ságunknak ahhoz, hogy mielőbb az első helyre kerüljön Szeged. Har. coljának azért, hogy dolgozó pa­rasztjaink összessége megértse a beadás mielőbbi teljesítésének je­lentőségét s hogy Szeged dolgozó parasztjai a begyüjié3 élenjárói­ként köszönthesisék a Béke Világ­tanács június 15-i budapesti ülését. Vállalásunkat túlteljesítve harcolunk a szegedi DlSZ-bizottság vándoi zásztaiának elnyeréséért A DÉMA Cipőgyár ifjúmunkásai lelkes munkával készülnek a Béke Világtanács ülésére és a IV. Világ­ifjúsági Talcükozóra. Az üzemben eddig is kiváló eredményeket ér­tek el az ifjúmunkások. Szilágyi Irén sztahánovista 128 százalékra teljesítette tervét, Magyaríts Ró­bertné 13i számiékot ért cl. Balogh Vince US, Kormányos Mária 137, Molnár Mária 135 százalékos telje­sítménnyel dolgozott. A DISZ-szervezet vezetősége el­határozta, hogy június első tíz napjában ifjúsági műszakot indít, amelynek minden napján a DISZ­tagok békeörséget állnak. A Béke Világtanács budapesti ülésére és a Világifjúsági Találkozó tisztele­tére ifjúsági brigádot szervezünk. Harcba indulunk a DISZ-bizottság állal kitűzött vándorzászlóért, ame­lyet a termelés terén legjobb ered­ményt elérő szervezet kap meg. Ezen felül vállaljuk, hogy azokat a fiatalokat, akik még r.cm tagjai a DISZ-szervezetnek, felvesszük tagjaink sorába. Az üzem pártszervezete minden segítséget megad számunkra, hogy a választási békaverseny eredmé­ny eil túlszirnyiljuk. CZERÓCZKI TÁL Naponta fcöfobaser tégla terven felül A Szegedi I. sz. Téglagyár mun­kásai április hónapban 70 ezer tóg­ával maradtak adósak a nép álla­mának, A lemaradás okozója egy­részt az esős időjárás, másrészt a munka szervezetlensége voit. Nem küzdöttek elég harcosan a munka­idő teljes kihasználásáért. A brigá­dok vezetői sem serkentették tag­jaikat lendületesebb munkára. Május hónapban is mutatkoztak nehézségek A nedves, nyirkos idő­ben lassan száradt ki a tégla és csak félszáraz állapotban tudták berak­ni az égietőkeínencébe. Az égetők is assabban haladt. Azonban mégis sokkal nagyobb volt a munkakedv, ra'nl az eiőzö hónapban. Május 17. megünneplésére készültek. A brigádok versenybe léptek egymással é.s mindegyikük arra törekedett, hogy magamiigiitf hagyja a másikat és fogadal­mát maradéktalanul teljesítse. A két műszak • között is nemes ver­sengés indu't az elsőségért. A választások után méginkább kiaiakult a verseny és napoala 4— 5 ezer téglával termeltek többet, mint azelőtt. Lemaradásukat hama­rosan be is hozták. Május 20 óla egyenletesen emelkedik a -emelé­sük. Például 23-án a nyersgyártási és égetési tervüket cgyáráni 110 százalékra teljesítették. 25-én az égetési tervük 113 százalék voil. Az eredmény eléréséhez hozzájá. rult az is, hogy Perecz János be­hordó, aki az irányvonattal ment Miskolcra, visszaérkezett és az ot­tani építkezős dolgozóinak lelkes üzenetét tolmácsolta. „Nagyon sok és jobb minőségű téglára van szük­ségünk." Ezt üzenték az építkezés dolgozói. Ezután még odaadóbban dolgoztak az I. sz. Téglagyár mun­kásai, jobban megszervezték mun­kájukat. A második műszakban Bálint Mátyás a bányánál úgy irányítja a munkát, bogv egy percet se veszít­senek. A föidrakók segítenek a ko~ csitovábbítóknak és azok segítik az ő munkájukat. A kölcsönös segít, ségnvu üásinl folyamatossá tették a munkát. A sínhálózat építők is szervezettebbé tették munkájukat. Az egész gyártás menete meggyor­sul! a gyárban. A minőség terén Is lényeges ja­vulás mutatkozik Április hónap­hoz viszonyítva, 12—14 száza­: ék kai több I. csz'ályií fég'át készítettek ebben a hónapban. A Téglagyár pártszervezete a to­vábbi jó munka érdekében, aktív harcra mozgósíija a párt tagjait­Nevelő munkával, a termelésben va'ó példamutatással serkentik a kommunisták a dolgozókat. Lőrinc Irén lerakó, pontos és gyors munká­jával neveli a körülölte dolgozókat. ;Gál Jánosné jelenleg a kemencénél fűtő, azelőtt lerakó volt. Mindkét |he!yen kiválóan állja meg helvét. Kása János vasesztergályos oz üzem menetét biztosítja azzal, hogy a gép­hibákat jól és gyorsan javítja ki. Most újabb fogadalomtétdre ha-, tái ózták el magukat az I. sz. Tég­lagyár doig-ozói. Június 15-re a Béke Vtlágtar.ács U'ésénck tkztclctérc az cdd'gi­né! is több és jobb minőségű tég'át akarnak adni a hazának, békemüvc'nk felépítéséhez. A II. kemence munkásai naponta terven felül 500 darabbal több tég­la kihordására teltek vállalást. A II. műszakban a nyersgyártásnál lc­jvők csatlakoztak a II. kemence dol­gozóinak kezdeményezéséhez és ter­ven felül 3000 darabbal több tégla készítését ígérték naponta. A mű­vezetők -nagy gonddal ügyelnek a gépek karbantartására. Ezzel bizto­sítják, hogy a do'gozók maradék­talanul teljesítsék fogadalmukat. Műszakváltás előtt alaposan áívizsJ jgáiják a gépeket és az olyan hibá­j kat, amelyek több óra kiesést okoz. •nának, megeiőz'k. A kisebb hibákat i menetközben javítják ki. Ezzel ; nemcsak a termelés zavartalanságát j segítik elő, hanem a Béke-Viiágía­nács ülésének sikerét isi

Next

/
Oldalképek
Tartalom