Délmagyarország, 1953. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1953-03-27 / 73. szám
m/t* PROirrlRiAi JEGYE^DOFÍERI DÉLHKYIlOKZtC Kerületi népneveifimunka feladatéi és módszertani tapasztalatai Vasárnap délelőtt tartják meg a megyei és «z iizemi lapok levelezői első összevont értekezletüket a Kán in.téri székházban A kommunisták példamutató munkája a Szegedi Ruhagyárban SONGRADMEGYE IX. ÉVF. 73. SZÁM. M-J* TE I :FFCRFTLI LL TFCTAEV* WDTCBGMMM ARA 50 FILLÉR PÉNTEK. 1353 MÁRCIUS 27 Eegyük el a természettől, amire szükségünk van Micsurinnak, n nagy szovjet agro. biológusnak az a híressé vájt útmutatása, hogy „nem várhatunk könyöradományt a természettől, elkeli venni föle azt, amire szükségünk van", IU, Csongrád megyében is felbecsülhetetlen jelentőségű. Micsurin nemcsak elméletéve], de gya. korlati tapasztalatéival is porrázúz. ta azokat a hamis prófétafiat és áltudósokat. akik előszeretettel szajkózták a természettel szembeni tehetetlenségről és az égiek akarata, ban való megnyugvásról szóló de. magógiát. A mult évben már sok termelőszövetkezetben lapozgatták Micsurin, Víljnmsz és Liszcnko. tanításait — keresték a módját annak, hogyan lehet legyőzni a természetet és meg. teremleni a bőséges termés alapjait. Sok helyen nem hiába vették elő a szovjet mezőgazdasági szakkönyve, ket: a makói Úttörő, a nagymágocsi Salla; és még jónéhány tsz tagságán nem fogolt ki a mult évi szárazság és jó termést arattak a ka. lászosokból és a többi gabonafélék, bői egyaránt. Ezek a példák szinte kötelezően írják elő minden terme, löszövetkezet, minden egyénileg dolgozó paraszt számára, hogy az idén sokhal alaposabban felkészüljön a iöbbtermelésre, ami nemcsak az bt. eves terv teljesítési, hanem maguk, nak a termelőszövetkezeteknek és a kis. és középparasztok tömegeinek a szempontjából is elsőrendű követelmény. Az egyéni dolgozó parasztság ko. rében még mindig eléggé elterjedt az a nézet, hogy „végső fokon még. iscsák az idő a gazda fe ha nem esik az oső, nem tudunk termelni". Ez nem igaz. Sztálin elvtárs „A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban" című zseniális művében rámutatott: „Az embereit... miután megismerték a természeti törvényeket, számbavévc őket, támasz, kodva rájuk, hozzáértőén alkalmaz, va és felhasználva őket, korlátozhatják hatókörüket, a természet romboló erejének más irányt szabhatnak, a természet romboló erőit a társadalom javára fordíthatják". Ez azt is jelenti, hogy nefti fontos a Tisza és a Maros vizének úgy átfolydogálnia Csongrád megyén, hogy abból termelőszövetkezeteink, nek semmi hasznuk ne legyen. Gerő elvtárs a Központi Vezetőség 1952 november 29-i ülésén rámutat.ott azokra a fontos feladatokra, amelyeknek megvalósításával eddig soha nem képzelt magasra lehet emel. ni mezőgazdaságunk terméshozamát. Nyilvánvaló, hogy ezt a célt csak az élenjáró szovjet agrotechnika kö. velkezetes alkalmazásával és Iegeteősorban a tavaszi vetéstervek idejében való teljesítésével, majd utána a helyes növényápolással lehet elérni. Aligha várhat azonban jő termést a makói Táncsics termelöcsoport, amely még hozzá sem fogott a tavasziárpa és a zab vetéséhez. A tavasziárpát legkésőbb április 4-re földbe kell tenni, de a Táncsics Jszcs tagjai még mindig azon siránkoznak, hogy nem tudják beszerezni a vetőmagot, „segítsen ..ajtuk az állam". Már többször világosan megmondottuk, hogy az államnak nem áll módjában vetőmagot biztosítani, mert minden termelőszövetkezetben, minden egyéni dolgozóvá, rasztnái van elegendő tavaszi vetőmag. Különösen van elég vetőmag a makó; Táncsics termelőcsoporiban, ahol az ősszel csaknem 160 dolgozó paraszttal gyarapodott a tagság es ezek a dolgozó parasztok nem vitték be a közösbe az alapszabály sze. rint előírt szükséges vetőmagot. A 'szos vezelősége. de a pártszervezet is beleesett a siránkozó és az álla mi vetőmagra váró tagol: uszályába és ennélfogva nem lót előre. A pártszervezet nem tudja, vagy nem akarja megmagyarázni a tagságnak: ha nem vetnek, nem . aratnak. Nem iudja megmagyarázni, milyen ostobaság piacravinni éa elgarabolyozni az árpavetömagot, amikor a közös érdekről van szó. De ahhoz, hogy a lehető legtöbbet vegyük el a természettől, nem elég egyszerűen a régi módszerű ve. tés. A szovjet tapasztalatuk szerint keresztsorosan kell vetni a tavaszi áipát, négyzetesen kell ültetni a kukoricát és napraforgót. Ezzel a csekély többlet munkával már más. fél-két mázsával lehet holdanként emelni a terrriésátlagot. De még ezzel sem elégedhetünk meg. A vetés uján alaposan meg kell szervezni és a lehető leggondosabban kell elvégez, ni a növényápolást, tnajd később a pótbeporzást. A földeáki Dózsa-tsz azért tudta kivívni az ország leg. jobb gyapottermelő termelőszövetkezete címet, mert a tagság nem sajnália a fáradtságot a hatszori kapálásra, idejébén végezte el a kaccsolást és tetejezésl. A földeáki Dózsa-tsz jó gyapottermése az ősz. szel súlyos ezrekkel gyarapította a közös jövedelmet és a tagok ebben az évben még nagyobb termést akarnak betakarítani. Gerő elvtárs az idei mezőgazdasági feladatokról szólva rámutatott, hogy fokozatosan rá kell térni a szántólöldi öntözésre. A szántóföldi öntözéssel pótolni tudiuk a nyáron legtöbb6zör hiányzó esőzéseket és n terméstöbbletben bőségesen megtérül az öntözésre fordított munka. A fasiszta Magyarországon alig, vagv egyáltalán nem törődtek a Szántóföldi öntözéssel. Ha valahol mégis voltak öntözött területek, ez legtöbbször csak uradalmakban fordult elő. A dolgozó parasztok csak irigykedve nézhették az urasági földek nagy terméshozamát, ugyanakkor az ő apró parcelláikon rendszeres időközökben mindent elpusztított a kíméletlen szárazság. A népi demokrácia állama most nemcsak megszabja az öntözéssel kapcsolatos feladatokat, hanem mint a tiszántúli főcsatorna építése is bizonyítja, súlyos anyagi áldozatokat is hoz az öntözött földek megsokszorozásáért. Hazánkban 1938-ban mindössze 19.500 holdon folytattak öntözéses gaz. dálkodást, okidén pedig ötéves tervünk áldásaként 150 ezer hold öntözött területünk lesz. De a termelőszövetkezetek nem leshetik ölhetett kézzel, hogy a csatornák vize önmagától megáztassa földjeiket. Az egész vezetőség, az egész tagság törje o fejét, hogyan lehet a vizet legolcsóbban és a legjobban bevált mródon a termelés szolgálalába állitant. A vásárhelyi határban, Makó környékén, de a megye többi részén is vannak olyan termelőszövetkezetek, ahol egv kis leleményességgel, akarat, erővel meg lehet oldani az öntözést. Ott, ahol a földek végénél akár természetes, akár mesterséges vizek folynak el, egv közönséges szivornyával át lehet emelni a vizet a kukoricaföldre és baráz. öás rendszerrel végig lehet vezetni a növénysorok közölt. A gyálaréti Komszomol-tsz az idén földgátak építésével csaknem 8 km hosszú víztárolóhoz jutott. Ha ez máshol igy nem oldható meg, még mindig lehet öntözési szerződést kötni az öntözési vállalattal, amely a tsz rendelkezésére bocsátja előnyös feltételek mellett a szivattyúgépeket. Ha a termelőszövetkezetek elnökei, brigádvezetói idegenkednek a szovjet agrótechnika alkalmazásától. álljon sarkára a pátiszer. vezet és ha kell, naponkénti meggyőzéssel harcolja ki a jó termés teltételeinek megteremtését. Az üzemi pártszervezetnek sokkal messzebb kell látnia, mint n szövetkezet tagságának, túl kell tennie magát a pillanatnyilag kevésbbé hasznosnak látszó, kicsinyes érdekeken, hogy később, amikor a termés betakarításáról lesz sz-ó, bebizonyíthassa: a mezőgazdaságban sincs úgynevezett piaion, hanem a végtelenségig lehet fokozni a terméseredményeket. Most az a legsürgősebb feladat, hogy a vetéstervek gyors befejezése után lermelősáövetkezeteink és az egyénileg dolgozó parasztok azonnal megkezdjék a fejlett agrótechnikán alapuló növényápolást, hogy a haza javára, a maguk hasznára minél nagyobb termést vegyenek el n természettől. Harcban a felszabadulási hét sikeréért, az adott szó teljesítéséért A munka hiányos szervezése következtében a jó egyéni eredmények ellenére is lemaradt az árutermelési terv teljesítésében a Vas- és Fémipari Vállalat Aki a Bódogh János-ulcában jár, I nem tudja, hogy az 1. szám alajt' kemény munka folyik a terv telje®!, léséért A Vas. és Fémipari Vállalat épületének homlokzatán nincsen tábla. De ez volna még a leg. kevesebb baj, hiszen a magyar köz. mondás is azt mondja: „A jó bornak nem kell cégér". Csakhogy itt a magas flzámeredmények mellett hibák is vannak, amiit azzal takargatnak nz üzemben, hogy „nemkapjuk idejében a megfelelő anyagot s ez okozza minden hibánkat, lemaradásunkat a tervteljesi lésben'1. Ez azonban nem mindig elfogad, ható ok. Ezt bizonyítja az is, hogy nz üzem dolgozóinak, a műszakiaknak sokszor sikerül legyűrni a nehézségeket- Különösen most. a felszabadulási hét alatt születtek szép munkasikerek. Amíg március 20. előtti napokban 126 százalékos eredményt értek el addig 20.dn 13?, 21-én és 23-án pedig 134 százalék !•»» a teljesítményük. A tömegcikkgyártó üzemrészben Csonka János 136 százalékról 208 ra, Korényi Pál 148-ról 207 száza, lékra növelte eredményét. A kéziszerszám műhelyben S'efanov Gábor nemrégen kerüh az eszterga padhoz és a megelőző 143 százaié, kos teljesítményét 185 . százalékra növelte. A jó eredmények mellett azonban hiányosságok is mutatkozó nak, amelyeknek kiküszöbölésével növelhetnék eredményeiket lemaradásuk behozása érdekében. A felszabadulási hét munkalendületének kellős közepében toppan tunk be az üzembe. A versenytáblákon a magas számjegyek a kiváló dolgozók jó munkáját dicsérik. Mindenki a gépe fölé hajol, röppennek a fémforgácsok, lázas munka folyik. — Vannak itt hiányosságok is — mondották többeo. — Az anyag ellátás ter®n zavarok vannak. — De hát most van anyaguk! És kisebb zökkenőkkel egész március hónapban volt! — Volt. Hát dolgoztunk is mi szépen. De hát a negyedévi tervünket nem tudjuk teljesíteni, ott a hiha. Nehezen talúlní meg a Vas- és Fémipart Vállalatnál az objektív nehézségeken kivül meglévő hibákat. Mindig csak azt a nótát fújja az üzem vezetősége hogy ők mindent megtesznek a tervteljesítés érdekében, a munka szervezése jól megy. Tápai József elvtársnak, az üzem párttilkáránaik, Fogas János elvtársnak, az igazgatónak, Szekeres István elvtársnak, a műszaki vezetőnek feltettük a kérdést. — Ha most összehívnák a mű. vezetéket, az üzem aktíváit és megbeszélnék a felszabadulási hét következő napjainak feladatait, csak azt mondnak el nekik, hogy az elvtársak jól dolgoznak és mindent megtesznek a siker érdekében? Mi azt akarjuk, hogy a hiányosságok feltárásával még jobban megjavuljon a munka s a lemaradásukat behozzák. Ha nehezen is, de felszínre kerültek a hiányosságok. Kiderült, hogy 'öbb lemaradó van az üzemben, akiknél: nevei nem találhatók a falitáblákon, amelyen megbírálnák rosez munkájukat. Ifjú Kasza János és Bús Imre ifjúmunkások Díszesek. Nemrégen lettek szakmunkások, az esztergályos mesterséget itt tanul|ák az üzemben és az előttük álló nagyszerű élet minden lehetőségét nemi ha.sz. nálták ki. Ahelyett, hogy jó munkájukkal köszönték volna meg dolgozó népünknek, hogy szakmunkássá válhattak, lemaradtak és ezzel akadályozták az üzem tervének tel iésítését. Más hiha is van az üzemben. A felszabadulási hét alatt két délután a tömegcikkgyártó üzemrészben állt a 60 tonnás pré3. Ennek oka, hogy nincs meg a keliő együttműködés a két üzemrész kö. zöltt Ugyanis ebben az időben a kéziszerszám üzemrésznek szüksége lett volna a présre, de nem mentek el érdeklődni a művezetők, hogy szabad e a prés, hogy üzemrészük számára a szükséges présmunkál elvégezzék, Emiatt akadályozva lett a munkadarabok folyamatos gyár. tása. Nemcsak a két üzemrész nem egyezteti a munkáját kellőképpen, hanem Szabó István, a kéziszerszám tizemrész nappali, Bérezi Béla, a délutáni inűszaik művezetői sem beszélik meg rendszeresen a feladatokat, nincs eléggé összhangban a munkájuk. A művezetők nem segítik kellőképpen az adminisztrációs dolgozókat és így nem jut el idejében az üzem vezetőségéhez, hogy az üzemrész mennyi félkész áru1 gyártott. A művezetők feladata, liogy minden öt napban jelentéssel számoljanak be az üzemvezetőségnek a munka áldásáról, a hiányosságokról, de ezt nem teszik meg mindig időben. Az üzemfenntartók jő munkát végeznek a gépek rendbehozatalánál. karbantartásánál, de egye® dolgozók nem gondozzák gépeiket, a munkatermekben széjjelség van, rendetlenség uralkodik. Ez szintén súlyos hiba. Ezekért a hibákért azonban nemcsak a művezetők és cz egyes hanyag dolgozók a felelősek, hanem az üzem vezetősége, pártszervezete és szaksze/fSseti bizottsága is. Nem mindig a nehézségekre keil hivatkozni, hanem a hibákat bátran fel kell tárni, mert azok kiküszöbölésével és ezáltal a mun. ka jobb megszervezésével a nehézségek mellett is jobb eredményt tudnak elérni. Az ellenőrzés is hiányos. Nem tar'ják eléggé szemelőtt. hogy a jelenlegi magas százalékok mögött nincsen meg a termelési éi ték. Különböző részletmunkát végeznek és készáru termelésben lemaradnak. Már most, a felszabadulási hét folyamán arra törekedjék az üzem vezetősége, hogy a meglévő eredményeket megtartsák, jól élőké, szüljenek a következő negyedévre® a felszabadulási hét sikereivel hozzák be lemaradásukat, növeljék eredményeiket, úgy szervezzék meg a munkát, hogy teljesítsék készáru termelési tervüket. Bodó Pólné békeharcos, példamutató munkás Az Űjszegedi Kendér- és Lenszövő Vállalat kiváló dolgozói közé tartozik Bodó Pálné békeharcos két. gépes sztahanovista szövőnő. A felszabadulási hét első négy napján átlagosan 118 százal'ékos teljesítménnyel dolgozott. Nagy gondossággal ügyel *a minőségre. Az ünnepi műszak alatt egyszer sem fordult elő, hogy hibás, másodosztályú árut gyártott volna. Szabadsagáért, a békéért harcol. Minden nap jóvaj a műszakváitás előtt ott van a gépénél. Megbeszé'i a másik műszakban dolgozó munka társával, hogy miképpen lehet tovább emelni a termelést és minőségileg is kifogástalan készárut gyáriani. Kedden az egy.k gépért .25 ezer vetést csinált. Első osztá yú szövétet készített. A szövő üzemrész januárban és i februárban lemaradt a vetéstervével Ma már 800 ezer vetéssel tű! teljesítették az előirányzatukat Ebben a munkában Bodó Pálrié is igen jól kivette a részét. Saját pé.dájával serkentette békeharcos társait. Bodóné a szövő békefelelőse. A III. Magyar B'ékekougresszusoo mint küldött képviselte az üzem békeharcosait. Mo&t a felszabadulási hét alatt kiváló munkájává,, felvilágosító szóval harcol a terv teljesítéséért, hazánk erősítéséért, a békéért. Kimagasló eredményekkel teljesítik április havi tervüket a Szegedi Ecsetgyár dolgozói Pár nappal ezelőtt jelentették büszke örömmel a Szegedi Ecset, gyár dolgozói, hogy adott szavukat teljesítették, befejezték első negyedévi tervüket A felszabadulási héten ez volt a legnagyobb győzelem, de most az április havi tervteljesítéséért folytatják a harcot és ebben a munkában kimagasló mun kasikerek születnek. 24-én és 25-én 137.3 százalékra teljesítették április első két napjára tervezett előirányzatukat. Ezt az eredményt ei. sősorban úgy tudták elérni, hogy a pártszervezet népnevelőinek felvilágosító szavai nyomán, a haza és a Szovjetunió iránii szeretet, a felszabadult ember lelkesedése fűti át a dolgozókat Amíg januárban 14-7 százalék volt a száz százalékon aluli dolgozók száma — amely februárban 10—12 főre csökkent — ma már mindössze öten, hatan do.goznak csak 100 százalékon alul, de ez a szám is egyre csökken. Janás Teréz ifjúmunkás a felszabadulási hét előtt még csak . 98 százalékot tudott elérni, 24-én már 142 szá zalékra növelte te.jesítményét. Pálvölgyi István szörfelverő 132-röl Varga Mária Ifjúmunkás, a szurkoló műhely egyik legjobb dolgozója. A felszabadulási hét első nap. jaiban 164 százalékra növelte teljesítményét. de most már 169 százalék az eretjménye. 162-re, Király Jánosné szurkoló pedig 169 százalékos eredményét 188 százalékra növelte az elmúlt napokban.