Délmagyarország, 1953. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1953-01-08 / 6. szám

6 CSÜTÖRTÖK. 1953. JANUÁR «. ' LEVELEZŐINK IRIAK: Minden vasutas dolgozó támogassa a Posta munkáját A Posta dolgozói mindent meg­lesznek annak érdekében, hogy az ország minden részében idejé­ben megkapják dolgozóink a kü'­tíeményeket. A gyors és pontos munka elvégzéséhez azonban szük­séges, hogy a vasút és posta közti kapcsolat teljesen megfelelő le­gyen. Az évvég! csúcsforgalom időszakában a vasút 'olatóbri­gádja azonban sokszor nem kellő­képpen végezte el feladatát. Azo­kat a kocsikat, amelyekbe a vi­dékre menő csomagokat, leveleket kellett rakni, nem u megfelelő helyre, hanem jóval messzebb állí­tották. Ez nagyban akadályozta n mi munkánkat. Vegyenek példát az állomáson dolgozó brigádok a békéscsabai és az újszegedi állo­más komplex-brigádjának munká­járól. Végezzék el a rájuk bízott feladatokat megfelelően és így a posta munkájához nagy segítséget nyúj'anak. Kovács Mihály 2. posta 1953 bnn is becsülettel kell dolgoznunk Egészen fiatal voltam, amikor az elmúlt rendszerben vasútao-z kerültem pályamunkásnak. Mun­kámért hnvi 28 pengőt fizettek és ebből kellett magamai és kis csa. lédomat eltartani. Sokszor mun­kából hazafelé memet, elgondolkoz­tam, tervezgettem a jövőt. M!n­den elképzelésem az volt, hogyan biztosítsam gyermekeim számára a gondtalanabb életet. Tsrvezge­tésem azonban megszakadt, mert egy öszl napon megkaptam a fel­mondást azzal az Indokkal, hegy télen pihenjek. Ma minden nap boldogan me­gyek haza, mert biz'osítva látom gyermekem számára a békés, gondtalan jövöt. Az 1953-as terv. évben minden erőmmel azon le­szek. hogy a munka frontján be­csületesen álljQm meg helyemet, s ezzel viszonozzam a párt gondos­kodását. Kondász István kocslraktárnok Berta Sándor elvtárs útitasi Berta Sándor műszaki ellenőr, ácssegéd a makói 10. fenntartási szakasz egy:k kiváló do'gocoja. Munkáját becsületesen végzi. Az elmúlt év végén négy darab beton­pillér saluzására kapott megbízást a Maros vasúti hídnál. Ehhez a munkához Igen nagymennyiségű faanyagra lelt volna szükség. Berta elvtárs az újítással úgy oldotta meg a reábízott munkát, hogy most már lényegesen kevesebb mennyiségű faanyagot kell fel­használni. Újításéval 9.9 köbme­ter faanyagot takarított meg nép­gazdaságunknak. Rákosi és Gerő elvtárs takarékosságra vonatkozó tanítását megfogadva 1953-ban még fokozottabban ügyel az anyngtaks­rékoaságra. Cserhátj Józsel Jó munkával kelt meghálálni pártunk gondoskodását Hu visszatekintek a felszabadulás előtti időkbe, több asszonytársam­mal együtt, akkor igen szomorú kép tárul elém. A nők helyzete a múltban igen nyomorúságos vo t. lín is el akartam helyezkedni, dol­gozni akartam, de erre nem volt lehetőségem. Hosszú hónapokig vár­iam felvételre. Akkor kérvényt kellett beadni, ameyet különböző­képpen iktattak, könyveltek. Kér­vényemre is csak egy év múlva kaptam vá'aszt a bürokratikus in­tézkedés miatt. Ma minden egészen megváltozott. A nők egyenlő jogot élvezr/k a férf'akkal, nvnden lehetőség meg­van arra, hogy megfeelő szakmai tudással a nők bárhol dolgozzanak. Gyermekeinkről is gondoskodnak a nép államában. Pártunknak és kormányzatunk­nak ezt mi a munka frontján való szilárd helylál ássál és azzal viszo­nozzuk, hogy éberen őrködünk bé­kénk felett, Sza'ma Mthál.vné Szeged-Állomás Jól meg kell szervezni az 1953. évi szakoktatást Üzemünkben az 195?-es évi szak­oktatás eredményes volt. 45 dolgo­zó kapott b zonyftványt arról, hogy a gyártás technológ'ai tanfoyamot eredményesen elvégezte. A szakmai továbbképző tanfolyamokon az el­múlt évben az üzeni női dolgozói 'is részt vetlek. A tanfolyamon és a tcrme'ő munkában egyaránt be­bizonyították, hogy ők is elvégzik ugyanazt a munkát, amit a férfiak. Reig End.réné, a szakmai tanfo­lyam clvégzé e u'án keretfűrészes művezető jó! ellátja a reá bízott feladatot. Szűcs Katalin keretfűré­szes segédként végzi r.ap: munkáját. A női munkaválla ők a kereffűrész­nél is kiemelkedő eredménnvel dol­goznak. Igv például Sörös Fercncné é? Kókai Magda. Az anyag oszlályo­zóná' pedig idősebb Sánta Jánosné és Ábrahám lstvánné tűnnek ki. A férfi dolgozók közül Trucz Antal, Géczi Pál. Igaz Imre, Kéri János, Erdei István voltak példa­mutatók a szakmai oktatáson. A termelő munkájukban nvndonnap emelkedés mulalkozik a tanfolyam c'végzése óta. Az 1953-as évi szakoktatást job­ban meg koll szerveznünk az üzem­ben. Malonkov elvtárs útmutatásai nyomán ha'adva, tovább kell fej­leszteni a Szegedi Gőzfűrész dolgo­zóiunk szakmai tudását, hogy a ne­gyedik tervévbon rájuk Váró fe'ada­toknt eredményesen tudják elvé­gezni. Dani Antal fl imcs' ÖS?MÍ*35 hallgató'! ssgífik társaikat a tanulásban a Szegedi Tudománveovetsm természettudományi karán A Szegedi Tudományegyetem ter. mészettudományi karán jó ered­ménnyel folynak a vizsgák. 47 ta­nulócsoport ver enyez egymással a kar tanulmányi vers nyzr.szlajá­ért, amit Tüdős Ferenc Rákosi-ösz­töndíj is negyedéves vegyé zhnT­gntó 17 tagú csoportja már máso­dik féléve öriz. Tiiilög Ferenc, aki eddig min­den tárgyból jelesen vizsgázott, a vi sta'.ra va'ó fe'készi'dís" en állandóan segül a gyengébbeket. Mint a matematikai tanulókör ve­zetője, gyakran maiyaiázzu el, ho­gyan kell a nehezribb tételeket ki­dolgozni. Csoportjának méltó ver­senylóra a Rákoei-öSztö-idíjaS Andó Mihály harmadéves földrajz, szakos hallgató Csoportja, ame'y­nck minden tagja leíró földrajzból jelen-n vizsgázott, s az összes tár­gyakból elért átlageredményük 4.85. A lermészeitudományi kar löbbi Rákosi Mályús ö-ztöndíiasai — Szé. kely Sándor DlSZ.titkár. B'rc es Tibor. Tömösközi István, Kö-. es Erzsébet harmadéves és Hevesi Im­re negyedéves hal'gatók — nem­csak példát mutatnak a tanulásban, hanem segítik társaikat is. Ugyanakkor keményen megbí­rálják a tanulmányi fegye em lazít 'it, az Igazola tanul hiány­zókat. A kri'ikn eszközéül a nyílt loie'et is felhasználják. A tanulmányi c oyort vezető'e a hanyag hallgatóhoz nyílt levelet ír, amit kites nek a szégyen­táblára. A nyílt levél mellé nemsokára fel­kerül a megbírált hallgató válasza önkritika formájában A bírálatnak ez a módszere mindig eredményes­nek bizonyul!. A kar 7 Rákosi-ösztöndíjas hall­gatójának példamutatása magával ragadja. jó tanulásra serkenti a lobbieket is. Nem kis résvük vau abban, hogy az eddigi 820 vizsgá­ból 447 jeles. 196 pedi„ jó ered­ménnyel zárult. Igazolatlanul egy hallgató sem maradt távcl a vizs­gáktól és az eddigi tanulmányi eredmény 4 15­KOMBINÁLT szobabútort keresők megvételre Címet Klauzál tér 8. II. 7. i-zám a'á kérek. HOMOK szállításra alkalmas deszks­oldtr'as koc-i eladó. Veresács ti. 4. 10 drb BFRKA elveszett Aki tud ró­la. Bálvány u. 10. szám a'att vagy a rendőrséget értesítse. KOMBINALTSZEimeNY. rekamléáll. vány, fejtett háló Spitzer a.sztaioamU készen kapható. Atti.u u. 16. 1953 JANUAR tt CSÜTÖRTÖK IOO JÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás csütörtök estig: Borult idő, sokfe lé esővel. mérsé­kelt délkc'eli, dé i szél Az enyhe idő tovább tart. Várható hőmé— sékle i éri ekek az o-szág terű elére Csütörtökön reggel 0—3, dé'ben J—6 fok között. A várho'ó napi középhő­mérséklet január 8-én csütörtökön áz erszág e ió!z Uri leién 4 celíius fok alatt lesz. MOZI Szaba<l-ág: Kincskeresők (Január 14-tg). Vörös Csitlaq: Halármen'én történt íjnnuár 11-lg). Fáklya: Kőszív (ma utoliáru) Az előadások fél 6 én fél 8 órakor kezdődnek SZÍNHÁZ Este 7 óra: Állami áruház E--kel bérlet (5). MUZEUM Fejlődéstörténeti kiállítás; Móra Fe­rerie emlékkiállítás, Fehértó élővilága kiállítás: hétfő kivételével minden, nap 10 órától este 6 órái«. KÖNYVTÁR Somogyi: Délelőtt 10-töl este 7-tg, (Könyvkölcsönzés! délután 2-tol esie 8 óráig.) Az Egyetem) Könyvtár nyitvatartási Ideje hétköznapokon: Olvasóterem déu előtt 10-töl este 9-tg, hétfőn 2-től es­te 0-tg. Kölcsönzés 12 tői este 8 lg, hétfőn 2-től este 8-ig. Vasárnap nyit­va 9-1 öl 13 óráig Gorkll (Horváth M.-u. 3. MSZT szék­ház); Hétköznapokon délelőtt 10-től 2 lg; délután 3-tól 7-ig. KönyvköU csönzés, BÉKEIRODA HÍREI Értesítjük a békebizottságokat, hogy a Január 11-ére tervezett bécsi kon­grea=zuei beszámoló gyűlés közbejött technikai okok miatt január 25-én lesz megtartva A békebizottsúgok a klsgyűléseket a legújabb ,,Békeharcos" alapján tartsák meg A Békehurco-: átvehető a Békeirodún (Széchenyi tér 11.) MNDSZ HÍREK Kossuth Zsuzsanna csoport 8-án >1 órakor tatgyű'ést, Belváros II. pót. teken 6 órakor nőnap keretében or­vosi előadást tart. MSZT HÍREK Belváros VT. ezervezet (Jókai u. 4.) nktivaértekezletet tart 9-én 6 órai kezdettel. Vendégeket ja szívesen lát a vezetőség Három találkozás — rendőri segédlettel NEW-YORK A „Reuter" és a londoni rádió jelentése szerint Eisenhower hélfön esle találkozott első ízben Churchil. lel. A „Reuter" beszámol azokról a biztonsági intézkedésekről, amelye­ket az amerikai rendőrség Churchill látogatásának idejére életbeléptetett­Hétfőn fakorlátokkal zárták el Churchill lakóhelyének környékét. Az épület közelében egyenruhás rendőrök állnak őrséget. TOKIÓ Az amerikai imperialisták japáni lakájai kedden gyűlést rendeztek a Tokióban tartózkodó Li Szín Man „tiszteletére". A rendőrséget riadó­készültségbe helyezték, mert attól tartanak, hogy a Li Szin Man szá­mára rendezett gyűlésből szimpátia­tüntetés lesz a hazája szabadságá­ért hősiesen harcoló koreai nép mel. lett. Li Szin Man hétfőn Clark tábor­noknál. az úgynevezell ENSZ csa­patok főparancsnokánál találko'Olt Josidával 'és Okazaki japán külügy, miniszterrel LONDON A londoni burzsoá lapok behatóan foglalkoznak Tito látogatásának elő­készületeivel, A „Sunday Dispatch" hangsúlyozza, hogy Tito „biztonsá­ga" érdekében mozgósították a bel­ügyminisztérium egyes szerveit és a Scot'and Yard hatalmas appará­tusát. A látogatás előtt — mint a lap írja — számos örizetbevételt foga­natosítanak­Az újság felfedi, hogy az élőké, szülétek terén a Sco'.land Yard po­litikai osztályának vezelői „szoro­san együttdolgoznak a londoni ju­goszláv nagykövetség tagjaival" * Párthireh Értesítjük az alapismereti, alap­fokú és középfokú propagandista szeminárium vezetőit, hogy részük­re a soronlévő anyaghoz az útmu­tató megérkezett. Kérjük, hogy vegyék át a Párloklatás Házában. Felhívjuk a titkár elvtársak fi. gyeimét. hogy 8-án, csütörtökön délután 5 órakor a Pártoktatás Há­zában „Az 1953-as tervév megye; feladatai" címmel megyei előadóval előadást tartunk. Kérjük, hogy az előadásra küldjék el a v< zeiőségi tagokat, népnevelőket, páribizialmia. kat és műszaki vezetőket Agit. Prop. Osztály \ szegedi Táncsics tszcs tagsága örömmel fogadta az új begyűjtési rendeletet Csúcs Mihály, a szegedi Táncsics lsz.cs elnöke a következőket mon­dotta az Elnöki Tanács 1953. évi begyűjtési rendeletéről: — Termelöcsoportunk tagsága örömmel fogadta az új begyűjtési rendeletet. Pártunk és kormányza­tunk gondoskodását látjuk abban, hogy a rendelet már az új év ele­jén megjeleni. így minden termelő­csoportnak és dolgozó parasztnak módjában áll tanulmányozni és ide­jében felkészülhet hazafias kötele, zettsége teljesítésére. — A törvényerejű rendelet egyik nagy előnye, hogy a beadás mér­téke független a terméshozamtól. Ezáltal jobb munkára serkent, meri ha többet termelünk, bővebben ma­rad szabadpiacra Ezért «z új gaz­dasági évben már mi is nagyobb mértékben alkalmazzuk az élenjárj szovjet zoo- és agrotechnikát. Tíz legjobban tejelő tehenünknél ellés után áttérünk a háromszori fejésre. Az 1952-es évben kísérletképpen al­kalmaztuk a kukoricánál a négyze­tes vetést és a pótbeporzást. Ez a kukorica a szárazság ellenére is holdankint 3 mázsával több termést hozott. Mout 70 holdon vetjük négyzetesen a kukoricát, ami any­nyít jelent, hogy még a legrosz­szabb időjárás esetén is 200 má­zsával növeljük a terméshozamot, — Tavasszal 500 fehér parlagi naposcsibét hozatunk a gödöllői ba­romfikeltető állomásról, hegy ba­romfibeadási kötelezettségünket az idén is az elsőnek teljesíthessük. — Most nyertük el „A megye legjobb kertészeli tszcs.je" címet, mert 30 holdas öntözéses kertésze­tünk 300-000 forintot jövedelmezett. A csoport tagsága jó munkájáért 8000 forint jutalmat kapott. Tavasz­szal további 10 holddal növeljük az öntözéses gazdálkodást, — A jó termés alapja a jó talaj­előkészítés. Ezért 3 dolgozót küld­tünk traktorosnak a röszkei gípá'. lomásra. Tavasszal már ők fogják megművelni a tszcs földjét. Jobb teielö és hízó szarvasmarhafajtákat tenyésztenek hi as Állattenyésztési Kutató Intézet gazdaságai Az Állattenyésztési Kutatóintézet irányítása alá tartozó kísérleti gaz­daságoknak egyik főfeladata, hegy kiváló fajállatokat tenyésszenek ki, A keszthelyi kísérleti gazdaság­ban a magyartarku fajtából igyekez­nek irányított nevelés és kiváloga. tás útjáai az eddiginél nagyobb tej­hozamú. tej-hús típusú fajiákat ki­tenyészteni A káplánszentkereszti kísérleti gazdaságban a borzderes fajtával folynak feljavítási kísérletek­A gazdaságban eredményes kísér. leteket folytattak a borjak itatásos és edzett felnevelésével is. A legkedvezőbb istállóhőmérsék. let megállapítására folytatott kísér, letek eredményei azt mutatják, hogy téves az az általánosan elter­jedt nézet, amely szerint a hőmér­sékletnek 18—20 foknak kell lennie. Bebizonyosodott, hogy legjobb a 12 fokos hőmérséklet. Ugyanazok a tehenek 12 fokos istállóban 10—16 százalékkal több tejet adtak, mint a húsz fokos istállóban. SPORT ALAPFOKÚ TORNÁSZ CSAPAT­BAJ NO KSAG A Szegedi Petőfi rendezeeébsn va­sárnap reggel 9 órától tartlák meg a III. ornzugoe alapfokú tornász férfi és nűi csapatbajnokság küzdelmeit a Radnóti gimnázium tornatermében A VTSB felhívása A VTSB iPinéte'ten felhívja azoknak a' sportköröknek a figye'mét, ame­lyek az MHK bizottságokat még nem jelentették be az 1953-as évre. mu­lasztásukat haladéktalanul pótolják. Ma kosárlabda értekezlet A Kosártabdu Társadalmi Szövetrég elnöksége értesíti a - tagokat é.s a sportkörök kosárlabda szakosztályok vezetőit, hogy ma erte 7 órakor ér­tekezlet lesz u VTSB ben. Röplabda hírek A röplabda edzői tanfolyamra |e­lenikezök pénteken este 7 órakor Je­lenjenek meg a Mérey utcai Közgaz­dasági Leánygimnázium I. emeleti termében. A vasárnapi TI. osztályú terem­röplabda bajnoki mérkőzések elma­radnak. Fedettpálya atlétikai verseny A Szegedi Petőfi szombaton esle 6 órai kezdettel fedettpálya atlétikai veivenyt rendez ai következő ver. (tényszámokból: Férfi felnőtt. írjúsági ée serdülő, valamint női Ifjúsági és serdülő helyből hármeugrás. Nevezni a helyszínen lehet. Kézilabda edzői és Játékvezetői tan folyam A Kézilabda Társadalmi Szöveís'.fi értesiti a Játékvezetői és edzői tan­folyam hallgatóit, hogy a tanfolyam pénteken este fél 7-kor kezdődik f rókusi tornacsarnokban Megnyílt az ázsiai jobboldali szocialisták rangom értekezlete Burma fővárosában. Rangúban kedden reggel megnyílt az ázsiai jobboldali szocialista pártok érte­kezlete. Az értekezleten Japán, India. Pak'6zlán, Indonézia, Maláj­föld, Burma, Libanon, Egyiptom és Izrael jobboldali szocialista pártjai vesznek részt. Az afrikai jobboldali szocialista pártokat megfigyelők képviselik. A jugoszláv Titc.fa­siszták, ugyancsak megfigyelőket küldtek Rangúba. Mint az „AFP" A RÁDIÓ MAI MŰSORA: Január 8, csütörtök KOSSUTH RADIO 5 Reggeli zene, 5.30 Hírek, 6 Fa­lurádió, 6.45 Lapszemle, 7 Ilang'e­mezek. 7.45 Előadáe 8.05 Hangleme­zek. 11.30 Elbeszélés, 12 Hírek, 12.30 Da'ok a népek egyetértésérő!, 13 yzórakoztaló zene, 14.15 Gyermek ú.|-;ig, 14.50 Bolgár forradalmi dalok, 15-30 Elbeszélés, 16 Hanglemezek. 10 óra 30 Előadás, 16.45 Vidám hangle­mezek, 17 Válasz külpolitikai kérdé­sekre, 17.15 IfJúFég hang.la, 17.35 Júta'ommücor, 18 Néphadsereg hír­adója, 19 Hangos újság, 20 lllrek, 20.10 Zenés mesejáték, 22.10 Hírek, 22.35 Hanglemezek, 23 Szórakoztató zene. PETOFI-RADIO 6 Szórakoztató zene. 645 Torna. 7.35 Reggeli zene, 8,30 Előadás. 8 óra 40 Daljáték zenéjéből. 9.20 Gyei', inekradió. 0 40 Tukolal kórusok. 10 Hírek, 10.10 Hanglemezek, 10.50 Nép zene, 15 Ifjúsági műsor. 15.20 Cho­pin műveiből. 15.40 Fiatalok zenei újságja-, 16.10 Rádlóegyüttee. 16.40 E'őadáe. 17 K'arinétverseny, 1730 Hírek. 17.40 Előadna. 17.55 Hanglo­mezek. 18.10 Előadáe. 18 45 Szív küldi. 19.05 Népi zene, 19.35 Tánc­zene, 20.15 Sportnegyedóra. DÉLMAGYARORSZAG politikai napilap Felelős szerkesztő és kiadó: ZOMBORl JÁNOS Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szeged, Lenin-u. 11 Telefon: 35—35 és 40—80 Kiadóhivatal; Szeged. Lenin-u «. Telefon; 31—16 éa 35—00 Csongrádmegyei Nyomdalpari Vállalat. Szegei) l'e-eiőa vezelő; Vincza György jelenti, részt vesz az értekezlet munkájában a francia és a svéd jobboldali szociáldemokrata párt képviselője, valam'nt ARlee, az Angol Munkáspárt hírhedt mun­kásáruló vezetője Í6. Az értekezlet első napján fe ­szó'aló küldöttek — az Imperia­listák szolgálaiában álló európa' jobboldali szociáldemokratákhoz hasonlóan — a Szovjetunió es a kommunista párto-k elleni gyűlö­lettől fűtött rágalmazó kijelenté­seket hangoztattak. Az ázsiai jobboldali szocialisták számos küldötte mindamellett — a gyarmati elnyomás ellen, a nem­zeti felszabadulásért küzdó nép­tömegek nyomására — kényleten volt felszólalásába,, állást foglalni a gyarma'i rendszer és a háborús előkészületek politikája ellen. A megnyitó ülésen az értekez. let elnökévé U Ba Szve burmai hadügyminisztert, a Burmai Szocia­lista Párt főtitkárát választottak. U Ba Sze — mint a „Reuter" je­lenti — megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy „az értekezlet­nek- erőfeszítéseket kell tennie, hogy megtalálja a gyarmati rend. szer felszámolásának és a nem­zeti forradalmak elősegítésének ! módjait, mert ezek néikül nem ! lehetséges béke a YÍlágon4" _

Next

/
Oldalképek
Tartalom