Délmagyarország, 1952. október (8. évfolyam, 230-256. szám)
1952-10-02 / 231. szám
0 CSÜTÖRTÖK, 1951 ÖETÖBER II II II SEMMELWEIS Uj magyar film a Vörös Csillag-moziban Ma este mutatja be a Vörös Csillag filmszínház az új magyar filmgyártás büszkeségét, a hetedik nemzetközi filmversenyen életrajzfilm dijat nyert nagy filmünket: a Semmelweist, A film Semmelweis Ignácnak, a nagy magyar tudósnak állít méltó emléket. Semmelweis 1818-batn született. Egyetemi tanulmaradl reakciós gondolkodású Klein professzor és maradi orvostársai minden erejükkel gáncsot vetettek Semmelweis további munkája, a haladó orvostudomány fejlődése elé. Semmelweis ezért 1850-ben elhagyja Bécset. Budapestre költözik, ahol hamarosan a Rókus kórház igazgatója lesz s 1855-ben pedig a pe.sti Jelenet a „Semmelweis" című magyar filmből mányait Budapesten és Bécsben végezte. 1847-től 1849-ig asszisztens volt a bécsi szülészeti klinikán. Erre az időre esik nagy felfedezése, amellyel az anyák és csecsemők millióit mentelte meg az életnek. A egyetem tanára. 1865-ben 47 éves korában egy boncolás következtében szerzett seb fertőzésébe hal bele. A film — melynek részletes ismertetésére visszatérünk — 8-ig marad a Vörös .Csillag mozi műsorán. A jugoszláviai Tuzlában kétezer ember szenved trahomában í Bukarest. A ,,Pod Zastavom Intemacionalizma'4, a jugoszláv forradalmi emigránsok Bukarestben megjelenő lapja írja: A Tito-banda teljesen beszüntette a társadalombiztosítást. Naprólnapra hanyatlik a jugoszláv dolgosók egészségügyi helyzete. A különféle fertőzőbetegségek között az utóbbi időben különösen a trahoma harapódzott el. Hivatalos adatok szerint Tuzlában 2 ezer személy szenved ebben a rettenetes szembetegségben. Ezeket a szerencsétleneket a teljes megvakulás veszélye fenyegeti. Mit kapott Kübekháza az ötéves tervtől Kübekháza népnevelői értekezletet. tarlónak, ahol megbeszélték az előttünk álló feladatot, a békekölCsönjegyzésl. A VB-elnök elvtárs elmondotta. hogy mit kapott községünk aiz ötéves tervtől: Új tanácsházat, villanyt, új gyógyszertárat, rendbohozlák az iskolát és a járdáikati, fásítotfak, stb. Azt is elmondotta. hogy mit kapunk még: 500 darab rádiót, amelyet a dolgozók lakásaiba fognak beszerelni és a postáról központilag kezelik majd. Láthatjuk, hogy államunknak mindenre kiierjed a figyelme, hogy népünknek boldog életet biztosítson. Szaporítják az utcai villanyok számát, a kultúrházat és a sporipályái újjáépítik. Tehát minden kölcsönadóit fillérünket megtaláljuk azokban a nagyszerű létesítményekben, ame. lyekef az ötéves tervtől kaptunk. A népnevelők felszólalásaikban elmondták, hogy mennyit fognak jegyezni. Kiss György szövelkezeti ügyvezető 1000 forintot ajánlott fel a béke ügyének, Balázs Mihály tszcs-lag 600 forintot ad, hogy családja még szebb, jobb életet élhessen. Suti István iszcs-tag 400 forintot, Berta Lászlóné 300 forintot, pedig neki csslc 3 hold juttatóit földje van. Hegyes János tszcs-tag 500 forintot jegyez. Lendületesen dolgoznak népnevelőink a Harmadik Békekölcsön jegyzésének sikeréért. Balogh Mihály, a Délmagyarország levelezője. * Párthire k Felhívjuk pártszervezeteink titkárainak figyelmét, hogy a folyó 1*0 27-ére haláridős statisztikai lapokat haladéktalanul küldjék be. A beküldendő lapok felső részére írják rá az alapszervezet nevéL Értesítjük az elvtársakat, hogy Sztálin elvtárs életrajza tanfolyam propagandistáinak konferenciája október 17—19-ig lesz. A politikai gazdaságtan II. évfolyam propagandistáinak konferenciája október 15— 18-íg lesz. A politikai gazdaságtan II. évfolyam hallgatói részére október 23—25-ig. A poitikai gazdaságtan II. évfolyamának megyei konferenciája október 11—19-ig lesz. A politikai gazdaságtan I. évfolyam megyei konferenciája október 23— 25"ig lesz. A politikai gazdaságtan T. évfolyam propagandistáinak konferenciája október 30-án lesz. Pártlörténet I. évfolyam megyei konferencia október 17—18-ig lesz. Párttörténet I, évfolyam propagandista konferencia október ?4—26-ig lesz. Párttörténet II. évfolyam megyei konferenciája október 3—5-ig leSz. Párttörténet II. évfolyam propagandistáinak konferenciája oktá. ber 10—12-ig. Párttörfénct II. évfolyam hallgatóinak konferenciája október 13—19-ig lesz A konferenciák megtartásának pontos idejéről és helyéről külön értesítést kiiidenek. Értesítjük a Párttörténet<szak T. évfolyam konferencia vezetőit, hogy az I., II.. III. fejezetből az útmutató megérkezett. A Pártoktatás Házában átvehető. Értesítjük a Politikai Gazdaságtan szak II. évfolyamának konferencia vezetőit, hogv az első két konferencia útmutatója megérkezett, átvehető a Pártoktatás Házában. Értesítjük a' Politikai Gazdaságtan szak I. évfolyamának hatigalóit. hogy részükre az első három konferencia útmutatója megérkezett. A Pártoktatás Házában átvehető. Értesítjük az alapismereti, alapfokú és középfokú propaganda iskola vezetőkét, hogy részükre folyó hó 3-án. pénteken déiután 5 órakor a Pártoktalás Házában az első két hét anyagából előkészítőt tartunk. Kérjük az elvtársak feltétlen és pontos megjelenését. ijÜ.J.i Agit. Prop. Oszály IDÖ JÁRÁSJELENTÉS várható Idöter-Vs csütö"-|ök estig: Változó feihőzet, több helyen, főleg nyugaton záporeső. zivatar, időnként élénkebb délkeleti, délnyugati szél, a hőmérséklet kissé csökken. Várható hőmérsékleti énekek az arszáq területére csütörtökön reggel: 10—13, délben 22—25 fok között. MOZI Szabadság: Egy életen át (október 8-ig). Vörös Csillag: Semmelweis (október H-ig). Fáklya, Teljes gőzzel (ma utoljára). Az előadások 6 és 8 órakor kezdődnek, '"• — " . " '.' SZÍNHÁZ Este 7 óra: Ludas Matyi. Gorkij bérlet (1). KIÁLLÍTÁS „A Néphadsereg békénk és szabadságunk védelmezője" kiállítás a tiszti klubban. Nyitva délélőtt 10-tői este 8 óráig. MUZEUM Kossuth-emlékktSTmtís, Mőra Ferenc, kiállítás, fejlődéstörténeti és természetrajzi kiállítások: hétfő kivételével naponta 9 órától délután 18 óráig, szombaton 9 órától délután 17 óráig, vasárnap 9-től 13 óráig. KÖNYVTÁR Az Egyetemi Könyvtár nyitvatartási ideje hétköznapokon: Olvasóterem déL előtt 10-től este 9-ig, hétfőn 2-től este 9-lg. Kölcsönzés 12-tői este 8-íg, hétfőn 2-től este 8 tg. Somogyi: Délelőtt 10-től este 7-ig. (Könyvkölcsönzés: délután 2-től este 6 óráig.) Gorkil (Horváth M.-u. 3. MSZT székház): Hétköznapokon délelőtt 10-től 2-ig: délután 3-tól 7-ig. Könyvkölcsönzés. Az elmúlt évben a szerződéses termeléssel 1 milliárd 300 millió forint jövedelemhez jutott a dolgozó parasztság Kössünk minél több termelési szerződést Teljes ütemben folynak az egész ország területén a termelési szerződéskötések. A termelőszövetkezetek, egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok különféle fontos ipari növények termelésiére szerződnek. Igen sok szerződést kötnek azonban zöldségre és gyümölcsre is, hogy ezzel is hozzájáruljanak a városi dolgozók folyamatos, tervszerű ellátásához. Kormányzatunk a szerződéses termeléssel foglalkozó dolgozó parasztságnak sok segítséget nyújt. Kamatmentes vetőmag, műtrágya, növényvédőszer, művelési készpénzelőleg, a leszerződött termékekre a mindenkori felvásárlási napi áron felül tíz százalék prémium jár snnak, aki szerződést köt. Sok mindenre lehet termelési szerződést kötni, így cukorrépára, cikóriagyökérre, gyapotra, rostkenderre, rostlenre, olajlenre, kendermagra, fűszerpaprikára, dohányra, borra, mustra, szőlőre, zöldségre, gyümölcsre, cirokszakálra, takarmánymagra, fűszerre, konyhakerti és gyógynövényekre, édes csillagfürtre, mákra, ricinusra, gumipitypangra. hüvelyesekre, herefélekre, egyéb növényekre. Mind több dolgozó paraszt él is a lehetőséggel és köti meg a jővedcímező szerződést, hiszen az elmúlt 'évben is egymilliárd 300 millió forint jövedelemhez jutott a szerződéses termeléssel a dolgozó pa, raszrság. (MTI) Felhívás NB !-es csapatunkhoz és a közönséghez A szegedi Honvéd NB. l-os csapata az öszj fordulóban sem a hazai, sem a vidéki mérkőzésein nem nyújtod olyan Játékot, amellyel a kiesés veszélyes zónájából elkerült volna. Ehhez az eredménytelenséghez a szegedi társadalmi labdarugó szövetség meglátása szerint nem kis mértékben Járul hozzá az, hogy maga a közönség i,s állandóan passzív magatartást tanush a honvéd csapattal szemben, nem lelkesíti, nem buzdítja a pályára lépő játékosokai azzal a viharos telkesítéssel, amely hozzásegítené őket a győzelem eléréséhez. Ez az ellenszenv a honvéd csapat Iránt teljesen érthetetlen és ezt sürgősen fel kell számolni, annál i.s inkább, mert nem lehet közömbös a közönség részéről sem, hogy a jövő évben lesz-e NB. I.es csapatunk, avagy ,sem! A társadalmi labdarugó szövetség felhívja és arra kéri a szegedi közönséget, hogy az egyesületi sovinizmus mellőzésével biztassa, lelkesítse NB. l-es csapatunkat a hátralevő mérkőzésein, szüntessék be a játékosok felé megnyilvánuló ellenszenvüket, tartózkodjanak a sokszor lekicsinylő meg. Jegyzésektől, amelyek a Játékosok személyére sértő és qondoljanak arra, hogy a kiesés elten küzdő csapatunk, nak szüksége van a biztatásra. Legyen ez a buzdítás olyan, amelyből a csapat minden tagja kiérezze, hogy a Játék ideje alatt mögötte áll a labdarugó sportot kedvelő szegedi közönségnek az a hatalmas tábor, amely a szegedi szocialista labdarugó sport NB l-es csapata részére a győzelem elért, séhez kell, hogy elegendő legyen. A honvéd csapat Játékosai felé is van kérése a társadalmi labdarugó szövetségnek éspedig az, hogy ne adjanak okot a közönség körében megnyil_ vánuló ellenszenvre, viselkedjenek a pályán és a pályán kívül úgy, hogy a közönség megkedvelje őket, érezzék át és legyenek tudatában annak, hogy a szegedi közönség tőlük várja azt, továbbra is, mint NB. l-es csapatot buzdítsa a pályán Magatartásukkal, sportszerű fellépésükkel és viselkedéssel hozzák közelebb magukhoz a szegedi labdarúgás közönségét és minden ténykedésükkel érezzék át azt a fetel&sséget, amellyel a közönségnek és Szeged város labdarugó sportjának tartoznak. Ne feledjék azt. hogy néphadseregünk minden egyes tagla hús a húsunkból és vér a vérünkből és az a közönség, amely eddig passziv viselkedéssel volt a honvéd csapat iránt, egyszerre megmegváltoztatja az eddigi ellenszenvét, ha látja azt. hogy az általuk kifogásolt magatartás a játékosoknál meg. változott. Ha a közönség és Játékosok egyaránt érzik annak fontosságát, hogy Szeged város sportját a szocializmus útján haladva mindnyájunk kötelessége előre vinni, akkor a közönség és a honvéd csapat közelebb kerülve egymáshoz, kiharcoljuk az NB. l-ben való maradásunkat. Szegedj Társ Labdarugó Szöv,, nevében Kabók Miklós szöv. .1 ra 1 •'"ök i Vasárnap Ss. Honvéd—Pécsi Lokomotív 1MB l-es mérkőzés Szegeden Á Szegedi Honvéd vasárnap délután 3 órakor a Pécsi Lokomotlvva-I küzd a bajnoki pontokért, a Honvéd stadionban. Előtte negyed 2-kor Sz. Lokomotív— Péűzügyárök NB 11-ea mérkőzés. Az elmúlt vasárnap Győrben a közönség szép, de nem eredményes labdarúgást látott a szegedi játékosoktól. Az Sz Honvéd va drnap korszerű labdarúgás mellett efvokra ls törekedjen. Nem vetne Jő fényt Szeded város sportjára, ha két és fél hónap mü.va a Szegedi Honvéd kiesne. A vasárnapi mérkőzéstől Igen 1 sok függ. A mérkőzést a szegedi í csapat csak úgy tudja megnyerni,: ha: a Játékosok teljesen átérzik a küzdelem Jelentőségét és az utolsó percig erős győzniakarássa! játszanak. Néphadseregünk felsőbb sportvezető! komoly segítést lehetőséget nyújtottak a szegedi csapatnak Ezzel is bebizonyították azt, hogy a honvédség vezetőinek nem közömbös, hogy Szegednek lesz-e biztosan jövőre ts NB l-es csapata é,s ha hadseregünk vezetőt így törődnek városunk minőségi sportjává:'., akkor ebben a munkájában a szegedi közönségnek is segíteni kell. Á dolgozók a sportmérközés tömegében meghúzódó és a Játékosokat és a iáfék-i vezetőket szidalmazó egyéneket köi zösítsék ki maguk közül. Felhívás a sportkörök elu'i'c eihes A VTSB felhívja a sportköri elnö, I VTSB által korábban kiadott utasitá* kök figyelmét, hogy a harmadik ne- 1 sok szerint kükjjék be A tervjetengyedévi tervletentés és az MHK je- tésen kívül külön jetenteék a társalentés beküldésének határideje ok- dalmi munkával létesített pályák tóber 3-a. A sportkörök a tervjelen, számát ós a sportkörben kiképzett téssel kapcsolatos szempontokat a sportvezetők számát. Szegedi kerékpáros sikerek MNDSZ HÍREK Szendrey Júlia MNDSZ csoport október 2-án, csütörtökön délután 5 órakor orvost a fadást tart. x CSANYI FERENC meghalt. Temetése csütörtök dé'ulán fél 4 óra kor a felsővárosi Gyev) temetőben Gyászoló csatád. r; I, DÉLMAGYARORSZAG ^ , politikai napilap 1 I ' Felelős szerkesztő és kiadói ZOMBORI JÁNOS Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szeged, Lenjn-u. 11 Telefon: 35—35 és 40—80 Kiadóhivatal: Szeged. Lentn-u, Telefoni 31—16 és 35—00. Csongrártmegvef Nyomdaipart Váhatat, Szeged FeLaiöa vezetői .Viacze György Vasárnap rendezték meg Budapesten a megyeri dömbdkon az 1952 évi kerékpáros terepbajnokság férfi és női döntő futamait. A küzdelmek szeles, hűvös Időben árkokkal teletűzdelt nehéz terepen zajlottak le s úgy a versenyzőket, mint a kerékpárokat nehéz feladatok elé állították. Csongrád megye válogatott csapata (Rudics, Hajas I., Újvári II., Rózsik) a második helyen végzett. Egyénileg Rudics 4 tettMagyarország 1952_es évi női kerékpáros terepbajnoka Fülöp Ilona, 2. Tóth Erzsébet (mindkettő Csongrád megye). A Szegedi Honvéd versenyzői Ózd város kerékpár bajnokságán jó eredményeket értek el. Az ifjúsági bajt noksátgot Tanács nyerte, a nőj ifjúsági versenyben második Király Ágnes. Szeged felnőtt atlétikai bajnoksága A Társadalmi Atlétikai Szövetség szombaton délután 3 órai kezdettel rendezi meg Szeged város férfi és női. felnőtt, atlétikai bajnokságot, az Sz. Honvéd sportte'epén A ve seny keretében ifjúsági számokat is rendeznek. A verseny összes számaira a helyszínen lehet nevezni. EGY Jó fejőstehén eladó. Szatymazi U. 41 BÚTOROZOTT szobát keresünk. Címeket: Délmagyarország kiadóhivatalába kérjük leadni. KIFOGÁSTALAN fehér gyermek sportkocsi eladó. Pusztaszeri u. 9/b. Kecskeméti. UJ politúros hálószobabútor eladó. Párizsi krt. 6, asztalosnál ELADÓ középalakra új szürke kosztüm. Bajza u. 2. Kárpátiné műstoppo'.ó. MODERN íróasztal, könyvespolc, kombinálfszekrény, fotő] eladó. Tömörkény u. 3. BÚTOR, festett félháló, modern, eladó. Partizán u. 1G. I 4. BÖRKABATJÁT most festesse, Javíttassa Csordás bőrruhakészítő mesternél. Szent Miklós u. 7. KÖNYVTÁROSI, bérelszámolót, adminisztrátori. könnyebb fizikait munkát vdllaína tanárjelölt, munkaskáder, ösetöndi'Jpótlás végett, Hétfő szombat délután 3-tól, vasárnap egész nap. egyéb napokon délután 5-től. Alföldi u. 8. GÁZTŰZHELY, Prometheus. eladó. Hajnóczy u. 15 4. kapu, I. emelet, 15. ajtó. hely, jó állapotban. Vásárhelyt sgt. 13, L em, ? , ^ FIATAL nő. 5 éves Irodai gvakor!a|tal elhelyezkedést keres. Horváth Ida, Ferencszállás, up. Klárafalva ELADÓ szép, fehér, zománcos tűzFEHÉR zománcos sparhelt eladó. Szt. Ignác u. fi I. em. 8, ajtó. (Jezsuita templomnál). Megtekinthető 8—10. RÉSZLETFIZETÉSRE 1s készítek szép diófa politúros háló. vagy kombinált szobát. Kossuth Lajos egt. 5. BEADASRA alkalmas sertés vagy to„ vábbtartásra eladó. Pásztor u. 27. „SÜRGŐS" Gyermekgondozásra bejárónőt keresek, Gunda. Partizán u. 18. szám. BEJÁRÓ mindenest felveszek. Deák Ferenö u. 4. I. 4. A "Szegedi ATTSifti Erdőgazdaság Maro'&'.ele és Tápé árterében a beerdősíteindö területéket köztes művelésre bérbeadfa. A feltételek megtudhatók Szeged, Roosewelt-t'tír 14. sz. alatt. I «