Délmagyarország, 1952. december (8. évfolyam, 282-306. szám)

1952-12-21 / 299. szám

WffiTVAP. ¥952. DECEMBER 21, 5 NAGY ÉRZÉSEK írta; 1 l j a Erenburg f Előfordult hogy idegen -országokban, amelyeknek sem nyelvé', tem szokásait nem ismertem, egyszer csak isinerős arcot pillantottam meg, — s többé már nem éreztem magam idegennek. Jártam egy sarkköröntúli svéd bányavároskában, ahol a végletek találkoztak össze: rénszarvasfoga. tok és gépkocsik, tundra és neonlámpák. Meghivtak egy házhoz. Fénykép függött a falon: Sztálin! O't voltam, amikor madridi ifjak és leányok a Sierra Guadaramanra kapaszkodtak fel. Rövid életük utolsó szava talán éppen ez volt: Sztálin! Eldugott albán falvakban hallgattam, amint este a 'űznél paraszt-ok beszélgettek. Egyetlen Szót sem értettem. Egyszerre csak egy névre lettem figyelmes: Sztálin! A távoli Amerikában !s jártam. A szőke Mississippi partján, a gyapot, a négerek és a nyomor hazájában betértem egy viskóba. Tarka rongyok lcdták a deszkafalakat. Nyoma sem volt ott fest-ménynek, tükörnek. Csak egy kis fénykép vegyi'elt valami színt ebbe a sivárságba. A néger házigazda rámutatott: Sztálin! Aztán voltam Görögországban. Éppen sztrájkoltak akkor a kavailai munkások. A rendőrség közéjük lőtt. Egy márványoszlopdarabkán itt is megtaláltam e nevet. A kódarabra egy meggyilkolt mun. káis özvegye irta rá: Sztálin él! Találkoctak nevével a kínai fiatalok, amikor felszabadították az ősi Pekinget. Eljutott neve India börtöneibe is, hogy lelket öntsön az elítéltekbe. Sztálin szürke köpenye bejárta a földet. Járt a világ minden ú'ján. Szmolenszk-terüiel, Bjelorusszia, Ukrajna és Litvánia, Orjol, Kurszk és Voronyezs bombaszaggatta, gráná'tépte, harckocsik feltúrta, tár. saink hulló vére öntözte nehéz, háborús útjait minden szovjet ember szivébe zárta. Ezeken az utakon Sztálin együttmenetelt a harcosokkal, együtt hallgatott velük, amikor fájdalom szorította össze szívüket, együtt dalolt velük, segített nekik kihúzni a 6árból az e'. süllyedt lövegeket, hidakat felrobbantani és hidakat építeni, együtt ült velük téli hóban-fagyban a halvány tábortüzeknél, ott volt velük, amikor tutajokon, hordókon, sátorlapokon keltek át n-igy vize+ ken, segített vinni sebesültöket, ,,fittyet hányva az aknáknak" irt. irt. feMerítöbe járt, s elsőnek lépett az első berlini utca kövezetére. Elment a partirénokhoz is a brjanszki erdőbe. Amikor a Ges. lapo-vérebek megkérdezték egy patt zánleánytól: „Ki küldőt'léged? Ki van az osztagodban? — a leány ezt válaszolta: „Sztálin." És a francia franktirörök mellett is ott volt, amikor felszabadították Limousine városát. A szlovák partizánokkal együtt nyomult be Banskn.Biatri. cába. ő volt a nagy hadsereg főparancsnoka, ő dolgozta ki a gvőzelem tervét, a hadműveletek minden részletét, az ö szeme mérte fel a katonai 'érképeket. Es egyszemélyben egyszerű ka'ona is vol'. Gyalogszerrel rót'a az utakat, együtt lürt, együtt viselt el minden nehézséget az egyszerű harcosokkal, együtt menetelt velük a győzelemig. Amikor valami mindennél fontosabbról beszélünk, amikor Szóba kerül az, amire leginkább szüksége van az embernek, szokás ez' mondani: „úgy kell nekünk, mint egy fa'at kenyér" vagy „mint a levegő". Az embernek mindennél inkább szüksége van arra, hogy higyjen a maga igazában; higyjei abban, hogy életének értelme an. Az ilyen bit felvértezi nz embert, acélossá feszi a szívét. A Volga és a Ganges, a Loire és az Ama. zonas mentén élő millió és millió egyszerű ember hite szorosan öszszeforrt Sz'álin alakjával. Mindnyájunk' emiékezeieben él még az a zord júliusi reggel, amikor Sztálin szóoalot intézett a szovjet néphez. Államunk éleiének döntő naDjai voltak ezek. Az amerikai stratégák, amikor az elmúlt háború hadműveleteit boncolgatják. mindmáig bámulva, értetlenül állnak szemben az 1941. évi eseményekkel. Megértetik, hogyan vették be a szovjet csapatok Berlint, de nem képesek megérteni, hogyan védték meg a szovjet csapatok Moszkvát. Az ö szemükben a háború számtani művelet. Nem képesek felfogni, hogy a repűlőgé. pek, harckocsik és a tüzérség mellett van a háborúban egy olyan tényező is, amely nem mérhető meg, de talán a legnagyobb nyomatékkal esik lafba. Ez a tényező: a nép akarata. És Sztálin a nép akaratát fejezte ki. Az új, bűnös vérontást tervező amerikai stratégák hadosztályokban, bombavető ezredekben és bom. bakészletekben gondolkodnak. Egyesek közülük mondják, hogy minden a légierőn múlik. Mások az óvatosabbak, tanácsosnak tartják ellátni és felfegyverezni az európai zsoldosokat. Mi tartja vissza ezeket az eszeveszetteket? Nemcsak országunk nagysága, nemcsak a különböző népek irántunk táplált baráti érzelmei, nemcsak hadseregünk ereje, tudósaink munkája, hanem az is, hogy nem felejtették el. milyen szégyenleles sorsra jutottak azok, akik ideiglenes technikai fölényükkel élve, meglepetésszerűen ránk'lör. tek és végül mégis össizezúzták magukat azon az eleven falon, amelyei a szovjet nép saját testébői emelt eléjük, összezúzták magukat a 6zovjet emberek lelkierején, Sztálin kitartásán és vas. akaratán. Az egyszerű emberek milliói magukénak érzik Sztálint. Jártamkeltemben ennek az őszinte szeretettnek számtalan megnyilatkozásával találkoztam már. „Szeretnék' egy szép pipát faragni Sztálinnak" — mondta nekem egy öreg norvég Lilianhammerben. Burgund bortermelök, tegnapi partizánok meg így szóltak hozzám egyszer: „Félreteszünk Sz'álin nak egyegy üveget a legjobb borokból. Meglehet, egyszer majd megkóstolja még a mi borunkat." Rómában egyszer egy ismeretlen fia'a'ember lépett oda hozzám, s kérlel': „Add át az olasz kőművesek üdvözletét Sztálin elvtársnak!'' Társa leintette: „Nem szabad őt ilyennel zavarni, ő j6 csak egy ember és mindnyájunkért van." Hajó hányódik a viharos tengeren. A kapitány a kormánynál, mellével a szélnek feszül. Vállára óriási felelősség nehezedik. Egyre előttem van az az ember, aki ilyen óriási terhet vállalt magára; gyakran gondolok nehéz kötelességére, bátorságára, nagv. ságára. Sok6zor és sokfelé dúl a vihaT a világon. S az emberek dolgoznak, almaiét ülteinek, gyer. mekelket dajkálják, verset olvasnak vagy békésen alszanak. Sztálin olt áll a kormánynál. (Részletek Panfjorov: Aratás című regényéből) Srivásev, amig a beszámolót olvasta, folyton helyeslően bólogatott. Ez nem közönséges, számoklcal. idézetekkel teletűzdelt beszámoló, hanem a falu átalakításának megfontolt, a. mindennapi élet tényeivel jól megokolt terve. Ez nagyon tetszett Szivúsevnek. Minden gyönyörűen. simán folyt, de Szivásev egyszer csak megakadt azokon a pontokon, ahol a pénzről volt szó. — Duzzasztógát építésére kétszázezer rubel?— kérdezte szigorúan Cs piros ceruzával vastagon kitörölte ezt a pontot — Minek húzod ki?t— tiltakozott Kirill. Szivásev elkomorodott, vissza akart vágnt, de ebben a pillanatban kinyílt az oldalsó ajtó és katonás szabásúi, állig gombolós zubbonyban, fehér nadrágban, rövidszárú csizmában — belépett egy férfi. A homályos szögletből sebesen sietett elő. Az asztalhoz ment. Szivásev gyorsan felállt az asztal mellől, helyet engedett. Kirill meg önkénytelenül hátrált néhány lépést és a falnak támaszkodott. — Zsdárkin elvtárs — szólalt meg Szivásev és Kirillre mutatott. — Á-á-á! — Joszif Sztálin, — Látom! — kiáltotta Kirill és erősen megszorította a feléje nyújtott kezet. — Kedves vendégünk jött — szólt és felfelé fordította Kirill kezefejét. Meglepetten, mosolyogva mondta: — Ez igen! Szép kis kacsó! Hát anyád, él-e még? — Él. — Minden testvéred ilyen óriás? — Nem. Csak én nőttem ekkorára, — Hát derék ember vagy, mondhatom. „Vájjon mit ért ez alatt?" — villant át Kirill agyán és egy pillanatra sem vette le tekintetét Sztálin arcáról. Csupán azt érezte világosan, hogy egész benspje reszket. Ahelyett, hogy elővette volna zseblzcndőjét s azzal törölte volna meg arcát, tenyerével csapta le az izzadságcseppeket. Sztálin észrevette Kirill zavarát, félretekintett és még egyszerűbben szólalt meg: — Tehát a földekről jöttél? Jól van. Nagyon ]ó<. — Összehunyorította szómét és hozzátette: — Olvastam a beszámolótokat, Haragusztok, hogy ilyen sokáig nem válaszoltam? Mindennek megvan ama. ga ideje. Nem válaszoltam, viszont Moszkvába hívtalak. Mi az? Megnénultál? „Nincs iit semmi baj, hiszen a magam nyelvén beszél velem" — gondolta Kirill és megszólalt: — Szergej Petrovics nem ad pénzt, Sztálin elvtárs. — Fösvény? — Ö meg csökönyös — jegyezte meg Szivásev. — Ez is jó, az is jó. .4 mi parasztjaink például... — szólt és a parasztokról kezdett beszélni — Hát parasztlakodaD n vakba jártok-e? — kérdezte váratlanul. — Nem — felelte Kirill. — Miért nem? — Azérf nem. mert... — Kár. Közelebb kell kerülnötök a néphez, mindig együtt kell lennetek a néppel. Járjatok el a lakodalmakra. De persze, az eszeteket ne igyátok el. .. — Sztálin várt egy keveset, majd hirtelen tűz lobbant a szemében. — Van egy mese, egy legenda, mely Anteutzról, egy ókori hősről szól. Nem olvastátok? Olvassátok el. Anteusx —• ha szorult a hapcija, mikor ellenfelével birkózóit — mindig megérintette anyjának, a Földnek mellét és mindannyiszor új erőre kapott: legyőzhetetlen lett. Csak Herkules tudta megfojtani — folytatta Sztálin erösebb hangon, s magasba lendítette kezét, mintha felemelne valakit —, ö is csak a levegőben: úgy, hogy elszakította Ametiszt anyjától, a Földtől... A mi anyánk a nép. — Mondd csak — kérdezte hirtelen és ceruzájával a beszámolóra bökött —, ez itt mind csupán a te ötleted, vagy a népé is? — A népé is. — Igazat beszélsz? — Nem is fordulna, rá a nyelvem, hogy hazudjak önnek. — Jól van. Nagyon jól van. Országunkban egyre több tehetség jelentlcezik... Hosszú szünet állt. be. Sztálin sokáig nézett ki az ablakon a Kremlre, Szergej Petrovics az iratokba temetkezett, Kirill meg folyton a parfömös üvegben illatozó ibolyát nézegette Egyáltalán nem értette, hogyan é$ miért került ide ez a kis virág. — Az ibolyát nézed? — szakította meg Kirill tűnődését Sztálin. — Igen. — A kislányom, küldie. Parancsnokom. Igen: mindig vezényejget. Ha hazamegyek, mindjárt kiadj,a a parancsok „Jálszszunk mozit.. . Igenigen, és ne köntörfalazzunk, kérem . .." ,Hogyhogy ne könt őr falazzunk? Nagyban építkezünk, hát falaznunk Is kell, te meg azt mondod: ne kontárfalazzunk" — incselkedem vele. — „Kár aszót szaporítani, Sztálin elvtárs. ülj le. Mozit játszunk." „No jó, hát rajta, csak parancsolgass". — Sztálin megint valahová a messzeségbe nézett. — Neked vannuk gyermekeid? — Hogyne, hogyne, van egy: Annuska... — Szóval lányod van... — Hát most már az én lányom, de ... mús volt az apja... De — Kirill széttárta karját — de azért. persze, az én lányom. Szeretem, Az előző feleségemtől nekem is volt kisfiam. — Ahá. Szóval cseréltél? — Nem-nem, csak va. laliogy kényelmetlenné vált az együttélés. — Nem vádollak. De nekünk ezen a téren jól meg kell gondolnunk, mit teszünk és olyan családot kell teremtenünk, amelyre büszkék lehetünk. Kirill izgatottan kapta elő zsebkendőjét, hogy megtörölje arcát. A kendővel kirepült zsebéből a Vörös Zászló érdemrend is. — Hisz neked rendjeled is van. Miért nem hordod? — kérdezte Sztálin és Kirillt megelőzve lehajolt, felvette a padlóról a rendjelet. — Ej, a mindenét — szaladt ki Kirill szájún, majd átvette Sztálin kezéből a rendjelet és őszinte szívvel mondta: — Nem telt volna benne örömem, de ez a kis baleset segített a dolgon. Most már büszke leszek rá: a: ön kezéből kaptam a rendjelet. — Hát csak büszkélkedj — szólt Sztálin. Sztálin — a UalU&zwndü'Zec incfytciemt'áie „Két szó forrott eggyé hü szívünkben: ,,Sztálin'' és a „Győzelem"... (A. Szurkov) A párt több mint két évtizeddel ezelőtt Sztálin elvtárs vezetésével o'yan mélyreható forradalmi fordulatot valósított meg a falun, amely következményeiben az 1917. évi ck. tóberi forradalmi fordulattal volt azonos jelentőségű. A szegény- és középparasztság sokmilliós tömege a ÉNEK SZTÁLINRÓL Irta: Mihail Iszakovszkij Dal csendül gazdag földjeinken, folyók bő vize hömpölyög, tavaszi napfény csillog, árad a boldog otthonok fölött. -. Elvtársaim, a legnagyobbról, kit forrón, híven szerelünk, legdrágább, legjobb emberünkről Sztálinról zengjen énekünk. Hogy boldogan éljen a népünk; ö vállalt bajt és gondokat, ö tartja a lenini zászlót, mit műi jók keze bontogat. Elindultak mezők és gyárak, mihelyt meghallották szavát, fölkeltek népek, nemzedékek, megvívni a döntő csatát. S ugárzó, jóságos szeméből mint kútból tiszta, friss vizet, erőt merítettünk á harcra, az útra, merre ő vezet •.. A legbátrabb, hős hadvezérről, ki értünk harcol és velünk, elvtársaim, a legnagyobbról — Sztálinról zengjen énekünk. Ö rálehelt s a sarki tájra termékeny tavasz költözött, súlyos hegyeket mozgatott meg, útat vágott felhők között. Szavára zsongtak buja kertek, zsendült minden a nap alatt, aszályos homoksivatagban bugyogva friss forrás fakadt. Hint áldott napsugár tavasszal, ügy járja át a földet ö, boldogságot, hőstettet érlel kertjében e nagy magvető... Elvtársaim, a legnagyobbról, kit forrón, híven szeretünk, a kertészről, a drága bölcsről — Sztálinról zengjen énekünk. Vad támadás elől hazánkat öntött vas vérttel fogta át s elzárta dicső győzelemnek acélkulcsával a határt. A Szovjetek Szövetségében bölcs Sztálin aranykönyvre lelt. A népek oly soká keresték, hogy ezer év is beletelt. Erőnk, ifjúságunk, amelyet Sztálin adott nekünk — örök, Tavaszi boldog ragyogást is ö gyújtott otthonunk fölött. •. Elvtársaim, a legnagyobbról. kit forrón, híven szeretünk, ki népek igazsága, napja — Sztálinról zengjen énekünk. TJrbán Eszter fordítása (A Szovjet Költészet Antológiájából) párt felhívására és a párt vezetésévei rálépett a szocializmus útjára. Jelenleg a Szovjetunióban a forradalomelötti 25 millió apró egyéni parasztgazdaság helyett 97.009 egyesített kolhoz van, ame'yckben_ a termelő munka a korszerű tudomány és technika vívmányain alapul. A kolhozrendszer előkészítésének és fejlődésének egész története elválaszthatatlanul összeforrott a Szovjetunió népeinek bölcs vezére, a marxista leninista tudomány kimagasló egyénisége: Joszif Viszszárioaiovics Sztálin nevével. Szlálln neve — a virágzó kolhozrendszer nagy erejének és életrevalóságának jelképe- Az új szovjet-parasztság, akár csak az egész nép, Sztálin nevével harcolt és győzedelmeskedett a munka mezején és a csatatéren. • A term'.'kböség megteremtését szolgáló magasztos feladatok megoldásában, a szocialista falu doigo zóinak sokmilliós soraiban folyó szocialista munkaverseny hatalmas lendületében útat mutatnak a bölcs sztálini szavak: „Ha valamennyi kolhozparaszt — valamennyi és nemcsak a/ többség — becsületesen fog dolgozni, akkor a kolhozok zsúfolásig telnek termékekkel, a kottiozparasztok bővében lesznek a különféle javaknak és a mi országunk le-z a leggazdagabb ország a világon." A mindenek felett győzedelmeskedő kommunista párt,, nagy vezérének és tanítójának: Sztálin elvtársnak vezetésével biztos léptekkel halad előre a szovjet-parasztság, a szovjet haza minden dolgozója a kommunizmus felé. M Solohov írta „A világ doleozói. nak atyja" címü cikkében a következőket: „Fél század telt el azóta, hogy Batumban elhangzottak a prófétai szavak: — Itt van a hajnal! Rövidesen felkel a nap És ez a nap nekünk fog ragyogni! A nap nelvünk ragyog és ragyogni fog az egész dolgozó emberiségnek, amely az egész világon hősi küzdelmet folytat a békéért — azért, hogy boldogan élhessen és boldog életet hagyhasson az elkövetkező nemz dékekre is." Sztálin nevével épül a világ! (D. T. Sepilov és A. A, Karavajev cikkei uyoman.)