Délmagyarország, 1953. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1953-02-01 / 27. szám

vnl^PirörrrlRjAi egyesOljeteki Pártcsoportbizalmlak példamutató munkája segíti a Szegedi Lemezgyár pártszervezetének munkáját A minisztertanács határozata a tavaszi mezőgazdasági munkák c'őkészitéséről és végrehajtásáról IX- ÉVF. 27. SZÁM. ARA 5(1 FtLLEK VASÁRNAP, 1958, FEBRUÁR 1 MegHilönbezfetett gonddal tanulmányozzák funkcionáriusaink Sztálin eivlárs úf müvét Hatalmas az az érdeklődés, amely mégyészerte megnyilvánult Sztálin elvtárs korszakalkotó műve és be. széde iránt, A XIX. kongresszus anyagának — melynek alapját Sztálin elvtárs új müve adta meg — egyes részleteit már a káderkép. ző tanfolyamok résztvevői, de az al&ó fokú pártoktatás hallgatói is eredményesen tanulmányozták Ez nagyban fellendítette az elméleti képzést, funkcionáriusaink elmálei i és politikai felkészültsége jelentő­sen emelkedett. Most, a kongrssz, szusi anyag feldolgozása után, a káderképző tanfolyamok másodéves párttörténet, a? első és másodéves politikai gazdaságtan szakos propa­gandistáinak és hallgatóinak, de ezen túl nrmlen vezető párt. és ál. laml fünkeionáriusnak alaposan fel kell dolgozniok Sztálin elvtárs új művét abban az esetben is, ha kö2ép_ iskolai, vagy egyetemi tanulmá­nyaikat végzik Erről pártbizottsá­gainknak gondoskodniuk kell, Szlálln elvtárs művének megér, tése, alapos feldolgozása és al­kotó felhasználása a párt., állam i­és gazdasági vezetés szempontjából nélkülözhetetlen minden funkcioná­rius számára. Az a vezető, aki nem ismeri Sztálin elvtárs új művét, a természettudomány ég a politikai gazdaságtan főbb vonásait, illetve a társadalom törvényeit, a törvé­nyek felhasználásának lehetőségeit, az nem (udhat helyesen vezetni, nem képes előre látni, nem képes megoldani a szocializmus építésének Szép, de bonyolult feladatait- A funkcionáriusok kötelessége, hogy tanulmányozzák a tudomány törvé­nyeit, iparkodjanak azokat meg. ismerni, felhasználni, a szocialista építő munka szolgálatába állítani. •Ehhez segít hozza Sztálin elvtárs­nak a szocializmus illetve a kapi­talizmus gazdasági törvényeiről szóló tanítása Tehetetlenek vagyunk-e a termé­szet olyan törvényeivel szemben, amelyek például a tavalyi nagyfokú aszály-és fagykárt okozták? Sztálin elvtárs azt tanítja, hogy a csillagá­szat, a geológia egyes törvényeire az ember, n társadalom nem tud be­folyást gyakorolni De a többi ter­mészeli és társadalmi törvény pUS2_ tító hatását a szocialista társada­lomban az emberek korlátozhatják, sőt jól fel is használhatják a társa­dalom érdekében. Ezt bizonyítják a Szovjetunió nagy természetátala­kító tervei. A szovjet emberek a párt vezetésével terméketlen sivata­gokat tesznek termővé, csatorná. zással, erdősítéssel hárítják cl a pusztító száraz szeleket, teszik csapadékossá az éghajlatot. A víz áldásos erejét felhasználják, rom­boló hatásának hasznos irányt Bzab. nak. Mindez a szocialista társadá. lomban a dolgozók tudatos tevé­kenységének műve. A mi népgazdaságunk átmeneti időszakban van a kapitalizmusból a szocializmusba Kizárja-e ez az át­meneti állapot, hogy ml is felhasz­náljuk szocializmust építő társadal­munk 'érdekében a természeti örvé­nyeket ? Nem. A Szovjetunió példá. ján mi is felvesszük a harcot a ter­mészet erőivel szemben, bár nálunk a magukat túlélt, reakciós erők ma_ kacs ellenállást fejtenek ki. gátol­ják az új törvények érvényesülésé­nek kibontakozását, Ilyen reakciós erők nálunk a kulákok, a kleriká­lis reakció és a tőkések megvert, de még meg nem semmisített ma­radványai, a szcciáldiemokratizmus, a burzsoá ideológia és erkölcs csö­kevényei, amelyek hatásától gyak­ran dolgozóink sem mentesek. Népi demokráciánk ennek ellenére ko­moly lépéseket tel* előre a fásítás, a csatomázás, az öntözéses gazdál­kodás kiterjesztése terén, támasz, kodva a természettudomány 'Örvé­nyeire, Pártunk és kormányzatunk tudja, hogy nem várhatunk könyörado. mányt a természettől. A Horthy­rendszer rablógazdálkodást folyta, tott a mező. és erdőgazdálkodás­ban Ami kis erdőség volt, azt is jórészt elpusztították. Ez nagy ki­hatással van oz időjárásra. Me­gyénkben is erdősltünk, öntözőesa­tornákut létesítünk, új növényfélé. ket honosítunk meg, mint például a gyapotot. A természetátalakítás­hoz tartozik a talaj szerkezetének a megváltoztatása Mindenki tudja; ha az elhasznált talajerőt nem pó­tolják tervszerűen, ü terméseredmé­nyek csökkennek. A Horthy-rend­szer urai kirabolták a földet Mi nem járhatunk a kapitalista úton. Igen nagy jelentősége van a helyes trágyakezelésnek, amelyre Rákosi és Oerő elvtársak hívták fet a fi­gyelmet. Helyes trágyakezeléssel és trágyázással 25—30 százalékkal Is lehetne mezőgazdaságunk termés, eredményeit növelni- Azonban még korántsem hnszáltuhk ki minden tehetőséget Nem kielégítő még az élenjáró szovjet agrobíölógla, zoo­technika felhasználása, amely Mind együttvéve hatásós harci fegyver az időjárás szeszélyeivel szemben. Ezért is nagy jelentősége van sz ideológiai harcnak, a nevelésnek, amelyhez a sztálini mű hatalmas fegyvert ad a kezünkbe A kommu. nistóknak kötelességük, hogy pél. dát mulassanak, hogy még fogéko­„vabbak legyenek az új iránt, győz­zék meg az új hasznosságáról « pártonkívüli dolgozó parasztokat, tsz tagokat. Le kell leplezniük a iu domány segítségével az ellenség suttogását, amfely a helyes agro­biológiai módszerek elterjesztéséi iparkodik gátolni. Például a sdózás ellen is agitál az ellenség, mert tudja, milyen nagy jelentősége van állatállományunk átieleltötése szem­pont,iábói- iparkodik akadályozni s mezőgazdaság szociálist,, átszerve­zését is. A kommunisták cs«k úg"" vehetik fel eredményesen a harcét a nyílt ellenséggel és az emberek fejében lévő ellenséggel; a maradi­sággál, ha alaposan felvértezik ma­gukat a' marxizmus-leninizmus új, korszakalkotó tanításával.- a szo­cialista társadalom fejlődési törvé­nyeinek ismeretével. Sztálin elvtárs új tanítása a ma. gyar viszonyokra alkalmazva aZt is jelenti, hogy a mezőgazdaságot mi. nél előbb át kell vinni a termelő­szövetkezeti útra. mert a termelési viszonyok csak így hozhatók össz­hangba Magyarországon a termelő­erők fejlettségi állapotával, csak így fejlődhet arányosan népgazda­ságunk Aki ezt megérti, sokkal kö­vetkezeteRebben harcol pártunk he­lyes para»ztpolíl!kájának gyakorlati megvalósításáért. Sok példát lehetne felhozni arra is hogy a tudomány törvényeinek felhasználása elengedhetetlen az ipari terveink helyes elkészítése Szempontjából. Sztálin eivlárs ta­nítja, hogy mennyire fontos pél­dául az értéktörvény ismerete, ta­nulmányozása. a szocializmus col. lésében való felhasználása. Bírál;a azokat a gazdasági vezetőket, akik nem törekednek az értéktörvény ha­tásának, felhasználásának Ismere­tére. A vezetőknek soha nem szabad szem elől téveszteniük a szocializ­mus gazdasági alaptörvényét, hogy jobban tudjanak tervezni. Meg kell tanulniolc az Önálló elszámolást hogy ipari, közlekedési és égvéb vállalataink szakadatlanul tökélete­sítsék a termelést és mennél na­gyobb jövedelmezőséggel dolgozza, nak Mi is arra törekszünk, hogy men­nél jobban kielégítsük az egés' dolgozó nép anyagi és kulturális szükségleteit. Ez a cél. aminek ér­dekében a cél eszközeit ís fejlesz­teni kell. A legmodernebb technika bevezetésére megvénkben is jó pél­dák vannak. A Szegedi Textilkofll­bináíban. a Hódmezővásárhelyi Gyapötfeldolgozóban működő gépei' a legfejlettebb szovjet technikának a kiváló termékei. Sztálin elvtárs műve megtanít bennünket arra is. hogyan kell a mai nemzetközi helyzetben a társa, dalomnak az emberek akaratától tudatától független, objektív gazda, sági törvényeire támaszkodni Meg­mutatja a békemozgalom célját, fel­adatát. az adott háború elhárításá­nak tehetőségét, feladnta't. Az im­perialista háború elkerülhetellensS­gének kérdésével szemben a béke megőrzésének légfőbb biztosítéka tl Szovje'unió és a népi demokrác ák, Harcban az első negyedévi terv sikeréért A Paprikafeldolgozó Vállalat DlSZ-ftataliai becsülettel teljesítik április 4 i felajánlásaikat A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat dolgozói az elmúlt évben j i« becsü'eiesen vették ki részüket j az évi terv határidő elö*ll teljes), léséért indított munka versenyből s megfogadták, hogy 195?-bün még fokozottabb lendüléuél harcolnak, hogy eddigi eredményeiket jóval I túlszárnyalják. Ahhoí, hogy o vál- | látat tervét határidő előtt teljesí­teni tudta, hozzájárult uz ifjúmun­kások példamutató munkája is. A DtSZ-liatalok lúgadalmat let tek, hogy minden nap egyenleteset, hövelik a termelési eredményelkel A DISZ í. Országos Kongresszusa U'án elhatározták, hogy munkájú, ka^ még jobban megszervezik és gyorsabb ütemben növelik az if­júmunkás sztahánovisták számá'. Ennek érdekében nagyobb gondot fordítanak a sztahánovísja mód­szerek elterjesztésére, szakkép-* zeHségük és poli'ikai tudásuk eme. lésére. Az üzem ifjúmunkásai nagy ér­deklődéssel olvasták és tanulmá­nyozták Dénes elvtársnak, a DISZ főtitkárának december 6-dn el­hangzott szavait, amelyek sok se­gítséget nyújtottak miinkájukhot, Magukévá tették beszédének azt a részét is, amely a DISZ és a párt együttműködéséről szólt. Dénes elvtárs azl mondotta: ..A leglonté. sabb feladat, hogy biztosítsuk a párt vezetését <t DISZ-szervezetben és azt, hogy a DISZ vezetői és tág­jai maradéktalanul meg is étlsék a párt ve-etés jelentőségét." A fiatalok megértenék, mint jé. lent s milyen megtisztelő feladat, hogy a munkásosztály élcsapatá­vá! együttműködhetnek. Az üzem pártszervezete mindenben segíti az ifjúmunkásokat, szemmel kiséri eredményeiket s rámulat az eset­leges hibákra é$ segítséget nyújt n hibák felszámolásához. Bátó Mi­hályné elvtársnő párttitkár, rend­szeresen ellenőrzi a fiatalok póHti­kai oktatását és a társadalmi mun­kában való résztvétalüket. AB eredmény meg ís mutatkozott. Jo­lUár hónapbnn emelkede" nz ok. tatás Színvonala. Egyre több uzok* pák a száma, akik értékes hozzá­szólásaikkal, pontos megjelené­sükkel hozzájárulnak az eredmény­hez. Feríó Rozália és Káiai Emi'­né csoportvezető rendszeresen foglalkoznak a hozzájuk beosztó" DISZ-fiatalokknI 8 nagy gondot fordítanak nrrit, hogy a verseny értékelése Időben történjék meg s a dtesőSég táblán is népszerű­sítsék az élenjárókat. A vállalat vezetősége a müszu­Makkal együtt mindent megfest azért, hogy folyamatosan bizICtsII­sák az anyagellátást Április 4-te. húzónk felszabadulásának fl. év'ot­du\6jána,k tiszteletére Ml leiaján­lásokkal különösen az ifjúmunká­sok tantek ki. Példájuk magával ragadta az ÜZem valamennyi dol­gozóját. Sümegi Júlia wtaháno­visla csomagoló megfogadta, hogy átadja munkamódszerét Tombácz Józsefnénak, aki ezelőtt kézicsc­magolást végzett és most nregja­nítja gépi csomagolásra. Sümegi Júlia január harmadik dekádjában 180 százalékos teljesítménnvel dolgozo". Klubicn Erzsébet szta­hanovista arra tett fogadalmai, hogy teljesítményét 120 ezézalékjól 140 százalékra növelt s április 4­ig megszerzi a sz'-ahánovista Jel­vényt. Jelenleg 130 százalékos eredménnyel dolgozik. Papdi Fe. lenctté és Balatoni Istvánná ifjú­munkások vállalták, hogy te]jesí'. ményüket 135 százalékra emejik s január hónapban 137 százalékos eredményi értek el, Szabó Kata­lin 125 százalékot vállalt, 30-ig 129 százalékos teljesítménnyel dol. gozolt. Bite Mária 110 százalék, ról 113 szásalékra teti felajánlást, s tegnapiig 119 százalékra t*1jesi. Ie"e fogadalmát. Katona Mária, aki nfenr régen került bc a cso. magolóba, vállalta, hogy teljesít­ményét' 98 százalékról 105 száza, lékra növeli. Január harmadik de­kádjában elérte a 100 százalékot. Szabó Sándor asztalos vállaltit, hogy április 4-ig az üzem elhasz­nálódó" ládáit hulladéka,nyugból megiavítjn. Kőszó Ferenc nz esz. tergályosok nevében vállalta, hogy a felszabadulás ünnepéig elkészí­tenek egy porszlláló gépel és két féltermék itsztító gépet. A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállailat ifjúmunkásainak kimngas. ló eredményei nagybon hozzájá­rulnák abhoz, hogy az üZem az öl­éves terv negyedik évének tervét sikeresen teljesíteni, illetve túltel­jesíteni tudja. Február 18«áii kezdődik a Magyar-Szovjel Barátság Hónapja A Maéyot-Szovtet Társaság összehívta ll. Országos Konuresszusat Néplink felemelkedésének, ál. inndóan szépülő áj életünknek leg. erősebb, legbiztosabb támasza, se. gítflje, erőforrása a nagy Szovjet, unió barátsága, Nincs olyan ma­gyar dolgozó, aki saját munkájá­ban ne látná minden nap ezt a se­gítséget. nincs életünknek egyet, len olyan terü'ete Bem. aíiol ne ta­pasztalnánk állandóan a Szovjetunió támogatásának erejét. Ezért nagy ünnep minden magyar dolgozónak Magyar-Szovjet Barátság Hó­napja, melyet az idén rendeznek meg ötödször, Ebben az évben külön jelentősé, get ad a Barátság Hónapjának az a tény, hogy február 18-án lesz 5. évfordulója a magyar-szovjet barát, sági. együttműködési éa kö'csönös segélynyújtási egyezmény aláírásá­nak. Ez az egyezmény új életünk egyik legfontosabb állomása, s az aláírása óta eltelt 5 év kézzel fog­hatóan megmutatta, mit jelent né­pünk számára a szovjet népek ba­ráti kézszorítása. Á Barátság Hónapját közvetlenül megelőzi a Magyar.Szovjet Társa­ság II. országos kongresszusa. Ezen a kongresszuson dolgozóink leg. jobbja): a termelésben élenjáró sztahanovisták, a szovjet tapaszta­latokat sikerrel alkalmazó mezőgaz. darágl dolgozók, kiváló tudósok, művészek számolnak majd be arról, mit jelentett Számukra a szovjet nép segítsége — a egyben elmond­ják azt is. mit tettek eddig a ma. gyar-gzovjei barátság elmélyítésé szagok szovjet baráti társaságainak küldöttel. Február 18-án, a magyar-szovjet barátsági, együttműködési és köl­csönös segélynyújtási egyezmény aláírásának 5. évfordulóján ünnepi díszelőadással nyílik meg a Magyar. Szovjet Barátság Hónapja. A Ba­rátság Hónapjára küldöttség érké­zig hazánkba, melyben kiváló tu­dósok, művészek, kiváló sztaliáno­visák, élenjáró kolhozparasztok, a sport mesterei vesznek részt, Ai ... ., t, . küldöttség tagjai ellátogatnak majd ,al° a,Kol"sa". üzemeinkbe, építkezéseinkre, meg­látogatják falvainkat, iskoláinkat száz előadáson, bemutatón ismer­heti meg majd népünk a szovjet dolgozók mindennapi életét, mun. káját. a legfejlettebb szovjet tudo­inány és technika gazdag kincsestá­rának tapasztalata"- Filmszínháza, inkban a legújabb szovjet filmeket vetítik, a szovjet film ünnepén színházaink több szovjet darabot mutatnak be, hogy még Inkább megismertessék dolgozóinkkal a nagy Szovjetunió kultúrájának ki­A Magyar.Szovjet Barátság Hó­napja újabb alkalom lesz a magyar intézményeinket, hogy átadják ta. , ad^k számára, hogy egyre kö. pasztatatalkat, megismertessék a tf| , kommunizmust magyar dolgozókat a kommunizmus építésének diadalmas módszereivel, j ép"« baráti szovjet nép mindennapi A Barátság Hónapja n'att sok-''életét, a ml jövőnket. A kohászat vezetőinek és kiváló dolgozóinak értekezlete A Magyar Dolgozók Pártj.i Köz­ponti Vezetősége szombatén a SZOT székházában értekezletre hív. ta össze a kohászat vezeiőU és ki­váló dolgozóit, hogy megbeszélje vélük a vaskohászat 1953 évi 'erve teljesítésének feladatait Az értekezleten megjelent népűk szeretett vezetője, Rákosi Mátyás elvtárs. Megjelentek Gera Ernő és Hidas letván elvtársak, a mini&Z,. jai. valamint nz MDP Központi Ve­zetőségének több tagja. Hidas István elvtárs megnyíló S'íivai után Zaof.nyec Mihály elv­társ tartotta meg beszámolóját. A be»zámo!ó után számosa'; ?zyl­'ok hozzá tertanács elnökhelyettesei, Vas ért" hogyan "akarják még jobban Zoltán elvtárs, az Országos Terv­hivatal elvtárs eiftöke. Horváth Márton 4 koreai népi erők úlahb győzelmet az oreronolan Koreai arcvonal fUj-Klna). Az ellenség január 2Vtn és 25-án a megnövelni „épük szeretetét, háláját a nagy Szovjetunió iránt. A feb­ruár 14-én és 15-én megrendezésre kerülő kongresszuson íelen lesznek a szovjet nép képviselői- s a baráti , népi demokráciák és a nyugati cr-' MDP Politika: Bizottságának tag-'' gyorsan visszaverték. Kristóf István elvtárs, a nyugati arcvonalon az utóbbi hr. SZOT főtitkára, Zsofinyec M.hály ' kél legnagyobb támad.­i uz 1... . ' m' Indította meg. A kofeai népi elvtárs kohászitli mmiszter, az I 6rők >flKoftbatl Vndkét támadást az új roharabfigádok, a kommu­nista páríók vezetése ftlatp illó nemzetközi békemozgalom. A hábo. rús veszély nem csökkent, hanem növekedett. A háborút az amerikai imperialisták és csatlósaik készítik elő. A mi feladatunk az, hogy nö­veljük az aktív békeharcosok tábo­rát, erősítsük néphadseregünket, le. gyünk éberek a Tito-bnnda provo­kációival szemben Békevíkleim! feladataink, szocia­lista építésünk teljesítése szempont­jából Sziólin elvtárs új művének gondos feldolgozása alapvetően fuh. tos láncszem az összes kommunista funkcionáriusok elméleti éa pol'ti. kai képzésének szempontjából. A mű alapos megértéséhez feiié'.íenü! szükséges a politikai gazdasfigian alapfogalma.nak jó megértése, isz­tázása. Mégis tapasztalható, hogy egyes funkcionáriusok a konferen­cia után sem érlelték a mar.fsa politikai gazdaságion egyes alapfo­galmait Példád! nem tudták az áru fogalmát, vagy az érték'.ürvénv lé. nyegét helye sen meghatározni- Ezt a mulasztási sürgősen pútclni kell, mert P7 elengedhetetlen feltétele, hogy Sztálin elvtárs ú! művét min. den fti&kc'onárius l;@!lő alaposság­gal tudja tanulmányozni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom