Délmagyarország, 1953. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1953-04-01 / 77. szám

4 SZERDA. 1953. APKIIJS I. Az élenjáró !íva(>oitermelők érieke/Jetének résztvevői megriadták: libben az évben a megye minden gyapottermetője a tíz mázsás gyapottermés eléréséért indul harcba * Párthirek Vasárnap délelőtt 9 órakor a Sze­gcdi Városi Tanácsháza nagytermé­ben értekezletre jöttek össze Cson. grádmegye legjobb gyapottermelöi és gyapolfeleiösei, hogy megbeszél­jék azokat a feladatokat, amelyek az 19ö3-as gazdasági évben rájuk várnak a gyapottermés emelése ér­dekében, Az értekezlet elején Nagy. istók József elvtárs, a Csongrád megyei Tanács elnökhelyettese üdvö. zölle a megjelenteket, majd Kiss István elvtárs, a Földművelésügyi Minisztérium képviselője tartott be­szédet. Ismertette a hazai gyapot­termesztés gazdasági jelentőségét. Ki.-s elvtárs beszéde után Bak Ist. ván. a Megyei Tanács Mezőgazda­sági Osztályának vezetője értékelte a gyapottermelök 1952- gazdasági évben elért eredményeiket és beszé­dében feltárta azokat a hibákat, amelyeket elkövettünk az elmúlt gazdasági évben a gyapot termesz­tésben. Elmondotta, hogy a tavalyi fagy és aszálykár jelentős kárt oko­zott a gyapottermelésben. A megye felületén a legtöbb helyen újra kel­lett n gyapotot vetni. Bak elvtárs elmondotta azt ts, hogy megyénk területén a gyapottermelők jelentős Segítséget kaptak a Szegedi Nö­vénytermesztési és Növénykisérleti Intézet munkatársaitól, akik fá­radtságot nem ismerve segítették a dobozó parasztságot. — 1950-ben — mondotta beszé­dében Bak István elvtárs — 10 ezer holdon termesztettünk gya­potot. de ez a tcriilct koránt sem elegendő ahhoz, hogy biz­tosítsuk a gyapotszükségletct. El kell érni, hogy rövid időn belül — nem a terület emelé­sévé1, hanem a terméshozam növelésével — Magyarország számára hazai termesztésű gyapotból biztosítsuk a szüksé­ges közel félmillió métermázsa nyersanyagot. Ezután Bak elvtárs arról beszélt, hogy egyes területen a szorgalmas gyapotiermelök a fagy és az aszály ellenére is szép eredményt értek el. Elmondotta, hogy Gyovai Gyula mindszenti dolgozó paraszt 250 négyszögölről 155, Lőcsei András kiskirálysági dolgozó paraszt 200 négyszögölről 101 kilogramm gya­potot takarított be­— Ezek az elért eredmények arra kell. hogy serkentsék gyapotterme, lőinket, hogy lelkiismeretesebben ápoljak a nö­vényeket, mert a gondos munka biztosítéka a magasabb termés­hozamnak. Bak elvtárs ezután bírálta a gépál­lomások munkáját és elmondotta, hogy egyes gépállomások nem nyúj­tanak kielégítő segítséget a terme, lőcsoportoknak a gyapottcrmelés. hez Beszéde végén felhívta a je­lenlevők figyelmét, hogy csatlakozzanak a földeáki Dózsa tszcs kezdeményezéséhez, akik vállalták, hogy ebben az évben odaadó munkával, gondos nö­vényápolással, kataszteri ho'­danként 10 métermázsa gyapotot adnak át a dolgozó nép államá­nak. A földeáki Dózsa tszcs kezdemé­nyezéséhez a jelenlevők közül szá­mosan csatlakoztak és Ígéretet let­tek arra, hogy mindent meglesznek azért, hogy az 1953-as gazdasági évben kataszteri holdanként nocsak 10 hanem annál is több métermázsa gyapotot termelhessenek. A földeá­kiak kezdeményezéséhez elsőnek a makói járási tanács gyapot elő. adója, majd a szegedi Táncsics tsz gyapolfelelőso, ördögh Istvánné, Nyitrai Antal, a szegedi járási ta­nács gyapotfelelőse, Marton József, a szentesi járási tanács gyapotelő­adója, Dani József, a vásárhelyi Dózsa tszcs gyapotfelelőse csatlako. zott. A felszólalók közül számosan elmondották jól bevált módszerei­ket és átadták a többieknek a gya­pottermesztés terén szerzett tapasz­talataikat, hogy a növények helyes ápolásával minél többen érjenek el kimagasló eredményt. Felhívjuk azoknak az alapfokú és káderoklatús propagandistáinak a figyelmét, akik még nem vettek öt az új anyagot, azok útmutatóit minél előbb vegyék ál a Parókia" tűk Házában. Értesítjük a politikai gazdaság­'an I. és II. évfolyamának, a Párt­történet I. és II- évfolyamának, vu. laminl a Sztálin életrajz tanfolyam propagandistáit, hogy részükre a most folyó témakörökhöz új anyag jött. Kérjük vegyék át a Párloktatók Házában. Értesítjük a Párttörténet II. év­folyamának propagandis'áit, hogy a soronlévő anyagból nem 4-én, hanenr 3-án, pénteken délután 2 órakor tartunk konferenciát n Párt­oktatók Házában. Kérjük az Elv­társak pon'os megjelenését. Értesítjük a politikai gazdaság­tan szak I. és II. évfolyamának propagandistáit, hogy a soronlévő konferencia április 4-re való te­kintettel nem szombaton, hanem április 3-án, pénteken délután 2 órakor lesz megtartva a Pártokta­tók Házában .Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. Városi Pártbizottság Agit. Prop. Osztály SPORT A szegedi járás úiiöröi egyre nagyobb értfeklfidéssel fordulnak a sakkjáték feli Gyorsabb tavaszi vetést! A gépállomásokkal az új termésből való fizetésre is leltet szerződést kötni A Földművelésügyi Minisztérium legutóbbi ériékelése szerint Cson­grád megye a szántással a 14. a tavaszi árpa vcléssel csaknem a legutolsó, a 18. a zab vetésével pe dig a legutolsó a 19. helyen kullog az országban a megyék közötti versenyben. F.hhez nagyban hozzájárul az is, hogy Szeged terUielén las-snii haladnak u tavaszi munkálatok. A kulákok szabotálják a vetés­tervei. Erdélyi József Felsővárosi Feketeföldek 84 szám alatt lakó 27 holdas kulák nem vetette cl a tavaszi búzáját. Domonkos József, Felsővárosi Feketeföldek 210 szám alatt lakó kulák sem különb többi társánál. Ímmel-ámmal végzi csak a munkáját, Gora József Felsővá­rosi Fckclcfőldek 225 szám alatt lakó, id. Komlós! Imre Sándor-utca 36 szám alatti, Lippni István és Swimmcr Endréné Arany János-ulca 9 szám alatti és Rovó Mihály Szi'" léri-sngárút 44 szám alatt 1akó ku­lákok is szemrebbenés nélkül sza botolják vetéstervünk végrehajtását és a legaljasabb rémhfreket terjesz­tik a dolgozó parasztok kőzött. I zekre a Mákokra hallgatva válnak a dolgozó nép ellenségei­nek .szekérto'óivá aznk a dol­gozó parasztok, akik rájuk hall­gatva nem végzik el hersiiietc­srn n munkát. Széli Antal Vásárhelyi-augárút 3fi szám alalt lakó 12 holdas. Szél Pál Vásárhelyi-silgáíút 47 szám atalti 8 holdas. Kovács József I'e­tőfiklep 58 utca 1143 szám alatt lakó 3 holdas dolgozó paraszt mindezideLg nagyon • keveset, vagy egyáltalán semmit sem tett azért, hogy teljesítse vetési tervét. Akad­nak olyanok is a dolgozó parasztok közölt, akik kivitték már napokkal ezelőtt n velő magvakat, de még mindig nem kezdtek hozzá a vetés­hez. Hubert Jenő, Béke-U. 3. szám alatt lakó 4 holdas dolgozó paraszt kivitte "iái- a cukorrépa, zöldborsó velőmagot de még mindig nem ve­telt el semmit. Ugyanezt tetle Csi­szár Antal Dobó utca 49 szám alatti <> holdas dolgozó paraszt: ki­vitte a len vetőmagot és mindez­idáig eszébe sem jutott, hogy el­vesse. Azok a doigozrt parasztok, akik a kulák szavaira hallgatnak srj.it maguk ellenségévé váltak. Tervünk teljesítése törvény mindenki számára. Akt Issbo. tálja n terv teljesítését, az a dolgozó nép bíróságával találja magát széniben! Kövessék ezek a dolgozó parasztok azokat, okik a tavaszi vetési munká­latokat időben végrehajtják és az állam érdeke mellett szem e'őtt lariják -aját érdeküket is, özv. Pcc/.ó Mihálvné Szörcgi-út 11 szám alalt lakó 3 holdas dolgozó paraszt minden tavaszi vetőmagot (Üvetett­Király István Pálfi-ulca 19 szám alatt lakó 4 holdas dolgozó pa­r-s/t már a vetés befejezésénél tart. Széli József Csallóközbutca 6 szám alatii hat holdas dolgozó paraszt már elvetello a lavaszi munkák gondját és m-si fogatával többi dolgozó narnszt társain segít. Ráhik I'lés Trboriiton 12 szám alatti nl-gs holdas dolgozó paraszt ugyan­csak szorgalmasan végzi a tavaszi munkákat. Mar'tonosj József Oncsa. telcp 25 szóm alatti 8 holdas dol­gozó parasztnak már csak a kuko­rica vetése vall bátra. Ugyancsak így áll a vetési munkák végzésével Huszár Antal Hattyú-utca 62 szám al-ttj dolgozó paraszt, aki egy.két napon belül eleget tesz kötelessé­gének. Szeged lerülelén nemcsak a ve­lésnél, de más munkák végzésében nagy lemaradás van. Még mindig lassan halad az őszi mélyszántások fpgasolása. Sokan elhanyagolják a tavaszi szántások simitózását. és megfeledkeznek arról, bogv a' simi­lózás elhanyagolásával megvonják a földbe kerülő növényektől azt a vízmennyiséget, amit az ősz és a léi folyamán magába tárolt a főid. A tavaszi nap és a szél egy-keltőre kiszárítja a földel. A száraz földbe került mag nehezebben, vagy egy­általán nem hajt csírát. átég mindig sokan vnnnnk olya­nok a városban, akik az ellen­ség rémhírein- hallgatva nem hozták ki a fiPdniíívrsszövctkc­zetből a vetőmagvakul. Mindenki törekedjék arra, hogy mielőbb beszerezze a vetőmagot. Ne várjon arra. — mert ez az el­lenség hangja. hogy az állam kiadja a vetőmagot. Tavaszi árpa, zab és burgonya vetőmag csak úgv szerezhető be. ha azonnal kifizetik az ellenértékét. Népi demokratikus kormányza­tunk a legmeszebbmenö támogatást nyújtja a dolgozó parasztságnak. Ennek bizonyítékaként minden dol­gozó paraszt számára, aki igaerő­vei nem rendelkezik, lehetővé felte, hogy Igénybe vegye n gépállomás gé­peit. ligv, hogy a munkadíjat az új termésből fizessék. Feladata tehát a dolgozó paraszt­ságnak, hogv a tavaszi munkák idő­beni elvégzése érdekében mielőbb kössön szerződést a gépállomással és haladéktalanul fogjon hozzá a tavaszi munkákhoz. Dolgozó parasztságunk ne hall­gasson az ellenség hangjára, hanem törekedjen arra, hogy pontról-pont. ra végrehajtsa a Minisztertanács határozatát és munkájukkal segít­sék ahhoz Csongrád megyét, hogy a megyék versenyében a sereghaj­tók közül mielőbb az élenjáró me­gyék soraiba kerüljön. Szerda reqge! országszerte megkezdődik a fémgyiijtö'tónap A miniszjertanács határozata alapján szerdán reggel országszer­te megkezdődik a fémgyüjtő hónap. Az utolsó napokban hatalmas szer. vezö és előkészítő munka folyt a gyűjtés gazdái, a DISZ-fiatalokés oz úttörők körében, hogy szerda reggel már pontos tervekkel és tel­jes lendülő, 1 I láthesoanaik munká­hoz. (MTI) 1953 ÁPRILIS SZERDA IDÖJARASJELENTÉS Várható időjárós szerda estig: vál­tszó felhőzet, több felé esővel, főleg a Dunántúlon és az ésaaki megyékben. Időnként élénk nyu­gati, északnyugati szél. A hőmérséklet csökken. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: szerda reggel 2—5, délben 14—17 fok között. A várható napi középhőmárséklet április t-én, szerdán 10 fok felett lesz. (MTI) MOZI Szabadság: Első fecskék. — Ecseri lakodalmas. (áprIPs 8.ig) Vörös Csillag: Harmadik csapás. (ápiills 4-ig) Fáklya: Három kívánság (Április 2-lg) Az előadások fél 6 és fél 8-kor kez­dődnek. SZÍNHÁZ Este 7 őra: Ukrajna mezőin — Pe. tőfi bérlet (8). MUZEUM Szegedi Iparfejlődés a céhektől a szocialista Iparig: Fejlődéstörténeti kiállítás; Móra Ferenc-emlékklálMAn: Fehértó élűvilága kiállítás: héUö ki­vételével mindennap 10 órától eete 8 óráig. KÖNYVTAR Somogyi: Délelőtt 10-től este 7-tg (Könvvkölcsönzés: délután 2-től eete 6 óráig.) Az Egyetemi Könyvtár nyitvatartási Idete hétköznapokon: Olvasóterem dél. előtt 10-től este 9-ig: hétfőn 2-től es­te 9-ig. KölcsönzéB 12-tö| este 8-lg, hétfőn 2-től este 8-lg. Vasárnap nyit. va 9.tői 13 óráig. C.orkIJ (Horváth M.-u. 3. MSZT szék­ház): Hétköznapokon délelőtt 10-1Ő1 2-ig: délután 3-tól 7 óráig. Könyvköl­csönzés. Fiataljaink mind nagyobb érdeklő­dést tanúsítanak a sakkjáték iránt. Ezt mutatta a legutóbb lezajlott Sze­ged Járási úttörő sakk csapatbajnok, ság is. A fjükhöz csatlakoztak a: lá­nyok is. a kisteleki úttörő leány sakkcsapat eredményei azt bizonyít. Ják, hogy nem maradnak el a fiúk mögött. Figyelemreméltóak az eredmények. A csapatbajnokságot a mór ah almi általános iskola fiú csapata nyerte Jó Játékkal. Első táblása Szépe Róbert és az aprótermetü Gagó József. Játsz. máik komoly tehetséget mutattak és a mórahalmi sportkör sakkszakosz­tályának feladata, hogy a két tehet, séges úttörű pajtással komoly for. mába foglalkozzanak. Megállapítható, hogy a résztvevők 80 százaléka nem­csak gyakorlatban, hanem elméleti­leg is foglalkozik a sakksporttal és Játszmáik felépítése tartalomban eok felnőtt sakkozó -tudását meghaladja. A versenyben a győztes csapat 15 pontot ért el, második Kistelek 12 és fél, 3. Algyo 10. 4. Szatymaz 9 és fél, 5. UJszentiván 8 6t fél ponttal. A kisteleki leánycsapat 4 és fél pon. tot ért el. Hiányosság, hogy a leá­nyok nem vesznek részt a versenye, ken. A pedagógusok feladata, hogy megkedveltessék a sakkozás szellemi sportját velük. Az úttörők nagy ked. vet mutatnak e' sportág iránt és ez a biztosítéka sakksporiunk utánpót­lásának. . Szeged Járási TSB aglt. prop. bizottság* A RADIrt MAI MŰSORA Április 1. szerda. Kossuth-rádió 5 Reggeli zene. 5.30 Hírek. R Falu. rádió. 6.45 Lapszemle. 7,05 Hangié, mezek. 7.45 Levelezők ielentlk. 8,05 Hanglemezek. 11.30 Elbeszélés, 11.40 Hanglemez. 12 Hírek. 12,IC' Vidám muzsika. 12.30 Népi zene. 13 Dalett­zene. 13.30 Hanglemezek. 14.15 Út­törő híradó. 14.35 Zongora. 14.50 Hangverseny gyermekeknek. 15,30 Kispajtások énekelnek. 15.50 Regény, részlet. 16.20 C.yermekrádió. 17 Elő­adás. 17.10 Költemények. 17,30 Elő. adás. 17,45 Szív küldi. 18,10 Építő, ipari féléra. 19 Hangos újság. 20 Tíz perc külpolitika. 2C'.10 Egy falu — egv nóta. 20.45 Tömegdololc. 21 Előadás. 22 Hírek, sport. 22,25 Ma­gvar nóták. 23,10 Gordonka-zongora. 23.45 Szórakoztató zene. 24 Hírek. Petőfi-rádió 6 Népek dalai. 6.45 Torna. 7 Ke. ringók, nnlkák. 7,35 Oszlpov együt­tes. 8 Zenekari művek. 9 Ének. 9.20 Beszélgetés úttörőkkel. 9,40 Daltnnu. lás. 10 Hfrek. 10.10 Indulók. 10.30 Óvodások műsora, 11 Elnyomott né. pek dalai. 15 Rádió együttes. 15.30 Könyvrészlet. 15,50 Magyar operák­ból. 16,30 Előadás. 16,45 Zongora. 17,15 Szovjet és népi demokratikus híradó. 17,30 Hanglemezek. 17,45 El­beszélés. 18 Könnyű zene. 18.45 Hanglemezek. 19 Hangverseny. OÉLMAG YAR0RS2AG politikai napilap Felelős szerkesztő és kiadó: ZOMBORI JÁNOS Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szeged. Lenin-u. 11 Teleron: 35—35 és 40-80 Kiadóhivatal: Szeged. Leninu •. Telefon: 31 — 16 és 35—Ofl Csongrndmegvei Nvomdatpan Vállalat- Szeged Felelős vezető: V'ineze György > FELHÍVÁS A VTSB mellett működő agitációs és propaganda bizottság felhívja ai sportkörök újonnan megválasztott agitációs és propaganda felelőseit, és a bizottság régi tagjait, hogy ma este 6 órakor a VTSB-ben tartandó értekezleten jelenjenek meg. VASARNAP SZ. HONVÉD-SZOMBAT. HELYI LOKOMOTÍV NB l-ES MÉR­KŐZÉS A Honvéd sportpályán va6árnap délután 4 órai kezdettel Szegedi Honvéd—Szombathelyi Lokomotív NB I es labdarugó mérkőzés kerül sorra. Előtte negyed 3-kor Szegedi Lokomo­tív—Légierők NB II.es mérkőzést tartják meg. FELSZABADULASI KERÉKPÁROS VERSENY Vasárnap reggel 9 órai kezdettel, hazánk felszabadulásának nyolcadik évfordulója alkalmával a Széchenyi­téren háztőmbkörüli kerékpáros ver. senyt tartanak Szeged legjobb kerék­párosainak részvételével. SIKERREL VIZSGÁZTÁK AZ USZÓ­EDZŐK A szegedi Társadalmi Úszószövetség szombaton tartotta az úszó. és vízi­labda edzői továbbképző tanfolyam vIzsgaelöadáBát. A VTSB-t Csikós Fe­renc képviselte. Rakita József meg­nyitó beszéde után a vizsgázók szá­mot adtak a tanfolyamon és a gya­korlatokon szerzett tudásukról. Jó felkészültséggel és szakmailag, poli­tikailag tartalmas beszámolólukkal a felszabadulási héthez méltóan szere­peltek a vizsgázó elvtársak. Szeged úszósportja újabb szakemberekkel erősödött, akik ió munkájukkal biz­tosan hozzájárulnak úszósportunk fejlődéséhez. Lombos Béla a Társadalmi Úszószövetség agit. prop. felelőse AZ OTSB KÖZLI, HOGY ÁPRILIS 4.ÉN. SEM A FÖVAROSBAN. SEM VIDÉKEN NEM SZABAD BAJNOKI LABDAKUGO MÉRKŐZÉSEKET JAT­SZANI. MEGKEZDŐDTEK A KISPALYA KÉZI. LABDA MÉRKŐZÉSEK Vasárnap délelőtt ünnepélyes kere­tek között tartották meg az Építők sporttelepén ezév, kispálya várost kézilabda bajnokság megnyitóját. A csapatok díszes felvonulása után Vajtai László, a Kézilabda Társadal. m| Szövetség elnöke ünnepi beszédet turtott, majd megkezdődtek az első mérkőzések. A felvonulás alatt kü_ lönösen kitűntek az újszeged: általá­nos Iskola leány és fiútanulói. Ered­mények: Petőfi-Honvéd II 21:7, Postás II—Postás I 3:2. Úttörő baj. nokság: Tiszaparti ált. isk.—II. gye­korló Iskola I. 6:8. TOTÓ TAJÉKOZTATŐ 1. Bp. Honvéd-Rapid 1—1, 2. Bp. Bástya—Ausztria 1—1. 3. Salgótarjáni Vasas—Diósgyőri Vasas x—2, 4. Nagy. batonyl Bányász—Perecesi Bányász 2 —1, 5. Gyöngyösi Építők—Sajószent. Péteri Bányász 1—1, 6. Miskolci Épí­tők—Egri Fáklya 1—x. 7. Ceglédi Lo­komotív—Szegedi Petőfi 2—x, 8. Za., lutgerszegl Vörös Meteor—Kőbányai Bástya 1—1, Komlói Bányász—Pécs! Lok. 1—2, 10. Tatabányai Építők­Nagykanizsai Bányász 1—2, 11. Esz­tergomi Vasas—Kinizsi Dohánygyár 2 -1, 12. Váci Vörös Lobogó—Pester. zsébeti Vasas 1—1. Pótmérkőzések: Debreceni Honvéd—Miskolci Lok. 1—1. Szegedi Lok—Légierők 1—2. Makót Vasas—Vasa« Dinamó x—2, Várpalo­tai Bányász—Péceújhegyl Bányász 1--X. VÁROSI TÉRBIRKOZŐ BAJNOKSAG Szombaton rendezték meg a várod térblrkozó bajnokság küzdelmeit a Lokomotív sportpálya tornatermében. A felnőttek győztesei: Lepkesúly: Benkő (Honvéd), légsúly: Séri (Loko. motiv), pehelysúly: Hoff (Petőfi), könnyűsúly; Szirbik (Honvéd), váltó­súly; Takács (Honvéd), középsúly: Szakács (Honvéd), félnehézsúly; Rez­nák (Honvéd). Nehézsúlyban nem volt induló. Ifjúsági győztesek: Szabó (Petőfi). Sípos (I/okomotív) Hajdú (Honvéd). Rácz (Petőfi), Vetró (Dó. zsa), Pál (Petőfi), Szanka 'Lokomotív), C«onka (Lokomotív), Szvoboda (Hon­véd), Oláh (Honvéd). DŐRKABAT, bőrkesztyű, retikül, m n­denfélo bőrtárgy festése, Szent Mik­lós-utca 7. Felsőváros. EGY szép ártány, 1 éves, eladó. Te­réz.utca 16. EGY mély gyermekkocsi, olcsón el­adó. Cím: Marx-tér 6/a'. emelet 1. ZOMÁNCOS tűzhely, egf mély kocsi eladó, ötlialom.u. 5 la. FAPERMETEZŐ, 25 literes, kerekeken l» tolható, eladó. Alföldi-u. 20. ELADÓ törzskönyvezett pulikölvök, csizma, rokka, és ftúkabát. Tolbu. chin.süg. 2. POLITÚROS keményfal szekrények, 43-as férficlpő, nagy vaslábos, zsí­rosbödön eladó. Bécsi.krt. 18. KOMBINÁLT Fzekrény, képek, kisdi­vány, zenélőóra, festőállvány eladó. Sztálin sétány 3. II. KEZLON, újszerű állapotban eladó. Kárpitos munkát és Javítást vállalok, Somogyi-u. 16. PETÖFITF.LEP 52. utca 1310 sz. ház eladó. SZAR és próbababa, szabófelszerelés eladó. Móra.u. 16. 7—8 VAGON érett tehántrágya. dlnv­nye, krumpli, vagy kukorica bokrok­ba kitűnő, olcsón eladó, takarmá. nyért is elcserélhető. Gém-U. 15. MINDENES benlakó főzönőt felveszek, Püspök-u. 11 la. I. 3. El,ADÓ „Alfa" tejszeparátor. rugós ágybetét, ágyrámák, Középkikötő.sor 2 szám. KOMBINÁLT bútor, Jégszekrény, fo­nott garnüúra eladó, Szalay, Somogyi Bé!a-u. 10. BÚTOROZOTT szoba kiadó. Hadadiné. nál. Móra.u. 14. ELADÓ cementvájú. nagyobb konyha­kredenc, egyszárnyas üvegajtó. lia=z_ nált fürdőkád, egy tollpárna. ünnep, , vasárnap vagy 5 érától. Löcsei-U. 3. KOMB1NALTSZEKRÉNY Spitzer aszta, losnál készen kopható. Attlla.u. 16. ILON A-u tea 19. ház, lakásátadással eladó. KÉT VAGON trágya eladó, vágy bár­miért elcserélhető, ösz-u. 27. DIOFURNÉROS hálóbútor, redőnyös ira'szekrény, félháló, állóiróasztal, szekrények, vashordő, kocsikötelek, ablak, üvegballon, nagvpad, zomán­cos fürdőkád, kerltéssodrony, szöges^ drót, permetezőgép eladók. Bocskai utca 1. Gerda. VESZEK haszná't hiányos gyermek­kocsikat. Levélhlvásra házhoz me­gyek. K. D. Rákóczi.u. 24. EGY félpár férfi szandál kedden a városban elveszett Kérem Közép-U. 20. alá leadni. MAGASNYOMASU vörösréz permetező eladó. Kossuth L.-sug. 60. KERESEK megvételro háromkerekű gyermektrlclkllt. Keramit Téglagyár, Simándi Józsefné. KTFOGASTALAN fehér sportkocsi el­adó, Szabó, Kossuth L.-sug, 34. fszt. Jobb. ELADÓ dunna, párna, székek, mázsa súllyal, zománedgy sodronnyal, Bokor utca 6 szám. ELADÓ gyermek lábbal hajtó* autó é- egy háromkerekű triciki;. Sztálin, krt. 33. házfelügyelöné.. FEHÉR spoi-t gyermekkocsi eladő. Kovács Lúszlóné, Bokor-u. 4/e. ELCSERÉLNÉM szoba, konyha SDQÍ­zos lakásom egy nagyobb szobáéit, lehet társbérlet Is. Érdeklődni dél Után 6-tól, Csillag-utcai 8. 1—2 szobás lakást, vagy j;is kertes házat költségtérítéssel keretek. Párisi körút 15. SINGER varrógép, kitűnő, centrá! bobbinos eladó, Sztál-n-krt. 38. fszü 2 ajló. FAPERMETEZŐ. 25 literes, kerekeken ls tolható, eladó Alföldi-u. 20. ZOMÁNCOS tűzhely, egy mely köpd eladó, öthalom-u. 5,'a. EGY MÉLY gyermekkocsi olcsón ea­adó. Cím: Marx-tér 6 a. emelet 1. EGY SZÉP ártány, 1 éves eladó Te­réz-utca: 18.

Next

/
Oldalképek
Tartalom