Délmagyarország, 1953. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1953-03-27 / 73. szám

PÉNTEK. 1953 MÁRCIUS 27. A kommunisták példamutató munkája a Szegedi Ruhagyárban r A felszabadulási hét kezdete előtt ía Ruhagyárban megbeszélésre gyüL •Lek össze a pártcsoportvezetők. Ar. TÓI beszéltek, hogy a párt tagjai­nak az ünnepi műszak alatt pé,dát kell mutatniok, a termelés élharco­sainak kell lenniök. Megfogadták: minden erejükkel harcolnak a ter­melés növeléséért, A Ruhagyárban a kommunisták j példamutató munkájával érték el azt, hogy az üzem tervtelje, i sítése napról-napra emelkedik; már behozták januári lemaradá­sukat. A pártcsoportvezetök naponta ellen­őrzik a termelőmunkában résztvevő párttagok eredményeit. Az üzem kommunistái kiválóan megállják he­lyüket a felszabadulási hét harcá­ban. Különösen kiemelkedik az Ur­bán-szalagban Spang Hona elvtárs, nő, aki ali<g négy hónapja dolgozik oz üzemben. Előző termelési ered­ménye 1.60 százalék volt, most az ünnepi műszak alatt 198 százalékos átlagot ért el. Szorgalmas; hiba­mente^ munkát végez. Példája nyo­mán a szalag többi dolgozója is na­ponta túlszárnyalja előirányzatát. Szilágyi Lajosné elvtársnö is rövid ideje van a Ruhagyárban A felsza­badulási műszak előtt 140 százalé­kos átlagteljesítménnyel dolgozott. Kemény elhatározása volt hogy ezt bz átlagát jóval maga mögött hagyja. Bitó Mihályné elvtársnö naponta békeőrséget áll, hogy ez. zel még jobban növelje termelését. 169.7 százalékos teljesíi menyével jobb munkára serkenti a körülötte dolgozókat. A IV-es teremben Horváth Jó­zsefné elvtársnőt köszöntötték az ifjúmunkások és az ünnepi műszak alatt végzett jó munkájáért könyvet nyújtották neki. Kérték, hogy továbbra is kimagasló teljesítmé­nyekkel dolgozzék. Mucsi László elvtárs a IX-es teremben egyike « legjobbaknak. Napi tervét jóval 150 százalék fölött teljesíti. A készáru raktárban Módlics Lj. josmé pártcsoportvezető jól össze­fogja a csoportját. Naponta egyéni­leg beszélget a kiemelkedő teljesít­ményt elérőkkel. Figyelemmel kiséri azokat, akik közepes vagy gyenge eredménnyel dolgoznak. Maga is oda áll melléjük és készségesen megmutatja, ho­gyan lehet gyorsabban elkészí­teni a szállításra váró készárut. Ludányi László elvtárs a felszaba­dulási hét első napján 278 száza­lékot teljesített, ö volt az első a készáru raktárban Tegnap 290 szá­zalékra fokozta normáját. Szécsi Mátyásné elvtársnö tervelőirány­zata 180 munkadarab, s szerdán hat óra alatt 233-at készített el. Szilágyi Istvánné elvtársnő is he­lyes munkabeosztással 280 száza, lékra emelte termelését. Az üzem kommunistáinak lelkese­dése, példamutató munkája maguk­kal ragadta a pártonkívülieket is. akik egymással versenyezve na­ponta békeőrséget állnak és harcol­nak a magasabb termelési eredmé­nyekért, a felszabadulási hét győ­zelméért. A Víz- és Csatornaművek brigádjai határidő előtt teljesítik vállalásukat ménnyel dolgozott Szerda reggel 6 óra 30 perc. Gyorsjárású emberek közelednek a Víz. és Csatornaművek felé. Bent az üzemben egyes brigádok már gyülekeznek a raktár körül, hogy a napi munkájukhoz szüksé­ge® anyagról és szerszámról idejé­ben gondoskodjanak. A többiek megbeszélést tartanak és feloszt­ják magúik között a munkát. Egye. sek a versenytáblát nézik: a Móra­brigád eredménye hiányzik a táblá­ról. Pedig ók jól dolgoztak és a határidő előtt t|z nappal teljesí­tették felajánlásukat. Munkájuk­kal 2500 forintos megtakarítást ér. tek el Tegnap pótfelajánlást tet­tek, hogy a vízhozam növelése ér­dekében a Mezőgazdasági Kísér­leti Állomáson lévő kutat mélyebb­re fúrják'. Ungi István vlzóraszere'ő bri­gád a folyamatos munka érdeké­ben megbeszélte, hogy miképpen tudnák növelni a felszabadulást hét alatt eddigi átlagos 131 százalékos eredményüket. Ennek a brigádnak a tagjai n megbeszélés után a mar előre elkészített vízórákkal együtt sietős léptekkel indultak a kijelölt helyekre. Arra gondoltak, hogy ezen a napon még kiemelkedőbb teljesítményt kell elérniök, több vízórát kell felszerelnlök, mint az előző napon. A felszabadulási hét egy napján tizenegy darab vízórát szeTeltek fel. Ezzel 133 Százalékos teljesít­ményt értek el, túlszárnyalták az •eddigi átlagukat. A brigád jó munkájának eredményeképpen 21­én befejezte az üzem negyedévi vízóra6zerelé6i tervét. Vetró kömüves-brigád is jól dolgozott. A segédmunkások siet­ve hordták a homokot, téglát és egyébb szükséges segédanyagokat, hogy a szakmunkások egyetlen percet se veszítsenek. A helyes munkabeosz­tással a brigád kollektívája szerdán 141 százalékos teljesítménnyel dol­gozott. Szécsi József kőműves-bri­gád is messze maga mögött hagyta 141 százalékos normateljesitmé­nyét, mert 165-re emelte termeié, sót. Dugonics, Pusztaszeri, Juhász Gyula, Madách és Oszlrovszki utcában tisztították meg az utcai csatorna leöntőket. Ennél a munkánál 208 százalékot ertek el az előző 135-el szemben. Eredményüket továbbra is tar'." .iák. Bokor József nyiltcsatorna tisz­tító brigádja 137 százalékos telje­sítménnyel do-lgozo't szerdán. Nagy Vince vízórajavító a felsza­badulási hét előtti napokban igen gyenge teljesítménnyel dolgozott­Kényelmesen és beosztás nélkül vé­gezte munkáját. Nem látszott meg rhjta. hogy készül-e az ünnepi mű­szakra. Olyan munkát is elvégzett, ami nem az ő feladata. Emiatt le­maradás mirtalkozott a termelésben. A műszaki vezetők figyelmeztették hanyagságára: már a felszabadulási hét első napjaiban bebizonyította, hogy ha jó időbeoszlással dolgozik, akkor emelkedik a termelése. A második napon öt óra hossza alatt 40 darab vízmérő felbontását' lok­tisztítását és alsóműjavítnsát vé­gezte el. Már befejezte a 40 darab vízóra javítást. A Szegedi veknél Víz- és Csatornamű" az ipari tanulók is tettek felajánlást a felszabadulási hét t'sztoletére. A külvárosi dolgo­zók vízellátása megkönnyítés© ér­dekében „Április 4." elnevezésű közkifolyó felszereiésót vállalták. Botdis művezető irányítása alatt Ör­dögh Miklós másodéves és Balogh Mihály elsőéves ipari tanulók már a közkifolyó szerelési munkálatokat elvégezték. Még a lekötés hiányzik, amit rövid időn belül megvalósíta­nak. A lakatosműhely dolgozói terven felül egy tűzcsap kijavftására tellek fogadalmat. Ezt már elvégezték és most az összeszerelésen dolgoznak. Már előre azon gondolkodnak, hogy pótfelajánlást lesznek, hogy az ő eredményes munkájuk is hozzájá­ruljon a felszabadulási hét sikeres befejezéséhez és az élüzem cím megtartásához. Vasárnap délelőtt tartiák meg a megyei és az üzemi lapok levelezői első üsszevont értekezletüket a Kálvin-téri székházban Szegeden március 29-én, vasár­nap reggel 9 órákor ülnek össze el­sőízben a ,,Délmagyarország", a „Viharsarok" és a Szegeden megje­lenő négy üzemi lap, a „Vörös Cséve", az „Üjszegedl Texttlmun­kás", a „Textilművek" és a „Sze­gedi Egyetem'' levelezői. Ezen az összevont értekezleten a két megyei lap, valamint az üzemi lapok leve­lezői értékelik az elmúlt negyedév­ben végzett munkájukat és megbe­szélik azokat a feladatokat, ame. lyek reájuk, a „proletár közvéle­mény parancsnokaira" várnak az el­kövelkczcndő időkben, A zárt csalorna'isztílásnál Pálf. A levelezők a Kálvln.tér 6- szám Gyula brigádja igen szép teljesít* alatt lévő székházban jönnek össze értekezletre. A hat lap szerkesztő­sége kért a levelezőit, hogy ezen az összevont értekezleten teljes számmal jelenjenek meg. Az érte­kezletet megelőzően a Szegedi Álla­mi Nemzeti Színház művészei: 01­gyal Magda, Radics Tibor és Paulusz Elemér rövid kultúrműsor. H Szőv e unió Kommunista Pártja Központi dizottsagának üdvözlő távirata Palmiro Togliatti elvtárshoz Moszkva (TASZSZ). A Szovjetunió Kommunista Pártjának Kos. pontt Bizottsága a következő üdvözlő táviratot küldte Palmiro log. Baltinak: „Palmiro Togliatti Elvtársnak, Róma. 60. szii elésnapja alkalmából a Szovjetunió Kommunista Pár()á. nak Központi Bizottsága forró, testvéri üdvözletét küldi önnek, » dicső Olasz Kommunista Párt harcos vezetőjének. Az ön személyében a nemzetközi kommunista mozgalom kiváló személyiségét. Olaszország dolgozó népének a béke és a nemzeti füg. getlcnség, a demokrácia és a szocializmus ügyéért folyó harcába* kipróbált vezérét üdvözöljük. Jó egészséget és hosszú élelet kívánunk önnek, drága Togliatti Elvtárs, Olaszország munkásainak és parasztjainak javára, az egén* haladó emberiség javára, A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága." _ Ünnepi gyűlések egész Olaszországban Palmiro Togliatti 60. szüielésnapja alkalmából krattkus választási „reforia* ellen vitt harcát. A rendőrterrorru válást képpen a várOs' lakossága tiltakozó nagygyűlést rendezett, amélyen 24 dolgozó kérte felvételét a kommu. nista pártba. t Bisignanoban is (Cosenza tarto­müny) letartóztatták a Togliatti 60. születésnapja alkalmából rendezett gyűlés kommunista szónokát. Vá­laszképpen 10 dolgozó azonnal kér. te hogy vegyék fel a Kommunista Pártba, a Keresztény Demokrata Párt öt tagja pedig széttépte tag­sági igazolványát. Az Olasz Kommunista Ifjúsáj^ Szövetség ezekben a napokban fel­hívásokat intéz az ifjakhoz és leá­nyokhoz. hogy lépjenek be soraiba. Az Olasz Kommunista Párt (öbb TogliaHUjsztöndíjat alapít azoknak a diákoknak a számára, akik társa, dalompolitikai tárgyú d'sszertéiciőt készíjenek és új, Togliatti elvtára nevét viselő pártiskolát nyit. A pártiskola építéséhez szükséges ősi, szeget a dolgozók adják össze. Róma (TASZSZ). Egész Olasz­országban gyűlésekkel és ünnepi ülésekkel emlékeznek meg Palmiro Togliatti elvtárs 60. születésnapja, ról. A Kommunista Párt szerveze­te' széles körben népszerűsítik Pal­miro Togliatti elvtárs műveit, gyű. léseket rendeznek a kommunisták é« pártonkivüliek számára, amelyeken az olasz nép vezérének életével és tevékenységével foglalkoznak. A demokratikus lapok jeienjései szerint a hatóságok sikertelenül próbálják meghiúsítani azokat a tüntetéseket, amelyeket Togliatti elvtárs 60. születésnapja alkalmából rendeznek. A rendőrség Morimo­Calabroban (Calabrja) kísérletet lett, hogy megakadályozza a Tog­liatti elvtárs 60. születésnapja al­kalmából rendezett gyűlés meglar. íását, de a lakosság ellenállást ta­núsított. A gyűlés befejezése után a szónokot és a kommunista párt helyi szervezetének egyik vezetőjét letartóztatták a „kormány megsér­téséért", amely abból állott, hogy méltatták Togliattinak az antidemo­Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottságának március 24-i ülése New-York (TASZSZ). Az ENSZ közgyűlés politikai bizottsága már. cius 24-én továbbfolytatta az Ame­rikai Egyesült Államok más orszá­gok belügyeibe való beavatkozásá. nak kérdésével kapcsolatos vitát. A délelőtti ülésen csupán Izrael és Kuba küldötte szólalt fel, akik be­széltek mindenről, csak éppen a na­pirenden lévő" kérdés lényegéről nem. A déluláni ülésen felszólal! Ka'z­Suchy, Lengyelország képviselője és bebizonyította, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya arány, lag rövid idő alatt számtalanszor megsértette más ncmze'ek függet­lenségét és szuverénitását, majd megjegyezte, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya ilymó. don nyíltan átfogó programmot je­lölt ki a népi demokratikus orszá­gokban végzendő kém-, kártevő és egyéb bűnös tevékenységre. Lengyelország képviselője ténye­kel hozott fel. amelyek arról tanús­kodtak bogy a. hitlerista Gestapo volt ügynökeit küldik kémek és kár. tevőkként Lengyelországba. Március 25-én az ENSZ köz­gyűlés polittkai bizottságának dél. előtti ülésén tovább folyt az Egye­sült Államoknak más államok bel­ügyeibe való beavatkozása kérdésé, nek tárgyalása. K. Kiszelev, a bjelorusz kul. döjtség vezetője felhívta a bizott­ság figyelmét arra, hogy az ENSZ alapokmányának és a nemzetközi jog. elveinek szembeszökő megsértését jelenti az. hogy az amerikai kon­gresszus elfogadta Kersten módosL fását a kölcsönös biztonsági tör. vényhez, amely százmillió dollárt irányoz elő a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen irányuló felforgató, kém- és kártevő munkára­A továbbiakban Kiszelev megál­lapította, hogy Lodge amerikai kül. dött felszólalásában egyetlen egyet som cáfolt meg azok közül a nagy­számú fények közül, amelyeket Csehszlovákia és a Szovjetunió kép­viselője említett. Kiszelev befejezésül kijelentette, hogy a bjelorusz küldöttség teljes mértékben t^nognjja a csehszlovák küldöttség határozati javaslatát. Mindenki ma»a gondoskodjék velőmagról Szeged területén a hosszú hetek érvel, hogy korai még a ve'és, ne . óta tartó tavaszi időjárás ellenére, vessenek a parasztok, mert hideg a ral szorakoztatjak a megjelent leve- íg j^gy lemaradás van a mezőgaz- ; föld és elpusztul a mag. Ezi Cson. lezőket. A beszámoló és a hozzá- dasági munkákban. Szegeden Qz-! grádi Gábor Ccaba-utca 56. szám szólások végén értékes jutalomban ideig a tavasziárpa vetési tervüilt í alatt lakó kulák is szórja szét a pa. részesitik azokat a levelezőket akik 42' a ^vetési tervet 63, a cukor- j rasztság között. A valóságban azon­. „ , , , répa vetést 14, a takarmányrépa j ban — a dolgozó parasz ok nngy­az elmutt negyedev folyaman példa- ve(.ést 41 százalékra teljesítették. A része tudja: a meleg időjárás biz­sun vették kl részüket a munkából napraforgó vetéséhez pedig még és soraikkal támogatást nyújtottak hozzá sem kezdtek. A lucerna veté­a sajtó színvonalának emelése és sát eddig csak 8, a szójabab vetését munkája megjavítása érdekében. is 34 EZazalckra hajlot ak BESZÉLŐ TÉNYEK MULT JELEN 1940 július 11. A Délrcagyarország „A belvá­rosi csatornák vize öntötte el Alsóváros egyrészét" cím aia't a következőkről számol be: „Felhőszakadás következtében egyre többen kérik a város és a tűzoltóság segítségét. Szerda dé­lig újabb száz kérelem futott be az elöntött utcák és házak lakóitól.. • A Hajnal-, Móra-, Korma nyos., Remény-. ' Szivárvány-. Róka-, Délibáb­Alföldi_ és a Nemestakács-uícában a víz csaknem mindenütt elöntötte az udvarokat és a lakásokat. Ezeken a helyeken, minthogy a tűzoltóság nem tud mineenhova eljutni szivattyújával, úgy re­gi'erack a helyzeten, hogy a kapuk előtt felbontják a té-dniárdá"-, csatornái ásnak a földbe és ezen ál próbálják kiengedni a vizet az árokba. Legtöbbhe­lyen azonban ez a művelet nem sikerül, mert az ár. kok is megteltek vízzel és nem képesek befogadni és levezetni az újabb víztömegeket... A belvárosi uteák vize a külvárosi uteákba folyik... üt család szükséglakás kiutalását kérte a népjóléti hivataltól. A hivatal nem tudott szükséglakást adni, mert a ren­delkezésére álló 95 városi szükséglakásban 540 csa­lád lakik." végre­Ez a csúfos lemaradás veszélyez­teli ezévi kenyerünket és takar. mánytermésünket. Az elmuit aszá­lyos esztendő után minden körül­ményeik között olyan munkát kell végezni dolgozó parasztjainknak, amely b ztositík lesz arra, hogy be­Szabad hazánkban minden a dolgozó népé. Az ] takarításkor magas terméshozamot egészségvédelem, a dolgozók lakásainak védelme el- i érjün;{ el. A földben lévő nedves­sőrendű fe.'ada; és a régmúlt bűneit fokozatosan időbeni vetés esetén bő táplál"é­megrziintetjük minden területen. A belvárosi csator. ]kot nyújt a bevetett magvaknak nák tize nem önti el ma már Alsóváros utcáit, 1951- Ezért szükséges, hogy Szeged dől­heti Cserepessoron egy záportároló épült, mellette gozó parasztjai megtegyenek min­szlvattyúház. Nagy zápor, felhőszakadás esetén itt dent azért, hogy a közeli napokban gyűlik össze a víz. Ha ez nem elegendő, akkor kl- j elvégezzék a vetést és ne hallgassa­sztvattyúzzák a vizet a lóversenyíérre, ahonnan az- nak a dolgozó nép legádázabb elten­Ián visszafolyik a csatornákba. Az utcák árkai gon. ségére, a kulúkra, aki a legravn. dozottak, rendbe tartottak. Befejezéshez közeledik a Tisza szélen egy új szennyvíztároló telep és a bel­városi főcsatorna újjáépítése, amelyre 4 millió 300 ezer forintot fordítottunk. A szennyvíztároló telep­nél most szereltek fel egy záporszlvattyút, amely na-yobb crapadék ezetén perccnktnt 24—25 ezer köb­méter vizei tud kiszivattyúzni. A meglévő szivaty. tyúkkal egyíitt több mint 40 ezer köbméter vizet tudnak eltávolítani Szeged utcáiról, nagyobb zápor, felhőszakadás ©setén. Államunk gondoskodását mu­tatják ezek az eredmények, amellyel a felszabadulás óta a csatornák, a víztárolók és a szivattyúépítések során jelentősen megjavítottak a vízlevezető csator­nákat. Ma már nem következhet be az, ami 1940-ben a dolgozók százait tette hrtléktalamná. szabb rémhírekkel próbálja eltánto­rítani a parasztságot a munkák idő­ben; Vtígrchajtá-á'ől. Róvó Mihály felsővárosi volt kocsmáros például azzal ijesztgeti a parasztságot, hogy hiába veinek, úgyis elvisznek tőlük mindent A dolgozó parasztság hiszékenyebb része hagyja magát félrevezetni nz ellenség hangjától és megfeledkezik tosíték arra. hogy a magvak kikel­jenek és a növényeik erőteljes fej­lődésnek induljanak. Dolgozó parasztjaink vegyenek példát Nagy József, Kecskeméti­utca 20., Lete Antal Felsővárosi Feketeföldek 253., Domonkos Má­tyás Rókusi Feketeföldek 100. és Szekeres Lajos Pásztor-utca 69. szám alatt lakó dolgozó parasztok ról, akik minden kulák és ellensé. ges rémhír ellenére, pártunk sza­vára haTgattnk és ezideig már el­végezték a tavaszi mezőgazdasági munkák legnagyobb részét. Bodor Ferenc Békcteíep, Régi Posta-uten 16., Matuln Józsefné Tabán-utca 17., Forgó János Tarján.telep 5/a. és Gera Ferenc Gyevi-sor 11. szám alatt lakó dolgozó parasztok azon­ban — az ellenség propagandá­jára, rémhíreire ha'lgatva —, mind­ezideig semmit sem tettek a mun­kák időbeni elvégzése érdekében. Az eüenség terjeszti azt a hfrt, hogy dolgozó parasztjaink ne töp­kulák | rengjenek azon, honnan vesznek ve. do'gozó | tőmagot, merj a tanács gondosko­dik a vetőmagvak beszerzérérfll. Egyszer s mindenkorra meg ke'Í érteni dolgozó parasztjeitímak, arról, hogy az elmuit esztendőkben is az járt jól. aki szorgalmas piun_ kával arra törekedett, hogy minél többet termeljen, mert több jut szabadpiacra. Az ellenség azzal is1 tesznek, hoT maguknak kel' gonrIo~kodni vetőmagvak beszerzéséről A vsi<">. mag beszerzése a bő termést segít1 ésszkszorosan gyümölcsöz'eti azt a fáradtságot, amit dolgozó paraszt­jaink a velőmagbeszerzés érdekében

Next

/
Oldalképek
Tartalom