Délmagyarország, 1952. december (8. évfolyam, 282-306. szám)

1952-12-18 / 296. szám

CSÜTÖRTÖK, 1952. DECEMBER W. (Folytatás az első oldalról) A nők — folytatta beszédét Eugcnle Cotton — ettől a kon. gressznstól gyakorlati megoldá­sokat varnak a folyamatban lévő háborúk azonnali megszün­tetésére­Remélik ugyanakkor, hogy az öt nagyhatalom találkozni fog egymás­sal, hogy megkössék azt a béke­egyezményt, amely véget vetne a számukra oly nyomasztó háborús felkészültségnek. Remélik azt is, hogy lépések történnek a leszerelés irányában amj lehetővé tenné, hogy a béke céljaira fordítsák azo­kat a hatalmas erőforrásokat, ame­lyek a háborús célokat szolgálják. A kongresszus által elfogadandó határozatok számára biztosítani fogják a közvélemény jelentős ré­szének támogatását, mely elenged­hetetlen e vállalkozás sikeréhez. Nem szabad azonban megfeled­kezni arról, hogy világszerte még sokmillió nő és férfi van, akiben "még nem tudatosodott az a meg­győződés, hogy a békét meig lehet nyerni. Tőlünk ma még távol álló körökkel js meg kell értetnünk, hogy mit akarunk s meg kéli győz­nünk őket arról, hogy össze kell fognunk, ha a tárgyalások szelle­mét győzelemre akarjuk juttatni az erőszakos megoldások felett. A meggyőzés a szeretet müve. Az ott­között, hanem általában minden egyes állam között. Kloskleudcz, a Lengyel Szak­szervezeti Tanács elnöke szóialt fel. Méray Tibor beszéde Nagy érdeklődés közepette té­pett a szónoki emelvényre Mcray tüzelést" Koreában (Ezzel Tibor, a „Szabad Nép" munkatér. o-Iőfti ülés véget ért.) &a. Beszédében rámutatott arra, hogy az amerikaiak a békés pol­gári lakosság ellen intézett aljas és kegyetlen bomiblámadásokkal jut­tatták kifejezésre, hogy nem akar­nak békét Koreában. „Az amerikai tábornokok és politikusok nem hónuk békéié, és nvuniimál éslkifnsztás- -Ennél tömörebben en. nonuK . oeKtjet es nyugalmat es . „i „n. írjuk ki a falakra és véssük az em­beri lelkekbe, váltsuk valóra Ko­reában és az egész világon a mi emberi jelszavunkat, a békét A magyar küldöttség teljes egészében támogatja az angol, kínai, indiai, koreai és egyéb küldöttségek javas, latát, hogy azonnal szüntessék be a ~ " dél­A kedd délutáni ülés Irán egyik legismertebb békehar­cosa: Kamari, iráni főpap szólalt fel. Elmondta, hogy sok országban milyen sok szenvedés, milyen sok mondhatták kl" nylftan a "tárgyaló. .nyomor és éhezés, elnyomatás a sátorban — mondotta a többi kö-|nL'Pek osztályrésze. Tudja, hogy a zött -, ezért ártatlan asszonyok és ; nePek bekekongresszusának sikeie gyermekek vérével festették a ko- j""^"t^-®"-. reni földre, hogy nem akarnak fegy­verszünetet, nem akarnak békét Koreában". Elmondotta ezután, hogy Keszon. ban a várost járva egy romházra bukkant, amely azelőtt egy amieri­kai tüzérségi megfigyelő részleg őrhelye volt. A romház egyik falán ez a felirat állt: „You Soot them, we loot l'hem" (Tj iőjjétek le őket, mi majd kiraboljuk őket.) Biztatás vólt ez a mondat nz első vonalban harcolók felé: Az ö feladatuk a lakosság legyil. kolása, a második vonalbelieké a Sztálin elvtárs születésnapjának tiszteletére ünnepi pártnapok lesznek üzemeinkben és kerületeinkben Szeged dolgozói lelkesen készülnek Sztálin elvtárs 73. születés­napjának méltó megünneplésére. Vállalásokat tettek, mert tudják, munkájukkal fejezhetik kl legjobban szeretetüket a szovjet nép nagy vezére iránt Az elmúlt hetekben ez a szeretet buzdította Szeged dol­gozóit a jobb termelési eredmények e érésére, a vállalások teljesítésére. A kultúrgárdák tagjai Is ünnepi műsorral akarják fi lejthetek, lenné tenni ezt a napot. December 20.án üzemi és kerületi pártszerve­zeteinknél iinnepl párlnapok lesznek, ahol n párttitkárok ünnepi beszá­molót tartanak. 21-én, vasárnap este a Szegcdi Nemzeti Színházban ünnepi díszelőadáson mutatják be Katona József: Bánk bán-ját. Az előadás előtt Pamuk István elvtárs, a Városi Pártbizottság agit. prop. titkára mond ünnepi beszédet. gyermekeik jövőjét féltő nők meg ^tógosabban még al gha fogai­fogják tatain! azokat az érveket*' amelyek a mérleg nyelvét a béke oldalára billentik. James Endicott kanadai lelki­pásztor. a „kanadai békekongresz­szus" elnöke felszólalásában hang­súlyozta. a békemozgalomnak ki kelll domborítani nzt nz a'apvető el­vet, hogy lehetséges a békés együtt­élés nemcsak két különböző rendszer amerikai impeirai izmus programmját" — mondotta „Fogjunk össze valamennyien — mondotta végül —, fogjuk le együttcsen a véres és szeny­nyes kezeket. Töröljük le a fa. lakról a „ti" Iőjjétek le őket, ml kiraboljuk őket" emberhez méltatlan jelszót. mor, az elnyomatás enyhítéséhez, a béke kiharcolásához. A kongresszus munkájának sikere érdekében fel­ajánlotta. hogy december 16-: 61, Bécsbe érkezésének napjától kezd­ve a kongresszus befejezéséig nem vesz magához táplálékot. Az ülés végén rövidebb felszóla­lások hangzottak el Forbeck nor. vég lelkész kiemelte: nem indulha­tunk ki abból — mint az amerikai imperialisták állítják —, hogy a kommunistákkal nem lehet együtt­élni. Mi békében akarunk élni min­denkivel bármilyen a vallása vagy politikai hovatartozása. Békében akarunk élni s minden erőnkkel támogatjuk a béke. mozgalmat. Chariat Sandré iráni küldött kö­vetelte az öt nagyhatalom béke­egyezményét a békéért való együt­tes felelősség elve alapján. Benthov izraeli küldött hangoz, tatta, nincs olyan becsületes ember, aki háborút akarna Ujabb szegedi üzemek fejezték be határidő előtt évi tervüket Rákosi elvtársnak jelentjük: Szerdán délután befejeztük évi tervünket DRÁGA RÁKOSI ELVTÁRS! A Szegedi Gyufagyár dolgozóinak nevében örömmel Jelenljük, hogy éves tervünket december 1" én délután 3 órakor befejeztük. Ráko­si elvtársnak, „ Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35. évforduló­jára lett felajánlásunkban megfogadtuk, hogy eredeti éves tervünket december (1-ra befejezzük. Időközben eredeti éves tervünket 4 száza­lékkal emelték. Igy Sztálin elvtárs 73. születésnapja tiszteletére pótfel. ajánlásban megfogadtak, hogy felemelt éves tervünket december 18-ra teljesítjük. I)o gozóink Sztálin elvtárs és " Szovjetunió Iránti szercte'ükct jut­tatták kifejezésre akkor, amikor nagy lendület ei túlteljesítették fel­ajánlásaikat és ezzel hozzájárultak, hogy a döntő tervévben ránkbi­zott feladatokat lia'árldő előtt teljesíthessük. A negyedév hátra'évő részében vcrsenylendületünkct fokozva, mindent tiköve Unk, hogy ter­vünket részleteiben ls teljesítsük és az élüzem jelvényt továbbra is meg­tarthassuk. ígérjük, hogy ezt a munkalendületet átvissziik Sz 1953-as évre is, hogy termelést eredményeinkkel hozzájárulhassunk u béketábor erejé-' nek növeléséhez." Orosz Teréz'a pártfl'kár Fenyvesi Tibor ÜB.cInök Nagy Endre igazgató Rákosi elvtárs útmutatását követve harcolunk a terv túlteljesítésééri Örömmel jelentem, hogy a Szc- [fejezi be 1953. évi tervét. A nyuj­gedi Villamosvasút dolgozói évi tósok szorpa'mas munkával gondoj­tervülcet 15-én, hétfő délben gyö. kodtak a fonónfík biztos és zökke­zelmesen befejezték. Tervünk sike­res teljesítését a párt állandó tá­mogatása és a dolgozók lendületes munkaversenye tette lehetővé. A javítóműhely munkásai Tiszai Fe­renc szlahánovista főművezető irá­nőmentes anyagét Üáti&s&ról. A jó munka eredménye, hogy szerdán reggel az előfonó osztály dolgozói befejezték évi tervüket. Termelésünk egyik lendítő kereke nyitásával, Sztálin elvtárs születés- az ifi sztahSnov-komplexbrigád, napjára tett vállalásukat túlteljesí- amply néhánv hónap alatt — mű­tettek. Vállait dk, hogy 1625 mun­kaórát takarítanak meg. Vállalá­sukat túlteljesítették: 3750 óra­ik Szegedi Szolómiqyár dolgozói december 31 -ig ériékben 5 millió forinttal túlteljesítik évi tervüket A Szegedi Szalámigyár dolgozói örömmel jelentelték Rákosi elvtárs­nak, hogy Sztálin elvtárs 73. szü­letésnapjának tiszteletére fogadal­mukat teljesíteti ék és december 15-én évi tervüket teljesítették. Az év végéig két és fé millió forint túl­leljesilést vállaltak. Ezt a felaján­lásukat is becsülettel teljesítették: Uj fogadalmukat december 17-én, szerdán délelőtt 11 órakor valóra váltották. A Szegedi Szalámigyár dolgozói most újabb felaján'ást teltek, hogy december 31-ig ötmillió forintos túlteljesítést érnek el. A vá'lalat műszaki vezetősége ugyanakkor vál­lalta, hogy az 1953-as évre való át­Rákosi elvtárs beszéde után erösebbnek érezzük magunkat, könnyebben teljesítjük feiadatunkat A 17. számú Gépipari Techni- borúba akarják belesodorni a világ kum nevelőtestülete nagy figyelem, összes népeit az Egyesült Államok mel olvasta és tanulmányoz! a Rá­kosi elvtársnak az országgyűlés új ülésszakán mondott "így beszédét. Az üzemek dolgozói hálával és sze­retettel fordulnak Rákosi elvtárs felé: eresebbnek érzik magukat, új elhatározások szüleinek bennük a beszéd nyomán. Rákosi élvtárs meg­mutatta számukra az utat, az új feladatok felé. A nagyjelentőségű kül- és belpo­litikai beszámoló nagy segítséget nyújt a nevelői munka területén is. Iskolánk feladata, hogy népi de­mokráciánk számára szakmai és általános műveltségi anyaggal egy­aránt alaposan felkészült középká­dereket bocsásson ki. Tisztában kel; lennünk az alapvető ideológiai kérdéseken kivül a napi politika és nemzetközit helyzet kérdéseiveü is. A szakmai anyag tanításával a ne­velőnek politika] oktatást is ke]l nyújtania. A politikai felkészültség képesíti a tanulót arra, hogy az is­kola padjaiból kikerülve, a béketá­bor edzett, bátor harcosa és népí demokráciánk, épülő szép hazánk öntudatos, tettrekész dolgozója le­gyen. Rákosj elvtárs beszéde rámutat arra, hogy a kapitalista államok­vezetésével. A Szovjetunió, a népi demokratikus országok egymást se­gítve építik szabad hazájukat a béke védelmében. Hogy a megváltozott élet mit hozott számunkra, azt éppen ifjú® ságunk látja legjobban, A kirán­dulások és a nyári üzemi gyakor­latok során tanúja lehetett annak a hatalmas országéptiö munkának, amely a nép hazájában iörtén'k. De láthatja minden nap Iskolájában is. Ifjúságunknak soha ilyen jut­tatásokban, szeretetteljes gondos­kodásban nem volt része, m'nt ma. Az iskolai és kulturális célokra fordítóit, beruházási összegek pedig egyre nőnek és emelkednek. El kall mélyíteni tanulóinkban azt a gondolatot, hogy kötelességük mindazt jó munkával viszonozni. Minden nap érezzük, hogy valóbanl megnövekedett a pedagógusok megbecsülése. Minden erőnkkel igyekszünk' bekapcsolódni abba a hatat1 mas kultúrfarradaikai mun­kába, amely országunkban napja­inkban folyik. Rákosi elv'áTs beszéde növelte tájékozottságunkat. Beszéde után még hathatósabban, jobban végez, hetjük' politikai oktató-nevelő ban az ipari munkásság helyzete munkánkat és a párt, Rákosi elv­egyre rosszabbodott. Hatalmas társ iránti szeretetet igyekszünk sztrájkokkal tiltakoznak az ember- mégjobban elmélyíteni az ifjúság, leien e'-nyomás ellen. A kapitalis- ban. ták háborút akarnak és ebbe a há- I Korányi Kálmánná Megnyílt a Csehszlovák Kommunista Párt országos értekezlete Prága (TASZSZ). December 16-án Prágában megkezdte munkáját a Csehszlovák Kommunista Párt or­szágos értekezlete­Az értekezletet Antonin Zapo­tocky elvtárs nyitotta meg. majd a küldöttek állva hallgattak végig a menetet műszakilag elősegíti és a Szovjetunió Kommunista Pártja termelést egyentdtes munkával kez- j Központi Bizottságának az érteke®. di meg. Domonkos László ~ " levelező szaki változtatás nélkül — mmlegy 7 százalékos termelési emelkedést ért el. Nem feledkezhetünk meg azonban egy pillanatra sem arról, hogy pártunk alapszervezeti vezető­sége, aktívái és a szakszervezeti aktíváink nagyban hozzájárultak eh­hez az eredményhez. ígérjük, aho­gyan 1952-es tervünk sikeres telje­sítéséért harcollunk, Rákosi elvtárs ül mutatása nyomán 1953-as tervün­ket is igyekszünk idöelőtt teljesí­teni. Ördög András előfonós művezető A Szegedi Tex»i'művek Beloiannisz-műszak kárlo'ó és nyújtó üzemrésze szerdán befejezte évi tervét E kiváló eredmény eléréséhez nagyban hozzájárult a Beloiannisz­müszak pártszervezete. A népneve­lőkön kereszüil serkentette a do'go­zókat nagyobb eredmények eléré­sére, hogy méltók legyenek Be­loiannisz elvtárs nevéhez és adott nek és ártalmatlanná tételének ta* nulságairót, a népgazdaság terüle­tén folytatott munka eredményeiről és további feladatairól, a párt­munka kérdéseiről és a párt új szervezeti szabályzattervezetéről Az értekezlet nagy helyesléssel fo­gadia Klement Gottwald szavait ar­ról, hogy a párt leszámolt és a jö­vőben is le fog számolni az árulók­kal, mert a párt ereje legyőzhetet* len. A beszámoló befejezése után az értekezlet küldöttei lelkesen iinne­és Klement léthez intézett üdvözlő táviratát. Az értekezlet első napirendi pont­ja: ,/l párt politikai és szervező munkája és a párt új szervezeti szabályzatának tervezete". Az első napirendi pontról Klement Gottwald j pelték J. V. Sztálint elvtárs tartott beszámolót. ÍGottwaidot. Klement Gottwald elvtárs berzá- Gottwald elvtárs beszámolói") mólt a Slánsky-banda leleplezésé-1 után megkezdődött a vita. Bctláslyára is bevezették a villanyt megtakarítási érlek el. Ez 15.750 forint értéket felen. A pályafenn­tartási dolgozók, Kovács József sztahanovista főpályamester veze­tésével, dacolva a rossz időjárással, felajánlásukat teljesítették. A for­galmi dolgozók közül a kocsiveze­tők közül Gyömbér Lajos 110, Sze­keres Sándor 111.3 százalékos ered­ményükkel, a kalauzok közül pedig Menyhárt András sztahánoitda 115.8, Muhari Ilona kalauz 115.5 százalékos eredményükkel tűntek ki. A Villamosra síit, dolgozó!, Rákosi elvtárs országgyűlésen elmonodott útmutatásai nyomón további harcba indulnak az évi terv túlteljesíté­séért. Vida György levelező. A Szegedi Kenderfonógyár előfonó osztálya szerdón reggel fél 6-kor befejezte évi tervét A Szegcdi Kenderfonógyár előfo­nó osztályának munkásai és mű­szaki vezelői vállalták, hogy de- hangsuyozta, hogy békclcrvünk, az eember 21-re befejezik évi tervü- ] ötéves terv tette lehetővé ennek az ket. A felajánlások teljesítésében; üj állomásnak létrehozását, üzem­élenjár! Nncsa Mibá'yné. aki már 1954 májusi tervén dolgozik. Oo dea Dt" 'y?. "Vtt „ ... „ , Lászlóné 1954 áprilisi tervénél tart. I Az "J adó' H«Jda Pá'. a Magyar] Gyikó Józsefné pcdiig e hónapban | Rádió agit. prop. főosztályának ve­Pártunk és kormányzatunk sze. vállalta, hogy Balástya községbe szavukat teljesítsék. A műszakiak ! re'ő gondoskodása nyomán egyre bevezeti a villanyt december 21­igen nagy segítséget nyújtottak a ! 'óbb faluban váltja fel a kormos. I ére. A brigád tagjai már decem­••-—>1 egészségtelen petróleum-lampát a | ber 14-én valóra váltottak fogadal. villany. A fény megjelenése a fal. 1 mukat. Balástya község dolgo. vakban nemcsak az egészséges [ zói ez,en a napom örömmel gyüi­ievegőt jelenti, hanem a Kultúra lek össze, szépen feldiszilett kui fejlődését is. Dolgozó munkásoknak azzal, hogy meg'.erem­ielték a műszaki feltéteteket, biz­tosították a fonalmennyiséget 's a géphibákat rövid idő alatt kijaví­tották. Az üzemi zenekar ünnepélyesen köszöntölte mindkét üzemrész dol­gozóit, akik megfogadták, hogy eiedménye'k fokozásával készülnek Rákosi elvtárs útmutatásának meg­valósításáért az 1953. éves terv tel­jesítéséért. Péter Szilveszter párttitkár Erdélyt Károíyné ÜB.-elnök Ferenc Anna igazgató Felavatták Nyíregyházán az ország első megyei rádió-adó állomását Kedden délben avatták fel Nyír­egyházán az ország első megyei rá­zetője vette ál. A Rádió dolgozói azon lesznek — mondotta —> hogy a nyíregyházi stúdió jól szo'gálja dióadóáltomását. Varga Sándor, a Szabo'cs megye népét mindennapi Szabolcs-Szatmár megyei pártbizott- ] munkájában. (MTIő ság titkára beszédéhen méltatta az ——————————— új adóállomás Jelentőségét, majd Elméleti színvonalunk emelését segíti elő az parasztja­ink munkája is könnyebbé válik, mert ipari árammal hajtott gépek váltják fel egyre több helyen, a kézierövel végzett munkát. A Délmagyarországi Áramszol­gáltató Vállalat falu villamosító. Mohosán csoportja terven felül lúrházukban, ahol kifejezték há­lájukat nagy pártunknak, s meg­köszönték a DÁV dolgozóinak munkáját. Egyúttal fogadalmat tel. tek, hogy még jobb munkává] kö­szönik meg a párt szerető go»« doskodását. Jurka József levelező AMG­A kiskundorozsmai Szabad Föld tszcs dolgozói teljesítették december 21-re tett vállalásukat Kiskundoroz&ma dolgozó paraszt- an ünneplik meg Sztálin elvtárs ságn is sokat köszönhet Sztálin 73. születésnapját és vállalták, elvtársnak. A felazabadulas óta a hogy az őszi munkák teljesítésé község tódőbeteggondozol, fürdőt mellett kiültetnek még 23 ezer és több kilométer hosszú köves- facsemetét hogy hazánk erdöterü. járdát kapott. A Szeged—Dorozomu lete 5 kataszteri hold fenyővel viltamof-vasútat j,s a felszabadulás szaporodjon. Különösen jó mun­után kapta a község. A villamos kát végzett Tótih József, Tóth is közelebb hozta a falut a város- Sándor, Nagy Sándor, Domonkos hoz és a közlekedés meggyorsi- Sándor, Szilágyi Zoltán, Szekeres tásával. megkönnyítésével sokat Nagy József, akik a jó munka változott kulturális és gazdasági megszervezésével jóval a határidő téren a dorozsmai dolgozók élete, elöt', december 15.én már kiülte t­Ezért a kiskundorozsmai Szabad ,ék n fákat. FöM.tszcs tagjai elhatározták,' Nagy Ferenc hogy az üzemi dolgozókhoz hasonló. a „Délmagyarország" levelezője

Next

/
Oldalképek
Tartalom